Philips

címke rss

Lehengerlõ a Philips teljesítménye

Gazdaság2013.10.21, 07:59

Az elemzõi várakozásokat jócskán felülmúló nyereségrõl számolt be ma reggel a holland Philips. Az elektronikai óriáscég harmadik negyedéves gyorsjelentésének tanulsága szerint a társaság 282 millió eurós nettó eredménye mintegy 41 százalékkal múlta felül a Bloomberg elemzõi konszenzusát, amit vélhetõen majd a befektetõk sem hagynak majd figyelmen kívül.

Sikeres a Philips megújulása

Archívum2013.07.22, 16:03

A várakozásokat jócskán meghaladó második negyedéves gyorsjelentéssel állt elõ a holland elektronikai cég, a Philips. Ráadásul a menedzsment megerõsítette költségmegtakarítási programját is, aminek köszönhetõen a 2013-ra tervezett profitabilitás is könnyen elérhetõ lesz a cég számára. A Philips évek óta tartó reorganizációs folyamata beérni látszik, a veszteséges üzletágak értékesítése után a fõ fókuszt az egészségügyi- és világítástechnikai eszközök gyártására helyezte át a társaság, ami most már szépen hoz a konyhára. A pozitív hírekre több mint másfél éves csúcsra emelkedett a Philips árfolyama.

Viszlát, neon!

Környezet2014.05.21, 12:43

Az irodák, iskolák, bevásárlóközpontok, sportcsarnokok nagy tereibe eddig nem tudott betörni a LED-es világítás, mert az olcsó neon fénycsövekkel nem lehetett versenyezni. Most elkészült az elsõ olyan LED-fényforrás, amely kétszer hatékonyabb a jó öreg fénycsõnél, és 2015-ös piacra kerülése után jelentõsen csökkentheti a világítás környezetterhelését.

Jól takarékoskodik a Philips

Archívum2013.01.29, 15:02

Idén is 0,75 eurós osztalékot fizetne a holland Philips elektronikai cég, amely 2012 negyedik negyedévét veszteséggel zárta. Az egyszeri tételek megszûrésével ugyan már profitot mutatott az eredmény, de ez kis mértékben elmaradt a várakozásoktól. A befektetõk mégis pozitívan fogadták a gyorsjelentést, mivel a cég bejelentése szerint jól haladnak a költségmegtakarítási programmal.

Kartellezés miatt büntették meg az ismert tévégyártókat

Techbázis2012.12.05, 16:50

Hét ismert tévégyártót, többek közt a Samsungot, az LG-t, a Philipset és a Panasonicot büntette meg az Európai Bizottság, mivel közel egy évtizeden át titokban rögtítették egymás között a televíziókban és monitorokban használatos képcsövek árát.

Elküld a Philips 230 embert a székesfehérvári üzemébõl

Állás 20112012.03.09, 18:40

Várhatóan két-három csoportban 230 munkavállalójától válik meg a Philips székesfehérvári gyára, az elbocsátások már megkezdõdtek - mondta az MTI-nek a vállalatcsoport regionális kommunikációs vezetõje pénteken.

Az átlátszó fényforrás az üvegtetõ jövõje

Auto2012.01.25, 16:09

Napelembõl nyeri az energiát, barátságos, szórt fényt ad és teljesen átlátszó marad az üvegtetõ, melybe organikus fényforrást építenek.

Férfias kifogások

Life.hu2011.10.28, 09:39

Ha a férfiak meghallják a házimunka szót, millió frappáns kibúvót képesek elõhúzni a tarsolyukból. Álljanak itt most a leggyakrabban használt férfiúi kifogások! De hölgyeim, egy percig se aggódjatok, mert amit eddig válasz nélkül hagytatok, arra most tálcán kínáljuk a megoldást!

Lejtõn a Philips: négyezerötszáz dolgozót küldenek el

Gazdaság2011.10.17, 10:33

Az elmúlt két év legalacsonyabb eredményét produkálta a Philips, amely a harmadik negyedévi gyorsjelentés megjelenése után közölte, hogy globálisan négyezerötszáz dolgozót bocsát el. A holland óriáscég, amely évek óta küzd az alacsonyabb költségû ázsiai vállalatokkal, a részvénypiacon negyvenszázalékos veszteséget szenvedett el az elmúlt egy évben.

