piaci összefoglaló

címke rss

Már megint csak a hátunkat látja Európa

Gazdaság2014.04.03, 09:41

Röviddel nyitást követően ismét felülteljesítés jellemzi a hazai részvénypiacot.

Új csúcson Amerika

Gazdaság2014.04.03, 09:43

Amerika utána a főbb ázsiai piacok is emelkedést mutatnak a mai kereskedés során. Kínában a vasúti részvények felülteljesítése figyelhető meg, a helyi kormány bejelentésének köszönhetően.

Elkapkodták a magyar részvényeket

Gazdaság2014.04.02, 17:33

Nagyon megvették délután a magyar piacot, minden fontosan papír erősödéssel tudott zárni.

Jól indított Budapest

Archívum2014.04.02, 09:18

Jól kezdett a magyar tőzsde, veszik a részvényeket, mint a cukrot.

Pezsgő vételi kedv a külföldi tőzsdéken

Gazdaság2014.04.02, 08:45

Nagy emelkedést mutattak be tegnap az amerikai részvényindexek, melyek közül az S&P 500 végül történelmi csúcsot állított fel. A vételi kedv az ázsiai börzékre is átragadt, ahol erős a japán Nikkei, de a többi index is a pluszokat gyarapította. 

Történelmi csúcs az S&P 500-tól

Gazdaság2014.04.01, 17:49

Remek a hangulat a nemzetközi piacokon, így folytatódik az elmúlt napokban látott emelkedés, és már új történelmi csúcs is született.

Kimarad a jóból a magyar piac

Gazdaság2014.04.01, 12:17

Az európai tőzsdék emelkedése ellenére kis mínuszt szedett össze a BUX, mely így nem tud profitálni a jó hangulatból. Ennek oka a hazai blue-chipek gyengélkedése, melyek kivétel nélkül mínuszban mozognak. A délelőtti európai makroadatok nem okoztak nagy mozgásokat a börzéken, míg az amerikai piacokon kis emelkedés kezdődhet nyitáskor.

Jól indult a nap Európában

Gazdaság2014.04.01, 09:18

Emelkedéssel kezdték a napot az európai részvényindexek, amiben a további jegybanki stimulusokra vonatkozó spekulációk játszanak nagy szerepet. A magyar tőzsdén viszont kis esés kezdődött, miután a főbb papírok közül csak az OTP képes emelkedésre.

Befűtött a tőzsdéknek a Fed elnöke

Gazdaság2014.04.01, 08:22

Yanet Yellen, a Fed elnöke arról beszélt tegnap, hogy az amerikai gazdaságnak hosszabb távon szüksége van a támogató monetáris politikára. Yellen szavaira nagy emelkedés kezdődött az amerikai tőzsdéken, viszont az ottani jókedv nem minden ázsiai börzére tudott átragadni. Ázsiában vegyes a kép, amit a felemás kínai makroadatok is rontanak. 

Jól ment a magyar tőzsdének

Gazdaság2014.03.31, 17:22

Szépen bepörgött a forgalom zárásra a BÉT-en, a blue-chipek pedig a Mol kivételével emelkedni tudtak, az élen a Richter végzett több mint két százalékos plusszal. A forintnak is jó napja volt, amit segített a nemzetközi hangulat is.

Elillant a befektetők jókedve

Gazdaság2014.03.31, 12:23

Szépen kezdődött a hét a nemzetközi piacokon, azonban később elromlott a befektetők jókedve, és elhagyva a delet a BUX mellett a német és a francia tőzsde is lefelé veszi az irányt. Vélhetően a felerősödő európai deflációs félelmek miatt párolgott el az optimizmus.

Szép reggelre ébredt a magyar tőzsde is

Gazdaság2014.03.31, 09:15

A jó ázsiai hangulat átragadt az európai tőzsdékre is, így a magyar parkett is emelkedéssel indított. Az összes hazai nagypapír felfelé vette az irányt, emellett pedig a forint is szépen erősödik a korai órákban.

Kivirultak a tőzsdék Ázsiában

Gazdaság2014.03.31, 08:32

Jól indult a hét az ázsiai részvénypiacokon, a vezető indexek közül egyedül a sanghaji nem található a  pozitív tartományban. Pénteken az amerikai tőzsdéknek is sikerült emelkedéssel zárniuk a hetet, azonban a Nasdaq még így is 17 hónapja a legrosszabb hetét produkálta több mint 2,5 százalékot esve.

