piaci összefoglaló

címke rss

Mélyponton a Magyar Telekom

Gazdaság2013.10.09, 17:26

Valaha volt legalacsonyabb záróárán fejezte be a napot a Magyar Telekom a budapesti tőzsdén. Mellette a Mol és az OTP sem brillírozott a hazai blue-chipek között, megint egyedül a Richter tudott erősödni. Nyugat-Európában vegyesen mozognak a vezető parkettek, például Madrid emelkedni tud, ellenben Londonban lefelé veszi az irány a tőzsdeindex. Amerikában sem túl jó a hangulat a New York-i börzék mínuszban állnak.

Európa már emelkedik, mi most is lemaradunk

Gazdaság2013.10.09, 12:39

Itthon a Magyar Telekom és a Mol rántja vissza a BUX-ot, de az OTP is gyengélkedik. Megint egyedül a Richter mutat erőt a hazai blue-chipek közül. Nyugat-Európában egy fordulattal már felfelé veszik az irányt a vezető börzék, de Amerikában is pluszokkal indulhat a nap a határidős részvényindexek alapján.

Felemás rajt kora reggel a budapesti börzén

Gazdaság2013.10.09, 09:19

Kicsit jobban megy egyelőre a magyar tőzsdének, mint nyugat-európai társainak, bár nem nagy mozgások láthatóak egyelőre. Az OTP és a Richter kicsit erősödik, de a Mol és a Magyar Telekom lefelé veszi az irányt. Európában nem túl acélos a teljesítmény, a vezető tőzsdék mínuszban állnak.

Félelem a Wall Streeten

Gazdaság2013.10.09, 08:24

Komolyabb mínuszokat szedtek össze tegnap az amerikai tőzsdék, mivel a befektetők egyre inkább félnek amiatt, hogy közeleg az adósságplafon céldátuma, és ha a politikusok nem egyeznek meg a szükséges intézkedésekről, akkor nem tud majd eleget tenni kötvényfizetési kötelezettségeinek az amerikai kormány. Ma Ázsiában viszont már jobb a hangulat és emelkedni tudnak a vezető parkettek. Az európai határidős indexek alapján viszont Európában mínuszos nyitás várható.

Végre egy pozitív zárás a magyar börzén

Gazdaság2013.10.08, 17:35

Szép teljesítménnyel felülmúlva az európai mezőnyt, plusszal sikerült zárnia a budapesti tőzsdének, köszönhetően az OTP és a Mol erejének. Nyugat-Európábna és Amerikában viszont a befektetők még mindig az USA adósságplafonja miatt aggódnak, ezért ott csökkennek a vezető börzék. Ma hivatalosan is elkezdődik a gyorsjelentési szezon, ugyanis az Alcoa piaczárást követően publikálja negyedéves számait.

Halvány erősödést mutat a Mol

Gazdaság2013.10.08, 12:26

Mínuszban tengeti idejét a budapesti tőzsde, főként az OTP és a Richter csökkenése miatt. A Mol viszont a nap elejei bizonytalanság után már kisebb pluszba lendült. Nyugat-Európában is lefelé veszik az irányt a parkettek, bár nap elején még néhány részvényindex pluszban állt. Az amerikai határiős indexek pedig kvázi stagnálást prognosztizálnak a Wall Street-i nyitásra.

Ma is gyengélkedik az OTP

Gazdaság2013.10.08, 09:18

A magyar tőzsde ma sem tudott jól indítani, bár a nemzetközi hangulat is gyengébb Európában. A hazai blue-chipek mind a negatív tartományban időznek, Európában eddig csak a német és az olasz tőzsde tud pluszt felmutatni.

Ázsiában már boldogabbak a befektetők

Gazdaság2013.10.08, 08:40

Ázsiában pluszokkal korrigálják a tegnapi csökkenést a vezető indexek, annak ellenére, hogy az USA-ban hétfőn mínusszal zártak a börzék, mivel még továbbra sincs megállapodás a döntéshozók között az adósságplafonról és a költségvetésről. Európában is a piros tartományban kezdhetik meg a napot a  parkettek a határidős indexek alapján.

