pártpolitika

címke rss

Nem félnek a pártok a nagy sebességtől

Itthon2011.06.13, 16:12

Nagy tempót diktálnak a parlamenti pártok, egy év alatt majdnem 200 törvényt fogadtak el. A kormánypártok a gyorsaság érdekében néha törvényhozási trükköket is bevetettek, de előfordult olyan is, hogy engedményt tettek az ellenzéknek, néha pedig az ellenzék is segít belehúzni. Hogyan lehet fél nap alatt elfogadni egy sokak életét befolyásoló törvényt?

Szanyi Tibor szerint Gyurcsány szivárogtatta ki az őszödi beszédet

Itthon2011.06.11, 21:51

Meg akarta előzni a Fideszt, ezért maga szivárogtatta ki a 2006-os őszödi beszédet Gyurcsány Ferenc - állítja Szanyi Tibor, az MSZP elnökségének tagja. Gyurcsány korábban arról beszélt, hogy árulás vezetett a kiszivárogtatáshoz, amely után zavargások törtek ki Budapesten. Gyurcsány szerint Szanyi téved.

"Féltékenység miatt" üldözi a kormány a gárdistákat - interjú Vona Gáborral

Itthon2011.06.09, 12:41

Sosem távolodott el az utcai politizálástól a Jobbik, csak kevesebb energiája jutott erre, amíg képviselői megszokták a parlamenti munkát - mondta az [origo]-nak adott interjúban Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Szerinte a kormány meglepően lendületesen kezdett, de most már kaotikus a működése. Úgy látja, nem a kormánypártok kétharmados győzelme, hanem a nemzeti gondolat "robbanásszerű terjedése" volt a tavalyi év igazi forradalma.

A kutya hányásától a teásflakonig - Mennyire kemény házelnök Kövér László?

Itthon2011.06.07, 10:45

Leteremtette az ülésteremben falatozó szocialistákat, a rendszerváltás óta először megvonta több ellenzéki képviselő fizetését, mert úgy látta, nem végezték el a munkájukat, és helyre tette a bibliai idézettel villogó jobbikos pártelnököt is. Kövér László kevesebb mint egy éve elnöke a parlamentnek, de hamar feltűnést keltett szigorúságával és határozottságával. Az [origo]-nak nyilatkozó képviselők szerint volt olyan házelnök, aki nála is keményebben bánt a képviselőkkel, pedig nincs könnyű dolga: az utóbbi években "B-közepes" lett a stílus az országgyűlésben.

"Fontos, hogy az ellenzék megkérdőjelezi a kormány lépéseit" - interjú Navracsics Tiborral

Itthon2011.06.06, 09:25

Nincs a miniszterek homlokára írva, hogy meddig maradnak a kormányban - mondta az [origo]-nak adott interjúban Navracsics Tibor igazságügyi miniszter. Navracsics szerint az új alkotmány számos fontos vitát lezárt, például eloszlatta azt a képzetet, hogy a Fidesz egyeduralomra törekszik. Nem tartja problémának, ha vita van a kormány ötleteiről, mert ez a demokrácia része, viszont nem érzi úgy, hogy jogos lenne számon kérni a Fideszen évekkel ezelőtti ígéreteit.

Korkedvezményes nyugdíj és devizahitelek - parlament percről percre

Itthon2011.06.06, 20:01

Név szerint szavaznak a parlament hétfői ülésén a képviselők arról a fideszes alkotmánymódosító javaslatról, amely csökkenthetővé vagy szociális ellátássá alakíthatóvá tenné az öregségi nyugdíjkorhatár előtt folyósított nyugellátást. A szavazás több mint egy órát csúszott Orbán Viktor késése miatt. Az ellenzék a devizahitelesek miatt vitatkozott a kormánnyal, Orbán Viktor pedig azt mondta, az egészségügy reformja előtt rendbe kell tenni az államháztartást. Parlament percről percre. 

"Dolgozunk, keményen" - Hol tart az elszámoltatás?

Itthon2011.06.04, 19:00

Drágán vásárolt festmények, filozófusok pályázatai és egy sokat használt benzinkártya is magára vonta az elszámoltatási kormánybiztos figyelmét az elmúlt egy évben. Orbán Viktor sürgetése ellenére csak egy olyan ügy van, amelyben már megtörtént a vádemelés. A kormánybiztos szerint "mindennek rendelt ideje van".  Az [origo] megnézte, hol tart az elszámoltatás.

Népszabadság: Eltörölnék a képviselők költségtérítését

Itthon2011.06.02, 01:15

Benzinkártyát és a parlament által bérelt lakást kapnának a képviselők a költségtérítés helyett - állítja a Népszabadság. A lap úgy tudja, bruttó 600 ezer forintos átlagfizetés járna a képviselőknek a készülő sarkalatos törvények szerint.

Bajnai szerint az elmúlt nyolc évvel is el kell számolni

Itthon2011.06.01, 21:21

Magyarországot újra kell egyesíteni, a társadalomnak pedig el kell számolnia az elmúlt húsz, az elmúlt nyolc és az elmúlt egy évvel - jelentette ki Bajnai Gordon egy budapesti könyvbemutatón szerdán. A volt kormányfő azt is mondta, hogy az elmúlt tíz évben gyakran az ország fejlődését lassító döntéseket hoztak azért, hogy az inaktívaktól szerezzenek szavazatokat.

Önmagával vívja a nagy csatákat az egy éve kormányzó Fidesz

Itthon2011.05.30, 08:45

Bevált Orbán Viktor miniszterelnök jóslata, nem úszta meg néha éles belső viták és dezertőr akciók nélkül első évét a második Orbán-kormány. A kétharmados többséggel rendelkező Fidesz és KDNP mellett szinte egyáltalán nem rúghatott labdába az ellenzék, viszont összecsapott a kormány és a frakció, a Fidesz és a KDNP, és még mindig nem zárult le Hoffmann Rózsa és Pokorni Zoltán különháborúja az oktatásügyben.

Megtartják az MSZP-ben Gyurcsányék pártszavazását

Itthon2011.05.26, 08:19

Júniusban tartja meg az MSZP a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett pártszavazását - írja a csütörtöki Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy a párt országos elnökségének döntése szerint változatlan formában veszik fel a szavazólapokra Gyurcsányék kérdéseit.

