pártpolitika

címke rss

Megint nem sikerült tévéelnököt választani

Itthon2009.09.04, 17:07

Székely Ferencet sem választotta meg a köztévé elnökének a közmédiumot felügyelő közalapítvány nagykuratóriuma pénteken. A Magyar Televíziónak közel két éve nincs elnöke, ez már a hatodik, eredménytelenül végződő pályázat volt. 

Hatodszor fut neki az elnökválasztásnak a köztévé

Itthon2009.09.04, 09:23

Ismét tévéelnököt próbál választani pénteken a Magyar Televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriuma. A választásnak immár hatodszor futnak neki, de sikerre most sem számítanak, mivel a kuratóriumi elnökség pártpolitikai megosztottsága miatt egyik jelölt sem esélyes kétharmados többségre.

Bajnait akarja kormányfőjelöltnek egy MSZP-s vezető

Itthon2009.09.03, 15:07

Az MSZP Pest megyei szervezetét vezető környezetvédelmi miniszter, Szabó Imre közölte, hogy meg szeretné győzni Bajnai Gordont, korábbi fogadkozása ellenére mégis vállalja el a miniszterelnök-jelöltséget az MSZP kampányában. Ő az első szocialista vezető, aki maradásra szólította Bajnait.

Nekünk adná néhány évét Orbán

Itthon2009.09.02, 13:07

"Ha az emberek is úgy akarják, az életemből szívesen áldozok arra néhány évet, hogy helyreüssük azt, amit a szocialisták tönkretettek" - jelentette ki Orbán Viktor egy honlapján megjelent videofelvételen. Orbán szerint az ősz legnagyobb kérdése, hogy a Fidesz fel tud-e készülni a kormányzásra.

A szezonkezdés miatt hívta magához Orbánt Sólyom

Itthon2009.09.01, 11:33

Közel egyórás négyszemközti megbeszélést folytatott kedd reggel Orbán Viktor Fidesz-elnök és Sólyom László köztársasági elnök. A találkozót Sólyom kezdeményezte a politikai szezonkezdés miatt - közölte az elnök egyik munkatársa, aki szerint hamarosan lesz hasonló megbeszélés Bajnai Gordon miniszterelnökkel is.

Bajnai az MSZP elé viszi költségvetési terveit

Itthon2009.08.31, 09:26

Hétfőn a teljes MSZP-frakció is megismerkedhet a kormány 2010-es költségvetési tervezetével, amelyről Bajnai Gordon kormányfő már jó előre megmondta, hogy takarékos és szigorú lesz. A kiszivárgott információk szerint a legtöbb területre kevesebb pénz jut majd, de az egészségügy nagyjából ugyanannyit kap, mint idén, a közbiztonságra pedig még többet is fognak költeni.

Apró gesztusokkal úszta meg Bajnai az MSZP-s balhét

Itthon2009.08.31, 18:06

Kisebb viták voltak, az MSZP frakciójának többsége azonban felsorakozott Bajnai Gordon 2010-es költségvetési javaslata mellett a képviselőcsoport hétfői ülésén. Az [origo]-nak a tanácskozáson részt vevő szocialista képviselők ezt a válság diktálta kényszerpályával és a hosszú távú politikai előnyökkel indokolták, de szerintük az is jót tett, hogy már augusztus eleje óta dolgoztak a kompromisszumos javaslatokon.

Csak egy fideszes tiltaná be a melegfelvonulást

Itthon2009.08.28, 15:25

A Fidesz szerint nem a párt álláspontját, csak saját magánvéleményét közölte egyik országgyűlési képvislőjük, amikor a melegfelvonulás betiltását kérte a fővárosi rendőr-főkapitánytól. Ékes Ilona szerint a homoszexualitás mentális sérülés.

Nézőpont: Csökkent a Jobbik népszerűsége

Itthon2009.08.26, 17:17

Jelentősen csökkent a Jobbik támogatottsága: míg a júniusi európai parlamenti választás után a teljes népesség 9 százaléka támogatta, augusztus végére 5 százalékra csökkent a párt tábora - derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből. A kutatás szerint az MSZP támogatottsága tíz százalék alatt maradt, míg a Fideszre 37 százalék voksolna.

Katona Béla váltja Szilit az Országgyűlés élén

Itthon2009.08.24, 22:17

Szili Katalin helyett Katona Bélát javasolta hétfőn házelnöknek az MSZP elnöksége. Szili az MSZP július eleji kongresszusán jelentette be, hogy szeptemberben lemond házelnöki posztról.

Makacskodó MSZP-vel kell egyezkednie Bajnainak

Itthon2009.08.19, 16:44

Az MSZP azt várja a kormánytól, hogy a jövő évi költségvetési megszorítások ne veszélyeztessék az olyan szolgáltatásokat - egészségügy, tömegközlekedés -, amelyekkel az emberek naponta találkoznak. Erről az MSZP frakcióvezetője azután beszélt, hogy a képviselőcsoport a kormányfővel tárgyalt a jövő évi büdzséről.

Orbán már rakosgatja a mozaikokat

Itthon2009.08.13, 01:06

Olyan államot képzelnek el, ahol az emberek nem előírásokat követnek, hanem a bíróságon szereznek érvényt igazuknak. A szocialistákétól gyökeresen eltérő kormányzati stílust akarnak, puritán kormányzati struktúrát szeretnének kiépíteni. Azt ígérik, megmondják az igazat, ha kell, akkor azt is, ha valami nem megy. Az [origo] a Fidesz vezető politikusait faggatta arról, hogyan néz ki az Orbán Viktor által meghirdetett új kor. A tervrajz még vázlatos, de úgy őrzi Orbán, mint a hétpecsétes titkot.

Lendvai: Két-három MSZP-s távozhat a kormányból

Itthon2009.08.03, 21:28

Ősszel távoznak a kormányból azok a politikusok, akikre az MSZP a választási kampányban számít. Lendvai Ildikó pártelnök nem nevezte meg a korméánytagokat, csak azt mondta, két-három emberről van szó.

Kókával tárgyalt az SZDSZ új elnöke

Itthon2009.07.23, 17:09

Tárgyalt egymással az SZDSZ két vezetője, Kóka János frakcióvezető és Retkes Attila elnök. A két politikus azután állt szóba egymással, hogy az elnök nyíltan Kóka lemondását követelte, és a parlamenti frakció és a pártvezetés viszonya elmérgesedett.

