pártpolitika

címke rss

Kórházba került Suchman Tamás szocialista politikus

Itthon2010.12.01, 16:51

Kórházba szállították Suchman Tamás szocialista politikust, korábbi országgyűlési képviselőt. A KaposPont nevű helyi lap szerint a politikust stroke gyanújával kezelik.

Századvég: Enyhén csökkent a Fidesz hatalmas fölénye

Itthon2010.11.30, 10:42

Változatlanul őrzik előnyüket a kormánypártok a Századvég Alapítvány novemberben elvégzett közvélemény-kutatása szerint. A Fidesz támogatottsága az előző hónaphoz képest visszaesett ugyan, de csak a hibahatáron belüli mértékben.

"Csak odébb toljuk a lyukat" - a nyugdíjdöntés háttere

Itthon2010.11.30, 09:16

Bár a képviselők egyöntetűen támogatták, mégis bizonytalanságot okozott a kormánypártokon belül a nyugdíjrendszer átalakítása. Az [origo]-nak nyilatkozó képviselők szerint a kormány próbálgatta, hogy milyen mélyen nyúlhat hozzá a nyugdíjrendszerhez, és számolt azzal is, hogy a múlt héten bejelentett megoldás csak tűzoltás, ami helyett pár éven belül jobbat kell találni. Több képviselő szerint nem volt tökéletes a döntés bejelentése sem, amiért Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter erős szavait okolták.

Vezetője szerint megtizedelődött a Magyar Gárda

Itthon2010.11.30, 09:27

Lecsökkent a Magyar Gárda tagjainak száma - írja a Magyar Nemzet a szervezet vezetőjére, Ináncsi Józsefre hivatkozva. Ináncsi szerint elpártolt tőlük Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Vona szerint neki csak a vezetővel van baja.

Hétfőn válaszolja meg Orbán Gyurcsány kérdését

Itthon2010.11.29, 09:56

Hétfőn Orbán Viktor kormányfő várhatóan személyesen válaszolja meg a parlamentben Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő kérdését. Orbán az elmúlt hetekben nem ért rá, hogy maga válaszalja meg a kérdést, harmadik alkalommal azonban már nem jelölhet ki mást a válaszadásra.

A kormányintézkedések miatt több tüntetőre számít szombati gyűlésén az MSZP

Itthon2010.11.26, 13:57

Az elmúlt időszakban hozott kormányintézkedések emberek sokaságát ösztönzik arra, hogy részt vegyenek az MSZP által még október végén meghirdetett demonstráción - mondta Szanyi Tibor szocialista képviselő. A szombati gyűlésen Mesterházy Attila pártelnök értékeli a kormány munkáját.

Ihletett kormányról és fejlődő Fideszről beszélt Semjén

Itthon2010.11.25, 10:29

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke szerint pártja nélkül biztos nem szerzett volna kétharmados támogatottságot a Fidesz. Semjén az MTV szerda reggeli műsorában kijelentette, az EU történelmének legsikeresebb konstrukcióját alkotják a Fidesszel, és azt is mondta, hogy a Fidesz értékrendje sokat fejlődött.

800 milliós éket vert fideszes képviselők közé a Macika

Itthon2010.11.24, 23:44

Egy cigányokat támogató alapítvány költségvetése miatt alakulhat ki feszültség a Fidesz frakciójában. A romatámogatásokat felügyelő miniszteri biztos, Farkas Flórián megszüntetné az alapítványt, míg egy frakciótársa plusz 800 millióval támogatná működését. Vezető fideszes politikusok nyilatkozatai alapján Farkas ötlete el fog bukni. A képviselő nem kívánta kommentálni a kialakult helyzetet az [origo]-nak.

Az ország lenyugvásáról szólt Orbán jövendölése

Itthon2010.11.23, 13:48

Magyarország távolabbi jövőjéről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök november elején. Orbán felvetette, hogy teljesen új közteherviselési rendszert építene ki a kormány és átalakítaná a nagy ellátórendszereket is. Az [origo]-nak nyilatkozó fideszes és kormányzati források szerint Orbán bejelentései nem tartogatnak váratlan meglepetéseket, a kormány egyelőre nem tervez újabb adókat és komolyabb elvonásokat. Orbán jövendölése szerintük arról szólt, hogy pár év kell, mire a kormány gazdasági intézkedései éreztetik hatásukat.