Nem csak fazékhangon szólhat a laptop

Techbázis2011.08.30, 16:22

Kifejezetten noteszgéphez szánt minihangfalakat próbáltunk ki: csíptetõset, bedugósat, alátétként használható kivitelût. Kiderült, hogy már kevesebb mint háromezer forintos befektetés jelentõsen javíthatja a YouTube-ozás és zenehallgatás hangzását. Bár sok a hasonló hangszóró, a hangminõségük közt jelentõs az eltérés. Cikkünkbõl megtudhatja, melyik a legjobb vétel!

Egy negyedév alatt 1,34 milliárd eurós veszteség a nemzetközi Philipsnél

Archívum2011.07.18, 17:42

Jelentõs veszteséget könyvelt el a Philips holland elektronikai vállalat a második negyedévben, elsõsorban tõkeveszteség-leírások, valamint a világítástechnikai és fogyasztói szórakoztató elektronikai iparágakban tapasztalt alacsony kereslet miatt - közölte a társaság hétfõn.

Túlmelegedés miatt hajszárítókat hív vissza a Philips Magyarországon

Gazdaság2011.06.21, 11:33

Visszahívja összecsukható hajszárítóinak egyik típusát a Philips, mert a készülék hosszú ideig bedugva túlmelegedhet. Az érintett készülékeket újakra cserélik.

Csúcstermékek gyártásába kezd a Philips Magyarországon

Archívum2010.10.06, 16:40

Székesfehétváron 3D-és televíziókat, Tamásiban LED-es világítótesteket gyárt a Philips, a tv-készülékekbõl évi egymillió darabot szállíthatnak a nyugat-európai kereskedõkhöz a gyártás felfutását követõen.

Gombok sincsenek az új mobilbillentyûzeten

Archívum2010.09.17, 16:47

Egy izraeli cég egy olyan új szövegbeviteli megoldást fejlesztett ki érintõképernyõs telefonokhoz, amelyeket állítása szerint olyan egyszerû használni, hogy pár perc próbálgatást követõen vakon tud vele gépelni a mobilozó. A technológiát a Philips fogja piacra dobni.

Magyar állásajánlattal sokkolja a franciákat a Philips

Állás 20112010.02.16, 08:33

Székesfehérvári gyárában ajánl állást a holland Philips elektronikai vállalat a franciaországi Dreux-ben felszámolás alatt álló gyára dolgozóinak, amit felháborítónak tartanak a francia szakszervezetek.

A világ legolcsóbb laptopja és helikopter fotózáshoz

Archívum2009.08.16, 14:36

Õsztõl egészen különleges készülékeket vehet a kezébe az, aki szeretne saját, helikopterre szerelt fotóállványt, világtó peremû monitort, porcálánból készült hangszórókat az asztalára, vagy strapabíró hordozható iPod-dokkolót. Egy kínai cég elõrukkolt a világ legolcsóbb notebookjával is, de ezt még nem tudni, lehet-e majd kapni mifelénk.

Érintõs James Bond mobil, wifis mérleg és fára mászó mobiltartó

Archívum2009.07.31, 16:39

Az elektronikai ipar és a kiegészítõk gyártói rengeteg olyan készülékkel vagy egyéb bizgentyûvel kápráztatnak el minket, amelyekrõl önmagában nem érdemes megemlékezni, de mégsem mehetünk el mellettük szó nélkül. Az elmúlt hét termésébõl válogatunk cikksorozatunk elsõ részében.

Fényes, színes e-papírt ígér a Philips

Techbázis2009.05.11, 13:03

Minden eddiginél fényesebb, színes e-papír kijelzõket ígér a Philips által kitalált új technológia - adta hírül a Technology Review.

Nyereség helyett veszteség a Philipsnél

Gazdaság2009.04.14, 21:02

A Philips a várt nyereség helyett veszteséggel zárta az elsõ negyedévet. A cég üzemi eredmény mérlegében 74 millió euró veszteség keletkezett az egy évvel korábbi 265 millió euró nyereség után. Eközben a cég negyedéves forgalma 15 százalékkal esett éves szinten.

