Peter Schmeichel

címke rss

Nagy fül, nagy kéz, kevés gól

Sport2008.03.02, 12:13

A Manchester Unitednél éveken keresztül keresték azt a kapust, aki méltó utódja lehet a legendás dán hálóőrnek, Peter Schmeichelnek, és megoldásként már 1999-ben felmerült a holland portás, Edwin van der Sar szerződtetése. A németalföldi játékos végül valóban az Old Traffordon kötött ki, de csak hat évvel később, és teljesítménye alapján elmondható: a manchesteriek bánhatják, hogy nem korábban csaptak le rá.

Nem csak a drága légiósok hajtják a ManCityt

Sport2008.02.17, 18:44

A Manchester City nyári tulajdonosváltása, illetve az utána történt költekezés már sejtetni engedte, hogy az egyesülettel komolyan számolni kell a nemzetközi kupaszereplést érő helyekért várható küzdelemben, és az együttes Sven-Göran Erikssonnal a kispadon valóban ott van a közvetlen élmezőny mögött a Premier League-ben. A klub a nyáron elköltött 53 millió euró után januárban további 17 millióért erősített, de az igazi szenzációt az okozta, hogy a csapat idegenben is nyerni tudott a városi derbin a Manchester United ellen.

Buffon befogta Schmeichelt

Archívum2008.01.15, 15:42

Gianlugi Buffon, aki a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) hagyományos szavazásán az elmúlt két évben a világ legjobb kapusának bizonyult, befogta az örökranglistán a dán Peter Schmeichelt. 

Futballistát vegyenek! - Schmeichel, Anelka

Archívum2008.01.02, 10:42

A Bolton Wanderers leigazolta az izraeli Maccabi Netanya középpályását, Tamir Cohent. A Derby County csatára, Steve Howard a másodosztályú Leicester Citybe igazolt. A Liverpool FC norvég balhátvédjét, John Arne Riisét a Valencia CF vinné.

Légy hű kispadodhoz!

Sport2007.12.11, 16:27

Hogy mi kell ahhoz, hogy egy edző huzamosabb ideig egy csapatnál maradjon? Elsősorban az, hogy szállítsa az eredményeket, de ezenfelül nem árt, ha ért a játékosok nyelvén, jól kijön a vezetőséggel meg a szurkolókkal, és persze elengedhetetlen a szerencse is. Összeállításunkban azokat a trénereket szedtük össze a teljesség igénye nélkül, akiknek neve összeforrt egy-egy csapattal, az apropót az adta, hogy Sir Alex Ferguson a napokban ünnepelte a huszadik évfordulót a Manchester United menedzsereként.

Ferguson ünnepre készül, Huszti Dárdaival kergetőzhet

Archívum2007.11.09, 15:26

Ezúttal viszonylag csendesebb hétvége következik a topligákban, igazán nagy rangadót csak a spanyol bajnokságban találunk, ahol a Villarreal a Sevillával mérkőzik meg, bár a Primera Divisiónban érdekesnek ígérkezik a Getafe-Barcelona csata is, tavasszal éppen a madridi kiscsapat ütötte el 4-0-val a katalánokat a kupadöntőtől. A Bundesligában Hajnal Tamás és a Karlsruhe Brémába látogat, míg Berlinben Dárdai Pál futhat össze a pályán Huszti Szabolccsal. Olaszországban az Inter a szárnyszegett római Sasokat, azaz a Laziót fogadja, Angliában pedig Sir Alex Ferguson egykori játékosával, Mark Hughes-zal kerül szembe a MU-Blackburn mérkőzésen.

MU: gyengébb rajt pazar folytatással

Sport2007.11.05, 07:27

Amikor három fordulót követően a Manchester United még nyeretlenül, mindössze egy rúgott góllal állt az angol bajnokságban, akkor a Vörös Ördögök fanatikusai kicsit aggódtak a csapat miatt, de Sir Alex Ferguson együttese hamar magához tért a kezdeti hullámvölgyből. A csapat előbb a védelemnek köszönhetően nyerte meg a meccseket, az utóbbi időszakban azonban a támadó részlegre sem lehet panasz, és a MU mind a Premier League-ben, mind a Bajnokok Ligájában ott van a végső győzelemre esélyesek között.

