pártpolitika

címke rss

Nézőpont: Jelentős a kormánypártok előnye

Itthon2013.02.04, 13:23

A Nézőpont Intézet kutatása szerint a kormánypártok előnye továbbra is jelentős. A Fideszt az aktív szavazók 48, az MSZP-t 18, a Jobbikot 15, az Együtt 2014-et 12, míg az LMP-t és a DK-t 2, illetve 4 százaléka támogatja.

Párttá szerveződik az LMP-ből kiugró csoport

Itthon2013.02.03, 16:22

Új nevet választottak maguknak a múlt héten az LMP-ből kilépett képviselők. A Párbeszéd Magyarországért Platformot ezután Párbeszéd Magyarországért Pártnak hívják. Az új politikai formációnak két társelnöke és öt elnökségi tagja lesz.

Két tüzes erőfitogtatás kíséri a Fidesz-ülést

Itthon2013.02.02, 18:06

Fáklyákat és gyertyákat kérnek a leendő résztvevőktől mind a szocialista kormányellenes tüntetés, mind a kormánypárti békemenet szervezői. Gyulán tart kihelyezett frakcióülést a Fidesz, oda készül a két tüntető csoport is.

Vasárnap kap nevet az LMP 2

Itthon2013.02.02, 17:22

Vasárnap döntenek a megalakítandó párt politikai nyilatkozatáról az LMP-ből kiváló politikusok, és nevet is adnak az új szervezetnek.

Elvész a magyar hang a washingtoni zajban

Itthon2013.01.31, 12:17

Egymásnak adják a kilincset Washingtonban a magyar politikusok, akik azonban nehezen tudnak kitűnni a politikailag pezsgő városban. A legújabb látogató Navracsics Tibor kormányfőhelyettes volt, akinek a rendezvényén sok volt a magyar, de még így is újrajátszották az Orbán-kormányt évek óta kísérő szenvedélyes vitát.

Jávorékat senki nem tartja konkurenciának

Itthon2013.01.28, 17:17

Jávor Benedekék egy olyan új zöld baloldali pártot alapítanak, amelyik Orbán leváltása érdekében összefogna az Együtt 2014-gyel és az MSZP-vel. A már meglévő két baloldali párt nyitottan fordul a formálódó harmadik felé, de konkrétan még nem tudják, milyen viszonyban legyenek vele. Nem tartanak attól, hogy szavazókat vesztenének a platformisták miatt, de azért készülnek a vitákra, például a paksi atomerőmű kapcsán.

A fideszes cégvezetők megtartják a jutalmukat

Itthon2013.01.29, 12:36

Az önkormányzati cégek vezetői megtarthatják prémiumukat. Volt, aki 3 milliót kapott 55 ezres spórolásáért.

Schiffer: Egy hajóban nem lehet kétfelé evezni

Itthon2013.01.27, 18:31

Az LMP frakcióvezetője, Schiffer András szerint az, hogy a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai kilépnek az LMP-ből, és új pártot alapítanak, nem jelenti azt, hogy pártszakadás következett volna be az LMP-ben.

Kettészakadt az LMP

Itthon2013.01.27, 17:56

Kilépnek az LMP-ből és új pártot hoznak létre a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai - jelentette be Jávor Benedek, a párt országgyűlési képviselője vasárnap. Az új párt nevét még nem találták ki, de annyi biztos, hogy - az LMP-ben maradókkal szemben - baloldali pártot hoznának létre, és tárgyalni szeretnének a Bajnai Gordonhoz köthető Együtt 2014 mozgalommal.

Jön az LMP 2

Itthon2013.01.27, 10:12

Spanyol tornászlányok, méregdrága sör és pangás volt az LMP kongresszusán. A pártból kilépők új pártot alapítanak, bár pénzük még nincsen rá.

Keresi a Jobbik holdudvarát Vona

Itthon2013.01.26, 19:19

Ha gyilkolsz, az egész pereputtynak ugrott a segély apukám - jelentette ki Vona Gábor a Jobbik kongresszusán, aki arról is beszélt, hogy a párt népszavazást kezdeményez arról, hogy a súlyos erőszakos bűncselekmények miatt vonják meg a segélyeket az elkövető egész családjától. Ángyán Józsefnek baráti jobbot nyújtott, és értelmiséget szervez a Jobbik köré.

Ismét alulmaradtak a platformisták az LMP-ben

Itthon2013.01.26, 21:59

Nagyobb arányban maradtak alul a Jávor Benedek által fémjelzett platformisták az LMP stratégiájáról szóló kongresszusi szavazáson, mint novemberben. A platformisták vasárnap döntenek a jövőjükről.

Vasárnap szakadhat az LMP

Itthon2013.01.26, 18:34

Ha nem fogadja el az LMP kongresszusa a Jávor Benedek által vezetett platform stratégiáját, akkor tagjai kilépnének a pártból, a frakció azonban ebben az esetben is megmaradna.

Fülig ért Orbán szája élete első divatbemutatóján

Itthon2013.01.25, 16:18

Diadalittasan vezette a kecskeméti autógyár közepére az új Mercedest Orbán Viktor, aki szerint ez a kocsi is bizonyítja, hogy a magyar gazdaság megújítása európai sikertörténet. A miniszterelnök láthatóan sokáig akarta élvezni a sikert, még sofőrülést is csavarozott, és egyetértett azzal a megállapítással, hogy a pirospaprika után immár Magyarország legmenőbb cucca "az új Mercedes made in Hungary".

