pártpolitika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- parlament
- Fidesz
- MSZP
- belpolitika
- Országgyűlés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Vadai Ágnes államtitkárt perli egy korábbi segítője
Munkaügyi pert indított egy férfi Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár ellen, mert szerinte feketén foglalkoztatta őt a szocialista politikus. Kálmán Imre szerint 2002 és 2006 között nem fizettek alkalmazása után járulékot, a 2006-2008 közötti időszakról pedig olyan szerződés került a bíróság elé, amelyen szerinte nem az ő aláírása szerepel. Vadai ésszerűtlennek tartja a vádakat, a bíróság pedig elhalasztotta a tárgyalást és írásszakértőt rendelt ki.
Milyen kormányt szeretne?
A közvélemény-kutatások megmutatják, hogy egy pártot nagyjából mennyien támogatnak, arról viszont nem szólnak, hogy milyen lesz az új kormány, lesz-e koalíció, ha igen, mely pártokból áll majd. Összeszedtünk a kormányalakításról szóló kilenc lehetséges forgatókönyvet, ön pedig szavazhat arról, hogy melyiket tartja a legjobbnak. Kétharmados Fidesz-győzelmet szeretne, esetleg annak drukkol, hogy a Fidesz még többséget se kapjon? Jobbikosokkal felálló kormányról vagy nagykoalícióról álmodik? Szavazzon!
Nem akar képviselő lenni a polgári körök felelőse
Nem akar parlamenti képviselő lenni a polgári körök felelőse, Bíró Ildikó. A polgári köröket a 2002-es választás után hívta össze a Fidesz, hogy egyben tartsa szavazóit.
- címkék:
- pártpolitika
- Fidesz
- Címkefelhő »
Erejét eddig meghaladó ígéreteket vállalt programjában az MSZP
Bérlakásokat építene, internethez juttatna mindenkit, bevezetné az eurót, felszámolná a roma telepeket és munkához segítené a fogyatékkal élőket választási programja szerint az MSZP. Ugyanezeket a célokat nyolc és négy éve is kitűzte maga elé a párt. Bérlakásból csak a huszada épült annak, mint amit vállaltak, az internetet népszerűsítés helyett megadóztatták volna, és az euróból sem lett semmi. Megnéztük, mire jutott eddig nagyszabású ígéreteivel az MSZP.
- címkék:
- pártpolitika
- választás 2010
- MSZP
- Címkefelhő »
Hétfőtől érvényes a kormány önkorlátozása
Hétfőtől sem a minisztériumokban, sem azok háttérintézményeiben nem lehet új vezetőket kinevezni, de a kormány korlátozza a közbeszerzéseket és az uniós pályázatokról szóló döntéseket is. A kormány januárban jelentette be, hogy márciustól korlátozza mozgásterét.
- címkék:
- pártpolitika
- kormány
- Címkefelhő »
MTI: Szili nyilvánosságra hozná az őszödi NBH-jelentést
Nyilvánossá tenné az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készített NBH-vizsgálatot Szili Katalin - írja az MTI saját értesüléseire hivatkozva. Az országgyűlés korábbi szocialista elnöke levélben kérte az MSZP vezetését a vizsgálat részleteinek közzétételére, mert szerinte elfogadhatatlan az ügyről adott eddigi tájékoztatás. Az NBH jelenleg államtitokként kezeli a kiszovárogtatásról készített jelentést.
A mozgolódó Gyurcsány borzolja az MSZP-sek idegeit
Gyurcsány Ferenc politikai visszatérését készíti elő, és felvette a kapcsolatot lehetséges szövetségeseivel is - állította az [origo]-nak több vezető szocialista politikus. Támogatói is úgy tudják, hogy Gyurcsány a jelenleginél komolyabb szerepre vágyik, de tisztában van vele, hogy most nem lehetne sikeres a visszatérése. Pártbeli ellenfelei szerint viszont sok jel utal arra, hogy fogytán a türelme.
Veres most azt mondta, saját zsebből fizette a makaói utat
A Blikk hétfői megkeresésére Veres János kormánybiztos azt mondta: saját zsebből fizette ki a makaói utazását. Az útról korábban sorra ellentmondásos nyilatkozatokat tettek az érintettek.
- címkék:
- Veres János
- Makaó
- pártpolitika
- Címkefelhő »
Senki nem vállalja Veres makaói útjának számláját
Nem fizette ki Dobolyi Alexandra makaói útját az Európai Szocialista Párt - közölte hétfőn az [origo]-val a párt sajtóreferense. Dobolyi Alexandra, Veres János kormánybiztos titkárságvezetője tavaly decemberben járt Veressel együtt Makaón, és hétfőn azt állította a TV2 Mokka című műsorában, hogy az ő útját az európai szocialisták fizették, Veresét pedig az MSZP. Az MSZP ezt hétfőn ismét tagadta.
"Bármi történt is" - lelkesedni gyűltek össze a szocialisták
Új kampánydal, frissen fűzött választási program, fiatalokkal körülvett miniszterelnök-jelölt - így készült az MSZP szombati kampánynyitó rendezvényére, amelyen négyezer pártszimpatizáns vett részt. Minden felszólaló próbálta lelkesíteni a párt követőit, és úgy tűnt, a többség vevő az üzenetre. Egyikük szerint ki kell tartani, "bármi történt is".
- címkék:
- pártpolitika
- választás 2010
- MSZP
- Címkefelhő »