pedofília

címke rss

Novák Katalin nyilatkozott a kegyelmi ügyről

Itthon2024.02.06, 13:21

Az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is – mondta Novák Katalin államfő kedden. 

Elítéltek egy pedofil kórusvezetőt, de továbbra is gyereket tanít

Nagyvilág2024.01.23, 08:52

Egy férfit idén januárban állítottak bíróság elé Angliában. A vád szerint több kiskorúval szemben szeméremsértően viselkedett. A férfit tavaly decemberben elítélték, azonban a büntetését halasztották, ezért több kiskaput kihasználva azóta újra tanítja a gyerekeket. A szülők teljesen felháborodtak, mikor megtudták a pedofil tanár ugyanúgy folytathatja a tanítást. A következő tárgyalás egy hónap múlva lesz.

Pedofil képekkel tanították be a mesterséges intelligenciákat

Techbázis2023.12.25, 10:46

Ezernél is több gyerekbántalmazásos kép volt az egyik legnagyobb képtárban, ami a mesterséges intelligenciák tudásának egyik alapját adta.

Kislányt akartak megerőszakolni Kazahsztánban, a rendőr az utolsó pillanatban lépett közbe

Nagyvilág2023.12.08, 14:08

11 éves kislányt akart megerőszakolni egy férfi Kazahsztánban, már épp a lakásába rángatta be, mikor közbelépett egy rendőr.

Hat év börtönt kapott egy perverz angol rendőrtiszt

Nagyvilág2023.10.25, 10:39

Hat év börtönre ítélte a northamptoni bíróság azt a brit rendőrtisztet, aki szexuális kapcsolatba került egy 13 éves lánnyal, és az aktust a mobiltelefonjával felvette - írta a Sky News. 

Még mindig magyarázkodik a pedofíliát mentegető Kőszeg Ferenc

Itthon2023.09.06, 11:42

Gulyás Márton felkérésének örültem, mert a Partizán adásait gyakran hallgattam, és a riporteri munkáját is elismertem – kezdte Kőszeg Ferenc a Népszavának adott videóinterjújában, aki arról is beszélt, hiába kérte meg Gulyás Mártont, hogy hagyja ki, vagy legalább rövidítse a vele készült interjúban a pedofíliáról szóló részt, a műsorvezető még ki is bővítette.

Új csapatot talált a pedofília miatt letartóztatott sztárfocista

Sport2023.08.31, 18:36

A dán Lyngby csapatához igazolt az Everton korábbi játékosa, az izlandi Gylfi Sigurdsson, akit korábban többszörös gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmény gyanújával tartóztattak le 2021 júliusában.

A baloldal nemzetközi szinten egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz a pedofília elfogadtatásáért

Itthon2023.08.22, 08:55

Nem hazai jelenség, hogy a liberálisnak beállított politikai és közéleti szereplők a témakört filozófiai térben elhelyezve, a felnőtt-gyermek testi viszony kultúránként eltérő megítélését próbálják a pedofília szalonképessé tételére használni – mondta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász azzal kapcsolatban, hogy Kőszeg Ferenc, a Soros György által támogatott Helsinki Bizottság egykori vezetője, volt SZDSZ-alapító politikus azt a kijelentést tette, hogy az erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatokat felnőtt és gyerek között nagyon széles körűek, a büntetőjogi szigor csak árt a dolognak. A szakértő szerint egyébként Brüsszelbeen ...

A bukott tévés, Havas Henrik is védi a pedofilokat mentegető SZDSZ-alapítót

Itthon2023.08.17, 17:59

Ahogy az Origo is beszámolt róla, döbbenetes interjút adott Kőszeg Ferenc, a Helsinki Bizottság egykori SZDSZ-es alapítója. Az interjúban Kőszeg a pedofíliát bagatellizálta olyan mértékben, hogy még a sorosista Magyar Helsinki Bizottság is elhatárolódott tőle. Miután a 444 nevű Soros-blog kiállt Kőszeg mellett, most Havas Henrik támadta a Partizán műsorvezetőjét, Gulyás Mártont.

