Pervez Musarraf

címke rss

Meggyilkolták a volt kormányfő ellen nyomozó ügyészt Pakisztánban

Az ügyész Benazir Bhutto egykori kormányfő meggyilkolásának ügyében nyomozott, autóvezetés közben lőtte le két motoros. Az irányítás nélkül maradt autó még egy gyalogost is elgázolt. Az ügyben április végén helyezték házi őrizetbe az ugyancsak volt kormányfő Pervez Musarrafot.

Letartóztatták Pervez Musarrafot

Nagyvilág2013.04.19, 08:14

A volt pakisztáni elnököt azzal vádolják, hogy hazaárulást követett el. A rendőrség már át is adta a bíróságnak.

Elrendelték Pervez Musarraf letartóztatását

Nagyvilág2013.04.18, 10:05

A volt pakisztáni elnök azért tért vissza önkéntes száműzetéséből Pakisztánba, hogy induljon a májusi elnökválasztáson. Most letartóztatás vár rá.

Elfogatóparancsot adtak ki a volt pakisztáni elnök ellen

Nagyvilág2011.02.12, 12:20

Benazir Bhutto volt pakisztáni kormányfő meggyilkolása ügyében körözik Pervez Musarrafot. Az egykori pakisztáni államfő ellen egy terrorizmus ellenes bíróság adott ki elfogatóparancsot.

Szabadlábra helyezték a pakisztáni atombomba atyját

Nagyvilág2009.02.06, 10:58

Kiengedték házi őrizetéből Abdul Kadír Hán pakisztáni atomtudóst, akit azért ítéltek el még 2004-ben, mert kiderült: nukleáris anyagokat és információkat adott el Iránnak, Észak-Koreának és Líbiának. A 72 éves, beteg tudós nemrég arra célozgatott, hogy a katonai vezetés, és az őt elítélő Pervez Musarraf akkori államfő is tudott az információk átadásáról.

Bhutto férjét választották Pakisztán elnökévé

Nagyvilág2008.09.06, 18:36

A decemberben meggyilkolt Benazir Bhutto férjét, Aszif Ali Zardarit választották Pakisztán elnökévé. Zardari a augusztus 22-én lemondott Pervez Musarrafot követi az elnöki székben. Bár az új elnök és szövetségesei többségben vannak a törvényhozásban, a lakosság alig 26 százaléka támogatja, főként azért, mert korábban többször is korrupciós ügyekbe keveredett.

Meg akarták ölni a pakisztáni kormányfőt

Nagyvilág2008.09.03, 15:49

Megpróbálták megölni Juszuf Raza Gilani pakisztáni kormányfőt Iszlámábádban. A támadók sorozatot lőttek a miniszterelnök autója felé, de a BBC szerint Gilani nem sérült meg. Pakisztánban szombaton választják meg a lemondott Pervez Musarraf államfő utódját. Egykori ellenfelét, Benazir Bhuttót decemberben ölte meg egy merénylő.

Iszlamista harcosokkal végeztek Pakisztánban

Nagyvilág2008.08.23, 10:29

Szélsőséges muszlim harcosok támadtak pakisztáni katonákra az ország határvidékén. Az összecsapásban 35 szélsőséges és 4 katona vesztette életét. Musarraf elnök lemondása után bizonytalan, hogy az iszlámábádi koalíciós kormány fel tudja-e venni a harcot az egyre erősödő vallási fanatikusokkal.

Az ember, aki megvezette az USA-t

Nagyvilág2008.08.22, 07:53

Éveken át az orránál fogva vezette az USA-t. Pénzt kunyerált az Egyesült Államoktól a szélsőségesek elleni harcra, miközben lepaktált a vallási fanatikusokkal. Országában mára befészkelte magát az al-Kaida, az afgán szélsőségesek, de saját törzsi vezetői is a fejére nőttek. A hétfőn lemondott Pervez Musarraf alatt Pakisztán az egész világot fenyegető terrorizmus melegágyává vált.

Szeptemberben választják Musarraf utódját

Nagyvilág2008.08.22, 09:40

Szeptemberben dől el, ki követheti Pakisztán elnöki székében Pervez Musarrafot. Musarraf hétfőn modott le posztjáról, a februárban demokratikusan megálasztott új kormány nyomására.

Lemondott elnökségéről Pervez Musarraf

Nagyvilág2008.08.18, 16:41

Lemondott Pervez Musarraf pakisztáni elnök. Az 1999-ben katonai puccsal hatalomba került pakisztáni államfőt alkotmányos vádeljárással fenyegette a pakisztáni kormány, hogy rábírja a távozásra. Musarraf azt mondta, az ország érdekében távozik, utódjára azonban komoly megoldandó problémák várnak: toporgó gazdaság, megbízhatatlan titkosszolgálat, lázongó nyugati határvidék.

