pedofil

címke rss

Alkohol- és gyógyszerfüggő volt Dolores O'Riordan, a The Cranberries énekesnője

Life.hu2018.01.18, 21:22

Dolores O'Riordan nyolc éves kora óta küzdött a démonaival. Akkor rontotta meg egy férfi, aki kislány korában a bizalmába fogadott.

Pedofil a Manchester City volt trénere

Sport2018.01.11, 16:51

A 63 éves Barry Bennell a vád szerint több száz alkalommal zaklatott fiatal játékosokat 1979 és 1991 között. Angliában még 2016 novemberében robbant ki a botrány, amikor az egyik áldozat nyilatkozott Bennel tetteiről.

Ezek voltak a legnagyobb hazai pedofil botrányok idén

Itthon2017.12.30, 10:17

Tanárok, nevelőszülők zaklattak szexuálisan gyerekeket, de az is előfordult, hogy az apa saját lányát fenyegette meg, hogy anyjával együtt megöli, ha nem fekszik le vele. 2017 legbotrányosabb pedofilügyei következnek. Természetesen sorrendet lehetetlen állítani, mindegyik eset szörnyű, így az eseteket véletlenszerűen helyeztük el egymás után.

Meztelen fiatalok képeire vadásznak Észak-Komáromban

Nagyvilág2017.12.14, 16:04

Valaki, vagy valakik olyan szórólapokat osztogattak szerdán a szlovákiai Észak-Komárom (Komárno) utcáin, amelyen fesztiváljegyekért cserében arra biztatják a kiskorúakat, hogy meztelen fotóikat töltsék fel egy weboldalra. Az önkormányzat honlapjára küldött figyelmeztető levelében az egyik anyuka azt írta, hogy kisiskolás gyerekének a helyi Selye János Egyetem környékén nyomták a magyar nyelvű szórólapot a kezébe - nyilatkozta az Origónak a városi hivatal sajtófőnöke.

Kisfiúkat molesztált egy pécsi férfi

Itthon2017.12.04, 17:24

A bozótba csábított kisfiúkat egy férfi, ahol az ölébe ültette, megsimogatta, puszilgatta őket és a nemi szervüket is fogdosta. Elkapták és bíróság elé állították.

Szigorodik a Btk., a pedofilok nem dolgozhatnak olyan helyen, ahol gyerekek vannak

Itthon2017.12.01, 15:41

Kiemelten fontos a büntető törvénykönyvön keresztül is fokozottabban védeni a gyermekeket - hangoztatta Selmeczi Gabriella, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtónyilatkozatában, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy hatályba lépett az a szigorítás, amely szerint a foglalkozásuktól is eltilthatják a jogerősen elítélt pedofil bűnelkövetőket.

Pedro Alonso Lopez pedofil sorozatgyilkos, aki 350 kislányt ölt meg (18+)

Life.hu2017.11.24, 15:11

Az Andok szörnyetege „címet” több mint 350 kislány megerőszakolásával és megölésével érdemelte ki Pedro Lopez, akit végül bár elítéltek, mégis 20 év után szabadon engedtek. Rémtetteivel büszkén állt a rendőrök elé, mégse került soha a halálsorra. 

Első fokon 25 év fegyházra ítélték az amerikai tornászválogatott perverz orvosát

Sport2017.11.24, 09:49

Egy michigani bíróság 25 év börtönre ítélete Lawrence Nassart, az ameriki női tornászválogatott korábbi csapatorvosát, miután bűnösnek találták hét, jellemzően fiatalkorú lány sérelmére elkövetett szexuális bántalmazás vádjában. Az egykori félistenként tisztelt orvosra további, ennél is súlyosabb vádakra alapozott perek várnak.

A pedofil békési tanárnak állítólag nem a 11 éves fiú az egyetlen áldozata

Archívum2017.11.23, 13:30

A pedofil békési tanárnak nemcsak az a 11 éves kisfiú lehetett az áldozata, akit Londonba próbált csempészni: egy másik diák azt állítja, hogy ölelgetni és puszilgatni próbálta őt a férfi.

Pszichiátriára került az a 11 éves diák, akit pedofil tanára Londonba akart szöktetni

Archívum2017.11.22, 09:01

A pedofil békési tanár hamis iratokkal akarta Londonba szöktetni 11 éves diákját, de a reptéren elkapták őket. A kisfiút azóta egy pszichiátriai osztályon kezelik, a 32 éves tanár pedig előzetes letartóztatásban van.

