Petőfi Sándor

címke rss

Tusványos: Petőfi-standup, Cseh Tamás-est és időkapszula-készítés is lesz a Magyar Kultúra-sátorban

Kultúra2023.07.15, 07:52

Irodalmi-zenés esteken, zenés stand-upokon, könyvbemutatókon, színházi előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken is részt vehetnek azok, akik ellátogatnak Tusványoson a Magyar Kultúra-sátorhoz. A XXXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort 2023. július 18-a és 23-a között tartják, a kulturális magazin programjainak középpontjában a 200 éve született Petőfi Sándor és a szabadság áll majd, de akár időkapszulát is készíthetnek a látogatók.

Egy tökéletes hétvége Petőfi jegyében, irány Bács-Kiskun vármegye!

Itthon2023.06.29, 13:27

Bács-Kiskun vármegye az év bármely szakában számos izgalmas helyszínt tartogat az idelátogatóknak, legyen szó akár gasztronómiai, akár kulturális utazásról, vagy éppen sport-eseményről, aktív kikapcsolódásról. Most azonban, a Petőfi-bicentenárium apropóján még inkább érdemes a vármegyébe látogatni, hiszen a költő szülőhazájában 2023 év végéig még számos Petőfihez kapcsolódó programelem közül válogathatunk, miközben újrajárjuk a lánglelkű poéta gyermek-és fiatalkorának szeretett állomásait. Eredjünk hát a költő nyomába, ismerjük meg Bács-Kiskun vármegye rejtett kincseit!

Ma este lesz a Petőfi Zenei Díjátadó, több sztár fellép

Tévé2023.06.17, 10:15

A magyar költészet meghatározó alakjának, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója határozza meg az idei, 7. Petőfi Zenei Díjátadó tematikáját. A gála több műsorelemében megidézik majd a költőt és műveit a rendezvénynek otthont adó A38 Hajón. Az eseményt élőben adja június 17-én 19:40-től a Duna, az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió - áll az MTVA közleményében. 

Több mint 100 táncos meséli el Petőfi történetét a Margitsziget színpadán

Kultúra2023.05.30, 12:50

Petőfi Sándor rövid, ám annál kalandosabb életébe kínál betekintést a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Szabadság, szerelem! című tánc-szín-játéka június 4-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Trap kapitány és nagyon sok sztár Petőfit énekel!

Kultúra2023.05.16, 16:25

Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója alkalmából zenés irodalmi előadás készült a költőről Ugron Zsolna József Attila-díjas író, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatójának szövegkönyvével, a Kossuth-díjas Káel Csaba rendezésében. Kilenc popzenei előadó – köztük DÁNIELFY, Ember Márk, Trap kapitány és a THA SHUDRAS - zenésítette meg Petőfi verseit a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány felkérésére. A produkció ezekből a dalokból, valamint prózai részekből áll össze. Az előadás Petőfi forradalmi hevületének, szenvedélyességének eredetét keresi a költő életében; arra keres választ, mikként ...

Versek új ritmusban: Szabadság, szerelem - Petőfi 200

Kultúra2023.05.15, 13:30

Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója alkalmából zenés irodalmi előadás készült a költőről Ugron Zsolna József Attila-díjas író, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatójának szövegkönyvével, a Kossuth-díjas Káel Csaba rendezésében. Kilenc popzenei előadó zenésítette meg Petőfi verseit, ezekből a dalokból, valamint prózai részekből áll össze a produkció, amely május 17-én kerül a Müpa színpadára, és amely bemutatja Petőfi forradalmi hevületét, verseinek szenvedélyét, a szabadság és a szerelem mindent elsöprő jelentőségét a költő életében.

Petőfi útkereső éveit bemutató időszaki kiállítás nyílt a Magyar Nyelv Múzeumában

Itthon2023.05.12, 19:46

"Egész uton haza felé" - Petőfi vándorlásai címmel a költő útkereső éveit bemutató időszaki kiállítás nyílt pénteken A Magyar Nyelv Múzeumában, Széphalmon.

Látványos animációt kaptak a legszebb Petőfi-versek

Tévé2023.04.14, 15:09

Petőfi nyomában – a költő visszatér címmel különleges versek hallhatók szombaton és vasárnap 17:50-től a Dunán heti két alkalommal, 19:50-től pedig az M5 kulturális csatornán. A versfeldolgozások sajátossága, hogy a nézők az ismert színészek tolmácsolásában elhangzó művek mellett a költő életének állomásait is megismerhetik.

