Péterfalvi Attila

címke rss

Péterfalvi törvénytelenségről beszél, az MSZP lemondatná

Itthon2016.04.16, 10:36

Nem legitim, ebből adódóan nem tisztességes az MSZP aláírásgyűjtése, amelyet a vasárnapi boltzárról szóló törvény eltörlése érdekében folytatnak - mondta az Origónak Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, aki emiatt tájékoztatást kért Tóbiás Józseftől, a párt elnökétől. Cikkünk folyamatosan frissül.

Zárolta az adatvédelmi hatóság a Kiss-ítéletet

Itthon2016.04.11, 16:57

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke elrendelte a Kiss László-ügy ítéleti iratainak zárolását. Az indokolás szerint erre "az esetleges további jogsérelem megakadályozása érdekében" van szükség.

Péterfalvi: Közéleti szereplők a kopaszok

Itthon2016.03.25, 10:13

A jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszer lényegében semmire sem jó – mondta Péterfalvi Attila. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője szerint az MNB alapítványai által kezelt pénz egyértelműen közpénz. 

Az adatvédelmi hatóság szerint alkotmányellenes lenne az MNB-s titkolózás

Itthon2016.02.29, 20:46

Nem jó ötlet törvényben kimondani, hogy a Magyar Nemzeti Banktól annak alapítványaiba érkező pénz nem számít közpénznek - erről írt levelet az adatvédelmi hatóság elnöke a parlamenti törvényalkotási biztottság elnökének. Péterfalvi Attila szerint a javaslat egyes részei "súlyos alkotmányossági agályokat vetnek fel".

A Fidesz nem érti Péterfalvi Attila problémáit

Itthon2015.03.19, 19:39

A Fidesz-frakció nem ért egyet Péterfalvi Attila véleményével. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint alapvetően sérti az adatvédelmi követelményeket a provokátornak tartottakról készült fényképek továbbítása, adatbázisba rendezése és nyilvánosságra hozatala.

Gép még nem sértette így ember méltóságát

Techbázis2015.02.07, 14:21

A kamerás drónok mindenhová beférkőznek, de a NAV még hasznot is húzhat belőlük. Adatvédelmi konferencián vitatták meg a tervezett drónhasználati törvények bevezetésének előkészületeit.

Vágjon jó képet a megfigyeléshez

Itthon2014.11.25, 14:52

A józsefvárosi térfigyelő rendszer még nem köszön előre, de a titkosszolgálat akár most is nyomozhat utánunk arcfelismerő program segítségével - ehhez csak a rendőrséghez befutó felvételeket kell elkérniük. Budapesten és vidéken több ezer kamera figyeli utunkat, kétszáz méteren belül pedig egy anyajegyet is észrevesznek rajtunk.

Gyrostál kicsiben - ki sem kell mozdulnod a konyhádból!

Life.hu2014.07.23, 22:10

Az UFF-os lányok, azaz Galambos Dorina énekesnő és Péterfi-Nagy Évi újságíró barátsága a konyhában kezdődött, azóta elválaszthatatlanok - a konyhán kívül is. Eddig videoblogjukat láthattátok itt a Life.hu-n, most azonban pár hetet pihennek és az őszi forgatásokra készülnek. Azért ne aggódjatok, nem maradtok recept nélkül nyáron sem!

Több termékbemutatót megbírságoltak

Itthon2014.06.30, 09:33

Az egészségnapok nem pont azok, aminek hirdetik őket. Érdemes vigyázni a személyes adatok megadásával is.

Vizsgálat indul az eltűnt MSZMP-iratok miatt

Itthon2013.07.23, 09:06

Az adatbiztonsági vizsgálatot egy hónap alatt be akarja fejezni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.

Bírósághoz fordulhatnak a listázott melegfelvonulók

Itthon2013.07.04, 12:47

Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint bíróságon kérhetnek jogorvoslatot azok a személyek, akiknek a nevét és fényképét egy internetes oldalon a hozzájárulásuk nélkül ismeretlenek közzétették azért, mert várhatóan részt vesznek a Budapest Pride szombati budapesti felvonulásán.

Péterfalvi is kíváncsi a trafikpályázatokra

Itthon2013.05.03, 16:23

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint nyilvánosságra kell hozni a trafikpályázatokról szóló döntések részleteit. Az indoklás szerint a nyertes pályázatok elfogadásának részletes indokairól, a döntésről emlékeztetőt kell készíteni, ez a dokumentum és maguk a szerződések is nyilvánosak az aláírásuk után.

Elindult a Street View Magyarországon

Techbázis2013.04.23, 10:43

A Google Térkép panorámaképes szolgáltatása kedden hajnalban vált elérhetővé országos szinten. Adatvédelmi aggályok miatt mintegy négy évet kellett várni a Street View startjára.

Mikor mond le Péterfalvi Attila?

Vélemény2013.03.27, 15:33

Amit az adatvédelmi hatóság elnöke törvénysértőnek tartott, azt beleírták a törvénybe. Tehát most a törvény egyik paragrafusa ütközik a többivel, de ezt már a NAIH vezetője nem vitathatja, és állásfoglalása érvényét veszti.

Eljárás indult a Kubatov-videó ügyében

Itthon2013.02.18, 18:36

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást folytat a Kubatov-videó ügyében, jelenleg adatgyűjtés zajlik, illetve szakértői vélemény beszerzése van folyamatban.

Indulhat Magyarországon a Street View

Techbázis2013.01.28, 14:26

Elhárultak a jogi akadályok a Google internetes térképén elérhető utcakép szolgáltatás bevezetése előtt - jelentette be Péterfalvi Attila, a a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke.

Péterfalvi: Nincs mit vizsgálni a Kubatov-listákon

Itthon2012.12.20, 20:35

Péterfalvi Attila nem vizsgálódik a Kubatov-listák ügyében, mert szerinte korábban az adatvédelmi biztos megvizsgálta az ügyet és mindent rendben talált.