Borult a pakisztáni kormánykoalíció

Nagyvilág2008.05.12, 17:26

Újjáéledt a politikai bizonytalanság Pakisztánban, miután a nemrég megalakult kormánykoalíció második legnagyobb pártja bejelentette távozását. A szakítás oka, hogy nem tudtak megegyezni a Pervez Musarraf államfő által tavaly elbocsátott bírák visszahelyezéséről.

Megegyeztek a pakisztáni gázvezetékről

Archívum2008.04.28, 18:00

Irán és Pakisztán megegyezett egy több milliárd dolláros közös gázvezeték-építés kérdéseiről Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök hétfői iszlámábádi látogatása során - közölte a helyi média.

Hivatalba lépett az új pakisztáni kormányfő

Nagyvilág2008.03.25, 09:16

Letette a hivatali esküt Pakisztán új miniszterelnöke, Juszuf Raza Gilani. A tavaly decemberben meggyilkolt Benazir Bhutto pártjához tartozó politikus várhatóan könyörtelen ellenfele lesz Pervez Musarraf államfőnek, annál is inkább, hogy korábban öt évet töltött börtönben, korrupciós vádak miatt.

Kiengedték a bebörtönzött pakisztáni bírákat

Nagyvilág2008.03.24, 18:03

A tavaly novemberi rendkívüli állapot kihirdetésekor őrizetbe vett bírák szabadon engedését rendelte el Pakisztán új kormányfője. Juszuf Raza Gilani, aki hűséges híve a meggyilkolt Bhenazir Bhuttónak, a Pakisztáni Néppárt jelöltjeként indult, és megfigyelők szerint politikai harcot indít majd Pervez Musarraf elnök ellen.

Koalícióra lép a néhai Bhutto és Sarif pártja

Nagyvilág2008.02.21, 19:30

Koalíciós kormányt alakít Pakisztán két legnagyobb ellenzéki pártja, amely fölényes győzelmet aratott a hét eleji törvényhozási választásokon Pervez Musarraf elnök szövetségesei felett.

Elzavarnák Musarrafot pártja bukásával

Nagyvilág2008.02.20, 11:29

Óriási nyomás nehezedik Pervez Musarraf pakisztáni elnökre. A hétfői választások után - melyen az őt támogató erők súlyos vereséget szenvedtek - az ellenzék az elnök lemondását követeli. Az ellenzék egyik vezére, Navaz Sarif egy régi ígéretét is számon kéri az államfőn - eszerint Musarraf megígérte, ha a pakisztániak úgy akarják, távozni fog. Musarraf nem akar lemondani.

Elbukott a pártja, de marad Musarraf

Nagyvilág2008.02.19, 15:38

Az eddigi eredmények szerint az ellenzéki pártok arattak győzelmet a pakisztáni parlamenti választásokon. A részvételi arányt megfigyelők 30-40 százalék közöttire becsülték. Sokan az erőszaktól tartva nem vettek részt a szavazáson. Pervez Musarraf kijelentette: nem hajlandó távozni pozíciójából.

Választáson búcsúztathatják Musarrafot

Nagyvilág2008.02.18, 13:25

Feszült választáson szavazhatják le Pervez Musarraf csaknem tízéves uralmát Pakisztánban hétfőn. A rendet katonák és rendőrök tízezrei igyekleznek fenntartani. Az ellenzéki pártok már előre csalást szimatolnak, és nagy tüntetésekkel fenyegetnek.

A CIA-főnök megnevezte Bhutto gyilkosait

Nagyvilág2008.01.18, 17:11

Az amerikai hírszerzés is megerősítette a pakisztáni kormány gyanúját, hogy az al-Kaida terrorszervezet állt Benazir Bhutto ellenzéki politikus meggyilkolása mögött. A szélsőségesek korábban tagadták a vádat, és azt mondták, csak Musarraf elnöknek állt érdekében megölni Bhuttót.

A Scotland Yard nyomoz a Bhutto-gyilkosságban

Nagyvilág2008.01.05, 15:37

Átvizsgálja Benazír Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető meggyilkolásának helyszínét a brit bűnügyi rendőrség, a Scotland Yard. A merénylettel Musarraf elnök az al-Kaida terrorszervezetet vádolja, míg a megölt politikus tábora azt sejti: a kormány-és a titkosszolgálat áll a Bhutto életét kioltó merénylet mögött.

