pártpolitika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- parlament
- Fidesz
- MSZP
- belpolitika
- Országgyűlés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Erejét megmutatva vágna neki az alkotmányozásnak a Fidesz
A Fidesz egy negyvenöt tagú bizottságot hozna létre az új alkotmány előkészítésére. A javaslat szerint a testületnek kétszer annyi kormánypárti tagja lenne, mint ahány ellenzéki. A bizottságnak 2011. június 30-ig kell tető alá hoznia az új alkotmány alapelveiről szóló tervezetet.
Nem fértek el az elnöki palota legnagyobb termében az új államtitkárok
Kinevezte a második Orbán-kormány államtitkárait Sólyom László köztársasági elnök. A kormánynak összesen 42 államtitkára lesz, de mivel nem fértek el a Sándor-palota legnagyobb termében, ezért két körben kapták meg kinevezési okmányaikat szerdán. Rétvári Bence szerint még így is kevesebben vannak, mint az előző kormány politikai vezetői.
- címkék:
- pártpolitika
- Orbán-kormány
- Címkefelhő »
Gyurcsánynak nincs ambíciója az MSZP vezetésére
Nem adja fel a küzdelmeit, nem hagyja el az országot, de nem valószínű, hogy a belátható jövőben vezető szerepet vállalna az MSZP-ben - mondta az ATV műsorában Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő. A volt miniszterelnök szerint nem lehet kizárni a pártszakadást az MSZP-ben, de arra kell törekedni, hogy együtt maradjanak.
Fideszes beszólás Schiffernek, jobbikos támogatás Pintérnek - parlament percről percre
Kedden először faggathatták interpellációkban és azonnali kérdésekben az Orbán-kormány tagjait az országgyűlési képviselők. A családi adózásról, az árvízi védekezésről, a multiknak nyújtott adókedvezményekről, a Malévról és a gyerekek helyzetéről is érdeklődtek a miniszterektől, a legfőbb ügyészt pedig a Kubatov-videókról faggatta Schiffer András. A Jobbik többször elfogadta a Fidesz válaszát, de az ülésen paprikás volt a hangulat. Az elnöknek folyton rendre kellett intenie a képviselőket, mert a fideszesek a szocialistáknak, az MSZP a fideszeseknek és a Jobbiknak, a Jobbik pedig a legfőbb ügyésznek tett hangos megjegyzéseket.
Első ülését tartja hétfőn a második Orbán-kormány
Első ülését tartja hétfőn az új kormány, melynek tagjai szombaton tettek esküt. Összeül a parlament is, lesz szó a jogosítványszerzés általános iskolai végzettséghez kötéséről, Orbán Viktor politikai nyilatkozatáról és a képviselők számának csökkentéséről is.
- címkék:
- pártpolitika
- Orbán-kormány
- Címkefelhő »
Sólyom aláírta a kettős állampolgárságról szóló törvényt
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn aláírta a kettős állampolgárságról szóló törvényt. E szerint a külföldön élő magyarok 2011. január 1-től bejelentett magyarországi lakóhely nélkül is felvehetik az állampolgárságot.
A Heti Válasz főszerkesztőjének felesége kapott posztot Navracsicstól
A Heti Válasz főszerkesztőjének feleségét jelölte ki a Magyar Közlöny szerkesztőjévé Navracsics Tibor közigazgatási miniszter. A korábbi szerkesztőt egy éve nevezte ki még az MSZP-kormány kancelláriaminisztere.
Orbán: Lesz idő vitatkozni
Hiába kérték számon az ellenzéki pártok a kormányprogram vitájában a részletes terveket és a pontos elképzeléseket Orbán Viktoron, záró hozzászólásában azt mondta, majd a következő négy évben ezek is ki fognak derülni. Magyarázta a forradalom és a társadalmi szerződés jelentését, és azt mondta, a kormánypártok azért tűnnek nagynak és erősnek, mert többmillió ember vállán állnak.
Június 20-án választhat új elnököt az MDF
A következő, június 20-i országos gyűlésen választ új elnököt és elnökségi tagokat az MDF. A párt szombati küldöttgyűlésén a küldöttek több mint kilencven százaléka a párt fennmaradása mellett voksolt. A lehetséges elnökjelöltek nevei nem hangoztak el.
