pártpolitika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- parlament
- Fidesz
- MSZP
- belpolitika
- Országgyűlés
- legfrissebb
- legrégebbi
Mégis egymillió marad a kampánypénz
Nem alakult ki egyetértés a pártok között a házbizottság csütörtöki ülésén a kampánypénz egymillióról kétmillió forintra emelésével kapcsolatban. A MIÉP, az SZDSZ és - korábbi álláspontjával ellentétben - az MSZP is a módosítás ellen szavazott. Nem született kompromisszum a katonák bevetésével kapcsolatos alkotmánymódosításról sem. Így nem is tárgyal erről a kérdésről a jövő héten a parlament.
Nem tárgyalhat a parlament Orbán felelősségéről
Nem tárgyalhatja a parlament a miniszterelnök felelősségéről szóló ellenzéki indítványt. Az ellenzék szerint a Torgyán József vezette FVM-nél történt visszaélésekért Orbán Viktort is felelősség terheli. Az ügyrendi bizottság csütörtökön azonban úgy döntött, az erről szóló határozati javaslat házszabály-ellenes, ezért nem vehető tárgysorozatba. A szocialisták szerint viszont a bizottság döntésének indoklása vitatható, ezért valószínűleg újra benyújtják a javaslatot.
Elmaradt tájékoztatás több tízmilliárd elköltéséről
A Magyar Hírlap információ szerint a keddi kormányülésen döntés született több 10 milliárd forint sorsáról, amit a kormány a 47,9 milliárd forintos költségvetési tartalékból kíván elkölteni. A lap információit megerősítette Tállai András pénzügyi politikai államtitkár. Deutsch Tamás sportminiszter kedden a parlamenti szakbizottság előtt - a kormányülést követő meghallgatásán - már arról számolt be, hogy tárcája 4,4 milliárd forintot kapott a tartalékból.
Korlátozták a parlamenti számítógépes rendszer használatát
Az MSZP képviselői törvénytelennek tartják, hogy a hónap eleje óta korlátozzák a parlamenti számítógépes rendszer használatát. Azt sem tartják véletlennek, hogy éppen a múlt csütörtök óta nehezítették meg az internet használatát. A bevezetés időpontja egybeesik az MSZP bejelentésével, mely szerint interneten kívánják bevonni a civil szervezeteket a parlament munkájába. Az Országgyűlés gazdasági igazgatója szerint döntése a hatékonyabb működést célozta.
Büntethető lesz az ellenszegülés
A jövőben akár börtönbüntetést is kaphat, aki megpróbálja megakadályozni egy jogerős bírói ítélet végrehajtását - persze csak akkor, ha elfogadja a parlament az igazságügyi tárca erre vonatkozó javaslatát. A tervezet nem fenyeget minden egyes adóst börtönnel, csupán az ellenszegülőket. Büntetőügyek tucatjai emiatt nem várhatóak, az viszont igen, hogy a fenyegetettség önmagában elegendő lesz az ítéletek betartásához.
- címkék:
- pártpolitika
- kékfény
- parlament
- Címkefelhő »
Fontosságukat vesztett törvénytervezetek
Jelentős törvénykezési hátralékkal fejezi be munkáját a jelenlegi parlament. A benyújtott jogszabálytervezetek közül ugyanis jó néhány kerülhet az irattárak mélyére. Nem csupán a törvényalkotói munka marad hiányos, de olyan fontos jelentéseket sem vitat már meg a plénum, amely éppen a végrehajtói hatalom ellenőrzéséből adódó feladata a T. Háznak.
Újabb ellenzéki támadás a kormányhirdetés miatt
Az MSZP tovább támadja a kormányt a pénteki és szombati napilapokban megjelent kormányhirdetés miatt. A parlament keddi ülésén Tóth András (MSZP) ismételten kifogásolta, hogy közpénzekből jelentettek meg kormányreklámot. Dávid Ibolya igazságügyi miniszter szerint viszont célszerű minden évben tájékoztatni az állampolgárokat a kormány munkájáról.
Megszűntek a devizakorlátozások
Erős ország, erős imázs - vitanap a parlamentben
A kormány az Országimázs Központon keresztül hazudik a polgárainak, a polgárok pénzén - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az imázsközpont tevékenysége miatt kezdeményezett parlamenti vitanapon. Minden erős ország erős imázzsal rendelkezik - idézett egy neves marketing szakembert Stumpf István kancelláriaminiszter. Az Országimázs Központ "A tett első, a szó második" címmel külön kiadványt jelentetett meg a vitanapra. A füzetet a Happy End készítette.
Nehezen indul a Sabena-utód DAT légitársaság
A csődbe jutott belga Sabena légitársaság utódja, a korábbi leányvállalat DAT néhány hét működés után a vártnál nagyobb forgalmat ért el, azonban a társaság működtetésée beígért 200 millió eurós tőke nehezen gyűlik össze. A DAT vezetői 45 millió eurós támogatást kértek a belga tartományoktól, a vallon parlament és Brüsszel tartománya vállalja az összeg felének kifizetését, a flamand vezetők azonban feltételekhez kötik a támogatást.