Bajnai beelőzi Gyurcsányt az évértékelőjével

Itthon2013.01.17, 17:22

Bajnai Gordon bejelentette, hogy február 9-én tart évértékelő beszédet, így tíz nappal beelőzi Gyurcsány Ferencet. Orbán beszédének időpontját még nem hozták nyilvánosságra.

Papcsák visszavág a pereskedő LMP-nek

Itthon2013.01.17, 17:41

A zuglói helyi újságban teszik közzé azt a közvéleménykutatást, amely miatt az LMP perelni kezdte az önkormányzatot. Papcsák László polgármester vissza is vághat, rágalmazásért indíthat pert.

Erdélyben lelt szövetségesre az MSZP pártalapítványa

Itthon2013.01.16, 23:24

A szocialista pártalapítvány vezetője Kolozsváron írt alá együttműködési megállapodást a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapítványával. A két szervezet közös szellemi műhelyet akar létrehozni, és közös rendezvényeket tartana a jövőben.

Fidesz: Gyurcsány bújik elő Bajnai cilinderéből

Itthon2013.01.15, 15:49

A Fidesz szerint veszélyes az Együtt 2014 alkotmánytervezete, mert lemond a családok védelméről.

Letiltották a felsőoktatásról Hoffmann Rózsát

Itthon2013.01.14, 11:19

Csak közoktatást érintő témákban nyilatkozhat egy decemberi megállapodás szerint Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, a felsőoktatással kapcsolatos változások kommentálásától tartózkodnia kell. A sokat bírált és a Fideszben sem túl népszerű államtitkár pozíciója ugyanakkor annak ellenére is stabil, hogy decemberben ismét felvetődött a lemondása.

Bokros: Védjük meg a piacot a ragadozó államtól

Itthon2013.01.10, 19:51

Bokros Lajos európai parlamenti (EP) képviselő szerint antimodernizáció történik ma Magyarországon, virágzik a populizmus, a tudatos lélekmérgezés és a "törzsi nacionalizmus", ezért a modernizációt újra kell indítani. Erről egy konferencián beszélt Bokros egy Budapesti szállóban, az épület előtt pedig ellene tüntettek.

Nem 13. havi nyugdíj, hanem pluszpénz lesz

Gazdaság2013.01.10, 10:35

Nem állítják vissza a 13. havi nyugdíj rendszerét, hanem csak egyszeri kompenzációt kaphatnak az év végén a nyugdíjasok - írja a Magyar Nemzet.

Felmerült a 13. havi nyugdíj ötlete

Gazdaság2013.01.09, 16:17

A 13. havi nyugdíj újbóli bevezetésén gondolkodik a kormány - értesült az Index. Miután a Fidesz 2014-ben erősen épít a nyugdíjas szavazókra, az államkincstárban már háttérszámítások folynak, vajon elő lehet-e teremteni a jóléti intézkedés fedezetét, körülbelül 300 milliárd forintot.

Nagyon egyetértenek Bajnaiék az MSZP-vel

Itthon2013.01.09, 14:50

Újabb sikeres egyeztetésen van túl az Együtt 2014 és az MSZP. Az ellenzéki összefogásra készülő pártok egyetértenek abban, hogy egy kormányváltás esetén új választójogi és sztrájktörvényre lenne szükség, az emberi méltóságot pedig kiemelten kell védeni. A tárgyaláson ott volt Gyurcsány Ferenc pártja, és több régen nem látott politikus is.

Lendvai Ildikó kiköltözik a parlamentből

Itthon2013.01.08, 09:43

Húsz év képviselőség után Lendvai Ildikó, az MSZP egyik veterán politikusa úgy döntött, hogy 2014-től már nem akar a parlamenti frakcióban ülni. "Ebbe eleinte nyilvánvalóan bele fogok kicsit pusztulni" - fogalmazott a Népszabadságnak adott interjújában.

Bajnai: Ámokfutás, amit a kormány művel

Itthon2013.01.08, 14:15

Az Együtt 2014 vezetője szerint azért nem mennek el gazdasági kérdésekről tárgyalni az MSZP-vel, mert az olyan lenne, mint az elmúlt 22 évben minden politikai döntés. Bajnai szerint az MSZP jót akar, csak rosszul, a kormány pedig kártékony.

Bajnaiék nélkül jön a következő ellenzéki ülés

Itthon2013.01.05, 13:31

Gazdaságpolitikai egyeztetésre hívta az ellenzéki szervezeteket az MSZP keddre. A Bajnai Gordon-féle Együtt 2014 erre nem, csak a szerdára meghirdetett következő alkotmányossági egyeztetésre megy el.

Az okos Fidesz enged a bunkó magyaroknak

Itthon2013.01.04, 14:37

Ami jó az jó; egy meg egy az kettő; sok magyar analfabéta tönkreteszi a választást - ez csak néhány azok közül az érvek közül, amelyekkel a Fidesz az elmúlt egy évben próbálta megindokolni, hogy mi szükség van a választási regisztrációra. Az Alkotmánybíróság pénteken eltörölte a szabályt, a Fidesz bejelentette, hogy 2014-ig nem is hozzák vissza, mert bár erejük lenne hozzá, okosabbak ennél. Hogyan érvelt a Fidesz az egyik legvitatottabb döntése mellett?

Alkotmányellenes a választási regisztráció

Itthon2013.01.04, 13:12

Indokolatlanul korlátozza a választójogot, ezért Alaptörvény-ellenes a választási regisztráció - döntött pénteken az Alkotmánybíróság. A testület szerint alkotmánysértő a választási kampány korlátozása is. A bírák ugyanakkor azt is kimondták, hogy vannak olyan választói csoportok, amelyek esetében indokolt előírni a regisztrációt. Öt alkotmánybíró írt különvéleményt a határozathoz, négyen nem értenek egyet a választási regisztráció eltörlésével.

