piaci összefoglaló

címke rss

Remek negyedévet zárt több fontos cég is

Gazdaság2013.07.25, 08:55

Az ázsiai piacokon már a délutáni amerikai makroadatokkal kapcsolatos kivárás jellemezte ma a piacot, még a kedvező dél-koreai GDP-adat sem tudott igazán nagy szenzációt okozni. A Nikkei 1 százalék körüli mínuszokat hozott össze. Az amerikai piacokon minimális korrekciót láthattunk tegnap, nagy szenzációval rukkolt viszont elő a Facebook, aki jelentősen túlteljesítette gyorsjelentésével az elemzői várakozásokat. A technológiai cég így több mint 16 százalékos pluszban nyithat ma, követve az Apple-t, aki tegnap 5 százalékos pluszban zárt.

Ma mindenki az OTP-t akarta

Gazdaság2013.07.24, 17:40

Határozottan az OTP-ről szólt a mai kereskedés, ami Csányi Sándor megnyugtató szavai után végül 4,7 százalékos pluszban zárt. Talán csak az árnyalhatja valamelyest a képet, hogy a devizahiteles kérdésben további bizonytalanság látszik, miután ma nem született döntés ezzel kapcsolatban. A Richter már nem volt ennyire erős ma, a 2,6 százalékos mínuszával még a tegnapi emelkedését is túlkorrigálta. Az európai piacokon az optimizmus volt a legfőbb jellemző, köszönhetően az Eurózónából és Németországból érkezett kedvező PMI adatoknak, így az indexek többsége a pozitív tartományban zárt. Amerikában viszont egyelőre az Apple nyújtja a poozitív ...

Menőbb a BMW és az Audi is a Mercedesnél

Archívum2013.07.24, 14:48

Első ránézésre kedvező negyedéves adatok tett közzé a Mercedeseket gyártó Daimler, ám a befektetők mégsem zárták szívükbe a német társaságot. A vállalat működési fedezethányada ugyanis 6,4 százalékosra csökkent, így közel 2 milliárd eurós költségcsökkentésre lesz szükség a következő két évben a vezérigazgató szerint, hogy elérjék a várt 10 százalékos szintet. Ami pedig az eladásokat illeti, a BMW-t és az Audit egyelőre úgy tűnik, hogy jobban szeretik a vásárlók, legalábbis az eladott autók számát tekintve.

Izgatottan várják a befektetők Csányi szavait

Gazdaság2013.07.24, 13:04

Csányi Sándor szavai határozhatják meg a BÉT hangulatát a nap második felében, aki 11 órától beszél újságírók egy szűk körével. Az OTP befektetői is várják már a híreket, hiszen 11 órától a kereskedés volumene jelentősen alábbhagyott. A töbib papírban sincs nagy forgalom, az emelkedés a Mol és a Magyar Telekom vezeti. A devizahitelesekkel kapcsolatos bizonytalanságok pedig a forint teljesítményre is rányomják a bélyeget, 296 felett járnak a jegyzések az euróval szemben. Európában viszont nyoma sincs a pániknak és a kivárásnak, a kedvező makroadatok hatására az indexek stabil pluszokat vettek fel, még az alulteljesítő német DAX is 00,6 ...

Nem indul jól a nap a magyar piacon

Gazdaság2013.07.24, 09:39

Egyelőre inkább negatív irányú nyitással kezdődött a hét talán leginkább várt kereskedési napja, a devizahitelesekkel kapcsolatos ügyben ugyanis elméletileg ma érkezhetnek újabb információk, ami az OTP-re is nagy hatást gyakorolhat. Egyedül a Richter tudja tartani a tegnapi jó formáját, ma is egyedüliként vezeti a magyar tőzsdét a nagyobb papírok közül. Közben Európában kedvezőbb hangulat uralkodik, ám túlzott elmozdulások itt sem láthatóak, hiszen a befektetők feltehetően a délelőtt érkező PMI adatokat várják. Olvassa el reggeli amerikai és ázsiai piaci összefoglalónkat is: Megállíthatatlan a Dow Jones

Megállíthatatlan a Dow Jones

Gazdaság2013.07.24, 08:30

Alapvetően kedvezőtlen makroadatok érkeztek Ázsiából, ami rányomta a bélyegét az ottani kereskedésre, a főbb index a negatív tartományban tartózkodnak. Az európai tőzsdék viszont ezzel együtt pozitívan nyithatnak, feltehetően a reggeli érkező PMI adatok miatti optimizmus következtében. Amerikában vegyesre sikerült a zárás, a Dow kivételével valamennyi index mínuszban zárt, ám a Dow újabb történelmi csúcsot döntött. A gyorsjelentések közül az Apple és az AT&T számai voltak érdekesek piaczárás után, előbbi pozitív meglepetést okozott, míg utóbbi vegyes gyorsjelentést tett közzé.

