piaci összefoglaló

címke rss

Új csúcson a Dow Jones

Gazdaság2013.11.07, 08:30

Tovább tart Amerikában a tőzsdei rali, a Dow Jones index új történelmi csúcsot ütött szerdán, de az S&P 500 is mindenkori legmagasabb értéke körül tartózkodik. A befektetők elsősorban a vállalati hírekre fókuszálhattak, a Microsoft és a Ralph Lauren részvényei kifejezetten jól teljesítettek. Ázsiában viszont esnek a részvényindexek, a befektetők vélhetően kivárhatnak a mai és hétvégi fontos események előtt.

Az OTP lett a nap sztárja

Gazdaság2013.11.06, 17:28

Másfél százalékos pluszban zárt az OTP, így a BUX index is 0,2 százalékos emelkedéssel térhetett nyugovóra a mai, túlnyomórészt optimista hangulatú kereskedési napon. Mind az amerikai, mind az európai részvények erősödni tudtak, persze fekete bárány azért most is akadt a sorban.

Kisütött a nap, menetelnek a tőzsdék is

Gazdaság2013.11.06, 12:07

Kiváló formában vannak az európai részvénypiacok a mai kereskedésben, valamelyest korrigálják a tegnapi mínuszaikat. Gyengén szerepel viszont a magyar tőzsde, főleg a Richter mélyrepülése miatt.

Folytatódik az emelkedés a magyar tőzsdén

Gazdaság2013.11.06, 09:29

Ma is jól kezdett a magyar tőzsde, a BUX emelkedni tud, elsősorban a Mol és az OTP drágulásának köszönhetően. Ez részben annak is köszönhető, hogy Európában is kisebb pluszokat tudtak összeszedni nyitás után a piacok.   Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai összefoglalónkat is: Lehagyta társait a japán piac

Lehagyta társait a japán piac

Gazdaság2013.11.06, 08:33

Vegyesen teljesítenek az ázsiai tőzsdék, a főbb részvényindexek tegnapi záróértékeik közelében mozognak a japán Nikkei kivételével, mely nagyobb pluszt tudott összeszedni. Amerikában szintén nem volt nagy mozgás, a befektetők vélhetően a holnapi jegybanki ülésekre és a fontos makroadatokra várhatnak.    Európában vegyes nyitás várható, a határidős indexek alapján a tegnapi záróértékek közelében indulhat a kereskedés.

Európa élén zárt a budapesti tőzsde

Gazdaság2013.11.05, 17:24

Elszakadva a nemzetközi hangulattól pluszban fejezte be a keddi kereskedést a BUX, köszönhetően a Richter egész napos jó teljesítményének és az OTP délutáni újbóli magára találásának. Nyugat-Európa és régió tőzsdéi is pirosban tartózkodiknak, csakúgy mint az amerikai indexek.

Alábbhagyott az optimizmus

Gazdaság2013.11.05, 12:34

A kezdeti felbuzdulás alábbhagyott a budapesti tőzsdén, az OTP visszarántása miatt. Bár a hazai bankpapír reggel még volt 2 százalék feletti pluszban is, jelenleg már kisebb csökkenésben áll. Az európai tőzsdéken sincs jó hangulat, 0,4-0,9 százalékos mínuszok uralkodnak, és Amerikában is 0,3 százalékos csökkenéssel nyithatnak a piacok.

Jól indított a magyar tőzsde

Gazdaság2013.11.05, 10:53

Kicsit több, mint fél százalékos emelkedéssel kezdte a napot a BUX, miután az összes főbb papír erősödni tud. Európában szintén kisebb plusszokkal indult a kereskedés, és elsősorban a vállalati hírekre fókuszálhatnak a befektetők. Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Nincs, ami megállítsa az amerikai tőzsdéket

Nincs, ami megállítsa az amerikai tőzsdéket

Gazdaság2013.11.05, 08:36

Tovább folytatták emelkedésüket az amerikai részvényindexek, melyek közül a Dow Jones és az S&P 500 is történelmi csúcsa közelében található. Az ázsiai tőzsdéken viszont felemás a kép, a részvényindexek vegyesen teljesítenek. A befektetők vélhetően a hét későbbi részében érkező fontos makroadatokra, és jegybanki ülésekre várhatnak.

Remekelt a Richter és az OTP

Gazdaság2013.11.04, 17:25

Nagy ralit mutatott be az OTP és a Richter, melynek köszönhetően a BUX is remekül teljesített. A nemzetközi tőzsdéken kisebb pluszokat lehet látni, Amerikában az S&P 500 és a Dow Jones egyaránt történelmi csúcsa közelében mozog.

Tartják előnyüket az európai tőzsdék

Gazdaság2013.11.04, 12:08

Tartják előnyüket az európai indexek, melyek kisebb pluszban mozognak a magyar BUX-hoz hasonlóan. A hazai főbb papírok közül a Mol visszacsúszott, és csupán az OTP és a Richter segíti a magyar tőzsdemutatót.

Jól indított a magyar tőzsde

Gazdaság2013.11.04, 09:26

Jól indította a hetet a magyar tőzsde, ahol a BUX kisebb pluszt szedett össze, elsősorban a Mol és az OTP erősödésének köszönhetően. Európában szintén minimális emelkedés látható, a Ryanair részvényeit viszont nagyobb mínuszba küldték a cég profitwarningja után.   Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Borús a hangulat az ázsiai tőzsdéken

Borús a hangulat az ázsiai tőzsdéken

Gazdaság2013.11.04, 08:28

Nincs jó hangulat az ázsiai tőzsdéken, ahol a legtöbb részvényindex mínuszban mozog. A befektetői aktivitás az átlagosnál alacsonyabb, mivel fontos makroadat és esemény ma nem látott napvilágot. Amerikában történelmi csúcsaik közelében várják a mai nyitást a tőzsdemutatók, miután a hét utolsó kereskedési napján is erősödni tudtak.  Európában emelkedéssel kezdhetik a hetet a piacok, a határidős indexek alapján 0,2-0,3 százalék körüli pluszban indulhat a nap.

Folytatódik a forintgyengülés

Archívum2013.11.01, 15:16

A Budapesti Értéktőzsde zárva tartása ellenére a világ meghatározó piacain ma is zavartalanul folyik a kereskedés. Ide sorolható a forint piaca is, ráadásul a hazai fizetőeszköz ma tovább folytatta gyengülését az euróval szemben.

Megint felrántották a magyar piacot

Gazdaság2013.10.31, 17:29

A nap végére már megint pluszba rántották a budapesti tőzsdét. A Richtert és az OTP-t is megvették a végére, míg a Magyar Telekom esése is mérséklődött. Nyugat-Európában vegyesen mozognak a tőzsdék, míg az USA-ban egyelőre nem tisztázott az irány.