Legalizálná a pedofíliát az LMBTQ-lobbi

Itthon2023.08.17, 15:34

Az Alapjogokért Központ legfrissebb elemzésében arról ír, hogy a balliberális LMBTQAPI+-érzékenyítésben mindig van lejjebb, és a felszabadításmánia mára elérkezett az eddigi folyamatokból logikusan következő újabb lépcsőfokához, a pedofíliához. Az ezzel kapcsolatos agitációt az egykori SZDSZ alapító Kőszeg Ferenc vállalta magára, a magyarok azonban már többször és félreérthetetlenül kifejezték: eddig, és ne tovább, el a kezekkel a gyermekeinktől .

Folytatódik a Soros-világ pedofil botránya: a 444 a pedofíliát bagatellizáló bukott SZDSZ-es Kőszeg Ferenc mellé állt

Itthon2023.08.15, 21:22

A pedofíliát nyíltan bagatellizáló egykori SZDSZ-alapító, Soros-közeli Kőszeg Ferenc mellé állt a Soros-blog vezető propagandistája, egy Szily László nevű "újságíró". A döbbentes írás mozgatórugója talán az lehetett, hogy az elmúlt években a baloldal és az ultraliberálisok egyre hangosabban követelik a pedofília legalizálását. Szily teljesen ostobaságokkal támadja a Kőszeggel interjút készítő baloldali aktivistát Gulyás Márton és a Kőszeget elítélő Soros-féle Helsinki Bizottságot is. A pedofília legalizálása mellett kiálló Soros-blog egyébként könnyen lehet, hogy egy egészen sajátos színjáték egyik szánalmas szerepét játssza a Soross-világban. ...

Döbbenetes: A pedofíliát bagatellizálta a Helsinki Bizottság egykori SZDSZ-es alapítója

Itthon2023.08.15, 18:00

Elhatárolódik Kőszeg Ferenctől a Magyar Helsinki Bizottság, miután a Soros-szervezet alapítója a Partizán legfrissebb adásában a „pedofíliával kapcsolatos kérdésekre olyan válaszokat adott, amelyek szöges ellentétben állnak a bizottság értékrendjével." A Magyar Nemzet szemléje szerint a Nyílt Társadalom Alapítványhoz köthető Magyar Helsinki Bizottság az SZDSZ-es honatya magánéleti nézetei miatt akadt ki, aki megkérdőjelezhető állításokat tett azzal kapcsolatban, hogy mikor „tolerálható" egy felnőtt és egy gyerek közti viszony.

Több mint 90 kisgyereket bántalmazott az ausztrál szexragadozó

Nagyvilág2023.08.01, 10:16

Egy volt ausztrál gyermekgondozó 91 gyermeket bántalmazott szexuálisan, amit videóra vett, majd a felvételeket online terjesztette.

Jámbor András aktivistájának az élettársa volt a Szikra mozgalomhoz köthető öngyilkos pedofil

Itthon2023.06.24, 11:05

Jámbor András, Karácsony Gergely közvetlen munkatársa és alkalmazottja a Fővárosi Önkormányzatnál, hetek óta tagadja felelősségét azért a pedofilbotrányért, ami egyik alkalmazottjához köthető. A rendőrök ugyanis egy házkutatás alkalmából több ezer(!) két- hároméves gyerekek bántalmazását és szexuális sanyargatását ábrázoló döbbenetes felvételt foglaltak le a politikus közeli munkatársának biatorbágyi lakásán. Ezt a kollégáját Jámbor András néhány napja bevitte a magyar Parlament épületébe, és megpróbálta valamiféle „hősként" bemutatni.