Orbán november végén válaszol Gyurcsány kérdésére

Itthon2010.11.22, 09:01

Orbán Viktor miniszterelnök november 29-én adja meg személyesen a választ Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő kérdésére a Parlamentben.

Gyurcsány: Kocsmai verekedéssé alakítja a politikát a Fidesz

Itthon2010.11.19, 19:28

Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő egy pénteki fórumon arról beszélt, hogy szerinte a Fidesz kocsmai verekedéssé alakítja a politikát. Gyurcsány arra utalt, hogy az Alkotmánybíróság szűkítése után egy fideszes módosító javaslat jelentősen lefaragná a Költségvetési Tanács működési költségét.

A Jobbik is kivonult az alkotmány-előkészítő bizottságból

Itthon2010.11.16, 17:11

Kivonult kedden a Jobbik is az alkotmány-előkészítő bizottságból. A lépést azzal indokolták, hogy javaslataik 90 százalékát lesöpörte a kormánytöbbség. A párt tüntetést is szervezett kedd estére "a tervezett párturalmi alkotmány" ellen.

Megtorpedózott törvénnyel folytatódik a kormánypárti oktatási háború

Itthon2010.11.15, 15:11

Nyáron a parlament egy új törvényben írta elő, hogy a felsőoktatási felvételikhez kötelező lesz egy emelt szintű érettségi megszerzése. A fideszes Pokorni Zoltán által javasolt, egyhangúlag elfogadott törvény részletes szabályait október végéig kellett volna kidolgozni. A szabályok kidolgozása helyett azonban az oktatási államtitkár a költségvetési törvényben módosítani szeretné a jogszabályt. Pokorni az elmúlt hetekben többször bírálta az államtitkárság felsőoktatási terveit. Hétfőn Pokorni és Hoffmann találkoztak, és utána közölték, látnak esélyt a megegyezésre, mert a célokban egyetértenek.

"Nem arról van szó, hogy lesújt a hóhér bárdja" - interjú Hoffmann Rózsával

Itthon2010.11.15, 12:08

A mostani érettségizők egy része nem jutna be a felsőoktatásba a 2014-től érvényes követelmények alapján, de nem azért, mert butábbak, hanem mert az érettségi túl könnyű - mondta az [origo]-nak Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. Az átjárhatóságot és a kétszintű képzést nem kell félteni az új felsőoktatási törvény koncepciójától, az államtitkárság javaslatait kritizáló Pokorni Zoltán pedig szerinte csak egy szűk csoportot képvisel a Fideszben.

"Trükkös Gyurcsány, gyere ki!" - ellentüntetők fogadták Gyurcsányt Budaörsön

Itthon2010.11.10, 19:48

Kereplő, fütyülő, transzparenseket tartó ellentüntetők fogadták a kedden Budaörsre látogató Gyurcsány Ferenc szocialista képviselőt. Gyurcsány zaciba vitt családi ezüstről, a böszmék forradalmáról és arról is beszélt, hogy börtönbe kerül-e.

Új fegyvert kell keresniük az alkotmánybíróknak Lázár ötlete után

Itthon2010.11.10, 15:46

Az eddig előszeretettel használt fegyverükhöz nem férnek hozzá ezentúl az alkotmánybírók, ha a parlament a jövő héten elfogadja az Alkotmánybíróság jogkörét szűkítő, Lázár János fideszes frakcióvezető kezdeményezésére benyújtott javaslatot. Az Alkotmánybíróság eddig főleg a jogbiztonságra és a közteherviselésre hivatkozva semmisített meg adókkal és járulékokkal foglalkozó törvényeket, de erre ezentúl várhatóan nem lesz lehetősége. Az ellenzék által Lázár felvetéséből hiányolt kitételért viszont eddigi gyakorlatuk alapján nem sírnak majd az alkotmánybírák.