Még mindig sok a méreg a kütyükben

Techbázis2009.04.02, 17:14

Továbbra sem tesznek meg mindent a számítógépek és más elektronikai eszközök gyártói annak érdekében, hogy termékeik minél környezetbarátabbak legyenek - derül ki a Greenpeace márciusi jelentésébõl.

Phillips: 6 ezer elbocsátandó világszerte

Archívum2009.01.26, 13:14

Világszerte összesen 6 ezer munkahelyét szünteti meg a Philips holland elektronikai óriás. A leépítések révén költségeket kívánnak megtakarítani, mivel a vállalat eredményei romlottak: a múlt évet 186 millió eurós veszteséggel zárta, forgalma 3 százalékkal 26,4 milliárd euró alá esett vissza.

Megjelent az elsõ 21:9-es képarányú tévé

Techbázis2009.01.16, 13:19

A Philips mutatta be az ultra-szélesvásznú LCD készüléket, amelynek képaránya megegyezik a mozivászonéval.

Óvatosabb a Philips a válság miatt

Archívum2008.12.05, 11:45

Európa legnagyobb fogyasztói elektronika-gyártója, a holland Philips figyelmeztetést adott ki, melyben közzétette, hogy a válság miatt csökkennek bevételei - írja a BBC internetes oldalán.

A világ legvékonyabb LCD-tévéje

Archívum2008.10.20, 15:16

Letaszította trónjáról a Philipset a Samsung: jelenleg a dél-koreai gyártó kínálatában érhetõ el a világ legvékonyabb LCD-tévéje, noha az új bajnok csupán 0,1 millimétert tudott ráverni a korábbi csúcstartóra, de ez is elégnek bizonyult a cím elnyeréséhez.

Csökkent a Phillips eredménye

Archívum2008.07.14, 09:21

A holland Philips - a legnagyobb európai fogyasztói elektronikai gyártó és a világ legnagyobb fényforrásgyártója - hétfõn második negyedévi adózott eredményének a csökkenésérõl számolt be annak ellenére, hogy nõtt az értékesítése éves szinten.

Nem gyárt többé monitort a Philips

Archívum2008.07.08, 15:35

A Royal Philips Electronics egy hongkongi cégnek adja el a számítógépes monitorgyártó üzletágát, ám a nevet a kínaiak tovább használhatják majd.

A Philips eladja LG-részvényeit

Gazdaság2008.03.12, 11:00

A holland elektronikai mammutcég 1 milliárd dollárnyi részesedését adott el a dél-koreai LG display képernyõgyártó cég papírjaiból - jelentette a Reuters.

Elemes mobil a Philipstõl

Archívum2008.02.14, 18:34

Lemerült a mobil? A Philips lejújabb készüléke esetében ez sem gond, bármikor bele lehet ugyanis rakni egy bárhol beszerezhetõ ceruzaelemet.

Kilép a laposképbõl a Philips

Archívum2008.01.23, 10:57

A holland Philips kiszáll a lapos képernyõk gyártásból: várhatóan még az idén csaknem teljes egészében eladja részesedését a dél-koreai LG Electronics céggel létrehozott vegyesvállalatból.

Kéthavonta kell tölteni az új mobilt

Archívum2007.11.20, 09:16

Nem mindennapi mobiltelefonnal rukkolt elõ a Philips: a holland cég Xenium 9@9k márkajelzésû modelljét a gyártó szerint elég kéthavonta a töltõre dugni. Megjelenési ideje és várható ára még nem ismert.

Kímélõ vekker hétalvóknak

Techbázis2007.10.15, 15:44

Önnek is pokoli nehéz volt reggel felkelnie? Lehetséges, hogy a Philips mesterséges napfénnyel és természethangokkal operáló ébresztõórája könnyebbé tette volna a hét elsõ óráit. Kipróbáltuk, beválik-e.

Huszonöt éves a CD-lemez

Archívum2007.08.17, 14:05

Egy Hannover melletti gyárban nyomták a világ elsõ, kereskedelmi forgalomba került CD-lemezét, amelyre ABBA-számok kerültek - de a fejlesztéséhez volt némi köze Beethovennek is, a sikeréhez pedig egy fejpántos, magyar származású úriembernek.

