plágium
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Schmitt Pál
- doktori cím
- köztársasági elnök
- Semmelweis Egyetem
- per
- legfrissebb
- legrégebbi
Maradjon vagy szaladjon?
Kedden úgy nézett ki, Schmitt Pál megússza a plágiumügyet, szerda este azonban valószínűbbnek tűnt, hogy mégsem. Csütörtök délelőtt szinte biztossá vált, hogy mennie kell, délután még biztosabbá, péntek reggel annál is biztosabbá, este viszont kiderült, maradni akar mindenáron. A kisdoktorbotrányban egyik percről a másikra minden megváltozhat. Mi történt eddig?
Faképnél hagyta eredeti témavezetőjét Schmitt Pál
Schmitt Pál Kutassi László sporttörténésznél szeretett volna disszertálni, végül azonban faképnél hagyta a tanárt - írja a Népszabadság. A lap szerint Kutassi több ezer oldalnyi szakirodalmat adott fel Schmittnek, aki ezután nem kereste többé, és másik témavezetőt keresett.
Selmeczi: Schmitt Pál sérthetetlen
Az alaptörvény értelmében az államfő sérthetetlen - mondta Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő szombaton. Szó szerint így vélekedik Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője is. Schmitt Pál pénteken a közmédiának adott interjújában kijelentette, hogy nem mond le, és PhD-dolgozat írásába kezd.
- címkék:
- Schmitt Pál
- plágium
- Fidesz
- Címkefelhő »
Néhány százan tüntettek Schmitt Pál lemondásáért
Négyszáz tüntető vonult fel szombat délután a Sándor-palotához, Schmitt Pál lemondását követelve, mert szerintük elfogadhatatlan az, amit az elnök tett. A felvonulást a rendőrség biztosította, atrocitás nem történt, de egy idős pár az Erzsébet hídon azért lehazaárulózta őket.
Gyurcsányhoz hasonlítja Schmittet az Economist
Két biztos dolog van az életben, a halál és az adó - idézi az egykori amerikai politikust, Benjamin Franklint az Economist Kelet-Európával foglalkozó blogja szombat esti bejegyzésében. A brit hetilap A. L. B. szignójú szerzője hozzáteszi, ha Franklin ma élne, biztosan hozzátenne egy harmadikat: magyar politikus sohasem mond le.
Védi a rendőrség a Schmitt ellen tüntetők előállítását
A Magyar Helsinki Bizottság szerint jogellenesen, a személyes szabadsághoz való jogot megsértve állította elő a rendőrség pénteken azokat, akik budapesti hidakon Schmitt Pál köztársasági elnök lemondását követelték a plágiumügy miatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya közölte, a parancsnoki kivizsgálások szerint jogszerű, szakszerű és arányos volt a rendőri intézkedés.
Vizsgálja a NOB Schmitt ügyét
Gyenge, hiú és csaló elnökként írnak Schmitt Pálról külföldi lapok, miután kiderült, hogy nem mond le posztjáról. A Chicago Tribune szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vizsgálja Schmitt ügyét. A szervezetnek Schmitt 1983 óta a tagja, és azóta volt is rá példa, hogy valakinek azért kellett mennie, mert kiderült róla, hogy csalt.
Schmitt szerint az egyetem nem vonhatta volna vissza a doktoriját
"Nincs szándékomban lemondani, mert a lelkiismeretem tiszta" - jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában, vasárnap reggel. Az államfő az interjúban azt mondta, a plágiumügyének szerinte semmi köze sincs az államfői funkciójához, és kifogásolta, hogy kisdoktori címét az egyetem vonta vissza, miközben a jelenlegi szabályok szerint ezt csak bíróság tehette volna meg.
- címkék:
- Schmitt Pál
- Magyarország
- plágium
- Címkefelhő »
Magában ebédelt Schmitt zöldségeket vasárnap
Zöldséglevest és zöldséges tésztát ebédelt vasárnap Schmitt Pál államfő egy budai étteremben - jelentette a Blikk. A lap szerint Schmitt felesége nélkül volt, és testőrök sem voltak vele.
- címkék:
- Schmitt Pál
- Budapest
- plágium
- Címkefelhő »
Orbán: Schmittnek joga van harcolni
Az államfőtől senki nem veheti el a jogot, hogy harcoljon az igazságáért - nyilatkozta Orbán Viktor kormányfő hétfőn reggel, mielőtt bement a Fidesz rendkívüli frakcióülésére. Az ülésen a Schmitt Pál köztársasági elnök körül kialakult botrány volt a téma, de Orbán visszautasította, hogy a frakció dönthetne az államfő leváltásáról.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Schmitt Pál
- plágium
- Fidesz
- Címkefelhő »