Pedofil tanár zaklatta a Honvéd focistáit: szexuális kényszerítés is a vádak között szerepel

Life.hu2017.11.14, 09:18

Lezárta az ügyszség annak a pedofilbotrányba keveredett tanárnak az ügyét, akit szexuális kényszerítéssel és kiskorú veszélyeztetésével vádolnak.

Hatalmas áttörés Madeleine McCann ügyében: Bulgáriába vezetnek a szálak

Archívum2017.11.05, 21:43

Több mint tíz éve annak, hogy a négy éves Maddie-t elrabolták a szülei lakosztályából Portugáliában. A kislány ügyében azóta is folyik a nyomozás és most végre fordulat állt be az ügyben.

Fred Talbot pedofil időjós beismerő vallomást tett

Archívum2017.11.03, 11:05

Fred Talbot ismert időjós volt, emellett biológiatanárként is dolgozott. A férfi azonban már évek óta börtönben ül kiskorú fiúk megrontása miatt, eddig azonban minden vádat tagadott. Most úgy döntött, beismerést tesz, a 10. áldozatának molesztálását vallotta be.

Pedofilhálózatot göngyölített fel az FBI, 84 gyermeket mentettek ki

Archívum2017.10.19, 23:32

Gyermekek szexuális kizsákmányolásával foglalkozó pedofilhálózatot göngyölített fel az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), 84 gyermeket mentett ki az emberkereskedők fogságából. A 84 kimentett gyermek között volt egy három hónapos kisbaba és ötéves testvére is - közölték a hatóságok csütörtökön.

Channing Tatum otthagyja a szexuális ragadozó stúdióját

Film2017.10.19, 14:41

Channing Tatum bejelentette, hogy felhagy egy nemi erőszak áldozatául esett fiú történetének megfilmesítésével a Weinstein Co. (TWC) cég égisze alatt, és megszakít minden kapcsolatot a vállalattal az alapítóit ért szexuális zaklatás és erőszak vádjai miatt.

Szigorítja a kormány a pedofilok büntetését

Itthon2017.10.18, 10:03

A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását kérik az Országgyűléstől fideszes képviselők a pedofil bűncselekmények büntetésének szigorítása érdekében – közölte Selmeczi Gabriella, a javaslat egyik gazdája az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Pedofilnak nevezte a barátnőjével sétáló férfit, és fejen vágta

Itthon2017.10.17, 12:24

A férfi még év elején Pécsen, a belvárosban belekötött a barátnőjével sétáló férfiba. Pedofilnak nevezte, aztán a hátizsákjából elővett egy fém hidegvágót és azzal a fején megütötte, aztán elszaladt.

Tizenkét év fegyházra ítélték a 66 éves ceglédi férfit kiskorú elleni szexuális erőszak miatt

Archívum2017.09.20, 05:49

Tizenkét év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék kedden egy ceglédi férfit, aki szexuális erőszakot követett el egy hétéves kislány ellen. Az ítélet nem jogerős.

Pedofil ügyek miatt kell a bíróság elé állnia az egyik legbefolyásosabb francia katolikus vezetőnek

Nagyvilág2017.09.19, 18:18

Bíróság előtt kell felelnie Franciaország egyik legbefolyásosabb és legismertebb katolikus vezetőjének, Philippe Barbarin bíborosnak, lyoni érseknek, akit pedofil papok áldozatai azzal vádolnak: 25 évvel ezelőtt tudomása volt a molesztálásokról, de nem jelentette a hatóságoknak - jelentette be kedden az illetékes bíróság.

Megerőszakolt egy kislányt egy nyugdíjas

Nagyvilág2017.09.13, 16:58

Felvették, amint egy bokorból lép ki, miközben felhúzza a sliccét. Bejárta a világhálót a felvétel.

Diákkal szexelt Tennille Whitaker tanárnő, amikor rajtakapta egy szülő

Archívum2017.08.27, 06:38

Azt állítják a negyvenées, kétgyermekes tanárnőről, hogy több diákjával is szexuális kapcsolatot létesített.

Gyerek szexbaba buktatta le a pedofil férfit (18+)

Archívum2017.08.23, 20:23

Szexbabát rendelt az interneten, lebukott a pedofil.