Elkezdte kerülgetni kemény szavait a kormány

Itthon2011.05.23, 17:04

Garancia a nyugdíjasoknak, egzisztenciális biztonság a rendőröknek, új alkotmány az élet szabályozására alkalmatlan jelenlegi helyett, a lassú kifizetések felszámolása - csupa olyan kijelentés, amelyet kormánypárti politikusok tettek a választási kampányban vagy az után. Úgy tűnik, hogy a kormány több ponton óvatosságra kényszerül. A nyugdíjasoknak ígért garanciát a kedvezményes nyugdíjak elleni lépés, az alkotmány használhatatlanságát az alkotmánybírósági erőviszonyok írhatják felül, de meggyűlik a kormány baja a hallgatói létszámmal is.

Népszabadság: Júniusban megtartaná az MSZP a pártszavazást

Itthon2011.05.23, 07:56

Az MSZP minél előbb lezárná a párton belüli vitákat; a felgyorsított pártszavazás a Népszabadság által megkérdezett párton belüli források szerint a jelenlegi vezetésnek kedvez.

"Cserbenhagyták az országot" - interjú Schiffer Andrással, az LMP frakcióvezetőjével

Itthon2011.05.21, 21:39

Egy éven belül kormányképes LMP-t képzel el a párt frakcióvezetője, aki szerint a kormány egy év alatt lebontotta az alkotmányos demokrácia több alapelemét. Az alkotmányról szerinte nem a kormánytöbbségnek, hanem az összes magyar választónak kellett volna dönteni, és úgy érzi, néha muszáj az utcára vinni a politikát. Interjú Schiffer Andrással.

Fideszes csereprogramról is tárgyalt Orbán Viktor a kínai kommunistákkal

Itthon2011.05.19, 14:31

A Fidesz és a Kínai Kommunista Párt kapcsolatainak szorosabbra fűzéséről, valamint a két párt közötti esetleges csereprogramokról is szó volt Orbán Viktor miniszterelnök és a kínai kommunisták egyik pártvezetőjének keddi találkozóján - írták szerdán kínai lapok. A pártközi kapcsolatok felvetését az [origo]-nak a kormányfő szóvivője is megerősítette, aki szerint Magyarországnak elemi érdeke a Kínával való együttműködés "minden területen".

"Van, aki nagyon haragszik rám" - interjú Molnár Oszkár független képviselővel

Itthon2011.05.17, 16:11

Nem bánt meg semmit, és ismét vállalná a konfliktust a Fidesszel Molnár Oszkár, a parlament egyetlen, függetlenként megválasztott képviselője. Azt mondja, nem haragszik, viszont egykori pártjában vannak néhányan, akik elfordítják a fejüket, ha találkoznak a folyosón. Az edelényi polgármester úgy érzi, a kormány miatta bünteti az árvíz sújtotta várost, a Belügyminisztérium szerinte még mindig tartozik a védekezés költségeivel.

"A mostani forgatókönyv a Fidesz malmára hajtja a vizet" - interjú Mesterházy Attilával

Itthon2011.05.16, 15:27

Nem az ellenzék impotens, hanem a kormánypártok élnek vissza a kétharmados többségükkel - állította az [origo]-nak Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és frakcióvezetője, akit az egy éve alakult parlament munkájáról és az MSZP-ről kérdeztünk. Mesterházy szerint Gyurcsány Ferenc önálló akciói a Fidesz malmára hajtják a vizet, és sok olyan változáson ment keresztül egy év alatt az MSZP, amelynek eredményei még nem látszanak, de szerinte előrelépést jelentenek a párt életében.

Árnyék-képviselőtestületet alakítottak Esztergomban

Itthon2011.05.16, 20:37

Alsóháznak nevezett árnyék-képviselőtestületet alakított hétfőn az esztergomi polgármester, mivel nem tud együttműködni a városban kétharmados többségben lévő Fidesz-frakcióval. A politikai patthelyzetben vergődő Esztergomban az őszi választások óta nem jut dűlőre a független polgármester és a Fidesz, a párt helyi elnöke pedig figyelemelterelésnek nevezte a polgármester lépését.

Kormánypárti képviselőket is felidegesített Lázár nyugdíjas javaslata

Itthon2011.05.17, 09:07

Felháborított több kormánypárti képviselőt a Lázár János fideszes frakcióvezető által pénteken benyújtott alkotmánymódosítás, amely lehetőséget teremt kedvezményes nyugdíjak visszavételére. Lázár hétfőn beszélt a javaslat részleteiről, de több kormánypárti képviselő ezekről csak a frakcióvezető felszólalásából értesült. A módosítás miatt kiakadt a KDNP is: bár a párt támogatja az ötletet, az erről szóló vitában nem kaptak szót, és ezt zokon vették.

Túl van a kormány az akadálymentesítésen, most jönnek a nagy falatok

Itthon2011.05.16, 12:04

Előbb elrendeztek néhány szimbolikus ügyet, aztán elhárították az elképzeléseik útjában álló legnagyobb akadályokat, szereztek egy kis pénzt, most pedig jönnek majd a bonyolultabb ügyek - nagyjából így lehet összefoglalni az egy éve megalakult országgyűlés kormánypártok által diktált munkáját. A legaktívabb ellenzéki párt a Jobbik volt, de igyekezett a legkisebb frakciót adó LMP is. Az MSZP-sek főleg kérdezni szeretnek.

Hibázva kritizálta Schmitt helyesírását Gyurcsány

Itthon2011.05.14, 10:29

Schmitt Pál "otromba" helyesírási hiábáiról írt, de maga is követett el néhányat legújabb Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök szerint a Kádár-kor kultúrpolitikája kísért, egyebek mellett azért, mert a Népszava eltávolította Gréczy Zsolt cikkét, a Stop.hu pedig letiltotta a blogját.

Magyar Nemzet: Bejegyzés alatt van Gyurcsány új pártja

Itthon2011.05.11, 08:54

A bejegyzés alatt álló Demokrata Párt lehet az a politikai szerveződés, amelyben vezető tisztséget tölthet be Gyurcsány Ferenc volt kormányfő - írja a Magyar Nemzet. Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzése szerint az MSZP számára foglalták le a Demokrata Párt nevet.

Vona: Arrogáns és parancsoló volt Pintér pénteki beszéde

Itthon2011.05.07, 20:43

"Ez nem a maffia" - üzente Vona Gábor, a Jobbik elnöke Pintér Sándor belügyminiszternek a Facebook-oldalán. A bejegyzésben azt írta, hogy a miniszternek szerényebbnek és megértőbbnek kellene lennie.