Nem megy jól a budapesti tőzsdének

Gazdaság2013.10.31, 12:26

Nem talál magára a magyar tőzsde, fél százalék körüli a mínusz, pedig Nyugat-Európában már valamelyest javult a hangulat a vezető tőzsdéken. Itthon egyedül a jót jelentő Richter emelkedik a blue-chipek közül. Az USA-ban kisebb mínusszal kezdődhet meg a kereskedés a határidős indexek alapján.

Gyengén startolt a magyar piac

Gazdaság2013.10.31, 09:22

Az elromló nemzetközi hangulatban a BUX sem tud emelkedni, egyedül a ma jelentő Richter tartózkodik a pozitív tartományban a nagypapírok közül. Az OTP viszont megcsúszott, és 1 százalék körüli mínuszban áll. Nyugat-Európában átvették a befektetők a tegnapi amerikai mozgást, és néhány tizedes csökenések láthatók.

Továbbra sem szeretik a bizonytalanságot

Gazdaság2013.10.31, 08:10

Negatívan fogadták a befektetők a Fed bejelentését a piacokon, a vezető tőzsdék 0,5 százalék körüli mínusszal fejezték be a napot. Ma Ázsiában sem jobb a hangulat, a dél-koreai és a japán tőzsde 1 százalék felett esik. A határidős indexek alapján Európában is csökkenéssel kezdhetik meg a napot a vezető részvényindexek.

Az utolsó csengő mentette meg a magyar tőzsdét

Gazdaság2013.10.30, 17:29

Ismét sikerült a zárásra pluszba kerülnie a magyar tőzsdének, főleg az OTP és a Mol teljesített jól a mai várakozásokkal teli napon. A befektetők a Fedre várnak, így nagyobb mozgások sem az amerikai, sem pedig az európai piacokon nincsenek, legalábbis az indexek szintjén. A vállalati sztorik ugyanis egyes papírok árfolyamán jócskán megmozgatták.

Napsütés az európai piacokon

Gazdaság2013.10.30, 12:35

Az összes fontosabb európai tőzsde emelkedést mutatott a nap első felében, a BUX is bírja az iramot az OTP jó teljesítményének hála.

Optimistán várják a piacok a Fed döntését

Archívum2013.10.30, 09:25

Jól kezdődik a nap az európai piacokon, szinte valamennyi tőzsde emelkedéssel nyitott, így alapvetően optimista a hangulat a mai Fed bejelentések előtt.

Tombol a bikapiac az USA-ban

Gazdaság2013.10.30, 08:27

Egyre biztosabbak benne a befektetők, hogy a ma záruló két napos Fed ülésen nem nyúlnak az eszközvásárlási programhoz, így tegnap újabb történelmi csúcsra húzták a vezető indexeket. Ráadásul a kedvező hangulat ázsiára is átterjedt, de Európa is 0,1-0,2 százalékos pluszban nyithat ma reggel.

Lemaradt a BUX az OTP pofonja miatt

Gazdaság2013.10.28, 17:26

Nagy pofont kapott ma az OTP, mivel Varga Mihály miniszter közölte, a kormány elutasította a Bankszövetség devizahitelesek megsegítésére tett javaslatát. Emiatt a BUX is mínuszban ragadt, és a leggyengébben teljesített a régióban. Európában estek a részvényindexek, míg Amerikában a pénteki záróértékek közelében mozognak a tőzsdemutatók, melyek közül az S&P 500 új történelmi csúcsra kapaszkodott.

Megütötték az OTP-t

Gazdaság2013.10.28, 12:19

Esni kezdett az OTP árfolyama Varga Mihály azon bejelentésére, hogy a kormány elutasította a Bankszövetség devizahitelesek megsegítésére tett javaslatát. A bankpapír gyenge teljesítménye a BUX teljesítményére is rányomja bélyegét, mely így kisebb mínuszba csúszott vissza. Európában stagnálnak az indexek, a német DAX azonban új történelmi csúcsot ütött ma. 

Újabb csúcsok felé indultak az európai piacok

Gazdaság2013.10.28, 09:21

A főbb európai tőzsdék, valamint a magyar piac is jól kezdte a hét első napját, 0,2-0,5 százalékos pluszokban indult meg a kereskedés. A BUX index 0,4 százalékos emelkedésben van. Olvassa el reggeli piaci összefoglalónkat és heti kitekintőnket is: Megállíthatatlan az amerikai tőzsde

Rég látott csúcsot hódított meg a Richter

Gazdaság2013.10.25, 17:43

Sikerült szépen zárnia a hetet a budapesti tőzsdének, köszönhetően a Richter 2,8 százalékos emelkedésének. Mellette még a Magyar Telekom tudott drágulni a hazai blue-chipek közül. Az OTP elgyengült nap végére és 0,3 százalékos mínuszban zárt. Nyugat-Európában záráshoz közeledve újból elromlott a hangulat, míg az USA-ban a Nasdaq áll az élen.

Élmenők vagyunk ma

Gazdaság2013.10.25, 12:27

Első helyen áll Európában a magyar tőzsde a kereskedés feléhez közeledve, köszönhetően a Richter, a Mol és az OTP teljesítményének. Nyugat-Európában inkább mínuszok láthatóak, de a londoni tőzsde minimális plusz látható. Az USA-ban egyelőre úgy tűnik, kisebb emelkedéssel kezdődhet a nap.

Erősödik a jen, esik a tőzsde

Gazdaság2013.10.25, 08:19

Ázsiában már nincs túlságosan jó piaci hangulat, a japán tőzsde 2 százalékkal esik, a jen pedig újból erősödött. Ellenben Ausztráliában kitart az emelkedés a tegnapi amerikai pluszok után. Az S&P 500 tegnap előtt felállított történelmi csúcsa közelében maradt.

Élre állt a Magyar Telekom

Gazdaság2013.10.24, 17:24

Kellemes emelkedéssel tért vissza egy napos pihenője után a budapesti tőzsde, köszönhetően a nagypapírok jó teljesítményének. Legnagyobb mértékben a Magyar Telekom papírjai drágultak. Nyugat-Európában és az USA-ban is szép pluszokat lehet látni a csütörtöki kereskedésben.

Jól tartja magát a budapesti tőzsde

Gazdaság2013.10.24, 12:19

Jól megy a budapesti tőzsdének a mai kereskedésben, a hazai nagypapírok emelkedni tudnak, bár igaz, hogy a pluszok mértéke nem számottevő. Nyugat-Európában sincs rossz hangulat, az olasz és a francia börze lemaradó, míg az USA-ban 0,2-0,3 százalékos pluszt jósolnak piacnyitásra. 