Jó hangulatban búcsúzik a hét

Gazdaság2014.03.28, 17:32

2,3 százalékos emelkedésével párját ritkította a BUX index, köszönhetően a Mol szárnyalásának.

Tépik a magyar részvényeket

Gazdaság2014.03.28, 12:13

Jelentős pluszt szedtek össze a magyar blue-chipek, a vételi kedv kifejezetten a Mol, az OTP és a Richter piacán dominál. Ennek köszönhetően a BUX is nagyot ugrott, amivel messze felülteljesíti a kisebb pluszban mozgó európai társait.

Kilőtt a magyar piac

Gazdaság2014.03.28, 09:27

Nagyobb pluszban nyitott a magyar piac a javuló adósbesorolás, és a tovább csökkenő munkanélküliség hírére. A főbb papírok kivétel nélkül erősödni tudnak az OTP és a Mol vezetésével. Az európai piacokon szintén emelkedés kezdődött, bár mérsékeltebbek a plusszok. 

Vették az ázsiai részvényeket

Gazdaság2014.03.28, 08:28

A kínai miniszterelnök támogató nyilatkozata, valamint az optimizmusra okot adó japán makroadatok után megjött a befektetők vételi kedve Ázsiában, így emelkedni tudnak a főbb részvényindexek. Az amerikai tőzsdéken kis mínuszok uralkodtak, a tech-szektort viszont megint megtalálták a befektetők, és adták a technológiai papírokat.

Megvették az OTP-t

Archívum2014.03.27, 17:12

Nagy emelkedést hozott össze délután a OTP, miután a bankpapír 4 200 forintig is eljutott.

Az amerikai GDP-re várnak a befektetők

Archívum2014.03.27, 12:01

Kivárás jellemzi a piacokat a mai kereskedésben, a befektetők a 13:30-kor érkező amerikai GDP-t várják.

Nem kezdett jól Budapest

Gazdaság2014.03.27, 09:40

Nem teljesít jól ma a magyar tőzsde a nyitás után, a BUX index 0,4 százalékos esést mutat.

Ismét megpofozták a vezető részvényeket

Gazdaság2014.03.27, 13:35

Nagyobb mínuszokba süllyedtek tegnap a vezető amerikai részvények, főleg a technológiai és internetes szektor teljesített rosszul.

Nagyot ralizott az OTP

Gazdaság2014.03.26, 17:27

Igazi ralit mutatott be ma az OTP a budapesti tőzsdén, 3 százalékos emelkedést produkálva. Elsősorban a jó nemzetközi hangulat segítette a bankpapírt, bár igaz, hogy például a Mol és a Magyar Telekom elfáradt nap végére, és a negatív tartományban zárt.

Az OTP vezetésével erősödik a magyar tőzsde

Gazdaság2014.03.26, 12:19

A magyar tőzsde jó formában van a támogató nemzetközi piaci hangulatban, ráadásul ma dél körül egyelőre az össze hazai blue-chip a pozitív tartományban áll.

Szépen indított a hazai tőzsde

Gazdaság2014.03.26, 09:15

A Mol-OTP-Richter hármas erősödésének köszönhetően a BUX index is szépen kezdett a jó nemzetközi hangulatban.

Örülnek a befektetők a nemzetközi piacokon

Gazdaság2014.03.26, 08:29

Ma reggel Ázsiában is folytatódott az emelkedő sorozat a tőzsdéken, miután tegnap Európa és az USA is felfelé vette az irányt. A határidős indexek alapján ma reggel az öreg kontinensen is emelkedés várható.

Az OTP tartotta a lelket a magyar piacban

Gazdaság2014.03.25, 17:27

Ma is folytatta talpra állását az OTP részvénye, amely a keddet 1,3 százalékos plusszal fejezte be, így a hazai tőzsde éppen csak emelkedéssel térhetett nyugovóra. A BUX mai teljesítménye viszont elmaradt a nyugat-európai társaitól, mivel a hazai részvényindex már tegnap is emelkedni tudott ellenben a többi börzével.

Kitart a piacok lendülete

Gazdaság2014.03.25, 12:01

Egyelőre kitart a piacok lendülete, a BUX pedig 0,3 százalékos pluszban található a délelőtti órák után.

Kisütött a nap a tőzsdék felett

Archívum2014.03.25, 09:12

Pluszokkal kezdték a mai kereskedést az európai piacok, a jó hangulatból pedig a magyar tőzsde is profitál.