Gyurcsány Ferenc: Új párt sem kizárt

Itthon2011.05.06, 16:20

Jövő év második felében dönt a volt kormányfő arról, hogy marad-e az MSZP-ben, vagy "zöldmezős politikai beruházásba" kezd.

Pártszavazással alakítaná át az MSZP-t Gyurcsány

Itthon2011.05.03, 09:58

Közvetlen pártelnökválasztást, összeférhetetlenségi szabályokat és a törvényi előírásoknál átláthatóbb gazdálkodást javasol az MSZP-ben Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, aki egy hatkérdéses pártszavazáson vinné keresztül elképzeléseit. Gyurcsány már korábban bejelentette, hogy nem alapít új pártot, hanem az MSZP-t kívánja a saját képére formálni.

Esőben majálisoztak a pártok

Itthon2011.05.01, 18:28

A Jobbik a Hajógyári-szigeten, az LMP a Vérmezőn, a Magyar Szocialista Párt pedig a Városligetben tartott majálist idén a munka ünnepén. (A Fidesz nem szervezett majálist.) Mindenki békésen és zöldben ünnepelt, míg el nem áztatta az eső. Hogy mit ehettek, milyen politikussal beszélgethettek, és mit sportolhattak a látogatók, kiderül képgalériánkból.

Az acélvárosi Don Quijote - öngyilkos lett Dunaújváros alpolgármestere

Itthon2011.04.29, 11:59

Mindenki csak suttog az alpolgármester öngyilkosságának lehetséges okairól Dunaújvárosban, ki magántermészetű, ki politikai konfliktusokról beszél. Tóth László kedden délelőtt lett öngyilkos, alig két héttel az után, hogy a helyi Fideszen belüli ellentétekre hivatkozva lemondott alpolgármesteri posztjáról.

Ötszázmillió forintos veszteséggel zárt tavaly az MSZP

Itthon2011.04.28, 20:23

Az MSZP pénzügyileg tavaly veszteséges, a Jobbik nyereséges volt - derült ki a Hivatalos Értesítőből. A szocialisták a 2010-es kampányévben 844 millió forintot költöttek politikai tevékenységre, a Jobbik közel 300 milliót.

Lázár János újra elvállalná a frakcióvezetést, ha jelölnék

Itthon2011.04.19, 08:23

Május 9-én választ vezetőt a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja. Lázár János, aki jelenleg irányítja a frakció munkáját, azt mondta, hogy újra indul a posztért, ha a miniszterelnök jelöli. A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportja várhatóan a jövő héten tárgyal az üzletek vasárnapi zárva tartását szorgalmazó kereszténydemokrata javaslatról.

Gyurcsány MSZP-LMP-összefogást sürget a zuglói választás után

Itthon2011.04.11, 16:00

Egy későbbi fordulat esélyét vetíti előre a vasárnapi zuglói választás eredménye Gyurcsány Ferenc szerint. A volt szocialista miniszterelnök az időközi választásból azt a következtetést vonta le, hogy az MSZP és az LMP összefogásával le lehet győzni a Fideszt. Gyurcsány saját állítása szerint tisztában van azzal, hogy ehhez türelemre és időre van szükség.

Múzeumba kerül az MDF

Itthon2011.04.09, 17:36

Az új logó és zászló megszületéséig egy arany feliratú fehér zászlót helyeztek a Magyar Demokrata Fórum korábbi zászlója helyére a Jólét és Szabadság Demokrata Közösséggé alakuló párt székházánál. Az MDF rendszerváltáskori relikiáit múzeumba helyezik.

Néhány tucat ember fogadta a Bazilikánál a menetelő polgármestert

Itthon2011.04.09, 18:16

Közel harminc ember fogadta szombat reggel Budapesten Tétényi Éva esztergomi polgármestert, aki péntek este hat órakor gyalog indult el Esztergomból, hogy petíciót adjon át Orbán Viktor miniszterelnöknek. A polgármester új cipővel és Marcus Aurelius-idézettel készült az útra, amellyel azt szeretné elérni, hogy tiszta legyen a közélet Esztergomban.

Messziről nézik Orbánék az esztergomi helyzet durvulását

Itthon2011.04.08, 11:50

Péntek este indul meg Orbán Viktorhoz petíciójával Tétényi Éva esztergomi polgármester, aki megválasztása óta háborúban áll a helyi fideszesekkel. Az ötven kilométeres távolságot gyalog megtevő Tétényi azt szeretné elérni, hogy a kormány kezdeményezze az esztergomi képviselőtestület feloszlatását. A Fidesz vezetői ugyanakkor egyelőre távol tartották magukat az esztergomi vitáktól, pedig a párton belül is többen úgy gondolják, hogy káros nekik az ügy.

A politikusok viszálya miatt szűnnek meg a buszjáratok Esztergomban

Itthon2011.04.06, 20:14

Három éve nem fizet a Vértes Volánnak az esztergomi önkormányzat, így a cég felmondta a vele kötött szerződést, ami miatt teljesen megszűnik a városi tömegközlekedés. Részben az esztergomi politikai viszályok állnak emögött, miután a helyi képviselő-testület egyszer sem vette napirendre a helyzet megoldását. A független polgármester és a vele szemben álló Fidesz-frakció egymást okolják.

Kósa felháborodott azon, hogy Gyurcsány elment a romagyilkosságok perére

Itthon2011.04.06, 10:01

Azzal, hogy Gyurcsány Ferenc megjelent a romagyilkosságok keddi tárgyalásán, átlépte a Rubicont - jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke. Kósa szerint botrányos volt Gyurcsány tette, aki ezzel "persona non gratává vált a magyar közéletben".

Egész oldalas hirdetésben jelentették meg a Lázár-beszédet állítólag nyilvánosságra hozók adatait

Itthon2011.04.02, 19:46

Egy hódmezővásárhelyi hirdetési újságban egész oldalas hirdetésben jelent meg három férfi neve, fényképe, címe és telefonszáma, mert a szöveg szerint ők hozták nyilvánosságra Lázár János szegényekről szóló beszédének hangfelvételét. Aláírása szerint a hirdetést a hódmezővásárhelyi Fidesz adta fel, de a Fideszt nem tudtuk elérni, hogy ezt megerősítsék.