Beleült a hullámvasútba a Mol

Gazdaság2013.10.04, 17:34

Nagyot hullámvasutazott ma a Mol árfolyama, kora délután ugyanis már 3,5 százalék körüli esésben is volt a magyar olajpapír, de zárásra ebből mindet ledolgozta, sőt már pluszban tudott zárni.   A hazai tőzsdének ennek ellenére nem ment ma jól, ezzel pedig leszakadt nyugat-európai társasitól, ahol zárás felé közeledve igen szép pluszok rajzolódnak ki, és Amerikában is szépen szeretnék búcsúztatni a hetet a vezető indexek.

Utolsók vagyunk Európában

Gazdaság2013.10.04, 13:50

Komoly mínuszban van megint a magyar tőzsde, amire ma is a Mol lejtmenete nehezedik. Az olajpapír árfolyama bőven beesett a 15 000 forintos szint alá, több mint 3 százalékot esve.   Nyugat-Európa ezzel szemben már minimálisan emelkedni tud, és az amerikai határidők is pluszos nyitást jósolnak az USA-ban.

Gyengül a Mol, erősödik a Richter

Gazdaság2013.10.04, 09:13

Felemás nyitást produkáltak a hazai nagypapírok a budapesti tőzsdén. A Richter emelkedik, míg a Mol újra lefelé veszi az irányt.

A pénzügyminisztérium borzolta a kedélyeket

Gazdaság2013.10.04, 08:37

Eléggé elromlott tegnap a hangulat az amerikai kereskedésben, mivel a pénzügyminisztérium arra figyelmeztetett, hogy ha nem rendeződnek az adósságplafon körüli viták, akkor még a 2008-asnál is nagyobb krízis jöhet. Később a tőzsdéket az segítette visszább, hogy a Képviselőház repiblikánus elnöke azt mondta mindenképp meg kell állapodni az adósságplafonról. Ma Ázsiában is kisebb mínuszok láthatóak, és az európai határidős indexek alapján is csökkenéssel kezdődhet a nap az öreg kontinensen.

Nem segített a Richter pirulája a BÉT-en

Gazdaság2013.10.03, 17:35

Mínuszban fejezte be a napot a BUX index, elsősorban a Mol gyengélkedése okán, és ezen még a Richter gyógyszere sem tudott segíteni, pedig árfolyama kereken 4000 forinton zárt, amit utoljára még tavaly novemberben láthattak a befektetők.   Nyugat-Európában csak a londoni parkett tud emelkedni, míg Amerikában mélyebb mínuszok alakultak ki, mivel a piaci szereplők egyre jobban félnek a kormányzati leállás elhúzódásától.

Romlik a hangulat Európában

Gazdaság2013.10.03, 14:42

Nem túl jó hangulat uralkodik az európai parketteken, ez pedig a hazai tőzsdére is igaz, ahol egyedül a Richter képes drágulni a blue-chipek közül. Nyugat-Európában is csak a londoni börze tud emelkedni, míg a határidős indexek mínuszos nyitást jósolnak a tengerentúlra is.

Lemaradó a budapesti börze

Gazdaság2013.10.03, 12:44

Kisebb mínusszal indította a csütörtököt a budapesti tőzsde, mivel a Richter kivételével nem mutatnak nagy mozgást a nagypapírok, a Mol csökken, míg az OTP csak minimális elmozdulást mutat. A forint ellenben reggel hirtelen erősödött és már a 296-os szint alá ért az euró/forint árfolyam. Nyugat-Európában kisebb emelkedéssel próbálják korrigálni tegnapi mínuszaikat a vezető indexek, ahol már harmadik napja az olasz tőzsde áll az élen, miután tegnap a miniszterelnök túlélte a bizalmi szavazást a szenátusban.

Hongkongban van az erő

Gazdaság2013.10.03, 08:30

A vezető ázsiai tőzsdéket a Kínából érkező jó makroadat segíti az emelkedésben, a legjobban a hongkongi börze áll, míg Japánban a kereskedés vége felé folyamatosan olvadtak a pluszok és már pár ponttal vissza is csúszott a Nikkei a negatív tartományba. Sanghajban továbbra is zárva tart a parkett, ráadásul ma Dél-Koreában sincs kereskedés. Tegnap az USA-ban a nap vége felé ledolgoztak mínuszaikból a vezető indexek, de még így is csökkenéssel fejezték be a napot. A befektetők szerdán már jobban aggódtak a kormányzati leállás miatt, ráadásul egyre több helyről fejezik ki aggodalmukat, hogy a túl hosszú kimaradás károkat okoz a gazdasáágnak. ...

