pártpolitika

címke rss

Rogán: Az Alkotmánybíróságnak kedvezünk

Itthon2013.03.09, 13:23

Rogán Antal szerint az alaptörvény módosításával nem szűkül, hanem bővül az AB jogköre.

Őrséget toboroz a Fidesz

Itthon2013.03.09, 10:55

Olyan Fidesz-tagok jelentkezését várja Kubatov Gábor, akik egy órán belül a helyszínen tudnának lenni, ha megtámadnának egy pártirodát. Kubatov szerint politikai ellenfeleik nem fognak válogatni az eszközökben, ezért arra kéri a tagokat, hogy alakítsák ki irodáik védelmét.

Júniusban dönt a Fidesz Orbán Viktorról

Itthon2013.03.06, 09:33

Június 9-én, vasárnap tartja soron következő tisztújító kongresszusát a Fidesz a Magyar Nemzet információja szerint. Ezen a kongresszuson döntenek az elnöki és alelnöki posztokról is.

Puskás Ferenc özvegye felháborodott az MSZP-videón

Itthon2013.03.04, 19:23

Az RTL Klub után a Terrorelhárítási Központ is jelezte, hogy a felvételeit az MSZP engedély nélkül használta a kampányfilmjében. Emellett közleményt adott ki a filmen szintén feltűnő Puskás Ferenc özvegye arról, hogy tiltakozik az MSZP "mostani váratlan és felháborító akciója ellen". Hétfő este pedig Bartók Béla szerzői jogainak örököse is tiltakozott, amiért felhasználták a zeneszerző nevét és fényképét. Az MSZP szóvivője szerint a felvételeket egy közösségi videomegosztóról szerezték, és szabályszerűen jártak el.

Jogtalanul használta az RTL Klub felvételeit az MSZP

Itthon2013.03.03, 20:37

Engedély nélkül használta fel az RTL Híradó felvételeit a kampányfilmjéhez az MSZP, ezért az RTL Klub szerzői jogsértés miatt levelet írt a pártnak. A csatorna szerint pártok kampányfilmjeinek elkészítéséhez nem adtak és nem adnak segítséget.

Filmet készített az MSZP az Orbán-kormányról

Itthon2013.03.03, 14:45

Majdnem húszperces filmet készített az MSZP az ország állapotáról és az Orbán-kormány hároméves tevékenységéről. A film szerint a Fidesz-kormánynak meg kell buknia, Orbán Viktornak pedig távoznia kell a közéletből. A filmben megjelenik Horn Gyula és Antall József képe, a fideszes Zsiga Marcell, illetve a Békemenet is, amely az MSZP szerint "az élő bizonyíték arra, hogy a Fidesz egy hangos, agresszív, önző kisebbség". A Fidesz szerint az MSZP százmilliókat költ arra, hogy gyűlölettel árassza el az országot.

A Milla nem csatlakozik Bajnai pártjához

Itthon2013.02.26, 16:28

A közgyűlésen döntöttek arról, hogy a Milla civil szervezet marad, nem indul a választásokon, de elfogadja, ha tagjai politizálnak. A Haza és Haladás szerint megfelelően alakul az Együtt 2014 párttá alakulása.

Orbán titkolja a saját kalkulációját

Gazdaság2013.02.26, 08:28

A miniszterelnöknek van saját kalkulációja arról, hogy az első félév gazdasági adatai mennyivel lesznek jobbak a költségvetésben jelzettnél, de a számot nem árulja el. Azt is mondta, hogy pénteken hallgatják meg a jegybankelnökjelöltet.

Karácsony Gergely lett az ex-LMP-sek vezetője

Itthon2013.02.24, 16:22

A Párbeszéd Magyarországért mozgalomhoz tartozó - egykor LMP-s - képviselők országgyűlési képviselői csoportot hoznak létre a parlamentben - közölte a párttá alakulásra készülődő csoport.

Rogán szerint Bajnai 48 százalékos adót akar

Itthon2013.02.24, 13:48

Sajtótájékoztatót tartott a Fidesz Bajnai Gordon gazdasági programjáról. Rogán Antal frakcióvezető szerint kiszámolták, hogy Bajnaiék 48 százalékos adókulcs bevezetését tervezik. Az Együtt 2014 szerint a 48 százalékos adó terve hazugság és ostobaság.