Szárnyra kapott a Richter

Archívum2013.07.23, 17:31

A Richter lett a nap legjobbja az utolsó órában nagyot hajrázó magyar piacon, de az OTP és az Egis is sikeresen küzdötte fel magát a pozitív tartományba. Izgalmas napjuk volt a magyar piacon befektetőknek, hiszen Matolcsy szavai, az újabb kamatvágás, valamint a Magyar Telekommal kapcsolatos negatív hírek is borzolták a kedélyeket. A nyugat-európai piacokon főleg a telekomszektor erősödése jellemezte a keeskedést, főleg a KPN-Telefónica Deutschland tranzakció miatt. A vállalati papírok közül a Swatch és a Vivendi erős pluszban, míg a Peugeot és az STMicroeletronics mínuszban jár, köszönhetően az őket érintő különféle eseményeknek. Köözben ...

Eltévedt a magyar tőzsde a remek hangulatban

Gazdaság2013.07.23, 12:11

Valamelyest csökkent az érdeklődés az OTP részvények iránt a reggeli órákban, az árfolyam 0,9 százalékos mínuszban jár, és a forgalom meg sem közelíti az elmúlt napokban látottat. A Magyar Telekom sem remekel ma, lényegében teljesen elveszítette a tegnap összeszedett jelentős emelkedését. Európában viszont jó a hangulat, igaz inkább csak a periféria országok mutatnak jelentős emelkedést, illetve a Swatch árfolyama szárnyal, köszönhetően a kedvező gyorsjelentésnek.

Ide-oda rángatják az OTP-t

Gazdaság2013.07.23, 09:49

Jól kezdi a napot az OTP az elmúlt héten látott kálvária után, ám holnap újabb információk érkezhetnek a devizahitelesekkel kapcsolatban, így a befektetők vélhetően kivárnak ezzel kapcsolatban. A többi magyar papír némileg gyengén kezdett, valamint a forint sem tudja a tegnapi teljesítményét nyújtani. Eközben alapvetően kedvező a hangulat a nemzetközi pénz és tőkepiacokon, főleg a Kínából érkező hírek hatására. A főbb indexek közül valamennyi erősödésre képes, a sort a periféria országok tőzsdéi vezetik.

Meghúzta a határt Kína, 7 százalékon lépnek

Gazdaság2013.07.23, 08:58

Jó hangulat uralkodik a piacokon, főleg a Kínából érkezett kedvező hírek hatására. A kormány szerint ugyanis 7 százalékos növekedés a minimum, amit idén el kell érni, ha pedig kételyek merülnek fel ezzel kapcsolatban, akkor akár be is avatkozhat a kormány a gazdaság működésébe. Valamennyi ázsiai tőzsdeindex pozitívan fogadta a híreket, a hongkongi piac már 2 százalékos pluszban jár. A jó környzetet Európában is uralkodó lehet, a határidős indexek alapján ugyanis 0,3-0,4 százalékos pluszok várhatók nyitáskor. Közben Amerikában folytatódott a vállalati gyorsjelentési szezon, a Texax Instruments pozitív, míg a Netflix inkább negatív mmeglepetésével. ...

Feltámadt az OTP, visszatértek a vevők

Gazdaság2013.07.22, 17:35

Határozottan felfelé vette az irányt az OTP árfolyama a nap második felében, és a 4000 forint alatti szintről végül a pozitív tartományig küzdötte fel magát a bankpapír, 4223 forinton zárt. A Magyar Telekom az utolsó félórában még ennél is jobb teljesítményt mutatott be, 9 forintot emelkedve közel 3 százalékos pluszban zárt. A jó hangulatból pedig a forint is tudott profitálni, ami 294 alatt is megfordult napközben. A nemzetközi piacokon ezzel együtt mérsékelt optimizmus mutatkozik, az indexek minimális pluszokat mutatnak, úgy Európában, mint az amerikai piacokon. A vállalati gyorsjelentési szezon is folytatódott, a McDonald's pediig ...

Szűnni nem akaró eladói nyomás az OTP-n

Gazdaság2013.07.22, 12:44

Továbbra is tart az OTP vesszőfutása, 4000 forint alatt is járt az árfolyam, amiben nagy szerepe lehet annak, hogy a cég tájékoztatása szerint pénteken közel 2,8 milliárd forint értékben adott el részvényeket Csányi Sándor, a bank vezérigazgatója. Nagy örömre nincs okuk a befektetőknek a többi magyar papírral kapcsolatban sem, a Richter már 1,3 százalékos mínuszban jár. A forint viszont erősödni képes az euróval szemben, a reggeli 295 feletti szintekről egészen 294,5-ig erősödött a forint. Európában viszont a vevők dominálnak, bár az indexek csak konszolidált erősödést mutatnak.

Cáfolja a pletykákat az OTP, tovább esik a részvény

Gazdaság2013.07.22, 10:15

Folytatja az elmúlt napokban látott mélyrepülését az OTP árfolyama, a piacnyitás után közvetlenül 4050 forintig is visszaütötték a részvényt, igaz onnan valamelyest sikerült feljebb kapaszkodni. Ezzel együtt az OTP határozottan cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint Csányi egészségügyi okokból adta volna el részvényeit, melyet pénteken negyed 11-kor jelentett be az OTP. A pénteki részvényeladásokkal kapcsolatosan viszont ma még egyelőre nincs hír. A magyar tőzsdén ezzel együtt a Mol szerepel jól, 1 százalékos pluszban jár az olajipari cég, de a Richtert leszámítva valamennyi nagyobb papír tudja tartani a pénteki záróértékeket. ...

