patkány

címke rss

Tehetetlen a szomszédok a fertőzött budapesti lakással szemben

Itthon2019.11.08, 11:50

Bogaraktól, de még inkább fertőzésektől tartanak egy pestszentlőrinci panel lakói. Nem véletlenül, egy lakás egy éve áll lezártan. Két nő élt ott a 2018-ig, akkor haltak meg. Azt követően a hatóságok lezárták az elhanyagolt otthont. A szomszédok tehetetlennek érzik magukat.

A rejtélyes Kobra-hatás: amikor jó szándékú döntéssel csak a bajt halmozzuk

Gazdaság2019.10.26, 10:27

A kobrahatás érdekes példája annak, hogyan mond, ha nem is teljesen, de részlegesen csődöt egy-egy jó szándékú koncepció vagy épp bürokratikus döntés, amely nem számol az emberi viselkedés sokszínűségével, más nézőpontú racionalitásával, haszonkereső törekvéseivel. Hívják ezért a lineáris gondolkodásmód kudarcának is. Egyáltalán nem hétköznapi, de gazdasági vonatkozású, történelmi példákkal mutatjuk be, mi az, és miért kap a kobrahatás időről időre figyelmet, és azt is, hogy napjainkban éppolyan ijesztő pontossággal működik, mint régen.

Meglepő segítőtársakat kaptak a pálmaolaj-termelők

Tudomány2019.10.22, 13:02

Fenntarthatóbbá teszik a pálmaolaj-termelést a patkányra vadászó majmok.

Patkányevő majmoknak hálálkodnak az olajpálma-ültetvényesek

Gazdaság2019.10.22, 11:10

Fenntarthatóbbá teszik a pálmaolaj-termelést a patkányra vadászó majmok, áll a nem mindennapi következtetés egy frissen megjelent kutatásban. Ennek pedig különös jelentősége lehet a világ legnagyobb pálmaolaj-szállító országában, Malajziában, ahol hosszú ideje viták kereszttüzében áll a brutális erdőirtással járó olajpálma mind nagyobb volumenű termesztése.

Most éppen a Főpolgármesteri Hivatalnak kell cáfolnia az alkalmatlan Karácsony Gergelyt

Itthon2019.10.09, 17:18

Értelmezhetetlenek és helytelenek a fővárosi patkányirtással kapcsolatos ellenzéki javaslatok, amelyek benyújtásával Karácsony Gergely zuglói polgármester, ellenzéki főpolgármester-jelölt és nyolc képviselőtársa a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte - olvasható Tarlós István főpolgármester és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes közös közleményében.

Karácsony célja a hisztériakeltés a patkánymentesítési közbeszerzés ügyében

Itthon2019.09.24, 17:29

Karácsony Gergely alkalmatlan ellenzéki főpolgármester-jelöltnek, Zugló sikertelen polgármesterének a patkánymentesítési közbeszerzés ügyében bejelentett kezdeményezésével nem lehet más a célja, mint a hisztériakeltés és a nyilvánosság szándékos félrevezetése - közölte Szeneczey Balázs és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes az MTI-vel.

Több kutya is elpusztult a Sydneyben a patkányok elszaporodása miatt

Tudomány2019.07.22, 11:03

Fokozott patkányirtást rendelt el az önkormányzat Sydneyben, mivel a rágcsálók elszaporodása nyomán számos kutya elpusztult leptospirózisban. A baktérium okozta egyik leggyakoribb betegség évtizedek óta nem bukkant fel az ausztrál nagyvárosban.

Ellepték a patkányok a Buckingham-palotát

Archívum2019.06.24, 13:00

A Buckingham-palota személyzetének élete nem csak játék és mese. Most például ki kellett hívni a rágcsálóirtókat, mert patkányokat láttak a konyhában.

Bangóné patkányozása: mit szól hozzá Timmermans?

Itthon2019.05.01, 13:55

Elítélte a patkányozást egy kampányrendezvényen a brüsszeli szocialista csúcsjelölt, de az MSZP mégsem tesz semmit. Ennek oka valószínűleg az, hogy Timmermans egy szabadságpárti osztrák politikusra gondolt, lehet, hogy a magyar szocialisták nem is értesítették arról a botrányról, ami Magyarországon kitört, miután Bangóné Borbély Ildikó patkányoknak nevezte a Fidesz szavazóit, majd az MSZP közzétett egy patkányozós videót. Másnapra a videó eltűnt, de sem bocsánatot nem kértek, sem Bangónét nem mondatták le. 