Lemondott az SZDSZ elnöke
- címkék:
- Retkes Attila
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhő »
Aggódik fiáért Orbán édesanyja
Részben magáénak érzi az ország dolgai iránti felelősséget Orbán Viktor édesanyja, aki a miniszterelnöki eskütétel után nyilatkozott az [origo]-nak. Azt mondta, aggódik fiáért, de reméli, hogy nem egyedül kell majd megbírkóznia a kormányzás terheivel.
- címkék:
- Orbán Viktor
- pártpolitika
- Címkefelhő »
Orbán: Mostanra lettünk elég okosak
Sokat okosodott és erősödött nyolc év alatt a Fidesz, most vált elég éretté ahhoz, hogy megértse, rendszerváltás nem lehetséges - jelentette ki beiktatása után tartott szombati beszédében Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán szerint teljesen új alapokra kell helyezni Magyarországot, ami sok küzdelemmel és munkával jár majd és nehéz is lesz.
Kósa megkezdte Budapest ostromát
A budapesti politikusokat érintő korrupciós botrányokról, és a változás szükségességéről beszélt szombati beszédében Kósa Lajos debreceni polgármester. Kósa azt mondta, a Fidesz le akarja váltani a gyurcsányzimust, amelynek utolsó fészke a főváros.
Pintér, Martonyi és Semjén is bemutatkozik - miniszteri meghallgatások, élő
Pintér Sándort, Martonyi Jánost és Semjén Zsoltot faggatják csütörtökön a képviselők a leendő miniszterek meghallgatását végző parlamenti bizottságokban. Kövesse élőben az új miniszterek bemutatkozását!
- címkék:
- pártpolitika
- Orbán-kormány
- Címkefelhő »
Háborúzik a Fidesz a kettős állampolgárság ellen szavazó MSZP-s szerint
Csak három képviselő, Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba szavazott nemmel a kettős állampolgárságról szóló törvényre, mindhárman MSZP-sek. Gyurcsány a blogján azt írta, csupán Orbán Viktor és Robert Fico szlovák kormányfő csatájáról van szó, Molnár Csaba pedig "ócska hatalmi taktikázásnak minősítette" a Fidesz által benyújtott javaslatot, amely szerinte nem szolgálja a határon túli magyarok ügyét.
Matolcsy adóitól Vona Gábor kommunistáiig - parlamenti tudósítás
Kedden reggel megkezdődött a leendő miniszterek meghallgatása a parlamentben és a képviselők az országgyűlés délutáni ülésén hozzákezdtek a kormányprogram vitájához is. Matolcsy György leendő gazdasági miniszter többek között az adótervekről beszélt meghallgatásán, Orbán Viktor a parlamentben egy új rendszert ígért, Vona Gábor pedig azt követelte, hogy zavarják el a kommunistákat. Tudósítás a parlament keddi üléséről.
- címkék:
- pártpolitika
- Orbán-kormány
- Címkefelhő »
Már a BRFK-n van a Vona elleni feljelentés
A BRFK már megkapta a Vona Gábor Jobbik-elnök ellen a Magyar Gárda mellényének viselése miatt tett feljelentést, közleményük szerint a továbbiakban a szabálysértési törvény szerint járnak el. Képviselőként Vonának mentelmi joga van, azt kétharmados többséggel függesztheti fel a parlament.
Két hónappal ezelőtti önmagát ismétli Orbán a kormányprogrammal
A Fidesz benyújtotta a parlamentnek Orbán Viktor miniszterelnöki programját, amelyet Nemzeti Együttműködés Programjának kereszteltek el. A kormányprogramban a választások előtt kiadott program köszön vissza, túlnyomó részben szó szerint. A Fidesz szóvivője szerint a rendszerváltás óta most először fordul elő, hogy a leendő miniszterelnök által benyújtott program teljes egészében tartalmazza az általa vezetett győztes párt választási programját.
Már pénteken benyújthatja programját Orbán
Akár már pénteken, de legkésőbb szombaton benyújtja miniszterelnöki programját Orbán Viktor - jelentette be a parlamentben Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A tervek szerint az országgyűlés a jövő héten vitatja meg a programot, jövő szombatra pedig szavazni is fognak az új miniszterelnökről. A miniszterek szintén jövő szombaton léphetnek hivatalba.