Keresik az irányt az ázsiai piacok

Gazdaság2013.07.22, 08:29

Miközben a magyar tőzsdén az OTP, addig az USA-ban főleg a Microsoft szállítja a szenzációt, a technológiai cég árfolyama ugyanis 11 százalékos mínusszal zárt a gyenge negyedéves gyorsjelentés után. Ennek eredményeként a technológiai cégek árfolyama átlagosan közel 2 százalékkal csökkent az USA-ban, ahol a piacok nem találták az irányt pénteken. Nem találták meg az ázsiai piacok sem, annak ellenére, hogy a japán miniszterelnök pártja a hétvégén a választásokon a felsőházban is többséget szereztek, amivel vélhetően az előző hónapokban látott, gazdaságélénkítő politika folytatódhat majd. A Nikkei ennek ellenére csak 0,2 százalékos plluszban ...

Pánik a budapesti tőzsdén

Gazdaság2013.07.19, 17:58

Hatalmas vérfürdő volt ma az OTP piacán, a bankpapír járt már 14,5 százalékos mínuszban is, miután még délelőtt érkezett a hír, hogy Csányi Sándor elnök-vezérigazgató hatalmas mennyiségű OTP részvényt adott el, amit a befektetők láthatóan igen idegesen fogadtak. Végül 7,5 százalékos zuhanásban állapodott meg a részvényárfolyam. Ez rányomta a bélyegét az egész magyar piac pénteki teljesítményére is, nagyobb esésbe lökve a többi ble-chipet is, ahonnan csak a Richter volt képes teljes mértékben feltápászkodni. A forint is gyengült a hét utolsó kereskedési napján, az euróval szembeni árfolyam a 296-os szint környékén ingadozik. Nyugat--Európában ...

Nem kímélik az OTP-t

Gazdaság2013.07.19, 12:35

Óriásit ütöttek ma is az OTP-n miután kiderült, hogy tegnap hatalmas mennyiségű részvényt adott el közel 8 milliárd forint értékben Csányi Sándor és a befolyása alatt álló BONITÁS 2002 Zrt. Az árfolyam 6 százalék körüli mínuszban áll, de volt már ennél lejjebb is a részvény. Ráadásul már most hatalmas 10 milliárd forintos forgalom járul a lejtmenethez. Az OTP szenvedése rányomja a bélyegét a többi blue-chip teljesítményére is, ugyanis azok sem kerülik el a negatív tartományt. Emellett a forint is gyengülésbe kezdett, az euróval szembeni árfolyam 295,5 fölött jár. Nyugat-Európában is lefelé szánkáznak a vezető indexek, egyedüli kivvétel ...

Nem talál magára az OTP

Gazdaság2013.07.19, 11:23

Már harmadik egymást követő napon csökken a magyar tőzsdeindex, és az OTP sem talál magára egyelőre a hét utolsó kereskedési napján. A forint euróval szembeni árfolyama a tegnap este elért 295-ös szint körül ingadozik. Korrigálják tegnapi kiváló teljesítményüket a vezető nyugat-európai indexek, a mínuszok mértéke 0,1-0,4 százalék körüliek. Ma fontosabb makroadat nem érkezik sem Európából, sem az Egyesült Államokból, így a vállalati gyorsjelentések határozhatják meg a kereskedést.

Magasra tették a lécet Amerikában

Gazdaság2013.07.19, 08:37

Japánban a kezdeti plusz után hirtelen nagy esésbe váltott a Nikkei, bár komolyabb okot nem lehetett látni a háttérben, piaci szereplők szerint a határidős piacokon történő eladások válthatták ki a napközbeni fordulatot. Hétvégén felsőházi választásokat tartanak az országban, ahol a jelenlegi kormányzó párt elérheti a többséget szakértők szerint, amivel Shinzo Abe miniszterelnök gazdaságpolitikája is újabb megerősítést nyerhet. A japánok az egész térség vezető börzéire rossz hatással voltak, ugyanis azok is leadták korábbi pluszaikat. Soha nem látott magasságokig emelkedtek tegnap az amerikai tőzsdeindexek, és sikerült mindenkori zzárócsúcson befejeznie ...

Kapitulált a budapesti tőzsde

Gazdaság2013.07.18, 17:45

Újból hatalmasat zuhant az OTP árfolyama, amivel két nap alatt több mint 8 százalékos mínuszt szedett össze a devizahitelesek újbóli megmentésével kapcsolatos bizonytalanságok miatt. Ez hatással volt a többi magyar blue-chip teljesítményére is, hiszen közülük is mindegyik csökkenéssel zárt a Richter kivételével. Mindezt úgy, hogy a nemzetközi hangulat meglehetősen pozitívvá vált délután. A forint is nagyobbat gyengült csütörtökön, jelenleg 295 közelében ingadozik az euróval szembeni árfolyama. Nyugat-Európában a reggeli bizonytalanságot levetkőzték a vezető tőzsdék, stabilan emelkedve közelítenek záráshoz. Ebben elsősorban az új töörténelmi ...