Orbán szerint az alkotmány a magyar élet jövőjéről szól - a hétfői parlamenti ülés

Itthon2011.03.28, 17:34

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a parlament hétfői ülése. Orbán a nemzeti konzultáció eredményeit ismertette. A parlament az interpellációk után az alkotmányjavaslatok közül csak a kormánypárti frakció javaslatának részletes vitáját szavazta meg.

Pénzbírságra büntette a dupla fizetést felvevő alpolgármestert a Fidesz

Itthon2011.03.28, 20:46

Kétszázötvenezer forint pénzbírságra kötelezte a Fidesz etikai Rónaszékiné Keresztes Monikát, Erzsébetváros fideszes alpolgármesterét költségtérítési ügye miatt.

A Fidesz szerint a gyerekek utáni szavazat kikerül az alkotmánytervezetből

Itthon2011.03.25, 16:49

Pénteken tartották a parlamentben az alkotmánytervezet általános vitájának utolsó napját. Az első órában a jobbikosok a gazdasági alkotmányozást kritizálták, Rogán Antal pedig a jelenleg hatályos alkotmány hibáira mutatott rá. Délután a fideszes Pelczné Gáll Ildikó visszautasította, hogy a fideszesek üres szólamokat mondanának, szerinte ő nagymamaként is büszke lesz az alkotmányozásra. A fideszes Gulyás Gergely az általános vita zárásaként arról beszélt, hogy minden ellenzéki javaslatot nem fognak politikai alapon elutasítani, a gyerekek után járó szavazati jog azonban valószínűleg ki fog kerülni a tervezetből.  

Rogán Antal beszédet mondott a Tisztelet Társaságának rendezvényén

Itthon2011.03.24, 20:09

Rogán Antal is beszédet mondott a Tisztelet Társaságának (TT) irodájában, ahol az úgynevezett Szépkorú Last Minute Ticket Centert, egy nyugdíjasoknak szóló jegyvásárlási lehetőséget nyitottak meg.

"Ezt mondta volna a János?" - fideszesek és más képviselők a Lázár-nyilatkozatról

Itthon2011.03.22, 08:35

Lázár János szerint ő a megélhetési politikusokról mondta azt, hogy akinek "semmije nincs, az annyit is ér", azt azonban saját párttársai is hitetlenkedve fogadták, hogy szerinte a nincsteleneknek nincs helye egy önkormányzatban. Képviselőket - köztük kevésbé jómódúakat - kérdeztünk a parlamentbe a hétvégén nagy vihart kavart Lázár-felvételről.

Részleteket ígér régi balesetéről Schmitt Pál

Itthon2011.03.22, 13:15

Az államő hivatala azt ígéri, hogy hamarosan részleteket közöl Schmitt Pál köztársasági elnöknek arról az 1964-es balesetéről, amely miatt állítólag négy hónap felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság. A KEH szerint Schmitt élete nyitott könyv, ezt arra hivatkozva közölték, hogy több MSZP-s képviselő hétfőn a közjogi máltóságok áltáthatóságáról szóló törvényjavaslatot nyújtott be. 

A kormányfő szerint a parlament nem tárgyalja majd a "lex Schmittet"

Itthon2011.03.22, 16:54

A miniszterelnök szerint a parlament nem fogja megvitatni azt a törvényjavaslatot, amelyet hétfőn nyújtott be két MSZP-s országgyűlési képviselő annak érdekében, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök múltját "tisztázni" lehessen.

Schmitt múltjában vájkálna Gyurcsány egy törvényjavaslattal

Itthon2011.03.21, 17:38

A legfőbb közjogi méltóságok átláthatóságát célzó törvényjavaslatot nyújtott be Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök egy képviselőtársával hétfőn. Gyurcsány szerint ezzel azt akarja elérni, hogy Schmitt Pál államfő reagáljon a múltjával kapcsolatos kérdésekre. A javaslat kötelezné többek között a miniszterelnök- és államfőjelölteket, hogy nyilatkozzanak arról, volt-e kapcsolatuk állambiztonsági szervekkel.

Lázár szerint összevágott szavakért is jár a bocsánatkérés

Itthon2011.03.21, 16:11

Lázár János Fidesz-frakcióvezető azt mondta, mérlegelte a jogi lehetőségeket, de nem látja értelmét, hogy jogi eljárást kezdeményezzen a szombaton nyilvánosságra került hangfelvétel miatt, amelyen arról beszélt, hogy "akinek semmije sincs, az annyit is ér". A Fidesz frakcióvezetője továbbra is állítja, hogy a felvétel manipulált, a bocsánatkérését pedig azzal magyarázta, hogy még az összevágott szavakért is vállalja a felelősséget.

Orbán érdeklődött Lázárnál szombaton a felvétel miatt

Itthon2011.03.21, 17:53

Fideszes képviselők szerint töretlen a bizalom Lázár János iránt, a frakcióvezetőt magyarázkodásra kényszerítő hangfelvétel kikerülését követő aggodalmakra utal azonban az, hogy az [origo] információi szerint személyesen Orbán Viktor is felhívta őt szombaton. Lázárt a parlamentben épp az a Navracsics Tibor vette védelmébe, akivel az utóbbi hónapokban több látványos konfliktusa is volt.

Lázár szerint félreértették azt, amit a nincstelenekről mondott

Itthon2011.03.20, 20:57

Lázár János fideszes frakcióvezető szerint manipulálták azt a szombaton előkerült felvételt, amelyen ő arról beszélt, hogy "akinek semmije sincs, az annyit is ér". Lázár egy vasárnapi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy ő nem a szegényekről beszélt, hanem a megélhetési politikusokról, de bocsánatot kért, amiért félreérthetőek voltak a szavai. Kósa Lajos, a a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint viszont hamisítványról van szó.

Így alakult a nincstelenekről beszélő Lázár János anyagi helyzete

Itthon2011.03.21, 07:13

Magyarázkodásra kényszerült Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője egy korábbi, a vagyonáról szóló megszólalása miatt. Az [origo] utánanézett, hogyan alakult a fideszes politikus anyagi helyzete.