Gulyás Gergely: A baloldali érintetteknek kell választ adniuk a pedofilügyre

Itthon2023.06.22, 16:43

Az érintetteknek kell választ adniuk arra, hogyan fordulhat elő, hogy egy baloldali képviselővel együttműködő mozgalom tagja alaposan gyanúsítható pedofil bűncselekménnyel - mondta a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Szánalmasan magyarázkodik Jámbor András baloldali képviselő a pedofil-botrány miatt - videó

Itthon2023.06.16, 06:02

Megkérdeztük Jámbor András párbeszédes politikust, mit szól ahhoz, hogy mozgalmának egyik tagjánál pedofil képeket találtak. Azt is megkérdeztük, beszélt-e mozgalma tagjával az ügyről, illetve, hogy a mozgalomban indul-e vizsgálat Nézzék meg a válaszokat!

Pedofíliát áruló fiókokat ajánlgat az Instagram

Techbázis2023.06.07, 15:01

Pillanatok alatt rátalálhatnak az illegális tartalmakkal üzletelőkre a felhasználók.

Apácával és egy kiskorúval akart szexelni, vádemelés lett belőle

Itthon2023.06.02, 10:52

Vádat emelt a Budaörsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki tavaly májusban szexet ajánlott egy apácának, novemberben pedig egy kiskorút próbált rávenni közösülésre Budaörsön - tudatta a Pest Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Gyerekeikkel is fajtalankodtak az elfogott pedofil fórumot üzemeltető bűnbanda tagjai – videó

Itthon2023.04.26, 19:18

Vádat emelt a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség egy bűnszervezet tagjaival szemben, amely egy több rétegű titkosított hálózaton keresztül gyermekpornográf tartalmak megosztására létrehozott fórumot működtetett – írja Blikk.

Úton a pedofília elfogadtatása felé? - videó

Itthon2023.04.21, 14:49

Az Axióma új videójában a pedofília relativizálásának kérdéskörét göngyölíti fel. A Nyugaton megkezdődtek azok a folyamatok, amelyek a pedofília teljes elfogadásának irányába mutatnak.

Tíz évig bujkált a rendőrök elől egy férfi, aki Budán megerőszakolt egy fiatal lányt

Itthon2023.04.19, 16:17

A most 36 éves férfi 10 évvel ezelőtt erőszakolt meg egy hazafelé tartó lányt Budán. A rendőrök közel tíz évig hiába próbálták azonosítani, végül idén február elején fogták el.

Soros jogászai normalizálnák a kiskorúakkal történő szexet

8882023.04.19, 14:17

Normalizálná a kiskorúakkal történő szexuális kapcsolatot az a jelentés, amelyet nemzetközi jogi szakértők az ENSZ támogatásával adtak ki. A megdöbbentő dokumentum mögött az International Commission of Jurists (ICJ) nevű szervezet áll, amelyet Soros György nemzetközi tőzsdespekuláns busásan támogatott az elmúlt évek során. 

Eldőlt a sorsa a pedofília miatt letartóztatott sztárfocistának

Sport2023.04.14, 15:49

Ejtették a vádat annak a focistának az ügyében, akit többszörös gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmény gyanújával tartóztattak le 2021 júliusában.

Fiatal fiúkat erőszakoltak meg pedofilok Egerben – videó

Itthon2023.03.28, 10:19

Gyermekprostitúció kihasználása és szexuális visszaélés elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást két egri férfi ellen, akik fiatal fiúkat használtak ki szexuálisan és felvételeket is készítettek róluk.

Gyermekpornográfiával vádolnak egy kecskeméti férfit, internetes játékokon keresztül ismerkedett kisfiúkkal

Itthon2023.03.28, 10:08

Többrendbeli gyermekpornográfiával és más bűncselekményekkel is vádolják a Kecskeméti Járási Ügyészségen azt a férfit, aki népszerű internetes játékokba bekapcsolódva 14 kisfiúval alakított ki bizalmi kapcsolatot, amin keresztül intim fotókat és videókat szerzett tőlük. A támadáshoz egy külföldön élő fiatal ismerőse arcképét használta.