Csúcsközelben a német tőzsde

Gazdaság2013.10.24, 09:35

Kisebb-nagyobb pluszban kezdték a kereskedést az európai tőzsdék, melynek során a német DAX újra csúcsközelbe került. Itthon a BUX keddi záróértéke körül mozog, és a főbb papírok közül csak a Mol került kisebb mínuszba a horvát tárgyalások megakadásának hírére.   Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai összefoglalónkat is: Amerika esése hátráltatja Ázsiát

Amerika esése hátráltatja Ázsiát

Gazdaság2013.10.24, 08:29

Mínuszban fejezték be tegnap a kereskedést az amerikai részvényindexek, ami az ázsiai piacok teljesítményén is nyomot hagy. Ázsiában felemás mozgásokat lehet látni, a kínai és japán index kéthetes mélypontot ütött ma annak ellenére, hogy kedvező makroadat látott napvilágot Kínából.

Elfogytak a vevők

Archívum2013.10.23, 16:00

5 napnyi emelkedés után megtört az amerikai részvényindexek lendülete, és lejtmenetbe fordultak. Ugyanakkor üdítő kivétellel is találkozni a piacon, ilyen a világ legnagyobb repülőgyártója, a Boeing, amely az elmúlt 17 hónap legnagyobb ugrását mutatta be.

Rossz szájízzel vonul el pihenni a tőzsde

Gazdaság2013.10.22, 17:24

Tartotta nap közbeni mínuszait a budapesti tőzsde zárásra is, vagyis nem túl szépen vonul egy napos pihenőre a magyar börze. A Mol és a Richter árfolyama csökkent, míg az OTP-nek sikerült feljebb kapaszkodnia, nap közben járt már 4500 forint felett is. Nyugat-Európában emelkednek a tőzsdék az amerikai makroadat után, míg az USA-ban csak a Nasdaq marad el kicsit a vezető indexek mögött.

Megint szenved a Mol

Gazdaság2013.10.22, 12:16

Ma is a Mol nehezedik rá a budapesti parkett teljesítményére, ugyanis az olajcég részvényei 1,5 százalék felett esnek, és árfolyama már ismét a 15 000 forintos szint alatt van. De a Magyar Telekomnak és a Richternek sem megy jól, míg az OTP alig mozdul tegnapi záróáráról.

Nem jól indult a nap a budapesti tőzsdén

Gazdaság2013.10.22, 09:08

A magyar nagypapírok mínusszal kezdték a kedd reggelt, mindegyikük árfolyama csökken, így pedig a BUX index is lefelé veszi az irányt. Nyugat-Európában sem túlságosan jó a hangulat, a német és a francia parkett is csökken, és Londonban is csak minimális a plusz.

Lemaradnak a kínaiak

Gazdaság2013.10.22, 11:05

A hongkongi és a sanghaji tőzsde nem tud emelkedni a keddi kereskedésben, ellenben például Japánban és Ausztráliában ma is felfelé veszik az irányt a részvényindexek. Tegnap Amerikában vegyes zárás lett végül, ahol az S&P 500 kis plusszal újra történelmi csúcsra kapaszkodott. Ma érkezik az USA-ból a kiemelt jelentőségű foglalkoztatottsági adat, emellett pedig folytatódik a gyorsjelentési szezon is.

Nagyon megtépték az OTP-t

Gazdaság2013.10.21, 17:25

Délután növelni tudta előnyét a BUX, mely végül napi maximuma környékén fejezte be a kereskedést. A magyar részvényindex emelkedését az összes blue-chip támogatni tudta, az OTP nagyobb ugrást mutatott be záráskor, és jelentős pluszban zárt. Európában és Amerikában nincs egységes kép, a részvényindexek többnyire pénteki záróértékeik közelében mozognak, ugyanakkor az S&P 500 kisebb emelkedés után új történelmi csúcsot ütött. 

A Richter tartja féken a BUX-ot

Gazdaság2013.10.21, 12:13

Féltávnál egyedül a Richter mozog mínuszban a hazai blue-chipek közül, amivel a BUX emelkedése is csak mérsékeltebb. Európában vegyes mozgásokat lehet látni, a főbb részvényindexek pénteki záróértékeik közelében mocorognak a holland AEX kivételével, amit a Philips és az Akzo Nobel megugrása segít.

Fontos szintet ugrana a Mol

Gazdaság2013.10.21, 09:21

Kisebb pluszban van a budapesti tőzsde, mitán a Mol és az OTP erősödni tud, ellenben a Richter mínusszal indította a hétfői kereskedést. A Mol kezdeti emelkedésével a 15 000 forintos szintet vette célba. Nyugat-Európában vegyes a kép, a francia és a német tőzsde mínuszban, míg a londoni pluszban kezdett.

Rózsaszín ködben a piacok

Gazdaság2013.10.21, 08:18

Jó hetet zártak pénteken az amerikai tőzsdék, a Nasdaq 1,3 százalékkal emelkedett, míg az S&P 500 új történelmi csúcson zárt. Ma Ázsiában is jó hangulatban telik a kereskedés, a sanghaji börze halad az élen, míg az ausztrál parkett járt már ötéves csúcson is. Európában is emelkedéssel indulhat a hét a határidős indexek alapján.

Szép befejezés a budapesti tőzsdétől

Gazdaság2013.10.18, 17:23

Szépen zárta a hetet a magyar tőzsde a jó nemzetközi hangulatban. Főként a Molnak tudható be az emelkedés, de az OTP-nek is sikerült pluszban zárnia. Nyugat-Európában is a vételi kedv uralkodik, míg Amerikában az S&P 500 törne új csúcsokra ma is.

Szépen alakul eddig a péntek

Gazdaság2013.10.18, 12:23

Szeretné szépen búcsúztatni a hetet a Budapesti Értéktőzsde, ehhez pedig a Mol szolgáltat segítséget, ugyanis árfolyama közel 1,5 százalékkal emelkedik, míg a többi hazai blue-chip csak kisebb elmozdulásban van. Makroadatok hiányában csendesen telik a kereskedés Európában, de a főbb börzék pluszokban állnak, egyedül az olaszok maradnak le.

Jól indította a Mol a pénteket

Gazdaság2013.10.18, 09:12

Szépen kezdte a hét utolsó kereskedési napját a magyar tőzsde, köszönhetően a Molnak, ami ma is tovább korrigálja szerdai lejtmenetét, míg a Richter és az OTP nem sokat mozdul egyelőre. Nyugat-Európában is jó a hangulat, a vezető részvényindexek a zöld tartományban időznek.