Megszólal "az őt ért támadás miatt" a szegényekről beszélő Lázár

Itthon2011.03.20, 11:10

Sajtótájékoztatót tart vasárnap délelőtt Lázár János "az őt ért támadás miatt" - közölte a Fidesz-frakció sajtóosztálya. A Fidesz frakcióvezetőjéről szombaton jelent meg egy hangfelvétel, amelyen többek között Lázár azt mondja, "aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér".

Sportos kombi autóra cserélte szolgálati kocsiját Lázár

Itthon2011.03.17, 10:43

Egy Audi A6 Quattrót vett magának Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, aki februárban az őt ért kritikák miatt adta le havi 600 ezer forintért bérelt szolgálati kocsiját. A Blikk szerint a fideszes politikus hitelből, Németországban vásárolta a kocsit, amely egy német szalon tesztautója volt.

A II. kerület örül, hogy nem náluk lesz az Elvis tér

Itthon2011.03.17, 23:11

Támogatja Tarlós István döntését a II. kerületi önkormányzat, melynek értelmében nem II. kerületi közterületet neveznek el Elvis Presly-ről.

Lemond Esztergom LMP-s alpolgármestere

Itthon2011.03.17, 18:29

Egészségi okokra hivatkozva lemond esztergomi alpolgármesteri címéről az LMP-s Batyikné Csőke Ágnes. Tétényi Éva polgármester szerint a csütörtöki ülésen még nem jelölnek új alpolgármestert.

A Fidesz etikai bizottsága elé kerülhet az újabb költségtérítési ügy

Itthon2011.03.16, 13:26

A Fidesz etikai bizottsága elé kell állnia az állítólag választókerületi pótlékot és önkormányzati költségtérítést egyaránt felvevő Szabó Zsoltnak névtelen fideszes források szerint. Már két fideszes hasonló szabálytalansága került a testület elé, az egyik esetben 150 ezer forint bírságot szabtak ki.

Kormánypárti morgolódás ellenére is egyre biztosabb a cigitilalom

Itthon2011.03.16, 12:00

Feltehetőleg átmegy a parlamenti szavazáson a nemdohányzók védelméről szóló törvényjavaslat, amely megtiltaná a dohányzást az összes vendéglátóhelyen, miután az indítvány felpuhítását célzó módosító javaslatokat visszavonta az azokat benyújtó fideszes képviselő. Az egészségügyi bizottság is tett néhány engedményt, megmaradhat például néhány szállodai szivarszoba, és a kocsmák jövő tavaszig haladékot kaphatnak. A dohányzás kitiltását ellenző KDNP-s képviselők azért reménykednek.

Nem Gyurcsányt, hanem a sajtót hibáztatja a fellökött ügyvéd

Itthon2011.03.07, 12:24

Éppen egy videóinterjúban dicsérte Gyurcsány Ferencet egyik híve, Dániel Péter ügyvéd, amikor az évértékelőjéről távozó miniszterelnököt kísérő riporterek hulláma elsodorta. Dániel még egy jókora ütést is kapott a tarkójára az egyik fotóstól. Szerinte a történtekért Gyurcsány nem felelős, inkább a "gátlástalan sajtó".

Megújult az LMP választmánya

Itthon2011.03.06, 14:27

Schiffer András frakcióvezető mellett tizenkét tagja van az LMP vasárnap bemutatott új választmányának. A testület tagja lett Karácsony Gergely, Dorosz Dávid és Vágó Gábor parlamenti képviselők. 

Az MDF JESZ néven folytatja tovább

Itthon2011.03.05, 18:11

Az MDF országos gyűlése úgy döntött szombaton, hogy nevét Jólét és Szabadság Demokrata Közösségre cseréli, melynek elnöke Makay Zsolt marad. A hétvégén az LMP is új választmányt és országos tanácsot választ.

Nagyobb jogkört adna Budai Gyula elszámoltatási biztos kezébe az LMP

Itthon2011.03.03, 16:10

Az esztergomi korrupciógyanús ügyek miatt Schiffer András nyílt levelet írt Orbán Viktornak, amelyben felszólította, hogy kormánya "ne mérjen kettős mércével". Az LMP nagyobb jogkört adna Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos kezébe azzal, hogy az önkormányzatok működésének vizsgálatára is lehetőséget biztosítana számára.

Birokra kel az MSZP vezetésével az "igazi Gyurcsány"

Itthon2011.03.02, 13:51

Közel másfél év szerepjáték után aktivizálta magát, és támogatói szerint már első sikeres politikai akcióját is megszervezte Gyurcsány Ferenc. Egy képviselőtársa szerint egyértelműek Gyurcsány politikai ambíciói, de az MSZP vezetésében érezhető feszültség 2012-ig nem robban. Több MSZP-s képviselő viszont Gyurcsány szemére veti, hogy nemcsak a pártot, de a társadalmat is megosztja, és nem tudja kiverni a fejéből Orbán Viktort.

Országos minősítést kapott Gyurcsány platformja a választmánytól

Itthon2011.02.26, 17:08

Az MSZP választmányi ülésén megszavazták a Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelelnök vezette Demokratikus Koalíció nevű, frissen megalakult platform országossá minősítését. A volt kormányfő által a párton belül alakított csoportot ezzel elismerte az MSZP. A párt elnöke, Mesterházy Attila szerint a mai MSZP "önmagában kevés", hogy leváltsa a kormányt.

Kétkamarás parlamentben gondolkodik Szili Katalin pártja

Itthon2011.02.25, 13:45

Konszenzuális vagyis az egyeztetésekre építő demokráciát szeretne létrehozni az új alkotmánnyal Szili Katalin volt szocialista házelnök, aki vállalta, hogy részt vesz az alkotmányozásról szóló nemzeti konzultációban. A politikus pártja, a Szociális Unió, olyan alkotmánykoncepciót dolgozott ki, amely kétkamarás törvényhozásra tesz javaslatot.

Közös lopással vádolja a Fideszt és az MSZP-t egy szocialista politikus

Itthon2011.02.25, 09:03

Az MSZP szombathelyi frakcióvezetője szerint "szinte semmi" visszhangja nem volt annak a kijelentésének, amelyben arról beszélt, hogy pártja a Fidesszel közösen "lop". "Igenis léteznek paktumok, ezek segítségével mindkét oldalon hatalmas magánvagyonok halmozódtak fel közpénzből" - állította Czeglédy Csaba a Népszabadság szerint.