Paris Hilton életrajzi könyvében vallott arról, hogy általános iskolai tanára zaklatta őt

Life.hu2023.03.17, 23:52

Paris Hilton a most megjelent életrajzi könyvében vallott arról, hogy nyolcadik osztályos korában egy tanára hosszú időn át ostromolta őt, és mindent megtett, hogy felszedje.

A baloldal minden nyomot el akar tüntetni a pedofilbotrányai után

Itthon2023.03.10, 12:18

Újabb és újabb pedofilbotrányoktól hangos a sajtó. Az egyik legutóbbi, hogy kiderült, orális szexre kényszerített egy 13 éves kisfiút az LMP korábbi politikusa. Arról, miért döbbenetes ez az újabb ügy, miért hallgat a baloldal, és mit tehetnek a hatóságok, Ifj. Lomnici Zoltánt, a Századvég Alapítvány jogi szakértőjét kérdeztük. Az alkotmányjogász arról is beszélt, hogy a baloldalnak rendkívül kellemetlenek ezek a pedofil ügyek, ugyanis ők korábban éppen a gyermekeket védő népszavazás ellen uszítottak. A szakértő szerint Kovács Gábor meg fogja kapni a büntetését, hiszen bűncselekményt követett el.

Újabb pedofilbotrány: kiskorú diákjával kezdett viszonyt egy hajdúsági általános iskola tanára

Itthon2023.03.08, 13:58

A Magyar Nemzet számolt be róla, hogy nem a tizenöt éves szeretőjével dicsekvő B. Zsolt ügye az egyedüli iskolai szexuális visszaélés, ami a közelmúltban történt. Szülői bejelentés szerint egy hajdúsági általános iskola pedagógusa ugyancsak a saját diákjával létesített testi kapcsolatot. Az illetékes tankerület beszámolója szerint a jelzést követően rendőrségi feljelentést tettek, a büntetőeljárás iratai pedig már az ügyészségnél vannak.

Kilencéves gyerektől kért meztelen képeket az ismert tévés

Tévé2023.03.07, 14:07

Megszületett az ítélet dr. Bruce Hensel ügyében, aki egy ismerőse kilencéves lányától kért szexuális tartalmú fotókat.

Kínosan hallgat a baloldal a pedofilügyeiről, elárulják saját szavazóikat is

Itthon2023.03.06, 13:28

Azzal, hogy a baloldal újfent a gyermekvédelemmel szemben foglal állást, aktív szavazói táborát haragítja magára – mondta Rotyis Bálint az Origónak adott interjúban. A Nézőpont Intézet elemzője szerint a társadalom egy emberként elítéli azt, hogy egy felnőtt ember egy kiskorúval szexuális kapcsolatot alakítson ki, mégis vannak és lesznek olyan személyek, akik ezzel szembemennek, sőt egyenesen még büszkélkednek is vele a közösségi médiában.

Gyomorforgató: kishúgáról készített meztelen felvételeket a perverz férfi (18+)

Life.hu2023.03.04, 08:51

Óriási felháborodást keltett az a pécsi férfi, aki saját kiskorú húgáról készített pornográf felvételeket, amiket aztán kitett az internetre.

Újabb pedofilbotrány: kisfiúkat erőszakolt meg egy férfi karateedző-masszőr Budapesten

Itthon2023.03.04, 09:39

Több gyereket is megrontott egy nigériai eredetű szekta vezetőedzője - aki amúgy karateedző is - Budapesten - írja a PestiSrácok.hu. A férfi tíz éve erőszakolt meg 18 év alatti fiúkat, a BRFK a másfél éve tartó nyomozásban meg is gyanúsította 18. életévét be nem töltött személy sérelmére, hatalmi, befolyási viszonnyal visszaélve elkövetett szexuális kényszerítéssel.

