pártpolitika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- parlament
- Fidesz
- MSZP
- belpolitika
- Országgyűlés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ismét blokkolta az MSZP a tibeti határozatot
Második alkalommal is sikeresen akadályozta meg az MSZP, hogy a többi parlamenti párt napirendre vegye a Tibetért és az emberi jogokért szót emelő határozati javaslatot. A szocialisták arra hivatkoznak, hogy a földrengés utáni gyász miatt tisztelettel kellene lenni Kína iránt. A parlament többsége a múlt hét után ismét leszavazta Veres János egy válaszát, de a pénzügyminiszter mentelmi jogát nem függesztették fel.
Öröklésnél a közeli rokonok járnak jobban
Úgy tűnik, valamennyi parlamenti párt egyetért az öröklési illetékkel kapcsolatos mentesség kiszélesítését célzó ellenzéki kezdeményezéssel. A tervezet elfogadása esetén kizárólag a közeli hozzátartozók szabadulhatnának meg a fizetési kötelezettségtől és csak meghatározott értékhatárig érvényesülne a mentesség.
Ma dönthetnek a gázárról
A mai kormányülésen születhet döntés a júliustól esedékes gázáremelés mértékéről, és a parlament előtt lévő gáztörvény tervezetéről is tárgyalnak a miniszterek - írja a Napi Gazdaság.
Gaskó kétharmados törvényi garanciát követel
Népszavazás híján csak egy kétharmados többségű törvény meghozása jelenthet garanciát arra, hogy a parlament ne fogadhasson el a több biztosítós modellhez hasonló egészségbiztosítási rendszert - közölte Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke hétfőn az Országházban tartott sajtótájékoztatóján.
Megvan a zöldombudsman, bukott a főbírójelölt
A parlament negyedik nekifutásra megválasztotta a jövő nemzedék ombudsmanját, akinek a feladata az lesz, hogy megóvjon minket önmagunktól. A Legfelsőbb Bíróság elnökének jelölt Baka András és az adatvédelmi biztosnak jelölt Péterfalvi Attila nem kapott bizalmat. Egy független kisegítette az MSZP-t Tibet ügyében.
Nem érdekli a parlamenti többség véleménye az MSZP-t
Elképzelhető, hogy nem tárgyalja hétfőn az Országgyűlés azt a javaslatot, amely elítélné Kínát a tibeti jogsértések miatt. A javaslatot támogatja a Fidesz, az MDF és az SZDSZ is, az MSZP viszont nem. Bár a három pártnak többsége van, a szocialisták ellenállása miatt mégsem vették napirendre a javaslatot. A kormányfő a földrengésre hivatkozik.
MDF: Hamarosan tárgyalhatnak az örökösödési illetékről
Dávid Ibolya szerint akár már a jövő héten benyújthatják a parlamentnek az örökösödési illetékről szóló törvénymódosító javaslatot; a határérték 18 millió forint lehet. A tervezetről ötpárti egyeztetést tartottak csütörtökön.
A választási felkészülésről tárgyal a Fidesz
A parlamenti választásokra való felkészülésről és a kisebbségi kormányzás miatti új feladatokról tárgyal a Fidesz azon a keddi értekezleten, amelyen részt vesznek a párt országos és vidéki vezetői, valamint országgyűlési képviselői. A Népszabadság szerint a pártban "riadókészültség" van.