piaci összefoglaló

címke rss

Tépik az OTP-t

Gazdaság2013.11.14, 09:26

Széttépték az OTP-t a piacnyitás után az inkább kedvező gyorsjelentésre, de a többi blue-chip is jól áll a korai órákban. A vártnál lényegesen jobb magyar GDP-adatra pedig beleerősített a forint is. Ezalatt a nyugat-európai börzéken is felfelé veszik az irányt a vezető tőzsdeindexek.

Meneteltek az amerikai tőzsdék

Gazdaság2013.11.14, 08:32

Jó hangulatban zárták Amerikában a kereskedést a vezető tőzsdeindexek, az S&P 500 és a Dow Jones is új csúcsra emelkedett. Ma a japán parketten is a vevőké a főszerep, miután az ország gazdasága a vártnál nagyobb mértékbne bővült harmadik negyedévben.

Elpüfölték az OTP-t

Archívum2013.11.13, 17:29

Valamennyi fontosabb nemzetközi tőzsdén eladói nyomás uralkodott ma, a befektetők egyelőre nem optimisták, mivel a QE program decemberi mérséklésétől tartanak. A hazai tőzsde is megérezte a rossz hangulatot, az OTP ráadásul nagyot esett a ma éjféli gyorsjelenetése előtt.

Nincs jó napja az OTP-nek

Archívum2013.11.13, 12:05

Nyitás óta alapvetően nem sokat változott a kép az európai piacokon, sem a nyugat-európai, sem pedig a régiós tőzsdék nem tudnak emelkedni. Ezzel együtt a BUX valamelyest felülteljesítőnek számít mínusz 0,3 százalékkal.

Ide-oda billeg a magyar tőzsde nyitás után

Archívum2013.11.13, 09:25

Ma sincsenek formában az európai részvénypiacok, bár a BUX még nem találta meg a végleges irányt,  a nyugat-európai társai határozott mínuszokat mutatnak.

Pirosba fordultak a nemzetközi tőzsdék

Gazdaság2013.11.13, 08:22

Sem tegnap Amerikában, sem pedig ma az ázsiai piacokon nincs túl optimista hangulat, a befektetők aggódnak a Fed eszközvásárlási programjának akár decemberben történő csökkentése miatt.

Elfáradt nap végére a magyar tőzsde

Archívum2013.11.12, 17:26

Nem tudta kihúzni zárásig a magyar piac a pluszokkal, holott kora délután még 0,8 százalékos emelkedésben járt a BUX index. Közben Európában és Amerikában sem jobb a helyzet, a szinte tegnapi záróértékek közelében ingadoznak a benchmarkok.

Jól szerepel a magyar tőzsde, hála a Molnak

Gazdaság2013.11.12, 12:07

Remek formában a magyar piac a tegnapi betli után, a Molnak hála már 0,7 százalékot tudott erősödni a BUX index, messze túlszárnyalva európai társait.

Bátortalanul emelkedik a budapesti tőzsde

Gazdaság2013.11.12, 09:26

Pluszban áll a budapesti tőzsde a Mol emelkedésének köszönhetően, ellenben az OTP lefelé veszi az irányt. A Richter és a Magyar Telekom eddig nem mozdul tegnapi záróáráról. Nyugat-Európában kisebb mínuszokkal korrigálják tegnapi emelkedésüket a tőzsdeindexek.

Harmincötödjére csúcson a Dow Jones

Gazdaság2013.11.12, 08:13

Idén már harmincötödik alkalommal zárt új csúcson a Dow Jones amerikai tőzsdeindex, a tegnapi békés kereskedésben. Ma Ázsiában is jó a hangulat, a japán tőzsde két százalék felett emelkedik a gyengülő jen segítségével, míg az európai határidős indexek enyhe pluszos nyitást jósolnak a nyugat-európai parketteken.

Sosem zárt ilyen alacsonyan a Magyar Telekom

Gazdaság2013.11.11, 17:41

Nem csak az európai, hanem az amerikai piacokon is jó hangulat uralkodott ma, igaz olyan nagy szárnyalás azért nem mutatkozott a főbb indexekben. Főleg a BUX indexben, mely a Mol-nak hála 1,3 százalékos mínuszban zárta a kereskedést.

Megfordult a széljárás Európában

Archívum2013.11.11, 12:03

Minimális pluszokat mutatnak az európai részvénypiacok a hét első kereskedési napján, míg a magyar tőzsde 1 százalékos mínuszával csak szenved.

