pedofília

címke rss

Kiszabadulhat a börtönből egy megrögzött pedofil, aki saját magát is veszélyesnek tartja

Nagyvilág2022.06.03, 20:30

A 62 éves, pedofil Bradley Pen Dragon ebben a hónapban szabadlábra kerülhet egy thaiföldi börtönből, ahol 13 évet letöltött, miután szexuálisan zaklatott egy 13 éves lányt. Ehhez azonban 62 szigorú feltételt írtak elő, például házi őrizetet, szakember kezelését, illetve, hogy nem érintkezhet kiskorúakkal. Mint kiderült, korábban Walesben és Ausztráliában is kellett már börtönben ülnie egyéb súlyos bűncselekmények miatt.

Újabb pedofilokat mentegető cikk jelent meg a nyugati sajtóban

Nagyvilág2022.06.02, 19:49

Ezúttal az egyik vezető német hírportál, az önmagát egyébként konzervatívnak mondó Die Welt jelentetett meg egy olyan írást, amely szerint a pedofil férfiaknak is szükségük van vágyaik legális kiélésére.

Ez a gyönyőrű tévésztár nyíltan beszélt apja pedofil hajlamairól, és 9 feleségéről - képek

Nagyvilág2022.05.30, 23:55

A 35 éves valóságshow-szereplő elárulta, hogy apja, aki 10 évvel ezelőtt meghalt, egy hírhedt szektavezető volt, ő pedig egészen hatéves koráig nem tudta, ki az anyja. Nem csoda: a férfi 9 feleségével és 64 gyerekével élt együtt. A szekta 1993-ban oszlott fel, amikor a férfiról kiderült, hogy gyerekeket molesztált. 2000-ben börtönbe került, ott is halt meg két évvel később.

Gyermekpornót találtak a tévésztár számítógépén

Life.hu2022.05.27, 16:00

12 és fél év szabadságvesztést és 4 millió forintost pénzbírságot szabtak ki a TLC sztárjára, Josh Duggarra, miután a bíróság bűnösnek találta gyermekpornográfia birtoklásának vádjában. 

Nemi erőszak, adócsalás és gyilkosság - ezért kerültek börtönbe egykori sztársportolók

Sport2022.05.18, 05:56

A világ egykori és jelenlegi profi sportolói olykor nem csak a teljesítményükkel keltenek csodálatot vagy feltűnést, hanem sokszor törvénybe ütköző dolgokat tesznek. A legszélsőségesebb esetekben a sztársportolók kiváló ügyvédei sem tudják megmenteni a védenceiket, akiknek szembesülnie kell a tetteik következményével. Az Origo összegyűjtőtt tíz sportolót, akik már átélték, hogy milyen az élet a rácsok mögött.

Egy egész napot végigutazott egy 60 éves pedofil, hogy szexelhessen egy kislánnyal

Nagyvilág2022.05.06, 08:40

Többszáz kilométert utazott egy pedofil férfi, hogy szexeljen egy tizenhárom éves lánnyal, akit az interneten ismert meg. A találkozóra gondosan bebiztosította magát: egy balaclava-maszkot, egy kést és több Viagra-tablettát is magával vitt. Mint kiderült, a lány profilja csak egy csapda volt, melyet egy pedofilokra vadászó nyomozócsoport tagjai hoztak létre. Így a férfit kellemetlen meglepetés érte, amikor az előre megbeszélt a találkozóhelyen a kamaszlány helyett a rendőrök várták.

Bohócálarcban és Harry Potteres pizsamában zaklatta a gyerekeket egy perverz énektanár

Nagyvilág2022.05.04, 07:54

Az egykor zenetanárként dolgozó, 32 éves Benjamin Heels elismerte, hogy több gyereket is molesztált, az egyiküket arra is rávette, hogy szexeljen vele. A pedofil férfiról emellett furcsa fényképek kerültek elő, amelyeken bohócnak sminkelte magát, és Harry Potter mintájú pizsamát viselt.

Kislányokat fogdosott egy pedofil Dunaharasztiban

Itthon2022.04.26, 11:37

Minden létező módon próbált kiskorú lányokkal érintkezni egy férfi, volt, hogy ölelésért cserébe cigarettát vett nekik, de az is előfordult, hogy kihasználta, ha az áldozat elaludt, és fogdosni kezdte. A lányok mindent elmondtak a szüleiknek, akik feljelentették a férfit.

Szexuálisan zaklatta a diákjait egy kaliforniai tanárnő

Nagyvilág2022.04.13, 10:59

Egy 35 éves, kaliforniai biológiatanárnő épp Hawaii szigetén töltött nyaralásából tért haza, amikor szexuális zaklatás miatt őrizetbe vették.

Rámenősen próbált gyerekpornót szerezni egy pedofil nyugdíjas

Itthon2022.04.05, 16:28

Elsőfokon egy év nyolc hónap felfüggesztett börtönt kapott az a 75 éves férfi, aki egy 12 éves gyerektől kért pornófelvételeket, előtte azonban a fiú 13 éves bátyjánál próbálkozott. 

15 éves diákjával szexelt a 21 éves walesi tanárnő, mégsem kell börtönbe mennie

Nagyvilág2022.03.29, 13:12

Felfüggesztett börtönt, pénzbüntetést, és fizetetlen munkavégzést szabtak ki büntetésképp arra a tanársegédre, aki kétszer is lefeküdt egy 15 éves kamaszfiúval, mondván, hogy az életkor csak egy szám, ami nem jelent semmit. A 21 éves, walesi nő flörtölni kezdett tanítványával és szerelmes üzenetekkel bombázta, mielőtt felcsábította a fiút Gwynedd-ben a található lakásába.

Hét év fegyházra ítélték a pedofil baranyai fociedzőt: óvodás és kisiskolás fiúkat molesztált

Life.hu2022.03.22, 20:27

Tetteire azután derült fény, hogy a gyerekek részletesen beszámoltak családtagjaiknak a történésekről.