Fokozódik a feszültség a tőzsdéken

Gazdaság2014.03.25, 09:28

Valamennyi nagyobb tőzsdét keményen elkaptak tegnap a befeketetők, miközben a ma reggeli ázsiai kereskedésben sem látszódnak a megnyugvás jelei.

Felülteljesített a magyar tőzsde

Gazdaság2014.03.24, 17:28

Jól tarotta magát a BUX az OTP-nek köszönhetően az ismét borúsra fordult nemzetközi hangulatban, és végül sikerült is pluszban zárnia a magyar tőzsdének. Annak ellenére, hogy a főbb nyugat-európai és az amerikai börzék is lefelé vették az irányt.

Nehezen tartja magát ellenszélben a BUX

Gazdaság2014.03.24, 13:00

Korrigálni próbál az OTP a mai kereskedésben pénteki lejtmenete után, de nem segít számára a délelőtt elromló nemzetközi piaci hangulat. Itthon a Richter esik a legnagyobbat ma a blue-chipek közül.

Tépik az OTP-t

Gazdaság2014.03.24, 09:25

Nagy ugrással vágott bele a napba az OTP, melyet egy kedvező elemzői vélemény is segíthet. A blue chipek közül még a Richter tud erősödni, a Mol és a Magyar Telekom viszont lefelé indult el nyitáskor. Az európai tőzsdéken vegyes mozgásokat lehet látni, és a pénteki záróértékek körül mozognak az indexek.

Remek hétkezdés Ázsiában

Gazdaság2014.03.24, 08:18

Remekül indították a hetet az ázsiai tőzsdék, annak ellenére, hogy újabb gyenge makroadat látott napvilágot Kínából. Amerikában pénteken kisebb esés volt látható, ám az S&P 500 napközben új történelmi csúcsot állított fel. 

Nagy mozgásokra került sor a magyar tőzsdén

Gazdaság2014.03.21, 17:27

Ismét lemaradt a magyar tőzsde az európi társaitól a pénteki kereskedésben, a Richter és a Magyar Telekom plusszal tudott zárni, ellenben a Mol és az OTP mínusszal fejezte be a napot. Most került sor a BUX, illetve a CECE index átsúlyozására is, ami igencsak megpörgette a forgalmat pénteken.

Zsákolják a magyar részvényeket

Gazdaság2014.03.21, 11:56

Továbbra is jó formában vannak a főbb magyar részvények, melynek köszönhetően a BUX is jelentős emelkedésre képes. A nyugat-európai piacokon szintén jó a hangulat, a részvényindexek kisebb pluszban mozognak, és Amerikában is emelkedés kezdődhet a határidős indikációk alapján. 

Óriási ugrás a magyar piacon

Gazdaság2014.03.21, 09:22

Óriásit ugrott nyitás után a BUX, ami nagy részben a blue chipek remek startjának köszönhető. Eközben a nyugat-európai piacokon nincs nagy mozgás, és a tegnapi záróértékek közelében indult a kereskedés.

Kilőttek az ázsiai tőzsdék

Gazdaság2014.03.21, 08:41

Remekül teljesítettek ma az ázsiai tőzsdék, miután az amerikai piacokon is visszatért a befektetők vételi kedve. Az USA-ból a vártnál kedvezőbb makroadatok láttak napvilágot, melyekről azonban elvonhatták a figyelmet az Oroszország ellen belengetett szankciók.

Leszakadt a magyar tőzsde

Gazdaság2014.03.20, 17:32

Nagyobb mínuszba ütötték a Mol árfolyamát zárásra, ami az egész BUX indexre is ránehezedett, és így kevés volt a Richter ereje ahhoz, hogy pluszba emelje a magyar tőzsdét.

A gyógyszer sem sokat segít a hazai tőzsdén

Gazdaság2014.03.20, 12:09

Továbbra is mínuszban állnak az európai tőzsdék azok után, hogy tegnap a Fed belengette a 2015-ös  kamatemelés lehetőségét. Az elromlott nemzetközi hangulatban a BUX sem áll jól, a nagypapírok közül egyedül a Richter emelkedik.

Pocsék start a hazai tőzsdén

Gazdaság2014.03.20, 09:20

Nagy mínuszban kezdte a kereskedést a BUX, miután az amerikai és ázsiai tőzsdéken uralkodó rossz hangulat átgyűrűzött az európai tőzsdékre is. A magyar blue chipek kivétel nélkül esnek, míg az európai részvényindexek szintén lefelé vették az irányt. 