Menetel a japán tőzsde

Gazdaság2013.11.11, 08:34

Remekül teljesít ma a japán tőzsde, ahol 1 százalék feletti pluszok láthatóak, leginkább a jen gyengülésének köszönhetően. A többi ázsiai piacon viszont vegyes teljesítményeket lehet látni, Kínában a kormánypárt kedden véget érő kongresszusára figyelhetnek a befektetők. Amerikában új zárócsúcsot ütött pénteken a Dow Jones, így a piaci szereplők jókedvűen várhatják a mai nyitást.   Európában felemás nyitásra lehet felkészülni, a határidős indexek alapján a pénteki záróértékek közelében indulhat a kereskedés.

Felülteljesít a magyar tőzsde

Gazdaság2013.11.08, 15:09

Kisebb pluszban mozog a magyar tőzsde a Richter menetelésének köszönhetően, annak ellenére, hogy az európai tőzsdéken rossz hangulat uralkodik. A főbb részvényindexek mínuszban mozognak a remek amerikai munkaerőpiaci adat után, és Amerikában is kisebb esést vetítenek előre a határidős indexek.

Veszik a Richtert, ütik a Magyar Telekomot

Gazdaság2013.11.08, 12:01

Folytatódik a kivárás a délutáni amerikai munkaerőpiaci adatok előtt, sem az európai, optimizmus azonban sem a régiós, sem pedig a nyugat-európai tőzsdéken nem mutatkozik.

Mélyponton a Magyar Telekom

Gazdaság2013.11.08, 09:27

Történelmi mélypontra került a Magyar Telekom árfolyama, mivel a részvény kikerül az MSC indexekből. A magyar piacon rossz hangulat uralkodik, a Richter kivételével az összes főbb papír esik, melynek következtében a BUX is mínuszban mozog. Európában szintén gyengülnek a részvényindexek, miután Amerikában és Ázsiában is eladói nyomás alá kerültek a tőzsdék.   Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Megütötték az amerikai és ázsiai tőzsdéket

Megütötték az amerikai és ázsiai tőzsdéket

Gazdaság2013.11.08, 08:26

Nagyot ütöttek tegnap az amerikai tőzsdéken a vártnál kedvezőbb amerikai GDP-adat és az EKB kamatvágása után. Nagy részben az amerikai piacok esése miatt Ázsiában is rossz a hangulat, a részvényindexek mínuszban mozognak, és a befektetők kissé idegesen várhatják a kínai vezetők hétvégén kezdődő négynapos találkozóját.   Európában is kisebb esés kezdődhet, és a határidős indexek alapján 0,1-0,3 százalék közötti gyengüléssel indulhat a nap.

Nagy mínuszban ragadt a magyar piac

Gazdaság2013.11.07, 17:30

Nagyot esett ma a BUX, elsősorban az OTP mélyrepülése miatt, de a többi főbb papír is gyengén teljesített. Európában veszítettek lendületükből a részvényindexek, miután nagy raliba kezdtek az EKB kamatvágására. Amerikában mínuszok uralkodnak, a befektetők figyelmét a Twitter kötheti le, mivel elindult a kereskedés a cég részvényeivel.

Nagyot ütöttek a magyar tőzsdén

Gazdaság2013.11.07, 12:07

Nagy mínuszba került a BUX az OTP mélyrepülése miatt, amivel sereghajtónak számít a magyar piac Európában. Az európai részvényindexek minimális mínuszban mocorognak a délutáni fontos események előtt. 

Mínuszba küldték a Magyar Telekomot

Gazdaság2013.11.07, 09:30

Esni kezdett a Magyar Telekom árfolyama a telekomcég felemás gyorsjelentésére, ami a BUX teljesítményére is hatással van. A többi főbb papír szintén mínuszban mozog az európai részvényindexekkel együtt. Nagy mozgás viszont nincs az európai tőzsdéken, a mínuszok mérsékeltek, mivel a befektetők a mai fontos makroadatokra és jegybanki ülésekre várhatnak.

Új csúcson a Dow Jones

Gazdaság2013.11.07, 08:30

Tovább tart Amerikában a tőzsdei rali, a Dow Jones index új történelmi csúcsot ütött szerdán, de az S&P 500 is mindenkori legmagasabb értéke körül tartózkodik. A befektetők elsősorban a vállalati hírekre fókuszálhattak, a Microsoft és a Ralph Lauren részvényei kifejezetten jól teljesítettek. Ázsiában viszont esnek a részvényindexek, a befektetők vélhetően kivárhatnak a mai és hétvégi fontos események előtt.

