pártpolitika

címke rss

Obama ötletgyára barátkozik Bajnaival

Itthon2013.04.29, 10:28

A magyarországi politikai szövetségek alakításával talán vannak gondjai Bajnai Gordonnak, de külföldön sikerült fontos támogatókat is találnia. Alapítványát nemcsak hazai nagyvállalatok, hanem az egyik legbefolyásosabb amerikai politikai intézet is támogatja egy nemzetközi baloldali hálózat részeként.

Csányi: Ha ránk esik százmilliárd, megduplázzuk

Gazdaság2013.04.26, 14:16

A Haza és Haladás kutatásait támogatta az OTP Bank, akkor, amikor az alapítvány még nem kötõdött párthoz - mondta Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója, aki azt állította, hogy pártok mögötti alapítványokat nem támogatnak.

Százmillió volt az MSZP nyeresége

Itthon2013.04.26, 09:43

749 millió forint volt az MSZP bevétele tavaly, ebbõl az állam több mint félmilliárd forintot állt.

85 millió volt a Fidesz nyeresége

Gazdaság2013.04.24, 19:58

A Fidesz bevétele 1 milliárd 294 millió forint volt tavaly, míg a kiadásai csak 1 milliárd 209 millió forint. Több mint egymilliárd forintot kaptak az államtól.

A DK nem alakíthat frakciót

Itthon2013.04.23, 19:30

Az Alkotmánybíróság szerint nem ütközik az alaptörvénybe, hogy felemelték a frakcióalakításhoz szükséges képviselõ létszámot.

Portik közvetlen számot kapott Laborchoz

Itthon2013.04.23, 10:25

Laborc Sándor megadta a közvetlen számát Portik Tamásnak a második találkozásukkor, de azt kérte, inkább személyesen találkozzanak. A Nemzetbiztonsági Hivatal volt fõigazgatója arra volt kíváncsi, "mennyire tiszta" Portik környezete.

Portik ráömlesztette Laborcra Magyarország mocskát

Itthon2013.04.23, 10:39

Ha Laborc Sándor információkat akart kiszedni Portik Tamástól a második találkozójukon, azt igen jól csinálta, Portikból dõltek a történetek. A zavaros megfogalmazások, a hiányos részek és az anonimizált nevek miatt meglehetõsen zavaros a jegyzõkönyv, amelyet a PestiSrácok hozott nyilvánosságra. Magyarország mocska azért feltárul benne.

Portik és Laborc a Fidesz besározására szövetkezett

Itthon2013.04.22, 18:19

A Magyar Nemzet Online megszerezte azoknak a beszélgetéseknek a jegyzõkönyvét, amelyek Portik Tamás és Laborc Sándor két beszélgetését tartalmazzák.

Németh Lászlóné arra kéri a Molt, ne támogassa Bajnai Gordont

Itthon2013.04.19, 22:09

Azt kéri Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Moltól, hogy hagyjon fel azzal a támogatási politikával, amely keretében a Haza és Haladás Alapítványnak is adtak pénzt 2011-2012-ben. Az alapítvány Bajnai Gordon nevéhez köthetõ.

Nehezebb volt visszautasítani - interjú a gerlingeni polgármesterrel

Itthon2013.04.18, 13:57

Minden érdekli, ami Magyarországgal kapcsolatos, a márciusi alaptörvény-módosítás miatt mégis úgy döntött, hogy nem fogadja el a magyarországi kitüntetését Georg Brenner gerlingeni polgármester. Döntése miatt barátja, Michl József tatai polgármester törölte gerlingeni látogatását. Brenner e-mailben válaszolt az [origo] kérdéseire.

Fotelforradalmárok gyengítik a Jobbikot

Itthon2013.04.12, 09:42

Szavazókat nem hoznak az öncélú utcai tüntetések, de az aktív tagság nyomása miatt a Jobbik nem állhat le a sokszor szélsõséges megnyilvánulásokkal kísért akciókkal. A Jobbik elkezdett készülni a 2014-es választásra, már a második hellyel is elégedettek lennének, és úgy számolnak, a kisebb parlament miatt töredékére zsugorodik a frakciójuk. A Fidesz úgy csinál, mintha nem értené õket, de közvetlen együttmûködésre õk sem látnak esélyt.

Lázár János feljelentett egy kommentelõt

Itthon2013.04.10, 15:27

Lázár János feljelentett becsületsértés miatt egy Csongrád megyei férfit, amiért az interneten kommentálta a balesetét.

Szanyi Tibornak a lányoknál mindig nagy sikere volt

Itthon2013.04.08, 09:11

A rajongóinak õ Szanyi kapitány, párttársai számára beszólogató fenegyerek, ellenfelei egyszerûen Tintás Tibinek nevezik, a Lehel piaci kofák már utat is elneveztek róla. Szanyi Tibor, a színészkedést agrárdiplomáciai, majd vállalkozói pályára cserélõ, 15 éve népszerû angyalföldi MSZP-s képviselõ szívesen lett volna pártelnök is, de a karrierépítésben hol az agrártrollok, hol Kóka János vagy Gyurcsány Ferenc akadályozta meg. A lányoknál nagyobb sikere volt, mint a politikában, a legnagyobb fegyvere a csibészes mosolya. Portré Szanyi Tiborról.