Nem ad többé kampánytanácsokat a Political Capital

Itthon2009.07.22, 15:11

Leépíti magyarországi kampánytanácsadói tevékenységét a Political Capital Institute, amely a jövő évtől csak politikai elemzéssel, településmarketinggel, illetve stratégiai tanulmányok készítésével foglalkozik majd. Távozik a cég igazgatói székéből Somogyi Zoltán, és az MDF-nek a jövőben egy önálló tanácsadó testület keretében dolgoznak a cég munkatársai.

Így tették lejtőre Magyarországot III. - Harag és a kettős bukás

Itthon2009.07.23, 14:05

A pénzügyminisztert falhoz szorították, megszorító csomagját pedig néhány nap alatt kiherélték. Így telt 2003 nyara, amikor a szocialisták dühösen szembesültek vele, hogy nem osztogathatnak tovább, az észérvekre azonban csak annyi volt a válaszuk, hogy "baszdmeg, ezt nem lehet elmondani az embereknek". Az ősbűnnek kikiáltott "jóléti rendszerváltásról" szóló cikksorozatunk befejező része.

Szégyenfalra küldené az MSZP a bepanaszolt bankokat

Itthon2009.07.21, 15:39

Szégyenfalon tenné közzé az MSZP azoknak a bankoknak a listáját, amelyekre sok panasz érkezik. A kormány alig pár napja állapodott meg egy magatartási kódex kidolgozásában a bankokkal, de a szocialista párt szerint át kellene venni a szégyenfal Angliában bevált gyakorlatát.

Így tették lejtőre Magyarországot I. rész - Az ígéretözön és előzményei

Itthon2009.07.23, 09:25

Megrészegült szocialisták, félszívvel aggályoskodó szabad demokraták és egy erőtlen, a számokkal is hadilábon álló kormány. Ők voltak a főszereplői az úgynevezett jóléti rendszerváltásnak, amely az egyik legfontosabb oka annak, hogy Magyarország gazdasága végzetesen legyengült, a világválságban a csőd szélére jutott, és sokak megélhetése veszélybe került. Az [origo] cikksorozatban tárta fel, mi zajlott az ősbűnnek kikiáltott hat-hét évvel ezelőtti döntések hátterében.

Szonda: Vona és Fodor népszerűsége egyforma

Itthon2009.07.20, 10:55

A magyarok csaknem fele ismeri Vona Gábort - a Jobbik vezetője az EP-választás után megjelent a népszerűségi listán, és a középmezőnybe került. Népszerűsége - bár erősen megosztja a választókat - Fodor Gábor korábbi SZDSZ-elnökével egyenlő. Sólyom László államfő és Orbán Viktor Fidesz-elnök tovább növelték előnyüket a lista élén - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérésére hivatkozva.

Fico elutasította a nyelvtörvény magyar bírálatát

Itthon2009.07.20, 19:40

Közösen tiltakozik az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz és a KDNP a szlovákiai államnyelvtörvény módosítása ellen, amely miatt akár 5000 euróra is büntethetik azt, aki nem megengedett körülmények között beszél magyarul. A négy párt közös nyilatkozatban szólítja fel a törvény megváltoztatására Szlovákiát, és Brüsszelt is megpróbálják a nyomásgyakorlásra rávenni. A szlovák államfő pedig pénteken már aláírta a törvény módosítását, Robert Fico miniszterelnök pedig hétfőn kijelentette: a szlovák kormány nem hátrál meg, a nyilatkozattal pedig a magyar politikusok mindent határt túlléptek.

Csáberejében bízva építkezne Szili

Itthon2009.07.20, 16:26

Meglepetést okozó bejelentése óta nem sok minden változott a házelnökségről távozó Szili Katalin életében, de szeptemberig még amúgy is kitölti napjait a protokoll. Ismerői szerint azonban amint megszabadul a hivatali béklyóktól, ismét elemében lesz, mert ő az a típus, aki "tényleg odamegy az emberekhez". Állítólag bográcsozás közben is kiválóan politizál, de kérdés, hogy pusztán beszélgetésekkel sikerül-e elérnie célját, a baloldal megújítását.

Lemondatnák Kókát az SZDSZ ügyvivői

Itthon2009.07.17, 20:06

Távozásra kéri az SZDSZ ügyvivői testülete Kóka Jánost, a párt frakcióvezetőjét. A testület pénteki ülésén úgy döntött, a megosztottság felszámolása érdekében Kóka mondjon le, és nevezze meg utódját. Pénteken került nyilvánosságra egy körlevél, amelyben Retkes Attila, a párt új elnöke támogatást kért az SZDSZ ügyvivőitől.

Magyar Bálint is nekirontott Retkesnek

Itthon2009.07.17, 10:05

Pető Iván volt pártelnök után újabb régi SZDSZ-es bírálja nyíltan Retkes Attilát, a párt új vezetőjét. Magyar Bálint korábbi miniszter szerint Retkes nem alkalmas a helyzet megoldására, csak azt tudta megtenni, hogy a szélsőjobboldal vádjait ragasztotta a pártra. Magyar szerint az SZDSZ számára már nincs feltámadás.

Orbán tanácsadója nem számít nagy visszacsinálásra

Itthon2009.07.16, 13:39

Nem biztos, hogy a Fidesz miután hatalomra kerül, mindent vissza fog csinálni a Bajnai-kormány megszorításaiból - mondta a HVG-nek Szapáry György tekintélyes közgazdász, Orbán Viktor Fidesz-elnök egyik tanácsadója. Az interjúban Szapáry beszélt arról, hogy jelentős adócsökkentésre van szükség, amely átmenetileg a jelenleginél nagyobb megszorítással járna.

Pető szerint antiszemita toposzokat ad elő Retkes

Itthon2009.07.16, 10:37

Az SZDSZ egyik veterán politikusa, Pető Iván a Magyar Narancsnak azt mondta, hogy a párt új elnöke, Retkes Attila antiszemita toposzokat adott elő bemutatkozó beszédében. Pető ezt kifejtve az [origo]-nak azt mondta: a Retkes által használt olyan kifejezések, mint az urbánus vagy a vidéki gyökértelenség az SZDSZ-t támadó antiszemita vádakban szokott felbukkanni.