Történelmi csúcs a Wall Streeten

Gazdaság2013.10.18, 08:15

Új történelmi csúcsra emelkedett az amerikai S&P 500 tőzsdeindex a csütörtöki kereskedésben, az egy nappal korábbi amerikai politikusi megállapodás után. Ma Ázsiában is emelkedik a vezető tőzsdék többsége, miután a kínai gazdaság a harmadik negyedévben kicsivel gyorsabban bővült mint a megelőző kettőben.

Budapesten még jó hangulat uralkodott

Gazdaság2013.10.17, 17:40

A Mol és az OTP hathatós segítségével sikerült plusszal befejezni a napot a budapesti tőzsdének, úgy hogy közben Nyugat-Európában és a tengerentúlon is eltűnt már a kitörő optimizmus, és inkább lefelé csordogálnak a vezető részvényindexek.

Nyoma sincs a tegnapi eufóriának a piacokon

Gazdaság2013.10.17, 16:01

Kisebb mínusszal indították a kereskedést az amerikai indexek, azok után, hogy a héten korábban már nagyobbat raliztak a vezető börzék.

Élmezőnyben a budapesti tőzsde

Gazdaság2013.10.17, 12:08

A Mol és a Richter bár visszafogottabban, de még mindig drágul, így pedig a budapesti tőzsde is pluszban áll, ezzel pedig veri a nyugat-európai tőzsdék mezőnyét. A határidős indexek alapján Amerikában is mínuszok várhatók nyitásra.

Korrigál a Mol a reggeli órákban

Gazdaság2013.10.17, 09:21

Jól megy a magyar tőzsdének a csütörtök reggeli órákban, köszönhetően a tegnap nagyot zuhanó Mol korrekciójának. Az olajpapír mellett a Richter is emelkedik szerdai rosszabb teljesítménye után.

Áll az alku Amerikában

Gazdaság2013.10.17, 13:42

Megszületett az egyezség az amerikai politikusok között, megemelik az adósságplafont és újraindítják a szövetségi kormányzatot, ezt pedig a pénzügyi piacok is örömmel fogadták, a vezető tengerentúli indexek 1 százalék feletti pluszban zártak. Ázsiában is jó ma a hangulat bár itt már nem kitörő a lelkesedés, hiszen erre számítottak a befektetők.

Nem segített rajtunk a hirtelen jött optimizmus

Gazdaság2013.10.16, 17:28

A Mol vergődése nehezedett a hazai tőzsdére, így nem tudtuk tartani a lépést a délutánra beerősítő nyugat-európai börzékkel és a New York-i parkettekkel. Azért állt be fordulat a nemzetközi piacokon, mivel olyan hírek szivárogtak ki, hogy megszülethet a megegyezés az amerikai adósságplafonról.

Hátul kullogunk a sorban

Gazdaság2013.10.16, 12:24

Lemaradó a magyar tőzsde Európában, elsősorban a Mol lejtmenete miatt, de a Richter és az OTP sem brillírozik. Nyugat-Európában sem túl jó a hangulat, egyedül a milánói részvényindex áll pluszban.

Elromlott a hangulat, mínuszok Budapesten is

Gazdaság2013.10.16, 09:22

Elromlott a hangulat a nemzetközi piacokon, így a magyar tőzsdének is rosszul megy, amit leginkább a Mol esése ránt vissza a mélybe.

Bizonytalanság keseríti a befektetők életét

Gazdaság2013.10.16, 10:22

Nagyobb mínuszokba csúsztak zárásra az amerikai indexek, miután még továbbra sem tudtak megegyezni a demokraták és a republikánusok. A határidő azonban vészesen közeledik, ugyanis legkésőbb csütörtökön meg kellene állapodniuk a döntéshozóknak, különben elérni az adósságplafont az USA.

Remekelt az OTP

Gazdaság2013.10.15, 17:38

Nagyot ugrott ma az OTP árfolyama a jó hangulatban, de a bankpapíron kívül az Mol és a Magyar Telekom is kisebb-nagyobb plusszal segítette a BUX indexet. A Richter viszont lemaradt társaitól, és csak stagnálásra futotta az erejéből.   Európában tartják pluszaikat a részvényindexek, annak ellenére, hogy Amerikában tovább bonyolódik az adósságplafon problémája. Az amerikai részvényindexek kisebb mínuszt (a Nasdaq kivételével) szedtek össze, és a vegyes vállalati gyorsjelentések sem tudják kirángatni őket a negatív tartományból.

Növelte előnyét a magyar tőzsde

Gazdaság2013.10.15, 13:15

Tart a jó hangulat az európai tőzsdéken, amit az amerikai politikai álláspontok közeledése váltott ki az adósságplafon ügyében. A mai német makroadat is jól sikerült, így a főbb részvényindexek emelkedni tudnak, a DAX történelmi csúcsúnál jár. Itthon a BUX kissé növelni tudta előnyét, és emelkedését a Richter kivételével az összes főbb papír támogatja. 

Új csúcson a német tőzsde

Gazdaság2013.10.15, 09:38

Történelmi csúcsot ütött a német DAX index, miután az európai tőzsdéken is emelkedés kezdődött annak köszönhetően, hogy közeledtek a politikai álláspontok az amerikai adósságplafonnal és költségvetéssel kapcsolatos kérdésekben. A piacok reménykednek, hogy hamarosan véget ér a hetek óta tartó huza-vona, így a magyar parketten is kisebb pluszok alakultak ki.    Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Reménykednek az amerikai, ázsiai piacok

Reménykednek az amerikai, ázsiai piacok

Gazdaság2013.10.15, 08:35

Számos amerikai politikus optimizmusát fejezte ki hétfőn az amerikai adósságplafonnal és költségvetéssel kapcsolatos kérdésekben. A döntéshozók legtöbbje szerint akár már a héten megszülethet az egyezség, melynek köszönhetően emelkedni tudtak az amerikai részvényindexek, és Ázsiában is pluszban mozognak a tőzsdemutatók. A dél-koreai Kospi tízhónapos csúcsot ütött, a kínai Shanghai Composite viszont lemaradt társaitól.

Lemaradt a magyar tőzsde

Gazdaság2013.10.14, 17:27

Egyedüliként a régióban zárásra is mínuszban ragadt a BUX, melyet elsősorban az OTP és a Magyar Telekom tartott a negatív tartományban. A nemzetközi piacokon a befektetők figyelmét az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos politikai tárgyalások köthetik le, mivel még továbbra sincs megegyezés az egyre égetőbbé váló adósságlimit és költségvetés kérdésében. Európában a pénteki záróértékeik közelében, Amerikában pedig kisebb mínuszban mozognak a részvényindexek. 