Megkezdődhet Budapesten az intenzív patkányirtás

Itthon2019.04.30, 17:50

A fővárosi önkormányzat közbeszerzési bizottsága kedden nyílt ülésen fogadta el azt a szerződésmódosítást, amelynek eredményeként öt napon belül intenzív patkányirtó beavatkozás kezdődhet a főváros tíz belső kerületében, a nagy pályaudvarok környékén és a kiemelt közterületeken - jelentette be Szeneczey Balázs, főpolgármester-helyettes. Borbély Lénárd, Csepel polgármestere úgy fogalmazott, a patkányozás semmi másról nem szól, mint arról, hogy Karácsony Gergely, a Párbeszéd politikusa, zuglói polgármester megpróbálja elterelni a figyelmet saját alkalmatlanságáról.

Tamás Gáspár Miklós lemondatná a patkányozó Bangónét

Itthon2019.04.29, 16:52

Bangóné Borbély Ildikó lemondását kérte Tamás Gáspár Miklós baloldali filozófus legfrissebb írásában. Úgy látja, nem megbocsátható az MSZP részéről az, hogy nem követelte azonnal Bangóné lemondását. Mint ismert, az MSZP képviselőnője egy múlt heti tévéműsorban közel hárommillió embert patkányozott le azzal, hogy arra a kérdésre, hogy miért nő a Fidesz népszerűsége, azt felelte, sok a patkány Magyarországon.

Karácsony a rágcsálókkal a parkolási botrányáról szeretné elterelni a figyelmet

Itthon2019.04.29, 16:54

A főváros vezetése hétfőn reagált arra, hogy Karácsony Gergely szerint egyre több rágcsáló él a fővárosban. Álláspontjuk szerint a a téma napirendre vételével a XIV. kerületi polgármester a zuglói parkolási botrányáról akarja elterelni a közvélemény figyelmét, "kommunikációja hatásvadászattá terebélyesedett."

MPEE: Megdöbbentőek Bangóné Borbély Ildikó otromba szavai

Itthon2019.04.27, 22:45

A XXI. Század Intézet regionális igazgatója, Kiszelly Zoltán politológus volt a vendége az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorának, aki elmondta, hogy szerinte tízből kilenc ember számára egyértelmű, hogy Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő megsértette politikai ellenfele, a Fidesz szavazóit. A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) megdöbbentőnek tartja Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő választópolgárokat otromba jelzővel illető kijelentését.

Fidesz-szavazók lepatkányozása: Bangónénak távoznia kell a közéletből

Itthon2019.04.26, 17:13

Egészen példátlan, hogy egy politikus ilyen mértékben sértegesse a választókat, Bangóné Borbély Ildikónak távoznia kell az Országgyűlésből és a közéletből is – minderről Kocsis Máté beszélt, miután patkányozással reagált Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője arra a hírre, hogy az elmúlt hónapban tovább nőtt a Fidesz támogatottsága, miközben a szocialistáké csökkent. Ha önszántából nem távozik, akkor az MSZP illetékes testületeinek a kötelessége, hogy visszahívja – mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Nem akar elhatárolódni az MSZP a Fidesz szavazóit lepatkányozó Bangónétól

Itthon2019.04.26, 13:51

Mélyen hallgat az MSZP, és továbbra sem határolódott el képviselője, Bangóné Borbély Ildikó gyalázatos kijelentésétől, vagyis, hogy patkányoknak nevezte a Fidesz szavazóit. Nem válaszol az Origo kérdéseire sem. Bangónénak nem ez az első botránya, igaz, minden eddiginél súlyosabb és felháborítóbb. Bangóné volt az a képviselő, aki az MTVA székházában nem vette észre, hogy felvételt készít véletlenül képviselőtársa róla, és arról beszélt, hogy milyen hatásos kép lenne (primitív kifejezésével: k*rva erős kép lenne), ha hasra feküdnének és kezüket a fejük fölött tartják, úgy tiltakoznak. Később meg is valósította ezt a jelenetet. És amikkor ...

Lepatkányozta a Fidesz szavazóit Bangóné

Itthon2019.04.26, 12:58

Patkányozással reagált Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője arra a hírre, hogy az elmúlt hónapban tovább nőtt a Fidesz támogatottsága, miközben a szocialistáké csökkent.

Elképesztő mocsokban tartotta gyerekeit egy anya

Nagyvilág2019.04.12, 16:15

Patkányok és csótányok között, gyomorforgató koszban tartotta négy gyerekét egy orosz anya, miután titokban megszülte őket otthon. Enni sem adott nekik, még orvoshoz sem járt velük, sőt, azt sem tudja, pontosan melyik hány éves. Az újságíróknak szánalmas magyarázatot adott elő: nincs ideje a kicsikre – írta meg a Mirror. 

Két Békés megyei húsüzemben talált elképesztő állapotokat a Nébih

Life.hu2019.04.03, 10:18

Élelmiszerbiztonsági és higiéniai jogsértések miatt két Békés megyei húsüzem működését függesztette fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az eljárások folyamatban vannak, a vállalkozások több százezer forintos, akár milliós nagyságrendű bírságra számíthatnak – közölte a hivatal kedden az MTI-vel.