Medián: alig változott a pártok támogatottsága

Itthon2009.07.15, 21:05

A politikusok népszerűsége változott az európai parlamenti választás után készült felmérések eredményeihez képest, a pártok támogatottsága azonban kevésbé - derül ki a Medián legfrissebb kutatásából. A Jobbik erősödött, elnökét, Vona Gábort pedig többen ismerik.

Szonda: háromszoros előnye van a Fidesznek

Itthon2009.07.14, 21:29

Háromszor annyian támogatják a Fideszt, mint az MSZP-t a Szonda Ipsos legfrissebb felmérése szerint. Az MSZP-re 21 százalék, az SZDSZ-re egy százalék voksolna.

A saját szülei se ismernek rá az SZDSZ-re

Itthon2009.07.14, 09:45

Az egyik szerint nyegle a modora, mások szerint a kisgazdásodás felé vette az irányt, és van olyan is, aki felkészületlennek tartja - így vélekedik több SZDSZ-alapító a párt új elnökéről, a nemrég még teljesen ismeretlen Retkes Attiláról. A párt vergődését azonban nem az ő számlájára írják, hanem többek szerint már 15 évvel ezelőtt megkezdődött a mélyrepülés, csak sokáig tartott.

Az SZDSZ önfelemésztése ellenére sem lép ki Horn

Itthon2009.07.14, 23:19

Nem lép ki az SZDSZ-ből Horn Gábor, a párt képviselője, aki szerint még lehet változtatni az "önfelemésztő" folyamaton. A politikus ugyanakkor bírálta a párt új elnökét.

Retkes: Kókát kizárhatják az SZDSZ-ből

Itthon2009.07.13, 08:58

Ha Kóka János frakcióvezető továbbra sem hajlandó lemondani posztjáról, akkor fegyelmi eljárás indul ellene, melynek vége a pártból való kizárás is lehet - jelentette ki hétfőn reggel Retkes Attila, az SZDSZ új elnöke.  Retkes közölte azt is, hogy nem lesznek leszámolások a pártban.

Tízezren határolódtak el interneten a Jobbiktól

Itthon2009.07.13, 19:33

Egy hónap alatt tízezer aláírás gyűlt össze a Nem az ÉN Nevemben mozgalom honlapján, amelyet az Európai Parlamentbe bejutott Jobbik elleni tiltakozásul indítottak civilek. Az aláírók azt jelentik ki, hogy őket a Jobbik három mandátumot szerzett politikusa nem képviseli.

Kirobbantani is alig lehet Kókát

Itthon2009.07.13, 18:15

Nem sok eszköz van az új SZDSZ-elnök Retkes Attila kezében ahhoz, hogy elzavarja a parlamenti frakció éléről Kóka Jánost. A képviselőcsoportban többen is kiállnak a frakcióvezető mellett, és ugyan Retkes felvetette a pártból való kizárást is, ez még Kóka egyik ellenfele szerint sem jó ötlet.

Félgőzzel támad az ügyeletet tartó Fidesz

Itthon2009.07.13, 09:05

Orbán ugyan a hétvégén ismét nekirontott a kormánynak, de a Fidesz az utóbbi hetekben annyira visszafogott lett, hogy még a szocialistáknak is feltűnt. Hirtelen abbahagyták az offshore-ozást, és még a parlamenti ülésszak utolsó napjaiban is csak félgőzzel dolgoztak. A párt frakcióigazgatója szerint csak arról van szó, hogy ügyeleti rendszerben dolgoznak nyáron.

Konrád György kilépett az SZDSZ-ből

Itthon2009.07.13, 19:29

Nem tetszik az SZDSZ új vezetése Konrád Györgynek, az SZDSZ egykori alapítójának, ezért hétfőn kilépett a pártból. Konrád szerint az új elnök, Retkes Attila nyegle modorban beszél elődeiről, és helytelenül lép fel a frakció tagjaival szemben is. Konrád mellett a szabad demokraták tucatnyi régi tagja, alapítója szintén bejelentette, hogy kilépnek a pártból.

SS-video miatt tesz feljelentést Kóka János

Itthon2009.07.12, 14:47

Büntetőfeljelentést tesz Kóka János egy olyan videofelvétel miatt, amely őt SS egyenruhában ábrázolja - közölte az SZDSZ frakcióvezetője.

Retkes Attila az SZDSZ új elnöke

Itthon2009.07.12, 19:58

Retkes Attilát választották meg vasárnap az SZDSZ elnökének a párt rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén. Az új elnök győzelmi beszédében szavahihető SZDSZ-ről beszélt, Kóka János frakcióvezetőt pedig felszólította, hogy minél hamarabb mondjon le, de Kóka nem hajlandó távozni. Retkes bocsánatot kért többek között a korrupciós ügyekért, a határon túli magyarság elhanyagolásáért, valamint a párt egyes vezetőinek arroganciájáért.

Megnevettetik Szilit a róla szóló találgatások

Itthon2009.07.13, 13:04

Szili Katalin szerint megmosolyogtatóak azok a találgatások, amelyek szerint azért mondott le a házelnöki posztról, mert kormányfő, illetve az MSZP elnöke szeretne lenni. A szocialista politikus erről vasárnap a Kossuth Rádióban beszélt. Szili múlt héten jelentette be, hogy szeptemberben lemond a házelnöki posztról.

A rendőrség fellépést ígér az újjáalakult Gárdával szemben

Itthon2009.07.12, 11:42

Bűncselekményt követ el, aki a bíróság által feloszlatott Magyar Gárda vezetésében részt vesz - közölte a rendőrség azt követően, hogy a Jobbik szombati tüntetésén bejelentették a Gárda újjáalakulását. A szervezetet július 2-án oszlotta fel jogerősen a bíróság.

A rosszkedvű SZDSZ utolsó csatája jöhet

Itthon2009.07.11, 08:08

Vannak, akik már szégyellik a pártot, vannak, akik még a hatalmi harcokkal vannak elfoglalva, és vannak, akik már nem is 2010-re gondolnak - rossz hangulatban választ elnököt vasárnap az SZDSZ. Az elnökjelöltek az ellentétek feloldásáról beszélnek ugyan, de az ő szavaikból is kiderül, a feszültségek szinte feloldhatatlanok. Ha a legesélyesebb jelölt nyer, még problémásabb lesz a párt és a frakció viszonya.