Tovább kínozzák az OTP-t

Gazdaság2013.07.18, 12:46

Ma is folytatódik az OTP vesszőfutása, a bankpapír árfolyama ma már 4 százalék feletti esésben van, ezzel pedig jóval alákerült a 4700-as szintnek. Így a magyar tőzsde is elvált az európai piacoktól, a BUX 1,5 százalékos feletti mínuszban van nap közepén. A forint is gyengélkedik ma, az euróval szembeni árfolyam már a 294,5-ös szint felett jár. Nyugat-Európa vezető tőzsdéi viszont újból erősödnek, hátul a belga és a német parkett kullog. Ma jelentett a Nokia, a finn cég bevétel alapon nagy csökkenésről számolt be, aminek hatására mélyrepülésbe kezdett az árfolyam, onnan viszont vissza is korrigált valamelyest, de még továbbra is naagyobb ...

Püfölik az OTP-t

Gazdaság2013.07.18, 10:26

A magyar tőzsde még mindig nem tud talpra állni tegnapi megszédüléséből, ma is fél százalék feletti csökkenésben áll a reggeli órákban. Az OTP nem tud felállni a padlóról, tovább esik a bankpapír. A forint hajnalban kisebb gyengülést szenvedett el, jelenleg 293 fölött jár az EURHUF árfolyam. Vegyesen kezdtek a nyugat-európai tőzsdék a tegnapi erősödésük után, de egyelőre nem egyértelmű az irány. Olvassa el reggeli amerikai és ázsiai piaci összefoglalónkat is: Nem tudják követni a japánokat

Nem tudják követni a japánokat

Gazdaság2013.07.18, 08:30

Japánban erősödni tud a Nikkei a Fed elnök tegnapi beszédének hatására, amit segít a jen dollárral szembeni árfolyamának 100-as szint fölé történő gyengülése is. Ellenben Kínában és Hongkongban kevésbé jó a hangulat, az indexek a negatív tartományban időznek, mivel a kínai vezetés nem nagyon mutatja hajlandóságát, hogy stimulussal segítse a gazdaság növekedését. Tegnap Amerikában kisebb pluszokkal reagáltak a vezető tőzsdék Ben Bernanke szavaira, aki elmondta, hogy rugalmasan állnak hozzá a kötvényvásárlási program módosításához, elsősorban a gazdaság teljesítménye fogja meghatározni a mérséklés ütemét. Ma is záporoznak majd a gyorrsjelentések ...

Szétszedték ma a magyar tőzsdét

Gazdaság2013.07.17, 18:06

Elkalapálták ma az OTP-t a devizahiteleseknek szánt újbóli megsegítéssel kapcsolatos bejelentésre, zárásra a bankpapír 3,6 százalékot zuhant. De a többi blue-chip is rossz napon van túl, egytől-egyig mínuszos volt. A forint ellenben nagyot erősödött a nap második felében a javuló nemzetközi hangulatban. Ezzel a BUX mélyen alulteljesítő volt ma Európában. Nyugat-Európa tőzsdéi a spanyol parkett kivételével zöldbe váltottak, amit segített Ben Bernanke beszéde is, hogy nem kell a pénzpumpa túl korai mérséklésétől tartani. Az USA-ban is a Fed elnökének szavai tornázzák fel a New York-i indexeket. A hangulatot az sem rontotta el, hogy ...

Csúnyán bánnak az OTP-vel

Gazdaság2013.07.17, 12:36

Tartja rossz teljesítményét a BUX a nap közepén is, amit nem segít, hogy Európában is elromlott a hangulat. Az OTP nehezül rá 2 százalékhoz közeli mínuszával a magyar tőzsdére, de a Telekom és a Richter sincs jó formában. A forint 294,5 fölé gyengült az euróval szemben a bórúsra váltott nemzetközi hangulatban. Méretesebb mínuszokká váltak a kezdeti kisebb emelkedések Nyugat-Európa tőzsdéin, a befektetők elbizonytalanodtak a délutáni Bernanke meghallgatás előtt. Az amerikai határidők is mínuszos nyitást sejtetnek, de a fed elnökének beszéde még kiválthat nagyobb mozgásokat. Emellett pedig további 22 S&P 500 komponens cég teszi közzzé ...

Löktek egyet a hazai börzén

Gazdaság2013.07.17, 10:02

Mínuszban indította a szerdai kereskedést a hazai értéktőzsde, az OTP ma sem tud javítani tegnapi rosszabb teljesítményén és a reggeli órákban már 500 forint alatt mozog. A forinton is rántottak egyett, amivel 293,5 fölé került az árfolyam, ebben az is szerepet játszhatott, hogy Navracsis Tibor tegnap este úgy fogalmazott, hogy a kormány keresi a választ, hogy hogyan lehetne jogszabállyal módosítani a devizahitelesek szerződésein. Nyugat-Európában zöldben állnak a vezető indexek a tegnapi csökkenés után, de ma is elsősorban az Amerikából érkező hírek lehetnek piacmozgató hatással a kontinens tőzsdéire is.