Szembemehet az új alkotmánybíró jelölése közben a KDNP a Fidesszel

Itthon2010.11.10, 07:03

Trócsányi László korábbi alkotmánybíró megüresedett helyére péntek délig állíthatnak jelöltet a parlamenti frakciók. A KDNP jelöltje valószínűleg Dienes-Oehm Egon lesz, de elképzelhető, hogy külön jelölt állít a Fidesz is - írja a Népszabadság.

Szavazási káoszban ment át Lázár ötlete a parlamentben

Itthon2010.11.10, 19:37

Szavazási zűrzavar után engedte át a parlament házbizottsága azt a Lázár János fideszes frakcióvezető kezdeményezésére benyújtott javaslatot, amely az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítéséről szól. A javaslat a parlament szerdai szavazásán az első adatok szerint nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget, ehhez egy szavazat hiányzott. A házbizottság szerint azonban négy fideszes képviselő időben jelezte, hogy probléma volt szavazógépével, ezért az ő szavazatukat is beszámították.

Hónapokig készült az alkotmánybírósági viharra a kormány

Itthon2010.11.09, 12:27

Már a választások után is úgy értékelte a kormány, hogy a jelenlegi alkotmány olyan szűk mozgásteret szab a működésének, ami ellehetetlenítheti gazdasági és társadalompolitikai terveinek megvalósítását - állította az [origo]-nak a Fidesz több befolyásos politikusa. Ennek ellenére október végéig nem merült fel komolyan a kormány tagjaiban, hogy korlátozzák az Alkotmánybíróság hatáskörét, a döntés lényegében pánikreakció volt.

Hoffmann Rózsa nem kér Pokorni "üzengetéséből"

Itthon2010.11.10, 08:15

Visszaszólt a felsőoktatási törvény koncepcióját kritizáló Pokorni Zoltánnak Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, aki közölte: nem a sajtón keresztül kellene üzengetni a koncepcióról. Bár Pokorni korábban azt állította, hogy nem volt lehetősége egyeztetni a KDNP-s politikussal, és ezért fordult a nyilvánossághoz, Hoffmann szerint napi szakmai kapcsolatban állnak.

Kacskaringós utat járt be a Fidesz az Alkotmánybíróság körül

Itthon2010.11.08, 13:43

Saját magával is többször ellentmondásba keveredett a Fidesz és a kormány az Alkotmánybíróság korlátozása körüli vitában. Előbb azt mondták, hogy itt a "pofátlan végkielégítésekről" van szó, később azonban elismerték, hogy a tét valójában a gazdasági ígéretek teljesítése. Bár először még a vitatott törvényeket is érinthetetlennek tartották, végül mindegyikhez hozzányúltak. Végigkövettük a Fidesz és a kormány útját az alkotmányossági viharban.

Jobbikos szitkozódásig fajult egy izraeli szerződés vitája a parlamentben

Itthon2010.11.09, 07:45

Házbizottsági ülést hívott össze a parlament házelnöke hétfő estére, miután egy bekiabáló jobbikos képviselő "szarházinak" nevezte az MSZP képviselőit az ülésteremben. Az indulatok azután szabadultak el, hogy a Jobbik nekitámadt egy Izraellel kötött EU-szerződésnek, az MSZP pedig felvetette, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök holokauszttagadást követhetett el.

Az ombudsmanhoz fordul az MSZP a népszámlálási törvény miatt

Itthon2010.11.07, 13:21

Az ombudsmantól kér állásfoglalást az MSZP, mert aggályosnak tartja, hogy a kormány az emberek lakcímét is rögzítené a 2011-es népszámlálássorán - közölte a párt vasárnap.

Összefog az MSZP és az LMP az alkotmánymódosítás ellen

Itthon2010.10.27, 12:58

Mesterházy Attila, az MSZP és Schiffer András, az LMP frakciójának vezetője szerdán közösen írt nyílt levélben fordult Schmitt Pál álamfőhöz. Arra kérték a köztársasági elnököt, hogy lépjen fel az ellen a fideszes kezdeményezés ellen, amellyel a kormánypárt korlátozná az Alkotmánybíróság jogkörét. A két ellenzéki párt között eddig kifejezetten hűvös volt a viszony.