Antiszemita üzeneteket kapnak a veronai baleset gyászolói

Archívum2017.08.12, 14:35

Tovább folytatódik a veronai buszbaleset gyászolóinak zaklatása: újabb megdöbbentő üzeneteket kapnak. 

Pedofilokról terjesztenek álhíreket az interneten

Itthon2017.08.12, 10:19

Az interneten olyan hírek kezdtek el terjedni, miszerint pedofilok járják Pécs utcáit, gyerkeket erőszakolnak meg és rabolnak ki - tudta meg a TV2 hírműsora, a Tények.

Szájon csókolta a kislányokat a pedofil tanár

Itthon2017.07.17, 11:22

Szexuális visszaélés miatt emelt vádat a Komlói Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki azokban a táborokban, amelyeket ő szervezett, kislányokat molesztált.

Gyerekpornó honlapot számoltak fel Németországban

Nagyvilág2017.07.06, 11:03

Egy internetes gyerekpornó oldalt számolt fel a német rendőrség, a feltételezett működtetőjét pedig őrizetbe vették.

Nevelt lányát akarta rávenni szexre a Pest megyei férfi

Life.hu2017.07.02, 05:31

A Budapest Környéki Törvényszék tárgyalja, annak a Pest megyei férfinek az ügyét, aki a vád szerint a nevelt lányát akarta rávenni a szexre. A vádirat szerint a férfi és a kislány édesanyja 2010 márciusában költöztek össze. A férfi ezután nevelt lányaként gondoskodott párja korábbi kapcsolatából született gyermekéről - írja a Bors.

Pedofil bűnözőt tartóztattak le: gyermekpornográfiával vádolják David Timothy Deakint

Archívum2017.05.10, 20:01

Az egyik legnagyobb pedofil bűnözőt tartóztatták le Fülöp-szigeteki hatóságok. David Timothy Deakint gyermekpornográfiával, gyermekekkel való visszaéléssel és gyermekkereskedelemmel vádolják. A lakásán megdöbbentő dolgokat találtak: nyakörvet, gyermek alsóneműket, játékokat és gyerekcipőket is

Kiadó az amstetteni rém otthona - Így néz ki most Josef Fritzl háza

Archívum2017.04.27, 15:52

Az amstetteni rém a rácsok mögött a szabadulásában reménykedik. Amennyiben ez meg is történik, nem nagyon lesz hova mennie. Egykori lakását ugyanis megvásárolták, felújították és most bérlőket keresnek bele.

560 áldozata van a sportvilág egyik legnagyobb pedofilbotrányának

Sport2017.04.18, 22:00

A brit rendőrség tájékoztatása szerint a labdarúgóklubokat érintő pedofilbotránynak már 560 áldozata és 252 beazonosítható gyanúsítottja van.

Durva! Aktus közben kapták rajta a diákjával szexelő tanárnőt (18+)

Life.hu2017.04.02, 11:22

A 27 éves tanárnő, Katharine Ruth Harper több alkalommal is lefeküdt 15 éves tanítványával.

Megerőszakolta a nevelt lányát egy férfi

Itthon2017.03.16, 16:11

Megerőszakolta a nevelt lányát egy székesfehérvári férfi. Azt mondta, "nem az élvezetért" tette, hanem mert a felesége megcsalta. Első fokon két év börtönbüntetésre ítélték 5 év próbaidőre felfüggesztve, amit a Fővárosi Ítélőtábla most helybenhagyott.

Megrázó részletességgel vallott a csömöri pedofil

Itthon2017.03.14, 18:35

13 év kilenc hónap fegyházra ítélték azt a férfit, aki a vád szerint két kislányt is szexuálisan zaklatott. Egyiküket több évig molesztálta. Mindkét kislányról készített erotikus képeket.

Elképesztő! Pedofil bűnöző jutott be az X-Factor elődöntöjébe

Life.hu2017.03.11, 16:47

Egy kislány megerőszakolása miatt keresték, közben pedig beénekelte magát az X-Factor elődöntőjébe a pedofil férfi.

Szadista gyilkosságra készülő pedofilokat fogtak el

Nagyvilág2017.02.17, 11:33

Nyolc férfit vettek őrizetbe Svédországban egy gyermekpornó-hálózat részeként. A gyanúsítottak szexuális bántalmazásra és szadista gyilkosságra készültek.

