pártpolitika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- parlament
- Fidesz
- MSZP
- belpolitika
- Országgyűlés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Fico elutasította a nyelvtörvény magyar bírálatát
Közösen tiltakozik az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz és a KDNP a szlovákiai államnyelvtörvény módosítása ellen, amely miatt akár 5000 euróra is büntethetik azt, aki nem megengedett körülmények között beszél magyarul. A négy párt közös nyilatkozatban szólítja fel a törvény megváltoztatására Szlovákiát, és Brüsszelt is megpróbálják a nyomásgyakorlásra rávenni. A szlovák államfő pedig pénteken már aláírta a törvény módosítását, Robert Fico miniszterelnök pedig hétfőn kijelentette: a szlovák kormány nem hátrál meg, a nyilatkozattal pedig a magyar politikusok mindent határt túlléptek.
Lemondatnák Kókát az SZDSZ ügyvivői
Távozásra kéri az SZDSZ ügyvivői testülete Kóka Jánost, a párt frakcióvezetőjét. A testület pénteki ülésén úgy döntött, a megosztottság felszámolása érdekében Kóka mondjon le, és nevezze meg utódját. Pénteken került nyilvánosságra egy körlevél, amelyben Retkes Attila, a párt új elnöke támogatást kért az SZDSZ ügyvivőitől.
Magyar Bálint is nekirontott Retkesnek
Pető Iván volt pártelnök után újabb régi SZDSZ-es bírálja nyíltan Retkes Attilát, a párt új vezetőjét. Magyar Bálint korábbi miniszter szerint Retkes nem alkalmas a helyzet megoldására, csak azt tudta megtenni, hogy a szélsőjobboldal vádjait ragasztotta a pártra. Magyar szerint az SZDSZ számára már nincs feltámadás.
- címkék:
- Magyar Bálint
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhő »
Orbán tanácsadója nem számít nagy visszacsinálásra
Nem biztos, hogy a Fidesz miután hatalomra kerül, mindent vissza fog csinálni a Bajnai-kormány megszorításaiból - mondta a HVG-nek Szapáry György tekintélyes közgazdász, Orbán Viktor Fidesz-elnök egyik tanácsadója. Az interjúban Szapáry beszélt arról, hogy jelentős adócsökkentésre van szükség, amely átmenetileg a jelenleginél nagyobb megszorítással járna.
- címkék:
- Szapáry György
- pártpolitika
- Fidesz
- Címkefelhő »
Pető szerint antiszemita toposzokat ad elő Retkes
Az SZDSZ egyik veterán politikusa, Pető Iván a Magyar Narancsnak azt mondta, hogy a párt új elnöke, Retkes Attila antiszemita toposzokat adott elő bemutatkozó beszédében. Pető ezt kifejtve az [origo]-nak azt mondta: a Retkes által használt olyan kifejezések, mint az urbánus vagy a vidéki gyökértelenség az SZDSZ-t támadó antiszemita vádakban szokott felbukkanni.
Medián: alig változott a pártok támogatottsága
A politikusok népszerűsége változott az európai parlamenti választás után készült felmérések eredményeihez képest, a pártok támogatottsága azonban kevésbé - derül ki a Medián legfrissebb kutatásából. A Jobbik erősödött, elnökét, Vona Gábort pedig többen ismerik.
Az SZDSZ önfelemésztése ellenére sem lép ki Horn
Nem lép ki az SZDSZ-ből Horn Gábor, a párt képviselője, aki szerint még lehet változtatni az "önfelemésztő" folyamaton. A politikus ugyanakkor bírálta a párt új elnökét.
Szonda: háromszoros előnye van a Fidesznek
Háromszor annyian támogatják a Fideszt, mint az MSZP-t a Szonda Ipsos legfrissebb felmérése szerint. Az MSZP-re 21 százalék, az SZDSZ-re egy százalék voksolna.
A saját szülei se ismernek rá az SZDSZ-re
Az egyik szerint nyegle a modora, mások szerint a kisgazdásodás felé vette az irányt, és van olyan is, aki felkészületlennek tartja - így vélekedik több SZDSZ-alapító a párt új elnökéről, a nemrég még teljesen ismeretlen Retkes Attiláról. A párt vergődését azonban nem az ő számlájára írják, hanem többek szerint már 15 évvel ezelőtt megkezdődött a mélyrepülés, csak sokáig tartott.