Gyenge teljesítmény a magyar tőzsdétől

Gazdaság2013.10.02, 17:40

Nem ment jól ma a budapesti tőzsdének, amit a Mol nagyobb lejtmenete húzott mélyebb mínuszba. A magyar olajcéggel kapcsolatban több jelentős hír is érkezett. Előbb a horvát újságok írták meg, hogy  az Intelpol kiadta az elfogatóparancsot Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatóra, majd délután a magyar kormánytól kérték, hogy a Mol vegye fontolóra az INA-ban lévő részesedésének eladását. Egyébként a többi magyar blue-chipnek sem ment jól ma, a Richter és az OTP árfolyama is csökkent. Nyugat-Európában az olasz tőzsde tud ma erősödni a vezető indexek közül, mivel az olasz szenátus a miniszterelnök mögé állt a bizalmi szavazáson. A többi parrketteken ...

Ütik a Molt

Gazdaság2013.10.02, 12:29

Nagyobb lejtmenetbe kapcsolt a Mol, miután korábban olyan hírek érkeztek, hogy már az Intelpol is kiadta a körözést Hernádi Zsolt ellen. Az olajcég mellett még a Richter részvények vannak nagyobb mínuszban, bár a gyógyszerpapír igen nagy emelkedést produkált tegnap, ezért természetesnek is mondható a mai korrekció. A borongósabb nemzetközi hangulatban a forint is kisebb gyengülésben van, jelenleg 297 környékén van az euróval szembeni árfolyama. Az olasz tőzsde függetlenítette magát a nemzetközi hangulattól, ugyanis az általános mínuszok helyett Milánóban emelkedik a részvényindex, mert a befektetők azt valószínűsítik, hogy a miniszzterelnök ...

Kifújják magukat a tőzsdék

Gazdaság2013.10.02, 09:42

Korrigálják tegnapi szép teljestményüket az európai tőzsdék, ebben pedig a hazai börze is részt vesz, ugyanis a BUX 0,4 százalékos mínuszban áll. A magyar blue-chipek mindegyike pirosba öltözött a korai órában. A forint kisebb gyengülést mutat ma, bár eddig a héten igazán kitett magáért a hazai deviza, ugyanis az euró árfolyama a 299-es szintekről egészen 296-ig erősödött. A vezető nyugat-európai tőzsdék lefelé veszik az irányt, a tegnap hatalmas ralit produkáló olasz tőzsde is megpihen. Tegnap akkor kezdtek eufóriába a befektetők a milánói parketten, miután olyan hírek láttak napvilágot, hogy a miniszterelnök megkaphatja a szerdaii ...

Nagyobb zuhanás Japánban

Gazdaság2013.10.02, 09:42

Japánban komolyabb esés bontakozott ki ma, ezzel a Nikkei egyedüliként esik a főbb ázsiai részvényindexek közül, a lejtmenet hátterében állhat az erősödő jen is. A hongkongi Hang Seng tegnapi kereskedési szünete után nagyobb pluszban van, míg a sanghaji parkett már nem nyit ki a héten az Arany Hét ünnepe miatt. Amerikában tegnap szép teljesítményt nyújtottak a vezető részvényindexek azt követően, hogy a kormány 17 év után kénytelen volt leállítani néhány szolgáltatását, mivel nem tudtak megegyezni a költségvetésről. Ma 14:15-kor érkezik az ADP foglalkoztatottsági adat, ami fontos szokott lenni a pénteki hivatalos munkaerőpiaci adattok ...

Gyógyszer segített a budapesti tőzsdén

Gazdaság2013.10.01, 17:33

A Richter szárnyalása nagyobb pluszba lendítette a délelőtt még csak magát kereső budapesti börzét. A gyógyszerpapír árfolyama ugyanis több mint 3 százalékkal került feljebb kedden, ezzel fontos szintek fölé ért a részvény. A forint is nagyot ment ma, egészen 296 közelébe erősödve az euróval szemben. Nyugat-Európában elég komoly pluszokban járnak a vezető börzék a kereskedés végéhez közeledve, egyedüli kivétel a londoni parkett, amely kisebb mínuszban tartózkodik. Az olasz tőzsde a kereskedés vége felé már több mint 2,5 százalékos pluszban van. Amerikában is jó hangulat uralkodik, amit a jó feldolgozóipari adatok is segítenek. Vagyyis ...