Orálisan elégítette ki lánya tini barátait az anya - Egyszerre kettőt is (18+)

Life.hu2017.01.23, 09:43

Jaimie Ayert és lányát meghívták egy buliba, ahol az anyuka alaposan felöntött a garatra...

12 év alatt 500 gyereket molesztált a pedofil férfi Indiában

Life.hu2017.01.17, 19:33

Letartóztatott a rendőrség egy 38 éves férfit Indiában, mert két gyermeket próbált molesztálni. Arra azonban a hatóságok sem számítottak, amit a férfi bevallott: azt állítja, körülbelül 500 gyermeket molesztált már az elmúlt 12 évben.

Évekre börtönbe kerülhet a pedofil tanárnő: 3 kiskorúval szexelt

Archívum2016.12.27, 14:06

Több diákjával folytatott szexuális kapcsolatot a 30 éves tanárnő, egy 12 éves fiút pedig szexuális tartalmú üzenetekkel zaklatott. A nőt letartóztatták. Mosolygott, amikor a rendőrök elfogták.

101 éves pedofil férfi került börtönbe

Archívum2016.12.23, 14:47

Börtönbe került az az idős férfi, aki évtizedekkel ezelőtt molesztált gyerekeket. 

"Nem bántalak többé, ha hozol nekem egy másik fiút"

Life.hu2016.12.11, 10:23

Börtönbe került egy 58 éves pedofil férfi, Arthur Warwick, mivel 29 fiút bántalmazott szexuálisan, akik közül öten még csak 9 esztendősek voltak.

Mesterséges intelligencia buktatja le a pedofilokat

Techbázis2016.12.02, 17:01

Az Europol egy olyan gépi tanuláson alapuló mesterségesintelligencia-rendszert fejlesztett, ami kifejezetten a gyermekpornós tartalmakat keresi a különféle fájlmegosztó hálózatokon. A szoftvert már több európai országban is használják nyomozások felgyorsítására.

Rendszeresen lefeküdt kislányával a pedofil férfi

Itthon2016.12.02, 15:00

Évekig arra kényszerítette saját lányát egy Hajdú-Bihar megyei férfi, hogy aludjon vele egy ágyban. Ilyenkor szexuálisan is közeledett hozzá. 

Egy tinilány naplója miatt bukott le a pedofil férfi

Life.hu2016.11.24, 14:41

Senki nem tudta mit művel a gyerekekkel, míg egy lány naplójából ki nem derült a szörnyű tettek sorozata.

Orális szexre kényszerítette három éves unokahúgát a ráckevei férfi

Archívum2016.11.21, 20:07

M. Géza bírósági tárgyalása már folyik, ahol szörnyű részletek derültek ki arról, hogy milyen szörnyűségeket tett három éves unokahúgával.

Megúszhatja a börtönt a tanárnő, aki terhes lett 13 éves diákjától

Archívum2016.11.18, 19:07

Alexandria Vera texasi tanárnő 2015 szeptemberétől viszonyt folytatott 13 éves diákjával. A nőt letartóztatták és vádat emeltek ellene.

A férfi azt állítja: pedofil, de nem szörnyeteg

Life.hu2016.11.18, 19:24

Egy pedofil férfi mesél a szexuális aberrációjáról.

A 4-es villamoson zaklattak egy kisfiút

Archívum2016.11.18, 11:55

A fővárosi férfi egy kisfiú sérelmére követett el szeméremsértést Ferencvárosban. 

Szexuálisan zaklatott egy kisgyermeket a magyar edző

Life.hu2016.11.17, 11:25

Az akkor még tízéves gyermek többször is áldozatúl esett a férfinak. Később kiderült, hogy az elkövetőt szexuális zaklatásáért már korábban elítélték Svájcban. 

Pedofília és botrányok: tőlük félnek Hollywoodban

Life.hu2016.10.29, 15:52

Szexuális zaklatás, pedofília, később pedig házasság – van olyan híresség, aki végigjárta ezt a három lépést. Bár a rajongók közül sokan példaképként tekintenek rájuk, az évek alatt több sztárban is csalódniuk kellett. Volt olyan színész, akiről sok évvel később derült ki a szörnyű igazság, amely nemcsak a magánéletét, de a karrierjét is tönkretette. Íme, Hollywood legismertebb erőszaktevői.

