plágium
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Schmitt Pál
- doktori cím
- köztársasági elnök
- Semmelweis Egyetem
- per
- legfrissebb
- legrégebbi
Nézze meg a teljes Schmitt Pál-interjút!
A köztársasági elnök péntek este sugárzott tévéinterjújában világossá tette: nem áll szándékában távozni a posztjáról. A kisdoktori cím elvétele nem esett jól neki, a lelkiismerete tiszta, szerinte húsz évvel ezelőtt a társadalomnak hasznos dolgozatot írt. Becsületében sértették meg, ezért hetvenévesen újabb doktorira készül.
- címkék:
- Schmitt Pál
- interjú
- plágium
- Címkefelhő »
A fővárosi KDNP örül, hogy elveszik Schmitt doktoriját
Nemcsak az ellenzéki pártok, de a KDNP budapesti elnöksége is üdvözölte, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa megfosztja doktori címétől Schmitt Pál köztársasági elnököt. A kisebbik kormánypárt fővárosi vezetése szerint Schmitt Pál mellett azoknak is le kellene mondaniuk, akik abban ügyködtek, hogyan lehetne eltussolni ezt a botrányt. A Jobbik úgy tudja, hogy a Fidesz Martonyi János jelenlegi külügyminisztert szeretné államfőnek. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az ügyről azt mondta, nincs olyan véleménye, amit megoszthatna a nyilvánossággal.
Schmitt Pál új dolgozatot ír
Schmitt Pálnak elvették a doktori címét, de pénteken este a köztévének adott interjújában azt mondta, le fog doktorálni. Nem jelentette ki, hogy nem mond le, szerinte köztársasági elnöki címe és a doktori dolgozata között nincs összefüggés, és most mindenki meglátta, hogy becsületes. Az ellenzéki pártok nevetve és megdöbbenéssel hallgatták a szavait, jobbikos fiatalok még a Lánchidat is lezárták mérgükben. A nap eseményei percről percre az [origo] tudósításában.
- címkék:
- plágium
- Schmitt Pál
- Címkefelhő »
Schmitt időt kapott Orbántól, és nem akar lemondani
Nem akar lemondani pozíciójáról, inkább küzdene a maradásért Schmitt Pál - az [origo] több forrásból származó információi szerint ezzel szembesítette a plágiumbotrányba keveredett államfő a miniszterelnököt. Orbán Viktor adott időt az elnöknek, és forrásaink szerint úgy érzi, a botrány nem ég rá a Fideszre.
"Úgyse fog lemondani" - videóriport Schmitt Pál megítéléséről
Schmitt Pál lejáratja a kormányt, és már régen le kellett volna mondania - többek között ezt mondták pénteken délelőtt az [origo]-nak a megszólított budapestiek. Van, aki úgy gondolja, Schmitt a plágium ellenére lehetne jó köztársasági elnök, más úgy gondolja, túl nagy feneket kerítettek az ügynek. Többen egy legyintéssel elintézték a kérdést. Nézze meg az [origo] videóriportját!
Még szerencse, hogy Schmitt Pál nem orvos
Nézze meg, mit gondol az utca embere azt követően, hogy Schmitt Pál interjút adott az m1-nek, amelyben világossá tette, hogy nem szándékozik lemondani államfői pozíciójáról.
Helyén akar maradni a sértett Schmitt Pál
Nem szándékozik távozni az államfői posztról Schmitt Pál, akitől csütörtökön vonták meg doktori címét, miután egyértelművé vált, hogy dolgozatának nagy része másolat volt. A sértett hangon nyilatkozó Schmitt kifogásolta azt, hogy távollétében született döntés a doktori címéről, és ígéretet tett arra, hogy újból megpróbálkozik a doktorálással.
Elhatárolódik budapesti elnökétől a KDNP
A KDNP közleményben jelezte, hogy budapesti elnökének, Szalma Botondnak a nyilatkozata nyíltan szembemegy a párt hivatalos állásfoglalásával. Szalma lemondásra szólította fel azokat a politikusokat, akik Schmitt Pál kisdoktori ügyének eltussolásáért ügyködtek, és üdvözölte az államfő doktori címének visszavonását.
- címkék:
- Schmitt Pál
- plágium
- KDNP
- Címkefelhő »
Maradjon vagy szaladjon?
Kedden úgy nézett ki, Schmitt Pál megússza a plágiumügyet, szerda este azonban valószínűbbnek tűnt, hogy mégsem. Csütörtök délelőtt szinte biztossá vált, hogy mennie kell, délután még biztosabbá, péntek reggel annál is biztosabbá, este viszont kiderült, maradni akar mindenáron. A kisdoktorbotrányban egyik percről a másikra minden megváltozhat. Mi történt eddig?
Faképnél hagyta eredeti témavezetőjét Schmitt Pál
Schmitt Pál Kutassi László sporttörténésznél szeretett volna disszertálni, végül azonban faképnél hagyta a tanárt - írja a Népszabadság. A lap szerint Kutassi több ezer oldalnyi szakirodalmat adott fel Schmittnek, aki ezután nem kereste többé, és másik témavezetőt keresett.