Sebek, munkahelyek és egypártrendszer - videó az Orbán-kormányról tartott vitáról

Itthon2011.02.24, 10:50

Kovács László egykori MSZP-elnök és Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár vitázott egymással szerdán az Orbán-kormány eddigi teljesítményéről. Kovács László szerint sebeket kapott a demokrácia, és Magyarország az egypártrendszer felé tart, az államtitkár viszont azt állítja, hogy szó sincs erről. Szerinte a kormány ráállt az adósságcsökkentés és a munkahelyteremtés pályájára. Videó a Deutscher Wirtschaftsclub által szervezett vitáról.

Visszaszólt Lázár a fideszes frakciót kritizáló Navracsicsnak

Itthon2011.02.24, 18:02

Nyílt konfliktus támadt Navracsics Tibor kormányfőhelyettes és Lázár János fideszes frakcióvezető között a képviselőcsoport munkájáról. Navracsics egy interjúban bírálta a frakció munkáját, mire Lázár közölte, köszöni a kritikát, de szerinte az emberek nem akarnak "egy helyben toporgó minisztériumi tisztségviselőkre" várni.

Századvég: Orbán új politikáról beszélt, új politikai nyelven

Itthon2011.02.21, 18:31

Hét pontban értelmezte a Századvég Alapítvány Orbán Viktor két beszédét, amelyekben szerintük a miniszterelnök új világrendről és egy új politika alapjairól beszélt. Az intézmény értelmezése szerint a kormányfő arról beszélt "új politikai nyelvén", hogy megújulási verseny alakult ki, amelyben Magyarország nem maradhat le, s ezért van szükség új eszközökre is, mint például a válságadók.

Gyurcsány 2012-ben alakítaná át az MSZP-t - évértékelő percről percre

Itthon2011.02.18, 18:58

Gyurcsány Ferenc az ötcsillagos Corinthia Grand Hotel Royalban tartott évértékelő beszédében bejelentette, hogy 2012-ben átalakítaná az MSZP-t, amelyben egyesülhetne a demokratikus ellenzék. Gyurcsány közel másfél órán át beszélt, keményen támadta Orbán Viktor miniszterelnököt és a kormány döntéseit. A legnagyobb tapsot akkor aratta, amikor azt mondta, vegyék le a kezüket Heller Ágnesről. A beszéd tudósítása percről percre.

Gyurcsány új pártot csinálna az MSZP-ből

Itthon2011.02.18, 21:12

A harmadik köztársaság végét és az orbáni önkény eljövetelét látja a jelenlegi politikai helyzetben Gyurcsány Ferenc, aki évértékelő beszéde szerint már az Orbán Viktor utáni időkre és a köztársaság újjáépítésére készül. A korábbi miniszterelnök bejelentette, hogy nem szakít az MSZP-vel, inkább belülről próbálja teljesen átalakítani a pártot.

Kitör a parlamentből a keményebb arcát felvevő Jobbik

Itthon2011.02.17, 08:52

Elégedetlenkedő beszélgetések folytak az utóbbi hónapokban a Jobbik vezetőségében a párt helyzetéről, és arra jutottak, hogy változtatni kell a stratégiájukon. Az a tervük, hogy a parlamenti munka mellett több időt töltenek lakossági fórumokon, már visszahozták a tavalyi kampányban bevált témákat, és a változás jele az is, hogy Vona Gábor elővette gárdista mellényét.

Bajnai is tanít majd az MSZP akadémiáján

Itthon2011.02.15, 11:55

Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök, Andor László uniós biztos, valamint egykori szocialista politikusok is tanítanak majd az MSZP Táncsics Alapítványának akadémiáján. A politikai-közéleti képzés most szombaton indul, az első évfolyamon 31 fiatalt oktatnak majd. A Gyurcsány Ferenc által vezetett alapítvány a túljelentkezésre hivatkozva egy nyitott szabadegyetem indítását is tervezi.

Lázár János tudott a kocsijára szerelt lézerblokkolóról

Itthon2011.02.14, 13:06

A Fidesz frakcióvezetője, Lázár János egy tévéinterjúban közölte, hogy a szolgálati autóján található lézerblokkolót a tudtával szerelték fel az általa használt Audi S8-asra. Lázár ugyanakkor azt állította, hogy nem tudja, műszakilag mire jó a blokkoló, de szerinte törvényes keretek között használta. Két héten belül leadja a kocsit, az új autójában pedig "valószínűleg" nem lesz lézerblokkoló.

"Kőkemény" feltételekkel térne vissza az LMP az alkotmányozásba

Itthon2011.02.12, 19:40

"Kőkemény feltételekkel" hajlandó csak visszatérni az alkotmányozásba a Lehet Más a Politika, így döntött a párt országos tanácsa. Szerintük a Fidesznek garanciákat kell adnia, hogy "nem erőből" fogadják el az alkotmányt.

Orbán szerint sűrű év előtt állunk

Itthon2011.02.09, 23:17

Az alkotmányozás mellett az egészségügyi és az oktatási rendszer hatékonyabbá tételét is említette Orbán Viktor miniszterelnök az idei évben a kormánypárti többség előtt álló feladatok között. Orbán szerint 2011 küzdelmes év lesz Magyarország számára.

"Nem érdekel, hogy hisztiznek" - videóriport Derce Tamás életműdíjáról

Itthon2011.02.08, 23:05

Derce Tamás, Újpest korábbi polgármestere megkapta azt az életműdíjat, amellyel havi 350 ezer forintot kap ezentúl a jelenleg Fidesz-vezette önkormányzattól. A döntés nem volt konfliktusmentes, az MSZP és a KDNP is tiltakozott ellene, a kritizálói szerint a pénz jutalom azért, mert a Fidesz jelöltjét támogatta az októberi választáson, amelyen Wintermantel Zsolt csupán 2,5 százalékponttal verte meg szocialista riválisát. Derce Tamás azzal igyekezett tompítani az indulatokat, hogy jótékony célra ajánlotta az összeget. Videóriport.

Lomhaság miatt szorítja vissza az önkéntes politizálást az LMP

Itthon2011.02.04, 15:23

Ütőképes fellépést és látványos politizálást vár az LMP a pártszervezet átalakításától, de egyelőre még két elképzelés is versenyben van. Az egyik javaslat kidolgozója szerint véget kell vetni az önkéntes munkának és politikusokra kell bízni a pártvezetést. Létrehoznák a pártigazgatói posztot is, hogy "legyen kit elővenni", ha rosszul mennek a dolgok, és gyorsítanák a döntéshozási folyamatot is.