Élő adásban vallotta a férfi: megerőszakolta és megölte a 4 éves kislányt

Archívum2016.10.25, 20:43

Az egyik török tévéműsor, ami családi drámák feldolgozására specializálódott, egy négyéves kislány eltűnésének ügyét dolgozta fel. A felvétel közben megdöbbentő dolog történt.

Pedofil nagypapának adták 3 kislány felügyeletét

Life.hu2016.10.25, 14:22

Borzalmas gyerekkora volt annak a három kislánynak, akiket anyjuk halála után nagypapájuk felügyeletére bíztak. A 61 éves férfi alapvető szükségeleteikről sem gondoskodott, ráadásul szexuálisan is zaklatta a gyerekeket.

Előzetesbe került a bicskei gyermekotthon vezetője

Itthon2016.10.24, 12:12

A gyanú szerint nyolc éven át zaklatta a rájuk bízott gyermekeket.

Pedofilnak adta a gyermekét, hogy droghoz jusson

Life.hu2016.10.10, 11:33

Olga Maria Bojorez Rodriguez valószínűleg soha többé nem láthatja a gyermekét. A szörnyű tettéért sok év börtön vár rá. 

120-szor erőszakolta meg 13 éves áldozatát a brutális pedofil

Archívum2016.10.02, 13:48

A londoni Lee Stuart Curley videóra vette szörnyűséges tettét, és mindezért csak 16 év börtönt kapott.

Simogatta a 15 éves fiút, és szexért pénzt ajánlott neki

Itthon2016.09.29, 14:56

Egy 15 éves fiút molesztált egy fodrász Budapesten. A férfit gyorsított eljárásban állították bíróság elé és ítélték el.

Pedofília miatt letartóztattak egy csepeli volt MSZP-s képviselőt

Itthon2016.09.29, 11:34

Az ügyről a Csepel.info számolt be először. Hogy mindez igaz, azt az Origó informátora is megerősítette. Úgy tudjuk, a rendőrség már fel is vette a kapcsolatot a helyi gyerekvédelmi hatósággal.

Életfogytiglant kapott a pedofil zsaroló, halálra szurkálta élettársát

Itthon2016.09.21, 18:12

Folyamatosan zaklatta volt barátnőjét. Amikor a nő végleg otthagyta, elrabolta, gyerekeik előtt megerőszakolta, majd megölte. A nő kiskorú húgát is megerőszakolta.

Kisfiúnak mutogatta péniszét a budapesti bevásárlóközpont takarítója

Archívum2016.09.11, 00:41

Egy hatéves kisfiút molesztált az egyik budapesi bevásárlóközpont 25 éves takarítója. A rendőrség szerencsére hamar elfogta a tettest.

Durva véget érhet a civil pedofilvadászat

Itthon2016.08.31, 07:53

Megverhettek egy pedofilnak hitt férfit Békásmegyeren, majd több ezren osztották meg az állítólagos molesztáló képét - pedig semmilyen bizonyíték nincs rá, hogy ő lenne a környék réme. 

Sikeresen felfuttatta az FBI a pedofiloldalt

Techbázis2016.08.24, 22:55

Harmadával nőtt meg a Playpen nevű pedofiloldal tagjainak száma azon időszak alatt, míg az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) működtette azt. A tagok hozzászólásai szerint az oldal üzemeltetése is javult, azt jobban lehetett használni.

Férfi a keresztnél – a mecseki gyerekgyilkosság

Tudomány2016.08.03, 20:59

Negyvenkét évvel ezelőtt találtak rá Pécsett a 8 éves Miszterics Éva holttestére. A pedofil gyilkosság a korszak korlátozott nyilvánossága mellett is megrázta az országot. 

Pedofil botrány: Barátja kiállt Michael Jacksonért

Life.hu2016.07.28, 15:58

Talán még emlékeztek rá, hogy Michael Jacksont pedofíliával vádolták, sőt, FBI-akták szerint az énekes 25 millió dollárt fizetett azoknak a családoknak, akiknek gyermekeit megrontotta. Nemrég pedig Michael Jackson egykori orvosa állt elő, és súlyos dolgokat állított az énekesről.