A parlamentet is otthagyja Fodor Gábor

Itthon2009.07.10, 16:20

Második alkalommal távozik önként a parlamentből Fodor Gábor, az SZDSZ leköszönő elnöke, aki pénteken jelentette be, szeptemberben lemond képviselői mandátumáról. Fodor 1993-ban egyszer már otthagyta a parlamentet, miután kilépett a Fideszből. Most azt mondta, döntésének oka, hogy nem tud együtt dolgozni Kóka János frakcióvezetővel.

Bokros csak egy csepp volt a pohárban az MDF-szakadároknak

Itthon2009.07.10, 08:40

Több MDF-es még koccintani sem voltak hajlandó Bokros Lajos sikerére, de a pártból tömegesen kilépők számára a liberális közgazdász feltűnése csak egy ok volt a sok közül. A távozók elégedetlenek azzal, ahogy szerintük Dávid Ibolya és szűk stábja elszakadt az antalli iránytól. A kilépők szerint tovább fogyatkozik majd a tagság, az MDF viszont azt közölte: mindössze arról van szó, hogy egyesek még egy utolsót akarnak rúgni a pártba.

Szabálytalanul választhat új elnököt az SZDSZ vasárnap

Itthon2009.07.09, 21:26

Az SZDSZ jószolgálati és etikai bizottsága szerint szabálytalanul hívták össze a párt vasárnapi küldöttgyűlését, így az ott hozott döntések is szabálytalanok lesznek. Az ülésnek nincs időrendje, és a tavalyi küldöttek döntenek majd, ami ellentétes a párt alapszabályával - állítja a bizottság.

Áfaemelés járulékcsökkentésért

Gazdaság2009.07.08, 10:13

A kormányfő az adórendszer átalakításának, illetve a gazdasági aktivitás élénkítésének egyik kiemelt elemként említette a munkaerőre, illetve a vállalkozásokra rakodó terhek enyhítését a válságkezeléssel foglalkozó rendkívüli parlamenti ülésnapon. E megoldás egybecseng a reálszféra régi törekvésével, a munkaadói érdekképviselet régóta lobbizik ugyanis azért, hogy a 2006-ban "átmenetileg" bevezetett adóemelés terhét végre enyhítse a kormány. A megoldás technikailag nagyon egyszerű: az adóbevételeken belül kell átrendezést végrehajtani, hogy az államháztartás egyensúlytalansága ne növekedjen, mégpedig úgy, hogy az áfakulcsok emelése kkompenzálná ...

Az alpolgármester vérző orráról vitáznak Fóton

Itthon2009.07.08, 17:57

Feljelentette Fót MSZP-s alpolgármestere a település fideszes polgármesterét, mert szerinte egy konnektorral a polgármester úgy arcon vágta, hogy vérezni kezdett az orra. A Fidesz szerint viszont véletlenül történt minden, és csak színlelt a szocialista politikus.

Még a kisgazdák is csak ámulnak az SZDSZ végjátékán

Itthon2009.07.07, 16:41

Választói faképnél hagyták, belviszályok gyengítik, és még az is lehet, hogy darabokra hullik. A Torgyán-féle kisgazdapárt történetét másolja most a régi nagy rendszerváltó párt, az SZDSZ. Még a pártbotrányokban edzett régi kisgazdák is azt mondják, túlélési tanácsot igazából nem tudnak adni, szerintük a szabad demokratáknak mindenképp végük.

Lehúzta a rolót a mosonmagyaróvári MDF

Itthon2009.07.06, 13:51

Felfüggesztette tevékenységét a mosonmagyaróvári MDF-szervezet, amíg a párt elnöke, Dávid Ibolya és képviselője, Herényi Károly nem tisztázza magát az ügyészségi gyanú alól. A helyi elnök lemondott, négyen kiléptek a pártból.

Bajnai átugrál a lövészárkon Sólyomhoz

Itthon2009.07.06, 14:06

Komoly erőfeszítéseket tesz Bajnai Gordon, hogy normalizálja a Gyurcsánytól megörökölt fagyos viszonyt Sólyom László köztársasági elnökkel. Közel kétheti rendszerességgel jár a Sándor-palotába, hogy tájékoztassa Sólyomot a kormány terveiről, a találkozók közül csak az elsőről értesítették a nyilvánosságot. Ez sem elegendő azonban minden konfliktus elsimítására: voltak olyan intézkedések, amelyeknek az államfő megpróbált keresztbefeküdni.

Szili lemondott, Bajnai józanságra intett az MSZP-kongresszuson

Itthon2009.07.04, 23:36

Szili Katalin bejelentette, hogy szeptemberben lemond a házelnöki posztról, Bajnai Gordon miniszterelnök józanságra intett, Lendvai Ildikó pártelnök pedig lelkesíteni próbált az MSZP zárt ajtók mögött zajló kongresszusán, ahol a szocialisták a számukra csúfos eredménnyel záruló EP-választás utáni helyzetet elemezték. A kongresszuson személyi kérdések alig kerültek elő, de döntöttek a kormánypártot a választásokig irányító választási bizottság kibővítéséről. Az [origo] tudósítása a kongresszusról

Aki a legkevésbé égette meg magát - Szili Katalin lehetőségei

Itthon2009.07.04, 13:49

Szili Katalin a szombati MSZP-kongresszuson bejelentette, hogy lemond a parlament elnöki posztjáról, és mindenféle tisztség vállalása nélkül a baloldal megújításán fog dolgozni. Egyelőre nem világos, mik a hosszútávú tevei, és ugyan előnyt kovácsolhat abból, hogy a Gyurcsány-korszakban belső ellenzéki volt, de saját politikai kudarcait is cipelnie kell magával.

Bezárkózva néznek magukba a szocialisták

Itthon2009.07.03, 16:53

Lesz-e bármilyen következménye a csúfos európai parlamenti választási eredménynek és mihez kezd a párt a 2010-es választásokig - erre a két kérdésre keresi a választ az MSZP szombati, zárt ajtók mögött zajló kongresszusán. A több száz szocialista küldött szimbolikus helyszínen, egy mozdonyfordítóban gyűlik össze, hogy megvitassák, hogyan lehetne megállítani a párt mélyrepülését. Az [origo]-nak nyilatkozó szocialista politikusok csak abban értettek egyet, hogy változtatni kell, de míg van, aki a fiatalítástól várja az eredményeket, más szerint ez kevés lesz a szavazók visszaszerzéséhez.