Futballistát vegyenek! - Susaeta, Schmeichel

Archívum2007.10.26, 07:35

A Fulham FC szeretné megszerezni a West Ham United csatárát, Bobby Zamorát. Az Athletic Bilbao fiatal középpályását, Markel Susaetát a Manchester United figyeli.

Angol focicsapatot vesz az F1 két nagykutyája

Sport2007.09.04, 10:58

Bernie Ecclestone, a Forma-1 első számú embere, valamint Flavio Briatore, a Renault istálló csapatfőnöke közösen veszi meg az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban érdekelt Queens Park Rangers együttesét.

MU-variációk a csodacsatár pótlására

Archívum2007.08.14, 17:06

A Premier League rajtja előtt a bajnokságra a címvédő Manchester Unitedet tartották a legesélyesebbnek, ám elég volt egyetlen forduló ahhoz, hogy a Vörös Ördögök szurkolói jóval borúsabban lássák kedvenceik esélyeit. A csapat ugyanis riválisaival ellentétben nem tudott nyerni az első mérkőzésén, ráadásul a MU támadója, Wayne Rooney hosszabb időre kidőlt a sorból - és így a csatársorban elfogytak Sir Alex Ferguson alternatívái.

Sztárportré: Cristiano Ronaldo

Sport2007.03.20, 16:47

A kilencvenes évek második felétől kezdve kétségtelenül David Beckham volt a leghíresebb és a legnépszerűbb játékos a Manchester Unitedben, és 2003-as klubcseréje után sokan úgy vélték, hogy a jobb oldali középpályás pótlása szinte lehetetlen feladat lesz a Vörös Ördögöknek. Sir Alex Ferguson azonban pár nappal később szerződtette Cristiano Ronaldót, aki Beckham hetes számú mezét kapta meg. A fiatal portugál napok alatt belopta magát a MU híveinek szívébe, manapság pedig már a klub egyik legnagyobb sztárja - és még mindig csak 21 esztendős.

Folytatódik az angliai edzőháború

Sport2007.03.06, 15:26

Ahhoz képest, hogy az angol futballkultúra - legalábbis az országhatárokon belül - mind az erőszakmentes szurkolás, mind a pályán uralkodó fair play szellem tekintetében etalonnak számít, a vezetőedzők egymásról megfogalmazott véleménye gyakorta az útszéliség határát súrolja. A rivális pocskondiázásában három nagycsapat, a Chelsea, a Manchester United és az Arsenal főnöke jár élen, most éppen Sir Alex Ferguson és José Mourinho gyalázza egymást a brit lapok hasábjain.

Sir Alex jött, látott, oktatott

Sport2007.01.24, 13:12

Jó négy és fél évvel ezelőtt Koplárovics Béla két rossz hetet okozott a Manchester United edzőjének, Sir Alex Fergusonnak, aki "cserébe" visszajött Magyarországra, és elmondta a magyar futballedzőknek: valójában miképp kellene ezt a focinak nevezett sportágat csinálni.

Sir Alex Ferguson Budapesten

Sport2007.01.22, 22:36

Hétfőn megérkezett Budapestre Sir Alex Ferguson, az angol labdarúgó Premier League-ben listavezető Manchester United szakvezetője.

Reading-bravúr a Chelsea otthonában

Sport2006.12.26, 20:28

Nagy meglepetésre a bajnok Chelsea 2-2-es döntetlent ért el az újonc Reading ellen az angol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában, és mivel a Manchester United 3-1-re verte a Wigant, így Sir Alex Ferguson gárdája négy pontra növelte előnyét. Király Gábor csapatának, az Aston Villának nem sikerült jól az ünnepi forduló, mert a Tottenham 2-1-re legyőzte a birminghamieket, de a Liverpool is szomorkodhat, a Vörösök Blackburnben kaptak ki.

Ferguson húsz éve ül a ManUnited kispadján

Archívum2006.11.03, 16:08

Hétfőn lesz húsz éve annak, hogy Sir Alex Fergusont kinevezték a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.

Ferguson mérges a forrófejű Rooneyra

Sport2005.09.22, 16:58

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján csalódást okozott a rangadónak beharangozott Villarreal-Manchester United mérkőzés, amelyen nem bírtak egymással a csapatok, pedig a hazaiak az utolsó 26 percben emberelőnyben játszottak Wayne Rooney kiállítása miatt. Az angolok csatára kissé hevesen reklamált Kim Milton Nielsen bírónál, és Sir Alex Ferguson bosszúsan fogadta játékosa forrófejűségét.