Kiakadt az ellenzék a Fidesz alkotmánymódosítási tervén

Itthon2010.10.26, 19:27

Bírálják az ellenzéki pártok a Fideszt, amiért a különadót megsemmisítő alkotmánybírósági döntésre válaszképpen a kormánypárt korlátozná az Alkotmánybíróság jogkörét. Az LMP és az MSZP is bejelentette, hogy kivonul az új alkotmány előkészítéséből, mert a Fidesz szerintük elvetette a sulykot. Az LMP november 3-re tüntetést hirdetett, és Gyurcsány Ferenc is demonstrációra hívta a "demokratákat". A Jobbik közölte: szerintük sem elegáns a Fidesz lépése.

Betörtek a Fidesz belvárosi irodájába

Itthon2010.10.25, 18:57

Számítógépeket és műszaki cikkeket loptak el a Fidesz belvárosi irodájából a hétvégén, a betörés miatt nyomozást indított az V. kerületi rendőrkapitányság. Az egyik elkövetőt a térfigyelő kamerák segítségével már el is fogták.

Csökkentené Botka László hatáskörét a szegedi Fidesz

Itthon2010.10.25, 15:51

Nagy hatáskörrel rendelkező tanácsnokokat választana, és csökkentené a polgármester hatáskörét a szegedi önkormányzat Fidesz-frakciója. A város képviselő-testületében a Fideszé a legerősebb frakció, ugyanakkor a polgármester az MSZP-s Botka László. A fideszesek indítványait szerdán tárgyalja a képviselő-testület.

"Én Totó kutyámat sem bíznám rá" - elindult Gyurcsány MSZP-s mozgalma

Itthon2010.10.22, 20:47

Gyurcsány Ferenc egykori pártelnök-miniszterelnök vezetésével megalakult az MSZP Demokratikus Koalíció nevű új platformja. Gyurcsány bejelentette, kezdeményezik, hogy népszavazás legyen az új alkotmányról, néhány órával korábban azonban az MSZP elnöke is bejelentett egy hasonló, de más témájú kezdeményezést.

Balhé lett az esztergomi polgármester irodájának kipakolásából

Itthon2010.10.22, 16:36

Kiköltözött korábbi irodájából Meggyes Tamás, Esztergom volt polgármestere pénteken, azonban kisebb botrányt okozott, hogy milyen bútorokat vitt magával. Az új polgármester szerint a helyi fideszesek pakolták ki az irodát, míg a párt helyi szervezet azt állítja, hogy az városvezető feltartóztatta őket, így végül kihívták a rendőrséget. Az őszi választáson leváltott Meggyes korábban meg akarta tartani irodáit arra hivatkozva, hogy országgyűlési képviselő.

Kaszálnak a képviselők az egykulcsos adóval

Itthon2010.10.21, 06:49

Jelentősen megnő az országgyűlési képviselők fizetése a kormány által beterjesztett egykulcsos személyi jövedelemadónak köszönhetően - írja a Blikk. A Fidesz frakcióvezetője szerint több adakozásra kérik majd a képviselőket.

Elkezdte kipakolni irodáját a korábbi esztergomi polgármester

Itthon2010.10.21, 07:20

Szerdán elkezdte kipakolni irodáját Meggyes Tamás korábbi esztergomi polgármester, aki az október 4-i önkormányzati választások óta nem volt hajlandó. A városban csütörtökön rendkívüli közgyűlési ülést tartanak, ahol szűkítheti a fideszes többség az új polgármester hatáskörét.

Háromszor járt kedden Tarlós Orbánnál

Itthon2010.10.20, 06:59

Kedden háromszor is találkozott Tarlós István főpolgármester Orbán Viktor kormányfővel - írja a Népszabadság. Arról a fővárosi ügyeket érintő javaslatcsomagról tárgyaltak, amelyhez Tarlós meg szeretné nyerni Orbán támogatását.