Az OTP lett a nap sztárja

Gazdaság2013.11.06, 17:28

Másfél százalékos pluszban zárt az OTP, így a BUX index is 0,2 százalékos emelkedéssel térhetett nyugovóra a mai, túlnyomórészt optimista hangulatú kereskedési napon. Mind az amerikai, mind az európai részvények erősödni tudtak, persze fekete bárány azért most is akadt a sorban.

Kisütött a nap, menetelnek a tőzsdék is

Gazdaság2013.11.06, 12:07

Kiváló formában vannak az európai részvénypiacok a mai kereskedésben, valamelyest korrigálják a tegnapi mínuszaikat. Gyengén szerepel viszont a magyar tőzsde, főleg a Richter mélyrepülése miatt.

Folytatódik az emelkedés a magyar tőzsdén

Gazdaság2013.11.06, 09:29

Ma is jól kezdett a magyar tőzsde, a BUX emelkedni tud, elsősorban a Mol és az OTP drágulásának köszönhetően. Ez részben annak is köszönhető, hogy Európában is kisebb pluszokat tudtak összeszedni nyitás után a piacok.   Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai összefoglalónkat is: Lehagyta társait a japán piac

Lehagyta társait a japán piac

Gazdaság2013.11.06, 08:33

Vegyesen teljesítenek az ázsiai tőzsdék, a főbb részvényindexek tegnapi záróértékeik közelében mozognak a japán Nikkei kivételével, mely nagyobb pluszt tudott összeszedni. Amerikában szintén nem volt nagy mozgás, a befektetők vélhetően a holnapi jegybanki ülésekre és a fontos makroadatokra várhatnak.    Európában vegyes nyitás várható, a határidős indexek alapján a tegnapi záróértékek közelében indulhat a kereskedés.

Európa élén zárt a budapesti tőzsde

Gazdaság2013.11.05, 17:24

Elszakadva a nemzetközi hangulattól pluszban fejezte be a keddi kereskedést a BUX, köszönhetően a Richter egész napos jó teljesítményének és az OTP délutáni újbóli magára találásának. Nyugat-Európa és régió tőzsdéi is pirosban tartózkodiknak, csakúgy mint az amerikai indexek.

Alábbhagyott az optimizmus

Gazdaság2013.11.05, 12:34

A kezdeti felbuzdulás alábbhagyott a budapesti tőzsdén, az OTP visszarántása miatt. Bár a hazai bankpapír reggel még volt 2 százalék feletti pluszban is, jelenleg már kisebb csökkenésben áll. Az európai tőzsdéken sincs jó hangulat, 0,4-0,9 százalékos mínuszok uralkodnak, és Amerikában is 0,3 százalékos csökkenéssel nyithatnak a piacok.

Jól indított a magyar tőzsde

Gazdaság2013.11.05, 10:53

Kicsit több, mint fél százalékos emelkedéssel kezdte a napot a BUX, miután az összes főbb papír erősödni tud. Európában szintén kisebb plusszokkal indult a kereskedés, és elsősorban a vállalati hírekre fókuszálhatnak a befektetők. Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Nincs, ami megállítsa az amerikai tőzsdéket

Nincs, ami megállítsa az amerikai tőzsdéket

Gazdaság2013.11.05, 08:36

Tovább folytatták emelkedésüket az amerikai részvényindexek, melyek közül a Dow Jones és az S&P 500 is történelmi csúcsa közelében található. Az ázsiai tőzsdéken viszont felemás a kép, a részvényindexek vegyesen teljesítenek. A befektetők vélhetően a hét későbbi részében érkező fontos makroadatokra, és jegybanki ülésekre várhatnak.

Remekelt a Richter és az OTP

Gazdaság2013.11.04, 17:25

Nagy ralit mutatott be az OTP és a Richter, melynek köszönhetően a BUX is remekül teljesített. A nemzetközi tőzsdéken kisebb pluszokat lehet látni, Amerikában az S&P 500 és a Dow Jones egyaránt történelmi csúcsa közelében mozog.