Rövid szabadságokat adna a minisztereknek Bajnai

Itthon2009.07.02, 12:40

Bajnai Gordon kormányfő a válságkezelésre hivatkozva azt kérte a kormánytagoktól, hogy csak rövid időre vegyenek ki szabadságot a nyáron. A miniszterelnök csak egy hétre megy nyaralni augusztusban.

Feladta pártelnöki terveit Gusztos Péter

Itthon2009.07.01, 10:26

Letett a pártelnöki terveiről Gusztos Péter SZDSZ-es ügyvivő, aki korábban a szabad demokraták lehetséges elnökeként jött szóba. A politikus csak szigorú feltételekkel vállalta volna a tisztet, de ezek megvalósítására már nem lát esélyt. Gusztos szerint az SZDSZ hajója süllyed, és a szétesés jeleit mutatja.

"Szanaszét szabdalódott az SZDSZ" - interjú Kóka Jánossal

Itthon2009.07.01, 10:38

Kóka János ígérete ellenére az SZDSZ nem állt egységesen a kormány mögé a vagyonadóról szóló hétfői szavazáson: a párt megosztottan szavazott a törvény mellett és ellen. Az SZDSZ frakcióvezetője a hétfői eset után az [origo]-nak azt mondta, hogy a jövőben csak saját szavazatát tudja garantálni a kormánynak, a frakcióét nem. Egy nappal a szavazás után Kóka szanaszét szabdalódott pártokról beszélt, és kitérő választ adott arra, hogy lesz-e pártszakadás az SZDSZ-ben. Interjú.

Tucatjával léptek ki tagok az MDF-ből

Itthon2009.07.01, 17:41

Több tucat MDF-es lépett ki a pártból, köztük számos helyi szervezet elnöke. Szinte a teljes Békés megyei MDF-vezetés, és a fővárosi II. kerületi szervezet 20 tagja is távozott. Döntésüket azzal indokolták, hogy a párt jelenlegi politikája eltér a régi alapelvektől. Herényi Károly MDF-es politikus szerint közülük sokan ezzel előzték meg, hogy eljárás induljon ellenük.

Miniszterelnöki megbízott lett Gyenesei

Itthon2009.06.30, 21:38

Sportügyekért felelős miniszterelnöki megbízottá nevezték ki Gyenesei István volt önkormányzati minisztert, ezt maga a politikus közölte.

Nincs büntetés a Bajnai-csomagot megszavazó fideszeseknek

Itthon2009.06.30, 17:21

Nem kell büntetést fizetniük azoknak a fideszes képviselőknek, akik hétfőn megszavazták a Bajnai-kormány adócsomagjának egy részét, mert véletlenül nyomták meg az igen gombot - mondta az [origo]-nak Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója. A támogatók között volt Varga Mihály, a csomagot keményen bíráló párt gazdasági szakembere is.

"Nem remegne meg a térdünk" - interjú Vona Gáborral, a Jobbik elnökével

Itthon2009.06.30, 13:11

Beteges provokációnak tartja a melegtüntetést és szerinte egy cigányvicc belefér, mert a humornak helye van a politikában, de visszautasítja, hogy pártját valaki szélsőségesnek nevezze. Szerinte a Jobbik a faltörő kos a magyar politikában, de közben azt mondja, hogy az EP-választáson elért 15 százalékos eredményüket nem szabad túlértékelni. A megérzéseiben akkor is hisz, ha a számok mást mondanak, és nem gondolja, hogy a Magyar Gárda bárkinek az érzékenységét sértené. Interjú Vona Gáborral, a Jobbik elnökével.

Lemondott az SZDSZ Új Generáció elnöksége

Itthon2009.06.30, 18:06

Testületileg lemondott az SZDSZ ifjúsági szervezetének, az Új Generációnak a vezetése, mert szerintük a párt egy része "ellehetetleníti a kiútkeresést". Többen közülük a pártból is kiléptek.

Bajnai is felszólal az MSZP kongresszusán

Itthon2009.06.30, 20:45

Elmegy az MSZP szombati kongresszusára Bajnai Gordon miniszterelnök, aki beszédet is mond majd a pártrendezvényen - erősítette meg az [origo]-nak a kormányszóvivő. Bajnait a pártvezetés hívta meg a rendezvényre, amelyen az MSZP európai parlamenti választásokon elért rossz eredményéről lesz szó.

Hisztériában született az adócsomag

Itthon2009.06.29, 11:47

A szovjet csapatok behívása és Kósa Lajos motorcsónakja is előkerült érvként a Bajnai-kormány egyik legvitatottabb intézkedésének, a vagyonadónak a vitájában. Az elképzelést alaposan felvizezték a szocialisták, akiknek az új adónem eredeti nevétől összeszorult a gyomruk. Hétfőn szavaz a parlament az adócsomagról, ami a Bajnai-kormány eddigi legkomolyabb erőpróbájának ígérkezik.

Weinek Leonárd is indul az SZDSZ-elnökségért

Itthon2009.06.29, 19:23

Már három jelölt is van az SZDSZ elnöki posztjára, miután Weinek Leonárd zuglói polgármester hétfőn bejelentette, hogy indul a Fodor Gábor lemondása miatt megürülő székért. Weinek egy debreceni sajtótájékoztatón jelentette be indulását, és közölte, hogy nemzeti liberális pártot szeretne létrehozni.

A hét végén kerül Gyurcsány az MSZP-alapítvány élére

Itthon2009.06.29, 16:31

Több mint három hónappal bukása után foglalja el a korábban megígért pártalapítványi vezetői posztot Gyurcsány Ferenc egykori kormányfő és MSZP-elnök. Gyurcsány egy évente több százmillió forintból gazdálkodó szervezet fog irányítani, amelynek feladata a párt szellemi, tudományos hátterének építése.

