párttörvény

címke rss

Az ÁSZ szabálytalanságokat talált a Jobbik gazdálkodásában

Az Állami Számvevőszék szerint a Jobbik beszámolói sem a 2009-es, sem a 2010-es évről nem mutattak megbízható és valós képet a párt gazdálkodásáról.

Új konzervativizmust képvisel a Fidesz Lázár János szerint

Archívum2011.10.04, 15:26

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Die Welt nevű német lapnak adott interjúban érthetetlennek nevezte, hogy miért kérdőjelezi meg bárki is Orbán Viktor miniszterelnök demokratikus elkötelezettségét. Lázár képtelenség, hogy a volt kormányfők rács mögé juttatása érdekében visszamenőlegesen módosítsanak törvényeket, szerinte azonban az államadósság növekedésének felelősein számon kell kérni a történteket.

Néhány millió forint tiltott bevételhez jutott az MSZP

Archívum2001.12.01, 12:14

Tiltott bevételhez jutott az MSZP - állapította meg az Állami Számvevőszék a legnagyobb ellenzéki párt 1999-2000. évi gazdálkodásának ellenőrzésekor. A párt - illetőleg a Győr-Moson-Sopron megyei szövetsége - mindkét vizsgált évben a párttörvényben meg nem engedett gazdálkodó tevékenységet folytatott, mivel nem a tulajdonában álló helyiséget hasznosított - írják a számvevők. Emiatt felhívták a párt elnökének a figyelmét, hogy a tiltott gazdálkodásból származó 4,163 millió forintot 15 napon belül fizessék be a költségvetésbe.

Az SZDSZ feljelentette Horváth Bélát

Archívum2001.11.14, 12:41

Az SZDSZ feljelentést tett Horváth Béla kisgazda képviselő ellen. A képviselő előzőleg mérleghamisítással, a párttörvény megsértésével, tiltott pénzintézeti tevékenység folytatásával és a számviteli fegyelem megsértésével vádolta meg az ellenzéki pártot.

Szigorítják a párttörvényt

Archívum2001.11.08, 12:09

Tételesen el kell számolni minden külföldről érkezett támogatással a párttörvény tervezett módosítása szerint, amely csütörtökön ismertetett az igazságügyi tárca. A szigorítás célja, hogy elzárja a csapokat közpénzek és pártok kasszája között.

Horváth Béla mérleghamisítással vádolja az SZDSZ-t

Archívum2001.11.02, 12:13

Horváth Béla, a kisgazda frakció tagja szerint az SZDSZ az 1998-as kampánya során 800 millió forint adósságot halmozott fel, be nem vallott kampánypénzekkel próbált nyerni, meghamisította a gazdálkodásáról szóló mérleget, és többszörösen megsértette a párttörvényt. Az SZDSZ szerint Horváth hazudik.

Előző
  • 1
Következő