Nem találja a helyét a magyar tőzsde

Gazdaság2013.10.01, 12:34

Nem követi a hazai tőzsde európai társait az emelkedésben, a BUX csak minimális elmozdulást mutat, mert bár a Richter 1 százalék körül emelkedik, de az OTP fél százalék feletti mínuszban van. A forint kifejezetten jó formában van, az euró/forint árfolyam 297 alatt tartózkodik. Nyugat-Európában kivirultak a tőzsdék, amihez hozzájérult az is, hogy az eurózónában a váratlanul csökken kicsit a munkanélküliség. A londoni parketten viszont az eladók dominálnak, mert a brit PMI adatok rosszabbul alakultak, mint ahogyan azt prognosztizálták. New York-ban is pluszos nyitás várható a határidős indexek alapján, úgy tűnik ebből, hogy a befekttetők ...

Lefelé veszi az irányt az OTP

Gazdaság2013.10.01, 09:40

Kisebb elmozdulást mutat egyelőre a budapesti parkett a keddi kereskedés első órájában. A hazai blue-chipek felemásan kezdtek, az OTP például mínuszban áll, de a Richter már emelkedni tud. A forint is tovább folytaja erősödését, korán reggel már 297 alatt is járt az euróval szembeni árfolyama. Nyugat-Európában kisebb pluszok láthatóak, annak ellenére, hogy az amerikai politikusok nem egyeztek meg a költségvetésről, így részlegesen leáll az amerikai szövetségi kormány. Úgy tűnik a befektetők tegnap már beárazták ezt a lehetőséget. Ma délelőtt érkeznek majd végleges PMI adatok az eurózónából, amelyek esetleg befolyásolhatják a kereskedést.

Nincs megállapodás, de pánik sincs a piacokon

Gazdaság2013.10.01, 08:38

Nem egyeztek meg az amerikai döntéshozók a költségvetésről tegnap, így mától több állami szolgáltatás leáll az Egyesült Államokban. A New York-i tőzsdéken még a bejelentés előtt befejeződött a kereskedés, de a befektetők büdzsével kapcsolatos aggodalmai miatt jelentősebb mínuszban zártak. Ma Ázsiában viszont jobb a hangulat, a japán Nikkei fél százalék körüli emelkedésben van a jó makroadat miatt, és Szöul is emelkedni tud, míg Sydney-ben kisebb mínuszok uralkodnak. Sanghajban és Hongkongban nincs ma kereskedés. Az európai határidős indexek kisebb pluszokat mutatnak, vagyis túl nagy riadalom nem látszik a befektetőkön az amerikai ...

Pluszba rántották a végére a BUX-ot

Gazdaság2013.09.30, 17:29

A Molnak köszönhetően pluszban zárt ma a budapesti tőzsde a rosszra fordult nemzetközi hangulatban. Az OTP és a Richter nem is tudta magát függetleníteni a külföldi folyamatoktól, így ők mínuszban fejezték be a napot, bár a bankpapír végül szépen ledolgozott korábban felhalmozott mínuszából. A forintnak is jól ment ma, az euróval szembeni árfolyama egészen 298 alá erősödött. Nyugat-Európa és és az Egyesült Államok vezető börzéi is mind lefelé szánkáznak az amerikai költségvetéssel kapcsolatos aggodalmak és az olasz kormányválság miatt. A hangulaton a vártnál jobb amerikai makroadatok sem tudtak javítani.

Az OTP rántja vissza a budapesti tőzsdét

Gazdaság2013.09.30, 15:47

AZ OTP esése magával rántja a magyar tőzsdét is, pedig a Mol és a Magyar Telekom plusszal korriáglja pénteki nagyobb csökkenését. A forint erősödésbe kezdett délelőtt, pedig kora reggel még gyengülgetett, jelenleg 298 forint alatt tartókodik az euró árfolyama. Nyugat-Európában az olasz belpolitikai válság és az amerikai költségvetési aggodalmak borzolják a kedélyeket, jelentősebb csökkenésbe kényszerítve a vezető indexeket. A sor végén az olasz parkett kullog 1,5 százalékos mínuszával. Amerikában sem túl biztató a kép nyitásra, a határidős indexek 0,6-0,7 százalékos mínuszt prognosztizálnak, mivel fennáll a veszélye, hogy ha ma éjjfélig ...

