Pfizer

címke rss

Megállapodott az Európai Unió az új koronavírus elleni vakcina gyártójával

Nagyvilág2020.11.10, 16:48

Az Európai Bizottság lezárta a vakcinabeszerzésről szóló tárgyalásait az amerikai Pfizer és a német BioNTech vállalatokkal a koronavírus elleni oltóanyag európai biztosítására - közölte Eric Mamer, az Európai Bizottság szóvivője a brüsszeli testület szokásos sajtótájékoztatóján kedden.

Így működik a koronavírus elleni vakcina, amelyből már decemberben érkezhet Magyarországra

Tudomány2020.11.11, 20:38

Az előzetes eredmények alapján az emberek több mint 90 százalékát képes megvédeni a Pfizer-BioNTech páros koronavírus elleni védőoltása – jelentette be a két vállalat hétfőn. Több újfajta RNS-alapú vakcina is fejlesztés alatt áll, és úgy tűnik, a Pfizer készítménye lesz az első. Az Európai Unió 300 millió adagra szóló szerződést köt a két céggel, decemberben már Magyarországra is érkezhet a vakcinából. Mik azok az RNS-vakcinák, és miért övezi nagy várakozás a védőoltást?

Még idén megkezdhetik a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájának kiszállítását

Nagyvilág2020.11.15, 18:03

A BioNTech gyógyszeripari vállalat vezetője szerint az új vakcinák már nyárra sokkal jobb járványhelyzetet teremthetnek, jövő télre pedig teljesen visszatérhet az élet a normális kerékvágásba, de ennek az a feltétele, hogy minél többen megkapják a koronavírus elleni oltást.

95 százalékos védettséget nyújt egy új Covid-vakcina

Tudomány2020.11.16, 14:56

Az egyesült államokbeli Moderna biotechnológiai kutatócég vakcinája az új vizsgálatok szerint hasonló hatékonyságú, mint a Pfizer és a Szputnyik V vakcina, írja a BBC News.

Akár négy koronavírus-vakcina is érkezhet rövid időn belül Magyarországra: mutatjuk a hasonlóságokat és a különbségeket

Nagyvilág2020.11.17, 08:31

Hétfőn újabb amerikai gyógyszercég jelentette be, hogy sikeresek voltak a koronavírusvakcina-tesztjei. A Moderna 94,5 százalékos hatékonyságról számolt be, ami kiemelkedően magas. Ezzel már három olyan vakcina van a világon, amelyről gyártója bejelentette, hogy hatásos: a Pfizer-BioNtech vakcinája, a Moderna védőoltása és az orosz Szputnyik V, amelyből napokon belül minta is érkezik Magyarországra. Az Európai Unió emellett a CureVac vakcinájáról is tárgyalásokat kezdett. Az is lehet tehát, hogy december második felében, január elején nagyjából egyszerre négy védőoltás is Magyarországra érkezik.  A magyar kormány célja, hogy ne csak ...

Négy amerikai tagállamban kezdi meg egy vakcina szállítását a Pfizer

Gazdaság2020.11.17, 14:53

A Pfizer az USA-ban elindította a koronavírus-vakcinájuk próbakiszállítását négy állam területére. Az oltóanyag egyik fontos tulajdonsága, hogy rendkívül alacsony hőmérsékleten kell tárolni, ez pedig nem csak a szállítást, hanem a tárolást is megnehezíti.

Amikor engedélyezik, órákon belül elkezdődhet a Pfizer-vakcina forgalmazása

Nagyvilág2020.11.19, 17:27

A Pfizer a hatósági engedélyezés után néhány órával megkezdheti az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett vakcina forgalmazását - mondta csütörtökön Albert Bourla, a gyógyszeripari óriásvállalat vezérigazgatója.

A Pfizer és a BioNTech benyújtotta a kérelmet a vakcina engedélyezésére Amerikában

Nagyvilág2020.11.20, 22:28

Az amerikai Pfizer gyógyszergyár és német partnere, a BioNTech pénteken benyújtotta a kérelmet az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyeletnél (FDA) a koronavírus elleni vakcina engedélyezésére - erősítette meg Washingtonban a két cég képviselője.

Ez a mutáció okozhatja a koronavírus vesztét

Tudomány2020.11.22, 16:25

Egy közelmúltban bekövetkezett mutáció fertőzőképesebbé változtatta a SARS-CoV-2 koronavírust, ezzel párhuzamosan azonban sokkal sérülékenyebbé is tette a készülő vakcinákkal szemben – állapította meg egy kutatás, amit a rangos Science tudományos folyóiratban közöltek.

Különleges hűtőszekrényeket vásárol egy autóipari vállalat vakcinák tárolására

Gazdaság2020.11.25, 16:18

A Ford korábban azt jósolta, hogy 5 milliárd dolláros veszteséget kényetelenek majd elkönyvelni a koronavírus-járványon. Ez az összeg végül 1,9 milliárd dollár lett, ami szintén tetemes veszteségnek mondható. A cég mindenképpen szeretné elkerülni, hogy ismét le kelljem állni a gyártással, ezért nem csak vakcinát, hanem az azok tárolására alkalmas extrém hideget biztosító hűtőszekrényt is vásárol.