Retkes: Kókát kizárhatják az SZDSZ-ből
Ha Kóka János frakcióvezető továbbra sem hajlandó lemondani posztjáról, akkor fegyelmi eljárás indul ellene, melynek vége a pártból való kizárás is lehet - jelentette ki hétfőn reggel Retkes Attila, az SZDSZ új elnöke. Retkes közölte azt is, hogy nem lesznek leszámolások a pártban.
Tízezren határolódtak el interneten a Jobbiktól
Egy hónap alatt tízezer aláírás gyűlt össze a Nem az ÉN Nevemben mozgalom honlapján, amelyet az Európai Parlamentbe bejutott Jobbik elleni tiltakozásul indítottak civilek. Az aláírók azt jelentik ki, hogy őket a Jobbik három mandátumot szerzett politikusa nem képviseli.
Kirobbantani is alig lehet Kókát
Nem sok eszköz van az új SZDSZ-elnök Retkes Attila kezében ahhoz, hogy elzavarja a parlamenti frakció éléről Kóka Jánost. A képviselőcsoportban többen is kiállnak a frakcióvezető mellett, és ugyan Retkes felvetette a pártból való kizárást is, ez még Kóka egyik ellenfele szerint sem jó ötlet.
Félgőzzel támad az ügyeletet tartó Fidesz
Orbán ugyan a hétvégén ismét nekirontott a kormánynak, de a Fidesz az utóbbi hetekben annyira visszafogott lett, hogy még a szocialistáknak is feltűnt. Hirtelen abbahagyták az offshore-ozást, és még a parlamenti ülésszak utolsó napjaiban is csak félgőzzel dolgoztak. A párt frakcióigazgatója szerint csak arról van szó, hogy ügyeleti rendszerben dolgoznak nyáron.
Konrád György kilépett az SZDSZ-ből
Nem tetszik az SZDSZ új vezetése Konrád Györgynek, az SZDSZ egykori alapítójának, ezért hétfőn kilépett a pártból. Konrád szerint az új elnök, Retkes Attila nyegle modorban beszél elődeiről, és helytelenül lép fel a frakció tagjaival szemben is. Konrád mellett a szabad demokraták tucatnyi régi tagja, alapítója szintén bejelentette, hogy kilépnek a pártból.
A rendőrség fellépést ígér az újjáalakult Gárdával szemben
Bűncselekményt követ el, aki a bíróság által feloszlatott Magyar Gárda vezetésében részt vesz - közölte a rendőrség azt követően, hogy a Jobbik szombati tüntetésén bejelentették a Gárda újjáalakulását. A szervezetet július 2-án oszlotta fel jogerősen a bíróság.
- címkék:
- pártpolitika
- Jobbik
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
SS-video miatt tesz feljelentést Kóka János
Büntetőfeljelentést tesz Kóka János egy olyan videofelvétel miatt, amely őt SS egyenruhában ábrázolja - közölte az SZDSZ frakcióvezetője.
- címkék:
- Kóka János
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhő »
Retkes Attila az SZDSZ új elnöke
Retkes Attilát választották meg vasárnap az SZDSZ elnökének a párt rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén. Az új elnök győzelmi beszédében szavahihető SZDSZ-ről beszélt, Kóka János frakcióvezetőt pedig felszólította, hogy minél hamarabb mondjon le, de Kóka nem hajlandó távozni. Retkes bocsánatot kért többek között a korrupciós ügyekért, a határon túli magyarság elhanyagolásáért, valamint a párt egyes vezetőinek arroganciájáért.
- címkék:
- Fodor Gábor
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhő »
Megnevettetik Szilit a róla szóló találgatások
Szili Katalin szerint megmosolyogtatóak azok a találgatások, amelyek szerint azért mondott le a házelnöki posztról, mert kormányfő, illetve az MSZP elnöke szeretne lenni. A szocialista politikus erről vasárnap a Kossuth Rádióban beszélt. Szili múlt héten jelentette be, hogy szeptemberben lemond a házelnöki posztról.