Az LMP nélkül kezd formálódni a baloldali front

Itthon2012.12.31, 12:47

Január 2-án leülnek az ellenzéki szervezetek, hogy az alkotmányosságról egyeztessenek - közölte az Együtt 2014. Ugyanakkor az LMP és a 4K nem vett részt még az előkészítésben sem. Bajnaiék sem lépnének tovább, szakpolitikai egyeztetésekre még nem vállalkoznának.

Száz párt működik Magyarországon

Itthon2012.12.27, 10:42

Főnix Mozgalom, Kalózpárt, Szegénységben Élők Pártja - néhány név az elmúlt két évben született új pártok közül. Bár ötven nem működő pártot megszüntettek, 2010 óta húsz új alakult, így ma összesen száz párt működik Magyarországon.

Alkotmányellenesnek tartja a büntetését Ángyán

Itthon2012.12.23, 22:41

Levelet írt Ángyán József fideszes képviselő a Fidesz frakcióigazgatójának, amelyben jelzi, alkotmányellenesnek tartja a bünetetését. Ángyán józsef 250 ezer forintos büntetést kapott azért, mert hétfőn nem szavazta meg a földtörvénnyel összefüggő alaptörvénymódosítást.

Gyülekeznek a sárdobálás apostolai

Itthon2012.12.24, 11:51

Régi sikeremberével, a Medgyessy Pétert győzelemre vezető Ron Werberrel vág neki a 2014-es választásnak az MSZP. Werber hitvallása szerint a politikát el kell vinni az emberekhez, mert a sajtó nem képes meggyőzni őket, a negatív kampány pedig belefér. A Fidesz is bejáratott emberre bízza a 2014-es kampány előkészítését, az LMP megtartotta sikeremberét, Bajnai megörökölte Gyurcsány jobbkezét. Milyen stratégákkal készülnek a választásra a pártok?

Mégis működhetnek a platformok az LMP-ben

Itthon2012.12.20, 13:45

Az LMP választmánya úgy döntött, hogy hatályon kívül helyezi korábbi döntését, ami megtiltotta a platformok működését. A döntés ideiglenes, a végső szót a január végi kongresszus mondja ki.

Péterfalvi: Nincs mit vizsgálni a Kubatov-listákon

Itthon2012.12.20, 20:35

Péterfalvi Attila nem vizsgálódik a Kubatov-listák ügyében, mert szerinte korábban az adatvédelmi biztos megvizsgálta az ügyet és mindent rendben talált.

Széteshet a cseh kormány

Itthon2012.12.20, 20:33

Csak nyolc napig volt védelmi miniszter Karolina Peake, a LIDEM párt alelnöke, mert előzetes egyeztetés nélkül sok vezető beosztású embert lecserélt a tárcánáll. A botrány miatt a párt többi minisztere is elhagyja a kormányt, de a koalíciós szakításról még nincs szó.

Együtt tették tönkre az oktatást

Itthon2012.12.19, 08:55

A Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferencet lejárató óriásplakátok stílusát másoló, de ezúttal az Orbán-kormányt támadó plakát került ki Budapesten. Nem tudni, ki áll az akció mögött.

Fejetlenség, fantomfalu, superman a parlamentben

Itthon2012.12.17, 17:28

A diákok követeléseit tartalmazó LMP-s transzparenssel és a felsőoktatás hazugságait listázó jobbikos vádakkal indult a parlament idei utolsó, rendkívüli ülése. Az LMP az oligarchák és a korrupció miatt aggódott, a KDNP viszont a feszített törvényalkotási rohanás közepében is beiktatott egy cirádás szónoklatot a karácsony melegéről. A Jobbik és az MSZP a devizahitelesek megsegítését bírálta. Hazugságcunami és maffiacsoportok: ez történt hétfőn a parlamentben. 

Az ügynökaktákat is az MSZP elé tolnák Bajnaiék

Itthon2012.12.17, 19:42

Szívélyesen megköszönték Bajnai Gordonék az MSZP együttműködési felhívását, amelyre késznek mutatkoztak elmenni, de újabb témákat is elővettek, amelyeket a közpolitikai egyeztetések témájává tennének. Ilyen az ügynökakták nyilvánosságra hozatala és a pártfinanszírozás is.

Ángyán rászolgált Orbán haragjára

Itthon2012.12.18, 08:57

Az alkotmány módosítására nemmel szavazott Ángyán József volt államtitkár, mert nem ért egyet a kormány földpolitikájával. Orbán a hétfői frakcióülésen rápirított már, hogy ha nem tetszik neki, akkor nincs helye a frakcióban. Ángyán ellen fegyelmi eljárás indulhat. Döntöttek a polgármesteri összeférhetetlenségről és a járásbírósági rendszerről is.

Schiffer: Nem cél a platformok ellehetetlenítése

Itthon2012.12.15, 14:52

Senkinek nem lehet célja az LMP-n belül, hogy ellehetetlenítse a platformok működését, de meg kell alkotni az ilyen belső csoportok működésének szabályait - reagált Schiffer András arra, hogy a párt országos választmánya szerdán felfüggesztette a Párbeszéd Magyarországért Mozgalom működését.

