per
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tévé
- média
- bíróság
- Apple
- kártérítés
- legfrissebb
- legrégebbi
Hajdú Péter kontra Damu Roland: az ügyvéd szerint félreértésről van szó
Hajdú Péter beperli Damu Rolandot, mert miután gázsiért exkluzív interjút adott a Frizbi-nek, a rivális RTL-en is nyilatkozott, a Fókusz című műsorban. Damu Roland megkeresésünkre ügyvédjéhez irányított minket, aki szerint védence nem szegett szerződést.
Esztergom közel egymilliárd forintra perelné a Suzukit
Az esztergomi önkormányzat zárt ülésen úgy döntött, hogy 940 millió forintos keresetet indít a Magyar Suzuki Zrt. ellen egy meghiúsult telekvásárlás miatt - írja a Szeretgom.hu internetes oldal. Tétényi Éva polgármester nem cáfolta és nem erősítette meg az értesülést, de mint mondta, nem ért egyet a perindítással.
- címkék:
- Tétényi Éva
- Suzuki
- per
- előszerződés
- Fidesz
- Suzuki
- Címkefelhő »
Damu Roland megvert női sorra jelentkeznek Hajdú Péternél
Mint ahogy azt a Life.hu is megírta a múlt héten, a Jóban Rosszban egykori színészét beperelte Hajdú Péter, mivel megszegte a Frizbivel kötött szerződését - Damu nem nyilatkozhatott volna másik televíziós csatornának, ő mégis elment a konkurenciához, hogy ott is elsírja a bánatát.
Börtönöket perel a budaörsi pénzszállítórablás egyik gyanúsítottja
Ötmillió forint követel a Sopronkőhidai Fegyház és Börtöntől egy hat éve őrizetben levő, rablással gyanúsított férfi. S. Péter az állítja: megromlott a látása, mert egy gyengén megvilágított cellában tartották fogva, emellett aránytalanul kis helyet biztosítottak neki a sétára, és csak havonta egyszer fogadhatott látogatókat.
Megkezdődött Michael Jackson orvosának pere
Az ügyészség szerint a Conrad Murray irányította gyógyszeres kezelés vezetett az énekes halálához. A pert élőben közvetíti több amerikai tévéállomás.
Beperelte Szlovákiát Strasbourgban az ország legfelsőbb bíróságának elnöke
Fegyelmi eljárást indítottak a szlovákiai legfelsőbb bíróság elnöke ellen, fizetésének nagyobb részét pedig egy évre elvonták, mert megakadályozta, hogy a pénzügyminisztérium ellenőrizze az általa vezetett intézmény gazdálkodását. Stefan Harabin az Európai Emberi Jogi bíróságon emelt panaszt emiatt.
A nyomozás lezárásáig nem indít pert az állam a Mal Zrt. ellen
Nem zárult le a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozása, és újabb gyanúsítások is folyamatban vannak, ezért nem indít még pert az állam a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófában érintett Mal Zrt. ellen - közölte hétfőn a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A katasztrófa miatt eddig tizenöt embert gyanúsítanak.
Hajdú Péternek vallott Damu egykori bírónője
Hajdú Péter Frizbi című műsorában vallott a Damu Roland ügyét kétszer is tárgyaló bírónő, Dr. Szabó Noémi.
- címkék:
- Damu Roland
- Hajdú Péter
- per
- Frizbi
- Címkefelhő »
Közzé kell tenni a magyar-kínai megállapodások szövegét a bíróság szerint
A magyar-kínai megállapodások közzétételére kötelezte a kormányt első fokon kedden a bíróság. Az LMP korábban a közérdekű adatok kiadására hivatkozva indított pert.
Soros pert vesztett a strasbourgi bíróságon
Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtöki határozatában Soros György magyar származású amerikai üzletember panaszát.