Pelenkát húzott áldozatára a csömöri pedofil (18+)

Life.hu2016.07.09, 08:43

Szerdán indult annak a 37 éves férfinak a büntetőpere, aki több kislányt is megrontott. Szexuális erőszakkal és gyermekpornográfiával vádolják.

Pedofil paksi zenetanárt vettek őrizetbe

Itthon2016.07.02, 11:52

A paksi férfi a gyanú szerint egy tavaly nyári, általa szervezett táborban molesztálta a kislányt. A férfinak más áldozatai is lehettek: állítólag egy ismerősének korábban azzal „dicsekedett”, hogy más áldozatai is voltak, és neki a "14 éves már öreg". 

12 kislányt tartott háremében egy pedofil: volt, akit "ajándékba" kapott

Life.hu2016.06.20, 10:09

Tizenkét kislányt találtak a rendőrök helyi idő szerint szombaton egy pennsylvaniai férfi házában, az Egyesült Államokban. Egyikükről azt tudni, hogy szülei "ajándékba" adták, mert a most nemi erőszakkal megvádolt férfi megmentette őket a csődtől.

12 kislányt tartott háremében egy amerikai pedofil

Nagyvilág2016.06.19, 14:58

Tizenkét kislányt találtak a rendőrök helyi idő szerint szombaton egy pennsylvaniai férfi házában, az Egyesült Államokban. Egyikükről azt tudni, hogy a szülei "ajándékba" adták, mert a most nemi erőszakkal megvádolt férfi megmentette őket a csődtől.

A pedofil pap így zsarolta áldozatát: “Pokolra jutsz” (18+)

Life.hu2016.06.16, 10:25

Kedden tartóztattak le egy olasz papot szexuális visszaélés miatt. Azzal gyanúsítják, hogy egy gyermekkel fajtalankodott, akire ráijesztett, hogy pokolra kerül, ha bárkinek szól a dologról.

Újabb fordulat? Pedofil lakott a nyaraló közelében, ahonnan Madeleine McCann eltűnt!

Archívum2016.06.15, 10:01

11 éves kislányt is molesztált Sir Clement Freud, akinek gaztetteit egy dokumentumfilm tárta fel a nyilvánosság előtt. Kiderült, hogy az állítólagos pedofil villája mindössze egy rövid kocsiútra volt attól a helytől, ahonnan Madeleine McCann eltűnt.

A pedofil férfi a neten büszkélkedett a több mint 200 áldozatával

Life.hu2016.06.08, 15:19

Minden idők egyik legaktívabb pedofilját ítélték el kedden Nagy-Britanniában. A 30 éves férfi még kisokost is gyártott a pedofiloknak: hogyan csábítsák el a gyerekeket, hogyan kerülhetik el a hatóságok figyelmét, ezen kívül pontozta is áldozatait. 22-szeres életfogytiglanit kapott. 

Tíz éven át molesztálta nevelt lányát

Itthon2016.06.08, 10:38

Hatéves volt a gyermek, amikor először zaklatta, előzetesbe került a zalai férfi.

Tíz éven át molesztálta nevelt lányát

Itthon2016.06.08, 10:41

Először csak simogatta, majd szexre kényszerítette nevelőapja a zalasárszegi lányt, a vád szerint tíz éven át tartott a zaklatás.

Számára a felizgult férfi sokkoló

Itthon2016.06.02, 18:51

Piros, csipkés felsőt, meg rózsaszínű női bugyit vett magára, és egy vibrátort fogott a kezébe. Így akart szexelni egy tízéves kisfiúval egy tárkányi férfi. Elfogták. A szakember szerint súlyos traumát élt át a gyerek annak ellenére, hogy nem járt sikerrel a szexuális támadás.

Nem tudja elkapni a pedofilokat az FBI, ha titkolózik

Techbázis2016.05.27, 10:38

Az amerikai szövetségi nyomozóiroda még mindig nem árulja el, pontosan hogyan hekkelte meg a gyerekpornót terjesztő felhasználókat a dark weben keresztül. Egy kerületi bíróság ezért úgy döntött, hogy minden bizonyítékot ki kell zárni, amit ilyen módon szereztek.

Újabb úszóbotrány: pedofil erőszakról mesél egy áldozat

Sport2016.05.24, 11:03

Az utóbbi idők súlyos úszóbotrányai közül is toronymagasan kiemelkedik az Átlátszó által feltárt történet, amiben egy neves, azóta elhunyt úszóedzőt vádol egykori áldozata azzal, hogy kilencévesen megerőszakolta őt. 