Pofozzák az OTP-t és a Magyar Telekomot

Gazdaság2013.10.14, 12:23

Nagyobb mínuszba küldték a Magyar Telekom és az OTP árfolyamát, a telekompapír ráadásul új történelmi mélypontot ütött. Emiatt a BUX sem tud kikecmeregni a mínuszokból, és a régióban a leggyengébb teljesítményt mutatja. Európában óvatos javulás következett be a piacokon, amiben egy kedvező makroadat is segíthet. Azonban az amerikai adósságplafon egyre égetőbb problémája egyre jobban aggaszthatja a befektetőket, így Amerikában 0,5-0,6 százalékos mínuszban kezdődhet a kereskedés.

Csúnyán indított a magyar tőzsde

Gazdaság2013.10.14, 09:29

Mínuszban indította a hetet a magyar részvényindex, miután az összes főbb papír gyengülni kezdett nyitáskor. Ennek legfőbb oka, hogy Európában is kisebb eséssel kezdték a kereskedést a főbb részvényindexek, miután a befektetőket az amerikai adósságplafonnal és költségvetéssel kapcsolatos problémák nyugtalanítják.    Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Amerikai problémák aggaszthatják Ázsiát

Amerikai problémák aggaszthatják Ázsiát

Gazdaság2013.10.14, 08:33

Vegyesen teljesítenek a főbb ázsiai részvényindexek a hét első napján, a kínai Shanghai Composite-ot a többnyire kedvezőbb makroadatok segítik. A befektetők hangulatát az amerikai adósságplafonnal és költségvetéssel kapcsolatos problémák határozzák meg, miután a tengerentúli politikusoknak hétvégén sem sikerült megállapodniuk a kérdésekben. Az idő pedig sürget, az USA akár a héten elérheti az adósságlimitet, ami a pénzpiacokat is megrendítheti.   Emiatt Európában sem lehetnek nyugodtak a befektetők, így a határidős indexek alapján 0,1-0,3 százalékos mínuszokra lehet felkészülni nyitáskor.

Nem sikerült szépre a pénteki nap a tőzsdén

Gazdaság2013.10.11, 17:31

A Mol és a Richter nehezedett rá a budapesti tőzsde pénteki teljesítményére, így a BUX végül mínusszal búcsúztatta a hetet. Az OTP viszont közel 1 százalékos emelkedéssel zárt, és végre a Magyar Telekom is pluszban fejezte be a napot. Nyugat-Európában és Amerikában visszafogottabb optimizmus látható, bár például a spanyol index a negatív tartományban időzik.

Megint esik a Mol

Gazdaság2013.10.11, 12:06

Nem tudja eldönteni merre vegye az irányt a budapsti tőzsde, mivel a hazai nagypapírok felemásan teljesítenek. Az OTP és a Magyar Telekom erősödik, ellenben a Mol és a Richter mínuszban tartózkodik. Nyugat-Európa vezető börzéin viszont pozitív a hangulat, jelenleg csak a spanyol parkett csökken.

Kisebb optimizmus a budapesti tőzsdén

Gazdaság2013.10.11, 09:30

Minimális elmozdulással, de pluszban kezdte a napot a budapesti tőzsde, és Nyugat-Európában is inkább felfelé veszik az irányt a perkettek. Itthon egyelőre a hazai blue-chipek többsége emelkedik, egyedül a Mol árfolyama csökken.

Brutális erősödés a New York-i tőzsdéken

Gazdaság2013.10.11, 11:48

Nagyon megvették a piacokat a befektetők, miután egyre inkább azt gondolják, hogy meg fog oldódni az amerikai adósság, és költségvetési probléma. Bár megegyezés még nincs, tovább folynak a tárgyalások a felek között, és sajtóértesülések szerint kitolhatják az adósságlimitet. Ma Ázsiában is szép pluszok láthatóak, ráadásul az európai határidős indexek is emelkedést jósolnak nyitásra.

Begyújtotta a rakétákat az OTP

Gazdaság2013.10.10, 17:26

Az OTP árfolyama nagyot ralizott ma a budapesti börzén a nemzetközi piaci eufóriában, ugyanis a bankpapír 2,5 százalék feletti ugrásra volt képes. Mellette a Richternek sem kell szégyenkeznie, ugyanis egy éves csúcsait döntögette, egyedül a Magyar Telekom nem talált magára, és végül újabb történelmi mélyponton zárt. Európában és az USA-ban is felhőtlenné vált a befektetők jókedve komoly pluszokhoz segítve a tőzsdéket.

Eufória az európai piacokon

Gazdaság2013.10.10, 12:15

Szépen menetelnek ma az európai tőzsdék, miután a befektetők egyre optimistábbak az amerikai adósságproblémák megoldását illetően. Idehaza is erősödik a BUX, amit az OTP és a Richter kiváló teljesítményének köszönhet.

Soha nem látott szinten járt a Magyar Telekom

Gazdaság2013.10.10, 09:24

Történelmi mélypontján is megfordult a nyitást követően a Magyar Telekom árfolyama, a befektetők egészen 293 forintig ütötték a papírt. A budapesti tőzsde ellenben emelkedik, hiszen a többi hazai blue-chip pluszban áll. Nyugat-Európában is kifejezetten jó a hangulat, miután tegnap zárásra Amerikában is emelkedni tudtak a börzék.

Jó hangulat uralkodik Japánban

Gazdaság2013.10.10, 12:35

Ázsiában egyedül a japán tőzsde tud emelkedni a vártnál jobb makroadatok és a gyengülő jen miatt, míg a többi ázsiai vezető börze lefelé veszi az irányt. Tegnap Amerikában zárásra a két fő részvényindex pluszba tudott lendülni, azonban az elsősorban technológiai papírokat tömörítő Nasdaq szerdán is mínuszban zárt.   Európában emelkedéssel indíthatják a napot a tőzsdék a határidős részvényindexek alapján.

Mélyponton a Magyar Telekom

Gazdaság2013.10.09, 17:26

Valaha volt legalacsonyabb záróárán fejezte be a napot a Magyar Telekom a budapesti tőzsdén. Mellette a Mol és az OTP sem brillírozott a hazai blue-chipek között, megint egyedül a Richter tudott erősödni. Nyugat-Európában vegyesen mozognak a vezető parkettek, például Madrid emelkedni tud, ellenben Londonban lefelé veszi az irány a tőzsdeindex. Amerikában sem túl jó a hangulat a New York-i börzék mínuszban állnak.