Bocsánatot kért az MSZP a Tárkitól a bakiért

Itthon2013.03.31, 11:29

Elnézést kért az MSZP, amiért egy sajtótájékoztatón a párt egyik politikusa helytelenül azt állította, hogy a Tárki közvélemény-kutató a - milliárdos kormányzati megrendeléseket kapó - Századvég-csoportba tartozik.

A Tárki is megorrolt a tévedõ MSZP-s képviselõre

Itthon2013.03.30, 11:48

A Tárki nyilvános bocsánatkérésre szólította fel Lukács Zoltánt, aki helytelenül azt állította, hogy a Tárki a Századvég csoport tagja.

Fideszes gyõzelmek az idõközi választásokon

Itthon2013.03.24, 23:45

Dunakeszin és Szentendrén is magabiztosan nyertek a kormánypárti jelöltek, Tiszaszigeten kihívója sem volt a fideszes jelöltnek.

Választási csalást emleget az Együtt 2014

Itthon2013.03.23, 17:40

Már egy évvel a választások elõtt csalással vádolja egymást az Együtt 2014 és a Fidesz. Az Együtt 2014 szerint a Fidesz a határon túli szavazók számának eltitkolásával szeretne trükközni és a kampányszabályokat is a Békemenetre szabják, míg a Fidesz szerint az Együtt 2014 épít törvénytelen adatbázist.

Bajnai miatt marakodnak a szocialisták

Itthon2013.03.18, 13:06

Bár Mesterházy Attila a nyilvánosság elõtt teljes támogatásáról biztosítja Bajnai Gordont, a háttérben egyáltalán nem örül a volt miniszterelnök szerepvállalásának. A szocialista pártelnök tavaly megharagudott az MSZP-s európai parlamenti képviselõkre, mert egy háttéranyagban Bajnai Gordont és az Együtt 2014-et dicsérték. A pártban közben megindult a harc az EP-mandátumokért, Szanyi Tibor szinte biztosan kijut Brüsszelbe.

Régen láttam ennyi tiszta szocialistát

Itthon2013.03.09, 15:52

Hahotázva, sikongatva, régen nem látott lelkesedéssel tapsolt több ezer szocialista szombaton a Papp László Sportarénában nemcsak Gáspár Lacinak, hanem a Mátrix zenéjére bevonuló Mesterházy Attilának és a Fideszt ócsároló MSZP-s vezetõknek is. Victor Ponta román kormányfõ bejelentette, hogy Mesterházy jó vezetõje lesz Magyarországnak. Mesterházy "felcsúti Maradonának" nevezte Orbánt, és mindenkit arra kért, hogy jövõre húzzon egy bazi nagy ikszet a szocialisták mellé.

Az LMP Puzsér Róbertben találta meg a szövetségesét

Itthon2013.03.09, 14:37

"Van választási lehetõség Magyarországon, amely következetesen kitart az elvei, értékei, a politikai céljai  mellett, nemet mond Orbánra és a 2010 elõtti idõszakra, de igent mond egy élhetõ Magyarországra" - jelentette ki Schiffer András a párt budapesti kongresszusán, amelyen Puzsér Róbert is felszólalt.

Rogán: Az Alkotmánybíróságnak kedvezünk

Itthon2013.03.09, 13:23

Rogán Antal szerint az alaptörvény módosításával nem szûkül, hanem bõvül az AB jogköre.

Õrséget toboroz a Fidesz

Itthon2013.03.09, 10:55

Olyan Fidesz-tagok jelentkezését várja Kubatov Gábor, akik egy órán belül a helyszínen tudnának lenni, ha megtámadnának egy pártirodát. Kubatov szerint politikai ellenfeleik nem fognak válogatni az eszközökben, ezért arra kéri a tagokat, hogy alakítsák ki irodáik védelmét.

Júniusban dönt a Fidesz Orbán Viktorról

Itthon2013.03.06, 09:33

Június 9-én, vasárnap tartja soron következõ tisztújító kongresszusát a Fidesz a Magyar Nemzet információja szerint. Ezen a kongresszuson döntenek az elnöki és alelnöki posztokról is.

Puskás Ferenc özvegye felháborodott az MSZP-videón

Itthon2013.03.04, 19:23

Az RTL Klub után a Terrorelhárítási Központ is jelezte, hogy a felvételeit az MSZP engedély nélkül használta a kampányfilmjében. Emellett közleményt adott ki a filmen szintén feltûnõ Puskás Ferenc özvegye arról, hogy tiltakozik az MSZP "mostani váratlan és felháborító akciója ellen". Hétfõ este pedig Bartók Béla szerzõi jogainak örököse is tiltakozott, amiért felhasználták a zeneszerzõ nevét és fényképét. Az MSZP szóvivõje szerint a felvételeket egy közösségi videomegosztóról szerezték, és szabályszerûen jártak el.

Jogtalanul használta az RTL Klub felvételeit az MSZP

Itthon2013.03.03, 20:37

Engedély nélkül használta fel az RTL Híradó felvételeit a kampányfilmjéhez az MSZP, ezért az RTL Klub szerzõi jogsértés miatt levelet írt a pártnak. A csatorna szerint pártok kampányfilmjeinek elkészítéséhez nem adtak és nem adnak segítséget.