Egy üveg whisky és motorcsónak is került a képviselői vagyonnyilatkozatokba

Itthon2011.02.02, 13:48

Újabb képviselő lett motorcsónak-tulajdonos, Hiller István vett egy használt Volvót, Bárándy Gergelynek pedig van egy tekitélyes kitüntetésgyűjteménye - derül ki az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozataiból. Egy LMP-s képviselő bevallott egy képviselői munkájával összefüggésben kapott, 500 forintos falinaptárat, egy szocialista képviselőnek pedig több milliót érő bélyeggyűjteménye van. Összegyűjtöttük a képviselők legérdekesebb vagyontárgyait.

A magas vérnyomás lett gyanús a harci háborút kirobbantó ápolónőnek

Itthon2011.02.01, 20:40

"Mindenki ellensége mindenkinek" - jelentette ki az [origo] tudósítójának egy asszony a Tolna megyei Harcon, ahol másfél éve hadakoznak egymással a polgármester támogatói és kritikusai. Az ellenzék szerint a polgármester ingyenétellel édesgette magához a harciakat, támogatói viszont azt mondják, Bóni Zoltán sokat tett a faluért. A vita a helyiek mindennapjait is mérgezi, a múlt szombaton valaki még a bográcsozókat is feljelentette.

Erejét próbálgatja a Tarlóssal összeütköző Rogán

Itthon2011.01.31, 14:50

Jó kapcsolatot ápol a kormánnyal, precizitása és munkabírása miatt szívesen dobja be a kormány kényes témákban is Rogán Antal V. kerületi polgármestert. Az [origo]-nak nyilatkozó fideszes források szerint Rogán az elmúlt hónapokban látványosan megerősödött, ezért vállalhatott több konfliktust is Tarlós István főpolgármesterrel szemben. A látványos akciókból Rogán ismertséget kovácsolhat, de ha nem vigyáz, akkor fideszes források szerint elkopik.

Szervező főnök kinevezésére készül az LMP

Itthon2011.01.28, 11:47

Hétvégén kongresszust tart az LMP, amelyen várhatóan dönteni fognak egy új, pártigazgatói poszt létrehozásáról. A tisztség betöltőjének a szervezés lenne a feladata, a politikai döntéseket továbbra is testületileg hozná meg az egyes számú vezető nélkül működő párt.

Újraértelmezi magát az MSZP

Itthon2011.01.27, 07:45

A párt megújulását szolgáló vitaanyagot terjesztenek az MSZP választmánya elé annak szombati ülésén - értesült a Népszabadság. A vitaanyag szerint az 1948 előtti szociáldemokrata hagyományokra építkeznének, s Kéthly Anna örökségét vinnék tovább. A vitaanyag egészségmegtartásra ösztönző biztosítási modellt és az egyetemek számának csökkentését is említi.

A KDNP-sek lázadnak az újpesti fideszes ötlet ellen

Itthon2011.01.27, 19:33

Hajmeresztőnek és szokatlannak nevezi a KDNP budapesti elnöksége az újpesti fideszes polgármester, Wintermantel Zsolt ötletét, aki előterjesztésében havi 350 ezer forinttal járó életműdíjat adna Derce Tamás volt újpesti polgármesternek. A KDNP budapesti szervezete elutasítja Wintermantel kezdeményezését, és szerinte semmi nem indokolja az életműdíj megalapítását.

Megszavazták Derce Tamás örök járadékát Újpesten

Itthon2011.01.27, 21:32

Csütörtök esti ülésén az újpesti önkormányzat megszavazta Derce Tamás korábbi polgármester életműdíját, ami azzal jár, hopgy élete végéig havi 350 ezer forintot kap. Az ötlet a fideszes Wintermantel Zsolté volt, de még a KDNP budapesti elnöksége is tiltakozott ellene.

Elhatárolódott Lázár Jánostól egy államtitkár

Itthon2011.01.28, 09:05

A Facebookok üzenőfalán tett éles megjegyzést Lázár János egyik módosító javaslatára Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. A nyílt bírálat szerint szakmailag és politikailag is vállalhatatlan Lázár javaslata, amely a megújuló energiát termelő cégek állami támogatását csökkentené.

Sólyom szerint elhamarkodott bírálatokat is kapott a médiatörvény

Itthon2011.01.27, 00:52

Elhamarkodott, alaptalan általánosítások is szerepelnek a magyar médiatörvényt ért bírálatokban - jelentette ki egy szerdai előadásában Sólyom László korábbi köztársasági elnök. Sólyom azt mondta, nem igaz, hogy Magyarország a diktatúra küszöbén áll.

Tarlós szerint régi ügyre nyúlik vissza vitája Rogánnal

Itthon2011.01.27, 00:23

Nem veszi lelkére a vitákat, és nincs szükség Orbán Viktorra ahhoz, hogy megoldódjanak a főváros és néhány kerület vitái - jelentette ki az [origo]-nak Tarlós István főpolgármester. Tarlós szerint néhány konfliktus visszavezethető arra, hogy az elmúlt hónapokban többször elhangzott, Rogán Antal V. kerületi polgármestert felkérte, hogy legyen főpolgármester-helyettes. Tarlós szerint ez "nem egészen így történt", és egy fővárosi képviselőnek a főváros érdekében kell dolgoznia.

Orbán: Sokkal rosszabbra számítottam

Itthon2011.01.20, 11:52

Örült a kemény kérdéseknek Orbán Viktor miniszterelnök, aki az Európai Parlament szerdai ülése után tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, érthető, hogy Magyarországra nagy figyelem irányul. Orbán kijelentette, hogy a támadásokkal szemben meg fogja védeni az országot. Orbán az [origo] tudósítójának is mondott egy sejtelmes mondatot.

Magyarország szégyenéről beszélt az EP-ben Orbán

Itthon2011.01.19, 17:19

Magyarország szempontjából erősen önkritikus, az Európai Unió megerősítését sürgető beszédet mondott Orbán Viktor magyar miniszterelnök az Európai Parlament szerdai ülésén. Orbánt nem tudták kibillenteni a magyar médiatörvény miatt, a miniszterelnök beszéde előtt szájuk leragasztásával tiltakozó európai parlamenti képviselők sem. Nekik azt mondta, készen áll a harcra, de nem szabad összekeverni a magyar belpolitikát az európai ügyekkel.