Péterfalvi is vizsgálja a listázásokat

Itthon2012.12.20, 18:57

Hivatalból indított vizsgálatot Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a Balatonalmádiban működő Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziumban történt listázásokkal kapcsolatban. Péterfalvi előzetesen annyit állapított meg, hogy nem világos milyen eljárás keretében hallgatták ki a diákokat, továbba milyen szabályok szerint utasította az igazgatót az intézményfenntartó. Szerdán már Szabó Máté, ombudsman is bejelentette, vizsgálódik az ügyben.

Titokban tarthatja állampolgárságát a képviselő

Itthon2012.11.29, 19:11

Nem lehet kötelezni egy képviselőt vagy állami tisztségviselőt arra, hogy megmondja, milyen állampolgár - közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. Szerinte csak az nyilvános adat, hogy egy tisztségviselő egy vagy több ország állampolgára, de azt nem kell megmondani, milyen országokról van szó. A Jobbik minden parlamenti képviselőt megkérdez, milyen állampolgűár, csütörtökön pedig az LMP-s Ertsey Katalint támata "izraeli-piréz" állampolgársága miatt.

A fővárosnál zöld utat kapott a Street View

Techbázis2012.11.28, 18:32

A Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangúlag megszavazta a Google panorámaképes szolgáltatásának budapesti bevezetésének támogatását. A Street View beindításának feltételeit az adatvédelmi hatóság még vizsgálja, nem dőlt el, hogy a keresőcég a korábbinál kedvezőbb feltételeket kaphat-e.

Tilosban állhatott az adatvédelmi főnök

Itthon2012.11.16, 08:21

A Blikk egyik olvasója kapta rajta Péterfalvi Attilát, amint az Opera mellett várakozott autójával olyan helyen, ahol elvileg nem szabad. Az adatvédelmi hivatal vezetőjét az egyedi rendszáma buktatta le.

Úri muri Péterfalvi 435 ezres rendszáma

Auto2012.11.08, 15:02

435 ezerért vásároltak egyedi rendszámot az adatvédelmi hatóság elnökének hétéves szolgálati autójára. Van olyan állami szerv, amelyik erre költ százezreket, de nem kötelező az egyedi rendszám.

A rendőrökkel babrálna ki Rogán és Lázár

Itthon2012.10.18, 14:25

Az egész államigazgatási rendszert újra kellene gondolni, ha Rogán Antal ötletének megfelelően megszüntetnék a központi lakcímnyilvántartást. Az [origo] kormányzati forrása szerint ezt legfeljebb az indokolná, hogy utólag értelmet adjanak a választási regisztráció bevezetésének.

Péterfalvi szerint változtatni kell az infótörvényen

Archívum2012.06.21, 15:55

A hazai adatvédelem szempontjából elengedhetetlen az "infótörvény" mielőbbi, sürgető megreformálása - mondta el a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a Joint Venture Szövetség konferenciáján. A konferencia egyik előadója, dr. Jádi Németh Andrea szerint csak bízni lehet abban, hogy abban, hogy az új adatvédelmi jogszabály nem marad meg a mostani szigorú, merev állapotában.

Nem tetszik Péterfalvinak az adósok szégyenfala

Itthon2012.06.11, 07:02

A települések ügye a helyi adókat nem fizetők kérdése, ezért Péterfalvi Attila szerint túlzás, hogy az interneten teszik közzé a nem fizetők nevét. Péterfalvi szerint aránytalan, hogy akár az ezer forinttal tartozók nevét is közzétehetik.

Leleplezhetők a névtelen telefonhívások

Techbázis2012.04.03, 15:44

A hatóságok sem tudják, hogy jogsértő-e annak a Seychelle-szigeteken bejegyzett magyar cégnek a szolgáltatása, amely előfizetési díjért megmutatja ügyfeleinek a telefonjaikra érkező, rejtett számról érkező hívások forrásait. A hívások titkos adatainak kinyerésére egy mobiltechnológiákat ismerő hacker szerint erre már évek óta létezik megoldás.

Tízmilliós bírságot is kaphat a honlapján adóslistát közlő Miskolc

Itthon2012.02.23, 17:12

Az adatvédelmi hatóság kitart amellett, hogy az interneten nem lehet közzétenni a helyi adósok listáját, azt csak a helyben szokásos módon, például a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján hozhatják nyilvánosságra. Legutóbb a miskolci polgármesteri hivatal a honlapján közölte a helyi adósok listáját, a jegyző szerint az adózás rendjéről szóló törvény egyik idei rendelkezése ezt megengedi.

Péterfalvi levetetné a helyi adósok listáját az internetről

Itthon2012.02.21, 14:52

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint elég lenne a polgármesteri hivatal hirdetőtáblájára kitenni az adósok listáját. A miskolci polgármesteri hivatal hétfőn tette fel honlapjára a helyi adósok listáját, a hivatal szerint ők a törvény szerint jártak el. 

Péterfalvi függetlennek látja az általa vezetett új adatvédelmi hatóságot

Itthon2012.01.30, 14:44

Az európai adatvédelmi nap alkalmából mutatta be Péterfalvi Attila az általa vezetett új intézményt, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot, amely szerinte teljes egészében független, és megfelel az uniós irányelveknek is. Az Európai Unió a többi között az adatvédelmi biztosi hivatal átalakítása miatt indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen.

Megalázó kirúgásra panaszkodnak az adatvédelmi biztos feleslegessé vált emberei

Itthon2012.01.09, 11:16

Egy kör e-mailben mondtak fel az átalakult ombudsmani hivatalban a korábbi adatvédelmi biztos legtöbb munkatársának rögtön az első januári munkanapon. Az elbocsátottak egy részét foglalkoztatni akarja az új adatvédelmi hatóság élére választott Péterfalvi Attila is, de az [origo] információ szerint a korábbinál rosszabb feltételekkel. A kirúgott dolgozók szerint a felmondás körülményei sértik az adatvédelmi szabályokat.