9 éves kislányt zaklatott egy pedofil az anyák napi rendezvényen

Archívum2016.05.03, 15:17

A kislány a tanárától kéredzkedett ki a mosdóba a fellépések közötti szünetben, ahová egy férfi is követte, és fotókat készített róla. 

Jogtalanul hekkelte meg pedofilok gépeit az FBI

Techbázis2016.04.22, 13:08

Első alkalommal hagyta figyelmen kívül bíróság az FBI gyermekpornóval kapcsolatos bizonyítékát arra hivatkozva, hogy a szövetségieknek nem volt érvényes engedélyük hackelésre. Az FBI egy pornóoldal üzemeltetését vette át titokban, hogy malware-rel deríthesse ki a pedofilok IP-címét. Így jutottak hozzá a bizonyítékokhoz, ám nem kértek engedélyt a megyei legfelsőbb ügyésztől.

11 hónapos gyermekkel fajtalankodott egy ózdi férfi

Life.hu2016.04.20, 08:21

Szerdán indul annak a férfinak a pere, akit rajtakaptak, hogy egy 11 hónapos kisfiúval folytatott orális aktust. A gyermek egyik hozzátartozója érte tetten F. Jánost.

Kisfiúkat molesztált az amerikai politikus

Nagyvilág2016.04.10, 09:11

Pénteken robbant a bomba, szombatra további részletek is kiderültek, újabb áldozatok is jelentkeztek Dennis Hastert volt képviselőházi elnök szexuális zaklatási botrányában. A sokáig befolyásos republikánus politikus kisfiúkat molesztált és félrevezette a hatóságokat.

Öt közismert magyar erőszakoló, aki megúszta

Life.hu2016.04.28, 11:33

Vannak hivatások, amelyek dolgozóit a közvélemény ösztönösen felruházza bizonyos pozitív tulajdonságokkal: azt várnánk el, hogy egy tanárként, orvosként, esetleg vallási vezetőként dolgozó személy az átlagnál több szociális érzékenységgel és empátiával bír, hogy ezekre az emberekre felnézhetünk, és példaképként állíthatjuk őket gyerekeink elé. Tévedés ne essék, jó esetben ez így is van, mégis: az utóbbi időben egyre több olyan történet lát napvilágot, amikor egy felelősségteljes pozícióban dolgozó ember brutális módon élt vissza hatalmával. 

Az áruház kamerája felvette, ahogy a gyilkos elcsalja a kislányt

Archívum2016.04.05, 19:14

A 8 éves Cherisht évekkel ezelőtt megerőszakolták, majd megölték. Nemrég hozták nyilvánosságra a felvételt, amin látszik, ahogy gyilkosa elcsalja az anyja mellől a kislányt egy bevásárlóközpontban.

Nyilvános lesz a lengyel pedofilok lakóhelye

Life.hu2016.04.01, 17:48

A nemi erőszak elkövetőinek nyilvántartását elrendelő törvényt hagyott jóvá a lengyel parlament. A jogszabály mindenki számára elérhetővé teszi a pedofil tettek miatt elítéltek listáját, és el érhető lesz annak a községnek a neve, ahol pedofil lakik.

Börtönre ítélték kiskorú megrontása miatt Adam Johnsont

Archívum2016.03.24, 15:25

Kiskorú megrontása miatt bűnös Adam Johnson, aki maga is beismerte, hogy szexuális viszonya volt egy fiatalkorú lánnyal.

Pedofilt fogtak a menekültek Idomeniben

Nagyvilág2016.03.18, 14:35

Csak a rendőrőrs közelsége mentett meg egy feltételezett pedofilt Idomeniben. A férfit társai fogták el a görög–macedón határon álló menekülttáborban. 

Pedofil támadót keres a rendőrség

Itthon2016.03.11, 19:24

Egy fiatal férfi megerőszakolt egy kiskorút március 5-én Budapesten.

A vatikáni média dicsérte a pedofil papokról szóló Oscar-díjas filmet

Nagyvilág2016.03.01, 17:18

A Vatikán lapja is méltatta a legjobb film Oscar-díját elnyert Spotlight - Egy nyomozás részletei című filmet, amiért hangot adott a katolikus papok által szexuálisan zaklatott áldozatok fájdalmának. Az újság azt is leszögezte, hogy Tom McCarthy alkotása nem katolikusellenes film.