Filmet készített az MSZP az Orbán-kormányról

Itthon2013.03.03, 14:45

Majdnem húszperces filmet készített az MSZP az ország állapotáról és az Orbán-kormány hároméves tevékenységérõl. A film szerint a Fidesz-kormánynak meg kell buknia, Orbán Viktornak pedig távoznia kell a közéletbõl. A filmben megjelenik Horn Gyula és Antall József képe, a fideszes Zsiga Marcell, illetve a Békemenet is, amely az MSZP szerint "az élõ bizonyíték arra, hogy a Fidesz egy hangos, agresszív, önzõ kisebbség". A Fidesz szerint az MSZP százmilliókat költ arra, hogy gyûlölettel árassza el az országot.

A Milla nem csatlakozik Bajnai pártjához

Itthon2013.02.26, 16:28

A közgyûlésen döntöttek arról, hogy a Milla civil szervezet marad, nem indul a választásokon, de elfogadja, ha tagjai politizálnak. A Haza és Haladás szerint megfelelõen alakul az Együtt 2014 párttá alakulása.

Orbán titkolja a saját kalkulációját

Gazdaság2013.02.26, 08:28

A miniszterelnöknek van saját kalkulációja arról, hogy az elsõ félév gazdasági adatai mennyivel lesznek jobbak a költségvetésben jelzettnél, de a számot nem árulja el. Azt is mondta, hogy pénteken hallgatják meg a jegybankelnökjelöltet.

Karácsony Gergely lett az ex-LMP-sek vezetõje

Itthon2013.02.24, 16:22

A Párbeszéd Magyarországért mozgalomhoz tartozó - egykor LMP-s - képviselõk országgyûlési képviselõi csoportot hoznak létre a parlamentben - közölte a párttá alakulásra készülõdõ csoport.

Rogán szerint Bajnai 48 százalékos adót akar

Itthon2013.02.24, 13:48

Sajtótájékoztatót tartott a Fidesz Bajnai Gordon gazdasági programjáról. Rogán Antal frakcióvezetõ szerint kiszámolták, hogy Bajnaiék 48 százalékos adókulcs bevezetését tervezik. Az Együtt 2014 szerint a 48 százalékos adó terve hazugság és ostobaság.

A fõvárosi PM tízmillió forintot veszít

Itthon2013.02.22, 10:30

Tudomásul vette az LMP fõvárosi képviselõcsoportjának megszûnését a Fõvárosi Közgyûlés pénteken. A Párbeszéd Magyarországért nevû pártot létrehozó képviselõk így 10 millió forint támogatástól esnek el.

Eljárás indult a Kubatov-videó ügyében

Itthon2013.02.18, 18:36

A Somogy Megyei Rendõr-fõkapitányság eljárást folytat a Kubatov-videó ügyében, jelenleg adatgyûjtés zajlik, illetve szakértõi vélemény beszerzése van folyamatban.

Vezetõket választott a Párbeszéd Magyarországért

Itthon2013.02.17, 18:11

Jávor Benedek és Szabó Tímea társelnökként vezeti az LMP-bõl kiszakadt politikai szervezetet, a Párbeszéd Magyarországért pártot. A PM egy négytagú elnökséget is választott, közpolitikai alapcsomagot fogadtak el, és tárgyalásokat kezdenek Bajnaiékkal.

Vasárnap tartja elsõ kongresszusát a Párbeszéd Magyarországért

Itthon2013.02.14, 13:53

Az A38 hajón tartja vasárnap az elsõ kongresszusát az LMP-bõl kivált Párbeszéd Magyarországért. Elnököket választanak, és politikai programot hirdetnek ki. Eközben a megszûnõ LMP-frakció helyébe képviselõi csoport lép, amelyet Schiffer András vezet.

Schiffer András szerint az LMP erõsödött

Itthon2013.02.12, 11:51

Schiffer András LMP-s politikus szerint bár a frakció megszûnt, és ez veszteség, az LMP mégis megerõsödött azzal, hogy parlamenti képviselõi közül nyolcan kiléptek és új pártot alapítanak. Schiffer szerint nem engedtek a zsarolásnak, és megõrizték az elveiket, a szekértábor-politizálásba pedig nem szállnak be.

Bajnaiék programot hirdettek

Itthon2013.02.10, 00:04

Kormányértékelés helyett választási kampánynyitót tartott az Együtt 2014 szombaton a Millenárison. A heteken belül párttá alakuló mozgalom vezetõi kormányváltást, az azt követõ hónapokra pedig többkulcsos adórendszert, megemelt minimálbért, új munka- és sztrájkszabályokat és személyes rendõrt ígértek a közel kétezres hallgatóságnak. Bajnai Gordon viccelni kezdett, reményt osztott, és kisfiús bájával elvarázsolta a többségében nyugdíjas korú közönséget.

Megszûnik az LMP frakciója

Itthon2013.02.08, 16:32

Az LMP-bõl kivált Párbeszéd Magyarországért országgyûlési képviselõi függetlenként folytatják a munkát a parlamentben, így megszûnik az LMP frakciója.

Hová lett Orbán Viktor, akit felspannolt a kard ki kard?

Itthon2013.02.07, 17:44

Orbán Viktor nem akar vitatkozni Bajnai Gordonnal, amit magyarázhat az, hogy nincsenek egy súlycsoportban, de akár az is, hogy Orbán az elmúlt években látványosan óvatosabb lett a nyilvánossággal, mint korábban. 1998-ben egy vagány vitával nyerte meg a választást a Fidesznek, edzett, hogy fitt legyen, külön csapat készítette fel. Négy évvel késõbb kevésbé brillírozott, 2006-ban pedig lesöpörte Gyurcsány Ferenc. Azóta kerüli a kényelmetlen helyzeteket.