Péterfalvi Attila a kormányfő jelöltje az adatvédelmi hatóság élére

Itthon2011.11.15, 19:01

A miniszterelnök a volt adatvédelmi ombudsmant jelölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének. A parlament idén júliusban döntött az adatvédelmi ombudsman helyébe lépő hatóság felállításáról.

Megvan a zöldombudsman, bukott a főbírójelölt

Itthon2008.05.26, 19:58

A parlament negyedik nekifutásra megválasztotta a jövő nemzedék ombudsmanját, akinek a feladata az lesz, hogy megóvjon minket önmagunktól. A Legfelsőbb Bíróság elnökének jelölt Baka András és az adatvédelmi biztosnak jelölt Péterfalvi Attila nem kapott bizalmat. Egy független kisegítette az MSZP-t Tibet ügyében.

Elővette régi ombudsmanjelöltjeit Sólyom

Itthon2008.05.08, 11:40

Két olyan szakembert jelöl az üres ombudsmani posztokra a köztársasági elnök, akiket a parlament egyszer már elutasított - értesült az MTI. A távirati iroda szerint Sólyom László adatvédelmi biztosnak Péterfalvi Attilát, a jövő nemzedékek ombudsmanjának pedig Fülöp Sándort javasolja.

Péterfalvi vezetheti a biztosok hivatalát

Itthon2008.02.25, 13:08

A volt adatvédelmi ombudsman, Péterfalvi Attila lesz az Országgyűlési Biztos Hivatal új vezetője az MTI értesülései szerint. Péterfalvit Sólyom javaslata ellenére tavaly nem választották újra.

Új ombudsmanjelöltekkel állt elő Sólyom

Itthon2008.01.16, 13:51

Bemutatta a parlamenti pártoknak ombudsmanjelöltjeit Sólyom László köztársasági elnök: adatvédelmi biztosnak Zombor Ferencet, az ombudsmani hivatal munkatársát, a jövő nemzedék biztosának pedig Fülöp Sándort, az EMLA egyesület vezetőjét ajánlja. Az államfőnek azért kellett új jelölteket állítania, mert tavaly decemberben az Országgyűlés nem támogatta Nagy Boldizsárt és Péterfalvi Attilát.

Mégis tetszenek Sólyom jelöltjei az MSZP-nek

Itthon2007.12.12, 15:29

Az Országgyűlés Emberi jogi bizottsága szerdán egyhangúan támogatta Nagy Boldizsár és Péterfalvi Attila ombudsmanjelölteket. Egy nappal korábban egy másik bizottságban még tartózkodásukkal üzentek Sólyom Lászlónak a szocialisták.

Nagy Boldizsárt jelölte zöldombudsmannak Sólyom

Itthon2007.12.04, 13:14

Sólyom László köztársasági elnök bejelentette: Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt jelöli a jövő nemzedékek ombudsmanjának, és javasolja Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos újraválasztását. Nagy azt nyilatkozta, hogy hosszútávú környezetvédelmi gondolkodást szeretne meghonosítani.

Idén kiderülhet, tényleg megéri-e a 4-es metró

Itthon2007.10.19, 16:09

Az [origo] Péterfalvi Attila adatvédelmi biztoshoz fordult, mert a 4-es metró biztosa nem akarta kiadni a beruházás költség-haszon elemzését, amelyet az EU-s támogatás elnyeréséhez készítettek. Péterfalvi álláspontja szerint az elemzés jelenlegi fázisban valóban nem nyilvános, abban viszont a metróbiztos tévedett, hogy a dokumentáció később sem ismerhető meg.

Megszűnő kórházak betegeiért aggódik az ombudsman

Itthon2007.10.18, 14:57

Nem tettek semmilyen előkészületet azoknak a dokumentumoknak a megmentésére, amelyek olyan betegek adatait tartalmazzák, akiket az egészségügyi reform miatt megszűnő vagy átalakuló kórházakban kezeltek - derül ki Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos vizsgálatából. Az ombudsman szerint különleges adatokról van szó, ezért felhívta az egészségügyi miniszter figyelmét a problémára.

Péterfalvi is vizsgálja a titkos metró-tanulmányt

Itthon2007.10.04, 16:15

Az adatvédelmi biztos segítségét kérte az [origo], mivel a főváros nem hajlandó nyilvánosságra hozni a négyes metró költséghatékonysági tanulmányát. A főpolgármesteri hivatal szerint döntést megalapozó adat, hogy megtérül-e valaha a csaknem 500 milliárdos beruházás. A titkolózás miatt mások is Péterfalvi Attilához fordultak, a VEKE pedig pert fontolgat.

Fittyet hányt a vitaminbolt Péterfalvira

Itthon2007.07.31, 11:49

Az adatvédelmi ombudsmanhoz fordult egy panaszos, aki szerint egy vitaminbolt kiadta az ott vásárlók adatait a Szcientológiai Egyháznak. Az ombudsman megpróbált utánajárni az esetnek, többek között arra volt kíváncsi, hogy a bolt miért kéri el a vásárlók nevét és lakcímét. Az üzlet azonban nem válaszolt Péterfalvi Attila kérdéseire. A vitaminbolt szcientológus munkatársa az [origo]-nak tagadta, hogy átadnák az adatokat. Az üzlet szerint az sem igaz, hogy felírnák az összes vásárló adatait.

Tudtunk nélkül sáfárkodik titkainkkal az EU

Itthon2007.07.03, 15:25

Csökkenti az Egyesült Államokba utazó légi utasokról bekérendő adatok számát az USA és az EU új megállapodása, de az információkat négyszer tovább őrizhetik az amerikaiak, mint az eredeti terv szerint. Az [origo] által megkérdezett jogvédők állítják, szükségtelenül korlátozza a szabadságjogokat a megállapodás, és az adatvédelmi biztos is felemás véleménnyel van a szerződésről. Péterfalvi Attila sérelmezi az utasok egészségügyi állapotára és étkezési szokásaira utaló információk bekérését. A parlament várhatóan ősszel hoz törvényt az adatok kiadásáról.