Még nem tudja a kormány, hogyan hozza össze Orbán spórolását

Itthon2010.10.20, 17:20

Az állami alkalmazottként dolgozó emberek közel harmadát érintő elbocsátási terveket is megvizsgált a kormány, de egyelőre nem született döntés a lehetséges leépítésekről - mondta az [origo]-nak egy vezető beosztású kormányzati tisztviselő. A kirúgások ellen szól, hogy nem feltétlenül ez a takarékoskodás legjobb módja. A legtöbb pénzt az egészségügy és az okatás átalakításával lehetne spórolni, amibe azután vágna bele a kormány, hogy egy kis levegőhöz jutott.

Kilép az LMP-ből a párt egyetlen polgármestere

Itthon2010.10.20, 14:31

Ivády Gábor ivádi polgármester kilép az LMP-ből és párt parlamenti frakciójából. A képviselő ezt szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be. Mandátumáról nem mond le, a jövőben függetlenként fog politizálni. A Népszabadság úgy tudja, komoly vitákat szült a frakción belül, hogy Ivády a párt döntésével szembemenve fogadott el pénzügyi támogatást egy cégtől.

Állami költségcsökkentés is szerepel Orbán második csomagjában

Itthon2010.10.19, 00:50

Az állami szervezetek finanszírozásának csökkentése, a MÁV és a Volán összevonása, a BKV átalakítása - többek között ezek az intézkedések is szerepelnek a kormány második akciótervében, amelyet hétfőn ismertetett Orbán Viktor miniszterelnök.

Új párt helyett sokszínű MSZP-t szeretne Gyurcsány

Itthon2010.10.16, 17:48

Új elnökhelyetteseket választott az MSZP választmánya szombaton. A párt megújításáról szóló vitában felszólaló Gyurcsány Ferenc korábbi pártelnök-miniszterelnök bejelentette, hogy nem kíván új pártot alapítani, a politikai sokszínűséget az MSZP-n belül létrehozott új platformjával képviselné.

Megegyezett a bizottsági helyekről Tarlós és Horváth

Itthon2010.10.12, 13:40

Megállapodott a budapesti Fidesz és MSZP a fővárosi közgyűlés bizottsági helyeiről, valamint a tanácsnokok számáról - közölte a szocialisták kampányfőnöke. A bejelentés szerint Tarlós István főpolgármester és Horváth Csaba MSZP-frakcióvezető egyezsége a választási eredményekkel arányos helyzetet teremt a bizottságokban is.

Kiakadt Novák Előd a képviselői házasság tiltásának ötletén

Itthon2010.10.06, 18:42

Felháborodva reagált Novák Előd jobbikos képviselő a Fidesz frakcióvezetőjének arra a kijelentésére, hogy 2014-től megtiltják, hogy házaspárok képviselők legyenek. Jelenleg ez csak Novákra és feleségére, a szintén jobbikos Dúró Dórára vonatkozik. Novák szerint a fideszes javaslat mögött "féltékenység" áll, és állítja, hogy feleségével a Jobbikban jöttek össze.

Botka: Az MSZP korábbi vezetőinek lejárt a szavatossága

Itthon2010.10.06, 07:11

Kizárt dolog, hogy az MSZP korábbi vezetői újra hiteles arcok legyenek - mondta a Népszabadságnak Botka László Szeged újraválasztott MSZP-s polgármestere. Botka szerint az elmúlt évek legnagyobb hibája az volt, hogy az MSZP fő politikai üzeneteiben folyton áldozatot kért az emberektől.

A kormány tesztje lesz a Matolcsy körüli marakodás

Itthon2010.10.05, 16:57

Kemény küzdelem folyik a kormányban Matolcsy György gazdasági miniszter és Fellegi Tamás fejlesztési miniszter között, de az összetűzés nem nyíltan zajlik, és rövid távon egyikük pozícióját sem veszélyezteti az [origo]-nak nyilatkozó kormányzati források szerint. A küzdelem tétje ugyanakkor a gazdasági kérdések és források fölötti befolyás, és megmutatja azt is, működőképes-e a kormány jelenlegi felépítése.

Népszabadság: Saját platformot indítana az MSZP-ben Gyurcsány

Itthon2010.10.05, 09:23

Új politikai platform alapítására készül az MSZP-ben Gyurcsány Ferenc - írja a Népszabadság. Gyurcsány politikai tömbje várhatóan két korábbi platform örökösének tartja majd magát, és október második felében alakul meg. A Népszabadság szerint azonban Gyurcsány már kedden szembesíti döntésével a párt vezetőit.

