Pintér Sándor

címke rss

Pintér főosztályvezetője lehet az elhárítás új vezetője

Itthon2015.08.18, 13:44

A Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium 34 éves főosztályvezetője lehet az Alkotmányvédelmi Hivatal új vezetője, miután az eddigi főigazgató, Göbölös László márciusban benyújtotta lemondását.

Tolonganak a települések a börtönökért

Itthon2015.07.31, 11:00

Negyven település ajánlott fel térítésmentesen területet börtönök építésére a megadott határidő lezárultáig a belügyminiszter írásbeli válasza szerint.

Az EU-n kívül hozna létre menekülttáborokat a belügyminiszter

Itthon2015.06.26, 12:14

Az Európai Unió területén kívüli menekülttáborok létrehozását javasolja Pintér Sándor, aki szerint innen kötelezően be kellene fogadni a háború vagy üldöztetés elől menekülőket, míg a gazdasági migránsok beengedéséről a tagországok egyénileg, szabadon dönthetnének.

Pintér Sándor megint megígérte, hogy rend lesz

Itthon2015.06.20, 14:19

A belügyminiszter a polgárőrök avatásán ismét arról beszélt, amiről már öt évvel ezelőtt is. Öt évvel ezelőtt, amikor azt ígérte, hogy két hét alatt rendet tesz, Pintér Sándor azt mondta, a rend a fejlődés záloga. Most pedig azt, hogy rend nélkül nincs fejlődés. 

Most derül ki, mit mondott Pintér Sándor két éve

Itthon2015.06.20, 12:31

A belügyminiszter már 2013 májusában felvetette a határok megerősítésének, a kerítésépítésnek a lehetőségét az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának egyik ülésén; Pintér Sándor már akkor figyelmeztetett arra, hogy a migrációs kérdés óriási nyomást jelent Európának - mondta a testület fideszes alelnöke.

Letörheti a béreket a rabszolga-közmunka az érdekvédők szerint

Itthon2015.06.19, 14:32

A közmunkásként foglalkoztatott negyed millió embert úgy adják-veszik majd, mint a rabszolgapiacon - ez lehet a következménye a Közmunkás Szakszervezet szerint annak, ha a elfogadja az Országgyűlés a kormány javaslatát a közmunkások idényszerű, egyszerűsített foglalkoztatására.

Tízmilliót keresett másodállásban az OKF-főigazgató

Itthon2015.06.09, 07:36

Csaknem 11 millió forintot keresett a katasztrófavédelem főigazgatója mellékállásaival az elmúlt négy évben. Három cégben is tisztséget viselt havi fizetésért – a Belügyminisztérium kitart amellett, hogy ezek a megbízások jogszerűek voltak. Tollár Tibor mostanra mindegyik másodállásáról lemondott.

Orbán Viktor milliókat fizetett be az államnak

Itthon2015.06.05, 14:15

Több, mint 3 millió forint adót fizetett be Orbán Viktor a költségvetésbe - derült ki a nyilvánosságra hozott adóbevallási dokumentumokból. A miniszterelnöknél kevesebbet fizetett be például Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, valamint Semjén Zsolt KDNP-elnök, de jóval többet Trócsányi László igazságügyi miniszter. 

Kínos kérdést tettek fel Pintér Sándornak

Itthon2015.06.02, 16:32

Hogyan lehet az, hogy a nyomozó hatóság minden eszközét bevetve sem bukkant a nyomára Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester oroszországi cégének, miközben egy civil blogger könnyedén megtalálta. Ezt a kérdést szegezte a belügyminiszternek a PM-es Szabó Tímea. 

Pintér Sándorra hivatkozott a pécsi csaló

Itthon2015.05.30, 12:42

Elfogták, majd házi őrizetbe került egy pécsi férfi, aki a gyanú szerint a belügyminiszterre hivatkozva, anyagi ellenszolgáltatásért cserébe kedvező vízumelbírálást ígért egy iraki származású férfinak.

Hatásosak a szupertraffipaxok

Itthon2015.05.22, 06:26

Pintér Sándor belügyminiszter szerint mióta szolgálatba állították a szupertraffipaxokként ismertté vált új sebességmérő berendezéseket, kevesebben haltak meg, vagy szenvedtek súlyos sérülést az utakon.