Duplájára nőtt az adatvédelmi panaszok száma

Itthon2007.05.09, 13:13

Duplájára nőtt az adatvédelmi biztoshoz tavaly beérkezett panaszok száma. Erről a 2006-ra vonatkozó beszámolójában beszélt Péterfalvi Attila szerdán a parlamentben. Mivel a következő beszámolót már az új adatvédelmi biztos nyújtja be, Péterfalvi az elmúlt évek tapasztalatait is összegezte.

Kiadták Gyurcsány segítőinek fizetését

Itthon2007.03.26, 17:30

Nyilvánosságra hozta a Miniszterelnöki Hivatal a kormányfő új segítőinek fizetését, miután az [origo] panaszos levele nyomán Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos felkérte erre a MeH-et. Az üzleti szférából átcsábított szakemberek bruttó 854-900 ezer forintot keresnek.

Nem titkolhatják Gyurcsány segítőinek fizetését

Itthon2007.03.23, 13:51

Ki kell adnia a Miniszterelnöki Hivatalnak (MeH) a Gyurcsány Ferencet segítő stáb tagjainak fizetését - írta kérésünkre Péterfalvi Attila a MeH-nek. Az [origo] panaszosként fordult az adatvédelmi biztoshoz, miután a MeH többszöri kérés után sem árulta el az üzleti szférából átcsábított, de hétfőtől már közpénzből fizetett PR-szakértők juttatásait.

Kitart a vizitdíjnál semmibe vett ombudsman

Itthon2007.03.22, 16:01

Alkotmánybírósághoz fordult a vizitdíj visszatérítésének módja miatt az adatvédelmi biztos. Péterfalvi Attila azt kifogásolta, hogy ha valaki a huszadik orvoslátogatás után nem akar vizitdíjat fizetni, akkor a nyugtákat be kell mutatnia a jegyzőnek. Az ombudsman szerint a jegyzőnek azonban semmi köze ahhoz, hogy a beteg pszichiátrián járt vagy éppen nemibeteg-gondozóban volt. Az adatvédelmi biztos kétszer is szólt az Egészségügyi Minisztériumnak, javaslatait azonban nem vették figyelembe.

A levelezgető dohánycégeket bírálja az ombudsman

Itthon2007.02.22, 14:18

Bírálja az adatvédelmi ombudsman a dohánycégeket: Péterfalvi Attila szerint az is tilalmazott dohányreklámok sorába tartozik, ha a cégek saját információs anyagaikat postán megküldik olyanoknak, akik valamilyen termékakció során megadják számukra az adataikat. Egy dohánycég munkatársa viszont azt hangsúlyozta: csak olyanoknak küldenek ilyen tájékoztatókat, akik ehhez kifejezetten hozzájárultak. 

Beszámoltak és kritizáltak az ombudsmanok

Itthon2006.12.20, 10:42

Megtartotta szerdán parlament előtti éves - 2005-ről szóló - beszámolóját a négy ombudsman. Az állampolgári jogok biztosa szerint veszélyezteti a függetlenségüket, hogy nincs beleszólásuk saját költségvetésükbe, a kisebbségi ombudsman pedig magával hozta azokat a beadványokat, amelyeket hiába nyújtott be az Országgyűlésnek. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint még mindig sok panasz érkezik a bekamerázások miatt.

Péterfalvi megőrizné a jelenlegi gyakorlatot az utasnyilvántartásban

Itthon2006.11.30, 21:14

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint az utasnyilvántartási adatok kiadásában a jelenlegi gyakorlatot kellene megőrizni; s mint ahogyan nyilatkozatában csütörtökön hangsúlyozta: egyetért a köztársasági elnökkel, hogy csak akkor lehessen az USA-nak adatokat továbbítani, ha ahhoz hozzájárul az utas.

Szabálytalanul kért kórházi adatokat a rendőrség

Itthon2006.10.27, 12:21

A rendőrségre vonatkozó formai és tartalmi követelményeknek sem felel meg az a levél, melyben a rendőrség adatokat kért az október 23-án megsérült, kórházban kezelt betegekről - állapította meg Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos. Szerinte a kórház megsértené a betegek jogait, ha a kért adatokat kiadná.

A lázadó háziorvosok mellé állt Péterfalvi

Itthon2006.10.09, 16:18

Nincs meg a szükséges jogalap arra, hogy a háziorvosokat tételes jelentés készítésére kötelezzék - vélekedik Péterfalvi Attila. Az adatvédelmi biztos szerint problémát jelenthet az orvosi adatok védelme is. A háziorvosok már korábban jelezték, hogy a betegek információinak kiadását adatvédelmi és etikai szempontból is problémásnak tartják, ezért megtagadják a jelentéstételt.

Figyelmezteti az ombudsman a zsidózó tüntetőket

Itthon2006.09.26, 13:52

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint az utóbbi napokban megszaporodtak a tüntetésekkel összefüggő jogsértő esetek, ezért felhívta a figyelmet, hogy a túlfűtött hangulat nem ad felhatalmazást a politikusoknak, szónokoknak sem, hogy mások jogait sértsék. Az ombudsman súlyosan jogsértőnek tartja, hogy a Kossuth téren a felszólalók által zsidónak tartott politikusok neveit olvasták fel.

Kihagyta az ombudsman a szcientológusos pert

Itthon2006.08.24, 14:50

Októberre halasztották a Fővárosi Bíróságon azt a csütörtökön megkezdődött pert, amelyet a Magyar Szcientológiai Egyház indított Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos ellen. Az ombusman azért nem jelnet meg a bíróságon, mert Horvátországban nyaral. Az egyház egy rendőrségi szakvélemény miatt perel

Az ombudsman nem tart a szcientológusoktól

Itthon2006.05.11, 17:37

Pert fontolgat az adatvédelmi biztos ellen a Magyar Szcientológia Egyház. Az egyház jogi képviselője szerint Péterfalvi Attila túllépte hatáskörét, az ombudsman azonban úgy véli, vizsgálata egyértelműen az adatkezelésről szólt. Az adatvédelmi biztos legfőbb aggálya, hogy az egyház tagjainak önként és visszavonhatatlanul kell lemondaniuk a róluk vezetett akták és adatok hozzáférési és megtekintési jogáról.