Nem örül a piac a Fed döntésének

Gazdaság2014.03.20, 08:40

Elromlott a hangulat az amerikai tőzsdéken azt követően, hogy a Fed tovább lassított QE3 programján, és Janet Yellen Fed-elnök új irányelvek bevezetéséről beszélt sajtótájékoztatóján. A főbb tengerentúli részvényindexek 0,6-0,7 százalékos mínuszban zártak, és az ázsiai tőzsdéken is eladói nyomás uralkodik ma. 

Kivár a piac a Fed döntése előtt

Gazdaság2014.03.19, 17:29

A Fed kétnapos kamatdöntő ülésének eredményére várnak a befektetők a nemzetközi tőzsdéken, emiatt nincs nagy mozgás a piacokon, a főbb részvényindexek tegnapi záróértékeik közelében mozognak. A hazai börzén a BUX meg tudta őrizni előnyét, ami leginkább az OTP és a Richter emelkedésének volt köszönhető.

Lendületbe jött a magyar piac

Gazdaság2014.03.19, 11:57

Kikecmergett a nyitás utáni kis mínuszokból a BUX, mely a blue chipek jó teljesítményének köszönhetően erősödni kezdett délelőtt. A hazai főbb papírok közül csupán a Magyar Telekom mozog mínuszban. Az európai tőzsdéken nincs nagy mozgás, és az előző napi záróértékek közelében folyik a kereskedés. 

Lefelé csúszkál az OTP

Gazdaság2014.03.19, 09:24

Nyitás után nagyobb pluszt szedett össze az OTP, amit nem sokára gyorsan el is vesztett, és kis mínuszba csúszott vissza. A BUX így kis esést mutat, amivel lemaradt európai társaitól, melyek tegnapi záróértékeik közelében, minimális pluszban mozognak.

Enyhülő vételi kedv az ázsiai tőzsdéken

Gazdaság2014.03.19, 08:23

Zárásig kitartott a jókedv az amerikai tőzsdéken tegnap, így nagyobb emelkedésre voltak képesek a részvényindexek. Az ázsiai piacokon azonban már vegyes a kép, a befektetők inkább kivárnak a Fed kétnapos kamatdöntő ülésének eredménye előtt, és a japán makroadatok sem a vételi kedvet segíthetik.

Ma is tépik az OTP-t

Gazdaság2014.03.18, 12:29

Nagyon bepörögették az OTP árfolyamát ma is a befektetők, a bankpapír már több mint három és fél százalékos pluszban jár, ezzel pedig képes a pozitív tartományban tartani a BUX indexet is, annak ellenére, hogy a többi blue-chip csak szenved.

Hamar tovaszállt a jó hangulat

Gazdaság2014.03.18, 09:32

Nagy a csapkodás a magyar piacon a jó kezdés után a Richter visszacsúszásával már a negatív tartománybna időzik az index, felvéve ezzel a nyugat-európai tőzsdék ritmusát.

Rózsaszín ködbe borult a Wall Street

Gazdaság2014.03.18, 08:47

Megkönnyebbültek tegnap az amerikai tőzsdék, azok után, hogy hirtelen komoly szankciókra nem került sor Oroszországgal szemben, így a befektetők a vártnál jobb makroadatokra figyelhettek. A Dow Jones részvényindex öt napos csökkenő sorozatát tudta megszakítani hétfőn.

Széttépték a magyar tőzsdét

Gazdaság2014.03.17, 17:28

Valósággal felrobbant ma a magyar tőzsde, miután a Richter és az OTP óriásit menetelt, és szinte minden nagyobb papír emelkedéssel tudott zárni. A BUX 3,92 százalékot erősödött, amire másfél éve nem volt példa.

Ma mindenkit megelőzünk

Archívum2014.03.17, 12:11

Senki sem tudja tartani a lépést a magyar tőzsdével, miután a BUX index már 1,7 százalékkal erősödött a kereskedés első óráiban.

Erősen kezdett a magyar tőzsde

Archívum2014.03.17, 09:06

Jól kezdte a hetet a magyar tőzsde, a BUX index 0,6 százalékos emelkedéssel nyitott.