Tél tábornok a parlamentben támad

Itthon2012.12.09, 13:16

Az év egyik legfontosabb szavazásával, a jövő évi költségvetés elfogadásával folytatja munkáját hétfőn a parlament, amely emellett a héten az új Polgári törvénykönyv módosítóit és a Nemzeti Dohánybolt kialakításának szabályait is megszavazza. A kétnapos ülésen azért vidámabb percekre is számíthatunk: egy szocialista képviselő Tél tábornokot emlegeti, a volt jobbikos szóviccel támadja le a vidékfejlesztési minisztert, és meglepő módon egy fideszes polgármester fakad ki a járhatatlan utak miatt. A hét parlamenti legjei.

Bajnai lassan tárja fel bájait

Itthon2012.12.05, 07:44

Lebontanák a Fidesz által épített bivalyerős államot, de nem teljesen egyértelmű, hogy mit építenének helyette. Megváltoztatnák a szekértáborok szembenállására épülő politikai kultúrát, de közben próbálnak kedveskedni mindenkinek, akinek a kormány a tyúkszemére lépett. Matolcsyt ki nem állhatják, de a kormány néhány ötlete azért tetszik nekik. Október vége óta gőzerővel dolgoznak a kormány leváltásán Bajnai Gordon és szövetségesei. Mit ígér az új ellenzék?

Bajnai: Fél tőlem a rezsim

Itthon2012.12.06, 11:23

Fél tőle az "országot irányító rezsim", ezért indított álságos kampányt ellene Bajnai Gordon szerint. A volt miniszterelnök úgy véli, 150 millió forintot költöttek el álcivilek arra, hogy lejárassák.

Akasztófával várták Bajnait Oroszlányban

Itthon2012.12.03, 21:03

Bajnai Gordon Oroszlányban a Jobbik "bódító propagandáját" kritizálta, és azon örvendezett, hogy Orbán Viktor is elhatárolódott a náci kijelentésektől. Közölte, hogy a Jobbik vezetői nácik, a párt szavazóinak nagy részét azonban szerinte csak a válság sodorta a párthoz. A Jobbik szimpatizánsai Bajnai beszéde alatt akasztófát tartottak a magasba.

Ertsey Katalin a parlamentben LMP-s marad

Itthon2012.12.03, 13:32

Bár a párt belső vitái miatt a múlt héten felfüggesztette LMP-s tagságát Ertsey Katalin, úgy döntött, hogy a parlamentben folytatja a munkáját a frakcióban. Annak ellenére is, hogy szerinte az LMP jelenleg nem tudja megmutatni, hogy lehet más a politika.

Frakcióvezetőt választ az LMP

Itthon2012.11.23, 10:09

Egyelőre nincsenek jelöltek semelyik posztra. Jávor Benedek frakcióvezető és két helyettese a párt hétvégi kongresszusán mondott le megbízatásáról.

Kizárták a Jobbikból Lenhardt Balázst

Itthon2012.11.22, 18:34

A Jobbik szerint mióta Lenhardt Balázs kilépett a frakcióból, nyilatkozataival sérti a párt érdekeit és rontja a választási esélyeiket.

Elég a mesebeli megemlékezésekből

Itthon2012.11.20, 16:15

A kormánypártok az oktatásban és a foglalkoztatásban hisznek, az MSZP szerint régen jobb volt a cigányságnak, Vona Gábor valódi diagnózist kellene felállítani, Osztolykán Ágnes szerint pedig le kell számolni a cigányokról szóló mesebeli megemlékezésekből. A cigányokról tartottak parlamenti vitanapot.

Gyurcsányék körbezárták a Parlamentet

Itthon2012.11.19, 18:45

Az élőlánccal azt akarja üzenni a Demokratikus Koalíció a világnak, hogy a választási eljárásról szóló törvényjavaslat a kormány szégyene.

Bajnai Gordon nem érti az LMP-t

Itthon2012.11.19, 21:10

Az LMP visszautasítása után az Együtt 2014 csak tavasszal tervez tárgyalni az együttműködésről más ellenzéki pártokkal - jelentette ki Bajnai Gordon. A volt miniszterelnök azt mondta, minden értetlensége ellenére nem csalódott az LMP-ben.

Mile Lajos veszi át az LMP-frakciót

Itthon2012.11.18, 13:36

Ideiglenes frakcióvezető lép a képviselőcsoport távozó vezetőinek helyére, miután az LMP meghasonlott a Bajnai Gordonnal tervezett esetleges szövetség kérdésében. A párt szerint nincs szó pártszakadásról, az ügy miatt lemondó LMP-sek is megtartják mandátumukat, és továbbra is LMP-sként politizálnak a parlamentben.

Telespammelték Gyurcsányék a parlamenti e-mail címeket

Itthon2012.11.18, 14:24

A Demokratikus Koalíció arra kérte híveit, hogy tiltakozó levelekkel árasszák el a parlamenti e-mail címeket, és így demonstráljanak a tervezett választási regisztráció ellen. Az akció a párt szerint olyan jól sikerült, hogy a levélözön leterhelte a parlament rendszereit, így az Országgyűlés Hivatala letiltotta a leveleket.

Kibújt Bajnai öleléséből az LMP

Itthon2012.11.18, 11:38

Az LMP szombat éjszakai kongresszusán elutasították, hogy a párt csatlakozzon a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 mozgalomhoz. A döntés után lemondott a párt frakciójának vezetője és helyettesei is, mert hibás, végzetes döntésnek tartják a Bajnaival való szakítást. Az LMP együttműködési tárgyalásokat ugyan kezdene az Együtt 2014-gyel, de kimondta, hogy a parlamenti pártok közül senkivel sem fog összeállni a választásokra.