Kutyauszító lovagot is lefüleltek a kamerákkal

Itthon2006.05.03, 11:49

Mostanra "klasszikussá vált" bűncselekmények felvételeit vetítette le a közönségnek Németh Zoltán alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szabadegyetemi előadássorozatának keddi, második előadásán. A rendezvényen a térfigyelő kamerákkal kapcsolatos józsefvárosi tapasztalatokat ismertette Németh, Péterfalvi Attila ombudsman pedig a megfigyelés által felvetett adatvédelmi aggályokról beszélt. Az előadáson résztvevők megnézhették, hogyan lepleződött le a kamerák miatt számos tolvaj, rabló és betörő, de kutyát uszító hősszerelmest is láthattak a kivetítőn.

Csernobili statisztikákat akar Péterfalvi

Itthon2006.04.26, 16:41

Az adatvédelmi biztos szerint nyilvánosságra kell hozni, hogy Magyarországon hány olyan személyt vizsgáltak meg, akik a csernobili szerencsétlenség idején a volt Szovjetunió területén tartózkodtak, és az átlagosnál nagyobb sugárterhelést kaptak. Az érintett egészségügyi intézetek adatvédelmi okokra hivatkozva nem adták ki eddig az erre vonatkozó adatokat.

Bepanaszolták a kormányfőjelöltek telefonhívásait

Itthon2006.04.19, 18:06

A választópolgárok több esetben kifogásolták az adatvédelmi biztosnál a számukra kevésbé szimpatikus párt vezetőjének telefonhívásait, de panaszkodtak a közvélemény-kutatók telefonhívásaira is. Péterfalvi Attila azt mondta [origo]-nak: sokan sérelmezik, hogy adataikat egyáltalán megvehetik a pártok.

Big Brother a munkahelyeken: vannak hiányosságok

Állás 20112006.03.23, 08:54

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos úgy látja: bizonyos intézménytípusok -többek közt a munkahelyek, részlegesen tesznek csak eleget az elektronikus információszabadságról szóló közzétételi kötelezettségeiknek

Jeligés álláshirdetőktől óv az ombudsman

Itthon2006.03.06, 10:32

Bírósághoz fordulhat, és kártérítést is kérhet az a jelentkező, aki a munka-közvetítőhöz beadott adatait kérésére nem kapja vissza, akinek adatait a cég törvénytelenül használja - mondta az [origo]-nak Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos. Az ombudsman ajánlást fogalmazott meg a munkaerő-közvetítők felé, mivel vizsgálatai szerint nagyon sok panasz van az adatkezelési gyakorlattal.

Jogsértően titkolódzik a KEHI

Itthon2006.01.30, 14:04

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) megsérti a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot - állítja az adatvédelmi biztos közleménye. Péterfalvi Attila felkérte a pénzügyminisztert, hogy kezdeményezze a KEHI-ről szóló kormányrendelet, nyilvánosságot korlátozó paragrafusának hatályon kívül helyezését. Veress János szerint a KEHI-re alkalmazható az "automatikus nyilvánosság-korlátozás".

Pártok sms-eitől óv az ombudsman

Itthon2006.01.20, 16:51

A kampány során fordítsanak nagyobb figyelmet a polgárok magánszférájának védelmére, és igyekezzenek céljaikat a személyes adatok kezelése nélkül elérni - kéri a pártokat az adatvédelmi biztos. Péterfalvi Attila pénteki közleményében kitér a telefonon, e-mailen, illetve sms-en folytatott kampány kérdéseire, az önkéntesek adatainak kezelésére, valamint a pártokkal rokonszenvezők adatainak kezelésére.

Nyomkövetőt szerelhetnek a rendőrökre

Itthon2005.10.03, 12:49

Hamarosan minden rendőrjárőr-autót felszerelnek műholdas jeladóval. A rendőrök ettől azt remélik, hogy így nem csak azt tudják pontosan követni, hogy merre jár a kocsi, hanem azt is, hogy milyen intézkedés zajlik éppen. Azt is tervezik, hogy később nem csak az autókat, hanem a gyalogos járőröket is felszerelnék jeladóval. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint azonban ezt a lépést semmi nem indokolhatja, és innen már csak egy lépés a fülbe szerelt chip.

A belügy is ellenzi a személyik másolását

Itthon2005.09.28, 17:16

Növeli a hamisítások kockázatát a személyi igazolvány másolása, ezért a Belügyminisztérium is ellenzi, hogy például a mobilszolgáltatók lemásolják az igazolványokat. Korábban Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos is a másolás ellen foglalt állást.

Szabálytalan a kormány sms-kampánya

Itthon2005.09.09, 11:22

Az adatvédelmi biztos több szabálytalanságot is talált a kormány sms-kampányában. Péterfalvi Attila szerint egyrészt nem derült ki egyértelműen, hogy ki kezeli az adatokat, emellett elfogadhatatlannak tartja, hogy a kampány végéig, azaz októberig meg akarják őrizni a személyes adatokat.

Engedéllyel is szabálytalan a személyi másolása

Itthon2005.08.25, 16:36

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint szabálytalan eljárás, hogy a mobilszolgáltatók bizonyos szerződéseket csak akkor kötnek meg ügyfeleikkel, ha azok hagyják lemásolni személyi igazolványukat. Az ombudsmanhoz több ilyen panasz érkezett. A mobilszolgáltatók állítják, hogy nem vagy csak az ügyfelek beleegyezésével másolják a személyiket. Péterfalvi azonban úgy véli, hogy a személyi lemásolása még az ügyfél jóváhagyásával is sérti az adatvédelmi törvényt és az okmánybiztonsági szempontokat, ezért a másolatokat meg kell semmisíteni.