Droggal teli döglött patkányokat dobáltak be a raboknak a börtön kerítésén

Nagyvilág2019.03.25, 15:49

Angliában patkányokkal csempésztek be drogot a raboknak az ismerőseik a börtönbe. A döglött patkányokat felvágták, belehelyezték a csomagokat, majd átdobták a kerítésen.

Egyre töben panaszkodnak Budapesten a patkányok miatt

Archívum2019.03.05, 14:06

Egyre több problémát okoznak a patkányok Budapesten – a jó idővel együtt jelentek meg.

Csatornafedélbe szorult patkányt mentettek ki a tűzoltók

Archívum2019.02.27, 14:24

Csatornafedélbe szorult patkány sikoltozott a németországi Bensheimben. Az állatmentők értesítették a tűzoltókat, akik megmentették a kétségbeesett állatot. 

Először vetettek be drónokat a patkányok ellen Galápagoson

Tudomány2019.01.26, 11:52

Először vetettek be drónokat rágcsálóirtáshoz, hogy patkánymentesítsék a Galápagos-szigeteket - jelentette be a Galápagosi Nemzeti Park (PNG).

Vacsora közben esett egy döglött patkány az asztalra egy hongkongi étteremben

Nagyvilág2019.01.24, 18:41

Horrorisztikussá vált egy kellemes vacsora Hongkongban, miután egy nő asztalára egy patkánytetem hullott az étterem menyezetéről – írja a Mirror.

Éves kínai horoszkóp: patkány

Life.hu2019.01.02, 21:40

Komoly kihívások elé kerülsz, ám egy belevaló Patkány minden nehézségen túlteszi magát. Nem árt óvatosnak maradnod, és a kapkodást elkerülnöd. A vegyes kilátások ellenére éberségre és jó helyzetfelismerő képességre lesz szükséged – át kell látnod, mi hasznos számodra és mi teljesen felesleges. Az energiádat és az idődet nem pazarolhatod el. Csak így szerezhetsz értékes tapasztalatokat. Problémáid adódhatnak abból, ha olyasmire bólintasz, amire nincs időd, energiád vagy kellő tapasztalatod. Maradj mindig óvatos, s összpontosíts feladataira! Anyagiak tekintetében kerülendő minden komoly kockázat! Gondosan ellenőrizz minden körülményt ...

Patkányinvázió van Makón

Itthon2018.10.18, 16:56

Sok makói panaszkodott a patkányokra, ezért a helyi önkormányzat rendkívüli rágcsálóirtást szervezett. A legtöbb patkány a lakótelepek környékén van, többnyire a kóbor állatok etetése miatt – írja a Délmagyar.

A terhes nő patkányt talált a levesben, kiakadt az egész internet

Gazdaság2018.09.13, 12:06

A kínai Xiabu Xiabu étterem megpróbálta pénzzel lekenyerezni a várandós nőt és férjét, mert a vezetőség attól félt, a levesbe főzött döglött patkány kárt tesz a babában, ezért az asszonynál elkerülhetetlen lesz az abortusz. 

Patkányok pusztítanak Zuglóban, nem elég gyors az irtás

Life.hu2018.08.29, 18:07

A kánikula miatt extrém módon elszaporodtak a patkányok Budapest egyes részein. Az irtásra sokat kell várni, többen fizetős céget keresnek az ingyenes irtás helyett. 

Egy patkány miatt szakítottak félbe egy balettelőadást

Nagyvilág2018.07.12, 14:08

Egy éhes patkány miatt kellett félbeszakítani egy balettelőadást Ausztráliában – írja a BBC.

A patkányok is hozzájárulnak a korallpusztuláshoz

Tudomány2018.07.12, 10:52

A patkányok jelenléte jelentősen hozzájárul a madárvilág és ezen keresztül a korallok pusztulásához - ezt állapította meg egy nemzetközi kutatás, amelynek eredményeit csütörtökön publikálták.

Patkányok ették ki a készpénzt egy ATM-ből

Gazdaság2018.06.20, 12:37

Az északkelet-indiai Asszám államban patkányok támadtak meg egy ATM-et - írja a BBC. A rágcsálók felfalták a készpénz egy részét, a további bankjegyeket pedig megcsócsáltak. Volt közöttük olyan állat is, amelynek egyúttal ez lett az utolsó vacsorája.

Egyre több a patkány New Yorkban

Nagyvilág2018.06.14, 15:10

Növekszik a patkányok száma New Yorkban, egy új felmérés szerint a négy év alatt 10 százalékkal nőtt a bejelentések száma.