Demeter Szilárd: Nemzeti valutánk, Petőfi Sándor

Itthon2023.04.11, 20:19

Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából a 200 forintos forgalmi érme emlékváltozatát, nagyméretű, 30 ezer forintos címletű ezüst emlékérmét és annak 7500 forintos színesfém változatát bocsátotta forgalomba kedden, a magyar költészet napján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Itt a 30 ezer forintos érme Petőfi Sándorral - fotó

Gazdaság2023.04.11, 14:28

Április 11-én - A magyar költészet napja alkalmából - bocsátják ki azokat az új emlékérméket, amelyeken Petőfi Sándor és a Nemzeti dal szerepel. Az ezüstérmére 30 ezer, a színesfém változatra 7500 forintot költhetnek a gyűjtők és a befektetésként vásárlók - írja a Bank360.hu.

"Petőfi sorai nem kopnak" – popzenészek és színészek idézik színpadra a költőt

Itthon2023.03.18, 20:18

Óriási sikerrel zajlott le a Szabadság, szerelem – Petőfi 200 című darab első bemutatója a Hagyományok Házában, amely a jelentős érdeklődés miatt rögtön két előadást jelentett a március 15-i nemzeti ünnepen. A Petőfi 200 – Közös jó a szabadság című programsorozat keretében létrejött zenés irodalmi darab gerincét megzenésített Petőfi versek adják, és hamarosan egy sokkal szélesebb közönség is megismerheti, hiszen országjáró körútra indul.

Petőfi nyomában a Nemzeti Múzeumtól a Lupa-tavi strandpóló meccsekig

8882023.03.15, 12:18

Sokmilliónyi magyarral egyetemben Petőváry Zsolt is kokárdát tűz a mellére március 15-én. Az egykori, 230-szoros válogatott vízilabdázó számára azonban szinte családi ügy az 1848-ra való emlékezés, hiszen szép-szépapja, János és Petőfi Sándor édesapja, István testvérek voltak. Arról nem is beszélve, hogy a Petőváry család korábban a Nemzeti Múzeummal szemben lakott a Kiskörúton.

Megújult a Petőfi.hu

Itthon2023.03.15, 09:39

Szabadság, szerelem – ehhez kapcsolódva elmesélhető a teljes történetünk. Erről szólnak a dalaink, verseink, regényeink, harcaink, álmaink, tenni akarásunk. A Petőfi.hu ennek jegyében reflektál Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára: követjük a bicentenáriumi eseményeket, új szempontokat kínálunk e kivételes életműhöz, és bemutatjuk, Petőfi hogyan van jelen a kultúránkban. Még az is kiderülhet, hogy mindannyian Petőfi köpönyegéből bújtunk elő – írja közleményében a Petőfi Irodalmi Múzeum.

Prielle Kornélia - a nő, aki majdnem Petőfi felesége lett

She2023.03.14, 17:07

"A virágnak megtiltani nem lehet", énekelte Petőfi dalát Prielle Kornélia - és ennyi elég volt ahhoz, hogy majdnem a felesége legyen...

Március 15-én emlékezzünk meg kicsit Szendrey Júliáról is

She2023.04.26, 14:30

Március 15-e a nemzet ünnepe, az 1848/49-es szabadságharc dátuma, amellyel kapcsolatban kicsiknek és nagyoknak egyaránt olyan nevek ugranak be, mint Jókai Mór, Vasvári Pál és természetesen Petőfi Sándor. Mi azonban most egy kicsit női szemmel is megnézzük a forradalmi ifjúságot és az urak helyett egy hölgy kapja meg nálunk a főszerepet: Szendrey Júlia.

Orbán Viktor: Ünnepeljünk együtt március 15-én!

Itthon2023.03.07, 17:09

Orbán Viktor miniszterelnök képet tett közzé a hivatalos közösségi oldalán.

Újra el lehet ültetni Petőfi körtefáját!

Kultúra2023.03.01, 09:51

Petőfi körtefája címmel felhívást tesz közzé a Magyar Kultúráért Alapítvány a költő bicentenáriuma alkalmából. Az eredeti fáról újraszaporított oltványhoz hozzáférhet minden falu és közösség, amely csatlakozik a felhíváshoz - írja a kultura.hu.