Februárra tolták a pakisztáni választást

Nagyvilág2008.01.02, 18:26

A pakisztáni választási bizottság bejelentette, hogy Benazir Bhutto ellenzéki vezető meggyilkolása miatt február 18-ára halasztják a parlamenti és tartományi választásokat, amelyre eredetileg január elején került volna sor. Pervez Musarraf államfő elkerülhetetlennek nevezte a választások elhalasztását, és ismét a terroristákat vádolta a gyilkosság elkövetésével a néphez intézett beszédben.

Százezrek siratták temetésén Benazir Bhuttót

Nagyvilág2007.12.28, 17:41

Gyászoló emberek százezrei gyűltek össze péntek délután a meggyilkolt pakisztáni ellenzéki vezető, Benazir Bhutto házánál. A politikust a családi mauzóleumban helyezték örök nyugalomra. Pervez Musarraf pakisztáni elnök háromnapos nemzeti gyászt rendelt el.

Hazaküldenek az utcáról mindenkit a katonák Pakisztánban

Nagyvilág2007.12.28, 15:44

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat állítólag magára vállalta a Benazir Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető ellen elkövetett csütörtöki merényletet. A robbantás után számos más vád is felröppent a gyilkosság felelőseiről, a meggyilkolt Bhutto egy korábbi levelében például előre megvádolta Pervez Musarraf elnököt. Közben éjszaka elharapózott az erőszak Pakisztánban, több városban lövöldözések és gyújtogatások voltak, Karacsiban egy rendőrt is agyonlőttek. Nyugati tudósítóknak pénteken nyilatkozó szemtanúk szerint bár hivatalosan nem hirdették ki, gyakorlatilag kijárási tilalom van érvényben.

Vége a rendkívüli állapotnak Pakisztánban

Nagyvilág2007.12.15, 10:43

A választási kampány kezdete előt egy nappal feloldotta a rendkívüli állapotot Pakisztánban Pervez Musarraf. Az elnök a rendkívüli állapotot azután vezette be, hogy összeesküvéssel vádolta meg a legfelsőbb bíróság tagjait.

Beiktatták Musarrafot az elnöki székbe

Nagyvilág2007.11.29, 19:32

Beiktatták Pervez Musarrafot a pakisztáni elnöki székbe, immár civilként. Az államfő szerdán mondott le hadsereg-főparancsnoki tisztéről, ezért kezdhette meg második mandátumát. Fővezéri tisztéről Musarraf nem könnyen mondott le, rendkívüli állapotot vezetett be az országban. Az elnök ellen tüntető ügyvédek összecsaptak a rendőrökkel Lahórban.

Lemondott a főparancsnokságról Musarraf

Nagyvilág2007.11.28, 07:52

Átadta eddigi helyettesének a hadsereg főparancsnoki tisztjét Pervez Musarraf pakisztáni elnök szerdán. Az államfőt októberben választották újra újabb öt évre, csütörtökön iktatják be hivatalának újabb ciklusára. Musarraf főként amerikai nyomásra tett le arról, hogy egyszerre legyen katonai vezető és elnök.

Búcsúzik a hadseregtől Musarraf

Nagyvilág2007.11.27, 08:15

Búcsúturnéra indult Pervez Musarraf. A pakisztáni elnök csütörtökön lemond katonai főparancsnoki posztjáról, de előtte végigjárja a a nagyobb laktanyákat.

Civilként esküszik az újraválasztott Musarraf

Nagyvilág2007.11.26, 13:42

Csütörtökön civilként teszi le a hivatali esküt Pervez Musarraf újraválasztott pakisztáni elnök. Az államfő közvetlenül beiktatása előtt lemond hadseregvezetői tisztségeiről.

Jóváhagyták a bírók Musarraf elnökségét

Nagyvilág2007.11.22, 11:31

A várakozásoknak megfelelően a Pervez Musarraf elnök által átalakított pakisztáni legfelsőbb bíróság elutasította az elnök újraválasztása elleni, utolsó kifogást is. Cserébe a tábornok-elnök azt ígérte, lemond hadseregparancsnoki posztjáról.

A Nemzetközösség felfüggesztette Pakisztán tagságát

Nagyvilág2007.11.22, 23:22

A Nemzetközösség felfüggesztette Pakisztán tagságát - jelentette be csütörtök este a szervezet főtitkára Kampalában. A lépésre azért került sor, mivel Pervez Musarraf elnök nem oldotta fel a rendkívüli állapotot. Pakisztánt 1999-ben, Musarraf katonai államcsínnyel való hatalomra kerülése után egyszer már megfosztották nemzetközösségi tagságától.