Víz alatt a Puskás-stadion gyepszőnyege

Sport2005.08.23, 21:25

Bokáig érő víz áll a Puskás Ferenc-stadion gyepszőnyegén, így nem tudott a szerdai Bajnokok Ligája-selejtező helyszínen edzeni a Debrecen és a Manchester United labdarúgócsapata kedd este. A magyar bajnok vezetőedzője, Supka Attila bízik a győzelemben.

MU-DVSC: rossz előjelek ott, csúcsforma itt

Sport2005.08.09, 23:23

A horvát bajnok Hajduk Splitet 8-0-s összesítéssel búcsúztató Debrecen labdarúgócsapata csodára készül a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn, az Old Traffordon pályára lépő magyar bajnok edzője, Supka Attila ugyanis gólt vár csapatától. Sir Alex Ferguson, az angol sztárcsapat edzője kissé óvatosan nyilatkozott a találkozó előtt, s jól jellemzi a meccs fontosságát, hogy a MU bombaerős csapattal fut ki 21.05-kor a gyepre.

Bojkottal fenyegetőznek a MU szurkolói

Sport2005.05.13, 23:11

Intézményes bojkottot helyezett kilátásba az angol Manchester United labdarúgóklub befolyásos szurkolói csoportja azután, hogy az eddig nyilvános részvénytársasági formában működő egyesületben gyors tranzakciósorozattal ellenőrző részt szerzett egy amerikai milliárdos. Egybehangzó vélemények szerint kérdéses Sir Alex Ferguson szakvezető jövője is a klubnál.

Ferguson helye megingathatatlan a MU-nál

Sport2005.05.11, 07:23

A Manchester United szurkolóinak a jelek szerint hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy kedvenceik immár nem számítanak olyan félelmetes együttesnek a Premier League-ben, mint korábban éveken keresztül. A Vörös Ördögök a jelek szerint megint "csak" a harmadik helyen végeznek majd az angol pontvadászatban (négy év alatt harmadszor), ráadásul az európai porondon sem sikerült remekelniük, ám Sir Alex Ferguson helye a kispadon továbbra is megingathatatlan.

Nehezen viselte a Chelsea a BL-vereséget

Sport2005.03.01, 12:13

Óriási csatában győzött a Barcelona a Chelsea ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, és a feszültség a mérkőzés után is érezhető volt, az angolok közül sem a játékosok, sem Jose Mourinho nem nyilatkozott, csak Simon Greenberg szóvívő, aki elmondta, hogy félidei incidens miatt panaszt nyújtanak be az UEFA-hoz. Manchesterben nem lehettek boldogok a hazaiak, Carroll kapus hibája után ugyanis a Milan győzni tudott az Old Traffordon, de Sir Alex Ferguson nem hibáztatta játékosát. A Lyon simán nyert Brémában, pedig előzetesen szorosabb meccsre lehetett számítani, az Inter pedig a címvédő Porto othonában ért el olyan eredményt, amivel ...

Ferguson szerint még utolérhető a Chelsea

Sport2005.02.02, 23:13

A Manchester United idegenben 4-2-re legyőzte s meg is előzte az Arsenalt, ám a szerda este Blackburnbe látogató Chelsea előnye még mindig nyolc pont a táblázaton. Alex Ferguson szerint még van esélye az aranyra a MU-nak, Arséne Wenger pedig a rangadó után arról beszélt, hogy a harmadik vendéggól gyilkos áramütésként érte az Ágyúsokat.

Rendőrségi intő Wengernek és Fergusonnak

Sport2005.01.19, 16:10

A két labdarúgócsapat közelgő, február 1-jei fővárosi rangadójára is tekintettel a londoni Metropolitan Police felszólította az Arsenal és a Manchester United vezetőedzőjét, hogy fejezzék be rendszeressé vált szócsatájukat. Arséne Wenger és Sir Alex Ferguson ugyanis több hónapos szünet után az elmúlt napokban ismét rendszeresen témát szolgáltat a sajtónak.