Meneteltek a Fidesz-ülés körül

Itthon2013.02.05, 22:25

Két menetet is tartottak Gyulán kedden, ahol a Fidesz kihelyezett frakcióülést tart. Az MSZP-s vonulók a kormány ellen demonstráltak, a Fidesz-közeli Civil Összefogás Fórum pedig a Békemenet elnevezésû vonulást tartotta meg.

Az LMP és a kanál víz

Vélemény2013.02.04, 14:40

Egy tisztességes megoldás azért lenne: ha a platformisták otthagynák a parlamentet.

Nézõpont: Jelentõs a kormánypártok elõnye

Itthon2013.02.04, 13:23

A Nézõpont Intézet kutatása szerint a kormánypártok elõnye továbbra is jelentõs. A Fideszt az aktív szavazók 48, az MSZP-t 18, a Jobbikot 15, az Együtt 2014-et 12, míg az LMP-t és a DK-t 2, illetve 4 százaléka támogatja.

Párttá szervezõdik az LMP-bõl kiugró csoport

Itthon2013.02.03, 16:22

Új nevet választottak maguknak a múlt héten az LMP-bõl kilépett képviselõk. A Párbeszéd Magyarországért Platformot ezután Párbeszéd Magyarországért Pártnak hívják. Az új politikai formációnak két társelnöke és öt elnökségi tagja lesz.

Két tüzes erõfitogtatás kíséri a Fidesz-ülést

Itthon2013.02.02, 18:06

Fáklyákat és gyertyákat kérnek a leendõ résztvevõktõl mind a szocialista kormányellenes tüntetés, mind a kormánypárti békemenet szervezõi. Gyulán tart kihelyezett frakcióülést a Fidesz, oda készül a két tüntetõ csoport is.

Vasárnap kap nevet az LMP 2

Itthon2013.02.02, 17:22

Vasárnap döntenek a megalakítandó párt politikai nyilatkozatáról az LMP-bõl kiváló politikusok, és nevet is adnak az új szervezetnek.

Elvész a magyar hang a washingtoni zajban

Itthon2013.01.31, 12:17

Egymásnak adják a kilincset Washingtonban a magyar politikusok, akik azonban nehezen tudnak kitûnni a politikailag pezsgõ városban. A legújabb látogató Navracsics Tibor kormányfõhelyettes volt, akinek a rendezvényén sok volt a magyar, de még így is újrajátszották az Orbán-kormányt évek óta kísérõ szenvedélyes vitát.

Jávorékat senki nem tartja konkurenciának

Itthon2013.01.28, 17:17

Jávor Benedekék egy olyan új zöld baloldali pártot alapítanak, amelyik Orbán leváltása érdekében összefogna az Együtt 2014-gyel és az MSZP-vel. A már meglévõ két baloldali párt nyitottan fordul a formálódó harmadik felé, de konkrétan még nem tudják, milyen viszonyban legyenek vele. Nem tartanak attól, hogy szavazókat vesztenének a platformisták miatt, de azért készülnek a vitákra, például a paksi atomerõmû kapcsán.

A fideszes cégvezetõk megtartják a jutalmukat

Itthon2013.01.29, 12:36

Az önkormányzati cégek vezetõi megtarthatják prémiumukat. Volt, aki 3 milliót kapott 55 ezres spórolásáért.

Kettészakadt az LMP

Itthon2013.01.27, 17:56

Kilépnek az LMP-bõl és új pártot hoznak létre a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai - jelentette be Jávor Benedek, a párt országgyûlési képviselõje vasárnap. Az új párt nevét még nem találták ki, de annyi biztos, hogy - az LMP-ben maradókkal szemben - baloldali pártot hoznának létre, és tárgyalni szeretnének a Bajnai Gordonhoz köthetõ Együtt 2014 mozgalommal.

Schiffer: Egy hajóban nem lehet kétfelé evezni

Itthon2013.01.27, 18:31

Az LMP frakcióvezetõje, Schiffer András szerint az, hogy a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai kilépnek az LMP-bõl, és új pártot alapítanak, nem jelenti azt, hogy pártszakadás következett volna be az LMP-ben.

Ismét alulmaradtak a platformisták az LMP-ben

Itthon2013.01.26, 21:59

Nagyobb arányban maradtak alul a Jávor Benedek által fémjelzett platformisták az LMP stratégiájáról szóló kongresszusi szavazáson, mint novemberben. A platformisták vasárnap döntenek a jövõjükrõl.

Vasárnap szakadhat az LMP

Itthon2013.01.26, 18:34

Ha nem fogadja el az LMP kongresszusa a Jávor Benedek által vezetett platform stratégiáját, akkor tagjai kilépnének a pártból, a frakció azonban ebben az esetben is megmaradna.

Jön az LMP 2

Itthon2013.01.27, 10:12

Spanyol tornászlányok, méregdrága sör és pangás volt az LMP kongresszusán. A pártból kilépõk új pártot alapítanak, bár pénzük még nincsen rá.