- címkék:
- Szili Katalin
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhő »
A rosszkedvű SZDSZ utolsó csatája jöhet
Vannak, akik már szégyellik a pártot, vannak, akik még a hatalmi harcokkal vannak elfoglalva, és vannak, akik már nem is 2010-re gondolnak - rossz hangulatban választ elnököt vasárnap az SZDSZ. Az elnökjelöltek az ellentétek feloldásáról beszélnek ugyan, de az ő szavaikból is kiderül, a feszültségek szinte feloldhatatlanok. Ha a legesélyesebb jelölt nyer, még problémásabb lesz a párt és a frakció viszonya.
- címkék:
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhő »
A parlamentet is otthagyja Fodor Gábor
Második alkalommal távozik önként a parlamentből Fodor Gábor, az SZDSZ leköszönő elnöke, aki pénteken jelentette be, szeptemberben lemond képviselői mandátumáról. Fodor 1993-ban egyszer már otthagyta a parlamentet, miután kilépett a Fideszből. Most azt mondta, döntésének oka, hogy nem tud együtt dolgozni Kóka János frakcióvezetővel.
- címkék:
- Fodor Gábor
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhő »
Bokros csak egy csepp volt a pohárban az MDF-szakadároknak
Több MDF-es még koccintani sem voltak hajlandó Bokros Lajos sikerére, de a pártból tömegesen kilépők számára a liberális közgazdász feltűnése csak egy ok volt a sok közül. A távozók elégedetlenek azzal, ahogy szerintük Dávid Ibolya és szűk stábja elszakadt az antalli iránytól. A kilépők szerint tovább fogyatkozik majd a tagság, az MDF viszont azt közölte: mindössze arról van szó, hogy egyesek még egy utolsót akarnak rúgni a pártba.
Szabálytalanul választhat új elnököt az SZDSZ vasárnap
Az SZDSZ jószolgálati és etikai bizottsága szerint szabálytalanul hívták össze a párt vasárnapi küldöttgyűlését, így az ott hozott döntések is szabálytalanok lesznek. Az ülésnek nincs időrendje, és a tavalyi küldöttek döntenek majd, ami ellentétes a párt alapszabályával - állítja a bizottság.
Áfaemelés járulékcsökkentésért
A kormányfő az adórendszer átalakításának, illetve a gazdasági aktivitás élénkítésének egyik kiemelt elemként említette a munkaerőre, illetve a vállalkozásokra rakodó terhek enyhítését a válságkezeléssel foglalkozó rendkívüli parlamenti ülésnapon. E megoldás egybecseng a reálszféra régi törekvésével, a munkaadói érdekképviselet régóta lobbizik ugyanis azért, hogy a 2006-ban "átmenetileg" bevezetett adóemelés terhét végre enyhítse a kormány. A megoldás technikailag nagyon egyszerű: az adóbevételeken belül kell átrendezést végrehajtani, hogy az államháztartás egyensúlytalansága ne növekedjen, mégpedig úgy, hogy az áfakulcsok emelése kkompenzálná ...
Az alpolgármester vérző orráról vitáznak Fóton
Feljelentette Fót MSZP-s alpolgármestere a település fideszes polgármesterét, mert szerinte egy konnektorral a polgármester úgy arcon vágta, hogy vérezni kezdett az orra. A Fidesz szerint viszont véletlenül történt minden, és csak színlelt a szocialista politikus.
- címkék:
- Fót
- pártpolitika
- Címkefelhő »
Még a kisgazdák is csak ámulnak az SZDSZ végjátékán
Választói faképnél hagyták, belviszályok gyengítik, és még az is lehet, hogy darabokra hullik. A Torgyán-féle kisgazdapárt történetét másolja most a régi nagy rendszerváltó párt, az SZDSZ. Még a pártbotrányokban edzett régi kisgazdák is azt mondják, túlélési tanácsot igazából nem tudnak adni, szerintük a szabad demokratáknak mindenképp végük.