Jól tartja magát a magyar tőzsde

Gazdaság2013.09.30, 09:34

A budapesti tőzsdén a rossz nemzetközi hangulat ellenére csak kisebb elmozdulás látható, a Mol és a Magyar Telekom erősödésének köszönhetően. A két papír pénteki nagyobb esését korrigálja ma, ellenben az OTP már csökkenésben van. A forint is gyengélkedik a reggeli órákban, az euró/forint árfolyam 299 közelében tartózkodik. Igencsak elromlott a hangulat a külföldi piacokon, miután a hétvégén az USA-ban nem tudtak megállapodni a költségvetésről, így már csak ma éjfélig maradt idő arra, hogy egyezségre jussanak. De az olasz kormányválság is súlyként nehezedik a befektetők hangulatára, a milánói börze több mint 2 százalékos esésben vann ...

A költségvetési vita miatt idegesek a befektetők

Gazdaság2013.09.30, 08:40

Nagyobb lejtmenetbe kapcsoltak a főbb ázsiai indexek, miután a hétvégén az USA-ban nem tudtak megállapodni a felek a költségvetésről, ha pedig ma éjfélig ez nem történne meg akkor 17 év után először részlegesen leállna a szövetségi kormányzat. A japán jen ennek megfelelően nagy erősödésbe kezdett, amivel több mint egy hónapos csúcsára ért a dollárral szemben, ezzel egy időben pedig a tokiói tőzsde nagyobb csökkensébe fogott. Kínában viszont emelkedni tud a Shanghai Composite, pedig az HSBC végleges feldolgozóipari PMI értéke elmaradt a várttól, bár az előző havi értéket felülmúlta. Pénteken Amerikában is gyengültek a részvényindexeek ...

Csúnya hétzárás a tőzsdén

Gazdaság2013.09.27, 17:38

Mínusszal ment hétvégi pihenőjére a budapesti tőzsde, amit a Magyar Telekom és a Mol gyenge teljesítménye lökött a piros tartományba. Az olajcég árfolyama a Hernádi Zsolt elleni horvát elfogatóparancs miatt csúszott meg, míg a telekompapír, amiatt zakózott, hogy az unió visszavonta a telekomadó miatti kötelezettségszegési eljárását Magyarországgal szemben. De tőlünk nyugatra sem volt túl rózsás a pénteki kereskedés, Európában az olasz belpolitikai feszültségek miatt búslakodtak a befektetők, míg az USA-ban az adósságplafonnal kapcsolatos problémák keserítik a piaci szereplők életét.

Lemaradt a Magyar Telekom

Gazdaság2013.09.27, 12:16

Lemaradt társaitól a Magyar Telekom, mely tegnapi záróértéke alá csúszott vissza délelőtt. A hazai főbb papírok őrzik kisebb pluszaikat a kissé langyosabb kereskedés során, melynek köszönhetően a BUX is minimális erősödést mutat. Európában viszont mínuszba kanyarodtak a főbb részvényindexek, melyben az újból előtérbe került olasz belpolitikai válság, és az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos szokásos aggodalmak játszhatnak szerepet. Amerikában ezzel szemben folytathatják tegnap megkezdett emelkedésüket a tőzsdemutatók, és a határidős indexek alapján 0,3-0,4 százalékos erősödéssel kezdődhet a kereskedés.

Óvatosan kúszik felfelé a magyar piac

Gazdaság2013.09.27, 09:39

Óvatos pluszban kezdte a kereskedést a magyar részvényindex, melyet a Magyar Telekom kivételével eddig az összes főbb papír támogatni tud. Nagy mozgások egyelőre nincsenek a parketten, így a pluszok sem jelentősek. Európában szintén nem rágják le a körmüket a befektetők, a főbb részvényindexek tegnapi záróértékeik közelében, minimális pluszban tanyáznak.  Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Megtört a rossz széria Amerikában

Megtört a rossz széria Amerikában

Gazdaság2013.09.27, 08:37

Forrás: [123rf.com]  

Nagyot hajrázott az OTP

Gazdaság2013.09.26, 17:45

Nagy hajrát indított délután az OTP, és végül napi maximumán, 0,8 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. Így a bankpapír a Mol-lal együtt kiemelkedett a főbb magyar részvények közül, és hozzájárultak a BUX minimális emelkedéséhez is. Európában nincs nagy mozgás az olasz piac kivételével, a főbb részvényindexek tegnapi záróértékeik közelében fejezhetik be a kereskedést. Olaszországban a súlyosbodó kormányválság borzolja a kedélyeket, melynek levét leginkább az olasz bankok isszák meg. Amerikában az elmúlt napok esése után végre emelkedni tudnak részvényindexek, melyek így némileg korrigálják korábbi gyenge teljesítményüket. AAz ...

