pedagógus-életpályamodell

címke rss

Balog: kiterjesztik a pedagógus-életpályát

Kiterjeszti a kormány a pedagógus-életpályát a felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelőkre, valamint az örökbefogadási tanácsadókra 2016-tól.

Emelt bért kapnak a pedagógusok

Itthon2014.07.10, 13:21

Alaposan átszervezi a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működését az új köznevelési államtitkár. Az új struktúrához pedig új vezető is érkezik majd. Czunyiné dr. Bertalan Judit szerint Marekné dr. Pintér Arankának nem a kormányzat által is feltárt hiányosságok miatt kell mennie. Az államtitkár hangsúlyozza: szeptemberben ismét nő majd a pedagógusok bére a köznevelési törvényben megfogalmazottak szerint. De lesz-e ismét tankönyvkáosz?

Gerőcs László: Megalázóan debilek a kormány kérdései

Itthon2014.03.03, 12:56

A tavaly bevezetett pedagógus-életpályamodellhez minden tanárnak készítenie kell egy, a pályafutását, tanítási képességeit, tanóráit részletesen bemutató, nagyjából százoldalas portfóliót. Az évtizedek óta tanító pedagógusok már eddig is sokat panaszkodtak, amiért újra óravázlatokat írat velük a hivatal, most pedig az ország egyik legismertebb tanára, Gerőcs László elégelte meg a minősítési eljárás színvonalát.

Sziszifuszi szívatással a szebb jövő felé

Itthon2014.02.24, 12:40

A következő években minden tanárnak el kell készítenie a pályáját, tanóráit részletesen bemutató portfólióját, amelyet aztán az ötezer szakértőből kiválasztott bizottságok ellenőriznek. A sort most az évtizedek óta tanító tanárokkal kezdik, akik szüntelenül szitkozódnak, és megalázva érzik magukat, hogy újra óravázlatokat írat velük a hivatal, de megcsinálják, mert nem akarnak a rendszer ellenségei lenni. Hoffmann Rózsáék máshogy látják, szerintük a tanárok már régóta várták ezt a rendszert.

A miniszter dönti el, melyik tanár pályázhat magasabb fizetésre

Itthon2013.12.09, 16:45

A szakmai dokumentumok összeállítása és megvédése, illetve az iskola és a tanfelügyelők értékelése mellett az is kell a tanárok feljebb lépéséhez, hogy az oktatásért felelős miniszter engedje őket résztvenni a minősítésben.

Dal a pedagógus-életpályamodellről

Kultúra2013.10.04, 12:51

Gyáni Levente nemrég sikeres politikai népdalt írt, most az ő ötletéből született a Puszi együttes új dala, melyet a szombati pedagógus-tüntetés résztvevőinek küldenek.

Könyvtáros? Tanár? Könyvtáros-tanár?

Itthon2013.09.04, 17:06

Bizonytalan, melyik iskolai könyvtárost tekintik tanárnak a köznevelési törvény végrehajtása során, és melyiket nem. Sok könyvtáros tart attól, hogy lecsúsznak a tanárok idei béremeléséről, és 2015-ig várhatnak. A köznevelési államtitkárság szerint az számít, kit, milyen munkakörre neveztek ki.

A kormány befagyasztotta, mégsem fagyott be a bértábla

Gazdaság2013.08.29, 09:42

Zsonglőrködik az állami fizetésekkel a kormány. Spórolás miatt befagyasztotta a bértáblát, de közben több ágazatban rendkívüli béremeléseket hagyott jóvá. A kivételezettek nagyon jól jártak, de olyan is van, akinek évek óta nem nő a fizetése.

Mintha a gyerekek háromévesen születnének

Itthon2013.08.22, 09:30

A pedagógusok életpályamodellje az óvónőknek, tanároknak béremelést jelent, de a bölcsődei nevelőknek nem. A bölcsődei dolgozóknál már egy manikűrös is régen jobban keres, a kormány mégsem akar változtatni a rendszeren. A kórházi dolgozók béremeléséből is sokan kimaradtak, pedig ugyanazt a munkát végzik, mint akiknek nő a fizetésük.

Fogalmuk sincs, mennyit fognak keresni

Itthon2013.08.05, 09:25

Augusztus utolsó napjaiban fogadja el a parlament a törvényt, amely a tanárok szeptembertől érvényes fizetését szabályozza. A pedagógusok emiatt nem tudják kiszámolni, pontosan mennyiért dolgoznak majd a következő tanévben. A pótlékokat szabályozó - havi tízezrekről döntő - kollektív szerződésnek még nyoma sincs, és az utolsó pillanatban is megszüntetnek pluszpénzeket. Hoffmann Rózsa felkészült arra, hogy lesz morgolódás.

A tanárok veszettül matekoznak, és átverést szimatolnak

Itthon2013.07.10, 16:35

Több tanár is csalódott amiatt, hogy a kormányzati ígéretekkel ellentétben nem növekszik nagyságrenddel a fizetése szeptembertől. Hiába indul ugyanis el az új életpályamodell a következő tanévben, megszűnik a túlórákért kapott pluszpénz és a cafeteria, így örülnek, ha néhány ezerrel többet vihetnek majd haza. Ráadásul még ezért is alaposan megdolgoztatják őket, ugyanis a kötelező munkaidő és az óraszám is növekszik.  

Kicsivel többet kapnak a tanárok szeptembertől

Itthon2013.07.10, 15:51

Bár korábban azt jelentette be Balog Zoltán, hogy a pedagógusok szeptembertől a béremelés felét kapják meg, az emberi erőforrások minisztere most azt mondta, hogy ennél kicsivel többet, hatvan százalékot is oda tud adni a kormány. A teljes béremelést viszont csak 2017-ben kapják meg a tanárok.

Balog: Lesz pedagógusbér-emelés szeptembertől

Itthon2013.07.01, 00:29

Az emberi erőforrások minisztere bejelentette, hogy az életpályamodell bevezetésével emelik a pedagógusok bérét.

Miért emel adót a kormány, ha nem is kéne?

Gazdaság2013.06.18, 08:55

110-120 milliárd forintot vesz ki idén a zsebünkből a kormány újabb adócsomagja. Amivel indokolja az intézkedést, amiatt nem lenne rá szükség. Valószínűleg költekezésen töri a fejét a kabinet, de előbb beszedi a pénzt és csak később jelenti be, hogy mire jut belőle. Szinte biztos, hogy a tanárok több pénzt kapnak, de addig is mindenkinek drágább lesz a készpénzfelvétel és az átutalás.

Előző
  • 1
Következő