Pedofil szexuális bűnözőket enged gyerekek közelébe az LMBTQ-lobbi

Nagyvilág2022.02.21, 12:19

A baloldali, úgynevezett Drag Queen-életforma – korosztálytól függetlenül – kezd egyre inkább divatossá válni. A néhány éve még rétegműfajnak számító jelenség elterjedésének hátterében az is áll, hogy számos televíziós műsor, előadás és gyerekeknek szóló felolvasóest propagálja. Számos fiatal és gyerek éppen ezért mutat érdeklődést a drag-életforma irányában. Aggályos ugyanakkor, hogy a gyerekekkel foglalkozó – gyerekeknek előadásokat tartó – Drag Queenek között, mint kiderült, van szexuális bűnelkövető is, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Már húsz éve a pedofíliát éltette és védelmezte egy New York-i egyetem most felfüggesztett oktatója

Nagyvilág2022.02.04, 13:20

A New York állambeli Fredonia településen található egyetem, a State University of New York at Fredonia (SUNY Fredonia) azonnali hatállyal felfüggesztette egyik oktatóját, Stephen Kershnart, miután a tanárnak a pedofília mellett érveket megfogalmazó kijelentései széles körben elterjedtek az interneten - írja az rt.com.

Pedofil óvónőt ítélt el a bíróság: a budapesti pedagógus és párja csecsemőket és óvodásokat bántalmazott

Life.hu2022.01.27, 10:56

A kegyetlen nő szexuálisan zaklatta nemcsak a saját gyerekét, de egy rokona kislányát is, miközben fotózta is őket. 

Emberrabló pedofilokat tartóztattak le Franciaországban

Nagyvilág2022.01.19, 14:03

A két pedofil férfi elrabolt, a dél-franciaországi Marsaille-ben fogvatartott, majd pedig többször megerőszakolt egy alig 14 éves lányt. A pedofilokat elfogták és eljárást indítottak ellenük kiskorú sérelmére csoportosan elkövetett nemi erőszak és a személyi szabadság megsértése miatt – adta hírül a BFM televízió.

Sokkoló számú vérfertőzés, nyílt pedofília és megrendelhető nemi erőszak Franciaországban

Nagyvilág2022.01.16, 13:53

Pedofíliát éltető író, nevelt fiát két éven át megerőszakoló baloldali filozófus-politikus, milliókat érintő vérfertőzés és tízezerszám eltussolt ügyek – az utóbbi időben ilyen nyilatkozatok, bűnügyek, hírek jelentek meg a francia sajtóban. A híradások arról is szólnak: egyre terjed az online szexturizmusnak az a formája, amikor egy pedofil megrendelésére erőszakolnak meg gyermekeket leginkább a Távol-Keleten, esetleg Romániában. A rendelésre megerőszakolt gyermekek átlagéletkora csupán öt év. Egy francia jogi szakértő szerint csak a jogszabályok szigorításával védhetők meg a gyermekek.

Enyhítették a vádat az apa ellen, aki leszúrta a lányát zaklató pedofilt

Nagyvilág2022.01.15, 16:19

Ejtették a gyilkosság vádját azzal az orosz férfival szemben, aki leszúrta egy pedofil barátját, mert szexuálisan zaklattta a kiskorú lányát - írja a Daily Mail.

Horrorfilmbe illő szexjelenetekre kényszerített több kiskorú lányt egy Halloween-mániás pedofil

Nagyvilág2022.01.14, 20:21

A 31 éves, angol Billy Bradshaw vámpírnak öltözött a saját esküvőjén, és életreszóló traumát okozott több fiatal lánynak azzal, hogy horrorba illő szexjelenetekre vette rá őket. A férfi hátborzongató tettéért 12 év börtönt kapott.

Azt mondta, beleegyezett az iskoláslány az erőszakba

Nagyvilág2022.01.14, 12:51

Az egykori ingatlanügynököt, Thomas Hofert 6 és fél év börtönbüntetésre ítélték, miután bebizonyosodott róla, hogy több fiatal lányt is megerőszakolt 2016-ban. Miután kiszabadult, interjút adott egy tévéműsorban, melyben azt állította, hogy áldozatai hazudtak, és a szex közös megegyezés alapján történt.

Az USA Today című napilapban amerikai kutatók mentegetik a pedofíliát

Nagyvilág2022.01.13, 10:18

A szexuális rendellenességekkel foglalkozó kutatók szerint a pedofília nem egyenlő a nemi erőszakkal és nem szabadna stigmatizálni a pedofilokat, de a közvélemény nem így látja. „A pedofília valószínűleg az anyaméhben alakul ki" – írta egyik Twitter-bejegyzésében kedden az USA Today Life - írja a Magyar Nemzet.

12 éves kislányokra és kisfiúkra vadászott egy budapesti pedofil

Itthon2022.01.07, 11:54

Tizennyolc év alatti személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel, gyermekpornográfiával, zaklatással és kényszerítéssel vádol a Veszprémi Járási Ügyészség egy férfit, aki internetes kapcsolaton keresztül több gyermektől szerzett szép szóval vagy fenyegetéssel pornográf tartalmú fotókat, videókat - írta Orbán György, a Veszprém Megyei Főügyészség főügyésze az Origónak.

Pedofilbotrány: II. Erzsébet fia egyre nehezebb helyzetben van

Life.hu2021.12.31, 15:02

Elítélték Jeffrey Epstein kerítőjét, ráadásul jelentkezett egy tanú, aki András herceg ellen vallana.

Tokár Tomi szerint attól nem lesz kevesebb pedofil, hogy ő nem posztol a gyerekéről

Life.hu2021.12.31, 10:39

Tokár Tamás úgy gondolja, igazságtalan bántani azokat a szülőket, akik megmutatják a gyerekeiket a közösségi médiában.

Nemi betegséggel fertőzte meg lakótársa hatéves kislányát

Nagyvilág2021.12.27, 21:46

Lakótársa kislányát zaklatta egy arizonai férfi - írja a Bors.

