Pénzjegynyomda

címke rss
A csaló, aki kevés híján megvette egy ország jegybankját

A csaló, aki kevés híján megvette egy ország jegybankját

A pénz és a gazdaság története számos meghökkentő fordulattal és elképesztő csalásokat elkövető szélhámosokkal van tele. Az utókor ítélete szerint azonban a rendkívül erős mezőnyből is kiemelkedik egy portugál származású figura, akinek számlájára az 1920-as évek közepéről a modern monetáris világ egyik legnagyobb csalása írható. Alves dos Reis bűnlajstroma egyetlen nagy, epikus ívet írt le, amelynek végén még az akkori portugál jegybank megvásárlása is kis híján megvalósult. A férfi pénzügyi machinációi azonban ahhoz is hozzájárultak, hogy 1926-ban Portugáliában diktatúra jusson hatalomra.

A jövőben is az Állami Nyomda gyártja a személyi igazolványokat

Gazdaság2010.12.08, 08:46

A következő hét évben is az Állami Nyomda által vezetett konzorcium gyártja a legvédettebb hazai okmányokat. A megkötött szerződés értéke 16,5 milliárd forint.

Előző
  • 1
Következő