Philips

címke rss

Sokat nyernek a hollandok a foci vébén

Gazdaság2014.06.12, 15:19

Habár nem a holland válogatott számít a legesélyesebbnek a győzelemre a ma induló futball vébén, két németalföldi céget mindenképpen érdemes kiemelni, ugyanis jelentős megrendeléseket nyertek el a stadionépítésekkel kapcsolatban.

Még az Osram is mélybe rántja a Philipset

Archívum2014.05.28, 12:46

Tavaly nyáron indult tőzsdei pályafutásának legnagyobb árfolyamzuhanását mutatta ma be a német Osram részvénye, ráadásul részben a Philipset is sikerült magával rántani.

Óriási árzuhanás a Philipsnél

Gazdaság2014.04.22, 10:56

Csalódást keltő negyedéves gyorsjelentéssel állt ma reggel elő a világ legnagyobb világítástechnikai cége, a Philips. A holland társaság bevételére és eredményére egyaránt a kedvezőtlenül hatottak a devizamozgások.

Ugrásra készen a holland cégek

Gazdaság2014.02.11, 11:01

Erősnek bizonyulnak a fontos technikai támaszok a Philips és a Randstad árfolyamánál is, még az elmúlt hetekben látott gyenge hangulat sem tudta elrontani a heti grafikonon látható kedvező összképet. Az említett vállalatok pedig már mozgolódnak, és hamarosan meg is lódulhatnak korábbi csúcsaik felé.

Megtaláltam a tuti befektetést!

Gazdaság2014.07.28, 16:16

Természetesen tuti befektetés nem létezik, jelen esetben az ígéretes fundamentumokkal és technikai képpel rendelkező befektetési lehetőséget értjük ezalatt. Bizonyára senki sem örülne neki, ha egy ilyen impozánsnak induló sztorit hagyna elfutni maga mellett. Sajnos nekem sikerült, de nem panaszkodom tanulópénznek hasznos volt. Egyébként az ehhez hasonló hibákról fogunk csütörtöki ingyenes szemináriumainkon beszélni.

Óvatosságra int a Philips vezére

Gazdaság2014.01.28, 13:16

Az elemzői várakozásokat felülmúló negyedévről számolt be a legnagyobb világítástechnikai cégeként is ismert Philips. Ez azonban mind kevésnek bizonyul a mai optimista piaci hangulatban, miután a jövőt illetően óvatosságra intett mindenkit a társaság vezérigazgatója.

Közvetlen közelről vetít az otthoni óriásmozi

Techbázis2013.12.14, 16:14

A Screeneo projektort nem kell a szoba másik oldalára vinni, közvetlenül a fal mellől vetít mozivászon méretben.

Kartellvizsgálat a Media Markt ellen

Gazdaság2013.12.07, 14:25

Egyelőre korai szakaszában van az Európai Bizottságnak az a vizsgálata, amely azt szeretné megállapítani, hogy együttműködött-e a Philips, a Samsung és a Media Markt abban, hogy mesterségesen tartsák magasan az elektronikai cikkek árát - írja a Napi Gazdaság.

Elkészült a világító szőnyeg

Techbázis2013.11.21, 12:10

Az anyagba szőtt ledek feliratokat és ábrákat rajzolnak a szőnyegre. Vagy csak világítanak.

Kéjmámorban úszik a Philips

Gazdaság2013.10.21, 13:14

Több mint hároméves csúcsra emelkedett a holland Philips árfolyama, miután a várakozásokat jócskán meghaladó nyereségről számolt be. Az elektronikai óriáscég ráadásul egy újabb negyedévben produkált magasabb profitabilitást, ami alapján beigazolódni látszik a fordulat a társaságnál. Azonban ne feledjük, hogy még korántsem ért el az út végére a Philips, még jó pár lépés hiányzik a végső cél, azaz a még nagyobb jövedelmezésg eléréséhez.