Mint Makó Jeruzsálemtől - LMP-s reakciók a bajnais döntésre

Itthon2012.11.18, 12:26

Gyors egymásutánban az LMP frakciójának három vezetője is lemondott vasárnapra virradó éjjel, miután a párt kongresszusa nem támogatta a Bajnai Gordon összefogásához való csatlakozást. Jávor Benedek frakcióvezető végzetes döntésről, Karácsony Gergely ártalmas tévedésről, Szabó Tímea a politikai realitások elvesztéséről beszélt, de volt olyan párttag, aki egyenesen "bűnnek" nevezte azt, ami a kongresszuson történt.

Csalódott LMP-seket környékez meg Bajnai mozgalma

Itthon2012.11.19, 09:59

Tudomásul veszik, hogy az LMP nem akar belépni a soraikba, de ettől csak még nagyobb felelősséget éreznek az összefogásra - írta vasárnapi közleményében a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 mozgalom. A szervezet kijelentette, hogy 2014-ben a most csalódott LMP-sek számára is alternatívát akarnak kínálni.

Két vízió közül választ az LMP

Itthon2012.11.18, 09:26

A párt hosszú távú stratégiájáról dönt a hétvégén az LMP. Egyelőre két út kristályosodik ki, ezekről dönthet az LMP kongresszusa. Az egyik szerint nem csatlakoznak az Együtt 2014 mozgalomhoz, de együttműködnek vele, a másik szerint csatlakoznak, de akkor vétójogot és a programjuk elfogadását kérik cserébe.

Együtt demonstrál az MSZP és a Szolidaritás

Itthon2012.11.15, 12:33

Bár a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 hivatalosan nem kereste még meg az MSZP-t, pénteken a szocialisták demonstrációján felszólal majd a választási együttműködés egyik alapítója, Kónya Péter is.

Bejegyezte a bíróság a magyar Kalózpártot

Itthon2012.11.14, 21:47

Csoportként eddig is tevékenykedett Magyarországon a svéd mintára alakult Kalózpárt, de most állításuk szerint a bíróság is bejegyezte őket valódi pártként. A szervezet közleménye szerint valódi demokráciát akarnak, és ha lebontották a többi párt hatalmát, magukat is feloszlatják.

Az MSZP ki van zárva

Itthon2012.11.14, 10:57

Nagyon nagy a feszültség az LMP-n belül a szombati kongresszus előtt - állítják a párt képviselői. Az alapításuk óta legfontosabb gyűlésen döntenek arról is, hogy megkíséreljék-e az együttműködést az Együtt 2014-gyel. A két év után még mindig az útkeresésnél tartó pártban csak egyben biztosak: az MSZP-vel nem akarnak közösködni, így összellenzéki összefogás nem lesz. 

Saját radikálisaitól fél a Jobbik

Itthon2012.11.12, 11:26

Vona Gábor nem tűrte, hogy a pártvezetés akaratával szemben politizál egy jobbikos képviselő, ezért szerdán kizárta a frakcióból a radikálisabb politikát és az elnökség leváltását sürgető Lenhardt Balázst. A Jobbikban több képviselő is a mostaninál keményebb hangnemre, radikálisabb akciókra vágyik, a megkérdezett pártvezetők szerint viszont egy kormányra készülő párt nem zsidózhat állandóan a parlamentben, és nem zárhat le 150 bankfiókot. Aki ezt nem érti meg, annak távoznia kell.

Orbán Viktor hétfői arcai

Itthon2012.11.05, 20:19

Jegyzetel, felszólal, rohangászik, de mindenekelőtt párttársaival egyeztet - mozgalmas napja volt Orbán Viktornak a parlamentben. A hétfőn köhécselő miniszterelnök előbb a Képviselői Irodaházban tűnt fel, majd a Parlamentben töltötte munkanapja nagy részét. Kövesse végig fotóink segítségével, hogy hogyan telt Orbán napja!

Kikérdezik Orbánt a jelekről

Itthon2012.11.04, 19:14

A parlament mostani háromnapos ülésén részt vesz Orbán Viktor, akit az ellenzéki képviselők az azonnali kérdések órájában a jelekről, a szabadságról és a történelmi ismereteiről is kikérdeznek. A héten számíthatunk rengeteg "elmúltnyolcévezésre" az államadósságról szóló vitanapon, és Balog Zoltán minisztert is megmentik a képviselők egy becsületsértési pertől. Az LMP a keresetekért, a Jobbik a rákos betegekért aggódik, egy MSZP-s pedig már most boldog karácsonyt kíván.

Feljelentette a Jobbik Szegedi Csanádot

Itthon2012.11.03, 00:08

Árulónak, politikusbűnözőnek, befolyással üzérkedőnek és politikai halottnak is nevezte egy közleményen belül a Jobbik a volt párttagját, Szegedi Csanádot, akitől az európai parlamenti mandátumát is visszakövetelik.

Nézőpont: Bajnai Gordon bejutna a parlamentbe

Itthon2012.10.31, 17:17

Az összes szavazó között 5 százalék, a biztos szavazók között pedig 6 százalék a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 egyesület támogatottsága - derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. Eszerint Bajnai szervezete átlépné a parlamenti bejutási küszöböt, de a támogatókat valószínűleg nem a Fidesztől, hanem az LMP-től és a DK-tól csábítaná el.

Mégsem lesz megismételt szavazás Tiszavasváriban

Itthon2012.10.31, 18:50

A megyei választási bizottság megváltoztatta a Tiszavasváriban tartott választások megsemmisítéséről szóló döntést, és érvényesnek ítélte a kifogásolt választókerületek eredményeit. Két választókerületben az MSZP és a Jobbik is csalás miatt tett panaszt, azonban a Fidesz által támogatott helyi civil szervezet ezt megfellebbezte.