Nemzeti ügyekkel kontráz egymásra a Fidesz és a Jobbik
Ha a Fidesz kettős állampolgárságot ad a határon túli magyaroknak, a Jobbik szavazati jogot is adna mellé. Ha a Jobbik Trianon-emléknappá nyilvánítaná a június 4-ét, a Fidesz törvényjavaslatot nyújt be róla. A kormánypárt és a Jobbik már a kampányban is többször ütközött egymással, a villongások pedig nem értek véget az új parlamenti ciklus első hetében sem.
A KDNP 13 millióval költött többet bevételeinél 2009-ben
A Fidesz szövetségesének számító KDNP 20 nappal a határidő után hozta nyilvánosságra 2009-es pénzügyi beszámolóját. Az [origo]-hoz eljuttatott dokumentum szerint 2009-ben 272 millió forintot költött el a párt és 259 millió forint volt a bevétele.
Az MSZP-nek és az LMP-nek sem tetszettek az első fideszes törvényjavaslatok
Nagy többséggel fogadta el a parlament csütörtökön a Fidesz első törvényjavaslatait, a kormány tagjainak jogállásáról szóló és a minisztériumok felsorolását tartalmazó törvényeket. A jogszabályoknak köszönhetően újra lesznek közigazgatási és helyettes államtitkárok, a minisztériumok száma pedig nyolcra csökken: a kormány szervezetének átalakítását a Fidesz mellett a Jobbik is támogatta, az MSZP és az LMP viszont tartózkodott, vagy nemmel szavazott. Nem támogatta a minisztériumi struktúrát a fideszes Demeter Ervin sem.
Az LMP támogatja a Trianon-emléknapot
Mile Lajos, az LMP képviselője szerint pártja támogatja a Fidesz-KDNP által javasolt törvénymódosítást, mely szerint a trianoni békeszerződés napját a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítanák. Az LMP szerint a javaslat nem sérti más népek érzékenységét és egyetért azzal, hogy Trianont tragédiának nevezik.
- címkék:
- pártpolitika
- trianoni béke
- LMP
- Címkefelhő »
Milliókkal gyarapodott több miniszter
Gyarapodó és költekező miniszterei is vannak a második Gyurcsány- és a Bajnai-kormánynak. Oszkó Péter pénzügyminiszter zsebe például több mint 100 millió forinttal lett könnyebb megbízatása idején, Kiss Péter társadalompolitikai miniszter megtakarításai viszont megháromszorozódtak 2006 óta. Az Állami Számvevőszék még májusban megvizsgálja a távozó állami vezetők vagyonának változásait. Aki gyanús, az ellen vagyonosodási eljárás indul.
Szombaton mutatja be a kormányprogramot a Fidesz
- címkék:
- pártpolitika
- Orbán-kormány
- Címkefelhő »
75 milliót költött székházára az álomhitelből a KDNP
Tizennyolc ingatlant vásárolt a KDNP abból a rendkívül kedvező feltételekkel folyósított hitelből, amelyet 2007-ben szavaztak meg maguknak a parlamenti pártok. A KDNP közel 300 millió forintot vett fel az államtól, és megvásárolta többek között a székházát is. Eddig egyedül az MDF hozta nyilvánosságra a hitelből vett ingatlanok adatait. A többi párt titkolózik, bár olyan kedvező hitelt szavaztak meg maguknak, amiről egy magánember nem is álmodhat.
- címkék:
- pártpolitika
- állami vagyon
- KDNP
- Címkefelhő »
A Fidesz megfontolja a Trianon-emléknapot
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője mérlegelést és megfontolást javasolt a Jobbik által felvetett Trianon-emléknapról a Nemzeti Együttműködés nevű nyilatkozattervezet vitájában. Lázár szerint minden csatlakozni szándékozóra vonatkozik a Nemzeti Együttműködés.
- címkék:
- Lázár János
- pártpolitika
- Fidesz
- Jobbik
- Címkefelhő »
Navracsics szerint hibázott a Fidesz a miniszteri fizetéseknél
Nem fog nőni a miniszterek bére - jelentette ki Navracsics Tibor leendő kormányfőhelyettes a parlamentben. A Fidesz hétfőre módosította az ezt a kérdést szabályozó, képviselői által benyújtott javaslatot, melyből először kimaradt a miniszterelnök joga a miniszteri fizetések csökkentésére. Navracsics szerint hibáztak, de ilyen előfordul.