Választaniuk kell posztjaik közt a megválasztott szocialistáknak

Itthon2010.10.04, 19:08

Több szocialista politikusnak választania kell a párt belső szabályai miatt a vasárnap elnyert közgyűlési mandátum, illetve polgármesteri poszt és az országgyűlési képviselői mandátum között. Horváth Csaba emiatt mond le parlamenti mandátumáról, a fővárosi frakció vezetője lesz.

Kilép az MSZP-frakcióból Szili Katalin

Itthon2010.10.04, 12:34

Szili Katalin korábbi MSZP-s országgyűlési elnök a Szociális Unió nevű párt elnöke lesz. Mandátumát nem adja vissza, de átül a függetlenek közé. Az MSZP Baranya megyei szervezete viszont felszólította a politikust, hogy mondjon le parlamenti helyéről.

Csak egy megyében nem tudott hízni a Fidesz

Archívum2010.10.04, 00:07

Minden megyében tarolt a Fidesz, még az előző választáson egyedüliként szocialista többségű Heves-megyében is egy fős többségbe került a közgyűlésben. A párt sikerét az is mutatja, hogy csupán egyetlen megye volt, ahol nem növekedett a mandátumaránya, hanem csak megtartotta előnyét. A Jobbik két megye közgyűlésébe küldhet több képviselőt, mint az MSZP.

Meggyőzte a budapestieket a Fidesz

Itthon2010.10.04, 00:56

A Fidesz-KDNP jelentősen erősödött Budapesten az áprilisi országgyűlési választások óta - derült ki a budapesti listás eredményekből. Javított helyzetén az MSZP is, míg a jelentős erősödésre számító LMP nagyot, a Jobbik kisebbet bukott. A Jobbik népszerűbb volt, mint a főpolgármester-jelöltje.

Csókolózó Kósa, örvendő Botka, füstölgő LMP-sek - választás percről percre

Itthon2010.10.04, 03:49

A Fidesz sikerét hozta az önkormányzati választás, nyertek Budapesten és több egykori szocialista városban is. A Fidesz rendezvényén is visszafogott volt azonban a hangulat, a Jobbik nem hívott támogatókat, az MSZP-nél sok volt a rendőr, az LMP-nél pedig szomorúak voltak az alacsony részvétel miatt. Percről percre tudósításunk a választási rendezvényekről és az érdekesebb eredményekről.

Szakított a Jobbikkal a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete

Itthon2010.09.25, 13:47

Felrúgta a Jobbikkal kötött együttműködési megállapodását a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - közölte szombaton a szervezet főtitkára. Szima Judit szerint azért szakítanak a Jobbikkal, mert a parlamentbe kerülésük ótasemmit nem javult a rendőrök helyzete, és a párt el is hanyagolta a szakszervezetet.

Átszervezi Gyurcsány az MSZP-s pártalapítványt

Itthon2010.09.23, 09:36

Átszervezi az MSZP pártalapítványát Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő. A változás része, hogy a pártalapítványa politikai-közéleti képzést indít, valamint kutatóközpontot hoz létre.

Kilépett az MSZP-ből a párt korábbi debreceni elnöke

Itthon2010.09.23, 12:40

Bocsánatot kért a választóktól és kilépett az MSZP-ből Kurucsó Péter, a párt debreceni szervezetének elnöke. Szerinte a reformerek kevesen voltak, ezért nem tudták megállítani a rossz irányba tartó pártot.

Indokoltnak tartja az Orbán-kormány a 12 milliós bakui repülőutat

Itthon2010.09.15, 12:48

Bérelt repülőgéppel utazott Orbán Viktor Bakuba, az új gázvezetékről szóló tárgyalásokra. Az MSZP szerint arcátlanság, hogy erre költöttek 12 millió forintot, a miniszterelnök sajtófőnöke szerint azonban a delegáció nem tudott volna máshogy eljutni a keddi tárgyalásra. A 14 fős bérelt gépen nyolc újságíró is utazott.