plágium
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Schmitt Pál
- doktori cím
- köztársasági elnök
- Semmelweis Egyetem
- per
- legfrissebb
- legrégebbi
Sírás lesz a vége
Most már nehéz elképzelni, hogy Schmitt Pál elnök maradhatna. Hiszen a napnál világosabb, hogy hosszabb távon mi lenne ennek a következménye, Orbán Viktor és a Fidesz számára is.
Frankfurtban még viccelődött Schmitt Pál
Néhány perccel fél tizenegy után landolt az államfő gépe a Liszt Ferenc repülőtéren csütörtök este. A gépnél egy gépkocsikonvoj várta az államfőt, aki beszállt az egyik autóba, és elviharzott a főváros irányába. Az [origo]-nak az államfő mögött utazó egyik férfi azt mondta, Schmitt az út elején még jókedvű volt, amikor megérkeztek, akkor már komorabb. Schmitt Pál az úton levette a zakóját, "melege volt, meg is értem" - mesélte az utas.
Schmitt is a témavezetőit hibáztatta
Az államfő találkozott a doktori dolgozatát bíráló bizottság elnökével, témavezetőit hibáztatta, és jóhiszeműségét hangoztatta - állítja Fluck Ákos, a bizottság egyik tagja, aki különvéleményt írt a bizottság jelentéséhez. A jelentés szerint Schmitt plagizált, de a témavezetőknek figyelmeztetniük kellett volna.
A fővárosi KDNP örül, hogy elveszik Schmitt doktoriját
Nemcsak az ellenzéki pártok, de a KDNP budapesti elnöksége is üdvözölte, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa megfosztja doktori címétől Schmitt Pál köztársasági elnököt. A kisebbik kormánypárt fővárosi vezetése szerint Schmitt Pál mellett azoknak is le kellene mondaniuk, akik abban ügyködtek, hogyan lehetne eltussolni ezt a botrányt. A Jobbik úgy tudja, hogy a Fidesz Martonyi János jelenlegi külügyminisztert szeretné államfőnek. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az ügyről azt mondta, nincs olyan véleménye, amit megoszthatna a nyilvánossággal.
Schmitt Pál új dolgozatot ír
Schmitt Pálnak elvették a doktori címét, de pénteken este a köztévének adott interjújában azt mondta, le fog doktorálni. Nem jelentette ki, hogy nem mond le, szerinte köztársasági elnöki címe és a doktori dolgozata között nincs összefüggés, és most mindenki meglátta, hogy becsületes. Az ellenzéki pártok nevetve és megdöbbenéssel hallgatták a szavait, jobbikos fiatalok még a Lánchidat is lezárták mérgükben. A nap eseményei percről percre az [origo] tudósításában.
- címkék:
- plágium
- Schmitt Pál
- Címkefelhő »
"Úgyse fog lemondani" - videóriport Schmitt Pál megítéléséről
Schmitt Pál lejáratja a kormányt, és már régen le kellett volna mondania - többek között ezt mondták pénteken délelőtt az [origo]-nak a megszólított budapestiek. Van, aki úgy gondolja, Schmitt a plágium ellenére lehetne jó köztársasági elnök, más úgy gondolja, túl nagy feneket kerítettek az ügynek. Többen egy legyintéssel elintézték a kérdést. Nézze meg az [origo] videóriportját!
Schmitt időt kapott Orbántól, és nem akar lemondani
Nem akar lemondani pozíciójáról, inkább küzdene a maradásért Schmitt Pál - az [origo] több forrásból származó információi szerint ezzel szembesítette a plágiumbotrányba keveredett államfő a miniszterelnököt. Orbán Viktor adott időt az elnöknek, és forrásaink szerint úgy érzi, a botrány nem ég rá a Fideszre.
Helyén akar maradni a sértett Schmitt Pál
Nem szándékozik távozni az államfői posztról Schmitt Pál, akitől csütörtökön vonták meg doktori címét, miután egyértelművé vált, hogy dolgozatának nagy része másolat volt. A sértett hangon nyilatkozó Schmitt kifogásolta azt, hogy távollétében született döntés a doktori címéről, és ígéretet tett arra, hogy újból megpróbálkozik a doktorálással.
Még szerencse, hogy Schmitt Pál nem orvos
Nézze meg, mit gondol az utca embere azt követően, hogy Schmitt Pál interjút adott az m1-nek, amelyben világossá tette, hogy nem szándékozik lemondani államfői pozíciójáról.
Martonyit, Sólyomot, Bakát is emlegetik
Ha Schmitt Pál államfő lemond a köztársasági elnöki posztról, a kormánypártnak kell megneveznie új jelöltjét. Véleménye az ellenzéknek is van, MSZP-s politikusok Sólyómmal és Bakával példálóznak, a Jobbik közvetlenül választana, Gyurcsánynak is van ötlete, de az LMP-nek nincs stratégiája.