Pintér Sándor elengedte az OKF-főigazgató kezét

Itthon2015.05.13, 14:02

Eddig megvédte a belügyminiszter az álláshalmozó katasztrófavédelmi vezetőket, de már nemcsak nekik, hanem a szervezet főigazgatójának is le kell mondania a tisztségével összeférhetetlen céges megbízásokról. Egyről már lemondott, de kiderült, van még másik kettő ilyen állása. Ha a minisztérium nem is szankcionálta a törvénysértő álláshalmozást, az ügyészség még elrendelhet nyomozást.

Nemzetközi botrányt kavart Orbán Viktor megszólalása

Itthon2015.05.03, 13:41

A rövid munkahetet a halálbüntetés magyarországi lehetséges bevezetéséről szóló vita uralta. Orbán Viktor pécsi kijelentése nemzetközi visszhangot is kapott. Több mint hat év után hazaérkezett Tóásó Előd is, valamint végleg eldőlt, hogy a 4-es metrót nem építik tovább, és Áder János sem megy Moszkvába.

Több tízezer forintos fizetéscsökkenést hozhat a béremelés

Itthon2015.04.29, 22:18

Bár július elsejétől átlagosan harminc százalékkal emelkedik a rendvédelmi dolgozók bére, mégis lesznek, akik több tízezer forinttal kevesebbet vihetnek haza. A problémát az eseti pótlékok megszüntetése okozza, mert azt nem pótolja az alapfizetések emelése. A testületnél lévők abban bíznak, hogy januárig rendeződik a helyzetük.

Keményen megizzaszthatják a minisztereket

Itthon2015.03.22, 17:32

Hétfőn ezúttal is kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fejezi be új munkarendje szerinti második kéthetes ülését az Országgyűlés. A Ház ülése 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a kormányhoz intézhetik kérdéseiket és azonnali kérdéseiket a képviselők.

A katasztrófavédelemhez kerülhet a kéményseprés

Gazdaság2015.03.10, 20:18

Benyújtotta a kormány kedden a parlamentnek a kéményseprésről szóló új törvényre vonatkozó javaslatát, amelynek szerint a katasztrófavédelemhez kerülne a lakossági kéményseprési közszolgáltatás.

Maradhatott a vesztegető belügyes

Itthon2015.03.07, 10:24

Vesztegetéssel gyanúsították meg négy éve a Belügyminisztérium helyettes államtitkárát – Eiselt György le is mondott posztjáról, főosztályvezetőként mégis maradhatott a tárcánál, amíg betöltötte a nyugdíjkorhatárt. A volt belügyest hétfőn ítélték el.

Pintér Sándor aláírásának húsz nap múlva érezni a hatását

Nagyvilág2015.02.19, 15:36

Pintér Sándor belügyminiszter Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszterrel megállapodást írt alá arról, hogy a Magyarországon feltartóztatott koszovói állampolgárokat Szerbián keresztül a magyar hatóságok szállítják vissza anyaországukba.

Megvan a legvagyonosabb magyar miniszter

Itthon2015.02.02, 13:11

A kormány honlapján hozzáférhetővé tette a két nem parlamenti képviselő miniszter vagyonnyilatkozatát. Ebből kiderül, hogy az egyik legvagyonosabbnak számító kormánytag, Pintér Sándor anyagi helyzete nem változott érdemben, míg Trócsányi László igazságügy-miniszter megtakarításai több millió forinttal emelkedtek, továbbá új egyetemi tanári állás után is fizetést vehet fel.

385 új kocsi egy helyen és nem autókereskedés. Mi az?

Itthon2014.12.23, 14:41

Nem kizárt, hogy a Kerepesi út volt ma délelőtt Budapest legbiztonságosabb környéke. A Hungária körút kereszteződésében és a Készenléti Rendőrség épülete körül legalábbis már másfél órával azelőtt járőrök posztoltak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter megérkezett volna a rendőrség új szolgálati autóinak átadására. 

DK: azonnal hallgassák meg Pintér Sándort

Itthon2014.12.20, 13:36

Pintér Sándor belügyminiszter azonnali meghallgatását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció az illetékes országgyűlési bizottságokban azzal összefüggésben, hogy a tárcavezető a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában arról számolt be: külföldi csoportok próbálták lejáratni.

Karaktergyilkosságot tervezhettek Pintér Sándor ellen

Itthon2014.12.20, 10:24

Egy külföldi szervezet a közelmúltban karaktergyilkossággal próbálta meg lejáratni Pintér Sándor belügyminisztert - írta szombati számában a Magyar Nemzet, amelynek a tárcavezető azt mondta: az egyébként nem először előforduló kísérlettel az illetők azóta felhagyni kényszerültek.

