párttisztség

címke rss

Lemond párttisztségéről a lengyel kormányfő

A lengyel miniszterelnök lemond a súlyos választási vereséget szenvedett párt elnöki posztjáról. A kormányfői tisztségről valószínűleg az eredmények hivatalos kihirdetése után mond le.

Horn megújulást sürget az MSZP-ben

Itthon2003.09.05, 18:01

Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök az MSZP tapolcai frakcióülésének szünetében közölte: szerinte nem lenne szabad engedni, hogy kormánytag párttisztséget is betöltsön. Úgy vélte: ennek érdekében 2004-ben tisztújító kongresszust kellene tartani.

Elutasítják Horn ötletét az MSZP vezetői

Itthon2003.09.08, 18:26

Vezető szocialista politikusok udvariasan, de határozottan elvetették Horn Gyula exkormányfő ötletét, hogy 2004-től a kormánytagok ne vállaljanak vezető párttisztséget. Az [origo] által megkérdezett politikusok szerint, félő, ha megvalósulna Horn terve, akkor leértékelődne az elnökség jelentősége.

Toller már nem akar MSZP-elnök lenni

Itthon2004.10.08, 12:38

Toller László pécsi polgármester bejelentette, hogy sem az MSZP elnöki posztjára, sem más párttisztségre nem jelölteti magát a jövő héten kezdődő szocialista kongresszuson. Elvállalta viszont a kormányfő mellett működő önkormányzati tanácsadó testület vezetését. Toller visszalépésével már csak ketten maradtak versenyben az MSZP elnöki posztjáért: Hiller István kultuszminiszter és Szekeres Imre.

Gyurcsány személyesen kezeli az országos listát

Itthon2005.12.07, 14:21

Bár korábban az MSZP elnökségének komoly befolyása volt az országos lista összeállítására, most az [origo] információi szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személyes ügyként kezeli a névsort, amelybe csak Hiller István pártelnöknek van még beleszólása. Kiszivárgott hírek szerint a párttisztség nem jelent automatikus bejutást, de a közvélemény előtt jól ismert politikusoknak egyelőre nem kell félniük a kieséstől. A végleges névsor januárban áll össze

Lemondott az MDF-alelnök Szőke László

Itthon2006.08.30, 12:05

Lemondott országos párttisztségeiről Szőke László, az MDF alelnöke. Ezt a politikus maga közölte szerdán. Szőke László azért mondott le, mert nem értett egyet az MDF elnökségének döntéseivel a választások óta.

Előző
  • 1
Következő