Pest megye

címke rss

Talajcsere a Barátságból kifolyt olaj miatt

Itthon2002.09.18, 13:30

Javítás alatt volt a Pest megyében eltört Barátság I. kőolajvezeték mellékága, így az elfolyt olajat a tervek szerint is kiengedték volna. A Vecsést Ecserrel összekötő utat megtisztították az olajtól, így már járható. Elképzelhető, hogy az elöntött kukoricaföld talaját ki kell cserélni.

Jin-jang, sámán és kávézó az első magántemetőben

Itthon2002.10.30, 16:20

Megnyílt az ország első magántemetője a Pest megyei Csömör közelében. A temető különleges szolgáltatásai közé tartozik, hogy a holttesteket nem koporsóban, hanem halotti lepelben hamvasztják. A kegyhely nyitott az ügyfelek kezdeményezéseire, így ha valaki azt szeretné, hogy ősi rítusok szerint búcsúztassák rokonát, ismerősét, akkor a temető kész arra is, hogy sámánt szerezzen a szertartásra. A hozzátartozókat pedig a búcsúztatás előtt, közben vagy után halk zeneszó és egy hangulatos kávézó is várja.

Elloptak egy távolsági buszt Inárcson

Itthon2002.11.03, 11:29

Vasárnapra virradóra eltűnt egy távolsági busz a Pest megyei Inárcson. A sárga színű Ikarus-250-est sofőrje otthona elől vitték el az éjjel. A rendőrök jelenleg is keresik a járművet.

Közép-Magyarország

Itthon2002.11.08, 15:48

Ezt a régiót Budapest és Pest megye alkotja, így Közép-Magyarország az egyik leggyorsabban fejlődő és legjobb gazdasági mutatókkal rendelkező országrész. Bár területe a legkisebb, gazdasági teljesítőképessége a legnagyobb az ország régiói közül.

600 milliós csempészárut foglaltak le

Itthon2002.12.16, 19:37

A Vám- és Pénzügyőrség Bűnüldözési Igazgatóságának munkatársai 600 millió forint értékű műszaki árut foglaltak le egy Pest megyei településen hétfőn - jelentette be Sípos Jenő, a VPOP szóvivője.

Súlyos sérülések a jeges utakon

Itthon2003.01.02, 16:57

Csütörtök délutánra már járhatóak a főváros főbb útjai, több mellékútvonal azonban továbbra is csúszós. A Volán több Budapest környéki buszjáratát törölte csütörtökön a jeges utak miatt. Délután a fővárosban már nem érkezett bejelentés újabb közlekedési balesetről, reggel és délelőtt azonban rengeteg baleset történt a jeges utakon. Az M1-esen ketten súlyosan megsérültek, tíz autó csúszott egymásba.

Már halálos áldozata is van a jégnek

Itthon2003.01.03, 11:19

Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér és Pest megyében, valamint a Jászságban továbbra is csúszósak az utak. Hajdú-Bihar megyében, a 42-es úton a csúszós út halálos kimenetelű balesetet okozott. A síkos utakon több koccanásos baleset is történt.

Háromezren nem választhatják az evát

Gazdaság2003.01.13, 16:22

Összesen 66 737 bejelentkezési lap érkezett az egyszerűsített vállalkozói adóra az adóhivatalhoz hétfő reggelig - közölte az APEH. 3 ezer jelentkezőt utasítottak el, áll a közleményben.