patkányok

címke rss
A patkányoknál is számít a csapatmunka

A patkányoknál is számít a csapatmunka

Egy nemzetközi kutatócsoport magyar részvétellel vizsgálta a patkányok viselkedését keresési feladatok végrehajtása közben. A kísérletek alapján a siker legfontosabb kulcsa az volt a rágcsálók esetében, hogy úgy összpontosítsanak saját feladatukra, hogy közben társaikra is figyelnek.

Megkínozta és halálra éheztette beteg gyerekét egy ausztrál pár

Nagyvilág2020.06.29, 14:08

A rendőröket is sokkolta, amikor rátaláltak a négyéves, Down szindrómás Williow Dunn holttestére. A halott kislány a saját ürülékében feküdt és patkányok szaladgáltak körülötte.

Újabb patkányozós gyalázkodó videó került elő az MSZP-től

Itthon2019.04.29, 15:15

Nem tud leállni az MSZP. Újabb, ezúttal a szocialisták hivatalos Facebook-oldalán szereplő patkányozós videó került elő. Az anyagba azt vágták be egy kommentelőt idézve, hogy "szükség van az irtásra, főleg a Lendvay utcában és környékén". Mint ismert, a Fidesz székháza a Lendvay utcában található. Időközben az MSZP tovább mentegeti a közel hárommillió választópolgárt lepatkányozó Bangóné Borbély Ildikót. Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti listájának második helyezettje arra a megdöbbentő következtetésre jutott, hogy szerinte csak egy kampány áldozata az MSZP képviselőnője. Soha nem látott mélységbe süllyedt az MSZP.

A városi patkányok sokkal gazdagabbak, mint vidéki társaik

Tudomány2018.10.18, 17:37

A városokban élő patkányok étrendje sokkal gazdagabb, mint vidéken élő társaiké - állapította meg két kutató, akik azt remélik, tanulmányuk hasznos adatokkal szolgál a városi patkánypopulációk kordában tartásának módjait vizsgáló kollégáik számára.

Elszaporodtak a patkányok több német nagyvárosban

Nagyvilág2018.08.23, 18:55

Vészesen elszaporodtak a patkányok több német nagyvárosban, köztük Berlinben és Hamburgban - írta csütörtökön a Bild című német lap.

A patkányok is képesek emlékezni

Tudomány2018.05.14, 23:56

Először találtak bizonyítékot arra, hogy képesek múltbéli eseményeket visszaidézni emlékezetükben az állatok. Az Indianai Egyetem (IU) szakértői szerint a felfedezés segítheti az Alzheimer-kór kezelésére szolgáló új gyógyszerek kifejlesztését.

Furcsa felfedezés a Húsvét-szigeten

Tudomány2013.10.03, 14:50

Noha első pillantásra furcsának tűnik, az új kutatások azt igazolják, hogy a Húsvét-sziget őslakói nem a tenger gyümölcseivel, hanem patkányokkal táplálkoztak.

Patkányok sodorták génháborúba Európát

Tudomány2012.11.12, 14:47

Nem a gyártó, hanem az európai hatóság vádolja pongyolasággal azt a francia vizsgálatot, amely szerint egy génmódosított kukorica daganatokat okoz patkányokban. Egyesek csalásnak tartják a tanulmányt, a kutatók azonban a gyártó cég adatait szeretnék látni. Mások szerint semmi értelme az egész felhajtásnak, mert sok éve már emberkísérletek zajlanak. Ha azonban a kutatók állításai igaznak bizonyulnának, az nehezen belátható gazdasági és egészségügyi következményekkel járna.

Kóbormacska-sereggel irtják a patkányokat Kínában

Időjárás2011.08.22, 15:24

Kóbor macskákat tereltek össze egy nyugat-kínai városban, hogy így vegyék fel a harcot a környező legelőket elözönlő rágcsálók ellen. A patkányok azért szaporodhattak el, mert a nagyüzemi mezőgazdálkodás miatt kipusztultak a természetes ellenségeik.

Patkányinvázió keseríti a New York-iak életét

Nagyvilág2011.04.24, 14:52

Vesztésre áll Manhattan, New York elitnegyede a patkányok elleni harcban. A rágcsálók annyira elszaporodtak, hogy gyakorlatilag beterítik Manhattan utcáinak nyolcvan százalékát. A kerület vezetői folyamatosan irtják őket, de hiába.

A pestis és a patkányok - ma is aktuális a százéves cikk

Tudomány2011.01.24, 09:23

A Scientific American rendszeresen válogat 50, 100 és 150 éve megjelent cikkeiből. Legújabb számában egy 1911 februárjában megjelent cikk szerepel, amely a még ma is rettegett betegség, a pestis és a patkányok közötti kapcsolatot elemzi.

Gigantikus volt a világ legnagyobb patkánya

Tudomány2010.07.26, 20:14

Ausztrál kutatók az eddig ismert legnagyobb patkány csontjaira bukkantak egy kelet-timori barlangban. Az állat becsült testtömege 6 kilogramm körül volt.

Patkányok leptek el egy pécsi panelházat

Itthon2009.10.15, 19:20

Patkányok lepték el az egyik tízemeletes panelházat Pécsett. Az állatok fényes nappal járkáltak a lépcsőházban, és annyira elszaporodtak, hogy néhány még a tizedik emeletre is felment. A rágcsálók a liftaknába fészkelték be magukat. A lakásszövetség elnöke szerint a patkányok bemenekültek a házba, mivel a szomszédos teret felújítják, és ezzel megbolygatták természetes életterüket.