Fokozódik a krími helyzet

Gazdaság2014.03.17, 10:21

Fokozódik a fesztültség a nemzetközi piacokon, miután a hétvégi szavazáson a Krím félszigeten élők szinte egyöntetűen döntöttek az Oroszországhoz való mihamarabbi csatlakozás mellett.

Ünnepi hangulatba került az OTP

Gazdaság2014.03.14, 17:23

Valósággal megtáltosodott az OTP a pénteki kereskedés végére, és a bankpapír árfolyama 1,9 százalékos pluszban zárt, pedig nap közben járt már mélyebb mínuszokban is. Ezzel pedig a BUX is pluszba lendült a német DAX-szal és a lengyel parkettel együtt.

Még mindig vörösben pompázik Európa

Gazdaság2014.03.14, 12:20

Próbálkozik a korrekcióval a BUX index a több napi esése után, igaz egyelőre csak a halványabb mínuszig tudta felküzdeni magát, bár még így is a jobban teljesítők között van ma. A hazai blue-chipek közül a Mol és a Richter hintázik a pozitív és a negatív tartomány között, míg az OTP továbbra sem találja magát.

Marad a padlón a magyar tőzsde

Gazdaság2014.03.14, 09:17

Továbbra sincs fellélegzés a tőzsdéken, a tegnap délután kezdődött eladói nyomás még ma is tart. Így az OTP vezetésével a BUX index is lefelé szánkázik.

Megint félelem lett úrrá a piacokon

Gazdaság2014.03.14, 09:17

Nem lehet egyetlen dolgot kiemelni, hogy miért alakult ki széleskörű esés a piacokon csütörtökön, vélhetően több dolog kombinációja miatt menekültek a befektetők a kockázatos eszközöktől.

Nagy pofon csattant a magyar tőzsdén

Gazdaság2014.03.13, 17:28

Jókora eladói nyomást lehetett látni a kereskedés végén, nem csak a magyar, hanem a nemzetközi piacokat is nyomás alá helyezték az eladók.

Veszik a magyar részvényeket

Archívum2014.03.13, 12:00

Jó formában van ma a BUX index, miután már 0,7 százalékos pluszban jár a délelőtti órákat követően.

Erőre kapott az OTP

Archívum2014.03.13, 09:13

Jól kezdte a napot a magyar tőzsde, a főbb részvények kivétel nélkül emelkedést mutatnak.

Rossz hírek jöttek Ázsiából

Gazdaság2014.03.13, 08:27

Gyenge makroadatok és hírek érkeztek ma Ázsiából, amire a piacok sem reagáltak kitörő optimizmussal.

Összekapta magát az OTP

Gazdaság2014.03.12, 17:23

Zárásra pluszba rántották az OTP árfolyamát a befektetők, pedig nap közben volt már két százalék feletti esésben is a bankpapír. Ellenben a többi blue-chip ma is gyászos napon van túl, a Mol 3 százalék felett esett, és a Richter is közel két százalékos mínuszt gyűjtött össze, így összességében a BUX index is másfél százalék felett zuhnat. 

Büntetik a magyar részvényeket

Gazdaság2014.03.12, 12:17

Továbbra sem javul a hangulat az európai tőzsdéken, sőt délre már igen jelentős, egy százalék feletti mínuszok alakultak ki. Budapesten a nagypapírok mindegyikére eladói nyomás helyeződik, így a BUX index is több mint másfél százalékkal halad lefelé.

Csúnyán indult a nap Európában is

Gazdaság2014.03.12, 09:12

Csökkenéssel indították a napot az európai tőzsdék, így a magyar piac is kisebb mínuszt mutat. A nagypapírok közül a Magyar Telekom csökkenéssel indított, ellenben a Richter 0,7 százalékos plusszal kezdte a napot. Az OTP mínusszal, a Mol viszont minimális plusszal kezdte meg a szerdai kereskedést.

Nagyot zuhant a japán tőzsde

Gazdaság2014.03.12, 08:19

Nagyot esett szerdán a japán tőzsde és a a többi vezető ázsiai parkett is mínuszban áll, ugyanis a befektetők a kínai gazdasági növekedés további mérséklődésétől félnek, valamint az ukrán-orosz helyzet továbbra sem enyhült, így a kockázatkerülés lett úrrá a befektetőkön.

Egyre gyengébb a forint

Gazdaság2014.03.11, 17:24

Ma is lemaradó volt a magyar piac, az európai és a régiós részvényindexek is jobb formában voltak, mint a magyar tőzsde. Ráadásul a forint sem fitogtatta az erejét, hiszen az euróval szemben 313,4 körüli szintre gyengült.