Költő lenni vagy nem lenni – a Petőfi Irodalmi Múzeum új állandó kiállítása

Life.hu2023.02.21, 12:26

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója tiszteletére új állandó kiállítás tekinthető meg január 14-től a Károlyi-palota felújított tereiben. A tárlat különlegessége, hogy az életrajz helyett a költő szövegeire épít, kilép a kultikus Petőfi-értelmezésekből, jól körülírható, az életmű ma is könnyen értelmezhető problémakörein keresztül vezeti végig a látogatót.

Különös módon tiszteleg Petőfi Sándor munkássága előtt az Aurevoir. zenekar - Videó

Life.hu2023.02.17, 09:52

Ütős dalban dolgozta fel Petőfi Sándor versét az Aurevoir. zenekar. A srácok a magyar költő születésének 200. évfordulója apropóján dal- és klippremierrel tisztelegnek a művész munkássága előtt.

Demeter Szilárd: Petőfi számunkra egy rocksztár, vagy influencer

Itthon2023.02.10, 14:01

A Kertész Imre Intézetet fenntartó Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány rendezésében csütörtök délután került sor a Szabadság, szerelem – Petőfi 200 című zenés, irodalmi előadás beharangozó rendezvényére. Az esemény résztvevője volt Demeter Szilárd író, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a Nemzeti Kulturális Alap – Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium vezetője és Schmidt Mária történész, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány főigazgatója. A rendezvény háziasszonya Ugron Zsolna József Attila-díjas írónő, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója volt. A Szabadságg, ...

Összművészeti előadás készül Petőfiről középiskolásoknak

Itthon2023.02.09, 19:43

Kilenc könnyűzenei versfeldolgozás mellett prózai szövegeken keresztül Petőfi Sándor forradalmi lelkülete, a szabadság és a szerelem ereje, valamint a költő alakja elevenedik meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című zenés, irodalmi előadásban, amelynek ősbemutatója március 15-én lesz Budapesten, a Hagyományok Házában.

Humor nélkül nem lehet ezt a világot megteremteni

Kultúra2023.01.22, 22:25

Ma este a magyar kultúra napján lesz látható először A helység kalapácsából készült televíziós film a Duna Televízió műsorán. A producer Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor. A tévéfilm az eredeti szöveget megtartva, újszerű látványvilággal tette maivá Petőfi Sándor komikus eposzát. A két főszereplőt, Pindroch Csabát, aki Szélestenyerű Fejenagyot és Györgyi Annát, Szemérmetes Erzsókot játssza, kérdeztük.

Petőfi Sándor kapcsolati hálóját feltáró adatbázis készült

Itthon2023.01.20, 23:53

A Magyar Nemzeti Levéltár Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára elkészítette a költő teljes kapcsolati hálóját feltáró adatbázist, valamint a személyéhez köthető magyarországi és külföldi emlékhelyek térképes listáját. Az online adatbázisokat pénteken mutatták be Budapesten.

Újra forintra kerül Petőfi Sándor arcképe

Gazdaság2023.01.04, 15:57

Tizennégy témában 24 emlékérmét tervez kibocsátani 2023-ban a Magyar Nemzeti Bank, a tematikailag és technikailag is sokrétű emlékérmeprogramban nyolc korábban megkezdett sorozat folytatása szerepel - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-t szerdán.

200 éves lenne Petőfi – íme 11 kevésbé ismert érdekesség a költőről

Life.hu2023.01.04, 09:39

Noha sem a születésének, sem a halálának pontos dátumát és helyét nem tudjuk száz százalékos pontossággal, de annyi bizonyos, hogy most lenne 200 éves a magyar irodalom egyik legnagyobb klasszikusa, Petőfi Sándor. A költőről a jeles alkalom és az induló Petőfi-emlékév alkalmából összegyűjtöttünk egy nagy adag olyan információt, amit talán te sem tudtál róla.

Látványos és akciódús lesz a Petőfi-film - videó

Film2022.12.15, 14:54

Megérkezett a Most vagy soha! sok látványos akciót ígérő első előzetese.