Buszmegállóban támadt rá egy brit kislányra egy pedofil

Nagyvilág2021.12.17, 10:55

Sokkoló élményben volt része annak a 11 éves, brit diáklánynak, aki  a megállóban várt a buszra, hogy az iskolából hazajusson. Egy férfi megszólította és el akarta csalni egy parkba. Amikor a gyerek ezt visszautasította, a férfi megfenyegette, hogy kés van nála, aztán egy fához vonszolta és megcsókolta.

Síró kisfiúkat kényszerített szexuális aktusra egy férfi Veszprém megyében

Life.hu2021.12.16, 12:24

A Győri Fellebbviteli Főügyészség a gyerekeket szexuálisan bántalmazó férfi egyik cselekményének súlyosabb minősítésére, illetve a férfi büntetésének súlyosbítására tett indítványt.

Egy pedofil férfi heteken át zaklatta egy pár kisfiát a babafigyelőn keresztül

Life.hu2021.12.12, 22:05

A szülők nem tudtak rajönni arra, hogy a kisbabájuk mitől ébredhet fel minden éjjel ugyanabban az időpontban. Hiába nyugtatgatták, semmi sem használt. Amikor azonban meglátták, mi történik a babafigyelőn, majdnem sokkot kaptak!

Rengetegszer megerőszakolta a kétéves üllői kislányt az édesanya gyerekkori barátja

Itthon2021.12.07, 08:10

Hiába voltak gyerekkoruk óta barátok, kár volt az üllői édesanyának megbíznia abban a férfiban, aki többször megerőszakolta a mindössze kétéves kislányt - írja a Bors.

Még mindig praktizál a fővárosban a pedofil háziorvos: kiskorú áldozata később öngyilkos lett (18+)

Life.hu2021.11.24, 15:21

A jemeni származású háziorvost a betegei szexuális zaklatása miatt jelentették fel, ám a történet egyre bizarrabb.

Teherbe ejtette nevelt lányát egy pedofil férfi Fejér megyében

Itthon2021.11.17, 19:34

Fegyházbüntetés várhat arra a férfira, aki rendszeresen verte, terrorizálta, és többször meg is erőszakolta mostohalányát, akit végül teherbe is ejtett.

Így mentegetik a pedofilokat Amerikában

Nagyvilág2021.11.15, 16:37

Egyre több követője van az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában annak a mozgalomnak, melynek célja, hogy normalizálja a pedofíliát. A pedofilok a közösségi oldalakon kezdtek közösségépítésbe, magukat „kiskorúakhoz vonzódó személyeknek" nevezve. Legutóbb egy magát queerként azonosító egyetemi adjunktus állt ki a baloldali mozgalom és az elmélet mellett. A politikai korrektség terrorja már a pedofilokat is segíti: nevén sem akarják nevezni őket, mert az rosszul esik nekik.

"Hívj anyucinak" - Lebukott a nő, aki orálisan kényeztetett és szexre kényszerített egy 12 éves fiút

Life.hu2021.10.08, 08:45

Három alkalommal kényszerítette szexre a 12 éves fiút a 18 éves nő. Most kiderült, mit tett vele pontosan.

Hónapokon át molesztálta 14 éves diákját a 31 éves tanárnő: a fiú nővére buktatta le őket

Life.hu2021.10.06, 17:37

A floridai tanárnő akkor bukott le, amikor diákja nővére megnézte az öccse telefonját, amelyben pikáns üzeneteket és fotókat talált.

Hét éven keresztül erőszakolta kislányát a sarkadi apa, videókat is készített róla

Itthon2021.09.30, 08:30

Első fokon 16 év börtönt kapott az a férfi, aki megerőszakolta saját kiskorú gyermekét - írta a Borsonline.

Gyomorforgató dolgokat tett 11 éves unokájával a pedofil férfi: borzalmas részletekre derült fény

Life.hu2021.09.22, 19:01

Egy 57 éves férfi rendszeresen zaklatta, fogdosta, erőszakosan szexuális cselekményre késztetett egy 11 éves kislányt. Az ügyészség a 8 év fegyházbüntetés súlyosbítását indítványozta.

Begyógyszerezett, majd egy pornószobába vitt egy 8 éves gyereket egy pedofil orvos Angliában

Nagyvilág2021.09.07, 21:21

Életfogytiglan börtönre ítéltek egy perverz rendőrségi orvost, Robert Cameron Wellst, aki egy rögtönzött pornószobát hozott létre egy hulladéktárolóban, hogy kedvére forgathassa beteg filmjeit. Egy nyolcéves kisfiút is bevitt az általa berendezett pornóstúdióba, és azzal biztatta, hogy sztárt csinál belőle. Előtte azonban még gondosan elkábította gyógyszerekkel. A férfinak több fiatalkrú áldozata is volt.

Azt akarják, hogy börtönben maradjon a kilencéves lányával erőszakoskodó pedofil férfi

Itthon2021.08.13, 11:15

Az ügyészség a letartóztatása helybenhagyását javasolta annak a szabadkígyósi férfinak az ügyében, aki rendszeresen zaklatta, és szexuális cselekményekre kényszerítette az egyik gyerekét.

Már a pedofilokat is védik a multinacionális médiaszolgáltatók

Itthon2021.08.11, 19:46

Már Magyarországon is találkozni a pedofíliát relativizáló alkotásokkal, ezúttal az HBO GO nemzetközi streamingszolgáltató kínálatában bukkant fel egy. A "Nem vagyok, aki vagyok" című filmről az Alapjogokért Központ igazgatója, Szánthó Miklós azt mondta: hazudnak a nemzetközi cégek, amikor tagadják, hogy politizálnának, azt állítva, hogy csak társadalmi ügyek mellett állnak ki - írja a Magyar Nemzet.

Mit szól a baloldal érdi polgármesterük pedofilbotrányához?