Visszaütötték az OTP-t

Gazdaság2014.03.11, 12:26

Újra megtalálták a befektetők az OTP részvényeit, melyeket ütni kezdték, így a bankpapír ismét a mínuszokat halmozza. A többi főbb papír szintén esik a hirtelen romló hangulatban, így a BUX is nagyot zuhant. Az európai részvényindex legtöbbje ninimális mínuszba csúszott vissza délre, és Amerikában is kis eséssel indulhat a kereskedés.

Drágulnak a magyar részvények

Gazdaság2014.03.11, 09:28

Drágulni kezdtek nyitás után a főbb magyar részvények, melynek köszönhetően a BUX is felfelé vette az irányt. Az európai piacokon szintén jó a hangulat, és pluszban kezdték a kereskedést a részvényindexek. 

Javuló hangulat Ázsiában

Gazdaság2014.03.11, 08:10

Javult a hangulat ma az ázsiai részvénypiacokon a tegnapi nagyobb lejtmenet után, míg az Egyesült Államokban tegnap mérsékelt mínuszokkal indult a hét.

Csúnyán odacsaptak a magyar piacnak

Gazdaság2014.03.10, 17:33

Zárásra tovább nőttek a mínuszok a magyar tőzsdén, ahol az összes főbb papír pocsékul teljesített. Emiatt a BUX is csúnya mélyrepülést szenvedett el, miközben az európai börzék legtöbbjén kisebb esések láthatóak, és Amerikában is gyengélkednek a részvényindexek.

Felfelé kapaszkodik a magyar piac

Gazdaság2014.03.10, 11:59

Az európai tőzsdék javításával párhuzamosan a magyar BUX index is el tudta tüntetni reggeli mínuszait. A hazai főbb papírok közül az OTP, a Richter és a Mol is felfelé tudott kapaszkodni. Az amerikai tőzsdéken egyelőre űgy tűnik, hogy nem lesz nagy mozgás nyitáskor. 

Gyenge start a magyar piacon

Gazdaság2014.03.10, 09:20

Kissé borongós a hangulat az európai tőzsdéken a gyenge kínai makroadatok után, így kis mínuszt szedtek össze nyitás után az európai részvényindexek. A magyar piac folytatja lejtmenetét, és a főbb papírok kivétel nélkül esni kezdtek.

Mélyrepülésben az ázsiai tőzsdék

Gazdaság2014.03.10, 08:38

Kína lassulásáról árulkodó statisztikák láttak napvilágot a hétvégén, amit nem fogadott túl jól a piac. Az ázsiai tőzsdéken nagy lejtmenet kezdődött ma, a legnagyobb pofont a kínai és a hongkongi részvényindex kapta, de a többi börze is eladói nyomás alatt állt. Amerikában pénteken vegyes mozgásokat lehetett látni, az S&P 500 folytatta rendületlen csúcsdöntését. 

Mélyben ragadt a magyar tőzsde

Gazdaság2014.03.07, 17:25

Nagy mínuszban ragadt zárásra a BUX, melyet elsősorban az OTP és a Richter mélyrepülése húzott lejjebb, de a Mol és a Magyar Telekom is visszacsúszott a kereskedés végére. Az európai tőzsdéken szintén borús lett délutánra a hangulat, ezzel szemben Amerikában az S&P 500 ismét új történelmi csúcsokat hódít meg a munkaerőpiaci adatok után. 

Óvatos javulás a magyar tőzsdén

Gazdaság2014.03.07, 11:55

Mérséklődtek a nyitás után összeszedett mínuszok a magyar piacon, többek között javítani tudott az OTP és a Richter, a Magyar Telekom pedig már nagyobb emelkedést mutat. Európában kisebb esések láthatóak, Amerikában pedig egyelőre kivárnak a befektetők a délutáni fontos makroadatok előtt.

Püfölik az OTP-t

Gazdaság2014.03.07, 09:21

Püfölni kezdték az OTP a bank gyorsjelentése után, ami miatt a BUX is nagy mínuszban kezdte a kereskedést. Az európai piacokon kis mínuszok láthatóak, a befektetők inkább a délutáni fontos amerikai makroadatokra várhatnak.