BL: továbbment a Bayern, előnyben a Kijev

Sport2004.11.24, 12:10

A labdarúgó Bajnokok Ligája legkiegyensúlyozottabb csoportjában, a B jelűben az egyaránt hét-hétpontos spanyol Real Madrid és a német Bayer Leverkusen a Bernabeu-stadionban csapott össze egymással, ám az 1-1-es döntetlen a Romát verő Kijev malmára hajtotta a vizet. Nyert a Juventus és a Bayern, a bajorok ezzel továbbjutottak. A MU 2-1-re verte a Lyont, így győzelemmel, s továbblépéssel köszöntötte az ezredik alkalommal kispadon ülő Sir Alex Fergusont.

Ferguson duplán örül, a Real duplán szomorú

Sport2004.11.24, 20:47

Kedden este több oka is volt az ünneplésre Sir Alex Fergusonnak: ezredik alkalommal ült a Manchester United kispadján, s a Lyon elleni 2-1-es győzelem azt jelenti, hogy az együttes ezúttal is bejutott a legjobb 16 közé a Bajnokok Ligájában. Raúl csúcsbeállításának nem csak a Leverkusen elleni 1-1, hanem a nézők rasszista viselkedése miatt sem örülhet a Real. A Juventus után a Bayern is továbbjutott a C csoportból, az A jelűben szereplő Deportivo viszont már harmadik sem lehet.

BL: a Real javítana, Ferguson jubilál

Sport2004.11.23, 20:51

Három hét szünet után az ötödik fordulóval folytatódik a Bajnokok Ligája. A kedden pályára lépő csapatok közül eddig csak a Juventus és a Lyon gárdája biztosította továbbjutását, így minden pályán óriási küzdelem várható. A legnagyobb érdeklődéssel várt találkozót a spanyol fővárosban rendezik, ahol a hétvégén egyaránt 3-0-s vereséget szenvedő Real Madrid és a Leverkusen találkozik. A Manchester-Lyon találkozó érdekessége, hogy Sir Alex Ferguson ezredszer ül a Vörös Ördögök kispadján.

Kifogyhatatlan az Ágyúsok muníciója

Archívum2004.10.12, 07:58

Amikor a nyáron az Arsenal FC veretlenül fejezte be a Premier League küzdelmeit, az elismerés hangja mellett a fő rivális Manchester United mestere, Sir Alex Ferguson kissé pikírten csak annyit jegyzett meg: "Kérdés, hogy meg tudják-e ismételni ezt a kivételes idényt." Egyelőre ugyan csak nyolc fordulót játszottak le a bajnokságból, de az Ágyúsok talán még erősebbnek látszanak, mint egy évvel korábban.

Schmeichel és Michael Laudrup visszatérhet

Archívum2004.08.14, 07:13

Könnyen elképzelhető a Bröndby színeiben egy UEFA-kupa-mérkőzés erejéig visszatér a futballpályára Peter Schmeichel és Michael Laudrup, a dán labdarúgás két legnagyobb alakja.

Van Nistelrooy 2008-ig a Manchesteré

Sport2004.01.29, 21:28

Ruud van Nistelrooy 2008. június 30-ig a Manchester United labdarúgója marad, miután meghosszabbította 2006-ban lejáró szerződését. A megállapodás anyagi részleteit nem hozták nyilvánosságra, de ennek révén valószínűleg a szigetország egyik legjobban fizetett játékosa lesz.

Beckham szíve Manchesterben maradt

Sport2004.01.02, 14:22

Hiába játszik a világ legsikeresebb futballcsapatában, hiába utálta ki a nyáron szeretett klubjából a mindenható menedzser, Sir Alex Ferguson, David Beckham vonzalma anyaegyesülete, a Manchester United iránt töretlen. Legalábbis ez derül ki a The Sun újévi számából, melyben Gary Neville - Becks legjobb barátja - arról vall: cimborája még ma is hetente ötször felhívja, és érdeklődik arról, mi történik "őshazájában", az Old Trafford stadionban. Sir Alex új kedvence a kapus Tim Howard, Van Nistelrooy közel a szerződéshosszabbításhoz, Fabien Barthez Marseille-be szerződött, vasárnap az Aston Villával játszik FA-kupa-meccset a MU.