Közel egyméteres óriáspatkányt fedeztek fel

Tudomány2009.09.08, 10:37

MessiAz orrától a farka végéig 82 centiméteres az a példány, amelyet Pápua Új-Guineában kaptak lencsevégre a BBC filmesei.

Szektás patkányok tánca - hétvégi partyajánló

Partytár2008.06.06, 15:41

A hétvége legjobb partyhelyeit és fellépőit gyűjtöttük össze, kerülve a lineáris időrendi felbontást, két adag programot ajánlunk, ahol az egyik felében semmi sem az, aminek látszódik. Inkább keverék, massza, vegyítés, ahol különleges zenei csemegét ígér az osztrák és a spanyol vérvonal keresztezése, ahol a techno és a drumandbass kézenfogva reszeli le hallójáratainkat, sőt az ország legjobb hiphopperei is útra kelnek, hogy vidéken megmutassák, ki a legjobb a négy fő stílusban közel és távol.

Csákovics Lajos: Dr. Bubó miatt lettem rajzfilmes

Vendégszoba2008.01.09, 12:39

Péntek délután a Vendégszobában a Macskafogó 2 animációs rendezőjét kérdezték olvasóink. Csákovics Lajos elárulta, hogy miért kellett ilyen sokáig várni a folytatásra, mennyi ideig tartott a munka, ki a kedvence a patkányok közül, mit gondol Vukról és a South Parkról, valamint kiderült, hogy miért kerül 600 millió forintba egy rajzfilm.

Merész fiatalokat keres az RTL Klub

Tévé2006.10.16, 12:31

Folytatódik a Rettegés foka. Alighanem a második menetben is lesz VIP-adás, de a nagyközönség számára ismeretlen szereplők is kipróbálhatják bátorságukat, feküdhetnek patkányok közé, ehetnek lárvákat és lóghatnak fejjel lefelé, ötven méter magasan.

Őssejtkezelés gerincvelői sérülésekre

Tudomány2005.06.20, 12:04

Őssejtek segítségével jelentősen javítani tudták a gerincvelő-sérülésben szenvedő patkányok állapotát amerikai orvosok. A mozgássérült állatok a terápia után látványos gyógyulásnak indultak. "Egy tervezett másik kezelés nemcsak a friss, hanem a krónikussá vált gerincvelő-sérülések gyógyítására is alkalmas lehet" - mondta bizakodva az [origo]-nak a kutatás vezetője.

Belga aknászpatkányok segíthetnek Horvátországban

Nagyvilág2005.06.06, 19:53

Aknakereső patkányokat ajánlott fel egy belga kutatóintézet Horvátországnak a délszláv háború idejéről maradt, mind a mai napig a talajban rejtőző aknák felkutatására.

A patkányok felismerik az emberi nyelveket

Archívum2005.01.11, 10:04

Az első eset, hogy a nyelvfelismerés képességét kimutatták az emberek és a főemlősök körén kívüli élőlénynél.

Paraffinnal vadásznak a pesti patkányokra

Itthon2004.09.21, 16:23

A csatornákba helyezett paraffinos kockával ellenőrzik a szakemberek, hogy a fővárosban nem szaporodtak-e el a patkányok. Ha a kockán patkányharapás nyomát fedezik fel, 24 órán belül irtást végeznek. A szakemberek szerint Budapest évek óta élvonalban jár a patkányok elleni küzdelemben, Bécsben és Párizsban az itteninél sokkal rosszabb a helyzet.

Új szerepben a szemét-DNS

Tudomány2004.05.10, 12:00

Olyan ultrakonzervatív DNS-szekvenciákat találtak, amelyek megegyeznek emberben, egerekben, patkányokban, csirkékben, kutyákban, sőt halakban is.

Sikerrel klónoztak patkányokat

Tudomány2003.09.26, 10:16

Első ízben koronázta siker klónozott patkányok tenyésztését, ami reményt adhat emberi betegségek, például a diabétesz hatékonyabb kezelésére.

Őssejtek: újra járnak a lebénult patkányok

Tudomány2003.07.07, 19:05

Emberi embriókból nyert őssejtekkel sikerült meggyógyítani lebénított patkányokat. A kutatók szerint a módszer két éven belül emberen is kipróbálható lesz.

Időérzék: rosszul vizsgáztak a füvező patkányok

Tudomány2003.06.11, 14:37

Athéni kutatók szerint a "füvezés" elveszi a rágcsálók időérzékét. A kender hatása alatt álló patkányok koncentrációkészsége általánosan romlott.

Új hódítók Nagy-Britanniában

Tudomány2003.03.04, 09:45

A brit utcákon lassan olyan megszokottakká válnak a patkányok, mint a kóbor kutyák vagy macskák.

Patkányszaporító gyorsbüfék

Tudomány2002.08.07, 12:12

Étkezési, vagy inkább étkezés utáni szokásaik rövidesen elronthatják a britek étvágyát - legalábbis azokét, akik nem szeretik a patkányokat.

Új génterápia az alkoholfüggőség ellen

Tudomány2001.09.07, 13:27

A patkányok alkoholfüggősége drámai módon csökkent a dopaminreceptorok számának növelése után.

Előző
  • 1
Következő