Ismét új csúcson az amerikai tőzsde

Gazdaság2014.03.07, 17:04

Ismét új történelmi csúcsra húzták tegnap az amerikai S&P 500 részvényindexet, melyet az orosz-ukrán feszültségek sem tudnak megállítani. Az ázsiai piacokon vegyes a kép, a japán Nikkei ismét az élen jár, a dél-koreai és kínai index viszont minimális mínuszban található. 

Ütik az OTP-t és a Richtert

Archívum2014.03.06, 15:30

Az OTP és a Richter teljesít a legrosszabbul a hazai főbb részvények közül, melyek gyengélkedése miatt a BUX is csúnyán lemaradt régiós társaitól. Az európai tőzsdéken a pluszok dominálnak, a német DAX viszont esni kezdett Mario Draghi jegybankelnök szavai után. 

Lemaradt a magyar piac

Gazdaság2014.03.06, 14:27

Lemaradt európai társaitól a BUX, mely kis mínuszban található a többi tőzsdén látható pluszok ellenére. A magyar piacra elsősorban az OTP és a Richter esése helyez nyomást. Jó hír viszont, hogy a gyógyszerpapír javítani tudott, és visszatért a reggeli nagyobb mínuszokból.

Gyengén startolt a Richter

Gazdaság2014.03.06, 09:30

Gyengén indította a napot a Richter, mely így folytatja az elmúlt napok lejtmenetét. Ez nyomást helyez a BUX-ra is, mely kis mínuszban kezdte a kereskedést. Az európai tőzsdéken óvatos pluszok láthatóak, a befektetők vélhetően kivárhatnak a mai fontos események előtt.

Megtépték a japán tőzsdét

Gazdaság2014.03.06, 08:43

Nagyot ugrott ma a japán Nikkei részvényindex, mely felülteljesítette régiós társait. Az amerikai börzéken vegyes volt a kép tegnap, miután a gyengébb makroadatok és a kissé hományos Fed Bézs könyv nem tudott lökést adni a tőzsdemutatóknak. 

Földbe döngölték a Richtert

Gazdaság2014.03.05, 17:23

A Richter hatalmas esése magával rántotta a budapesti tőzsdét is, így a BUX több mint másfél százalékos mínuszban zárt. Nyugat-Európában és az USA-ban ellenben csak kisebb elmozdulások láthatóak, bár az olasz börze kisebb raliba kezdett záráshoz közeledve.

Megfájdult a BUX feje

Gazdaság2014.03.05, 12:20

A Richter több mint 4,5 százalékos zuhanásban van, miután a cég vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a rubel gyengülése érzékenyen érintia céget. Így az OTP egy százalék feletti plusza kevés, hogy a BUX emelkedjen.

Kisebb korrekcióval indulunk

Gazdaság2014.03.05, 09:22

Vegyesen nyitottak a magyar blue-chipek, az OTP és a Mol kisebb emelkedésben van, míg a Richter nagyobb mínusszal indított. A forint ma reggel sincs rossz formában, már 310 alatt jár az euróval szemben.

Enyhül a feszültség, ugranak a tőzsdék

Gazdaság2014.03.05, 08:28

Szemmel látható eredményekkel járt Vlagyimir Putyin tegnapi nyilatkozata, miután ma reggel is folytatódott az optimista hangulatú kereskedés.

Megtáncoltatta Putyin a tőzsdéket

Gazdaság2014.03.04, 17:27

Alaposan megtáncoltatta Putyin a tőzsdéket az elmúlt két napban, a tegnapi mínuszokat szinte teljesen letörölték a főbb indexek.

Vágtat a magyar tőzsde

Gazdaság2014.03.04, 12:19

Formában van ma a BUX index, miután az orosz-ukrán háborús félelmek jelentősen csökkentek. 2 százalék feletti emelkedésben a magyar tőzsde.

Kilőtt az OTP

Gazdaság2014.03.04, 09:11

Valamennyi fontosabb részvény emelkedéssel kezdte a mai napon a BÉT-en, az OTP már 3,8 százalékos pluszban nyitott.

Az orosz események rángatják a tőzsdéket

Gazdaság2014.03.04, 08:13

Befejezi a hadi gyakorlatokat az orosz hadsereg az ország nyugati határainál, derült ki az orosz hírügynökség, az Interfax tájékoztatása alapján. A Micex index nagyot ugrott a hírre.