Ronaldo győztes gólt ígér a Barca ellen

Sport2003.12.05, 17:49

Itt a hétvége, jönnek a focirangadók. Németországban a Werder Bremen a Bayern Münchennel csap össze, Olaszországban a Lazio a Juventust fogadja, de a legnagyobb csatát a hagyomány szerint a Real Madrid barcelonai vendégjátéka ígéri. Angliában a Manchester United az Aston Villával meccsel, de a MU szurkolói jelenleg  feltehetően jobban izgulnak Sir Alex Ferguson szívproblémái miatt. 

Glazer a MU válasza Abramovicsra

Sport2003.12.03, 18:10

A brit sajtó hangzatos szalagcímei (The Times: Új világrend, The Daily Telegraph: Chelsea - szép jelen, ragyogó jövő) ellenére meglepően kiegyensúlyozott és józan hangnemben beszélt Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere azon az ünnepélyes találkozón, amelyen hétfőn Londonban, a Claridge's hotelben aláírtak a Premiership bajnokcsapata és a Vodafone közötti, meghosszabbított szponzori szerződést. Merthogy tény: a londoni Kékek a vasárnapi 1-0-s győzelemmel, s főleg a mutatott játékkal olyan benyomást keltettek, mintha az erőegyensúly végképp a javukra tolódott volna el. Fergie azonban figyelmeztet: "Áprilisban meglátjuk, aaddig ...

Megbüntették és eltiltották Alex Fergusont

Sport2003.10.20, 18:51

Az Angol Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága két mérkőzésre szóló eltiltással és 10 ezer fontos pénzbírsággal sújtotta Sir Alex Fergusont, aki sportszerűtlenül viselkedett a Newcastle elleni, augusztus 23-ai bajnokin.

Ferguson marad a MU élén

Sport2003.10.01, 14:58

Angol lapértesülés szerint Sir Alex Ferguson vezetőedző 2007-ig meghosszabbítja szerződését a Manchester United labdarúgócsapatánál, vagyis továbbra sem vonul vissza.

14 éves Adu a manchesteri pakliban

Sport2003.08.18, 08:08

Sir Alex Ferguson egy pillanatra sem nyugszik: a 18 éves Cristiano Ronaldo leszerződtetése után egy 14 éves ígéretre vetette ki hálóját a Manchester United menedzsere. A kiszemelt neve Freddy Adu, Ghanában született, de évekkel ezelőtt - amikor az édesanyja nevét kihúzták az Egyesült Államok nagykövetsége által rendezett sorsoláson, s az asszony megkapta a munkavállalási engedéllyel egyenértékű zöld kártyát - nem is akárhogyan: a jelenleg zajló finnországi (Lahti) U-17 világbajnokságon, csütörtökön mesterhármast rúgott a Dél-Korea ellen 6-1-re megnyert meccsen. A nála három évvel idősebbek között.

Ferguson megtalálta Schmeichel utódját

Sport2003.08.05, 08:20

Úgy tűnik, Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere Tim Howard személyében megtalálta a legendás Peter Schmeichel utódját. A 23 éves, barna bőrű amerikai kapus - akinek anyai ágon magyar felmenői vannak - káprázatosan védett a United tengerentúli túráján, kiváltképp a Juventus és a Barcelona ellen.

Ferguson marasztalja Verónt

Sport2003.07.31, 15:04

Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője nem akarja elengedni argentin sztárját, Juan Sebastian Verónt, pedig az angol sajtó szerint a klub elfogadja a Chelsea 16 millió fontos ajánlatát.

Világklasszis futballisták vonultak vissza

Sport2003.07.13, 16:52

A szezon vége jó néhány labdarúgó számára nem csupán azt jelentette, hogy egy hónapig pihenhet, mielőtt elkezdődne a felkészülés a következő idényre. Az idén nyáron feltűnően sok világklasszis futballista döntött úgy, hogy végleg befejezi pályafutását, és szögre akasztja futballcipőjét. A visszavonulók között három világ- és Európa-bajnok, egy világbajnok, egy Európa-bajnok, egy világbajnoki gólkirály és számos olyan labdarúgó akad, akiről érdemes megemlékezni.

Lineker: Beckham sokat fejlődhet Madridban

Sport2003.06.22, 18:03

Gary Lineker szerint az angol válogatott, így Sven-Göran Eriksson szövetségi kapitány nyerheti a legtöbbet azon, hogy David Beckham a Manchester Unitedtől a Real Madridhoz került.