Európa már emelkedik, mi most is lemaradunk

Gazdaság2013.10.09, 12:39

Itthon a Magyar Telekom és a Mol rántja vissza a BUX-ot, de az OTP is gyengélkedik. Megint egyedül a Richter mutat erőt a hazai blue-chipek közül. Nyugat-Európában egy fordulattal már felfelé veszik az irányt a vezető börzék, de Amerikában is pluszokkal indulhat a nap a határidős részvényindexek alapján.

Felemás rajt kora reggel a budapesti börzén

Gazdaság2013.10.09, 09:19

Kicsit jobban megy egyelőre a magyar tőzsdének, mint nyugat-európai társainak, bár nem nagy mozgások láthatóak egyelőre. Az OTP és a Richter kicsit erősödik, de a Mol és a Magyar Telekom lefelé veszi az irányt. Európában nem túl acélos a teljesítmény, a vezető tőzsdék mínuszban állnak.

Félelem a Wall Streeten

Gazdaság2013.10.09, 08:24

Komolyabb mínuszokat szedtek össze tegnap az amerikai tőzsdék, mivel a befektetők egyre inkább félnek amiatt, hogy közeleg az adósságplafon céldátuma, és ha a politikusok nem egyeznek meg a szükséges intézkedésekről, akkor nem tud majd eleget tenni kötvényfizetési kötelezettségeinek az amerikai kormány. Ma Ázsiában viszont már jobb a hangulat és emelkedni tudnak a vezető parkettek. Az európai határidős indexek alapján viszont Európában mínuszos nyitás várható.

Végre egy pozitív zárás a magyar börzén

Gazdaság2013.10.08, 17:35

Szép teljesítménnyel felülmúlva az európai mezőnyt, plusszal sikerült zárnia a budapesti tőzsdének, köszönhetően az OTP és a Mol erejének. Nyugat-Európábna és Amerikában viszont a befektetők még mindig az USA adósságplafonja miatt aggódnak, ezért ott csökkennek a vezető börzék. Ma hivatalosan is elkezdődik a gyorsjelentési szezon, ugyanis az Alcoa piaczárást követően publikálja negyedéves számait.

Halvány erősödést mutat a Mol

Gazdaság2013.10.08, 12:26

Mínuszban tengeti idejét a budapesti tőzsde, főként az OTP és a Richter csökkenése miatt. A Mol viszont a nap elejei bizonytalanság után már kisebb pluszba lendült. Nyugat-Európában is lefelé veszik az irányt a parkettek, bár nap elején még néhány részvényindex pluszban állt. Az amerikai határiős indexek pedig kvázi stagnálást prognosztizálnak a Wall Street-i nyitásra.

Ma is gyengélkedik az OTP

Gazdaság2013.10.08, 09:18

A magyar tőzsde ma sem tudott jól indítani, bár a nemzetközi hangulat is gyengébb Európában. A hazai blue-chipek mind a negatív tartományban időznek, Európában eddig csak a német és az olasz tőzsde tud pluszt felmutatni.

Ázsiában már boldogabbak a befektetők

Gazdaság2013.10.08, 08:40

Ázsiában pluszokkal korrigálják a tegnapi csökkenést a vezető indexek, annak ellenére, hogy az USA-ban hétfőn mínusszal zártak a börzék, mivel még továbbra sincs megállapodás a döntéshozók között az adósságplafonról és a költségvetésről. Európában is a piros tartományban kezdhetik meg a napot a  parkettek a határidős indexek alapján.

Beleült a hullámvasútba a Mol

Gazdaság2013.10.04, 17:34

Nagyot hullámvasutazott ma a Mol árfolyama, kora délután ugyanis már 3,5 százalék körüli esésben is volt a magyar olajpapír, de zárásra ebből mindet ledolgozta, sőt már pluszban tudott zárni.   A hazai tőzsdének ennek ellenére nem ment ma jól, ezzel pedig leszakadt nyugat-európai társasitól, ahol zárás felé közeledve igen szép pluszok rajzolódnak ki, és Amerikában is szépen szeretnék búcsúztatni a hetet a vezető indexek.

Utolsók vagyunk Európában

Gazdaság2013.10.04, 13:50

Komoly mínuszban van megint a magyar tőzsde, amire ma is a Mol lejtmenete nehezedik. Az olajpapír árfolyama bőven beesett a 15 000 forintos szint alá, több mint 3 százalékot esve.   Nyugat-Európa ezzel szemben már minimálisan emelkedni tud, és az amerikai határidők is pluszos nyitást jósolnak az USA-ban.

Gyengül a Mol, erősödik a Richter

Gazdaság2013.10.04, 09:13

Felemás nyitást produkáltak a hazai nagypapírok a budapesti tőzsdén. A Richter emelkedik, míg a Mol újra lefelé veszi az irányt.

A pénzügyminisztérium borzolta a kedélyeket

Gazdaság2013.10.04, 08:37

Eléggé elromlott tegnap a hangulat az amerikai kereskedésben, mivel a pénzügyminisztérium arra figyelmeztetett, hogy ha nem rendeződnek az adósságplafon körüli viták, akkor még a 2008-asnál is nagyobb krízis jöhet. Később a tőzsdéket az segítette visszább, hogy a Képviselőház repiblikánus elnöke azt mondta mindenképp meg kell állapodni az adósságplafonról. Ma Ázsiában is kisebb mínuszok láthatóak, és az európai határidős indexek alapján is csökkenéssel kezdődhet a nap az öreg kontinensen.

Nem segített a Richter pirulája a BÉT-en

Gazdaság2013.10.03, 17:35

Mínuszban fejezte be a napot a BUX index, elsősorban a Mol gyengélkedése okán, és ezen még a Richter gyógyszere sem tudott segíteni, pedig árfolyama kereken 4000 forinton zárt, amit utoljára még tavaly novemberben láthattak a befektetők.   Nyugat-Európában csak a londoni parkett tud emelkedni, míg Amerikában mélyebb mínuszok alakultak ki, mivel a piaci szereplők egyre jobban félnek a kormányzati leállás elhúzódásától.

Romlik a hangulat Európában

Gazdaság2013.10.03, 14:42

Nem túl jó hangulat uralkodik az európai parketteken, ez pedig a hazai tőzsdére is igaz, ahol egyedül a Richter képes drágulni a blue-chipek közül. Nyugat-Európában is csak a londoni börze tud emelkedni, míg a határidős indexek mínuszos nyitást jósolnak a tengerentúlra is.