A Wall Street is pirosba öltözött

Gazdaság2014.03.03, 15:50

Ahogyan az várható volt New Yorkban is mínuszban nyitottak a tőzsdék az ukrán-orosz feszültségek miatt. A csökkenés mértéke azonban egyelőre nem éri el az európai parketteken látott szinteket.

Az ukrán válság miatt zuhan az OTP

Gazdaság2014.03.03, 17:24

A pattanásig feszült orosz-ukrán helyzet miatt mélyrepülésbe kezdtek az európai tőzsdék, ami alól a magyar piac sem tudja kivonni magát. A BUX óriásit zuhant nyitáskor, miután a főbb papírokat kivétel nélkül ütni kezdték. A helyzet zárásra sem javult, és a nagyobb hazai részvények jelentős mínuszban ragadtak. 

Ukrán válság borzolja a kedélyeket a tőzsdéken

Gazdaság2014.03.03, 08:23

Az egyre súlyosabb orosz-ukrán válság miatt mínuszok láthatóak az ázsiai tőzsdéken, és az európai piacokon is nagyobb lejtmenetek várhatóak nyitáskor. Az amerikai piacokon pénteken még viszonylag jó hangulat uralkodott, és az S&P 500 új történelmi csúcsot tudott ütni.

Rajt-cél győzelmet aratott Budapest

Gazdaság2014.02.28, 17:52

Egy pillanatig sem forgott veszélyben a hazai piac elsősége, a BUX gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott az európai tőzsdék teljesítményét illetően.

Csak a hátunkat látja Európa

Gazdaság2014.02.28, 12:24

Kimagasló teljesítményt nyújt ma a hazai részvénypiac.

Pattanni próbál a budapesti börze

Gazdaság2014.02.28, 09:15

Minden magyar blue-chip emelkedéssel kezdete meg a pénteki kereskedést a tegnapi nagy zuhanás után, míg Nyugat-Európában egyelőre csak kisebb elmozdulást lehet látni az érkező fontos makroadatok előtt.

Megint csúcsot döntöttek New Yorkban

Gazdaság2014.02.28, 08:26

Az amerikai jegybankelnök megint sokat segített a New Yorki tőzsdéken, és így új csúcsra segítette az S&P 500 indexet. Ha a szükség úgy hozza (nem úgy nő a gazdaság, ahogyan várják) újragondolják az eszközvásárlási program mérséklésének ütemét. Ennyi elég is volt a befektetőknek, hogy felhúzzák a tőzsdeindexeket.

Nagy pofont kapott a magyar tőzsde

Gazdaság2014.02.27, 17:31

Nagyot ütöttek ma a magyar részvényeken, elsősorban az OTP volt pocsék formában, de a többi főbb papír is jelentőset esett. Ennek eredményeként a BUX is nagyot zuhant, miközben az európai tőzsdéken délután mérséklődtek a mínuszok, és Amerikában óvatos pluszok láthatóak. 

Borús lett az ég a piacok felett

Gazdaság2014.02.27, 12:13

A kiéleződő ukrán feszültségek miatt esnek az európai részvényindexek, ami alól a magyar tőzsdemutató sem tudja kivonni magát. A BUX 1 százalék feletti mínuszt szedett össze, elsősorban a főbb papírok esése miatt.

Csúnyán indított a Mol

Gazdaság2014.02.27, 09:31

Nincs nagy mozgás az európai piacokon, ahol az előző napi záróértékek közelében mozognak a részvényindexek. Itthon a BUX sem mutat nagy elmozdulást, melyet elsősorban a Mol mélyrepülése hátráltat. 

Hongkongban az erő

Gazdaság2014.02.27, 09:12

Felemás mozgásokat lehet látni az ázsiai tőzsdéken, ahol a befektetők feszülten várhatják Janet Yellen Fed elnök mai kongresszusi meghallgatását. A legjobb formát a hongkongi piac mutatja, míg a japánok kissé lemaradtak társaiktól. Az amerikai tőzsdéken minimális pluszt gyűjtöttek össze tegnap a részvényindexek, amit a vártnál erősebb lakáspiaci adat is támogatott. Az európai tőzsdéken viszont minimális esés jöhet majd nyitáskor. 

Az OTP volt a gyenge láncszem

Gazdaság2014.02.26, 17:35

Az OTP húzta vissza a budapesti tőzsdét, ugyanis másfél százalékos mínuszt gyűjtött össze a bankpapír a szerdai kereskedésben. A végén azonban mégis sikerült pár tizedes pluszba lendülnie a BUX-nak.