A Philips lemásolta az Apple TV-t

Archívum2007.06.11, 15:37

Egy tajvani expón bukkant fel a holland cégnek tulajdonított fémszínû alumínium-doboz, amely az Apple készülékéhez hasonlóan a tévé és a számítógép közötti hiányzó láncszem.

CD-gyilkos wifitorony haladóknak

Techbázis2007.04.06, 16:07

Vezeték nélkül sugározza a zenét, CD-ket digitalizál, mobiltelefont vagy mp3-lejátszót is rá lehet kötni, és még jól is néz ki. Kipróbáltuk a Philips wifis zeneközpontját, a Streamiumot, amit azért nem könnyû megszelídíteni, mert túl okos.

Kukába a zenei CD-kkel!

Techbázis2006.11.24, 10:57

A mai hifik és zenelejátszók segítségével az ember már nyugodtan megszabadulhat a CD-ktõl. Áttekintjük a lehetséges megoldásokat, és bebizonyítjuk, hogy a kompaktlemez már csak porfogónak jó.

Újabb térhatású monitor a Philipstõl

Archívum2006.08.01, 10:44

Speciális szemüveg nélkül ad térhatású képet az új monitor, amelyet elsõsorban hirdetõtáblának szánnak.

Zenét sugároz a hálóba a wifis vekker

Techbázis2006.06.13, 15:52

A Philips cég új fejlesztése a wifit támogató ébresztõóra: a high-tech vekker a gyártó vezeték nélküli adatátvitelre képes hifitornyához képes csatlakozni.

A recsegõ hitelkártya biztonságosabb

Archívum2005.12.20, 10:08

A mágnescsík és a mikrochip után a hangot is csatasorba állították a hitelkártyák biztonságát védõ fejlesztõk. A Philips szakemberei ha nem is beszélõ, de recsegõ hitelkártyával jelentek meg a piacon.

Újságlap nagyságú e-papírt gyártott a Philips

Techbázis2005.10.21, 15:54

Több mint huszonöt centiméter a Philips és az E Ink közösen kifejlesztett elektronikus papírlapjának átlója, amely így nagyobb könyv- vagy újságoldalak megjelenítésére is alkalmas.

Könnyen hordozható a papírszerû képernyõ

Techbázis2005.09.05, 12:21

A Philips cég a berlini IFA (Internationale Funkausstellung) nevû szórakoztatóelektronikai vásáron állította ki újfajta megjelenítõjét. A kompakt képernyõ érdekessége, hogy könnyû és papírszerûen összehajtható, így akár zsebre is lehet vágni.

Össze is lehet hajtani az újfajta képernyõt

Techbázis2005.07.18, 17:38

A japán Fujitsu cég e-papír-megoldása egy olyan speciális, hajlékony képernyõ, amely a belé táplált képet  akkor is megõrzi, ha épp nem kap áramot.

Kék lézeres meghajtót mutatott be a Philips

Archívum2005.01.04, 09:42

A holland gyártó hétfõn jelentette be új DVD-íróját, amely három különbözõ lemezformátumot is támogat. Az új meghajtó már a 25-50 gigabájt kapacitású, kék lézeres technológiát használó Blu-ray lemezeket is képes kezelni.

Újra PC-gyártásba kezd a Philips

Archívum2004.11.26, 13:02

Az elektronikai termékeket gyártó holland cég bejelentette, hogy közel egy évtized után ismét saját személyi számítógépeket dob piacra.

Havonta kell csak tölteni az új mobilt

Techbázis2004.07.26, 14:38

Bár a Philips új, színes kijelzõs mobiltelefonjába nem építettek digitális kamerát, a gyártó közlése szerint a készülék akár 5 hetes készenléti idõt tud biztosítani használójának, elég havonta feltölteni akkumulátorát.

Szupergyors DVD-író a Philipstõl

Techbázis2004.06.22, 14:28

A holland gyártó új meghajtója 16-szoros sebességgel képes írni a DVD-ket, s a 8,5 gigabájt adat raktározására alkalmas, kétrétegû lemezeket is támogatja.