- címkék:
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhő »
Lehúzta a rolót a mosonmagyaróvári MDF
Felfüggesztette tevékenységét a mosonmagyaróvári MDF-szervezet, amíg a párt elnöke, Dávid Ibolya és képviselője, Herényi Károly nem tisztázza magát az ügyészségi gyanú alól. A helyi elnök lemondott, négyen kiléptek a pártból.
Bajnai átugrál a lövészárkon Sólyomhoz
Komoly erőfeszítéseket tesz Bajnai Gordon, hogy normalizálja a Gyurcsánytól megörökölt fagyos viszonyt Sólyom László köztársasági elnökkel. Közel kétheti rendszerességgel jár a Sándor-palotába, hogy tájékoztassa Sólyomot a kormány terveiről, a találkozók közül csak az elsőről értesítették a nyilvánosságot. Ez sem elegendő azonban minden konfliktus elsimítására: voltak olyan intézkedések, amelyeknek az államfő megpróbált keresztbefeküdni.
Szili lemondott, Bajnai józanságra intett az MSZP-kongresszuson
Szili Katalin bejelentette, hogy szeptemberben lemond a házelnöki posztról, Bajnai Gordon miniszterelnök józanságra intett, Lendvai Ildikó pártelnök pedig lelkesíteni próbált az MSZP zárt ajtók mögött zajló kongresszusán, ahol a szocialisták a számukra csúfos eredménnyel záruló EP-választás utáni helyzetet elemezték. A kongresszuson személyi kérdések alig kerültek elő, de döntöttek a kormánypártot a választásokig irányító választási bizottság kibővítéséről. Az [origo] tudósítása a kongresszusról
- címkék:
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhő »
Aki a legkevésbé égette meg magát - Szili Katalin lehetőségei
Szili Katalin a szombati MSZP-kongresszuson bejelentette, hogy lemond a parlament elnöki posztjáról, és mindenféle tisztség vállalása nélkül a baloldal megújításán fog dolgozni. Egyelőre nem világos, mik a hosszútávú tevei, és ugyan előnyt kovácsolhat abból, hogy a Gyurcsány-korszakban belső ellenzéki volt, de saját politikai kudarcait is cipelnie kell magával.
- címkék:
- Szili Katalin
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhő »
Bezárkózva néznek magukba a szocialisták
Lesz-e bármilyen következménye a csúfos európai parlamenti választási eredménynek és mihez kezd a párt a 2010-es választásokig - erre a két kérdésre keresi a választ az MSZP szombati, zárt ajtók mögött zajló kongresszusán. A több száz szocialista küldött szimbolikus helyszínen, egy mozdonyfordítóban gyűlik össze, hogy megvitassák, hogyan lehetne megállítani a párt mélyrepülését. Az [origo]-nak nyilatkozó szocialista politikusok csak abban értettek egyet, hogy változtatni kell, de míg van, aki a fiatalítástól várja az eredményeket, más szerint ez kevés lesz a szavazók visszaszerzéséhez.
- címkék:
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhő »
Rövid szabadságokat adna a minisztereknek Bajnai
Bajnai Gordon kormányfő a válságkezelésre hivatkozva azt kérte a kormánytagoktól, hogy csak rövid időre vegyenek ki szabadságot a nyáron. A miniszterelnök csak egy hétre megy nyaralni augusztusban.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- pártpolitika
- Címkefelhő »
Tucatjával léptek ki tagok az MDF-ből
Több tucat MDF-es lépett ki a pártból, köztük számos helyi szervezet elnöke. Szinte a teljes Békés megyei MDF-vezetés, és a fővárosi II. kerületi szervezet 20 tagja is távozott. Döntésüket azzal indokolták, hogy a párt jelenlegi politikája eltér a régi alapelvektől. Herényi Károly MDF-es politikus szerint közülük sokan ezzel előzték meg, hogy eljárás induljon ellenük.
- címkék:
- pártpolitika
- belpolitika
- MDF
- Címkefelhő »
Feladta pártelnöki terveit Gusztos Péter
Letett a pártelnöki terveiről Gusztos Péter SZDSZ-es ügyvivő, aki korábban a szabad demokraták lehetséges elnökeként jött szóba. A politikus csak szigorú feltételekkel vállalta volna a tisztet, de ezek megvalósítására már nem lát esélyt. Gusztos szerint az SZDSZ hajója süllyed, és a szétesés jeleit mutatja.