Vadai Ágnest jelöli a nemzetbiztonsági bizottság élére az MSZP
Vadai Ágnest jelöli az MSZP az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsági elnökének az [origo] információi szerint. A szocialista frakció hétfő délelőtt szavazott arról, hogy kit javasoljon a bizottság élére. A posztot az MSZP javaslatára a Jobbik tölthette volna be, de az MSZP végül visszatáncolt és tiltakozott az LMP is.
- címkék:
- pártpolitika
- Országgyűlés
- MSZP
- Címkefelhő »
Bicepszét nézegető fiatalhoz hasonlította Orbánt Gyurcsány
Önimádónak nevezi és izmait nézegető fiatalhoz hasonlítja Orbán Viktor leendő miniszterelnököt friss blogbejegyzésében Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő. Gyurcsány keményen bírálja a bejegyzésben Orbánt.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- pártpolitika
- blog
- MSZP
- Címkefelhő »
Feloldotta az LMP a tagfelvételi zárlatot
Az április 11-én bevezetett tagfelvételi moratórium feloldása volt a hétvégi LMP-pártkongresszus első nagyobb intézkedése. Az új tagok mostantól 90 napig csak segítő tagok lehetnek, ezután kapják csak meg a teljes jogú tagságot. Vasárnap várhatóan átalakul a párt egész vezetése: az országos politikai tanácsa és az országos választmánya is.
- címkék:
- pártpolitika
- pártkongresszus
- LMP
- Címkefelhő »
Fehércsokis epertállal fogadják az új képviselőket
Az Országgyűlésben tartózkodó munkatársunk szerzett egy pénteki étlapot, az új képviselőket számos finomsággal fogadják a nyitónapon. Lesz vargabéles, kelkáposztafőzelék, tejszínes jérceragu leves. Nézze meg, mit esznek a képviselők!
- címkék:
- pártpolitika
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Megbukott a pártok kompromisszuma a magával szembeforduló MSZP-n
Megakasztotta az MSZP gyors véleményváltozása a parlament alakuló ülésének előkészületeit, péntek reggel ugyanis a párt nem volt hajlandó aláírni parlamenti bizottságokról kedden jóváhagyott kompromisszumot. A szocialisták kiegészítést akartak csatolni a megállapodáshoz, amellyel kizárnák a Jobbikot a nemzetbiztonsági bizottságból, ezt azonban sem a Jobbik, sem a Fidesz nem fogadta el. Végül a pártok egy olyan nyilatkozatot írtak alá, amelyből kihagyták a bizottsági helyek elosztását, és csak az ülésrendről, meg a parlament elnökéről és alalnökeiről rendelkeztek. A bizottságok sorsa Schmitt Pál, az országgyűlés leendő elnökének kezébe kerül.
Nyúlfarknyi beszéddel indult neki a kormányzásnak Orbán 12 éve
Rövid beszéddel fogadta 12 éve kormányfői jelölését Orbán Viktor. Egységet és megújuló országot ígért, akárcsak a 2010-es választások után. Beszédét meghajlással zárta.
Bajnai: A rendészeti miniszter feljelenti Vonát
Bajnai Gordon miniszterelnök parlamenti búcsúbeszédében bejelentette: felkéri a rendészeti minisztert, hogy jelentse fel a betiltott Magyar Gárda egyenruhájában képviselői esküt tevő Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Bajnai szerint a Jobbik által képviselt szellemiséget tűzzel-vassal üldözni kell.
Orbán beszédéről, Vona ruhájáról és a Fidesz nyugalmáról szól majd a parlamenti nyitóülés
Két év után szólal fel Orbán Viktor, a Jobbik elnöke már az első ülésen kényelmetlen helyzetet teremthet, 176 képviselőnek pedig még arra is oda kell figyelnie, hogy ne tévedjen el. Pénteken délután alakul meg az új Országgyűlés. Az ülésen felszólal Sólyom László, Orbán Viktor, Bajnai Gordon is, de másra is érdemes lesz figyelni. Hogyan tudja kezelni a Fidesz hatalmas győzelmét? Mire mennek a megosztott ellenzéki pártok? Milyen törvényekkel indít az új kormány? Kövesse az eseményeket az [origo]-n!
200+13 képviselőt akar a Fidesz
Benyújtotta a Fidesz azt az alkotmánymódosítási javaslatot, amely 200-ra csökkentené a parlamenti képviselők számát. A Fidesz javaslata szerint 13 képviselői helyet kapnának a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek képviselői, akiknek parlamenti képviselete 1992 óta megoldatlan.