Itthon2021.08.09, 12:24

Mint arról az Origo is beszámolt, súlyos pedofilbotrány rázta meg a Pest megyei Érdet. A botrányos esetet Csőzik László baloldali polgármester nem jelentette a rendőrségen. Május végén egy férfi teljesen meztelenül mutogatta a nemi szervét az egyik érdi óvoda játszóterének környékén, és azt kiabálta a gyerekeknek, hogy azt vegyék a szájukba. Az Origo megkeresésére a polgármester elismerte, hogy tudott a botrányról, de a továbbiakban hárított. Tagadta azt az információnkat, hogy a pedofil férfi az ismerőse, és azt állította, csak egyszer találkozott vele a botrányos esetet követően. Így viszont végképp érthetetlen, hogy a bűncselekméényt ...

Meztelenül mutogatta magát óvodásoknak egy férfi Érden, a baloldali polgármester a pedofilt védi

Itthon2021.08.09, 11:38

Az elmúlt napokban súlyos pedofil botrány rázta meg a Pest megyei Érdet, amelyet Csőzik László baloldali polgármester megpróbált eltussolni. Ez derül ki az Origóhoz eljuttatott dokumentumokból. Május végén egy férfi teljesen meztelenül mutogatta a nemi szervét az egyik érdi óvoda játszóterének környékén, és azt kiabálta a gyerekeknek, hogy azt vegyék a szájukba. Az Origo a történtek kapcsán megkereste Csőzik Lászlót, aki elismerte, tudott a botrányról, és az eset után találkozott a meztelenkedő férfival, ugyanakkor azt állította, hogy a férfi amúgy nem ismerőse. Így viszont végképp nehezen érthető, hogy miért nem tett feljelentést, ...

Öngyilkosságot kísérelhetett meg a letartóztatott pedofil jobbikos

Itthon2021.08.04, 16:54

Pár nappal ezelőtt öngyilkosságot kísérelt meg a pedofil pornográf felvételek miatt letartóztatott jobbikos Horváth László - írja a Bennfentes.

Egy magyar politikus lehet a gyulai gyermekpornográf bűncselekmény elkövetője

Life.hu2021.08.04, 12:08

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya – szakértők bevonásával – nyomozást folytat egy gyulai férfival szemben gyermekpornográfia bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Szathmáry Nikolett megölése - a gyerekgyilkosság, amelynek ügyében egy jobbikos politikus ellen nyomozhatnak

Itthon2021.08.03, 18:02

A 7 éves Szathmáry Nikolett 1998 januárjában elment a szokásos néptáncórájára Gyulán, ahonnan többet nem ért haza. A holttestét 3 évvel később, 2001-ben találták meg nádvágók munka közben a 44-es főút mellett. Szerda hajnalban letartóztatták a Jobbik egyik politikusát, mert pornográf képeket készített. Később kiderült, hogy gyermekpornográf képekről van szó.  Nem sokkal később a Pesti Srácok megírta, hogy Horváth Lászlótól DNS-mintát vettek Szathmáry Nikolett ügyében, a rendőrség pedig egy újabb közleményben megerősítette azt, amit a PS kiderített: Horváth László ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi Főosztálya nyomoz - vagyis aahogy ...

Kiderült, ki az a Premier League-sztár, akit pedofília miatt letartóztattak

Sport2021.07.21, 11:09

A Premier League-ben szereplő Everton labdarúgóját, Gylfi Sigurdssont pedofília vádjával őrizetbe vették.

Pedofília miatt tartóztattak le egy futballistát: ennyit lehet tudni a kilétéről

Life.hu2021.07.20, 13:14

Szexuális bűncselekméy gyanúja miatt tartóztattak le egy futballistát, ám a nevét nem közölték.

Vámpírnak képzelte magát egy perverz tanár, fecskendőket is vitt az iskolába, hogy megigya egy fiatal tanítványa vérét

Nagyvilág2021.07.16, 22:35

10 év börtönre ítélték azt a texasi férfit, aki tanárként dolgozott egy középiskolában, és kiderült róla, hogy rendszeresen molesztálta az egyik tanítványát, sőt, még egy rendkívül perverz szexuális játékra is rá akarta venni a lányt: fecskendőket vitt magával az iskolába, hogy kiszívja, és megigya a vérét - írta meg a DailyStar,

2 éves, egészen kicsi lányoknak vetítenek leszbikus karakterekkel mesefilmet Amerikában

Nagyvilág2021.07.15, 09:18

A Danube Institute a Daily Wire-re és az Insiderre hivatkozva most egy új, széles körű jelentést mutatott be, amely rávilágít az LMBTQ+ karakterek és témák számának növekedésére. A felmérés szerint a meleg- és transzpropaganda úgymond művészei nemi határokat feszegetnek a gyermekek rajzfilmjeiben, olyan határokat, amelyeket társaik nem tudtak – vagy nem mertek eddig áthágni. Fontos szemléltetni azt is, hogy ezen folyamatok nem az organikus történeti események eredményei, hanem a színfalak mögötti meleg aktivisták és legtöbbször a Soros-hálózathoz köthető emberek befolyásolási eszközei.

Szijjártó Péter: A gyermekvédelmi törvény nem mossa össze a pedofíliát és a homoszexualitást - videó

Itthon2021.07.14, 08:22

Hamis hír, hogy az egyes rendelkezései miatt sokak által bírált magyar gyermekvédelmi törvény összemosná a pedofíliát és a homoszexualitást - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a CNN hírtelevíziónak adott interjújában.

Soros radikális baloldali feministái "lázadó" 13 éves lányokat is várnak a nyári táborukba

Itthon2021.07.13, 13:44

Alig pár hete fogadta el az Országgyűlés a gyermekvédelmi törvénycsomagot, a Soros-szervezetek láthatólag mindent megtesznek azért, hogy igazolják annak szükségszerűségét. Feltehetően szándékos provokációból, a bírósági ügyek megindításának és ezzel a joggyakorlat kialakításának céljával tették közzé nyári tábor felhívásaikat Soros György magyarországi feminista szervezetei, a Patent Egyesület (Patriarchátust Ellenzők Társasága) és a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület). A törvényben ugyanis azt is rögzítették, hogy az iskolákban csak a nyilvántartásba vett személyek és szervezetek tarthatnának szexuális felvilágosíításról ...