Megálltak az amerikai tőzsdék

Gazdaság2013.07.17, 10:00

Korrigáltak tegnap az amerikai részvénytőzsdék, az S&P 500 nyolc napos nyerőszériát szakított meg, miután vegyes gyorsjelentések láttak napvilágot. Leginkább a Coca-Cola rontotta el a hangulatot vártnál gyengébb eredményével, de a Goldman Sachs árfolyama is esett, pedig remek számokkal rukkolt elő. Ma 4 órától kezdődik Ben Bernake két napos kongresszusi meghallgatása, amit kiemelt figyelemmel követnek majd a befektetők, emellett pedig folytatódik a jelnetési szezon is, többek között a Bank od America, az eBay és az Intel is ma teszi közzé negyedéves számait. Ázsiában nincs igazán határozott irány, vegyesen mozognak az indexek, a Niikkei ...

Felülteljesített ma a magyar tőzsde

Gazdaság2013.07.16, 17:43

Nullába ért nap végére a budapesti tőzsde, amit a blue-chipek erejének köszönhetett, ezzel pedig felülteljesítővé vált az európai börzék között. Egyedül az OTP nem tudott emelkedni a nagypapírok közül. A forint ma nagy hullámvasúton van túl, többször is éles irányváltásokat hajtott végre az euróval szembeni árfolyam. Nyugat-Európában záráshoz közeledve mélyebbekké váltak a mínuszok, miután a tengerentúlon is lefelé veszik az irányt az indexek. Az USA-ban felemásra sikerültek a mamutcégek negyedéves számai, például a Goldman Sachs pozitív meglepetést okozott, a Coca-Cola azonban elkeserítette befektetőit. Ezek miatt a New York-i tőőzsdék ...

Ellenszélben erőlködik a Mol

Gazdaság2013.07.16, 12:57

Még mindig mínuszban jár a budapesti tőzsde, amit leginkább a Magyar Telekom és az OTP hátráltat, ellenben a Mol kicsit erősödni tud nap közepén. A forint dél után néhány perccel hatalmas erősödésbe kezdett, néhány perc leforgása alatt egy forintot erősödött az euróval szemben, onnan valamelyest visszább korrigált, de még mindig a 292-es szint alatt jár. Nyugat-Európában a vezető indexek többsége a negatív tartományban tartózkodik, kivétel a londoni és az olasz piac. Nagyobb reakciót nem váltott ki a vártnál gyengébb német Zew gazdasági hangulatindex júliusi értéke, uyganis már előtte is hasonló mozgások voltak megfigyelhetők. Ameerikában ...

Pirosban kezdett a magyar tőzsde

Gazdaság2013.07.16, 09:47

Idehaza kisebb korrekció látható egyelőre, leginkább a Mol és a Magyar Telekom húzza lefelé a budapesti indexet, de az OTP is a negatív tartományban tartózkodik. A forint minimális gyengüléssel kezdte a napot, de itt sem túl aktívak egyelőre a befektetők. Kisebb mínuszok láthatóak a nyugat-európai piacok többségén a reggeli órákban, nagyobb mozgások a 11-kor megjelenő Zew gazdasági hangulatindex publikálása után várhatóak, emellett a délután érkező amerikai gyorsjelentések is befolyásolhatják a kereskedés irányát.

Meglett a történelmi zárócsúcs New Yorkban

Gazdaság2013.07.16, 08:38

Új zárócsúcsra kapaszkodtak tegnap a New York-i tőzsde indexek, az S&P 500 1682 ponton fejezte be a napot, és a Dow Jones is rekord zárószinten pihent meg. Ma több nagyvállalat is jelent az USA-ból, többek között a Goldman Sachs, a Coca-Cola és a Johnson & Johnson is, amelyek második negyedéves eredményei határozhatják meg a kereskedés irányát.   Ázsiában  vegyesen mozognak a vezető indexek, a tokiói börze felfelé veszi az irányt a tegnapi kereskedési szünete után, a gyengülő jen segítségével, míg Kínában minimális a mínusz. Nyugat-Európában a határidős indexek alapján nem rajzolódik ki határozott irány, talán a délelőtt megjelenő ...

Erősek voltak ma a magyar nagyrészvények

Gazdaság2013.07.15, 17:44

Egészséges pluszban fejezte be a napot a magyar tőzsde, ahol leginkább a nap végére beerősödő Mol és Magyar Telekom segített. A forint a kora reggeli erősödését nap végére teljesen elpárologtatta, az euróval szembeni árfolyam 292 fölött jár. Nyugat-Európában is kivirultak ma a tőzsdék, nap vége felé még az alulteljesítő spanyol börze is magára talált. Amerikában a vegyes makroadatok után minimális elmozdulásban vannak a New York-i indexek, de a Dow Jones és az S&P 500 is közel van csúcsaikhoz.