Tartják előnyüket az európai tőzsdék

Gazdaság2013.11.04, 12:08

Tartják előnyüket az európai indexek, melyek kisebb pluszban mozognak a magyar BUX-hoz hasonlóan. A hazai főbb papírok közül a Mol visszacsúszott, és csupán az OTP és a Richter segíti a magyar tőzsdemutatót.

Jól indított a magyar tőzsde

Gazdaság2013.11.04, 09:26

Jól indította a hetet a magyar tőzsde, ahol a BUX kisebb pluszt szedett össze, elsősorban a Mol és az OTP erősödésének köszönhetően. Európában szintén minimális emelkedés látható, a Ryanair részvényeit viszont nagyobb mínuszba küldték a cég profitwarningja után.   Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Borús a hangulat az ázsiai tőzsdéken

Borús a hangulat az ázsiai tőzsdéken

Gazdaság2013.11.04, 08:28

Nincs jó hangulat az ázsiai tőzsdéken, ahol a legtöbb részvényindex mínuszban mozog. A befektetői aktivitás az átlagosnál alacsonyabb, mivel fontos makroadat és esemény ma nem látott napvilágot. Amerikában történelmi csúcsaik közelében várják a mai nyitást a tőzsdemutatók, miután a hét utolsó kereskedési napján is erősödni tudtak.  Európában emelkedéssel kezdhetik a hetet a piacok, a határidős indexek alapján 0,2-0,3 százalék körüli pluszban indulhat a nap.

Folytatódik a forintgyengülés

Archívum2013.11.01, 15:16

A Budapesti Értéktőzsde zárva tartása ellenére a világ meghatározó piacain ma is zavartalanul folyik a kereskedés. Ide sorolható a forint piaca is, ráadásul a hazai fizetőeszköz ma tovább folytatta gyengülését az euróval szemben.

Megint felrántották a magyar piacot

Gazdaság2013.10.31, 17:29

A nap végére már megint pluszba rántották a budapesti tőzsdét. A Richtert és az OTP-t is megvették a végére, míg a Magyar Telekom esése is mérséklődött. Nyugat-Európában vegyesen mozognak a tőzsdék, míg az USA-ban egyelőre nem tisztázott az irány.

Nem megy jól a budapesti tőzsdének

Gazdaság2013.10.31, 12:26

Nem talál magára a magyar tőzsde, fél százalék körüli a mínusz, pedig Nyugat-Európában már valamelyest javult a hangulat a vezető tőzsdéken. Itthon egyedül a jót jelentő Richter emelkedik a blue-chipek közül. Az USA-ban kisebb mínusszal kezdődhet meg a kereskedés a határidős indexek alapján.

Gyengén startolt a magyar piac

Gazdaság2013.10.31, 09:22

Az elromló nemzetközi hangulatban a BUX sem tud emelkedni, egyedül a ma jelentő Richter tartózkodik a pozitív tartományban a nagypapírok közül. Az OTP viszont megcsúszott, és 1 százalék körüli mínuszban áll. Nyugat-Európában átvették a befektetők a tegnapi amerikai mozgást, és néhány tizedes csökenések láthatók.

Továbbra sem szeretik a bizonytalanságot

Gazdaság2013.10.31, 08:10

Negatívan fogadták a befektetők a Fed bejelentését a piacokon, a vezető tőzsdék 0,5 százalék körüli mínusszal fejezték be a napot. Ma Ázsiában sem jobb a hangulat, a dél-koreai és a japán tőzsde 1 százalék felett esik. A határidős indexek alapján Európában is csökkenéssel kezdhetik meg a napot a vezető részvényindexek.

Az utolsó csengő mentette meg a magyar tőzsdét

Gazdaság2013.10.30, 17:29

Ismét sikerült a zárásra pluszba kerülnie a magyar tőzsdének, főleg az OTP és a Mol teljesített jól a mai várakozásokkal teli napon. A befektetők a Fedre várnak, így nagyobb mozgások sem az amerikai, sem pedig az európai piacokon nincsenek, legalábbis az indexek szintjén. A vállalati sztorik ugyanis egyes papírok árfolyamán jócskán megmozgatták.

Napsütés az európai piacokon

Gazdaság2013.10.30, 12:35

Az összes fontosabb európai tőzsde emelkedést mutatott a nap első felében, a BUX is bírja az iramot az OTP jó teljesítményének hála.