Eredetileg hat év börtönre ítélték, de ennél többre is számíthat egy pedofil fociedző

Itthon2021.07.07, 18:40

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az első fokon kiszabott börtönbüntetés súlyosítását javasolta annak a férfinak az ügyében, aki edzőként több kiskorú tanítványát is zaklatta.

Soros György fiának személyes ügye a Magyarország elleni legújabb támadás

Itthon2021.07.06, 12:56

A magyar gyermekvédelmi törvény körül kialakult nemzetközi össztűz megmutatta: a Soros-birodalom továbbra is rendkívüli erővel támadja a hagyományos, konzervatív értékrendű országokat, elsősorban Magyarországot. Amíg apjának, Soros Györgynek a migránsok, így az illegális és tömeges migráció, addig Alexander Sorosnak, az LMBTQ-propaganda a személyes ügye. Ahogy azt többször bemutattuk, Alex Sorosnak rendkívül komoly befolyása van az európai és a tengerentúli LMBTQ-lobbira, amely fegyelmezett katonai alakulatként követi az utasításokat és folytatja a támadást Magyarország ellen. 

Öngyilkos lett a cellájában a győri pedofil

Itthon2021.07.03, 10:48

A zárka mosdójában akasztotta fel magát a pedofília miatt korábban 9 évre elítélt győri férfi - írta a Blikk. Ő volt az a férfi, aki az interneten keresett magának kisfiút.

Újra ölt, majd megszökött a gyerekgyilkos szörnyeteg

Nagyvilág2021.06.30, 22:02

A dél-amerikai Pedro Lopezt a 80-as években ítélték el, miután 350 ember ölt meg, ebből a legtöbb gyerek volt. A férfi azonban 1998-ban abszurd módon szabadlábra került jó magaviselet miatt, ám 2002-ben egy újabb gyilkossággal gyanúsították meg, és körözést adtak ki ellene. Azóta is hiába keresik - írja a DailyStar.

Lelőtte a texasi apa a lánya után leskelődő perverz férfit

Nagyvilág2021.06.30, 11:43

Belesett a 10 éves kislánya hálószobájába és az ablaka előtt maszturbált, ezért ölte meg a lány apja a perverz férfit Texasban.

A pedofíliát és a zoofíliát akarta korábban legalizálni a holland miniszterelnök

Nagyvilág2021.06.28, 08:36

A gyermekekkel és az állatokkal folytatott szexuális kapcsolat törvényesítését sürgette korábban a holland miniszterelnök, aki Magyarország térdre kényszerítésével fenyegetőzött. Erről Marácz László, Hollandiában élő egyetemi tanár beszélt a HírTV-nek nyilatkozva. Egy hollandiai magyar politikus, Gábor Dzsingisz pedig azt mondta, hogy Mark Rutte több alkalommal is hazudott, lebukott a helyi parlament előtt, ezért lemondott, de most ismét kormányalakítással próbálkozik. Szerinte Ruttenek nincs erkölcsi alapja, hogy támadja Magyarországot.

Hollandiában még pártot is alapíthatnak a pedofilok

Nagyvilág2021.06.26, 17:31

Elbagatellizálták, szemet hunytak felette, megértéssel kezelték számos alkalommal a pedofíliát Nyugat-Európában. Hollandiában még pártot is alapíthatnak a pedofilok, hívja fel rá a figyelmet összeállításában a V4NA hírügynökség. 

A nemrégiben elfogadott gyermekvédelmi törvényt széleskörű támogatottság övezi

Itthon2021.06.25, 11:38

Az Alapjogokért Központ legfrissebb közvélemény-kutatása alapján a nemrégiben elfogadott gyermekvédelmi törvényt széleskörű támogatottság övezi. A magyarok óriási többsége, 92 százaléka ugyanis egyetért a pedofilok szigorúbb büntetésével, míg szintén nagy részük, 60 százalékuk szerint a kiskorúakat meg kell óvni a médiában megjelenő gender- és homoszexuális-propagandától - írja az elemző- és kutatóintézet.

Nem szabadulhat a saját fiát megerőszakoló kalocsai pedofil

Itthon2021.06.23, 10:29

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészséggel egyetértve a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék letartóztatást fenntartó határozatát annak a 40 éves kalocsai férfinak az ügyében, akit nemi erőszakkal, és kiskorú veszélyeztetésével vádoltak, miután saját fiát rendszeresen zaklatta.

7 és 11 év közötti kislányokat bántott, börtönbe megy a pedofil iskolai gondnok

Itthon2021.06.23, 08:52

Az egyik budapesti általános iskolában dolgozott a pedofil férfi, gondnok volt és szakköröket vezetett.

Selmeczi Gabriella: A gyermekek védelméből nem engedünk!

Itthon2021.06.15, 14:31

Ahogy arról beszámoltunk, kedden elfogadta az Országgyűlés kedden a pedofilellenes jogszabálycsomagot. A törvényjavaslattal kapcsolatban a Magyar Nemzetnek nyilatkozott a Fidesz frakcióvezető-helyettese, Selmeczi Gabriella. 

61 gyereket zaklatott szexuálisan a radikális baloldali BLM egyik vezetője

Nagyvilág2021.06.08, 10:56

62 személlyel szemben elkövetett szexuális jellegű bűncselekményekkel gyanúsítják a denveri iskolatanács tagját, Tay Andersont. A gyanú szerint a férfi áldozatai közül 61-en középiskolás kiskorúak lehetnek, a legfiatalabb 14 éves volt. A szexuális bűncselekmények köre a tapogatástól egészen a nemi erőszakig terjedhet ki. Anderson nem mellékesen a helyi radikális baloldali Black Lives Matter (BLM)-mozgalom és a Demokrata Párt tagja. A tavalyi, denveri BLM-megmozdulásoknak pedig ő volt a vezetője. Anderson egyébként tagadja a felhozott vádakat, de ennek ellenére mégis lemondott az iskolatanácsi tagságáról.

