pártpolitika

címke rss

Századvég-Forsense: Három párt jutna be a parlamentbe

Archívum2009.09.22, 16:02

Továbbra is jelentős előnye van a Fidesznek az MSZP-vel szemben a Századvég és a Forsense legfrissebb felmérése alapján. A két legnagyobb párton kívül csak a Jobbiknak lenne esélye az 5 százalékos parlamenti küszöb átlépésére a támogatottság alapján, ha most tartanák a választásokat.

Bérplafont javasol az MSZP az állami cégeknél

Archívum2009.09.20, 17:06

Az MSZP kezdeményei, hogy állítsanak be bérplafont a válság idejére a többségi állami és önkormányzati tulajdonú vállalatok és a közmédiumok vezetőinél. Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke azt is bejelentette: javasolják, hogy a közszférában titoktartási kötelezettség címén csak nagyon indokolt esetben lehessen pénzt felvenni. A Fidesz szerint a szocialisták csak úgy tesznek, mintha ők harcolnának a saját maguk által kifizetett óriási végkielégítések és juttatások ellen.

Tisztújítást tartott a választásokra készülő LMP

Archívum2009.09.20, 21:32

Döntött a 2010-es országgyűlési választásokra való felkészülés menetrendjéről az LMP, amely a hétvégén tartotta tisztújító kongresszusát. Elfogadták a párt új alapszabályát, és hamarosan országos zöld kampányt indítanak.

Orbán: Másik költségvetést csinálunk

Archívum2009.09.18, 21:05

A Fidesz-kormány hatályon kívül fogja helyezni a költségvetést - jelentette ki a Hír TV-nek adott interjújában Orbán Viktor Fidesz-elnök. Másikat fogunk alkotni helyette - ígérte.

Távozik Budai Bernadett kormányszóvivő

Archívum2009.09.17, 21:04

Novemberben távozik posztjáról Budai Bernadett kormányszóvivő - közölte az MTV Híradója. Budai jövőre egyéni képviselőjelöltként indul a IX. kerületben.

A nagy öregekre fúj a szétmálló SZDSZ

Archívum2009.09.16, 12:18

Szétmállik, kétségbeesetten kapaszkodik, gúny tárgya - az SZDSZ vidéki tisztviselői szerint ilyen állapotban van a szabad demokrata párt. Többségük nem vár csodát, teljes szétesésre számít, ami miatt a korábbi húzóarcokat, Kuncze Gábort, Pető Ivánt, Magyar Bálintot hibáztatják. A párt széthullásának oka, hogy évekig kerülgették a belső feszültségek megoldását. A párt hajdú-bihari elnöke szerint az SZDSZ "menthetetlen".

Medián: Kicsit kevésbé népszerűtlen a kormány

Archívum2009.09.16, 22:58

Kissé javult a kormány megítélése, Bajnai Gordon kormányfő népszerűsége is növekedett, de alapvetően nem változtak a pártok közötti erőviszonyok - derül ki a Medián szeptemberi felméréséből. A biztos szavazók több mint kétharmada továbbra is a Fideszt támogatja.

Átment a nemzetbiztonsági bizottságban Juhász kinevezése

Archívum2009.09.15, 15:00

Személyeskedésektől sem mentes vita után hat igen és öt nem szavazattal döntött úgy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága, hogy támogatja Juhász Gábor kinevezését a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszteri posztra. A testület keddi ülésén a szocialista képviselők mellett az SZDSZ-es Gulyás József is támogatta Juhász kinevezését, míg az öt fideszes képviselő nemmel szavazott.