Durván eladósodtak az önkormányzatok

Gazdaság2014.12.12, 11:44

Több mint 1000 milliárd forint az önkormányzati vállalatok adóssága, miközben a teljes önkormányzati rendszer működtetésére csak 781 milliárd jut – állapította meg Pintér Sándor belügyminiszter az önkormányzatok ellenőrzése után.

A belügyhöz kerül a magyar-szlovák gáztranzit

Itthon2014.11.28, 14:03

A Belügyminisztérium tulajdonába került a Magyar Gáz Tranzit Zrt.- ez a cég felel a 115 kilométeres magyar-szlovák földgázszállító rendszerért, ami jövő januártól működhet. A társaság két év alatt több tulajdonosváltáson is keresztül ment.

Vágjon jó képet a megfigyeléshez

Itthon2014.11.25, 14:52

A józsefvárosi térfigyelő rendszer még nem köszön előre, de a titkosszolgálat akár most is nyomozhat utánunk arcfelismerő program segítségével - ehhez csak a rendőrséghez befutó felvételeket kell elkérniük. Budapesten és vidéken több ezer kamera figyeli utunkat, kétszáz méteren belül pedig egy anyajegyet is észrevesznek rajtunk.

Pintér Sándort is nevesíti az LMP-s képviselő

Itthon2014.11.05, 16:45

Több kormánytagot és Orbán Viktort is a nemzetbiztonsági bizottság elé idézne az LMP-s Szél Bernadett a kitiltási ügyben. A politikus szerint csak így lehet választ kapni a korrupciógyanú miatti kitiltási ügy még nyitott kérdéseire. 

Bizottságok előtt az amerikai botrány

Itthon2014.10.20, 11:06

Parlamenti bizottságok elé kerül az amerikai beutazási tilalom ügye, hétfőn a nemzetbiztonsági, kedden várhatóan a külügyi testület tárgyalhat róla. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nem tud arról, hogy kormánytagok is felkerültek volna arra a listára, amelynek szereplőit korrupciógyanú miatt kitiltották az Egyesült Államokból – a kabinet teljes nyilvánosságot akar, és konkrét neveket vár.

Elfogta a rendőrség a fajvédő konferencia egyik szervezőjét

Itthon2014.10.04, 21:07

A rendőrség pénteken elfogta a Budapestre szervezett és betiltott „fajvédő” konferencia egyik szervezőjét, egy amerikai állampolgárt - közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal. 

Október 4-én felszakadnak a korábbi sebek

Itthon2014.10.04, 09:48

Négy évvel ezelőtt szakadt át a Mal Zrt. Kolontár és Ajka közötti vörösiszap-tárolója. A katasztrófa tíz ember életébe került, míg a helyreállítás közel 40 milliárd forintot emésztett föl. A tragédiával kapcsolatos büntető- és polgárjogi perek napjainkban is zajlanak, legutóbb, első fokon, 40 millió forintot ítéltek meg a Mal. Zrt. elleni két felperesnek.

Nem lesz Budapesten fajvédő konferencia

Itthon2014.09.29, 19:42

Pintér Sándor belügyminiszter betiltotta az amerikai székhelyű, szélsőséges, fajvédő National Policy Institute október 3–5. közötti, Budapestre tervezett konferenciáját, és utasította az országos rendőrfőkapitányt, hogy kezdeményezze beutazási és tartózkodási tilalom elrendelését a tanácskozás előadóival szemben.

Ukrán válság: minisztereket hallgatna meg az MSZP

Itthon2014.08.16, 18:15

Pintér Sándor belügyminiszter, Hende Csaba honvédelmi és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter meghallgatását kezdeményezi az MSZP az ukrán események és az orosz külügyminisztérium pénteki közleményének tisztázására, a körülmények és a tények feltárására.

Seszták Miklós lesz a fejlesztési miniszter

Itthon2014.05.29, 17:43

Orbán Viktor megnevezte minisztereit. Az egyetlen olyan név, amely a korábbi találgatásokban és nyilatkozatokban nem merült fel, Seszták Miklósé, aki fejlesztési miniszter lesz. Navracsics Tibor kapja a külügyminiszteri posztot, Trócsányi László igazságügyi miniszter lesz.

Jógával lazít a belügyminiszter

Life.hu2014.03.25, 16:08

A Life.hu "A politikus is ember” című sorozatában politikusok mindennapjait, politikától távoli, emberi arcát mutatjuk be - politikamentesen. Ismerjétek meg jobban Pintér Sándor belügyminisztert!

