Péterfalvi Attila

címke rss
Társadalmi konszenzus kell a mesterséges intelligencia ügyében

Társadalmi konszenzus kell a mesterséges intelligencia ügyében

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt az adatvédelemről, a mesterséges intelligenciáról.

Valóban át kell alakítani a vagyonnyilatkozati rendszert

Itthon2022.06.29, 11:46

Péterfalvi Attila, NAIH elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a vagyonnyilatkozati rendszer átalakításáról, de természetesen szóba került a GDPR is.

Bajnai Analytica: az adatvédelmi biztost is zaklatta sms-sel a baloldali adathalász csoport

Itthon2022.05.03, 10:40

Akár több hónapot is igénybe vehet az a vizsgálat, amelyet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósága a kampányfinisben illegálisan beszerzett adatbázisból végrehajtott, milliós nagyságrendben kiküldött sms-ek és tömegesen indított telefonhívások ügyében folytat. A rendszerváltás óta példa nélküli adatlopás szálai a Bajnai Gordon volt kormányfőhöz kötődő DatAdathoz vezetnek. A történtek miatt több büntetőfeljelentés is született, a Márki-Zay Péter választási kampányát bonyolító cégcsoporttal összefüggésben a szakértők a Cambridge Analytica körüli botrányt emlegetik - írta a Magyar Nemzet. 

Egyes sajtótermékek hazudtak az adatvédelmi hatóság Pegasus-jelentéséről

Itthon2022.02.04, 10:39

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint a Pegasus kémszoftver magyarországi alkalmazásáról, illetve engedélyezéséről szóló összefoglaló hétfői kiadása óta a sajtóban több nem tényszerű, hamis, félrevezető állításokat tartalmazó cikk jelent meg. 

Az adatvédelem szabályozásában Magyarországnak mindig is nagy presztízse volt.

Itthon2021.12.30, 12:10

Péterfalvi Attila, NAIH elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a hatóság jövő évi feladatairól, az információszabadságról, valamint az adatvédelem területén tett fontos lépésekről.

Péterfalvi: A sajtónak is be kell tartania a GDPR előírásait

Itthon2021.11.17, 11:56

Péterfalvi Attila, NAIH elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt az ellenzéki előválasztásról, a bírságolásokról, valami a sajtó szerepéről az adatvédelem területén.

Péterfalvi Attila: Ez egy demokratikus országban nem megengedett

Itthon2021.08.11, 09:53

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a gyűlöletbeszédről, valamint a lehallgatási ügyről.

Péterfalvi Attila nyilatkozott az ellenzéki előválasztásról

Itthon2021.06.18, 12:54

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a siófoki arcfelismerő rendszerről, valamint az ellenzéki előválasztásról.

Újabb súlyosan jogellenes akcióra készül a baloldal

Itthon2021.05.21, 11:45

Jogellenes és tisztességtelen, hogy nyilvánosságra hoznák a baloldali előválasztáson részt vevők nevét, mivel az különleges adatnak minősül - mondta a Magyar Nemzetnek Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. Ezzel Mérő László matematikus javaslatára reagált.

Péterfalvi Attila: Az uniós polgároknak az uniós szabályok szerinti védelme fontos

Itthon2021.03.05, 11:08

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt az online térben tartott összejövetelekről,a GDPR-ról.

Szabálytalan és tisztességtelen a Gyurcsány-párt online konzultációja

Itthon2021.02.25, 10:17

Szabálytalan az adatkezelése a DK nyugdíjasok helyzetéről szóló online konzultációjának a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint.

Gyurcsányék a törvényeket is megsértik, hogy a vakcinák ellen kampányolhassanak

Itthon2021.01.27, 09:24

Már a törvényeket is semmibe veszi az oltásellenes kampányát teljes erővel folytató Demokratikus Koalíció. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Mandinernek nyilatkozva aggályosnak nevezte Gyurcsány pártjának kínai vakcina ellen irányuló petícióját. Mint kiderült ugyanis, aki kitölti az online anyagot, annak személyes adatai külföldre, sőt, az Európai Unión kívülre kerülnek. Mintegy mellékesen az is kiderült, hogy az egyik adatkezelő Gyurcsány volt kabinetfőnökének cége - vagyis nyilvánvaló, hogy kampánycélra is fel akarják használni a listát, ami szintén törvénytelen. A bukott minisszterelnök ...

Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint aggályos Gyurcsányék vakcinaellenes petíciója

Itthon2021.01.27, 09:25

Azt írja a Mandiner, hogy az adatvédelmi hatóság elnöke arra hívja fel a figyelmet, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció kínai vakcina elleni tájékoztatójában amerikai és észt adatfeldolgozó cégek is szerepelnek. Utóbbi vállalkozásban ismerős nevek tűnnek fel: Ficsor Ádám és Szigetvári Viktor.