Nem áll meg a Richter a jó hangulatban

Gazdaság2013.07.15, 12:45

Nap közepén is emelkedni tud a hazai tőzsde, ahol ma is a Richter teljesít a legjobban 1 százalék feletti pluszával. Mellette még az OTP is emelkedésben van, a bankpapír az 5100-as szintet közelíti. A forint 292 felett jár az euróval szemben, amiben szerepe lehet, hogy Matolcsy György jegybankelnök a budapesti IMF iroda bezárását kezdeményezte ma. Európában is jó a hangulat a parketteken, kivétel a spanyol börze, ahol fél százalék körüli mínusz látható. A kereskedést a délután megjelenő amerikai kiskereskedelmi adat mozgathatja majd meg. A határidős indexek alapján minimális pluszok valószínűsíthetők a New York-i tőzsdéken is. Továább ...

Jól startolt a budapesti börze

Gazdaság2013.07.15, 09:45

Emelkedéssel nyitotta meg a hetet a budapesti tőzsde, ahol a reggeli órákban a Richter és az OTP halad az élen. A forint is jól kezdte a hétfőt, az euróval szembeni árfolyam már a 292-es szint alatt tartózkodik. Nyugat-Európában is a zöld tartományban időznek a vezető indexek, az ázsiai jó hangulat úgy tűnik átragadt az európai piacokra is. Ma fontosabb makroadat enm lát napvilágot a kontinensről, az USA-ból azonban délután érkezik a júniusi kiskereskedelmi forgalmi adat, ami megmozgathatja majd a kereskedést. Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Kína vezetésével emelkedik Ázsia

Kína vezetésével emelkedik Ázsia

Gazdaság2013.07.15, 09:03

A vártnak megfelelő kínai növekedési adatok után a sanghaji tőzsde 1 százalék körüli emelkedésnél jár, de a többi ázsiai piacon is zöldben járnak az indexek. A GDP-számok mellett a kiskereskedelemben az előrejelzéseknél nagyobb volt a növekedés üteme, míg az ipari termelés a vártnál kisebb bővülést mutatott. Pénteken Amerikában új csúcsot másztak meg a vezető tőzsdék, amit elsősorban a pénzügyi szektor két óriása a JP Morgan és a Wells Fargo jó negyedéves számai segítettek. Ma délután a tengerentúlról érkezik a júniusi kiskereskedelmi adat, ami befolyásolhatja majd a kereskedés menetét. Az európai határidős indexek alapján pluszbaan ...

Sikerrel korrigált a BUX, széttépték a Richtert

Gazdaság2013.07.12, 17:44

Sikeresen korrigálta tegnapi zuhanását a magyar tőzsde, melyet elsősorban a Richter szárnyalása repített egyre feljebb. A gyógyszerpapírra kedvező hatással volt a szerdai felaprózás, vélhetően ennek köszönhető a nagyobb emelkedése. Az OTP és a Magyar Telekom is remekül teljesített, amivel korrigálták tegnapi esésüket. Európában viszont nem ennyire pozitív a kép, a részvényindexek elfáradtak a hét végére, és vegyes teljesítményt mutatnak zárás előtt. Amerikában minimális pluszokat mutatnak a tőzsdék, és a felemás délutáni makroadatok nem tudtak annyi lendületet adni az indexeknek, hogy új történelmi csúcsra ugorjanak.

Száguld a Richter

Gazdaság2013.07.12, 12:03

Tovább javítja tegnapi pocsék teljesítményét a magyar tőzsde, mely csütörtökön összeszedett nagyobb hátrányát dolgozza le a régiós piacokkal szemben. Ebben nagy segítségére van a főbb papírok erősödése, melyek közül a Richter száguldani kezdett, de az OTP, Magyar Telekom, Mol triója is drágulni tud. Európában továbbra is jó hangulat uralkodik, köszönhetően az amerikai piacok tegnapi csúcsdöntésének, és a Fed elnökének támogató szavainak. Amerikában viszont nem várhatóak újabb csúcsdöntések, a határidős indexek alapján a csütörtöki záróértékek közelében indulhat a kereskedés. A piacoknak vélhetően új indikációkra lenne szükségük, hoogy ...

Tegnapi megcsúszását javítja a magyar piac

Gazdaság2013.07.12, 09:44

Korrigálni kezdte tegnapi elhasalását a magyar tőzsde, és a BUX elkezdte ledolgozni hátrányát a nagypapírok erősödésének köszönhetően. A forint szintén jó formában van, és háromhetes csúcsán mozog az euróval szemben. Ebben nagy szerepe van az európai piacokon uralkodó jó hangulatnak, a főbb részvényindexek emelkedni tudnak, köszönhetően az amerikai piacok csúcsdöntésének, és a Fed elnökének támogató szavainak. Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Csúcsra küldte a Fed elnöke az amerikai tőzsdéket

Csúcsra küldte a Fed elnöke az amerikai tőzsdéket

Gazdaság2013.07.12, 10:26

Új csúcsokat állítottak fel tegnap az amerikai részvényindexek, leginkább Ben Bernanke szerda esti szavainak köszönhetően. A Fed elnöke szerint tartósan szüksége van az amerikai gazdaságnak a laza monetáris politikára, amivel halványultak az esélyei a tőzsdei ralit tápláló eszközvásárlási programok közelgő leállításának. A tőzsdemutatók közül az S&P 500 és a Dow Jones soha nem látott szinten zárt, míg a Nasdaq közel 13 éves csúcsot ütött.Ázsiában viszont visszafogottan teljesítenek a piacok, leginkább a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek újbóli kiújulása miatt. A kínai pénzügyminiszter ugyanis kijózanító szavakat fogallmazott ...