Lekanyarodtak az európai indexek

Gazdaság2013.09.26, 12:22

Mínuszba csúsztak le délelőtt a főbb európai részvényindexek, így a befektetők kissé rossz kedvűen várhatják a délutáni amerikai makroadatokat. A tengerentúlról többek között a második negyedéves GDP-adat fog érkezni, ami fontos információkkal szolgálhat a Fed pénzpumpájának valószínűsíthető jövőjéről. Itthon a BUX tegnapi záróértéke körül mocorog, és csupán a Mol emelkedésének köszönhető a legnagyobb részben, hogy nem esett vissza jelentős mértékben. Amerikában viszont kisebb emelkedés kezdődhet a határidős indexek alapján, és ha zárásra is kitart a vételi kedv, azzal egy öt napos vesztő szériát törhet majd meg az S&P 500 és a Dow Jones.

Kifulladtak a hazai gyógyszerpapírok

Gazdaság2013.09.26, 09:39

Megtorpant az Egis és a Richter a tegnapi nagyobb menetelés után, és a két gyógyszerpapír kisebb mínuszt szedett össze nyitás után. A Mol ezzel szemben korrigálja tegnapi zuhanását, és egyedüliként a főbb papírok közül emelkedni tud. Ezek eredményeként a BUX egyelőre minimális pluszt szedett össze. Európában nincs nagy mozgás a tőzsdéken, a főbb részvényindexek tegnapi záróértékük közelében mocorognak nyitás után. A befektetők vélhetően a délutáni amerikai GDP-adatra várhatnak, ami fontos információkkal szolgálhat a Fed pénzpumpájának valószínűsíthető jövőjéről. Ezen túl fokozhatja a nyugtalanságot az amerikai adósságplafon egyre éégetőbb ...

Nem tudnak javítani az amerikai tőzsdék

Gazdaság2013.09.26, 08:20

Forrás: [Investor.hu]  

Remekelt az Egis, csúnyán lemaradt a Mol

Gazdaság2013.09.25, 17:44

Több mint egy hónapos csúcsa közelében fejezte be a kereskedést a magyar részvényindex, mely a két hazai gyógyszerpapírnak köszönhetően nagy emelkedésre volt képes. Az Egis több mint 30 százalékot ugrott a lehetséges felvásárlás hírére, ami a Richter piacán is meghozta a vételi kedvet, így az is több mint 2 százalékot tudott drágulni. A Mol viszont nem tudott profitálni a jó hangulatból, és nagyobb mínuszt szedett össze. Európában és Amerikában a tegnapi záróértékek közelében mocorognak a főbb részvényindexek. A befektetőket leginkább az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos problémák nyugtalaníthatják, így a vártnál kedvezőbb amerrikai ...

A gyógyszercégek húzzák a magyar tőzsdét

Gazdaság2013.09.25, 12:18

Változatlanul a két gyógyszerpapír, a Richter és az Egis húzza maga után a magyar piacot, az Egis részvényei óriásit erősödtek a lehetséges felvásárlás hírére, és 30 százalék feletti pluszt mutatnak. A gyógyszergyártó lehetséges távozása pedig a Richterre is egyre nagyobb figyelmet terel, ennek köszönhetően ez a papír is folytatja tegnap megkezdett emelkedését. Így a BUX is másfél százalék körüli pluszt tudott összeszedni, amivel messze a legjobban teljesítő indexnek számít a régióban. Európában nincs nagy mozgás, a részvényindexek kisebb pluszban mocorognak, és a befektetőket inkább az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos problémmák ...

Tépik az Egist

Gazdaság2013.09.25, 09:39

A valószínűsíthető felvásárlás hírére tépni kezdték az Egis részvényeit, melyek 30 százaléknál magasabb pluszban nyitottak. A gyógyszergyártó lehetséges távozása pedig a Richterre is egyre nagyobb figyelmet terel, ennek köszönhetően ez a papír is folytatja tegnap megkezdett emelkedését. A két gyógyszerpapír vezetésével a BUX nagyobbat ugrott, amivel messze a legjobban teljesítő részvényindexnek számít a régióban. Ezzel szemben a főbb európai piacokon kisebb mínuszok láthatóak, és a vártnál picivel kedvezőbb német makroadat sem tudott lendületet adni a tőzsdemutatóknak. Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat iss: ...