- címkék:
- pártpolitika
- Orbán-kormány
- Címkefelhő »
Vona mellényétől a vicces bakizásokig - tudósítás percről percre a parlament nyitóüléséről
Pénteken összeült az új országgyűlés, az új képviselők letették az esküt, azonnal konfliktus támadt Sólyom László és a Jobbik között, miközben megoldásra vár a bizottságok vezetése körül kialakult zűrzavar. Az ülésen felszólalt Orbán Viktor és Bajnai Gordon. Olvassa el az eseményeket percről percre követő tudósításunkat!
Nézze élőben a parlament alakuló ülését!
- címkék:
- pártpolitika
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Győzelmek sorát ígérte Orbán
Le fogjuk győzni a bűnözést, a munkanélküliséget, a merjünk kicsik lenni szemléletet - mondta miniszterelnök-jelölti beszédében Orbán Viktor. Orbán arra kérte a többi parlamenti pártot, hogy írják alá azt a politikai nyilatkozatot, amely rögzíti, hogy a Fideszt kétharmados többséghez juttató választók teljesen új alapokra akarják helyezni Magyarországot.
Kósa Lajos lesz a Fidesz ügyvezetője
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere lesz csütörtöktől a Fidesz ügyvezető alelnöke. Kósa feladata az lesz, hogy ügyvezető alelnökként szervezze a párt működését, és ezzel tehermentesítse Orbánt, akit leköt majd a kormányzati munka.
Gyurcsány beszólt az MSZP frakciójának
Rosszul döntött az MSZP frakció, amikor a parlament megalakulásához szükséges politikai megállapodást aláírta - ez a véleménye Gyurcsány Ferencnek, aki szerint pártja hibásan mérte fel a helyzetet. A szocialista frakció csak különvélemény csatolásával támogatta a megállapodást.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhő »
Megérkeztek a bicikliző Kósáék Budapestre
Megérkezett a fővárosba Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és több Hajdú-Bihar megyei fideszes képviselőtársa, akik kerékpárral indultak Debrecenből a parlament pénteki alakuló ülésére. A politikusok kedd reggel indultak, és szerda este 7 óra után érkeztek a budapesti Kossuth Lajos térre az Országház elé.
- címkék:
- Kósa Lajos
- pártpolitika
- Fidesz
- Címkefelhő »
Mesterházy nem ért rá Gyurcsány találkozójára
Bár a párt több vezető politikusa, köztük a leköszönő elnök is részt vett kedd este a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett, az MSZP helyzetéről szóló találkozón, Mesterházy Attila nem ment el, állítólag előre leszervezett programja volt. Gyurcsány és Mesterházy az elmúlt napokban egymással párhuzamosan kezdett konzultációkat a párt újjászervezéséről. A volt kormányfő többször bírálta a frakcióvezetőt, és jelezte: szerinte nem kellene pártelnökké választani.
Pintér: Szembe akarunk nézni a bajjal
A rend a fejlődés záloga - jelentette ki Pintér Sándor leendő belügyminiszter kedden, Ózdon tartott előadásában. Pintér kijelentette, hogy a rend megteremtéséhez hosszú idő kell és össze kell fogni hozzá.
Ózdon kérdezősködik a közbiztonságról Orbán
Orbán Viktor leendő miniszterelnök Ózdra utazik kedden, ahol a közbiztonságról fog szólni az első nemzeti konzultáció. A Fidesz elnöke két hete jelentette be, hogy a fontos ügyekben konzultáció sorozatot tartanak.
A Jobbiké a nemzetbiztonság - egyezségre kényszerítették az MSZP-t a kispártok
Jól vizsgáztak kompromisszumkészségből az új parlamenti pártok, a régiek viszont a megszokott nyakasságukat hozták az országgyűlés alakuló ülését előkészítő egyeztetéseken, ahol a parlament bizottsági tisztségeit osztották ki egymás közt. A Jobbik és az LMP egymásnak és a többi pártnak is hajlandó volt engedményeket tenni, a Fidesz és az MSZP viszont makacsul diktálni próbált, és csak a délutánra tolt második tárgyaláson engedtek fel. Az [origo]-nak nyilatkozó KDNP-s vezető szerint az új pártok eleinte bizonytalanok voltak, de aztán beletanultak az egyeztetésbe.