Visszautasította az EU médiatörvényt érintő aggodalmait Navracsics

Itthon2010.12.30, 17:08

Visszautasította az Európai Bizottság alelnökének magyar médiatörvénnyel kapcsolatos fenntartásait Navracsics Tibor igazságügyi miniszter. Navracsics a bizottság alelnökének, Neelie Kroes-nek írt levelében azt állítja, a jogszabály minden elemében megfelel az EU irányelveinek és minden, "a magyar kormány demokratikus elkötelezettségét megkérdőjelező vélemény felfogásom szerint politikai motivációt rejt".

Újra három évig jár a gyes, szabadabban dönthetnek a fiatal drogosok

Itthon2010.12.23, 16:47

Újra három évig jár majd a gyes, új támogatás lesz a gáz- és távhőtámogatás helyett, az eddigieknél szabadabban dönthetnek majd saját sorsukról a fiatal alkohol- vagy droghasználók. Számos szociális törvényt módosított idei utolsó, csütörtöki ülésén a parlament. Ismerje meg a részleteket!

Fővárosi fideszesek sietnek a Rogánnal csatázó Tarlós segítségére

Itthon2010.12.22, 09:07

Csak a költségvetés csütörtöki megszavazása előtt dől el, hogyan rendeződik az a konfliktus, amely Tarlós István főpolgármester és Rogán Antal belvárosi polgármester között alakult ki az idegenforgalmi adók elosztása körül. Az [origo] információi szerint több fővárosi fideszes parlamenti képviselő is megpróbálja majd meggátolni Rogán javaslatát, amelynek értelmében az általa vezetett kerülethez kerülne az eddig közös kasszába folyó idegenforgalmi adóbevétel jelentős része.

Pár millió forint félrekönyvelése miatt bírálta a KDNP-t az ÁSZ

Itthon2010.12.22, 11:14

Apróbb gazdálkodási szabálytalanságok miatt bírálta a KDNP gazdálkodását az Állami Számvevőszék jelentése. Az ÁSZ szerint a párt bevételeinek 90 százaléka állami támogatás, a tagdíjak és a magántámogatások a párt költségvetésének kevebb mint 10 százalékát fedezik. Az ÁSZ szerint nagy gond nem volt a párt pénzügyeivel, és a jelentésből az is kiderül, hogy a KDNP 214 millióért vett ingatlanokat kedvezményes állami hitelből.

Medián: A többség szerint nincs nagy gond a jelenlegi alkotmánnyal

Itthon2010.12.21, 20:46

A lakosság negyede szerint kell új alkotmány Magyarországnak - derül ki a Medián közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek több mint fele azt mondta, a kormánypártok nem kaptak felhatalmazást a választóktól új alkotmány életbeléptetésére. A felmérésből az is kiderült, az emberek többsége alig ismeri az alkotmányt.

Orbán: Meg kell győznünk egymást, hogy sikeresek leszünk

Itthon2010.12.22, 08:06

A jövő év első felében két lépésben jelentősen csökkenti a kormány az államadósságot - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az MTV Az Este című műsorában. Orbán szerint ebben az évtizedben már nem reális az euró bevezetése, a bedőlt devizahiteleseknek pedig még hónapokat kell várniuk, mielőtt létrejöhet a megsegítésükre tervezett állami hivatal.

Az MSZMP szelleme éled újjá Sólyom szerint az új alkotmány tervében

Itthon2010.12.20, 13:21

A reformkommunisták gondolatai népszerűek lettek az alkotmányozók között - jelentette ki Sólyom László korábbi államfő egy az új alkotmány előkészítéséről szóló hétfői konferencián. Az új alkotmány előkészítését keményen bíráló Sólyom szerint a bemutatott koncepció a parlamentnek korlátlan hatalmat biztosítana, ez pedig olyan gondolat, amelyet a rendszerváltást megúszni próbáló reformkommunisták erőltettek. Sólyom azt mondta, az új alkotmány koncepciójában vannak olyan elemek, amelyek letérnek az európai útról, bár a legtöbb alapelv rendben van.

"Figyelni kell a kritikákra" - képviselők Lázár János önkritikus kijelentéséről

Itthon2010.12.20, 20:36

Nem lát hasonlóságot saját önkritikus kijelentése és Gyurcsány Ferenc korábbi önostorozásai között Lázár János, aki a hétvégén azt mondta, nem volt hibátlan az elmúlt fél éves munkájuk, és a sietségben nem mindig jól kommunikáltak. Lázár szerint ha omladozik a kerítés, nincs idő azzal foglalkozni, hogy milyen csavarral javítsák meg, de a jövőben mindent jobban el kell majd magyarázni az embereknek.

MSZP: Egymilliárddal többet vihetnek haza a fideszesek

Itthon2010.12.19, 14:07

Az MSZP szerint csaknem egymilliárd forinttal vihetnek többet haza a Fidesz parlamenti képviselői az egykulcsos adórendszer bevetése és az álláshalmozás miatt. A kormányfő szóvivője szerint az új adórendszerrel mindenki jól fog járni.

A hatalmát koncentráló Orbánról ír az Economist

Itthon2010.12.17, 13:14

Kemény hangvételű írást közölt a brit Economist az Orbán-kormány politikájáról, amelyet a lap szerint a hatalomközpontosítás jellemez. A hetilap az alkotmánybíróság jogköreinek csorbításától az új médiaszabályozáson át a költségvetési tanács "eltakarításáig" sorolja a független intézmények felszámolásának példáit, és idézi Navracsics Tibor közigazgatási minisztert, aki a lapnak nyilatkozva "kockázatosnak" nevezte a kormány gazdaságpolitikáját.

Őrlődik a Jobbik a kormánytöbbség árnyékában

Itthon2010.12.17, 10:43

Viták indultak a Jobbikon belül arról, hogy hogyan tudja visszaszerezni szavazóit a felmérések szerint csökkenő népszerűségű párt. Az [origo]-nak nyilatkozó jobbikosok szerint nehéz helyzetben vannak: a látványos utcai politizálást nem lehet bevinni a parlamentbe, több képviselő pedig nem érzi, hogyan lehet kihasználni az új helyzetet. Szerintük nyitni kell az iskolázottabb szavazók felé, de nem szabad feladni a Jobbik hűséges támogatóit sem.