Keresi a Jobbik holdudvarát Vona

Itthon2013.01.26, 19:19

Ha gyilkolsz, az egész pereputtynak ugrott a segély apukám - jelentette ki Vona Gábor a Jobbik kongresszusán, aki arról is beszélt, hogy a párt népszavazást kezdeményez arról, hogy a súlyos erõszakos bûncselekmények miatt vonják meg a segélyeket az elkövetõ egész családjától. Ángyán Józsefnek baráti jobbot nyújtott, és értelmiséget szervez a Jobbik köré.

Fülig ért Orbán szája élete elsõ divatbemutatóján

Itthon2013.01.25, 16:18

Diadalittasan vezette a kecskeméti autógyár közepére az új Mercedest Orbán Viktor, aki szerint ez a kocsi is bizonyítja, hogy a magyar gazdaság megújítása európai sikertörténet. A miniszterelnök láthatóan sokáig akarta élvezni a sikert, még sofõrülést is csavarozott, és egyetértett azzal a megállapítással, hogy a pirospaprika után immár Magyarország legmenõbb cucca "az új Mercedes made in Hungary".

Papcsák visszavág a pereskedõ LMP-nek

Itthon2013.01.17, 17:41

A zuglói helyi újságban teszik közzé azt a közvéleménykutatást, amely miatt az LMP perelni kezdte az önkormányzatot. Papcsák László polgármester vissza is vághat, rágalmazásért indíthat pert.

Bajnai beelõzi Gyurcsányt az évértékelõjével

Itthon2013.01.17, 17:22

Bajnai Gordon bejelentette, hogy február 9-én tart évértékelõ beszédet, így tíz nappal beelõzi Gyurcsány Ferencet. Orbán beszédének idõpontját még nem hozták nyilvánosságra.

Erdélyben lelt szövetségesre az MSZP pártalapítványa

Itthon2013.01.16, 23:24

A szocialista pártalapítvány vezetõje Kolozsváron írt alá együttmûködési megállapodást a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapítványával. A két szervezet közös szellemi mûhelyet akar létrehozni, és közös rendezvényeket tartana a jövõben.

Fidesz: Gyurcsány bújik elõ Bajnai cilinderébõl

Itthon2013.01.15, 15:49

A Fidesz szerint veszélyes az Együtt 2014 alkotmánytervezete, mert lemond a családok védelmérõl.

Letiltották a felsõoktatásról Hoffmann Rózsát

Itthon2013.01.14, 11:19

Csak közoktatást érintõ témákban nyilatkozhat egy decemberi megállapodás szerint Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, a felsõoktatással kapcsolatos változások kommentálásától tartózkodnia kell. A sokat bírált és a Fideszben sem túl népszerû államtitkár pozíciója ugyanakkor annak ellenére is stabil, hogy decemberben ismét felvetõdött a lemondása.

Nem 13. havi nyugdíj, hanem pluszpénz lesz

Gazdaság2013.01.10, 10:35

Nem állítják vissza a 13. havi nyugdíj rendszerét, hanem csak egyszeri kompenzációt kaphatnak az év végén a nyugdíjasok - írja a Magyar Nemzet.

Bokros: Védjük meg a piacot a ragadozó államtól

Itthon2013.01.10, 19:51

Bokros Lajos európai parlamenti (EP) képviselõ szerint antimodernizáció történik ma Magyarországon, virágzik a populizmus, a tudatos lélekmérgezés és a "törzsi nacionalizmus", ezért a modernizációt újra kell indítani. Errõl egy konferencián beszélt Bokros egy Budapesti szállóban, az épület elõtt pedig ellene tüntettek.

Felmerült a 13. havi nyugdíj ötlete

Gazdaság2013.01.09, 16:17

A 13. havi nyugdíj újbóli bevezetésén gondolkodik a kormány - értesült az Index. Miután a Fidesz 2014-ben erõsen épít a nyugdíjas szavazókra, az államkincstárban már háttérszámítások folynak, vajon elõ lehet-e teremteni a jóléti intézkedés fedezetét, körülbelül 300 milliárd forintot.

Nagyon egyetértenek Bajnaiék az MSZP-vel

Itthon2013.01.09, 14:50

Újabb sikeres egyeztetésen van túl az Együtt 2014 és az MSZP. Az ellenzéki összefogásra készülõ pártok egyetértenek abban, hogy egy kormányváltás esetén új választójogi és sztrájktörvényre lenne szükség, az emberi méltóságot pedig kiemelten kell védeni. A tárgyaláson ott volt Gyurcsány Ferenc pártja, és több régen nem látott politikus is.

Bajnai: Ámokfutás, amit a kormány mûvel

Itthon2013.01.08, 14:15

Az Együtt 2014 vezetõje szerint azért nem mennek el gazdasági kérdésekrõl tárgyalni az MSZP-vel, mert az olyan lenne, mint az elmúlt 22 évben minden politikai döntés. Bajnai szerint az MSZP jót akar, csak rosszul, a kormány pedig kártékony.

Lendvai Ildikó kiköltözik a parlamentbõl

Itthon2013.01.08, 09:43

Húsz év képviselõség után Lendvai Ildikó, az MSZP egyik veterán politikusa úgy döntött, hogy 2014-tõl már nem akar a parlamenti frakcióban ülni. "Ebbe eleinte nyilvánvalóan bele fogok kicsit pusztulni" - fogalmazott a Népszabadságnak adott interjújában.