Ez lehet akár cenzúra is

Itthon2021.01.15, 12:00

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a Brexit adatvédelmi hatásairól, valamint a közösségi oldalak helyéről és szerepéről.

A GDPR hatálya alól az egyházi adatkezelések sincsenek kivéve

Itthon2020.11.10, 17:21

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt koronavírus-járvány kapcsán a az általa vezetett hatóság témáiról.

A digitális oktatás és az adatvédelem, adatbiztonság

Itthon2020.10.09, 14:14

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt koronavírus-járvány kapcsán a digitális oktatás körüli problémákról.

A járványügyi vészhelyzet adatvédelmi szempontból

Itthon2020.09.18, 10:27

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt koronavírus-járvány kapcsán az adatvédelem, a GDPR helyzetéről.

A baloldali radikális Hadházy Nemzeti Konzultáció elleni akciója súlyos támadás a jogállam ellen

Itthon2020.07.15, 11:39

Ha a nemzeti konzultációs kérdőíveket az érintetteken kívüli harmadik személy gyűjti be, az a demokratikus jogállami megoldással megy szembe – mondta szerdán reggel Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Hírközlési Hatóság vezetője a radikális baloldali Hadházy Ákosnak és csapatának az akciójáról. Mint arról korábban többször beszámoltunk, Hadházyék önkényesen begyűjtik a konzultációs íveket. Továbbá rengeteg furcsaság van a független országgyűlési képviselő akciója körül, így például hogy évek óta bizalmi kapcsolatban van Hadházy Ákossal az a baloldali újságíró és felesége, akiknek pontosan ugyanabban a budapesti lakásban van ...

Egymillió forintra büntette Hadházy Ákost az adatvédelmi hatóság

Itthon2020.07.10, 11:38

Egymillió forintos büntetést kapott Hadházy Ákos Péterfalvi Attilától, az adatvédelmi hatóság vezetőjétől. A politikusnak megint nem sikerült a jogszabályokat betartania.

A nemzeti konzultáció az egy kormányzati eszköz, nem pedig pártpolitikai

Itthon2020.07.09, 10:22

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt koronavírus-járvány alatti teendőikről, a nemzeti konzultáció körül kialakult vitákról.

Péterfalvi Attila az Origónak: Ha érkezik panasz, vizsgálat indulhat Hadházy legújabb akciója miatt

Itthon2020.06.23, 16:32

Ha érkezik panasz Hadházy Ákos és társai akciója ellen, akkor vizsgálat indulhat az ügyben - mondta az Origónak Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke. 

Péterfalvi: Egységes elvárás, hogy a hatóságok ugyanúgy működjenek

Itthon2020.01.02, 14:03

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt az általa vezetett hatóság bírságolásairól, az egységes európai adatvédelmi rendszer szükségességéről.

Idén 87 millió forintnyi bírságot szabott ki az adatvédelmi hatóság

Gazdaság2019.12.11, 12:20

Péterfalvi Attila a Nemzeti Adatvédelmi és Információbiztonság Hatóság (NAIH) elnökének tájékoztatása szerint idén 87 millió forint bírságot szabott ki az adatvédelmi hatóság az uniós adatvédelmi irányelvek (GDPR) megsértése miatt

Péterfalvi: Az emberek saját testi adatait is védeni kell

Itthon2019.09.26, 13:55

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a személyes adatok védelméről, de egy konkrét per kapcsán szóba került a GDPR kérdése is.

A Facebooknak garanciát kell adnia, hogy nem adja ki a felhasználók adatait

Itthon2019.08.15, 11:06

A Facebooknak írásbeli garanciát kell adnia arra, hogy nem adja ki a felhasználók beszélgetéseit harmadik félnek, ha ez nem történik meg, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) ideiglenes intézkedésként megtiltja az adatok kiadását - közölte Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke csütörtökön az MTI-vel.

Fesztiválok és aláírásgyűjtés a hatóság előtt

Itthon2019.07.04, 12:58

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában ismételten a GDPR rendeletről, bírságokról és elindult vizsgálatokról beszélt.

Nemzeti hatáskör vagy egyablakos rendszer

Itthon2019.02.06, 12:05

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal (NAIH) elnöke a heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a GDPR rendeletről egy óriási méretű büntetés kapcsán, de szóba került még az egyházak adatkezelése is.