Egy link mozgalmár - a Milla-vezér Juhász Péter portréja

Itthon2012.10.29, 07:25

Lebukott fűvel, telemarketingesből az ország drogosa lett, felfedezte Borsodot, a Facebook és a médiatörvény ellenzéki vezetővé tette - Juhász Péter a könnyűdrogok legalizálása és a romák jogai után most a hatalomért küzd. Összevissza éveiben hiába kutatta hollétét a cégbíróság, sosem találta meg, és befuccsolt vállalkozásai miatt ma is olyan szegény, hogy a barátai tartják el. Hogy mi lesz belőle, 41 évesen sem tudja.

Előkerül egy fideszes mutyi

Itthon2012.10.28, 18:54

A múlt heti pihenő után kétnapos üléssel folytatják a munkát a képviselők, akik rögtön hétfőn az alaptörvénybe vésik a választási regisztrációt, majd kedden tíz órán keresztül vitatkoznak az új adószabályokról. Az ellenzék sem tétlenkedik: az MSZP egy fideszes mutyiról akarja lerántani a leplet, az LMP a betegeket félti, a jobbikosok pedig az állatokért és a húsiparért aggódnak.

Nehezen emészti meg az LMP Bajnait

Itthon2012.10.25, 08:43

Karácsony Gergely elismerte, hogy a Bajnai Gordon volt kormányfő vezette Haza és Haladás Egyesület megjelenése új helyzetet teremtett. A párt frakcióvezető-helyettese azt mondta, az esetleges részvételről a novemberi kongresszuson döntenek, ha konkrét megkeresést kapnak.

Ami az MSZP nélkül történik, az nincs

Itthon2012.10.24, 20:41

Az MSZP nyitott arra az ellenzéki összefogásra, amelyet október 23-án hirdetett meg Bajnai Gordon, de azt szeretnék, ha a kormány leváltásán dolgozók hozzájuk igazodnának, hisznek nekik tapasztalatuk, támogatottságuk és szervezetük is van. Az [origo]-nak nyilatkozó pártvezetők szerint korai még azon gondolkodni, hogy ki legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, de van, aki szerint a pártban nagy az igény, hogy Horn Gyula után végre megint egy ízig-vérig szocialista politikussal fussanak neki a kampánynak.

Már a Facebookon is toboroz Bajnai

Itthon2012.10.24, 08:22

Október 23-án a Milla tüntetésén jelentette be Bajnai Gordon, hogy alapítványa, a Haza és Haladás összefogott a Millával és a Szolidaritás mozgalommal, és Együtt 2014 néven indítanak mozgalmat. Ezzel egy időben már el is indult a mozgalom Facebook-oldala.

Kitakarítaná a közéletet Vona Gábor

Itthon2012.10.23, 19:15

A '89-es politikai generáció minden tagjának takarodnia kell a magyar közéletből a Jobbik elnöke szerint, mert "az elmúlt 22 év bőven elegendő volt belőlük". Vona Gábor a párt október 23-i budapesti nagygyűlésén meghirdette "a független Magyarország" 16 pontos programját, amelyben a haálbünetés visszaállítása és az EU-ból való kilépés is szerepel.

Kossuth-címert adna minden ellenzékire az MSZP

Itthon2012.10.23, 19:30

A szabadságot és a demokráciát nem elég kivívni, azért mindig, mindennap küzdeni kell - mondta október 23-ai ünnepi beszédében, a budai Flamenco Hotelben Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Szerinte a kormány célja a kirekesztés, ami ellen küzdeni kell, és azt kérte a szimpatizánsoktól, hogy a mostani hatalom leváltásáig hordják a Kossuth-címert, amely az összetartozás jelképe.

Bajnai tényleg bejelentkezett

Itthon2012.10.24, 08:24

Új mozgalmat hirdetett, és korszakváltást sürgetett október 23-ai beszédében Bajnai Gordon, aki a Milla tüntetésén jelentette be, hogy visszatér a politikába. A volt miniszterelnök szerint 2014 sorsforduló lesz, és csak úgy váltható le a kormány, ha új politikai közép szerveződik, amelybe bal- és jobboldaliakat, szabadelvűket és zöldeket is vár. Ennek neve: Együtt 2014.

Gyurcsány most már akarja Bajnait

Itthon2012.10.23, 19:09

A demokratikus ellenzék összefogására szólított fel a Demokratikus Koalíció október 23-ai budapesti megemlékezésén Gyurcsány Ferenc, aki szerint az ellenzéki együttműködés miniszterelnök-jelöltjének Bajnai Gordonnak kell lennie. A bejelentés azért volt meglepő, mert néhány nappal ezelőtt Gyurcsány még végzetes hibának tartotta Bajnai mostani fellépését, és szerinte Bajnai rossz színpadot választ, ha ellenzéki együttműködést akar.

Orbán volt embere dolgozik Bajnainak

Itthon2012.10.18, 18:43

Egyesületet alakít és fideszes pénzügyminiszter-jelöltet igazol Bajnai Gordon - értesült az Atv.hu. Urbán László a Haza és Haladás Alapítvány gazdaságpolitikai kabinetjének egyik vezető koordinátora.

Dopeman indul a 2014-es választáson

Itthon2012.10.17, 08:07

Ha bejut a parlamentbe, akkor kezére csap a laptopozó képviselőknek, amikor pedig alszanak, akkor meg fog nekik ágyazni - ígérte Dopeman, aki képviselőnek készül.