Bajnaiék nélkül jön a következõ ellenzéki ülés

Itthon2013.01.05, 13:31

Gazdaságpolitikai egyeztetésre hívta az ellenzéki szervezeteket az MSZP keddre. A Bajnai Gordon-féle Együtt 2014 erre nem, csak a szerdára meghirdetett következõ alkotmányossági egyeztetésre megy el.

Alkotmányellenes a választási regisztráció

Itthon2013.01.04, 13:12

Indokolatlanul korlátozza a választójogot, ezért Alaptörvény-ellenes a választási regisztráció - döntött pénteken az Alkotmánybíróság. A testület szerint alkotmánysértõ a választási kampány korlátozása is. A bírák ugyanakkor azt is kimondták, hogy vannak olyan választói csoportok, amelyek esetében indokolt elõírni a regisztrációt. Öt alkotmánybíró írt különvéleményt a határozathoz, négyen nem értenek egyet a választási regisztráció eltörlésével.

Az okos Fidesz enged a bunkó magyaroknak

Itthon2013.01.04, 14:37

Ami jó az jó; egy meg egy az kettõ; sok magyar analfabéta tönkreteszi a választást - ez csak néhány azok közül az érvek közül, amelyekkel a Fidesz az elmúlt egy évben próbálta megindokolni, hogy mi szükség van a választási regisztrációra. Az Alkotmánybíróság pénteken eltörölte a szabályt, a Fidesz bejelentette, hogy 2014-ig nem is hozzák vissza, mert bár erejük lenne hozzá, okosabbak ennél. Hogyan érvelt a Fidesz az egyik legvitatottabb döntése mellett?

Az LMP nélkül kezd formálódni a baloldali front

Itthon2012.12.31, 12:47

Január 2-án leülnek az ellenzéki szervezetek, hogy az alkotmányosságról egyeztessenek - közölte az Együtt 2014. Ugyanakkor az LMP és a 4K nem vett részt még az elõkészítésben sem. Bajnaiék sem lépnének tovább, szakpolitikai egyeztetésekre még nem vállalkoznának.

Száz párt mûködik Magyarországon

Itthon2012.12.27, 10:42

Fõnix Mozgalom, Kalózpárt, Szegénységben Élõk Pártja - néhány név az elmúlt két évben született új pártok közül. Bár ötven nem mûködõ pártot megszüntettek, 2010 óta húsz új alakult, így ma összesen száz párt mûködik Magyarországon.

Alkotmányellenesnek tartja a büntetését Ángyán

Itthon2012.12.23, 22:41

Levelet írt Ángyán József fideszes képviselõ a Fidesz frakcióigazgatójának, amelyben jelzi, alkotmányellenesnek tartja a bünetetését. Ángyán józsef 250 ezer forintos büntetést kapott azért, mert hétfõn nem szavazta meg a földtörvénnyel összefüggõ alaptörvénymódosítást.

Gyülekeznek a sárdobálás apostolai

Itthon2012.12.24, 11:51

Régi sikeremberével, a Medgyessy Pétert gyõzelemre vezetõ Ron Werberrel vág neki a 2014-es választásnak az MSZP. Werber hitvallása szerint a politikát el kell vinni az emberekhez, mert a sajtó nem képes meggyõzni õket, a negatív kampány pedig belefér. A Fidesz is bejáratott emberre bízza a 2014-es kampány elõkészítését, az LMP megtartotta sikeremberét, Bajnai megörökölte Gyurcsány jobbkezét. Milyen stratégákkal készülnek a választásra a pártok?

Péterfalvi: Nincs mit vizsgálni a Kubatov-listákon

Itthon2012.12.20, 20:35

Péterfalvi Attila nem vizsgálódik a Kubatov-listák ügyében, mert szerinte korábban az adatvédelmi biztos megvizsgálta az ügyet és mindent rendben talált.

Széteshet a cseh kormány

Itthon2012.12.20, 20:33

Csak nyolc napig volt védelmi miniszter Karolina Peake, a LIDEM párt alelnöke, mert elõzetes egyeztetés nélkül sok vezetõ beosztású embert lecserélt a tárcánáll. A botrány miatt a párt többi minisztere is elhagyja a kormányt, de a koalíciós szakításról még nincs szó.

Mégis mûködhetnek a platformok az LMP-ben

Itthon2012.12.20, 13:45

Az LMP választmánya úgy döntött, hogy hatályon kívül helyezi korábbi döntését, ami megtiltotta a platformok mûködését. A döntés ideiglenes, a végsõ szót a január végi kongresszus mondja ki.

Együtt tették tönkre az oktatást

Itthon2012.12.19, 08:55

A Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferencet lejárató óriásplakátok stílusát másoló, de ezúttal az Orbán-kormányt támadó plakát került ki Budapesten. Nem tudni, ki áll az akció mögött.

Az ügynökaktákat is az MSZP elé tolnák Bajnaiék

Itthon2012.12.17, 19:42

Szívélyesen megköszönték Bajnai Gordonék az MSZP együttmûködési felhívását, amelyre késznek mutatkoztak elmenni, de újabb témákat is elõvettek, amelyeket a közpolitikai egyeztetések témájává tennének. Ilyen az ügynökakták nyilvánosságra hozatala és a pártfinanszírozás is.