Lemaradó a budapesti börze

Gazdaság2013.10.03, 12:44

Kisebb mínusszal indította a csütörtököt a budapesti tőzsde, mivel a Richter kivételével nem mutatnak nagy mozgást a nagypapírok, a Mol csökken, míg az OTP csak minimális elmozdulást mutat. A forint ellenben reggel hirtelen erősödött és már a 296-os szint alá ért az euró/forint árfolyam. Nyugat-Európában kisebb emelkedéssel próbálják korrigálni tegnapi mínuszaikat a vezető indexek, ahol már harmadik napja az olasz tőzsde áll az élen, miután tegnap a miniszterelnök túlélte a bizalmi szavazást a szenátusban.

Hongkongban van az erő

Gazdaság2013.10.03, 08:30

A vezető ázsiai tőzsdéket a Kínából érkező jó makroadat segíti az emelkedésben, a legjobban a hongkongi börze áll, míg Japánban a kereskedés vége felé folyamatosan olvadtak a pluszok és már pár ponttal vissza is csúszott a Nikkei a negatív tartományba. Sanghajban továbbra is zárva tart a parkett, ráadásul ma Dél-Koreában sincs kereskedés. Tegnap az USA-ban a nap vége felé ledolgoztak mínuszaikból a vezető indexek, de még így is csökkenéssel fejezték be a napot. A befektetők szerdán már jobban aggódtak a kormányzati leállás miatt, ráadásul egyre több helyről fejezik ki aggodalmukat, hogy a túl hosszú kimaradás károkat okoz a gazdasáágnak. ...

Gyenge teljesítmény a magyar tőzsdétől

Gazdaság2013.10.02, 17:40

Nem ment jól ma a budapesti tőzsdének, amit a Mol nagyobb lejtmenete húzott mélyebb mínuszba. A magyar olajcéggel kapcsolatban több jelentős hír is érkezett. Előbb a horvát újságok írták meg, hogy  az Intelpol kiadta az elfogatóparancsot Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatóra, majd délután a magyar kormánytól kérték, hogy a Mol vegye fontolóra az INA-ban lévő részesedésének eladását. Egyébként a többi magyar blue-chipnek sem ment jól ma, a Richter és az OTP árfolyama is csökkent. Nyugat-Európában az olasz tőzsde tud ma erősödni a vezető indexek közül, mivel az olasz szenátus a miniszterelnök mögé állt a bizalmi szavazáson. A többi parrketteken ...

Ütik a Molt

Gazdaság2013.10.02, 12:29

Nagyobb lejtmenetbe kapcsolt a Mol, miután korábban olyan hírek érkeztek, hogy már az Intelpol is kiadta a körözést Hernádi Zsolt ellen. Az olajcég mellett még a Richter részvények vannak nagyobb mínuszban, bár a gyógyszerpapír igen nagy emelkedést produkált tegnap, ezért természetesnek is mondható a mai korrekció. A borongósabb nemzetközi hangulatban a forint is kisebb gyengülésben van, jelenleg 297 környékén van az euróval szembeni árfolyama. Az olasz tőzsde függetlenítette magát a nemzetközi hangulattól, ugyanis az általános mínuszok helyett Milánóban emelkedik a részvényindex, mert a befektetők azt valószínűsítik, hogy a miniszzterelnök ...

Kifújják magukat a tőzsdék

Gazdaság2013.10.02, 09:42

Korrigálják tegnapi szép teljestményüket az európai tőzsdék, ebben pedig a hazai börze is részt vesz, ugyanis a BUX 0,4 százalékos mínuszban áll. A magyar blue-chipek mindegyike pirosba öltözött a korai órában. A forint kisebb gyengülést mutat ma, bár eddig a héten igazán kitett magáért a hazai deviza, ugyanis az euró árfolyama a 299-es szintekről egészen 296-ig erősödött. A vezető nyugat-európai tőzsdék lefelé veszik az irányt, a tegnap hatalmas ralit produkáló olasz tőzsde is megpihen. Tegnap akkor kezdtek eufóriába a befektetők a milánói parketten, miután olyan hírek láttak napvilágot, hogy a miniszterelnök megkaphatja a szerdaii ...

Nagyobb zuhanás Japánban

Gazdaság2013.10.02, 09:42

Japánban komolyabb esés bontakozott ki ma, ezzel a Nikkei egyedüliként esik a főbb ázsiai részvényindexek közül, a lejtmenet hátterében állhat az erősödő jen is. A hongkongi Hang Seng tegnapi kereskedési szünete után nagyobb pluszban van, míg a sanghaji parkett már nem nyit ki a héten az Arany Hét ünnepe miatt. Amerikában tegnap szép teljesítményt nyújtottak a vezető részvényindexek azt követően, hogy a kormány 17 év után kénytelen volt leállítani néhány szolgáltatását, mivel nem tudtak megegyezni a költségvetésről. Ma 14:15-kor érkezik az ADP foglalkoztatottsági adat, ami fontos szokott lenni a pénteki hivatalos munkaerőpiaci adattok ...

Gyógyszer segített a budapesti tőzsdén

Gazdaság2013.10.01, 17:33

A Richter szárnyalása nagyobb pluszba lendítette a délelőtt még csak magát kereső budapesti börzét. A gyógyszerpapír árfolyama ugyanis több mint 3 százalékkal került feljebb kedden, ezzel fontos szintek fölé ért a részvény. A forint is nagyot ment ma, egészen 296 közelébe erősödve az euróval szemben. Nyugat-Európában elég komoly pluszokban járnak a vezető börzék a kereskedés végéhez közeledve, egyedüli kivétel a londoni parkett, amely kisebb mínuszban tartózkodik. Az olasz tőzsde a kereskedés vége felé már több mint 2,5 százalékos pluszban van. Amerikában is jó hangulat uralkodik, amit a jó feldolgozóipari adatok is segítenek. Vagyyis ...

Nem találja a helyét a magyar tőzsde

Gazdaság2013.10.01, 12:34

Nem követi a hazai tőzsde európai társait az emelkedésben, a BUX csak minimális elmozdulást mutat, mert bár a Richter 1 százalék körül emelkedik, de az OTP fél százalék feletti mínuszban van. A forint kifejezetten jó formában van, az euró/forint árfolyam 297 alatt tartózkodik. Nyugat-Európában kivirultak a tőzsdék, amihez hozzájérult az is, hogy az eurózónában a váratlanul csökken kicsit a munkanélküliség. A londoni parketten viszont az eladók dominálnak, mert a brit PMI adatok rosszabbul alakultak, mint ahogyan azt prognosztizálták. New York-ban is pluszos nyitás várható a határidős indexek alapján, úgy tűnik ebből, hogy a befekttetők ...