Annyira érdekli a Fideszt Bajnai, mint Kiszel Tünde

Itthon2012.10.16, 10:53

Az IMF miniszterelnökének, bukott embernek és elfuserált libapásztornak nevezik a Fideszben Bajnai Gordont, legalábbis azok a képviselők és kormánytagok, akik egyáltalán hajlandóak kiejteni a nevét. A visszatérésre készülő volt miniszterelnökről hivatalos fórumon még egyetlen szó sem esett a kormánypártokban, és Orbán Viktor sem hajlandó foglalkozni vele, de azért vannak olyan fideszesek, akik attól tartanak, hogy ha a kormány nem tud eredményeket felmutatni, Bajnai mögé pedig beáll az ellenzék, akkor 2014-ben akár veszélyes is lehet rájuk.

Felrobbantaná egymást a Fidesz és Tarlós

Itthon2012.10.17, 16:52

Menthetetlen helyzetről beszéltek az [origo]-nak a megkérdezett fővárosi fideszesek, akik szerint annyira eldurvult a vita Tarlós István és a Fidesz-frakció között, hogy a következő két év "egymás kölcsönös szívatásával" telik majd. Hétfőn Tarlós István nem támogatta a buszpályázatról szóló fideszes javaslatot, amelyet a Fidesz-frakció végül nélküle is elfogadott. Erre Tarlós válaszul megnyirbálta helyettese, György István hatásköreit. A konfliktust Rogán Antalnak kellene enyhítenie, akivel Tarlósnak korábban nem volt felhőtlen a viszonya.

Orbán: A külföldieknek coki

Itthon2012.10.14, 21:06

Ha pártja megnyeri a 2014-es választást, hat év múlva Magyarország olyan hely lesz, ahová a külföldre vándorolt összes magyar fiatal haza akar majd térni - jelentette ki Orbán Viktor. Arról is beszélt, hogy külföldi nem vehet majd földet Magyarországon.

Jön a sofőr nélküli buldózer a parlamentben

Itthon2012.10.15, 11:36

Az MSZP új megmondóembert avat fel, Lendvai Ildikó a lisztérzékenyekért aggódik, a Jobbik egy sofőr nélküli buldózerről beszél a parlamentben ezen a héten. A kétnapos ülésen a Fidesz visszavonja a bírók kényszernyugdíjazásáról szóló tervezetet, elhalasztja a választási eljárásról szóló vitát, és újra megszavaz egy Áder János által visszaküldött javaslatot. Ez lesz a héten a parlamentben.

Rogán: Szocialista csökevény a lakcímnyilvántartás

Itthon2012.10.15, 07:41

Nem kellene nyilvántartania az államnak az emberek lakcímét Rogán Antal szerint. Azt mondta, ez abból a korszakból maradt, amikor az állam mindent nyilvántartott a polgárairól, és mindent szabályozott.

Bajnai Gordon nevében irkál valaki e-maileket

Itthon2012.10.12, 19:17

Ismeretlenek e-maileket küldtek ki Bajnai Gordon és alapítványa nevében, amelyek szerint a korábbi miniszterelnök személyes találkozóra hívja a címzetteket - közölte Bajnai titkársága.

Bajnai végzetes hibájáról ír Gyurcsány

Itthon2012.10.11, 09:53

Sokra tartja Bajnai Gordont Gyurcsány Ferenc, de szerinte hibát követ el Bajnai Gordon azzal, hogy felszólal a Milla tüntetésén.

Elszámoltatja Tarlóst a Fidesz a jövő héten

Itthon2012.10.11, 15:21

Érik az újabb kemény ütközet Tarlós István főpolgármester és a fővárosi fideszesek között. Tarlós le akarja beszélni a frakciót arról, hogy sokmilliárdos költséggel magánkézbe adják a fővárosi buszok üzemeltetését. A főpolgármester szerint erre nincs pénz, a fideszesek viszont úgy látják, a roncsok már nem bírják a strapát, és olcsóbbak az új buszok, mint az állandó szervizelés. A fideszesek a jövő héten megpróbálják átkattintani Tarlóst, és kivesézik az elmúlt kétéves tevékenységét is.

Egyesületté alakult, de nem lesz párt a Milla

Itthon2012.10.11, 11:26

Egyesületté alakult a Milla, amelynek október 23-i rendezvényén Bajnai Gordon volt miniszterelnök is felszólal.

Nem hagyja nyugodni Orbánt a pártok milliárdos zsebpénze

Itthon2012.10.10, 09:16

Ismét napirendre került Orbán Viktor májusi ötlete a pártok állami támogatásának megvonásáról, és a Fidesz elnökségében az is felmerült, hogy az állami zsebpénzt ne csak két évre, hanem végleg elvegyék tőlük. A kampányfinanszírozás új szabályaival is piszmog a Fidesz elnöksége. Egy ötletük szerint elképzelhető, hogy csak az a jelölt kapna a kampányához állami támogatást utólag, aki megnyerte a választást.

Úgy nézek ki, mint aki pánikban van?

Itthon2012.10.08, 20:36

Nem aggódnak különösebben a kormánypárti képviselők amiatt, hogy az MSZP már a második időközi választást nyerte meg a hétvégén. A szocialisták soproni győzelméről Kövér László házelnök azt mondta, nem kell pánikolni, de látszik, hogy néhányan csalódtak a Fideszben. A KDNP-s Pálffy István szerint a soproni bányász nyugdíjasok döntötték el a szavazást, de egy fideszes a kormányzati intézkedések miatt még ennél is rosszabb eredményre számított.