Vona már a kormányzásra készítené a Jobbikot

Itthon2009.06.27, 13:20

A kormányzásra kell készülnie a Jobbiknak, hisz ezt üzente a társadalom az EP-választásokon - mondta Vona Gábor, a párt elnöke a szombati pártkongresszuson. Vona szerint minden politikai erőnek újra kell fogalmaznia magát, a Jobbik pedig be fog kerülni a parlamentbe. Balczó Zoltán, a Jobbik EP-képviselője arról beszélt, hogy milyen frakcióba ülhetnek majd a párt képviselői.

Retkes Attila átszabná az SZDSZ frakcióját

Itthon2009.06.27, 13:31

Retkes Attila lépett előre az SZDSZ legesélyesebb elnökjelöltjévé. A poszt betöltéséről július 12-én dönt majd a párt tisztújító küldöttgyűlése. Retkes előre kijelentette: változásokat akar az SZDSZ parlamenti frakciójának vezetésében, és ez Kóka Jánost is érzékenyen érintheti majd, akivel "mások a politikai nézeteik".

Retkes Attila az SZDSZ első elnökjelöltje

Itthon2009.06.26, 21:16

Az SZDSZ budapesti választmánya Retkes Attilát javasolta elnöknek. Mivel Retkest több megye és számos helyi szervezet is támogatja, ő az SZDSZ első hivatalos elnökjelöltje. A fővárosi választmányi ülést két férfi megpróbálta megzavarni.

Négy forgatókönyv felett hezitál az MSZP

Itthon2009.06.26, 23:05

Négy forgatókönyvből választja ki az MSZP, miről dönt majd a párt jövő heti kongresszusán. Az egyik verzió szerint nem foglalkoznának személyi kérdésekkel, a másik alapján az is elképzelhető, hogy mégis lesz tisztújítás. A lehetőségekről még kikérik a küldöttek véleményét, az viszont már valószínűnek tűnik, hogy a párt országos választási bizottsága mindenképpen kibővül új emberekkel.

A következő költségvetésig kormányozna Bajnai

Itthon2009.06.26, 00:55

A 2010-es költségvetés elfogadása után akár előre hozott választások is lehetnek - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtök este a közszolgálati televízióban. A büdzsé legkorábban novemberre készülhet el Bajnai szerint.

Felvetődött, hogy Morvai különcködik Brüsszelben

Itthon2009.06.25, 18:17

A Jobbik brüsszeli helykeresése közben volt olyan verzió, hogy csak Morvai Krisztina, a párt európai parlamenti (EP) listavezetője üljön be az egyik euroszkeptikus frakcióba, két másik EP-be jutott társa nélkül - mondta el az [origo]-nak Balczó Zoltán, aki a Jobbik-lista második helyéről jutott ki Brüsszelbe. Balczó szerint azonban a három képviselő úgy döntött, kizárólag együtt csatlakoznak képviselőcsoportokhoz, ha ez nem sikerül, függetlenek is maradhatnak.

Medián: Fideszesek pártoltak a Jobbikhoz

Itthon2009.06.25, 12:30

Nem igaz az az elmélet, hogy a Jobbik a kiábrándult MSZP-szavazókat vonzotta magához - állítja a Medián közvélemény-kutató elemzése, melyet a HVG ismertet. Az európai parlamenti választáson 14 százalékot elért radikális jobboldali párthoz nagyobb számban inkább a Fidesz egykori szavazói csapódhattak. Az EP-választások óta keveset változott a hangulat, a pártok támogatottsága hasonló a korábbihoz.

Feltételekkel lenne SZDSZ-elnök Gusztos Péter

Itthon2009.06.25, 13:24

Vállalná az SZDSZ elnökségét Gusztos Péter, ha bizonyos "szigorú feltételek" teljesülnének. A politikus ezt a blogján jelentette be, ahol arról írt, hogy hosszú távú építkezésre gondol, valószínűleg a parlamenten kívül. "Vérátömlesztést" hajtana végre a pártban, és megszabadulna azoktól, akik "antiliberális fordulaton" gondolkodnak és "más pártok listái felé kacsingatnak" - írta. A politikus erős elnöki jogkört szeretne, és időt a párt újjáélesztéséhez.

Célkeresztbe kerültek az MSZP szent tehenei

Itthon2009.06.24, 17:08

Pozíciójukat féltő pártvezetők, tapasztalatukat hangoztató öregek és változást igen, de fejeket nem követelő fiatalok között indult versenyfutás a súlyos vereséget hozó európai parlamenti választás után önmagát kereső MSZP-ben. Több elnökségi tag elismerte, hogy felerősödtek a belső feszültségek a kormánypártban, de szerintük nem a fiatalok állnak harcban az öregekkel, hanem a pártbeli és országgyűlési helyükhöz ragaszkodók és azok, akik szerint eljött a változás ideje.

Július 12-én tartaná tisztújítását az SZDSZ

Itthon2009.06.24, 16:02

Július 12-re hívná össze az SZDSZ országos tanácsa a párt tisztújító küldöttgyűlését. A javaslat alapján így sietni kell az új pártvezetők jelölésével. Gulyás József szerdán közleményben tudatta, hogy nem vállalná az elnöki posztot.

Két MSZP-s nem szavazza meg a vagyonadót

Itthon2009.06.24, 17:39

Több szocialista országgyűlési képviselő is büntetésre számíthat, amiért nem a frakció álláspontjának megfelelően szavazott hétfőn az adótörvényekről. Lendvai Ildikó pártelnök is rossz gombot nyomott, de állítólag csak véletlenül. Egy MSZP-s polgármester bejelentette, hogy a jövő heti zárószavazáson nemmel fog szavazni a vagyonadóra.

Botkával vághat neki az MSZP a következő választásoknak

Itthon2009.06.23, 10:16

Szeged polgármesterével, Botka Lászlóval vághat neki a következő parlamenti választásoknak az MSZP - írja a Népszabadság. Az MSZP vezetése hétfőn este egyeztetésre hívta a párt fiatal vezetőit, köztük Botkát, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettest, valamint Molnár Csaba kancelláriaminisztert.

Dávid válasza Orbánnak: Foglalt vagyok

Itthon2009.06.22, 15:01

Mindig én kértem meg a hölgyek kezét - így reagált Orbán Viktor Fidesz-elnök arra, hogy az MDF vezetője, Dávid Ibolya a hétvégén a két párt együttműködését javasolta. Orbán azt mondta, még szokja az új helyzetet. Dávid Ibolya viszont azzal vágott vissza, hogy ő egyrészt foglalt, másrészt politikus, aki a jó vicceket szereti.