"Szanaszét szabdalódott az SZDSZ" - interjú Kóka Jánossal
Kóka János ígérete ellenére az SZDSZ nem állt egységesen a kormány mögé a vagyonadóról szóló hétfői szavazáson: a párt megosztottan szavazott a törvény mellett és ellen. Az SZDSZ frakcióvezetője a hétfői eset után az [origo]-nak azt mondta, hogy a jövőben csak saját szavazatát tudja garantálni a kormánynak, a frakcióét nem. Egy nappal a szavazás után Kóka szanaszét szabdalódott pártokról beszélt, és kitérő választ adott arra, hogy lesz-e pártszakadás az SZDSZ-ben. Interjú.
- címkék:
- Kóka János
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhő »
Miniszterelnöki megbízott lett Gyenesei
Sportügyekért felelős miniszterelnöki megbízottá nevezték ki Gyenesei István volt önkormányzati minisztert, ezt maga a politikus közölte.
Nincs büntetés a Bajnai-csomagot megszavazó fideszeseknek
Nem kell büntetést fizetniük azoknak a fideszes képviselőknek, akik hétfőn megszavazták a Bajnai-kormány adócsomagjának egy részét, mert véletlenül nyomták meg az igen gombot - mondta az [origo]-nak Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója. A támogatók között volt Varga Mihály, a csomagot keményen bíráló párt gazdasági szakembere is.
"Nem remegne meg a térdünk" - interjú Vona Gáborral, a Jobbik elnökével
Beteges provokációnak tartja a melegtüntetést és szerinte egy cigányvicc belefér, mert a humornak helye van a politikában, de visszautasítja, hogy pártját valaki szélsőségesnek nevezze. Szerinte a Jobbik a faltörő kos a magyar politikában, de közben azt mondja, hogy az EP-választáson elért 15 százalékos eredményüket nem szabad túlértékelni. A megérzéseiben akkor is hisz, ha a számok mást mondanak, és nem gondolja, hogy a Magyar Gárda bárkinek az érzékenységét sértené. Interjú Vona Gáborral, a Jobbik elnökével.
Lemondott az SZDSZ Új Generáció elnöksége
Testületileg lemondott az SZDSZ ifjúsági szervezetének, az Új Generációnak a vezetése, mert szerintük a párt egy része "ellehetetleníti a kiútkeresést". Többen közülük a pártból is kiléptek.
- címkék:
- Léderer András
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhő »
Bajnai is felszólal az MSZP kongresszusán
Elmegy az MSZP szombati kongresszusára Bajnai Gordon miniszterelnök, aki beszédet is mond majd a pártrendezvényen - erősítette meg az [origo]-nak a kormányszóvivő. Bajnait a pártvezetés hívta meg a rendezvényre, amelyen az MSZP európai parlamenti választásokon elért rossz eredményéről lesz szó.
A hét végén kerül Gyurcsány az MSZP-alapítvány élére
Több mint három hónappal bukása után foglalja el a korábban megígért pártalapítványi vezetői posztot Gyurcsány Ferenc egykori kormányfő és MSZP-elnök. Gyurcsány egy évente több százmillió forintból gazdálkodó szervezet fog irányítani, amelynek feladata a párt szellemi, tudományos hátterének építése.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- pártpolitika
- Címkefelhő »
Hisztériában született az adócsomag
A szovjet csapatok behívása és Kósa Lajos motorcsónakja is előkerült érvként a Bajnai-kormány egyik legvitatottabb intézkedésének, a vagyonadónak a vitájában. Az elképzelést alaposan felvizezték a szocialisták, akiknek az új adónem eredeti nevétől összeszorult a gyomruk. Hétfőn szavaz a parlament az adócsomagról, ami a Bajnai-kormány eddigi legkomolyabb erőpróbájának ígérkezik.
Weinek Leonárd is indul az SZDSZ-elnökségért
Már három jelölt is van az SZDSZ elnöki posztjára, miután Weinek Leonárd zuglói polgármester hétfőn bejelentette, hogy indul a Fodor Gábor lemondása miatt megürülő székért. Weinek egy debreceni sajtótájékoztatón jelentette be indulását, és közölte, hogy nemzeti liberális pártot szeretne létrehozni.