Lemond a hadsereg vezetéséről Musarraf

Nagyvilág2007.11.21, 08:19

Lemond hadseregparancsnoki tisztségéről Pervez Musarraf pakisztáni elnök, ha az ország legfelsőbb bírósága elutasítja az utolsó kifogást is, amelyet az elnök újraválasztása ellen emeltek. A pakisztáni belpolitikai válság kezdetén - amikor rendkívüli állapotot vezetett be - Musarraf a legfelsőbb bírót is eltávolította. Az elnök által november elején átalakított testület azonban várhatóan a kedvére tesz majd.

Ejthetik az amerikaiak Musarrafot

Nagyvilág2007.11.16, 14:14

"Washington dobhatja Pervez Musarraf pakisztáni elnököt" - írta a The Times, miután John Negroponte amerikai külügyi államtitkár Pakisztánban hozza a tábornok tudomására: készek alternatív vezetőt támogatni, ha Musarraf nem adja fel hadsereg-főparancsnoki tisztségét, nem biztosítja a sajtó szabadságát és a választások megrendezését és nem engedi szabadon a politikai foglyokat. Az Egyesült Államok a 2001. szeptember 11-i merényletek után vette pártfogásába az 1999-ben puccsal hatalomra jutott Musarrafot, mert szükségük volt Pakisztán támogatására az afganisztáni háborúban.

Feloldották Benazir Bhutto háziőrizetét

Nagyvilág2007.11.16, 00:03

A pakisztáni kormány feloldotta Benazir Bhutto volt kormányfő házi őrizetét. A politikusnőt akkor vették őrizetbe, amikor a Musarraf elnök elleni demonstráció élére állt volna.

Musarraf ügyvezető miniszterelnököt nevezett ki

Nagyvilág2007.11.15, 22:10

A pakisztáni parlament feloszlott csütörtökön, és ezzel formailag szabaddá vált az út a január eleji parlamenti választások megrendezéséhez. Pervez Musarraf pakisztáni elnök Mian Mohammed Szumrót, a szenátus elnökét nevezte ki ügyvezető kormányfőnek. A politikus az elnök pártjának tagja.

Hamarosan ledobja az egyenruhát Musarraf

Nagyvilág2007.11.15, 15:01

Hamarosan lemond a pakisztáni hadsereg parancsnoki posztjáról Pervez Musarraf, ha a legfelsőbb bíróság jogosnak ismeri el október eleji elnökké történt újraválasztását. Az elnök által november elején átalakított testület várhatóan kedvére tesz majd.

Feloszlatják a pakisztáni parlamentet

Nagyvilág2007.11.15, 12:02

Feloszlatják a pakisztáni parlamentet helyi idő szerint csütörtök éjfélkor, amint lejár a mandátuma. A választásokat a pakisztáni elnök, Pervez Musarraf január legelejére ígéri, miközben az országban bevezetett, a szélsőségesek fenygetésével indokolt rendkívüli állapot várhatóan továbbra is fennmarad. Szerdán két pakisztáni ellenzéki párt összefogásról állapodott meg. Pakisztánban csütörtöktül újra lehet CNN-t és BBC-t nézni.

Krikettsztárt tartóztattak le Pakisztánban

Nagyvilág2007.11.14, 19:16

Letartóztatták Imran Khan pakisztáni ellenzéki vezetőt, miután egy lahori diáktüntetésen vett részt, a rendkívüli állapot miatti kijárási tilalom ellenére. A tüntetők Pervez Musarraf pakisztáni elnök ellen demonstráltak. Eközben Musarraf tábornok azt mondta, "a választásokhoz szükséges nyugodt körülmények megteremtése miatt vezette be a rendkívüli állapotot".

Lemondatná Musarrafot az elbarrikádozott Bhutto

Nagyvilág2007.11.13, 17:15

Lemondásra szólította fel Pervez Musarraf pakisztáni elnököt Benazir Bhutto ellenzéki vezető, miután rendőrök százai vették körbe Bhutto lahori házát, hogy megakadályozzák távozását. Bhutto azt tervezte, hogy részt vesz a szükségállapot elleni keddi tiltakozáson.

Szóba se áll egymással Bhutto és Musarraf

Nagyvilág2007.11.12, 18:08

Végleg megszakadtak a Pervez Musarraf pakisztáni elnök és Benazir Bhutto ellenzéki vezető közötti tárgyalások a hatalommegosztásról.  Bhutto megerősítette, hogy megtartják a "hosszú menet" nevű demonstrációt, amellyel az elnök által elrendelt hadiállapot ellen tiltakoznak. A hatóságok készülnek a menet megakadályozására.

