Paul Haggis

címke rss
Több millió dolláros kártérítésre kötelezték a nemi erőszakkal vádolt Oscar-díjas rendezőt

Több millió dolláros kártérítésre kötelezték a nemi erőszakkal vádolt Oscar-díjas rendezőt

Legalább 7,5 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte egy New York-i bíróság esküdtszéke helyi idő szerint csütörtökön Paul Haggis Oscar-díjas kanadai rendezőt, akit 2017-ben egy nő azzal vádolt meg, hogy négy évvel korábban megerőszakolta őt - jelentette az amerikai sajtó. A kártérítés teljes és pontos összege még nem ismert, mert a bíróság jövő héten további büntetési tételeket szabhat ki.

Elítélték nemi erőszakért az Oscar-díjas rendezőt

Film2022.11.11, 12:49

Legalább 7,5 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte egy New York-i bíróság esküdtszéke helyi idő szerint csütörtökön Paul Haggis Oscar-díjas kanadai rendezőt, akit egy nő azzal vádolt meg 2017-ben, hogy négy évvel korábban megerőszakolta őt - jelentette az amerikai sajtó.

Letartóztatták az Oscar-díjas rendezőt, mert megerőszakolt egy nőt

Film2022.06.19, 23:10

Letartóztatták Olaszországban Paul Haggis Oscar-díjas kanadai rendezőt, aki ellen vizsgálat indult szexuális bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt - közölte vasárnap az olasz sajtó a helyi ügyészségre hivatkozva. Paul Haggis egyébként mind forgatókönyvíróként, mind rendezőként szívesen moralizált erkölcsről, emberi jóságról. Az Ütközések című patetikus filmje, ami a legjobb film Oscarját kapta, (legújabb) rendőrségi ügyét ismerve, kissé ironikussá vált.

Újabb szexuális erőszakkal vádolják az Oscar-díjas rendezőt

Film2018.01.08, 14:03

Az Oscar-nyertes forgatókönyvíró-rendezőt még decemberben megvádolta egy újságírónő, aki szerint Paul Haggis megerőszakolta. Most három újabb nő állt elő hasonló vádakkal.

Szexuális erőszakkal vádolják az Oscar-díjas rendezőt, Paul Haggist

Archívum2018.01.06, 20:02

Paul Haggist azzal vádolta meg egy nő, hogy zaklatta és megerőszakolta. Később további három nő vallott a rendező ellen.

A Walker, a texasi kopót is elérte a szexbotrány

Tévé2017.12.17, 15:55

A kétszeres Oscar-díjas rendezőt, a több tévésorozatért is felelős Paul Haggist beperelték nemi erőszak miatt, az állítólagos áldozat 9 millió dollárt követel.

Tom Cruise eszelős vigyora mögé nézünk

Film2015.11.22, 15:45

A szcientológia az egyik legnagyobb rejtély a nyugati világban. Majdnem olyan rossz a híre, mint a Cosa Nostrának, tanításai zavarosak, ennek ellenére több millió híve van. Mi működteti ezt a különös közösséget, hogyan létezhet ez a képződmény, amit szcientológiai egyháznak nevezünk? Az egyik legfontosabb dokumentumfilm-rendező, az Oscar-díjas Alex Gibney erre akart választ találni előásott archív felvételek, szóra bírt interjúalanyok segítségével. Nem ez az első darázsfészek, amibe belenyúl, és hátborzongató, amire jutott. Minden, amit a szcientológiáról nem akartunk elhinni, most itt van feketén-fehéren a Szcientológia, avagy a hiit ...

A rendező szerint sem érdemelte meg az Oscart az Ütközések

Film2015.08.12, 13:35

Forrás: InterCom middle on 2080 1248 Haggis jól látja a dolgot: nem mindig az a film bír a legnagyobb művészi értékkel, ami rövidtávon a legnagyobb hatást fejti ki a nézőkre. Oscar 2006: az Ütközések lett a legjobb film http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20060303oscar.html Oscar 2015: Julianne Moore végre megkapta http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20150222-oscar-dij-2015-nyertesek-srackor-birdman-julianne-moore-j-k-simmons-michael-keaton-grand.html Leonardo DiCaprio már ölni is képes az Oscarért http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150811-leonardo-dicaprio-mar-olni-is-kepes-az-oscarert-the-de ...

Döcögős börtönleckék kezdőknek

Film2011.01.24, 16:04

Russell Crowe új filmjében ugyanolyan remekül játszik, ahogy azt megszokhattuk tőle, de Paul Haggis rendező forgatókönyve béklyóba köt itt mindent: színészt, sztorit, akciót. Börtönszabadítós thriller érzelmes kényszerpihenőkkel, ami igazából csak az utolsó fél órában tér magához. A következő három nap-kritika.

A tanár bácsi Russell Crowe átmegy akcióhősbe

Film2011.01.17, 15:27

Kíváncsi vagy rá, Russell Crowe képes-e megszöktetni a börtönből a feleségét? Ha igen, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess A következő három nap című thriller premier előtti vetítésére az [origo] filmklubba.

Russell Crowe felesége már nem sokáig lesz börtönben - előzetes

Archívum2010.08.16, 13:16

  Az Egyesült Államokban novemberben mutatják be Paul Haggis (Ütközések) The Next Three Days című thrillerét Russell Crowe és Elizabeth Banks főszereplésével. A filmben, amely a Pour Elle című 2008-as francia thriller remake-je Banks és Crowe egy házaspárt játszik. A feleséget gyilkosság vádjával börtönbe zárják, amibe a férj nem nyugszik bele, és úgy dönt, hogy megszökteti a nőt. Mint a viszonylag izgalmas előzetesből kiderül, a terv kidolgozásához egy korábban megszökött fogoly - Liam Neeson - segítségét is igénybe veszi.

Paul Haggis kilépett a Szcientológia Egyházból

Archívum2009.10.27, 10:22

Az Oscar-díjas forgatókönyvíró-rendező, Paul Haggis (Ütközések, Elah völgyében) harmincöt éves tagság után kilépett a Szcientológia Egyházból, mert szégyenteljesnek tartja, hogy az egyház San Diegó-i szárnya nyilvánosan kiállt a "Proposition 8", azaz amellett a törvény mellett, amely eltörölte a kaliforniai meleg párok házasságkötéshez való jogát. Haggis indokait kemény hangú levélben közölte Tommy Davisszel, az egyház szóvivőjével. Paul Haggis A levélben leírta, hogy tavaly október óta próbálta rávenni Davist arra, hogy nyilvánosan ítélje el a San Diegó-iak tettét, azonban ez Davis ígérete ellenére a mai napig nem történt meg, ezérrt ...

Russell Crowe kiszabadítja a feleségét a börtönből

Archívum2009.08.25, 14:19

Russell Crowe Elizabeth Banks Paul Haggis, az Ütközések rendezője The Next Three Days címmel remake-eli a tavalyi Pour elle című francia thrillert. A film egy házaspárról szól: a feleséget gyilkosság vádjával letartóztatják, a férj pedig tervet dolgoz ki a megszöktetésére. Az eredeti filmben Vincent Lindon és Diane Kruger játszották a főszerepeket, a remake-ben pedig Russell Crowe és Elizabeth Banks alakítják majd a párt. Haggis úgy nyilatkozott a Varietynek, hogy azért választotta Crowe-t a férj szerepére, mert ő hitelesen alakítja az átlagembert, aki ugyanakkor képes arra, hogy egy felnőjön egy nem várt helyzet követelményeihez.

Előző
  • 1
Következő