pártpolitika

címke rss

Mindenbe belekóstolt Őszöd állítólagos tanúja

Archívum2013.05.23, 17:01

Megerőszakolták, pénzért toborzott cigányokat, és fiktív szervezetek létrehozásával is meggyanúsították - az őszödi beszédről valló Szabó Bálint 24 évesen egyszer már abbahagyta kalandos politikai karrierjét. A DK szóvivőjeként tért vissza, legutóbb az építőipari alvállalkozókért harcolt.

Bajnai: Orbán kivezeti az országot az EU-ból

Archívum2013.05.16, 08:28

Az Együtt 2014-PM vezetője szerint már 2014-ben le kell váltani Orbánt, mert a kormányfő "elindította Magyarország hosszú menetelését kifelé az unióból" - mondta a Népszavának Bajnai Gordon. Annak kell miniszterelnök-jelöltnek lenni, aki legalább három kritériumnak megfelel: képes összefogni egy nagyon széles választói csoportot, kihívója lehet Orbán Viktornak, és garanciát jelent a jó kormányzásra.

Nem Orbán kocsijával járnak Szijjártó focistársai

Archívum2013.05.15, 13:20

Zagyva György Gyula azt hitte, hogy a Miniszterelnökség kocsijával járnak futsalozni Szijjártó Péter csapattársai, de az érintettek ezt cáfolják.

A Jobbik mutyifilterezett egyet a Fidesznél

Archívum2013.05.10, 19:53

Az egyik cigarettamárka dobozára hajazó óriásdobozra írt Mutyifilter volt a hívószó a Jobbik péntek délutáni tüntetésén, amelyet a Fidesz-székház előtt tartottak. Az egyik táblán latin betűkkel, de héber betűs stílusban az volt olvasható, hogy "végleg bekanyarodtatok a Dohány utcába". A párt a trafikbotrány miatt tüntetett, de vak komondorról is látható volt kép, amely Balogh József fideszes képviselő ügyére utal, aki ellen nyomozás indult családon belüli erőszak gyanúja miatt (a képviselő azt állította, az élettársa sérülései azért keletkezhettek, mert átesett a vak komondorukon). A tüntetés körülbelül egy órán át tartott, néhány ttucat ...

Egyszerre kampányolt Orbán és Bajnai

Archívum2013.05.07, 21:14

Orbán Viktor és Bajnai Gordon párhuzamosan tartott fórumot kedd este. A jelenlegi kormányfő a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének beszélgetésén vett részt a Győri Nemzeti Színházban, ahol arról beszélt, hogy erősebbek vagyunk, mint három éve, illetve a politika özvegyének magát. Ezzel egy időben Bajnai Gordon, az Együtt 2014-PM szövetség vezetője egy zuglói hotel negyedik emeletén sorolta, mi kellene a korszakváltáshoz, és elárulta, hogy tetszene neki akár egy női miniszterelnök is.

Fidesz: újranyitják a Hajdú-Bét aktáit

Archívum2013.05.07, 16:43

Anyagi támogatást kaphatnak a Hajdú-Bét károsultjai, közölte a vidékfejlesztési tárca államtitkára. A Fidesz szerint újranyitják a Hajdú-Bét aktáit. Bajnai azt mondta, mindez propagandacélokat szolgál.

Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén

Archívum2013.05.07, 11:42

A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ötletük, hogyan vágjanak vissza. Mivel népszerűségvesztés nélkül nem lehet ellenezni a rezsicsökkentést, az MSZP és a Jobbik is támogatja, sőt még nagyobb csökkentést követel. Az Együtt 2014 elutasítja az intézkedéseket, de Bajnai Gordon alig tudta kivágni magát, amikor napokig üldözték a Fidesz aktivistái, hogy aláírassák vele a támogatóíveket.

Mit mond erre a Fidesz?

Archívum2013.05.06, 11:00

A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem drágultak, az adatok nem lettek titkosabbak, tandíj és megszorítás nincs. A kormány teljesen sajátosan magyarázza a számára kínos ügyeket. Hogyan kerülik ki a kormánypárti politikusok a kellemetlen kérdéseket?

Újjáalakulna az LMP-frakció

Archívum2013.05.02, 14:23

Frakciót alakítana az LMP. A párt ezt csütörtökön jelentette be. Ugyanarra az alkotmánybírósági határozatra hivatkoztak, amelyikben a múlt héten elutasították a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció beadványát.

Nekiestek Bajnainak az MSZP-s oroszlánbarlangban

Archívum2013.04.30, 13:34

Több hónapos feszültségüket vezették le a szocialisták szombaton Bajnai Gordonon, mielőtt az MSZP és az Együtt 2014 megállapodott volna a szoros együttműködésben. Volt, aki az SZDSZ-hez hasonlította Bajnaiékat, mások azt sérelmezték, hogy az Együtt megpróbálja magához csábítani a szocialistákat. Az MSZP-sek ugyanakkor örülnek a közös jelöltállításról szóló megállapodásnak, mert szerintük a szocialisták helyben sokkal erősebbek. Bajnainak viszont az volt a legfontosabb, hogy az MSZP-sek ne kiáltsák ki Mesterházyt miniszterelnök-jelöltnek.