A BKV bekamerázná a járműveket

Itthon2005.08.09, 14:15

Biztonsági okokból kamerákkal szerelnék fel a jövőben a BKV valamennyi járművét, metrókocsikat, buszokat, villamosokat. A társaság szerint így utólag visszanézhetők lennének az események, legyen szó terrortámadásról vagy zsebtolvajlásról. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos azonban aggályosnak tartja a tervet. Szerinte nincs olyan törvény, amely lehetővé tenné a BKV-nak, hogy az utasok hozzájárulása nélkül képrögzítő kamerákat helyezzen el a járműveken.

Nyilvántartják a német melegeket három tartományban

Nagyvilág2005.08.02, 14:59

Részletes nyilvántartást vezet a melegekről Németország három tartományában a rendőrség - számolt be a Der Spiegel című magazin. A listák tartalmazzák a benne szereplő személyek kedvenc ismerkedési helyeit és szexuális szokásaik részleteit is. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztost megdöbbentette, hogy ilyesmi előfordulhat egy uniós országban. Véleménye szerint itthon ez elképzelhetetlen.

Személyiségi jogokat sért a munkahelyi drogteszt

Itthon2005.06.22, 13:39

Az adatvédelmi biztos szerint személyiségi jogokat sérthet a munkahelyi drogtesztek alkalmazása, ráadásul a tesztek hatékonysága nem meggyőző. Péterfalvi szerint drogteszt csak azoknál a munkaköröknél használható, ahol ezt a törvény előrja, mint például a katonáknál. 

Politikai marketingtörvényt javasol az ombudsman

Itthon2005.05.06, 08:16

Nemegyszer politikai célokra is felhasználják az aláírási kezdeményezések, népszavazások során begyűjtött személyes adatokat. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos ezzel kapcsolatban egy politikai marketingtörvény megalkotását javasol.

Bírálja a vagyonnyilatkozati eljárást az ombudsman

Itthon2005.04.11, 16:26

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint a köztisztviselők körében kötelezővé tett vagyonnyilatkozat hozzátartozókra vonatkozó szabályozása alkotmányellenes, és alkalmatlan a korrupció elleni harca. Az ombudsman szerint indokolatlanul halmoznak fel több százezer személyes adatot tartalmazó vagyonnyilatkozatot, miközben 2002 óta csak öt esetben ellenőrizték a nyilatkozatokat.

Megállítják a gyógyszertári kotnyeleskedőket

Itthon2005.01.31, 14:19

Bizalmas információkat tudhatnak meg egymásról a betegek a gyógyszertárakban, mert semmi nem akadályozza meg őket, hogy az előttük lévő sarkában álljanak. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint ezért a gyógyszertárakban is be kellene vezetni a bankokban szokásos rendszert, hogy a várakozóknak egy felfestett vonal mögött kell állniuk.  

Alkotmányt módosítana az MSZP ügynökügyben

Itthon2005.01.27, 08:52

Alkotmánymódosítással kerülné meg az ombudsman ügynöktörvénnyel szembeni aggályait az MSZP. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos korábban a közszereplők és a magánszemélyek közti adatvédelmi határ elmosását tartotta aggályosnak a készülő ügynöktörvény-módosítás kapcsán. Az MSZP úgy módosítaná az alkotmányt, hogy abba az állambiztonsági adatok külön törvényben szabályozott módon megismerhetőek legyenek.

Újraélesztették a hálapénzes honlapot

Itthon2005.01.18, 12:31

Hétfőn délelőtt ismét működött a szülészek tarifáit tartalmazó weboldal, de röviddel az erről szóló cikkünk megjelenése után, ismét elérhetetlen lett. Az oldal szerkesztője szerint csak technikai problémáról van szó, az orvosi tarifákat is tartalmazó weboldal hamarosan látható lesz. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos álláspontja ugyanakkor változatlan, szerinte jogellenes ezeket az összegeket az orvos nevével együtt közzétenni.

Visszaélhetnek az ujjlenyomatos útlevelekkel

Itthon2004.12.10, 17:12

Az Európai Unió illetékes bizottsága hétfőn dönt arról, előírják-e az EU valamennyi állampolgára számára, hogy az útlevelekben 2008-tól két biometrikus azonosítót - egy digitális fényképet és az ujjlenyomatot - kell elhelyezni. Számos civil szervezet és több adatvédelmi biztos - köztük Péterfalvi Attila - tiltakozik az ujjlenyomatos útlevél ellen. A Belügyminisztérium munkatársa azt mondta: teljes az egyetértés a tagországok között az ügyben, így a javaslatot várhatóan vita nélkül elfogadják hétfőn.

Nem show-műsor a hazai Nagy Testvér-díj

Vendégszoba2004.12.10, 10:13

Az internet egyik előnye a részleges anonimitás, ezt korlátozni csak bűncselekmény megvalósulása esetén szabad, a szólásszabadság ára, hogy "a hülyék véleményét is meg kell hallgassuk". Többek között ezt is megtudhattuk Galántai Zoltántól és Szabó Mátétól, a magyar Nagy Testvér-díj szervezőitől, akik a Vendégszobában az adatvédelemről és a privacyről beszélgettek olvasóinkkal.

Nagy Testvér-díjjal büntették az adatvédelmi biztost

Itthon2004.11.25, 19:09

Nehéz helyzetbe került az adatvédelmi biztos: olyan díjat "nyert el", amely ellen hivatalból kell harcolnia. Néhány nyilatkozata miatt ugyanis Péterfalvi Attila lett a Nagy Testvér-díj közönségdíjasa, amellyel a magánszféra megsértőit szokták figyelmeztetni. Az állami szervezetek közül a munkaügyi tárca, a vállalatok közül a Magyar Hivatalos Közlönykiadó, a magánszemélyek közül pedig a szabadalmi hivatal elnökhelyettese kapott Nagy Testvér-díjat.