Elhasalt a magyar tőzsde

Gazdaság2013.07.11, 17:43

Zárás előtt is kitart a lendület az európai tőzsdéken, melyet elsősorban Ben Bernanke szavai után szereztek meg nyitás után a piacok. A Fed elnöke szerint továbbra is szüksége van a laza monetáris politikára Amerikának, ezen túl Kínából is olyan hírek láttak napvilágot, hogy az ottani vezetés monetáris lazításokba kezdhet bele. Ennek köszönhetően nagyobb pluszban mozognak a főbb európai részvényindexek, míg amerikai társaik csúcsközelben mozognak. Az S&P 500 és a Dow Jones egyre közelebb kerül történelmi csúcsához, míg a Nasdaq 13 éve nem látott szinteket ostromol. A nemzetközi részvénypiacokon uralkodó jó hangulat ellenére rendeseen ...

Remek formában a Richter

Gazdaság2013.07.11, 12:33

Kitart a lendület az európai tőzsdéken, melyet elsősorban Ben Bernanke szavai után szereztek meg nyitás után. A Fed elnöke szerint továbbra is szüksége van a laza monetáris politikára Amerikának, ezen túl Kínából is olyan hírek láttak napvilágot, hogy az ottani vezetés monetáris lazításokba kezdhet bele. Ennek köszönhetően nagyobb pluszban mozognak a főbb európai részvényindexek, és Amerikában is nagyobb árfolyamugrásokra lehet felkészülni nyitás után a határidős indexek alapján. Itthon szintén vételi kedv uralkodik a tőzsdén, ahol a Richter remek formában van a tizedelése után. Az OTP viszont "elfáradt", és már mínuszba csúszott vissza.

Az OTP vezetésével remekelnek a magyar részvények

Gazdaság2013.07.11, 10:01

Nagyobb emelkedés kezdődött az európai piacokon, miután Ázsiában is jelentős mértékű megugrás volt látható a tőzsdéken. Ennek egyik legfőbb oka Ben Bernanke beszéde, aki szerint a laza monetáris politikára továbbra is szüksége van Amerikának. Ezen túl a pletykák szerint Kínában is lazíthatnak a monetáris politikán, ami szintén fokozhatja a piacokon uralkodó jókedvet. Az európai részvényindexek nagyobb erősödésének köszönhetően a hazai börzén is vételi kedv uralkodik, és az összes főbb papír drágulni tud az OTP vezetésével. Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Megtépték a kínai tőzsdét

Megtépték a kínai tőzsdét

Gazdaság2013.07.11, 09:55

Már az idén le kéne állítania a Fednek az eszközvásárlási programját az amerikai jegybankárok fele szerint. Többek között ez derült ki a Fed legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvéből, melynek közzétételét feszült figyelemmel várták a befektetők. A jegyzőkönyv publikálását követően Ben Bernanke is megtartotta szokásos beszédét, melyben az elnök a jelenleg futó stimulosok fenntartása mellett érvelt. Az eseményekre enyhe emelkedéssel reagáltak az amerikai részvénypiacok, az olaj viszont folytatta menetelését, és 106 dollár fölé ugrott fel az árfolyama. Emellett a Bank of Japan kamatdöntő ülése is véget ért, melyen a döntéshozók neem ...

Megtáltosodott az MTelekom és az OTP

Gazdaság2013.07.10, 17:51

Felpezsdült az aktivitás zárás előtt a magyar tőzsdén, melynek köszönhetően a BUX szekere is meglódult, és a kezdeti csordogálás után 0,6 százalékos pluszban zárta a kereskedést a hazai részvényindex. A BUX javulásában leginkább a Magyar Telekom és az OTP megugrása játszott szerepet, mindkét papír nagyobb emelkedésre volt ma képes. A nemzetközi részvénypiacokra a kivárás a jellemző, ugyanis este nyolckor kerül nyilvánosságra a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve, melyből fontos információk derülhetnek ki az eszközvásárlási programok jövőjéről. Emiatt nincs nagy mozgás az európai és amerikai börzéken, a tengerentúli tőzsdemutatók teegnapi ...

Lefelé csordogál Európa

Gazdaság2013.07.10, 12:22

Lefelé tartanak az európai részvényindexek, az esések azonban nem jelentősek, vélhetően kisebb profitrealizálás zajlik az elmúlt két nap nagyobb emelkedései után. A mínuszoknak "megágyazhatott" az olasz leminősítés híre, és a gyenge kínai makroadatok is. A befektetők ezen túl a Fed este nyilvánosságra kerülő jegyzőkönyvére is várhatnak, melyből fontos információk derülhetnek ki az eszközvásárlási programok jövőjéről is. Itthon nincs nagyobb mozgás, a BUX kisebb mínuszban mozog, leginkább a Mol gyengülése miatt.