Dühöng a királynő: pedofil bűnözővel együtt szerepelt Vilmos és Harry

Life.hu2016.02.02, 10:31

II. Erzsébet királynő Anglia vezető tévécsatornáját támadja azért, amiért ilyen kellemetlen helyzetbe hozta unokáit, velük együtt pedig az egész brit királyi családot.

A pedofilok miatt bánta meg Katie Price, hogy agyonsminkelte 8 éves lányát

Life.hu2016.01.29, 14:07

Ahogy a Life.hu is beszámolt róla , a meztelenkedéseiről híres Katie Price lánya egyre inkább hasonlít anyukájára. Mivel még csak 8 éves a kislány, ez sajnos nem válik előnyére.

Az egyik legnagyobb pedofiloldalt az FBI működtette

Techbázis2016.01.26, 20:02

Az FBI két hétig is működtette az egyik legnagyobb pedofilweboldalt, hogy a Flash sérülékenységét kihasználva azonosítani tudja a sötét weben bujkáló bűnözőket. 

Pornókutyák szagolják ki a pedofilokat

Nagyvilág2015.12.24, 12:22

A rendőrségi kutyák megérzik, és jelzik, hova rejtették el a titkos adathordozókat.

Éveken át fajtalankodott egy kisfiúval egy pedofil Szekszárdon

Life.hu2015.12.16, 11:48

8 és fél év börtönre ítélte a Szekszárdi Törvényszék azt a 36 éves férfit, aki éveken át molesztált, és meg is erőszakolt egy kisfiút.

Gyermekpornográfia miatt ítélték el a Subway szendvicsező szóvivőjét

Life.hu2015.11.20, 10:38

Jogerősen is 15 év és 8 hónap  letöltendő  börtönbüntetésre ítélték Jared Fogle-t, a Subway gyorsétteremlánc volt reklámarcát és szóvivőjét.

Gyereket szült a kislány a pedofilnak, aki megerőszakolta

Life.hu2015.11.09, 16:37

Egy román férfi rendszeresen megerőszakolta nevelt lányát, aki teherbe esett, és megszülte a gyereket.

Sajátos nevelési igényű tanítványaival szexelt a tanársegéd

Life.hu2015.10.28, 17:14

A gyanú szerint négy diákjával szexelt többször is Michelle Mellinger. A tanársegéd kocsijával felszedte a fiatal fiúkat, lakására vitte őket, és közösült velük.

Előzetesben a csongrádi pedofil

Itthon2015.10.16, 08:51

Elrendelte a bíróság annak a csongrádi férfinek az előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy három kislányt próbált szexre bírni. A férfit kedden vették őrizetbe, az előállításáról készült rendőrségi videót a cikkünkben láthatja.

Pedofilgyanú Békésben

Itthon2015.10.14, 11:34

Három kislányt próbált szexre bírni a gyanú szerint egy csongrádi férfi. Egy Békés megyei bejelentés után jutottak el hozzá, jelenleg őrizetben van. A férfi előállításáról készült rendőrségi videót a cikkünkben láthatja. 

Gyermekpornográfia miatt ismét börtönbe mehet

Itthon2015.10.13, 15:37

Újra börtönbe kerülhet az a zalaegerszegi férfi, akit internetes gyermekpornográfia miatt egyszer már elítéltek és egy évig börtönben ült. Akkor 3 év felfüggesztettet is kapott, de még a próbaidő lejárta előtt ismét fiatal lányokat vett rá, hogy az interneten vetkőzzenek és maszturbáljanak. 

A pedofil babysitter vallomása: "Túl gyorsan esek szerelembe"

Life.hu2015.10.07, 14:43

Először szólalt meg a 21 éves Jade Hatt, aki szexuális kapcsolatba keveredett egy 11 éves fiúval. A fiatal nő állítja, a fiú azt mondta, idősebb, ő pedig hitt neki.

Perverz! 12 éves lánya exét rontotta meg az anya

Life.hu2015.09.30, 17:36

Egy nő 12 éves lánya és barátja szakítottak. Az asszony kihasználta a helyzetet, és kikezdett a tinédzser fiúval.