Már húszezren látták a Petőfi Irodalmi Múzeum utazó kiállítását

Kultúra2022.12.12, 16:34

Útjának első félévében több mint 4.000 kilométert tett meg, 60 települést keresett fel és mintegy 20 ezer látogatót fogadott a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) "Átröpűlök hosszában hazámon" című, Petőfi Sándorról szóló utazókiállítása.

200 éve született Petőfi - három napon át ünneplik a költőt

Kultúra2022.12.05, 13:57

Szilveszteri és újévi hangverseny, kiállítás és színházi előadás is várja az érdeklődőket december 30. és január 1-je között Kiskőrösön, a Petőfi-szilveszter elnevezésű rendezvényen a költő születésének 200. évfordulója alkalmából.

Ezt eddig biztosan nem tudta Petőfi Sándorról

Gazdaság2022.12.01, 10:37

Magyarország jövőre ünnepli a költő születésének 200. évfordulóját. Ebből az alkalomból Petőfi Sándor tiszteletére még egy ízletes, kávélikőrös süteményt is megalkottak a hazai cukrászok, számolt be róla a Store Insider.

A budapesti híd, amit hetedikként avattak fel a háború után

Tudomány2022.11.22, 09:35

Hetven éve, 1952. november 22-én avatták fel az újjáépített Petőfi hidat Budapesten. A feljárókkal együtt 514 méter hosszú és 25,6 méter széles híd pesti oldalán a Boráros tér, illetve a budai hídfőnél a Goldmann György tér.

Így készült A helység kalapácsa - akciódúsnak ígérkezik Petőfi eposzparódiájának filmadaptációja

Life.hu2022.11.03, 21:34

Magával ragadó látványvilág, izgalmas kaszkadőrjelenetek és kiváló zene – ezek fémjelzik a Petőfi Sándor eposzparódiáján alapuló tévéfilmet, A helység kalapácsát.

Petőfi hadat üzent saját korának a hőseposszal

Kultúra2022.10.14, 18:36

A helység kalapácsa lelkét egy olyan filmes feldolgozás tudja visszaadni, mely az irodalmi alapanyaghoz hasonlóan karikíroz: nemcsak nyelvezetében, hiszen filmről van szó, hanem más téren is kifordít megszokott, klisés megközelítéseket- mondja Dombrovszky Linda (Pilátus, Kockaember), aki a Megafilm gyártásában, a Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor producerek felkérésére televíziós filmet forgat Petőfi Sándor hőseposzából. Az általa rendezett filmet western paródiaként emlegetik, és noha ennél összetettebb a műfaj, célja, hogy a költő által kifigurázott világ patetikusságát újfajta szemlélettel, sok-sok humorral mutassa be.

Egy babonát készül megcáfolni új filmjével Pindorch Csaba

Tévé2022.08.31, 11:28

A Magyarország, szeretlek! játékmestere is szerepel az MTVA megrendelésére készülő A helység kalapácsa című Petőfi-filmadaptációban. Forgatási élményeiről és egy közismert filmes hiedelemről is mesélt a Jászai Mari-díjas színművész az M5 Librettó című műsorában.

Vándorkiállítást szervez a PIM a Petőfi Sándor-emlékév alkalmából

Itthon2022.08.30, 18:55

Csütörtökön indul útjára a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) új, Átröpűlök hosszában hazámon című vándorkiállítása a költő születésének 200. évfordulója alkalmából. A múzeumbusz első állomása Petőfi Sándor szülővárosa, Kiskőrös lesz, melyet több mint 200 helyszín követ majd körülbelül egy éven át.

Újra felépítették az 1848-as Pest-Budát - így készül a Petőfi-film - videó

Kultúra2022.08.26, 11:34

A fóti díszletvárosban készül a Most vagy soha című, a márciusi ifjak sorsfordító napját bemutató történelmi kalandfilm. Itt forgatták egyebek mellett a Landerer nyomdánál és a Pilvax kávéháznál zajló jeleneteket. Az alkotók – Rákay Philip producer, Szente Vajk társforgatókönyvíró és Lóth Balázs rendező – kalauzolták végig az Origo stábját a díszletvárosban – lélegzetelállító volt az időutazás.

