Piramis zenekar

címke rss

Utoljára játszanak a legendák az Ifiparkban

Kultúra2019.05.29, 12:04

Harmadszor, a tervek szerint utoljára rendezik meg a Volt egyszer egy Ifipark című koncertsorozatot a budai Várkert Bazárban. Június 23-tól szeptember 21-ig az Ivan and the Parazol, Kovács Kati, az Edda Művek, Zséda, az Ős-Bikini, Deák Bill Gyula és a Piramis lépnek fel.

Egy percen múlt a Piramis zenekar énekesének élete

Kultúra2018.05.18, 12:22

A Piramis együttes énekesének márciusban, az egyik koncertjük közben volt szívinfarktusa, aminek túléléséért nagyon sok mindenkinek hálás.

Pár percen múlt az élete, de már a következő koncertre készül

Kultúra2018.03.19, 10:35

Heteken belül visszatérhet a színpadra Nyemcsók János, a Piramis zenekar énekese, akinek március elején volt infarktusa éppen a zenekar koncertjén. A rehabilitációt már megkezdte, és úgy néz ki, vannak gyógyszerek, amelyeket élete végéig kell szednie.

Kiderült, miért kapott infarktust a Piramis énekese

Kultúra2018.03.17, 09:17

Már megkezdte a szívszanatóriumi rehabilitációját a Piramis zenekar énekese, Nyemcsók János, és az is kiderült, mi okozhatta a szívinfarktust, ami éppen a zenekar színpadán érte az énekest. 

Infarktusa volt, de áprilisban már fellép a Piramis zenekar énekese

Kultúra2018.03.10, 13:13

Egy hete volt szívinfarktusa Nyemcsók Jánosnak, a Piramis zenekar énekesének, de másfél hónap múlva már színpadon fog állni.  

Szívinfarktusa volt a Piramis énekesének

Kultúra2018.03.10, 12:50

A Piramis énekese Nyemcsók János, Csoki a szombati budapesti nagykoncert utolsó előtti száma közben lett rosszul, le kell mennie a színpadról. Azóta kiderült, hogy az énekesnek infarktusa volt. Orvosai azt mondták, ha 10 perccel később jut segítséghez, nem éli túl.  

Koncert közben kapott infarktust a Piramis zenekar egyik tagja, Nyemcsók János, Csoki

Archívum2018.03.04, 15:36

Szombaton, hosszú idő után először koncertezett a Piramis zenekar. A koncert közben Nyemcsók János infarktust kapott.

Koncert közben lett rosszul a Piramis énekese

Kultúra2018.03.04, 15:55

Forrás: Fabian Borbala/Fabian Borbala middle on 1680 1120 Közleményt adott ki a Piramis, miután a szombati, budapesti fellépésükön a zenekar énekese rosszul lett. "Kedves Rajongók! A tegnapi budapesti koncertünkön Csoki (Nyemcsók János) sajnos rosszul lett, így az utolsó dalban már nem tudott a színpadra lépni! Hálásan köszönjük a szervezőknek és a helyszínen biztosított mentőszolgálatnak a gyors, precíz és kimagasló szakmai hozzáállást! Csokinak most pihenésre lesz szüksége. Nagyon jól esett neki az a sok aggódás és jókívánság, amit közvetítettek felé! Jobbulást kívánunk neki! PIRAMIS zenekar" - zárul a közlemény.

Som Lajos édesanyja nem érti, fia miért nem ott nyugszik, ahol szeretett volna

Archívum2018.02.12, 14:27

Még nem mindig nem nyugodott bele fia halálába Margit néni, Som Lajos édesanyja, aki már férjét és lányát is elvesztette. Azt mondja: fia nem ott nyugszik, ahol végakarata szerint szerette volna.

Igazi sztárparádé a VOLT Fesztivál karácsonyi ajándéka

Kultúra2017.12.22, 17:16

Az Ajándék-kal készültek a Telekom VOLT fesztivál szervezői karácsony alkalmából. A Piramis számot 16 ismert magyar zenész dolgozta fel, és stúdiófelvétel helyett a saját telefonjukkal rögzítették a produkciót.