Ángyán rászolgált Orbán haragjára

Itthon2012.12.18, 08:57

Az alkotmány módosítására nemmel szavazott Ángyán József volt államtitkár, mert nem ért egyet a kormány földpolitikájával. Orbán a hétfõi frakcióülésen rápirított már, hogy ha nem tetszik neki, akkor nincs helye a frakcióban. Ángyán ellen fegyelmi eljárás indulhat. Döntöttek a polgármesteri összeférhetetlenségrõl és a járásbírósági rendszerrõl is.

Fejetlenség, fantomfalu, superman a parlamentben

Itthon2012.12.17, 17:28

A diákok követeléseit tartalmazó LMP-s transzparenssel és a felsõoktatás hazugságait listázó jobbikos vádakkal indult a parlament idei utolsó, rendkívüli ülése. Az LMP az oligarchák és a korrupció miatt aggódott, a KDNP viszont a feszített törvényalkotási rohanás közepében is beiktatott egy cirádás szónoklatot a karácsony melegérõl. A Jobbik és az MSZP a devizahitelesek megsegítését bírálta. Hazugságcunami és maffiacsoportok: ez történt hétfõn a parlamentben. 

Schiffer: Nem cél a platformok ellehetetlenítése

Itthon2012.12.15, 14:52

Senkinek nem lehet célja az LMP-n belül, hogy ellehetetlenítse a platformok mûködését, de meg kell alkotni az ilyen belsõ csoportok mûködésének szabályait - reagált Schiffer András arra, hogy a párt országos választmánya szerdán felfüggesztette a Párbeszéd Magyarországért Mozgalom mûködését.

Tél tábornok a parlamentben támad

Itthon2012.12.09, 13:16

Az év egyik legfontosabb szavazásával, a jövõ évi költségvetés elfogadásával folytatja munkáját hétfõn a parlament, amely emellett a héten az új Polgári törvénykönyv módosítóit és a Nemzeti Dohánybolt kialakításának szabályait is megszavazza. A kétnapos ülésen azért vidámabb percekre is számíthatunk: egy szocialista képviselõ Tél tábornokot emlegeti, a volt jobbikos szóviccel támadja le a vidékfejlesztési minisztert, és meglepõ módon egy fideszes polgármester fakad ki a járhatatlan utak miatt. A hét parlamenti legjei.

Bajnai: Fél tõlem a rezsim

Itthon2012.12.06, 11:23

Fél tõle az "országot irányító rezsim", ezért indított álságos kampányt ellene Bajnai Gordon szerint. A volt miniszterelnök úgy véli, 150 millió forintot költöttek el álcivilek arra, hogy lejárassák.

Bajnai lassan tárja fel bájait

Itthon2012.12.05, 07:44

Lebontanák a Fidesz által épített bivalyerõs államot, de nem teljesen egyértelmû, hogy mit építenének helyette. Megváltoztatnák a szekértáborok szembenállására épülõ politikai kultúrát, de közben próbálnak kedveskedni mindenkinek, akinek a kormány a tyúkszemére lépett. Matolcsyt ki nem állhatják, de a kormány néhány ötlete azért tetszik nekik. Október vége óta gõzerõvel dolgoznak a kormány leváltásán Bajnai Gordon és szövetségesei. Mit ígér az új ellenzék?

Ertsey Katalin a parlamentben LMP-s marad

Itthon2012.12.03, 13:32

Bár a párt belsõ vitái miatt a múlt héten felfüggesztette LMP-s tagságát Ertsey Katalin, úgy döntött, hogy a parlamentben folytatja a munkáját a frakcióban. Annak ellenére is, hogy szerinte az LMP jelenleg nem tudja megmutatni, hogy lehet más a politika.

Akasztófával várták Bajnait Oroszlányban

Itthon2012.12.03, 21:03

Bajnai Gordon Oroszlányban a Jobbik "bódító propagandáját" kritizálta, és azon örvendezett, hogy Orbán Viktor is elhatárolódott a náci kijelentésektõl. Közölte, hogy a Jobbik vezetõi nácik, a párt szavazóinak nagy részét azonban szerinte csak a válság sodorta a párthoz. A Jobbik szimpatizánsai Bajnai beszéde alatt akasztófát tartottak a magasba.

Frakcióvezetõt választ az LMP

Itthon2012.11.23, 10:09

Egyelõre nincsenek jelöltek semelyik posztra. Jávor Benedek frakcióvezetõ és két helyettese a párt hétvégi kongresszusán mondott le megbízatásáról.

Kizárták a Jobbikból Lenhardt Balázst

Itthon2012.11.22, 18:34

A Jobbik szerint mióta Lenhardt Balázs kilépett a frakcióból, nyilatkozataival sérti a párt érdekeit és rontja a választási esélyeiket.

Elég a mesebeli megemlékezésekbõl

Itthon2012.11.20, 16:15

A kormánypártok az oktatásban és a foglalkoztatásban hisznek, az MSZP szerint régen jobb volt a cigányságnak, Vona Gábor valódi diagnózist kellene felállítani, Osztolykán Ágnes szerint pedig le kell számolni a cigányokról szóló mesebeli megemlékezésekbõl. A cigányokról tartottak parlamenti vitanapot.

Gyurcsányék körbezárták a Parlamentet

Itthon2012.11.19, 18:45

Az élõlánccal azt akarja üzenni a Demokratikus Koalíció a világnak, hogy a választási eljárásról szóló törvényjavaslat a kormány szégyene.