Megszavazták Bakát, újra van főbíró

Itthon2009.06.22, 19:02

Ötödszörre sikerült megválasztani a Legfelsőbb Bíróság új elnökét a parlamenti képviselőknek. Hétfőn titkos szavazással döntöttek Baka András támogatásáról, pedig korábban kétszer leszavazták. Csaknem egy éven át nem volt főbírója Magyarországnak.

Elakadt a bizottságban a három csapás

Itthon2009.06.22, 14:48

Nem kerül a parlament elé a három csapás néven ismert büntetőjogi szigorítás, mert az országgyűlés alkotmányügyi bizottsága nem találta általános vitára alkalmasnak az ellenzéki javaslatot. Március elején sem vették napirendre a harmadszorra is bűncselekményt elkövetőket sújtó javaslatot.

Már nem triumvirátus vezeti az MSZP-t

Itthon2009.06.21, 15:31

A Lendvai Ildikóból, Kiss Péterből és Szekeres Imréből álló háromfős ügyvezetés helyett országos választási bizottság irányítja a parlamenti választásokig az MSZP-t - jelentette be vasárnap Lendvai. A testületnek tagja lesz gyakorlatilag az összes vezető szocialista politikus. Lendvai közölte: nem számít arra, hogy tisztújítás lesz a júliusi pártkongresszuson.

Sok MSZP-s örülne Simor lemondásának

Itthon2009.06.19, 13:58

Több más szocialista politikus is osztja Tóbiás József frakcióigazgató véleményét, aki szerint le kellene mondania a ciprusi cége miatt támadott Simor András jegybankelnöknek. Igaz, akad olyan MSZP-s képviselő, aki szerint óvatosnak kell lenni a fejek követelésével. A Magyar Nemzeti Bank nem kommentálja az ügyet, a miniszterelnök pedig bízik Simorban.

Megsértette Orbánék jó hírnevét a Jobbik

Itthon2009.06.18, 15:09

Pert nyert Orbán Viktor, Áder János és Pokorni Zoltán a Jobbikkal szemben jó hírnevük megsértése miatt. A fideszes politikusokról egy internetes hírlevélben azt állították, hogy titkos izraeli-magyar megállapodást írtak alá. A Jobbiknak bocsánatot kell kérnie, az ítélet nem jogerős.

Titkos szavazás lesz a főbírójelöltről hétfőn

Itthon2009.06.18, 12:43

Hétfőn újra szavaz a parlament Baka Andrásról, Sólyom László államfő főbírójelöltjéről. Bakát négy napja szavazta le az Országgyűlés annak ellenére, hogy korábban minden párt azt állította, hogy támogatja majd. Az MSZP nyílt szavazást kért, hogy ne lehessen félreszavazni, a többi párt azonban nem támogatta az ötletet. A köztársasági elnök jelöltjeit eddig összesen négyszer szavazta le az Országgyűlés, így a legfőbb bírói testületnek csaknem egy éve nincs elnöke.

Orbán szerint a Jobbik szintjén van az MSZP

Itthon2009.06.18, 20:30

Tovább fog erősödni a Jobbik a Fidesz elnöke, Orbán Viktor szerint, aki ezért arra számít, hogy éles harc alakul ki az MSZP és a feljövő szélsőjobboldali párt között. Az ellenzéki pártelnök szerint a szocialisták szavazótábora szétrobbant, az elpártolók egy része kötött ki a Jobbiknál. Az MSZP szóvivője szerint ugyanakkor a Jobbik a Fidesznek köszönhető.

MN: Távozik a Fidelitas elnöki posztjáról Szijjártó Péter

Itthon2009.06.17, 06:29

Szijjártó Péter nem indul újra a Fidelitzas elnöki címéért a szervezet hét végi tisztújító kongresszusán, mert ezután a Fidesz elnöki stábjának vezetésére és a pártban betöltött feladataira koncentrál - írja szerdai számban a Magyar Nemzet. A Fidelitas választmánya Szijjártó támogatásával Ágh Péter ügyvezető alelnököt jelölte utódjául.

Sólyom újra Baka Andrást jelöli főbírónak

Itthon2009.06.16, 18:30

Ismét Baka Andrást jelölte kedden Sólyom László köztársasági elnök a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Hétfőn annak ellenére nem szavazta meg Bakát az Országgyűlés, hogy korábban minden parlamenti frakció támogatásáról biztosította.  

Kifogtak a polgármester képviselők Seres Márián

Itthon2009.06.15, 17:46

Nem tudott 200 ezer aláírást összegyűjteni a hétfő délutáni határidőig, ezért egyelőre nem lesz népszavazás Seres Mária azon kérdéséről, hogy összeférhetetlen legyen-e a képviselői és a polgármesteri tisztség. Seres - aki a képviselői költségtérítésről szóló kérdéséhez rekordszámú aláírást gyűjtött össze - azt mondta, fél gőzzel dolgoztak csak.

Vonakodnak a vagyonbevallás reformjától a pártok

Itthon2009.06.15, 10:05

Nem lelkesednek a képviselői vagyonnyilatkozat kiegészítéséért a parlamenti pártok - írja a hétfői Népszabadság, amely szerint a vagyonbevallással kapcsolatban egymásra mutogatnak a parlamentben. Simor András jegybankelnök a vagyonbevallását ért kritikák miatt a parlamenttől kérte, hogy tegyék átláthatóbbá a bevallási formanyomtatványt, a képviselők azonban elégedettek a szerintük sem tökéletes papírokkal.

MSZP 2.0-át építenének a neten a szocialisták

Itthon2009.06.13, 20:13

Az MSZP innovációs és informatikai tagozata szombaton azzal az ötlettel állt elő, hogy az internet segítségével újítsák meg és szervezzék újra a pártot. A tagozat elnöke azzal érvelt, hogy szerinte részben az internetes lehetőségek kihasználásának köszönhette a Jobbik is a sikerét. A javaslatot a július 4-i kongresszuson akarják elfogadtatni.