- címkék:
- Weinek Leonárd
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhő »
Vona már a kormányzásra készítené a Jobbikot
A kormányzásra kell készülnie a Jobbiknak, hisz ezt üzente a társadalom az EP-választásokon - mondta Vona Gábor, a párt elnöke a szombati pártkongresszuson. Vona szerint minden politikai erőnek újra kell fogalmaznia magát, a Jobbik pedig be fog kerülni a parlamentbe. Balczó Zoltán, a Jobbik EP-képviselője arról beszélt, hogy milyen frakcióba ülhetnek majd a párt képviselői.
Retkes Attila átszabná az SZDSZ frakcióját
Retkes Attila lépett előre az SZDSZ legesélyesebb elnökjelöltjévé. A poszt betöltéséről július 12-én dönt majd a párt tisztújító küldöttgyűlése. Retkes előre kijelentette: változásokat akar az SZDSZ parlamenti frakciójának vezetésében, és ez Kóka Jánost is érzékenyen érintheti majd, akivel "mások a politikai nézeteik".
Retkes Attila az SZDSZ első elnökjelöltje
Az SZDSZ budapesti választmánya Retkes Attilát javasolta elnöknek. Mivel Retkest több megye és számos helyi szervezet is támogatja, ő az SZDSZ első hivatalos elnökjelöltje. A fővárosi választmányi ülést két férfi megpróbálta megzavarni.
- címkék:
- Retkes Attila
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhő »
Négy forgatókönyv felett hezitál az MSZP
Négy forgatókönyvből választja ki az MSZP, miről dönt majd a párt jövő heti kongresszusán. Az egyik verzió szerint nem foglalkoznának személyi kérdésekkel, a másik alapján az is elképzelhető, hogy mégis lesz tisztújítás. A lehetőségekről még kikérik a küldöttek véleményét, az viszont már valószínűnek tűnik, hogy a párt országos választási bizottsága mindenképpen kibővül új emberekkel.
- címkék:
- Lendvai Ildikó
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhő »
Feltételekkel lenne SZDSZ-elnök Gusztos Péter
Vállalná az SZDSZ elnökségét Gusztos Péter, ha bizonyos "szigorú feltételek" teljesülnének. A politikus ezt a blogján jelentette be, ahol arról írt, hogy hosszú távú építkezésre gondol, valószínűleg a parlamenten kívül. "Vérátömlesztést" hajtana végre a pártban, és megszabadulna azoktól, akik "antiliberális fordulaton" gondolkodnak és "más pártok listái felé kacsingatnak" - írta. A politikus erős elnöki jogkört szeretne, és időt a párt újjáélesztéséhez.
A következő költségvetésig kormányozna Bajnai
A 2010-es költségvetés elfogadása után akár előre hozott választások is lehetnek - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtök este a közszolgálati televízióban. A büdzsé legkorábban novemberre készülhet el Bajnai szerint.
Felvetődött, hogy Morvai különcködik Brüsszelben
A Jobbik brüsszeli helykeresése közben volt olyan verzió, hogy csak Morvai Krisztina, a párt európai parlamenti (EP) listavezetője üljön be az egyik euroszkeptikus frakcióba, két másik EP-be jutott társa nélkül - mondta el az [origo]-nak Balczó Zoltán, aki a Jobbik-lista második helyéről jutott ki Brüsszelbe. Balczó szerint azonban a három képviselő úgy döntött, kizárólag együtt csatlakoznak képviselőcsoportokhoz, ha ez nem sikerül, függetlenek is maradhatnak.
Medián: Fideszesek pártoltak a Jobbikhoz
Nem igaz az az elmélet, hogy a Jobbik a kiábrándult MSZP-szavazókat vonzotta magához - állítja a Medián közvélemény-kutató elemzése, melyet a HVG ismertet. Az európai parlamenti választáson 14 százalékot elért radikális jobboldali párthoz nagyobb számban inkább a Fidesz egykori szavazói csapódhattak. Az EP-választások óta keveset változott a hangulat, a pártok támogatottsága hasonló a korábbihoz.