Bajnai Gordon nem érti az LMP-t

Itthon2012.11.19, 21:10

Az LMP visszautasítása után az Együtt 2014 csak tavasszal tervez tárgyalni az együttmûködésrõl más ellenzéki pártokkal - jelentette ki Bajnai Gordon. A volt miniszterelnök azt mondta, minden értetlensége ellenére nem csalódott az LMP-ben.

Kibújt Bajnai ölelésébõl az LMP

Itthon2012.11.18, 11:38

Az LMP szombat éjszakai kongresszusán elutasították, hogy a párt csatlakozzon a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 mozgalomhoz. A döntés után lemondott a párt frakciójának vezetõje és helyettesei is, mert hibás, végzetes döntésnek tartják a Bajnaival való szakítást. Az LMP együttmûködési tárgyalásokat ugyan kezdene az Együtt 2014-gyel, de kimondta, hogy a parlamenti pártok közül senkivel sem fog összeállni a választásokra.

Mint Makó Jeruzsálemtõl - LMP-s reakciók a bajnais döntésre

Itthon2012.11.18, 12:26

Gyors egymásutánban az LMP frakciójának három vezetõje is lemondott vasárnapra virradó éjjel, miután a párt kongresszusa nem támogatta a Bajnai Gordon összefogásához való csatlakozást. Jávor Benedek frakcióvezetõ végzetes döntésrõl, Karácsony Gergely ártalmas tévedésrõl, Szabó Tímea a politikai realitások elvesztésérõl beszélt, de volt olyan párttag, aki egyenesen "bûnnek" nevezte azt, ami a kongresszuson történt.

Csalódott LMP-seket környékez meg Bajnai mozgalma

Itthon2012.11.19, 09:59

Tudomásul veszik, hogy az LMP nem akar belépni a soraikba, de ettõl csak még nagyobb felelõsséget éreznek az összefogásra - írta vasárnapi közleményében a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 mozgalom. A szervezet kijelentette, hogy 2014-ben a most csalódott LMP-sek számára is alternatívát akarnak kínálni.

Mile Lajos veszi át az LMP-frakciót

Itthon2012.11.18, 13:36

Ideiglenes frakcióvezetõ lép a képviselõcsoport távozó vezetõinek helyére, miután az LMP meghasonlott a Bajnai Gordonnal tervezett esetleges szövetség kérdésében. A párt szerint nincs szó pártszakadásról, az ügy miatt lemondó LMP-sek is megtartják mandátumukat, és továbbra is LMP-sként politizálnak a parlamentben.

Telespammelték Gyurcsányék a parlamenti e-mail címeket

Itthon2012.11.18, 14:24

A Demokratikus Koalíció arra kérte híveit, hogy tiltakozó levelekkel árasszák el a parlamenti e-mail címeket, és így demonstráljanak a tervezett választási regisztráció ellen. Az akció a párt szerint olyan jól sikerült, hogy a levélözön leterhelte a parlament rendszereit, így az Országgyûlés Hivatala letiltotta a leveleket.

Két vízió közül választ az LMP

Itthon2012.11.18, 09:26

A párt hosszú távú stratégiájáról dönt a hétvégén az LMP. Egyelõre két út kristályosodik ki, ezekrõl dönthet az LMP kongresszusa. Az egyik szerint nem csatlakoznak az Együtt 2014 mozgalomhoz, de együttmûködnek vele, a másik szerint csatlakoznak, de akkor vétójogot és a programjuk elfogadását kérik cserébe.

Együtt demonstrál az MSZP és a Szolidaritás

Itthon2012.11.15, 12:33

Bár a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 hivatalosan nem kereste még meg az MSZP-t, pénteken a szocialisták demonstrációján felszólal majd a választási együttmûködés egyik alapítója, Kónya Péter is.

Az MSZP ki van zárva

Itthon2012.11.14, 10:57

Nagyon nagy a feszültség az LMP-n belül a szombati kongresszus elõtt - állítják a párt képviselõi. Az alapításuk óta legfontosabb gyûlésen döntenek arról is, hogy megkíséreljék-e az együttmûködést az Együtt 2014-gyel. A két év után még mindig az útkeresésnél tartó pártban csak egyben biztosak: az MSZP-vel nem akarnak közösködni, így összellenzéki összefogás nem lesz. 

Bejegyezte a bíróság a magyar Kalózpártot

Itthon2012.11.14, 21:47

Csoportként eddig is tevékenykedett Magyarországon a svéd mintára alakult Kalózpárt, de most állításuk szerint a bíróság is bejegyezte õket valódi pártként. A szervezet közleménye szerint valódi demokráciát akarnak, és ha lebontották a többi párt hatalmát, magukat is feloszlatják.

Saját radikálisaitól fél a Jobbik

Itthon2012.11.12, 11:26

Vona Gábor nem tûrte, hogy a pártvezetés akaratával szemben politizál egy jobbikos képviselõ, ezért szerdán kizárta a frakcióból a radikálisabb politikát és az elnökség leváltását sürgetõ Lenhardt Balázst. A Jobbikban több képviselõ is a mostaninál keményebb hangnemre, radikálisabb akciókra vágyik, a megkérdezett pártvezetõk szerint viszont egy kormányra készülõ párt nem zsidózhat állandóan a parlamentben, és nem zárhat le 150 bankfiókot. Aki ezt nem érti meg, annak távoznia kell.

Elõzõ
Következõ