Nagy Testvér-díjra ítélhetik az adatvédelmi biztost

Itthon2004.11.18, 13:29

Akasztják a hóhért: az adatvédelmi biztost is jelölték a magánszféra veszélyeztetőit megfricskázó Nagy Testvér-díjra, noha az ombudsmannak hivatalból kell oltalmaznia az állampolgárok magánélethez való jogát és a személyes adatait. Péterfalvi Attila a bekamerázott próbafülkékkel kapcsolatos nyilatkozatai miatt kapta a jelölést, ám Péterfalvi szerint a zsűri csupán le akarja járatni a jelölésével. A jelöltek között van többek között a Pannon GSM, a foglalkoztatási tárca és a Magyar Hivatalos Közlönykiadó is.

Önkényes a parlamenti forgatás betiltása

Itthon2004.11.09, 15:00

Az Országgyűlés folyosóin a képviselők nem magánemberek, hanem közszereplők, akik közügyekről beszélnek - mondta az [origo]-nak a Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet jogásza. Földes Ádám szerint ezért kifogásolható, hogy a parlament házbizottsága kitiltotta az Országgyűlés folyosóiról a kamerákat. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos, aki hamarosan vizsgálatot indít az ügyet kirobbantó tévériporttal kapcsolatban, úgy vélte: még azt is tisztázni kell, hogy a képviselőket megilleti-e bármilyen magánélethez való jog, amikor a parlamentben dolgoznak, illetve vizsgálni kell azt is, hogy a kamerák kitiltása sérti-e a közérrdekű ...

Péterfalvi: Jogellenes a céltalan sorozás

Itthon2004.11.02, 13:25

A sorkötelesek, annak ellenére, hogy a sorkatonaság gyakorlatilag megszűnik, most is megkapják azt a felhívást, amelynek alapján meg kell jelenniük a sorozáson, ahol adategyeztetés és egészségügyi vizsgálat vár rájuk. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint cél nélküli, tehát jogellenes az adatgyűjtés, mert az érintetteket úgysem hívják be katonának. A honvédelmi törvény azonban egyelőre adatszolgáltatásra kötelez.

Adatvédelmileg aggályos a mikrocsipes útlevél

Itthon2004.10.11, 07:23

Az adatvédelmi biztos elhamarkodottnak tartja a biometrikus azonosítókat tartalmazó mikrocsipes útlevelek kibocsátásáról szóló terveket - írja a Népszabadság. Péterfalvi Attila közölte: az új dokumentum bevezetéséhez legalább egy kötelező uniós jogszabályra vagy hazai törvénymódosításra lenne szükség.

Törvényben szabályozná a megfigyeléseket Péterfalvi

Itthon2004.09.07, 07:20

Világos és mindenki számára hozzáférhető törvényekkel kellene szabályozni a titkosszolgálati megfigyeléseket, a jelenlegi titkos kormányhatározatok helyett. Legalábbis ezt szeretné elérni az adatvédelmi biztos. A titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár ugyan nyitott a kérdésre, de közölte, bizonyos esetekben kiemelten fontos az államtitok megőrzése - írja a Népszabadság.

Az ombudsman szerint a nácivadászok informátorai is törvénysértők

Itthon2004.07.23, 19:30

Jogellenes adatkezelést követhet el a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központot megkereső informátor is, attól függően, milyen adatokat szolgáltat - mondta Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos pénteken. Az ombudsman ugyanakkor megismételte, hogy semmiféle adatot nem lehet kiszolgáltatni a jeruzsálemi Wiesentahl központnak, mert Izrael nem felel meg a Magyarország által támasztott adatvédelmi kritériumoknak.

Keller bíróságon támadja meg az ombudsmani állásfoglalást

Itthon2004.07.21, 13:32

Keller László közpénzügyi államtitkár a bíróságon támadja meg az adatvédelmi biztos vadásztársaságokkal kapcsolatos állásfoglalását - írta az egyik napilap. Péterfalvi Attila az MTI-nek elmondta, javasolni fogja az adatvédelmi törvény kiegészítését, mert nem egyértelmű, hogy ilyen esetben a pert a személyiségi jogi vagy a közigazgatási eljárás szabályai szerint kell lefolytatni.

Az RTL szerint az Anyacsavar nem sért senkit

Tévé2004.07.21, 15:03

Bíróságon támadta meg Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos állásfoglalását az Anyacsavar című műsorral kapcsolatban az RTL Klub - közölte az ombudsman szerdán.

Péterfalvi szerint jogszerűtlenül vizsgálódott Keller

Itthon2004.07.14, 16:00

Az adatvédelmi biztos szerint Keller László közpénzügyi államtitkár jogszerűtlenül kezdett vizsgálódni politikusok vadászataival kapcsolatosan. Keller viszont úgy véli, nem személyes adatokat kért egyes politikusok vadászatai kapcsán, csak olyan közérdekű adatokat, amelyekből kiderülnek: történtek-e visszaélések.

Részletesebb szabályozást sürget az ombudsman a postáról

Itthon2004.06.29, 15:11

Az új rendszerű küldeményfeldolgozás bizonyos részei nem felelnek meg az adatvédelmi törvény előírásainak - állapította meg az adatvédelmi biztos. Péterfalvi Attila szerint elkerülhetetlen, hogy a postai küldeményeken feltüntetett személyes adatok kezelését a jelenleginél részletesebb szabályok rendezzék. A Magyar Posta Rt. vezérigazgatója korábban úgy nyilatkozott, hogy az új technológia nem sérti az adatvédelmi előírásokat.

Adatvédelmi vizsgálat a politikusi vadászat ügyében

Itthon2004.06.02, 15:36

A Népszabadság értesülése szerint Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos vizsgálatot indított annak kiderítésére, törvényt sértett-e Keller László, amikor magyar vadásztársaságoktól adatokat kért be a politikusi vadászatokról. Keller azt szerette volna megtudni, hogy bizonyos közéleti szereplők, illetve politikusok kikkel vadásznak és milyen értékű állatokat lőnek ki.