Börtönbe juttatta pedofil nagyapját egy nő, miután tíz éven át molesztálta

Nagyvilág2021.06.02, 13:28

A 23 éves kelet-londoni származású Yaesmin Yapiciogullarit éveken keresztül zaklatta szexuálisan saját nagyapja, a most 76 éves Tony Marshall. Egy családi születésnapi bulin azonban a nő titkos hangfelvételt készített a férfiról, amit a rendőröknek is átadott, akik eljuttatták a bíróságra. Marshallt pedig közel 14 év börtönre ítélték - írja a DailyStar.

Nincs bocsánat a pedofiloknak - parlament előtt a pedofilellenes törvényjavaslat

Itthon2021.06.01, 09:23

Kedden tárgyalja a pedofilellenes jogszabálycsomagot a magyar parlament. Az előterjesztést benyújtó Kocsis Máté szerint a gyermekek ellen irányuló szexuális jellegű bűncselekmények kapcsán "nincs bocsánat, nem lehet megértés". A törvényjavaslat ennek szellemében készült el: a Fidesz törvényjavaslata szerint a pedofil bűnözők nyilvántartására létrehoznának egy bárki számára elérhető adatbázist, és szigorítanák a Büntető Törvénykönyv vonatkozó részeit. Bár a magyar társadalom egységesen felsorakozott a kabinet terve mögött, hiszen az ilyen típusú bűncselekmények beláthatatlan törést okozhatnak a gyermekek életében, a baloldal nem voltt ...

A pedofília szigorúbb büntetéséről tárgyal ma a parlament

Itthon2021.06.01, 07:22

Az Országgyűlés ma a pedofíliával szembeni szigorúbb fellépésről szóló kormánypárti javaslatról tárgyal.

Megnyerő modorral hálózta be áldozatait a pedofil magyar futballedző

Itthon2021.05.27, 08:35

Újabb pedofil ügyről ír a Blikk: az NB I-es Videotonnál volt korábban utánpótlásedző az a 26 éves férfi, akit szexuális erőszak és gyermekpornográfia kísérlete miatt ítélt kedden első fokon hat év fegyházra a bíróság.

Hétéves kislányát akarta szexre kényszeríteni egy sárkeresztúri férfi

Itthon2021.05.22, 09:41

Visszaeső pedofil próbálta megrontani a saját kislányát - írta a Blikk.

Szexuálisan zaklatott egy kamasz fiút egy kétgyerekes családanya

Nagyvilág2021.05.21, 11:08

A kétgyerekes Laura Bardsley hat év börtönt kapott, emellett egy életen át a szexuális bűnözők listáján marad, amiért érzelmileg kizsákmányolt egy kamaszfiút a saját kielégülése érdekében - írja a DailyStar.

Döbbenet: 12 éves fiút erőszakolt meg egy 43 éves nő, egy kislány végignézte (18+)

Life.hu2021.05.21, 07:35

Egy születésnapi bulin történt a borzalmas eset, a nő a 12 éves fiú ágyába mászott, levetkőztette, és szexuális aktusra kényszerítette. Egy vele egykorú lány pedig végignézte ez egészet.

Hírhedt pedofil gyerekrabló támadt rá egy tizenegy éves kislányra, ő azonban ügyesen megvédte magát

Nagyvilág2021.05.20, 08:53

A férfi egy floridai buszmegállóban támadt a kamaszlányra kedd reggel 7 körül, miután kiugrott egy fehér kamionból, és megpróbálta elkapni, miközben késsel hadonászott felé. A lány azonban addig harcolt, még meg nem szabadult tőle. A férfit még aznap elfogták és letartóztatták - írja a DailyStar.

Közel hétszáz felvételt foglaltak le egy komáromi pedofiltól

Itthon2021.05.19, 07:20

Közel hétszáz gyerekekről készült pornográf felvételt találtak egy komáromi férfi mobiltelefonján és számítógépén. Nemcsak letöltötte, hanem tovább is küldte a képeket. 

Azt tették velem, amit a nagyok szoktak egymással

Nagyvilág2021.05.16, 12:17

„Láttam a poklot, de újra és újra leszállok, abban a reményben, hogy gyermekeket menthetek meg" – ezzel a szimbolikus mondattal foglalható össze Don Fortunato di Noto szicíliai plébános pedofília- és gyermekpornográfia-ellenes harcát. Minden harminc éve kezdődött – emlékezik vissza a kezdetekre a Magyar Nemzetnek adott interjúban az atya, aki elsőként figyelmeztette Olaszországot és a nagyvilágot a pedofília drámai valóságára.

Rendszeresen molesztált gyerekeket a tatabányai férfi: ezt a büntetést szabták ki rá

Life.hu2021.05.14, 12:27

Tizennyolc év fegyházbüntetésre ítélt a Tatabányai Járásbíróság első fokon egy visszaeső férfit, aki két gyermeket rendszeresen molesztált szexuálisan.

Júniustól 35 éves korukig jelenthetik fel bántalmazójukat a spanyol gyerekek

Nagyvilág2021.05.10, 21:44

Elfogadta a spanyol parlament az új gyermekvédelmi törvényt, mely várhatóan júniusban lép életbe. Ennek értelmében a gyerekeknek jóval több idejük lesz arra, hogy feljelentsék zaklatóikat és nem kell többször vallomást tenniük ahhoz, hogy foglalkozzanak az ügyükkel - írja a Magyar Nemzet. Spanyolországban csaknem hetente kattan a bilincs egy-egy pedofil csuklóján.

Kocsis Máté: Bármi áron meg fogjuk védeni a gyermekeinket!

Itthon2021.05.07, 14:32

Azonnal szigorítani kell a szabályokat, és a lehető legszélesebb körben fel kell lépni a pedofília ellen, jövő héten nyilvánosságra hozom azokat a javaslatokat, melyeket majd a parlament elé terjesztek - írta közösségi oldalán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, miután darknetes pedofil fórumot számoltak fel a rendőrök.