Pocsék szériában az amerikai tőzsdék

Gazdaság2013.09.25, 08:29

Sorozatban negyedik napja zárt mínuszban a két legfontosabb amerikai részvényindex, az S&P 500 és a Dow Jones, melyben az amerikai adósságplafon egyre égetőbb problémája, és a Fed eszközvásárlási programja körüli bizonytalanság egyaránt szerepet játszhat. A keddi eséssel egyre távolabb került múlt szerdán felállított történelmi csúcsától a Dow Jones és az S&P 500 is. A nap sztárja a Facebook volt, mely 5 százalék feletti pluszban is járt. Ázsiában vegyes mozgásokat lehet látni, a japán Nikkei-t az egyik legnagyobb japán chipgyártó közel 14 százalékos ugrása sem tudja kirángatni a kisebb mínuszokból. Európában nem lehet nagy mozgásookra ...

Nagyot húztak zárásra a magyar tőzsdén

Gazdaság2013.09.24, 17:33

Nagyot ugrott záráskor a magyar részvényindex, mely így 1 százalék feletti pluszban fejezte be a kereskedést. Ez a Mol javításának volt köszönhető, az olajtársaság részvényei visszatértek a nagyobb mínuszokból, és csak kisebb esésben zártak. A Richter megtartotta nagyobb pluszait, ami valószínűleg az Egis tervezett felvásárlásának volt köszönhető. Európában nem bontakozott ki nagyobb erősödési hullám, a német Ifo hangulatindex nem tudott lökést adni az indexeknek, melyek legtöbbje csak kisebb pluszban tanyázik zárás előtt. Amerikában fokozatosan javítanak a tőzsdemutatók, és a mínuszos nyitás után már óvatos pluszban mozognak.

Kitart a Richter lendülete

Gazdaság2013.09.24, 12:04

Továbbra is remek formában van a Richter, mely elsősorban az Egis lehetséges felvásárlásából, és tőzsdéről való kivezetéséből profitál. A nagyobbik gyógyszercég részvényei nagyobb pluszban mozognak, ami megalapozta a jó hangulatot a hazai tőzsdén. Ennek köszönhetően az OTP és a Magyar Telekom is drágulni tud, a Mol viszont lemaradt társaitól, és esni kezdett. Európában minimális pluszok láthatóak, a részvényindexeknek a német Ifo gazdasági hangulatindex nem tudott lökést adni. Amerikában szintén nem lehet nagy mozgásokra felkészülni, mivel a határidős indexek alapján a tegnapi záróértékek közelében indulhat a kereskedés.

Húzzák a Richtert az Egis lehetséges távozására

Gazdaság2013.09.24, 09:39

Megérkeztek a vevők a hazai tőzsdére, melynek köszönhetően emelkedéssel kezdte a napot a magyar részvényindex. Ebben nagy szerepet játszik a Richter megugrása, melyet az Egis lehetséges felvásárlásának hírére kezdtek vásárolni a befektetők. Európában is jól indult a nap, a főbb részvényindexek kisebb pluszt szedtek össze, azonban a délelőtti német Ifo hangulatindex könnyen megváltoztathatja a hangulatot. Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Amerika esése magával rántja Ázsiát

Amerika esése magával rántja Ázsiát

Gazdaság2013.09.24, 08:14

Sorozatban harmadik napja estek hétfőn az amerikai tőzsdék, mivel a befektetőket egyre jobban nyugtalanítja az USA adósságplafon-problémája, valamint a Fed eszközvásárlási programja körüli bizonytalanság. Ezen túl egy csalódást keltő adat is napvilágot látott az amerikai feldolgozóiparból, így a főbb részvényindexek kivétel nélkül mínuuszban zártak. A Nasdaq-ot pedig az Apple 5 százalékos ugrása sem tudta kirángatni a gödörből. Emiatt Ázsia főbb piacai is kisebb-nagyobb eladói nyomás alatt állnak, bár a mínuszok mindenhol 1 százalék alattiak.