Újraválasztották Fidesz-pártelnöknek Orbánt

Itthon2009.06.13, 15:36

Újraválasztották Orbán Viktor pártelnököt és a négy alelnököt a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán. A párt vezetőinek nem akadt kihívója. Orbán kongresszusi felszólalásában arról beszélt: az EP-győzelem nem diadal, hanem lehetőség a párt számára, és hátradőlés helyett küzdelem kezdődik. A rendezvényen Pokorni Zoltán alelnök a Jobbik térnyerését magyarázta, Szájer József Európa legerősebb pártjának nevezte a Fideszt, a születésnapját ünneplő Navracsics Tibor pedig kijelentette: egy év múlva Orbán Viktornak hívják majd a miniszterelnököt.

Július 4-én választ új elnököt az SZDSZ

Itthon2009.06.13, 19:30

Július 4-re hívják össze az SZDSZ küldöttgyűlését, ahol új pártelnököt és ügyvivő testületi tagokat választanak - döntöttek a párt országos tanácsának szombati ülésén. Fodor Gábor pártelnök az európai parlamenti választásokon elszenvedett súlyos kudarc után ajánlotta fel a lemondását, és szombaton hivatalosan is bejelentette, hogy lemond, de pártelnöki feladatait a küldöttgyűlésig ellátja. 

Kileltározná a Fidesz a neki nem tetsző politikusokat

Itthon2009.06.15, 11:31

"Ne csomagoljanak ki" - üzente Orbán Viktor Fidesz-elnök azoknak a "bukott pártpolitikusoknak", akik valamilyen állami intézményben kötöttek ki. A Fidesz azoknak üzent, akiket nem lát szívesen vezető pozíciókban. Neveket hivatalosan nem mondott a párt, de lehet oka aggodalomra Szilvásy Györgynek, Csillag Istvánnak és néhány más politikusnak is.

Mégsem volt jogsértő Lendvai nyilatkozata

Itthon2009.06.12, 18:54

Nem követett el jogsértést Lendvai Ildikó MSZP-elnök, amikor egy tévéműsorban arról beszélt, hogy egy fideszes kampányrendezvényen osztogatott szórólapok bűnösnek nevezték a szocialista szavazókat - állapította meg a Legfelsőbb Bíróság. Korábban az Országos Választási Bizottság elmarasztalta Lendvait egy fideszes beadvány alapján.

Elutasította a bíróság a Gyurcsány elleni keresetet

Itthon2009.06.12, 16:46

Elutasította a bíróság pénteki részítéletében azt a keresetet, amelyet Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök és pénzügyminisztere, Veres János ellen nyújtottak be. A felperesek azért indítottak pert, mert szerintük az állami vezetők nem hozták nyilvánosságra a költségvetési adatokat 2006-ban, és ezzel befolyásolták az országgyűlési választásokat.

Fiatal arcot keresne miniszterelnök-jelöltnek Lendvai

Itthon2009.06.12, 16:59

Egy új korszak jön a válságból való kilábalás után, ezért új, fiatal arcot kell keresni az MSZP 2010-es miniszterelnök-jelöltjének - mondta Lendvai Ildikó, a párt elnöke. A pártkongresszust előkészítő tanácskozáson arról is beszélt, a jelöltnek egyben jelképeznie kell az új kihívásokat.

Visszahozná Kunczét a budapesti SZDSZ

Itthon2009.06.12, 21:30

Kuncze Gábor korábbi elnököt akarja visszahelyezni a párt és a parlamenti frakció élére az SZDSZ fővárosi választmánya, amely szerint a megalázó EP-választási eredmény után új irányra van szükség, és be kell fejezni a kormány támogatását is. Kuncze az [origo]-nak azt mondta, nem foglalkozik a kérdéssel.

Hétfőn megválaszthatja a parlament az új főbírót

Itthon2009.06.11, 11:04

Az új főbíró személyéről hétfőn határoz az Országgyűlés. A Népszabadság szerint a Fidesz igent mond Baka Andrásra, és ezúttal valószínűleg az MSZP is támogatni fogja az államfő jelöltjét.

Csütörtökön lesz meg az EP-választás végleges eredménye

Itthon2009.06.11, 08:05

Csütörtökön számolja össze a külképviseleteken leadott szavazatokat az Országos Választási Bizottság (OVB). Ezután összesítik az itthon leadott szavazatokat a külföldi voksokkal, és várhatóan megállapítják az EP-választás jogi eredményét. A végső eredményt a külföldi szavazatok nem befolyásolják.

Előremutató MSZP-s fortyogásról beszél Lendvai

Itthon2009.06.11, 11:02

Az MSZP-ben nem szervezkedés folyik, a párton belüli ambíciók inkább a következő választásokra irányulnak - mondta a Népszabadságnak Lendvai Ildikó pártelnök. A vasárnapi választás után Szili Katalin házelnök és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes javasolt tisztújítást a pártban.

A buzgólkodókat törné le a Fidesz

Itthon2009.06.10, 17:54

Megüzente a Fidesz, hogy kár hozzányúlni az oktatási rendszerhez, mert nem értenek egyet a kormánypárt elképzeléseivel - az ellenzéki párt szakpolitikusai szerint ezt jelenti Orbán Viktor pártelnök szerdai bejelentése az oktatás új alapokra helyezéséről. Az ellenzéki politikusok szerint az MSZP és az SZDSZ hetente áll elő olyan javaslatokkal, amelyeket a Fidesz úgyis megváltoztatna.

Jóváhagyták a különc MDF-esek kizárását

Itthon2009.06.10, 21:51

Az MDF országos választmánya jóváhagyta Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András pártból való kizárását. A három politikus azzal haragította magára a párt vezetését, hogy megakadályozták az MDF parlamenti frakciójának újjáalakulását.

Orbán megmondta, mit tehet a kormány

Itthon2009.06.10, 17:57

Az európai parlamenti választást értékelve arra jutott a Fidesz elnöksége, hogy a választók megvonták a bizalmat a kormánytól és változást akarnak - jelentette be szerdán Orbán Viktor, a párt elnöke. Ezért levélben távozásra és új választás kiírására hívták fel az MSZP-t. Az ellenzéki pártelnök szerint elkezdik a felkészülést a kormányzásra, addig pedig a levélben közölték a kormánypárttal, mit ne tegyenek már a választásokig. Az MSZP-t meglepte a Fidesz levele, és furának tartják az ellenzéki párt követeléseit. A párt lényegében elutasította a Fidesz követeléseit.