Bűzben és mocsokban él a pedofil békési tanár 13 éves áldozata

Itthon2023.03.02, 07:04

Nevelőapja mellett borzalmas fiatalkorról számolt be az a 20 éves fiatal, akinek húgát történelemtanára és apja is megrontotta Békésben. Anyjával együtt minden percben a telefont lesik, csak a pillanatot várják, mikor menthetik ki Lillát.

Letartóztatták a pedofil baloldali politikust, Hadházy párttársát

Itthon2023.03.01, 17:39

Letartóztatta a bíróság az LMP egykori, szexuális visszaéléssel gyanúsított képviselőjelöltjét – értesült a Magyar Nemzet. K. Gábort hétfőn késő este fogták el a rendőrök Körmend közelében, a gyanú szerint egy 13 éves kisfiúval fajtalankodott. A végzés nem jogerős.

Identitásmozgalmak és a pedofília | VIDEÓ

8882023.03.02, 10:31

Az identitásmozgalmak legszembetűnőbb közös tulajdonsága, hogy az ügyeik, amiket képviselnek, megrohadnak alattuk.

Előre pontosan eltervezte a pedofil baloldali politikus, hogyan kényszeríti szexre a 13 éves kisfiút

Itthon2023.03.01, 15:39

Az elmúlt hetekben több nagyon súlyos pedofil bűncselekmény látott napvilágot, éppen ezért a kormányzat a gyermekvédelmi törvény módosítására készül. Az újabb döbbenetes eset azért is gyomorforgató, mert megint egy gyermeket erőszakolt meg egy felnőtt - ráadásul a 67 éves férfi az LMPvolt  politikusa, korábban önkormányzati képviselő és parlamenti képviselőjelölt is volt. Kovács Gábor a pedofil erőszak után külföldre indult, ami azt jelenti, előre eltervezte a gyomorforgató bűncselekményt.

Hadházy Ákos ismerőse a pedofil baloldali politikus - videó

Itthon2023.03.01, 08:01

Videófelvétel is bizonyítja, hogy Hadházy Ákos személyesen kampányolt a pedofília miatt hétfőn őrizetbe vett Kovács Gábor mellett még 2017-ben. Kovács az LMP színeiben szerette volna megméretni magát a 2018-as parlamenti választáson. Hadházy, aki ekkor a párt társelnöke volt, nagyon jó jelöltként jellemezte Kovácsot a helyi Nagyatád TV riporterének. A gyanú szerint az őrizetbe vett férfi egy 13 éves kisfiúval kezdeményezett orális szexet - írja a Magyar Nemzet.

Orális szexre kényszerített egy 13 éves kisfiút a baloldali párt politikusa - itt az újabb gyomorforgató pedofilbotrány

Itthon2023.02.28, 15:23

Elfogták a pedofíliával gyanúsított volt LMP-s politikus, Kovács Gábort. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított orális szexre kényszerített egy 14 év alatti gyereket Barcs környékén. Az elmúlt hetekben több, nagyon súlyos pedofil-bűncselekmény látott napvilágot. A kormányzat a gyermekvédelmi törvény módosítására készül.

Békési pedofil történelemtanár: megszólalt a molesztált, megerőszakolt kislány édesanyja

Itthon2023.02.28, 10:31

Múlt héten robbant be a köztudatba az a hír, hogy egy 13 éves kislányt megrontott a történelem tanára Békés vármegyében, és a kislányt a saját apja ajánlotta fel a pedofilnak. Később az is kiderült, hogy az apja is kihasználta szexuálisan. Az áldozat édesanyja megrázó interjúban mesélt arról a Borsnak, hogy évek óta harcol azért, hogy ő nevelhesse a gyereket.

Újabb pedofilbotrány: egy 13 éves kaposvári fiú a pedofil LMP-s politikus áldozata

Itthon2023.02.28, 08:49

Mint ahogy korábbi cikkünkben írtuk, a rendőrség tegnap este elfogta az LMP egykori politikusát, aki ellen pedofília gyanújával adtak ki elfogatóparancsot. A Metropol újabb részleteket tudott meg a bűncselekményről.