Optimistán várják a piacok a Fed döntését

Archívum2013.10.30, 09:25

Jól kezdődik a nap az európai piacokon, szinte valamennyi tőzsde emelkedéssel nyitott, így alapvetően optimista a hangulat a mai Fed bejelentések előtt.

Tombol a bikapiac az USA-ban

Gazdaság2013.10.30, 08:27

Egyre biztosabbak benne a befektetők, hogy a ma záruló két napos Fed ülésen nem nyúlnak az eszközvásárlási programhoz, így tegnap újabb történelmi csúcsra húzták a vezető indexeket. Ráadásul a kedvező hangulat ázsiára is átterjedt, de Európa is 0,1-0,2 százalékos pluszban nyithat ma reggel.

Lemaradt a BUX az OTP pofonja miatt

Gazdaság2013.10.28, 17:26

Nagy pofont kapott ma az OTP, mivel Varga Mihály miniszter közölte, a kormány elutasította a Bankszövetség devizahitelesek megsegítésére tett javaslatát. Emiatt a BUX is mínuszban ragadt, és a leggyengébben teljesített a régióban. Európában estek a részvényindexek, míg Amerikában a pénteki záróértékek közelében mozognak a tőzsdemutatók, melyek közül az S&P 500 új történelmi csúcsra kapaszkodott.

Megütötték az OTP-t

Gazdaság2013.10.28, 12:19

Esni kezdett az OTP árfolyama Varga Mihály azon bejelentésére, hogy a kormány elutasította a Bankszövetség devizahitelesek megsegítésére tett javaslatát. A bankpapír gyenge teljesítménye a BUX teljesítményére is rányomja bélyegét, mely így kisebb mínuszba csúszott vissza. Európában stagnálnak az indexek, a német DAX azonban új történelmi csúcsot ütött ma. 

Újabb csúcsok felé indultak az európai piacok

Gazdaság2013.10.28, 09:21

A főbb európai tőzsdék, valamint a magyar piac is jól kezdte a hét első napját, 0,2-0,5 százalékos pluszokban indult meg a kereskedés. A BUX index 0,4 százalékos emelkedésben van. Olvassa el reggeli piaci összefoglalónkat és heti kitekintőnket is: Megállíthatatlan az amerikai tőzsde

Rég látott csúcsot hódított meg a Richter

Gazdaság2013.10.25, 17:43

Sikerült szépen zárnia a hetet a budapesti tőzsdének, köszönhetően a Richter 2,8 százalékos emelkedésének. Mellette még a Magyar Telekom tudott drágulni a hazai blue-chipek közül. Az OTP elgyengült nap végére és 0,3 százalékos mínuszban zárt. Nyugat-Európában záráshoz közeledve újból elromlott a hangulat, míg az USA-ban a Nasdaq áll az élen.

Élmenők vagyunk ma

Gazdaság2013.10.25, 12:27

Első helyen áll Európában a magyar tőzsde a kereskedés feléhez közeledve, köszönhetően a Richter, a Mol és az OTP teljesítményének. Nyugat-Európában inkább mínuszok láthatóak, de a londoni tőzsde minimális plusz látható. Az USA-ban egyelőre úgy tűnik, kisebb emelkedéssel kezdődhet a nap.

Erősödik a jen, esik a tőzsde

Gazdaság2013.10.25, 08:19

Ázsiában már nincs túlságosan jó piaci hangulat, a japán tőzsde 2 százalékkal esik, a jen pedig újból erősödött. Ellenben Ausztráliában kitart az emelkedés a tegnapi amerikai pluszok után. Az S&P 500 tegnap előtt felállított történelmi csúcsa közelében maradt.

Élre állt a Magyar Telekom

Gazdaság2013.10.24, 17:24

Kellemes emelkedéssel tért vissza egy napos pihenője után a budapesti tőzsde, köszönhetően a nagypapírok jó teljesítményének. Legnagyobb mértékben a Magyar Telekom papírjai drágultak. Nyugat-Európában és az USA-ban is szép pluszokat lehet látni a csütörtöki kereskedésben.

Jól tartja magát a budapesti tőzsde

Gazdaság2013.10.24, 12:19

Jól megy a budapesti tőzsdének a mai kereskedésben, a hazai nagypapírok emelkedni tudnak, bár igaz, hogy a pluszok mértéke nem számottevő. Nyugat-Európában sincs rossz hangulat, az olasz és a francia börze lemaradó, míg az USA-ban 0,2-0,3 százalékos pluszt jósolnak piacnyitásra.