Beckham csalódást okozott szurkolóinak

Sport2003.06.18, 13:31

A Manchester United szurkolóinak nagy része csalódottan vette tudomásul, hogy David Beckham a Real Madridban folytatja pályafutását. Sokan úgy érzik, hogy Sir Alex Ferguson vezetőedző "túl messzire ment" a világszerte népszerű középpályás elüldözésével.

Seaman végleg visszavonul

Sport2003.05.13, 11:21

Angol lapértesülések szerint szombaton, az angol FA-kupa döntőjében lép utoljára pályára David Seaman, az Arsenal veterán válogatott hálóőre, aki eddig 563 alkalommal védte az Ágyúsok kapuját. Az Angol Labdarúgóedzők Szövetsége Sir Alex Fergusont az évtized, míg David Moyest a szezon legjobbjának választotta.

Pénzbüntetést kapott az angol válogatott és Alex Ferguson

Sport2003.05.01, 19:00

Az Európai Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága rekordösszegű büntetéssel sújtotta az angolokat a törökök elleni Eb-selejtező alatt tapasztalt rendbontás, illetve rasszista bekiabálások miatt. Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője 10 ezer svájci frankos büntetést kapott, mert részrehajlással vádolta meg az UEFA-t a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének párosítása kapcsán.

Brazil balhátvéddel erősíthet a MU

Sport2003.04.30, 08:08

A Manchester United jó úton halad afelé, hogy megszerezze az aranyérmet a Premiershipben, ennek ellenére egyre több híresztelést hallani arról, hogy Alex Ferguson nagy változásokat tervez a játékoskeretben. Beckham esetleges távozásáról, a szóba került kapuscseréről sokat írtak, a legutóbbi hírek szerint pedig a Vörös Ördögök a következő szezontól egy brazil focistát is foglalkoztatnak majd Athirson személyében, aki korábban a Juventusnál egyszer már kudarcot vallott.

Az edzők folytatták az Arsenal-MU-t

Sport2003.04.17, 16:57

Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint Mark Halsey játékvezető indokolatlanul állította ki Sol Campbellt a Manchester United elleni, 2-2-re végződött szerdai rangadó hajrájában. A Vörös Ördögök mestere, Sir Alex Ferguson viszont úgy gondolja, a bíró teljesen jogosan küldte le a pályáról a válogatott hátvédet.

Cantona a MU bajnoki címét várja

Sport2003.04.15, 08:22

Eric Cantona, minden idők legnépszerűbb manchesteri labdarúgója azt jósolja, hogy egykori csapata, a United nyeri a Premiership 2002-2003-as kiírását. A bajnokság első tíz évének jubileumi szavazásán az évtized legjobb külföldi futballistájának megválasztott 36 éves egykori sztár szerint lehet, hogy döntetlenül végződik a szerdai, Highburyben sorra kerülő Arsenal-MU szuperderbi, ettől függetlenül Sir Alex Ferguson csapata nyeri a bajnoki címet, mégpedig azért, mert lelkileg erősebb labdarúgók alkotják.

Schmeichel visszavonul

Sport2003.04.13, 12:47

Peter Schmeichel, a Manchester City 39 éves kapuvédője - akit a kilencvenes évek derekán többször is megválasztottak a földkerekség legjobb kapusának - a szezon végén befejezi pályafutását.

Newcastle-ból üzent a MU a Realnak

Sport2003.04.12, 18:58

Káprázatos gálaelőadást rendezett a Manchester United a Premiership 33. fordulójának szombati játéknapján, hiszen Sir Alex Ferguson együttese idegenben verte 6-2-re a Newcastle együttesét.

Roy Keane, az új manchesteri edzőjelölt

Sport2003.03.05, 11:17

Noha harmincegy éves korában még nem szándékozik visszavonulni, a "jobb későn, mint soha" elvet követve Roy Keane is gondolkodik, mihez kezd, ha végleg ott hagyja a labdarúgópályát. Az ír középpályás úgy nyilatkozott, azt szeretné, hogy Sir Alex Ferguson visszavonulása után ő vehesse át a Manchester United irányítását.

Előző
Következő