Darknetes pedofil fórumot számoltak fel, rengeteg magyar érintett - videó

Itthon2021.05.07, 15:05

Május 5-én nyolc helyszínen csaptak le a rendőrök, kézre került a bűnszervezet vezetője is. Az ő lakásán volt az a szerver, amely a darkneten pedofil fórumot tartott fenn, - a rendőrség tájékoztatása szerint a fórumot több ezer magyar és külföldi használta.

Leitatta, pornót nézett, és szexelt a diákokkal egy iskolai konyhásnő

Nagyvilág2021.05.06, 19:31

Iskolás fiúkat csábított a lakására, alkoholt adott nekik, és pornóvideókat nézetett velük egy louisianai középiskola konyháján dolgozó nő. Több diákkal le is feküdt.

Saját nászéjszakáján erőszakolt meg egy pedofil bűnöző egy kislányt

Nagyvilág2021.05.06, 06:15

Az 51 éves Jason Guzikowski jól ismerte a fiatal lányt, aki mindössze 13 éves volt, amikor először megerőszakolta, majd innentől kezdve pokollá tette a lány életét - írja a DailyStar

Megrázó vallomás: "Kétszer is teherbe estem apámtól, aki rendszeresen megerőszakolt"

Life.hu2021.05.04, 08:08

Francis Beaumont elismert mikrobiológus és történész volt, aki különböző fejlődő országokban dolgozott. A külvilág azonban azt nem tudta róla, hogy otthon egy kegyetlen pedofíl volt, aki rendszeresen megerőszakolta a saját kiskorú lányát, aki kétszer is teherbe esett a saját apjától.

Fotók bizonyítják, hogy Bill Clinton elnökként fogadta a pedofil bűnözőt, Jeffrey Epsteint

Nagyvilág2021.04.27, 14:29

Fényképek alapján bizonyítható, hogy a pedofíliával vádolt, a börtönben meghalt Jeffrey Epstein amerikai milliárdost és bűntársát, Ghislaine Maxwellt fogadta a Fehér Házban Bill Clinton akkori demokrata elnök. A nyilvánosságra került fotók hitelességét senki sem kérdőjelezte meg.

Szándékosan megfertőzött AIDS-szel fiúkat a baloldal istenített filozófusa

Nagyvilág2021.04.23, 09:33

Michel Foucault balliberális francia filozófus pedofilbotrányáról az Origo nemrégiben számolt be. Azt írtuk, hogy Guy Sorman, közismert francia-amerikai esszéíró egy francia televízióban arról beszélt, hogy a baloldal által istenített, 1984-ben meghalt filozófus, Michel Foucault, a Tunisz melletti Sidi Bou Saïd falu temetőjében a sírokon erőszakolt meg 8, 9 és 10 éves kisfiúkat. Arról is írtunk, hogy a francia médiumok, különösen annak baloldali képviselői, mélyen elhallgatták az ügyet, és tegyük hozzá, hogy a liberális jogvédők, a gyerekek jogaiért küzdő aktivisták szintén különös passzivitást mutattak, egyáltalán: meg sem szólaltak. 

Szabadon engedtek egy pedofil tanárnőt, mint kiderült, nem volt jó ötlet

Nagyvilág2021.04.20, 13:28

A 31 éves, házas Lisa DeFluri molesztálta az egyik diákját 2020 második felében, amiért decemberben letartóztatták, ám azóta szabadlábra került. A hírek szerint azonban újra megpróbált kapcsolatba lépni a lánnyal, ezért rövid időn belül ismét rács mögé került.

Pornográf fotókkal zsarolt 13 éves kislányokat a budapesti férfi

Life.hu2021.04.10, 13:12

A 35 éves budapesti férfi 13 éves kislányoktól csalt ki meztelen fotókat, majd ezzel zsarolta őket. Az illetőt letartóztatták.

Megfulladt a börtönkoszttól egy pedofil tanár Angliában

Nagyvilág2021.04.02, 17:38

A 74 éves John McKnót öt évvel ezelőtt 14 év börtönre ítélték, mert a 70-es és 80-as években diákokat molesztált Suffolkban, Devonban és Worcestershire-ben. Az idős férfi szeptemberben a börtönben halt meg: reggelizés közben megfulladt.

Botrányos műsorban mutatnak meztelen férfiakat gyermekeknek Hollandiában

Nagyvilág2021.03.25, 16:29

A holland köztévé által sugárzott „Gewoon. Bloot." (Egyszerűen. Csupasz.) című műsorában öt meztelenre vetkőzött ember áll 11 év körüli gyerekek elé, akik kérdéseket tehetnek fel a felnőtteknek a testükkel kapcsolatban. A műsort a Warner Bros készíti a Rutgers Szexualitás Tudásközponttal együttműködésben, és egyre nagyobb közfelháborodást idéz világszerte, hiszen sokak szerint ezzel burkoltan a pedofíliát próbálják meg elfogadtatni a társadalommal.

Elítéltek egy kislányt molesztáló, székesfehérvári férfit

Itthon2021.03.22, 12:00

A Győri Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően a bíróság súlyosabb büntetést szabott ki abban az ügyben, amelyben egy férfi egy tízéves kislány nemi szervét simogatta a ruháján keresztül. Amikor a gyerek el akart menekülni, visszatartotta és az ölébe ültette. Börtönbe került.

14 éves énekes lánynál is próbálkozott a pedofil műsorvezető

Tévé2021.03.18, 18:09

Coleen Nolan énekesnő és tévés személyiség, a Celebrity Big Brother egyik nyertese arról mesélt, hogy 14 évesen nála is próbálkozott a hírhedt műsorvezető, Jimmy Savile, akiről a halála után kiderült, hogy több száz gyereket molesztált.

Hogyan következett 1968 terrorjából a pedofília terjesztése?