Európa esése hátráltatta a magyar piacot

Gazdaság2013.09.23, 17:29

A kezdeti bizonytalankodás után megtalálták az irányt az európai tőzsdék, ahol az amerikai piacok mínuszos nyitása után lefelé vették az irányt a főbb részvényindexek. Az eurózónából érkező kedvező makroadatok csupán átmeneti jókedvet tudtak okozni, míg az USA-ból csalódást keltő feldolgozóipari statisztika látott napvilágot. Az európai piacok gyengélkedése miatt a BUX is mínuszban ragadt, a leggyengébbnek a két gyógyszerpapír, a Richter és az Egis bizonyult.

Nem tudnak lendületbe jönni az európai tőzsdék

Gazdaság2013.09.23, 12:22

Csupán rövid ideig tartó jókedvet okoztak az eurózónából érkező, többnyire kedvező makroadatok az európai tőzsdéken. A befektetőket ugyanis számos kérdés aggaszthatja az Angela Merkel győzelmével záruló német választások után, ami rányomja a bélyegét a piacok teljesítményére is. A főbb részvényindexek így nem tudnak lendületbe jönni, és továbbra is pénteki záróértékeik közelében ingadoznak. A hazai börzén kisebb mínusz látható, ami már nem a Mol, hanem az OTP számlájára írható. Amerikában sem várható számottevő elmozdulás, és a határidős indexek alapján kisebb pluszban indulhat a kereskedés. A mai amerikai makroadatok viszont okozhhatnak ...

Nem segít Merkel győzelme az európai tőzsdéken

Gazdaság2013.09.23, 09:38

Nem hozta meg a befektetők vételi kedvét Angela Merkel választási győzelme, mivel a főbb európai részvényindexek vegyesen, pénteki záróértékeik közelében nyitottak. Ennek egyik oka a felemás európai makroadatok lehetnek, a német és a francia beszerzési menedzserindexek egyaránt vegyes képet festettek a főbb tagállamok gazdaságáról. A bizonytalan nyitás a magyar tőzsdére sincs kedvező hatással, a BUX kisebb mínuszban kezdte a napot, leginkább a Mol esésének következtében. Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Kedvező adat repíti a kínai tőzsdét

Kedvező adat repíti a kínai tőzsdét

Gazdaság2013.09.23, 09:46

Remek makroadat látott napvilágot Kínából ma reggel, mely a kínai feldolgozóipar, és egyben a kínai gazdaság további javulásáról árulkodott. Ennek köszönhetően lendületbe jött a kínai részvényindex, és messze felülteljesíti régiós társait. A többi tőzsdemutató ugyanis nem tud erősödni, szinte kivétel nélkül kisebb mínuszban tanyáznak. Ebben szerepet játszhat az amerikai piacok pénteki gyenge teljesítménye is, a tengerentúli részvényindexek augusztus óta nem látott napon belüli esést szenvedtek el. A kedélyeket megint a Fed QE3 programjával kapcsolatos nyilatkozatok borzolhatták. Európában vegyes nyitásra lehet felkészülni a befekteetői ...

Kis híján beszakadt a magyar tőzsde

Gazdaság2013.09.20, 17:31

Pocsék teljesítményt mutatott ma a magyar tőzsde, folyamatosan csökkentek napközben az árfolyamok. Csak a zárásra sikerült valamelyest feljebb húzni a piacot, de az OTP így is közel 3 százalékot esett ma. A forint sem bírta a strapát, már majdnem 300 fölé is eljutottak a jegyzések, ám innen valamelyest sikerült erősödni az euróval szemben. Közben a nemzetközi piacokon szinte teljesen elmúlt a szerdai optimizmus, hiszen ismét nőtt annak az esélye, hogy októberben elkezdődik a Fed eszközvásárlási programjának mérséklése. Ráadásul a hétvégén Németországban választások lesznek, így a befektetők minden bizonnyal kivárnak a vételekkel.

A Richter a magyar tőzsde büszkesége

Gazdaság2013.09.20, 12:25

Csak a Richter képes emelkedésre a fontosabb magyar részvények közül, miközben általánosan gyengén teljesít a BUX és az OTP is 1,8 százalékos mínuszban jár. Ráadásul a forint is gyengélkedik a rossz nemzetközi hangulatban, ismét 298 fölött járnak a jegyzések az euróval szemben. Bár valamelyest sikerült javítani a piacoknak a reggeli mínuszokhoz képest Nyugat-Európában, egyelőre még aligha beszélhetünk nagy változásról, ráadásul a nap második felében sem sok az esélye egy nagyobb emelkedésnek.