Megtorpantak az európai tőzsdék

Gazdaság2013.07.10, 09:46

Megtört az európai piacok lendülete, és az elmúlt két nap menetelése után iránykereséssel kezdődött a kereskedés. Egyes részvényindexek lefelé vették az irányt nyitás után, de a legtöbb tőzsdemutató tegnapi záróértéke közelében mozog. Ebben Olaszország leminősítése, és a kínai gazdaság lassulásáról árulkodó makroadatok is szerepet játszanak.  Emiatt itthon is vegyes teljesítményeket lehet látni, a BUX kisebb mínuszban mozog, melyet leginkább a Mol kisebb esése húz lejjebb. Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Pocsék adatok Kínából, mégsem pánikol Ázsia

Pocsék adatok Kínából, mégsem pánikol Ázsia

Gazdaság2013.07.10, 08:38

A kínai gazdaság lassulásáról árulkodó makroadatok láttak ma napvilágot Kínából, melyek csupán kis mértékben tudták elrontani a hangulatot az ázsiai tőzsdéken. A főbb részvényindexek legtöbbje eltűntette kezdeti pluszait, és vegyesen teljesít zárás előtt. A japán Nikkei hat hetes csúcsáról fordult le, a kínai indexet viszont nem viselték meg jelentősen a gyenge statisztikák, és nagyobb emelkedésre képes. Amerikában sorozatban negyedik napja erősödtek a piacok, a Nasdaq közel 13 éves csúcsot ütött, de az S&P 500 is csak 1 százalékra van mindenkori legmagasabb záróértékétől. Európában kisebb korrekció kezdődhet az elmúlt napok nagyobbb ...

Fontos szint fölött ragadt meg az OTP

Gazdaság2013.07.09, 17:42

Kitart a befektetők vételi kedve Európában, ami a hazai tőzsdére is kedvező hatással volt. Ennek köszönhetően drágulni tudtak a magyar részvények, melyek közül az OTP és a Mol párosa nagyobb menetelésre volt képes. A bankpapír ezzel a lélektani 5000 forintos szint fölött ragadt meg. Európában délután is lendületben maradtak a piacok, és az IMF korábbinál pesszimistább előrejelzései sem tudták elrontani a jókedvet, melyek a világgazdaság korábban vártnál lassabb növekedésére vonatkoznak. Amerikában szintén veszik a részvényeket, és a részvényindexek tovább folytatják útjukat felfelé.

Kitart az európai tőzsdék lendülete

Gazdaság2013.07.09, 12:18

Tegnaphoz hasonlóan ma is remek formában vannak az európai tőzsdék, többek között az EU és Görögország között létrejött megállapodásnak köszönhetően. Ezen kívül az amerikai gyorsjelentési szezon is pozitívan indult, ami bíztató a folytatásra nézve. A jó hangulatot pedig a pocsék brit ipari termelési adat sem tudja elrontani, mely alulmúlta a várakozásokat. A jókedv a magyar piacra is átragadt, így a BUX szintén emelkedni tud, elsősorban az OTP és a Mol nagyobb drágulásának köszönhetően. Amerikában szintén a vételi kedv dominálhat, és a határidős indexek alapján fél százalékos emelkedéssel indulhat a kereskedés. Az IMF világgazdasággi ...

5000 fölött is megfordult az OTP

Gazdaság2013.07.09, 10:23

Nem pihennek az európai részvényindexek, melyek a tegnapi menetelésük után tovább erősödnek. Ebben segítségükre van az eurózóna pénzügyminiszterei és Görögország között létrejött megállapodás, valamint az ázsiai és amerikai tőzsdék jó teljesítménye is. A jó hangulat a hazai parkettre is átragadt, így a BUX is emelkedni tud. Ebben az összes főbb papír a segítségére van, míg a forint is tovább erősödik a kedvező környezetben. Délelőtt tovább folytatódott az erősödés, melynek során az OTP árfolyama átlépte a kulcsfontosságú 5000 forintos szintet. Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Japán vezetésével remekkelnek ...

Japán vezetésével remekelnek az ázsiai tőzsdék

Gazdaság2013.07.09, 08:26

A pluszokat gyűjtögették tegnap az amerikai tőzsdék, melyeknek az európai piacok emelkedése adhatott lendületet. A jó hangulatot segíthette, hogy az eurózóna pénzügyminiszterei döntöttek a Görögországnak folyósítandó mentőcsomag sorsáról, így egy ideig újra lekerülhet az asztalról a görög válság problémája. Így az amerikai részvényindexek erősödni tudtak. Ezen túl a gyorsjelentési szezon is elstartolt tegnap, melyet az Alcoa a várakozásokat meghaladó számaival nyitott. Az amerikai börzék jó teljesítményét látva az ázsiai parketteken is a vevők dominálnak, és a Nikkei vezetésével a tőzsdemutatók tegnapi zuhanásaikat korrigálják.