Megsértették az adatvédelmi szabályokat az MTVA-ban provokáló ellenzéki képviselők

Itthon2019.01.14, 10:17

Az országgyűlési képviselőkre is vonatkozik az Európai Unió adatvédelmi rendelete - mondta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke hétfő reggel az M1 aktuális csatornán arról, hogy milyen szabályt sérthettek meg az MTVA székházába tavaly év végén bejutott ellenzéki képviselők.

Kamerás megfigyelés, munkahelyi adatkezelés miatt jelentjük fel a cégeket

Gazdaság2018.12.14, 16:20

Összesen 1063 vizsgálati eljárást indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) adatvédelmi ügyekben az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletének (GDPR) május 25-i alkalmazhatóvá válása és október vége között, s számos alkalommal állapított meg jogsértést.

Péterfalvi: A törvényjavaslatoknak is a GDPR szabályoknak kell megfelelni

Itthon2018.11.12, 16:19

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője a GDPR rendelet mostani helyzetéről is beszélt a Heti Tv pirkadat című műsorában.

Idehaza 129 adatvédelmi incidens történt három hónap alatt

Gazdaság2018.08.30, 15:10

Eddig 129 adatvédelmi incidenst jelentettek be a magyarországi cégek az Adatvédelmi Hatósághoz – mondta a Piac & Profit kérdésére Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke. Az incidensek többsége ügyfélkapcsolati területről érkezett.

Péterfalvi: A nemzeti ügyek nem mennek bele az európai közösbe

Itthon2018.07.31, 14:33

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke beszélt a GDPR bevezetéséről, alkalmazásáról, arról, hogy mi tartozik nemzeti és mi európai hatáskörbe. 

A cél az európai polgárok adatainak a megvédése

Itthon2018.07.02, 16:09

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a sokat emlegetett GDPR rendelet kapcsán fejtette ki álláspontját.

Vizsgálat indul a Soros-szervezetek adatgyűjtési botránya miatt

Itthon2018.03.21, 18:10

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálatot indít a tranzitzónákban történt adatgyűjtések ügyében.

A sajtószabadságért rettegő Momentumnak papírja van arról, hogy cenzúrázná a sajtót

Itthon2017.09.07, 12:51

Ajtót mutatott az adatvédelmi biztos a Momentum Mozgalomnak, miután az utolsó porcikájáig XXI. századi párt arra próbálta meg rávenni Péterfalvi Attilát, hogy kobozza el az Origóhoz kiszivárgott belső dokumentumokat. Fekete-Győr András buliszervezetének mindent megért volna, még a sajtó cenzúrázását is, hogy ezek a papírok ne kerüljenek nyilvánosságra, ezért feljelentette a szerkesztőségünket a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál. A hivatal vezetője most türelmesen elmagyarázta nekik, hogy az rendben van, hogy gazdagok és szépek, de a sajtószabadságot még ők sem korlátozhatják. 

Megint nevetségessé vált a Momentum, ezért feljelentgetnek és rimánkodnak

Itthon2017.09.01, 17:38

Ma van a napja annak, hogy mindenki az eszébe vésse, a Momentum szerint a szabad sajtó azt jelenti, hogy a sajtó csak azt írja le, amit szerintük is szabad. Ha mégsem, akkor két lehetőség van. A: rátörnek a szerkesztőségre, vagy B: ráküldik a hatóságot. Az elsőben már volt része az Origónak, most pedig a második is bekövetkezett. Egy tegnapi cikkünk nyomán az identitászavaros Fekete-Győr András viccpártja az adatvédelmi hatóságot uszította rá az Origóra, ott rimánkodnak, hogy vegyék el tőlünk azokat a dokumentumokat, amelyek alapján a Momentum számára kínos belső ügyekről írhatnánk. A magunk részéről nem hittük volna, de 2017-ben a ...

Vizsgálják az LMP és a Liberálisok adatgyűjtési gyakorlatát

Itthon2017.04.21, 19:28

Vizsgálatot indít az adatvédelmi biztos az LMP és a Liberálisok adatgyűjtési gyakorlata kapcsán. Erről Péterfalvi Attila beszélt az Origónak. A feltételezés szerint a két párt amerikai szervereken tárolhatja szimpatizánsaik személyes adatait, erről viszont egyáltalán nem adtak tájékoztatást. A NAIH elnöke szerint ráadásul az Egyesült Államok adatvédelméről nem állapítható meg, hogy az biztonságos-e vagy sem. Szél Bernadett, aki amúgy a nemzetbiztonsági bizottság tagja, azt nyilatkozta, állnak a vizsgálatok elé. Most megkapták.