Nagyvilág2021.04.08, 02:33

Miután kiderült, hogy a legfontosabb francia politikatudományi intézet, a Sciences-Po vezetője, a baloldali tudós, 1968 egyik jelképe, a 70 éves Olivier Duhamel éveken át rendszeresen megerőszakolta 14 éves nevelt fiát, Franciaországban egyre többet beszélnek 1968 szabadosságának és a pedofíliának az összefüggéséről. (Szó szerint zárójelben jegyezzük meg: az 1968-as diákmozgalmakhoz szintén kapcsolódó Elisabeth Guigou volt szocialista miniszterről kiderült, hogy Duhamel legközelebbi családi barátja. Ez annyiból érdekes, hogy éppen Guigou vezette a vérfertőzéseket vizsgáló bizottságot. Le kellett mondania.) Ennek apropóján írt Luc Feerry, ...

Két rokonát is megerőszakolta egy csongrádi pedofil

Itthon2020.12.07, 12:09

Akár 25 évet is kaphat az a Csongrád-Csanád megyében élő férfi, aki két kislányt is megerőszakolt. Mindkét áldozata a rokona. 

Legalább húsz gyereket erőszakolt meg Európában "minden család legrosszabb rémálma"

Nagyvilág2020.11.04, 09:43

A 28 éves Aaron McWilliams jelenleg a Belmarsh börtönben tölti büntetését. A rendőrök úgy emlegették a férfit, mint "minden család legrosszabb rémálma". Nem ok nélkül. McWilliams ugyanis 40 alkalommal követett el szexuális bűncselekményt, több mint 20 kisgyerek ellen Európában.

Nem hitt a lányainak, újra ráuszította a gyerekekre az erőszakoló pedofil nevelőapát az anya

Itthon2020.10.25, 09:59

Évekig erőszakolta és molesztálta nevelt lányait egy Pest megyei férfi. Mikor a gyerekek végre el merték mondani az anyjuknak, az asszony inkább a férfinek hitt, írja a Bors.

Öngyilkos lett egy 11 éves ausztrál kislány, miután megtudta, hogy pedofil zaklatóját szabadon engedték

Nagyvilág2020.10.23, 10:49

A kislány az ausztráliai Perth városban lakott, zaklatója pedig a település közelében telepedett le, miután óvadék ellenében szabadlábra került. Amikor a lány megtudta, hogy szabadon engedték, végzett magával. 

Megszökött egy pedofil Szentendréről

Itthon2020.10.14, 13:09

A férfit sok más bűncselekmény mellett gyerekpornóval és szexuális erőszakkal is vádolják.

Undorító dolgot tett a férfi a kamaszlánnyal évekig - Kiskora óta ő nevelte

Life.hu2020.10.13, 09:51

A 18 éves Lauren Brightwoodot négyéves kora óta neveli édesanyja párja. Ám csak most derült ki, hogy a férfi régóta lesi őt miközben fürdik.

Elképesztő dolgot tett betegeivel egy perverz orvos, de a magyarázata még ezt is felülmúlta

Nagyvilág2020.10.12, 15:31

Hihetetlen magyarázatokkal próbálta magát tisztára mosni egy Sydneyben élő orvos, miután a kamerák lebuktatták, hogy eszméletlen betegeket fogdos, sőt, a péniszét is a kezükbe rakta. Az áldozatai között volt egy 17 éves lány is. A bíróságot nem sikerült meggyőznie, hat év börtönt kapott.

Vérfagyasztó felvétel: kamera rögzítette a kislány elrablását - Videó

Life.hu2020.10.09, 08:45

Fényes nappal az utcán raboltak el egy kilenc éves kislányt. A férfi megállt előtte az autójával, és egyszerűen betuszkolta a gyereket, majd egy órával később visszajött, és ugyanott kitette.

Gyerekpornó miatt nyolc év börtönt kaphat egy pedofil amerikai rendőr

Nagyvilág2020.10.06, 12:55

Nyolc év börtönt kaphat az az ohiói járőr, akinek a telefonjáról gyermekpornográf felvételek kerültek elő. A Columbusban szolgáló férfi barátnője tízéves kislányát videózta le titokban, miközben a gyerek meztelen volt.

Enyhítettek az LMBTQ-szexuális bűnözők büntetésén Kaliforniában

Nagyvilág2020.10.02, 16:36

Enyhítettek a büntetésén azoknak az LMBTQ-közösséghez tartozó felnőtteknek, akiket kiskorú ellen elkövetett szexuális visszaéléssel ítéltek el Kaliforniában egy új szabályozás alapján. A törvénymódosításon sokan felháborodtak, többek szerint ezzel csak a pedofíliát akarják normalizálni, közéjük tartozik Trump elnök egyik fia, Donald Trump Jr. is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Pokollá tették lányuk életét a pedofil szülők

Nagyvilág2020.09.30, 16:45

A kislány 5 éven át csendben tűrte szülei zaklatását, 10 éves korában viszont betelt nála a pohár, és feljelentette őket a rendőrségen. 

András herceg, Bill Clinton, és Kevin Spacey is bajba kerülhet, mind utaztak a szexuális ragadozó Epstein gépén

Nagyvilág2020.09.23, 17:27

A legfőbb ügyész kikérte a szexuális bűnöző, Jeffrey Epstein magángépeinek utaslistáját, ami pánikot keltett híres és gazdag barátai körében. Ami már most biztosnak tűnik, hogy a gépen András herceg, Bill Clinton, és Kevin Spacey is utazott. Epstein a vád szerint fiatal lányokat zaklatott szexuálisan, és közvetített ki másoknak. A kislányoknak fizetett, nem csak azért mert molesztálta őket, de azért is, hogy más lányokat vigyenek neki. Korábban egyszer kapott egy nagyon enyhe börtön büntetést. Akkor azonban csak az éjszakákat kellett a cellájában töltenie. Egyes vallomások szerint még ebben az időben is zaklatott fiatal lányokat. Miielőtt ...

Előző
Következő