Elfogta a rendőrség a körözött, pedofil LMP-s politikust

Itthon2023.02.28, 11:50

A Magyar Nemzet információi szerint a rendőrség tegnap este elfogta Kovács Gábort, az LMP egykori politikusát, aki ellen pedofília gyanújával adtak ki elfogatóparancsot. A lap úgy tudja, az ellenzéki párt egykori képviselője a gyanú szerint egy 14 év alatti kisfiúval fajtalankodhatott

A 15 éves fiú diákjával szexelő férfi tanár esete nem egyedi: tizenkét pedofil tanár ült már a vádlottak padján az utóbbi években

Itthon2023.02.27, 10:53

Hatalmas port vert fel a Krúdy Gyula Általános Iskola 15 éves fiú diákjával szexelő férfi tanárának az ügye. A 39 éves férfi videójában azzal dicsekedett, hogy egy 15 éves diákkal van "viszonya", ami szerinte „teljesen rendben van". Esete nem egyedi, az elmúlt években több tanárt is megvádoltak már hasonló okok miatt – hívja fel rá a figyelmet összesítésében a Metropol.

Nem, a pedofíliával semmi nincs rendben! | VIDEÓ

8882023.02.26, 12:42

A pedofíliára nincs mentség, az őket mosdatók pedig cinkosok a pedofilok bűneiben.

Prof. Dr. Bagdy Emőke: Mondjuk ki: A pedofília szexuális deviancia és büntetendő!

8882023.02.25, 11:37

Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológust, pszichoterapeutát kérdeztük a napokban nagy port kavart, kiskorúval szexuális kapcsolatot létesítő iskolai dolgozó híréről. A Professzor asszony szerint fel kell állítanunk azokat a határokat, amiben minden épeszű ember egyetért. 

A Metropol megtalálta a 15 éves fiú diákjával szexelő férfi tanárt, itt van, mit válaszolt a kérdésekre - videó

Itthon2023.02.24, 20:28

Bite Zsolt sötét napszemüvegben és baseballsapkában sétált az utcán, amikor a Metropol megtalálta. Az óbudai Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanára, aki egy 15 éves fiúval szexelt, cinikus hangsúllyal válaszolt a riporter kérdéseire.

Bemutatjuk a 13 éves kislányt megerőszakoló békési tanárt

Itthon2023.02.23, 14:16

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, azonnali hatállyal menesztették a Békés vármegyei általános iskolából a pedofil hajlamú történelem tanárt, akiről a PestiSrácok megírta, hogy egy 13 éves kislánnyal fajtalankodott, és már le is tartóztatták, méghozzá a gyermek apjával együtt. A riport közzététele után többen jelentkeztek, amelyekből további gyomorforgató részleteket tudtak meg "N. Z."-ről.

"Kocsi után kötném és végighúznám az utcán" - Schobert Norbi kiakadt a pedofil pedagógiai asszisztensre

Life.hu2023.02.22, 22:50

Óriási port kavart annak a pedagógiai asszisztensnek a története, aki egy 15 éves fiúval folytatott viszonyt. Több híresség is felszólalt a gyermekek védelmében, ezúttal Schobert Norbi fejtette ki a véleményét.

Megszökött egy német bíróságról a saját kislányát megerőszakoló pedofil migráns, de egy nap múlva ismét börtönbe került

Nagyvilág2023.02.21, 16:28

Arról ír a Bild német lap, hogy egy szökésben lévő gyermekmolesztáló migránst, a 47 éves Ghaith Abdulrahman Mahmood A.-t (47) kedden elfogták. A pedofil közel 25 órán át volt szabadlábon, miután hétfő reggel megszökött egy bajorországi bíróságról.

Előző
Következő