Eltáncolják Petőfi Sándor életét

Kultúra2022.06.15, 14:50

Petőfi Sándor életét, életének jelentősebb pillanatait mutatja be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes új előadásában, a Szabadság, szerelem! – Petőfi a vitéz című darabjában, amelyet július 1-jén és 2-án láthat a közönség a Szegedi Szabadtérin. A tánc-szín-játék igazi összművészeti kavalkád lesz népzenével, népdalokká folklorizálódott Petőfi-versekkel, néptánccal, elbeszélő költeményekkel. A produkcióban hatvan gyerekszereplő is fellép a táncosokkal. Petőfi Sándor szerepében a Nemzeti Színház színművészét, Herczegh Pétert láthatja majd a közönség. Az előadás egyik próbáján jártunk, ahol beszéltünk a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vvezetőjével, ...

Rákay Philip és felesége magánadományából felavatták a Petőfi család felújított síremlékét

Kultúra2022.06.11, 20:09

A Petőfi család Fiumei úti sírkertben található síremlékének ünnepélyes avatóján Rákay Philip azt mondta: tavaly március 15-én feleségével hozott virágot a '48-as hősök emlékére, akkor szembesült a Petőfi család síremlékének méltatlan állapotával, ezért megkeresték a Nemzeti Örökség Intézetét, hogy finanszírozzák annak helyreállítását. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: Petőfi legendája messze túlmutat 1848. március 15-én, a forradalmon és a szabadságharcon, mert 174 esztendeje tükröt tart elénk arra emlékeztetve, hogy mi magyarok a szabadságban mindannyian összetartozunk. Móczár Gábor, a Nemzetii ...

Híres magyar művészek, akik sosem lelték meg a boldogságot a szerelemben

She2022.05.03, 21:33

A magyar irodalom legnagyobb alakjai közül többen olyan emberbe szerettek bele, aki nem tudta viszonozni az érzéseiket. Egyesek magánélete maga volt a hullámvasút: korkülönbség, szerelmi háromszög, de még a féltékenység is terítékre került.

A Nemzeti dal története: Petőfi négy helyen is elszavalta március 15-én

Tudomány2022.03.15, 19:40

Ha csak egyetlen momentumot kellene kiemelnünk az 1848. március 15-én történt események kapcsán, akkor legtöbben valószínűleg azt említenék meg, amikor Petőfi Sándor a Nemzeti Múzeum lépcsőjén állva a hatalmas tömegnek elszavalta a Nemzeti dalt. A kortársi feljegyzésekben azonban nyoma sincs annak, hogy a költő a Nemzeti Múzeumnál szavalt volna, de még annak sem, hogy bárki elszavalta volna a verset, a "forradalom himnuszát". Az ünnep alkalmából e legenda keletkezésének körülményeit, valamint a március 15-i események legfrissebb kutatási eredményeit jártuk körbe Hermann Róbert történésszel, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ...

3+1 érdekesség, amit nem biztos, hogy tudtál az 1848-as forradalomról

Life.hu2022.03.16, 00:29

Idén is eljött március 15., ismét megemlékezünk a magyar történelem egyik legnagyobb hatású eseményéről, az 1948-49-es forradalom- és szabadságharcról. Az ünnep kapcsán bemutatunk néhány meglepő érdekességet, amelyről nem biztos, hogy (így) tanultál az iskolában. 

Költőkarrierje csúcsán milliomos lehetett Petőfi Sándor

Gazdaság2022.03.15, 07:44

Petőfi Sándor a mai napig az 1848–49-es forradalom és szabadságharc lánglelkű, ám folyton nyomorgó költőjeként él a köztudatban. Rövid életének nagyobbik része valóban szegénységben telt el, később azonban versesköteteiért mai áron számolva milliós nagyságrendű honoráriumokat kapott. Egyes megközelítések szerint az is lehet, hogy jómódú emberként élhette volna le az életét, ha a történelem nem szól közbe, és a nagy költő nem veszti életét a segesvári csatában.

Bagi Iván Aranyosi Péterrel mutatja be, hogy mi történt 1848. március 15-én - videó

Kultúra2022.03.14, 14:31

A műsorvezető, Bagi Iván a volt történelemtanár, stand-up-os humoristával, Aranyosi Péterrel járta be az 1848-as forradalom helyszíneit. A két nevettető a fiatalok számára is élvezhető, dinamikus stílusban beszél a forradalom eseményeiről. Olyan érdekességeket is megtudhatunk az 1848. március 15-i eseményekről a kisfilmből, amiket nem tanítottak az iskolákban.

Előző
Következő