Adatvédelmi vizsgálat indult a BKV-felmérés miatt

Itthon2004.05.05, 11:43

Soron kívüli adatvédelmi vizsgálat indult a BKV közvélemény-kutató akciójával kapcsolatban - nyilatkozta az adatvédelmi ombudsman. Péterfalvi Attila azért rendelt el vizsgálatot, hogy megállapítsák, sor kerül-e személyes adatok kezelésére a cég felmérése során.

Jogsértő a látogatók kitiltása az ülésekről

Itthon2004.04.22, 13:05

Az adatvédelmi biztos szerint sértené az információs szabadságot, ha a jövőben csak a képviselők megbízottjai vehetnének részt a plenáris ülésen. Péterfalvi Attila szerint minden magyar állampolgárnak lehetőséget kell teremteni arra, ha igényli, hogy a helyszínen is nyomon követhesse az Országgyűlés munkáját.

Ezrek fordulnak az adatvédelmi biztoshoz

Itthon2004.04.22, 06:36

Hetven százalékkal több beadvány érkezett tavaly az adatvédelmi biztoshoz, mint az azt megelőző évben. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint ez az emelkedés összefügg az Európai Unióhoz való csatlakozással.

Törvényben védenék a genetikai adatokat

Itthon2004.03.31, 08:47

Az ombudsman szerint törvénynek kell tiltania a biztosítók genetikai adatokhoz jutását - írja a Népszabadság. Péterfalvi szerint azért van szükség speciális eljárásra, mert a genetikai vizsgálatok nemcsak az adott személyt, hanem annak fel- és lemenőit egyaránt érintik.

Elmarasztalták Grespiket a zsidó-kérdéséért

Itthon2004.03.17, 15:30

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos egy beadványra írt válaszában közölte: Grespik László ügyvédnek nem volt joga megkérdezni egy eljárás során a bírótól, hogy zsidó származású-e. Mivel azonban a bíró önként válaszolt a kérdésre, Grespik nem jogellenesen jutott a személyes adat birtokába.

Az orvosok titka, mennyi hálapénzt kérnek

Itthon2004.03.12, 11:35

Személyes adatnak minősül, így nem hozható nyilvánosságra, hogy egy orvos mennyi hálapénzt kér egy-egy beavatkozásért - idézi az adatvédelmi biztos megállapításait a Népszabadság. Péterfalvi Attila szerint a hálapénzzel kapcsolatos információkat csak az érintett orvos beleegyezésével lehet nyilvánosságra hozni.

Elmarasztalta a Malévot az ombudsman

Itthon2004.01.21, 13:52

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint a hatályos adatvédelmi törvény több pontjával ellentétes a Malév gyakorlata, mely szerint az Egyesült Államokba utazók személyes adatait felszállás előtt továbbítja az amerikai hatóságoknak. Az ombudsman szerint a Malévnak nyilatkozatban kellene kérnie az utasok beleegyezését. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy az Európai Unió több testülete is kifogásolta az amerikai gyakorlatot. A Malév közölte: 30 napon belül eleget tesznek az ajánlás valamennyi pontjának.

Az adatok landolnak előbb a Malévnál

Itthon2004.01.15, 07:18

Péterfalvy Attila adatvédelmi biztos elmarasztalta a Malévot, mert nem tájékoztatja megfelelően utasait, hogy adataikat továbbítják az USA hivatalainak. A Malév ugyanakkor azt állítja, hogy ezt a jegyvásárláskor közlik az utasokkal - írja a Népszabadság.

Nem lehet titok a K&H-s nyomozó elleni gyanú

Itthon2004.01.15, 13:54

Az adatvédelmi biztostól kér állásfoglalást a Magyar Hírlap annak megállapítására: jogosan nyilvánították-e 45 évre államtitkokká a K&H-s nyomozó ellen folyó eljárást. Péterfalvi Attila ombudsman - konkért vizsgálat nélkül - közölte: eljárást nem lehet titkosítani, csupán adatot. Így például az nem lehet államtitok, hogy mivel gyanúsítják az ORFK osztályvezetőjét.

Újra működik az új hálapénzes oldal

Itthon2004.01.12, 15:50

Halapenz.com címen néhány órás technikai szünet után ismét elérhető az új hálapénz-honlap. A weboldalt egy domainnév-kereső szerint Kovács István működteti, aki a Magyar Orvosi Kamara címén érhető el. Az [origo] megkeresésére a halapenz.com készítője elismerte, hogy nem valós adatokat jelentett be a domainnév regisztrációjakor, valójában nem a kamaráé a halapenz.com. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint jogellenes, ha valaki külföldi szerverről, ismételten teszi közzé a hálapénzekkel kapcsolatos adatokat.

Lezárult az adatvédelmi vizsgálat a nemzetbiztonságnál

Itthon2003.12.02, 20:55

Levélben tájékoztatja jövő hét elejéig a parlament illetékes bizottságát a Nemzetbiztonsági Hivatalnál és szakszolgálatoknál elvégzett adatvédelmi vizsgálat eredményéről Péterfalvi Attila.

A televíziókat perlik a járőrök

Itthon2003.12.01, 13:56

Személyiségi jogaik megsértése miatt indított kártérítési pert televíziók ellen néhány Pest megyei közlekedési rendőr. A járőrök szerint jogtanul mutatták az arcukat a televíziók rendőrségi akciókról szóló anyagaikban. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint a rendőrök arcát valóban nem lehetett volna mutatni, ki kellett volna takarni őket. Az RTL Klub hírigazgatója ugyanakkor azt mondja, hogy nincs mindig idő a kitakarásra, és inkább vállalják a pereket, mert szerinte nem egyértelmű ennek a kérdésnek a szabályozása.

Előző
  • 1
  • 2
Következő