Szcientológusok zaklatják a veronai áldozatok családjait

Itthon2017.02.08, 14:16

Jogi lépéseket tesz az adatvédelmi hatóság elnöke, Péterfalvi Attila felszólította az egyesületet, hogy haladéktalanul töröljék a gyászolók jogellenesen megszerzett személyes adatait. 

Tarlós: A nemzetbiztonsági bizottság tagjai megnézhetik az OLAF-jelentést

Itthon2017.02.03, 07:39

Három párt képviselői is jelezték a testületből, hogy megtekintenék a 4-es metró beruházásáról szóló iratokat.

Milliós bírság a Kiss-ítélet kiadása miatt

Itthon2016.06.23, 11:39

Az adatvédelmi hatóság 3 millió forintra bírságolta meg a levéltárat, amiért kiadták a sajtónak az úszókapitány ítéletét. A hatóság szerint ugyanis a fővárosi levéltár jogellenesen adta ki egy újságírónak a Kiss László úszószövetségi kapitány lemondásához vezető botrányt kirobbantó nemi erőszak ügyében hozott 1962-es ítéletet. 

Péterfalvi törvénytelenségről beszél, az MSZP lemondatná

Itthon2016.04.16, 10:36

Nem legitim, ebből adódóan nem tisztességes az MSZP aláírásgyűjtése, amelyet a vasárnapi boltzárról szóló törvény eltörlése érdekében folytatnak - mondta az Origónak Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, aki emiatt tájékoztatást kért Tóbiás Józseftől, a párt elnökétől. Cikkünk folyamatosan frissül.

Zárolta az adatvédelmi hatóság a Kiss-ítéletet

Itthon2016.04.11, 16:57

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke elrendelte a Kiss László-ügy ítéleti iratainak zárolását. Az indokolás szerint erre "az esetleges további jogsérelem megakadályozása érdekében" van szükség.

Péterfalvi: Közéleti szereplők a kopaszok

Itthon2016.03.25, 10:13

A jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszer lényegében semmire sem jó – mondta Péterfalvi Attila. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője szerint az MNB alapítványai által kezelt pénz egyértelműen közpénz. 

Az adatvédelmi hatóság szerint alkotmányellenes lenne az MNB-s titkolózás

Itthon2016.02.29, 20:46

Nem jó ötlet törvényben kimondani, hogy a Magyar Nemzeti Banktól annak alapítványaiba érkező pénz nem számít közpénznek - erről írt levelet az adatvédelmi hatóság elnöke a parlamenti törvényalkotási biztottság elnökének. Péterfalvi Attila szerint a javaslat egyes részei "súlyos alkotmányossági agályokat vetnek fel".

A Fidesz nem érti Péterfalvi Attila problémáit

Itthon2015.03.19, 19:39

A Fidesz-frakció nem ért egyet Péterfalvi Attila véleményével. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint alapvetően sérti az adatvédelmi követelményeket a provokátornak tartottakról készült fényképek továbbítása, adatbázisba rendezése és nyilvánosságra hozatala.

Gép még nem sértette így ember méltóságát

Techbázis2015.02.07, 14:21

A kamerás drónok mindenhová beférkőznek, de a NAV még hasznot is húzhat belőlük. Adatvédelmi konferencián vitatták meg a tervezett drónhasználati törvények bevezetésének előkészületeit.

Vágjon jó képet a megfigyeléshez

Itthon2014.11.25, 14:52

A józsefvárosi térfigyelő rendszer még nem köszön előre, de a titkosszolgálat akár most is nyomozhat utánunk arcfelismerő program segítségével - ehhez csak a rendőrséghez befutó felvételeket kell elkérniük. Budapesten és vidéken több ezer kamera figyeli utunkat, kétszáz méteren belül pedig egy anyajegyet is észrevesznek rajtunk.

Gyrostál kicsiben - ki sem kell mozdulnod a konyhádból!

Life.hu2014.07.23, 22:10

Az UFF-os lányok, azaz Galambos Dorina énekesnő és Péterfi-Nagy Évi újságíró barátsága a konyhában kezdődött, azóta elválaszthatatlanok - a konyhán kívül is. Eddig videoblogjukat láthattátok itt a Life.hu-n, most azonban pár hetet pihennek és az őszi forgatásokra készülnek. Azért ne aggódjatok, nem maradtok recept nélkül nyáron sem!

Több termékbemutatót megbírságoltak

Itthon2014.06.30, 09:33

Az egészségnapok nem pont azok, aminek hirdetik őket. Érdemes vigyázni a személyes adatok megadásával is.

Vizsgálat indul az eltűnt MSZMP-iratok miatt

Itthon2013.07.23, 09:06

Az adatbiztonsági vizsgálatot egy hónap alatt be akarja fejezni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.

Előző
Következő