Lefelé veszi az irányt az OTP

Gazdaság2013.10.01, 09:40

Kisebb elmozdulást mutat egyelőre a budapesti parkett a keddi kereskedés első órájában. A hazai blue-chipek felemásan kezdtek, az OTP például mínuszban áll, de a Richter már emelkedni tud. A forint is tovább folytaja erősödését, korán reggel már 297 alatt is járt az euróval szembeni árfolyama. Nyugat-Európában kisebb pluszok láthatóak, annak ellenére, hogy az amerikai politikusok nem egyeztek meg a költségvetésről, így részlegesen leáll az amerikai szövetségi kormány. Úgy tűnik a befektetők tegnap már beárazták ezt a lehetőséget. Ma délelőtt érkeznek majd végleges PMI adatok az eurózónából, amelyek esetleg befolyásolhatják a kereskedést.

Nincs megállapodás, de pánik sincs a piacokon

Gazdaság2013.10.01, 08:38

Nem egyeztek meg az amerikai döntéshozók a költségvetésről tegnap, így mától több állami szolgáltatás leáll az Egyesült Államokban. A New York-i tőzsdéken még a bejelentés előtt befejeződött a kereskedés, de a befektetők büdzsével kapcsolatos aggodalmai miatt jelentősebb mínuszban zártak. Ma Ázsiában viszont jobb a hangulat, a japán Nikkei fél százalék körüli emelkedésben van a jó makroadat miatt, és Szöul is emelkedni tud, míg Sydney-ben kisebb mínuszok uralkodnak. Sanghajban és Hongkongban nincs ma kereskedés. Az európai határidős indexek kisebb pluszokat mutatnak, vagyis túl nagy riadalom nem látszik a befektetőkön az amerikai ...

Pluszba rántották a végére a BUX-ot

Gazdaság2013.09.30, 17:29

A Molnak köszönhetően pluszban zárt ma a budapesti tőzsde a rosszra fordult nemzetközi hangulatban. Az OTP és a Richter nem is tudta magát függetleníteni a külföldi folyamatoktól, így ők mínuszban fejezték be a napot, bár a bankpapír végül szépen ledolgozott korábban felhalmozott mínuszából. A forintnak is jól ment ma, az euróval szembeni árfolyama egészen 298 alá erősödött. Nyugat-Európa és és az Egyesült Államok vezető börzéi is mind lefelé szánkáznak az amerikai költségvetéssel kapcsolatos aggodalmak és az olasz kormányválság miatt. A hangulaton a vártnál jobb amerikai makroadatok sem tudtak javítani.

Az OTP rántja vissza a budapesti tőzsdét

Gazdaság2013.09.30, 15:47

AZ OTP esése magával rántja a magyar tőzsdét is, pedig a Mol és a Magyar Telekom plusszal korriáglja pénteki nagyobb csökkenését. A forint erősödésbe kezdett délelőtt, pedig kora reggel még gyengülgetett, jelenleg 298 forint alatt tartókodik az euró árfolyama. Nyugat-Európában az olasz belpolitikai válság és az amerikai költségvetési aggodalmak borzolják a kedélyeket, jelentősebb csökkenésbe kényszerítve a vezető indexeket. A sor végén az olasz parkett kullog 1,5 százalékos mínuszával. Amerikában sem túl biztató a kép nyitásra, a határidős indexek 0,6-0,7 százalékos mínuszt prognosztizálnak, mivel fennáll a veszélye, hogy ha ma éjjfélig ...

Jól tartja magát a magyar tőzsde

Gazdaság2013.09.30, 09:34

A budapesti tőzsdén a rossz nemzetközi hangulat ellenére csak kisebb elmozdulás látható, a Mol és a Magyar Telekom erősödésének köszönhetően. A két papír pénteki nagyobb esését korrigálja ma, ellenben az OTP már csökkenésben van. A forint is gyengélkedik a reggeli órákban, az euró/forint árfolyam 299 közelében tartózkodik. Igencsak elromlott a hangulat a külföldi piacokon, miután a hétvégén az USA-ban nem tudtak megállapodni a költségvetésről, így már csak ma éjfélig maradt idő arra, hogy egyezségre jussanak. De az olasz kormányválság is súlyként nehezedik a befektetők hangulatára, a milánói börze több mint 2 százalékos esésben vann ...

A költségvetési vita miatt idegesek a befektetők

Gazdaság2013.09.30, 08:40

Nagyobb lejtmenetbe kapcsoltak a főbb ázsiai indexek, miután a hétvégén az USA-ban nem tudtak megállapodni a felek a költségvetésről, ha pedig ma éjfélig ez nem történne meg akkor 17 év után először részlegesen leállna a szövetségi kormányzat. A japán jen ennek megfelelően nagy erősödésbe kezdett, amivel több mint egy hónapos csúcsára ért a dollárral szemben, ezzel egy időben pedig a tokiói tőzsde nagyobb csökkensébe fogott. Kínában viszont emelkedni tud a Shanghai Composite, pedig az HSBC végleges feldolgozóipari PMI értéke elmaradt a várttól, bár az előző havi értéket felülmúlta. Pénteken Amerikában is gyengültek a részvényindexeek ...

Csúnya hétzárás a tőzsdén

Gazdaság2013.09.27, 17:38

Mínusszal ment hétvégi pihenőjére a budapesti tőzsde, amit a Magyar Telekom és a Mol gyenge teljesítménye lökött a piros tartományba. Az olajcég árfolyama a Hernádi Zsolt elleni horvát elfogatóparancs miatt csúszott meg, míg a telekompapír, amiatt zakózott, hogy az unió visszavonta a telekomadó miatti kötelezettségszegési eljárását Magyarországgal szemben. De tőlünk nyugatra sem volt túl rózsás a pénteki kereskedés, Európában az olasz belpolitikai feszültségek miatt búslakodtak a befektetők, míg az USA-ban az adósságplafonnal kapcsolatos problémák keserítik a piaci szereplők életét.

Lemaradt a Magyar Telekom

Gazdaság2013.09.27, 12:16

Lemaradt társaitól a Magyar Telekom, mely tegnapi záróértéke alá csúszott vissza délelőtt. A hazai főbb papírok őrzik kisebb pluszaikat a kissé langyosabb kereskedés során, melynek köszönhetően a BUX is minimális erősödést mutat. Európában viszont mínuszba kanyarodtak a főbb részvényindexek, melyben az újból előtérbe került olasz belpolitikai válság, és az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos szokásos aggodalmak játszhatnak szerepet. Amerikában ezzel szemben folytathatják tegnap megkezdett emelkedésüket a tőzsdemutatók, és a határidős indexek alapján 0,3-0,4 százalékos erősödéssel kezdődhet a kereskedés.