Patkányokat találtak egy amerikai Burger Kingben

Nagyvilág2018.06.07, 07:35

Az ételek között bukkantak fel patkányok egy amerikai Burger Kingben – írja a Daily Mail.

Patkányinvázió miatt majdnem tucatnyi szigetet zártak le Ausztráliában

Nagyvilág2018.05.28, 17:47

A természetvédelmi hatóság szerint hétfőtől majdnem tucatnyi szigetet zártak le a nagyközönség elől patkányinvázió miatt, Ausztrália északi partjainál.

Patkánymentesítettek egy egész szigetet

Tudomány2018.05.09, 13:23

A világon egyedülálló projekttel sikerült teljesen patkánymentesíteni az Atlanti-óceán déli részén fekvő, brit fennhatóság alá tartozó Déli-Georgia szigetet - írta meg szerdán a brit média.

Mutáns patkányok lepték el Angliát, az irtást profikra kell bízni

Archívum2018.02.16, 16:46

Mutáns, a méregre immunins patkányok lepték el Angliát. Soha nem látott mennyiségben lepték el az országrészt.

Egy ócska poén kedvéért szórakozott a döglött állatokkal

Kultúra2018.02.09, 19:40

Alig néhány napja kért bocsánatot Logan Paul, amiért YouTube csatornáján az egyik videójában egy öngyilkos holttestét is megmutatta. A fiú mégsem bírt leállni, újabb felháborító videót osztott meg. Az állatvédők a YouTube-hoz fordultak segítségért. 

Zuhanyozó patkány: az az állat igazából szenved

Archívum2018.01.31, 18:31

Szinte egy pillanat alatt bejárta az egész világot egy patkányról készült videó, amely úgy zuhanyozik, akár egy ember. Sokan hihetetlenül édesnek találják, de a valóságban az az állat szenved, és még csak nem is patkány.

Úgy szappanozza magát a patkány, mint egy ember: videó

Archívum2018.01.30, 11:48

A patkány nem tartozik a legnépszerűbb állatok közé, de ez a videó most sokakkal megszerettetheti a kis rágcsálót: annyira cuki, hogy úgy fürdik, mint egy ember!

Az ember terjesztette a fekete halált Európában

Tudomány2018.01.16, 14:01

Az ember terjesztette a fekete halált Európában a 14. század közepén, nem a patkányok voltak a fő felelősei a földrészt sújtó egykori bubópestis-járványok első hullámának - állítják a kutatók.

Potyautas patkány miatt törölték a repülőjáratot

Tudomány2018.01.04, 11:14

Kártevőirtókat kellett hívni az Alaska Airlines Oaklandből Portlandba tartó járatához, mert a beszálláskor az utasok észrevették, hogy egy patkány is feljutott a repülőgépre.

Elképesztő mutáns patkányra bukkantak Angliában: videó!

Archívum2017.12.04, 19:05

Döbbenetes méretű patkányt találtak Angliában. 

Vérszomjas szuperpatkányok okozhatják a nagyvárosok vesztét

Tudomány2017.11.07, 16:41

Egy új tanulmány szerint a környezetszennyezés és a városi környezet olyan mutációkat okozhat, amelyek hatására a patkányok sokkal vadabbakká és erősebbekké válnak.

Ez a félméteres patkány még a kókuszdiót is feltöri

Tudomány2017.09.28, 16:18

Hatalmas termetű patkányfajt fedeztek fel a Salamon-szigeteken – írja a Live Science.

Patkányok lepték el Mianmart

Nagyvilág2017.06.06, 15:28

Patkányok ezrei lepték el Mianmar falvait, a szokatlan invázióban sokan egy természeti csapás előjelét látják.

Sokba került Kalmár klubjának a döglött patkánnyal dobáló szurkoló

Sport2017.05.11, 17:07

A Dán Labdarúgó Szövetség 6,26 millió forintnak megfelelő koronára büntette a Bröndby csapatát, amiért szurkolói döglött patkányokkal dobálták meg az FC Köbenhavn két játékosát, valamint pirotechnikai eszközöket használtak az április 17-i bajnoki találkozón.

Kétfejű patkányokkal készülnek az évszázad horrorműtétjére

Tudomány2017.11.10, 18:03

Egy olasz idegsebész, Sergio Canavero azt tervezi, hogy 2017 decemberében elvégzi a világ első fejátültetését emberen. Az enyhén szólva is ellentmondásosnak tűnő terv kivitelezéséhez persze előkészületek szükségesek. Kínában kutatók egy csoportja ezért kisebb termetű kísérleti patkányok fejét „varrta rá" nagyobbakéra. Az így létrehozott kétfejű lények átlagosan 36 óráig maradtak életben, köszönhetően egy most először alkalmazott technikának.