Januárban választhat Pakisztán

Nagyvilág2007.11.11, 18:01

Akár már január elején választásokat tarthatnak Pakisztánban. Ezt vasárnap jelentette be Pervez Musarraf elnök, aki alig több mint egy hete vezetett be rendkívüli állapotot az országban.

Ultimátumot adott az ellenzék Musarrafnak

Nagyvilág2007.11.07, 15:44

Ultimátumot adott Pervez Musarraf pakisztáni elnöknek a szombat óta tartó rendkívüli állapot eltörlésére az ellenzék. Benazir Bhutto volt pakisztáni miniszterelnök péntekre tömegtüntetést szervez a hivatalos tiltás ellenére, a jövő héten pedig "hosszú menetelésre" készül, ha Musarraf tábornok nem változtat álláspontján. Eközben a rendőrség gumibotokkal és könnygázzal oszlatta fel a Bhutto mellett tüntető csoportot Iszlámábádban.

Nem adja hatalmát a puccstábornok

Nagyvilág2007.11.06, 15:16

Pervez Musarraf tábornok, pakisztáni elnök vérbeli puccsista: először 1999-ben döntötte meg a kormányt, most pedig a saját maga által megvalósított "valódi demokráciát". Nem túl karizmatikus, karrierista katona, aki jelentéktelennek tartott diktátorból lett Washington és London ünnepelt szövetségese és még kaszált is vele. De diplomáciai ügyeskedése miatt többször sarokba szorult: a nemzetközi közösség Oszama bin Laden nem túl lelkes üldözése, a tálibok Amerika-barátsága miatt szorongatták. India, és a világ eközben lélegzet visszafojtva nézte, hogy a két tűz közé került tábornok keze megremeg-e az atomarzenál indítógombján.

Gumibottal verték a tiltakozó jogászokat Pakisztánban

Nagyvilág2007.11.05, 16:26

A rendkívüli állapot bevezetése ellenére várhatóan mégiscsak lesznek parlamenti és tartományi válazstások januárban Pakisztánban. Hétfőn újabb ellenzéki tüntetések zajlottak az országban, a demonstrálókat a rendőrök gumiibottal verték. Pervez Musarraf elnök a szélsőségesek jelentette veszélyre hivatkozva vezetett be rendkívüli állapotot. Ellenfelei szerint csak egy számára kedvezőtlen legfelsőbb bírósági döntést próbál ezzel megúszni.

Musarraf felfüggesztette az alkotmányt

Nagyvilág2007.11.04, 12:49

Pervez Musarraf pakisztáni elnök rendkívüli állapotot jelentett be szombaton, állítása szerint azért volt erre szükség, mert veszélyben volt az ország. A magántelevíziók beszüntették adásukat, a telefonok pedig elnémultak. A legfelsőbb bíróság visszautasította a rendkívüli állapot bevezetését, erre a bíróság épületét körbevették a katonák. Az intézkedés oka az lehet, hogy a testületnek kell döntenie arról, Musarrafot jogszerűen választották-e újra államfőnek, miközben továbbra is ő maradt a hadsereg főparancsnoka. Benazir Bhutto, az ellenzék vezetője elítélte az elnök lépését.

Tízezrek ünnepelték a hazatérő Bhuttot

Nagyvilág2007.10.18, 13:17

Megérkezett csütörtökön Pakisztánba a több évig önkéntes számüzetésben élő ellenzéki politikus, Benazir Bhutto. A politikus asszony által irányított párt a legerősebb ellenzéki erő a Pakisztánt jelenleg vezető Pervez Musarraf elnökkel szemben. Kettejük között akár a hatalom megosztása is elképzelhető.

Lezuhant Musarraf kísérőhelikoptere

Nagyvilág2007.10.08, 17:19

Lezuhant a Pervez Musarraf pakisztáni elnököt kísérő helikopter, négyen meghaltak - közölte a pakisztáni hadsereg. Musarraf nem sérült meg, mert egy másik helikopteren utazott a pakisztáni ellenőrzésű Kasmír tartományba. Az elnöki szóvivő viszont egyike a nyolc sérültnek. A szombati választásokon győztes Musarraf a 73 ezer ember halálát okozó földrengés 2. évfordulója miatt utazott Kasmírba. A BBC szerint már három merényletet élt túl.

Előző
Következő