Ismét legyőzte az MSZP a Fideszt

Itthon2012.10.08, 08:20

A szocialista jelölt nyerte meg a soproni időközi választást - közölte a város jegyzője. Az MSZP-s Varga Gyula majdnem 46 százalékot, a fideszes Táp Lászlóné pedig 33 százalékot kapott. A múlt heti dunaföldvári polgármester-választás után ez már a második időközi szavazás, ahol a kormánypárti jelölt vereséget szenved.

Az MSZP-vel is összefognának a fideszesek Tarlós ellen

Itthon2012.10.04, 17:51

Annyira eldurvult az elmúlt hetekben a fővárosi fideszesek és Tarlós István konfliktusa, hogy a Fidesz a budapesti szocialistákkal is összefogott volna Tarlós ellen - tudta meg az [origo]. Tarlós helyettese és a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a budapesti helyzetről egy titkosan kezelt levélben Orbán Viktort is tájékoztatta. A héten közben Rogán Antal kezdeményezésére újabb fórumot alakítottak a fideszesek.

Hangos gyilkosozással vonult a Jobbik Biszku Béla házához

Itthon2012.09.28, 21:39

Vonulásos tüntetést rendezett a Jobbik péntek délután Budapesten. A párt hívei az 1956-os perekben részt vevő ügyész, Mátsik György házától vonulnak Biszku Béla volt belügyminiszter lakásáig, és elszámoltatást követelnek. A vonulókat valaki egy ablakból vízzel öntötte nyakon.

Háromszázezer cigányt vitetne Brüsszelbe Vona Gábor

Itthon2012.09.29, 12:04

A jobb közbiztonságért demonstrált a Jobbik Gyöngyösön. A több tucat tüntető előtt Vona Gábor pártelnök a cigányságot kritizálta, amely szerinte nem akar integrálódni, majd közölte: az integrációt követelő uniós politikusok vigyék inkább magukkal a cigányokat Brüsszelbe.

Önégetéssel a szavazatokért

Itthon2012.09.10, 19:08

Gyurcsány Ferenc éhségsztrájkja nem az egyetlen rendhagyó politikai performansz. Volt olyan politikusunk, aki mártírhalállal akart tiltakozni az Orbán-kormány ellen, de orvosai eltiltották ettől, más bikicsunájozással próbált több szavazatot szerezni, és olyan is akadt, aki ugróiskolával vette fel a harcot a sajtószabadságért. Tekintsen vissza a közelmúlt legbizarrabb politikai akcióira!

Orbán: Az IMF megszorításokat akar

Itthon2012.09.08, 19:13

Az IMF ugyanolyan megszorító elvárásokat támaszt most, mint 2008-ban az MSZP-kormánnyal szemben - jelentette ki Orbán Viktor a kötcsei pikniken. A miniszterelnök szerint a mostani kormány politikája nem a megszorításokon alapul, így más alapon kell megállapodni.

Néhányan próbálták megzavarni a Jobbik vonulását Veszprémben

Itthon2012.09.08, 17:33

A Jobbik Veszprémben rendezte meg szombaton a Magyar Élet Menete nevű felvonulást, amelyen többek között Morvai Krisztina, a párt európai parlamenti képviselője is felszólalt.

50 milliárdos támogatás lett Orbán dorgálásából

Itthon2012.09.07, 08:20

Miután Orbán Viktor megdorgálta a kormánypárti polgármestereket az uniós források kihasználatlansága miatt, Lázár János bejelentette, hogy 50 milliárd forintos alapot hoznak létre, amely az önkormányzati fejlesztések önerejéhez nyújt támogatást.

Simicskával idegesíti a frakciózó fideszeseket az MSZP

Itthon2012.09.05, 17:53

"Simicska Lajos köszönti részvényeseit és alattvalóit" - ez a felirat szerepel egy kisteherautó oldalán, amelyet a Sárváron tartandó Fidesz-frakcióülés helyszínén felejtettek. Az akciót a helyi MSZP szervezte.

Lemond Kukorelly Endre LMP-s képviselő

Itthon2012.09.05, 22:52

Lemond Kukorelly Endre LMP-s parlamenti képviselő. Az író vissza akar térni eredeti mesterségéhez, és az LMP választmánya sem marasztalta olyan nagyon.

Mindenki akciózni akar

Itthon2012.09.04, 10:07

Új választási törvényt, új polgári törvénykönyvet és az IMF-nek is tetsző költségvetést kell tető alá hozniuk a kormánypártoknak a jövő hétfőn kezdődő parlamenti ülésszakon, így ősszel sem lassítanak az eddigi tempón. Pörgésre készül az ellenzék is: az MSZP választási terveket készít és fórumokat szervez, a Jobbik folytatja a menetelést, az LMP az önláncoláshoz hasonló megmozdulásokat ígér.

Megszűnt a Jobbik frakciója Miskolcon

Itthon2012.09.04, 10:48

Nincs már frakciója a Jobbiknak a miskolci közgyűlésben, miután Szegedi Csanád testvérének kizárása miatt a képviselőcsoport létszáma a minimálisan szükséges három alá csökkent.

Lázár János alpolgármestere nyert Hódmezővásárhelyen

Itthon2012.09.02, 20:37

A két évvel ezelőttinél jóval alacsonyabb részvétel mellett választottak utódot Lázár János leköszönő polgármester helyére Hódmezővásárhelyen. A választást a nem hivatalos eredmények szerint Lázár korábbi alpolgármestere, a fideszes Almási István nyerte.

Előző
Következő