Pintér visszaszólt Gyurcsánynak Őszöd-ügyben

Itthon2014.02.25, 18:39

Pintér Sándor belügyminiszter szerint lényegtelenek az őszödi beszéd kiszivárogtatásának körülményei, mivel azzal nem követtek el bűncselekményt. Azt is mondta, hogy a most közzétett két iraton kívül nincs harmadik vagy összefoglaló nemzetbiztonsági irat az ügyben.

Pintér Sándor lett a lopott francia térképek megmentője

Itthon2014.02.25, 16:47

Hat magyar arra állt össze, hogy franciaországi könyvtárakból kikölcsönzött régi atlaszokból metszeteket, térképeket vágjanak ki, majd a feketepiacon eladják őket. A magyar hatóságok egy közúti ellenőrzésen találták meg véletlenül a 70 milliót érő metszeteket, amelyeket aztán Pintér Sándor  személyesen adott vissza a franciáknak.

Gyurcsány: Pintér manipulál, hazudik

Itthon2014.02.22, 12:39

Gyurcsány Ferenc szerint a belügyminiszter manipulálni akarja a közvéleményt az őszödi jelentések nyilvánosságra hozatalával, és el akarja hallgatni, hogy a Fidesz  tudatosan készítette elő a 2006 őszi zavargásokat. Gyurcsány azt kérte, hogy a belügyminiszter hozza teljes terjedelemben nyilvánosságra a hivatalos, végső jelentést, és amennyiben az nem egyezik a most kiadott részletekkel, Pintér mondjon le.

Semmi olyan nem történik, ami az elmúlt 25 évben nem történt

Itthon2014.02.19, 18:52

A magyar kormány egyelőre nem aggódja agyon magát azon, hogy egy szomszédos országban véres harcok folynak: úgy vannak vele, hogy ha jönnek a menekültek, befogadjuk őket, ha segély kell, küldünk, Martonyi János meg majd megszavazza Brüsszelben, hogy sújtsák szankciókkal a Janukovics-kormányt. És figyelik Kárpátalját, de még az ott élő magyarok sem tudnak megegyezni abban, hogy melyik oldalt támogassák.

Régi társaknál kötött ki Pintér egykori cégbirodalma

Itthon2014.02.18, 11:19

Az elmúlt évek közbeszerzésein nagy sikerrel szerepelt Pintér Sándor egykori biztonsági cége, amely néhány hónappal ezelőtt olyan emberek tulajdonába került, akik több szálon kötődnek a belügyminiszterhez. Társak voltak vele és családtagjaival több cégben, egyikük pedig a szomszédja is volt egy időben.

A belügyminiszter fura módon tette boldoggá az ellenfeleit

Life.hu2014.02.24, 16:55

Meglepő módon, és akaratlanul tett boldoggá jó pár teniszezőt Pintér Sándor belügyminiszter a „Szeressük egymást gyerekek!" elnevezésű XVI. Valentin-napi Páros Teniszversenyen, ahol messze elkerülik a teniszpályát az egymással szemben álló politikai nézetek. Ismét egy csapatban ragadott ütőt a kormány és az ellenzék.

Orbán megemeli a rendőrök fizetését

Itthon2014.01.28, 12:55

Orbán Viktor kormányfő a Belügyminisztérium évértékelőjén bejelentette, hogy a tiszthelyettesek, körülbelül 29 ezer rendőr, januártól havi tízezer forintos bérkiegészítést kapnak. Orbán azt is bejelentette, ha nyernek a választásokon, újra Pintér Sándor lesz a belügyminiszter. Pintérről az évértékelőn az derült ki, hogy mindennel nagyon elégedett.

Pintér felfedne darabokat az őszödi jelentésből

Itthon2014.01.08, 11:08

Igaz, hogy a teljes jelentést nem lehet nyilvánossá tenni, a részletek pedig megzavarhatnák a beavatatlanokat, de Pintér Sándor szerint ezzel együtt is eljöhetett az idő, hogy nyilvánossá váljon Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kikerüléséről szóló jelentés.

Testőr jár a kormányfőjelölteknek

Itthon2013.11.16, 09:03

A kampány és a választási időszak rendőri feladatairól beszélt Pintér Sándor. A rendőrök fehér ingben, ünnepi öltözetben és fegyvertelenül teljesítsenek majd szolgálatot a választás napján, a kormányfőjelöltek pedig személyvédelmet kaphatnak, ha kérnek.

Belső vizsgálat a tűzoltó halála ügyében

Archívum2013.11.05, 11:28

Se felszerelésük, se megfelelő képzésük nincs a tűzoltóknak a hasonló mentőakciókhoz.