pártfinanszírozás

címke rss

Nem jött ki félmilliárd forintból 2009-ben az SZDSZ

Itthon2010.04.30, 17:56

56,5 millió forinttal támogatta 2009-ben az SZDSZ-t az Új Kezdet Liberális Alapítvány, de magánszemélyektől is több mint 90 millió forintot adtak a pártnak. A szabad demokraták bevételük több mint felét az államtól kapták, de nem tudták beosztani az összesen közel félmilliárd forintjukat, ötvenmillióval többet költöttek bevételeiknél.

Az állam kezeskedik a legatyásodott MDF és SZDSZ aranytartalékáért

Itthon2010.04.28, 14:38

Évi 228 millió forintról évi 50 millióra csökken a választási kudarc után az MDF állami támogatása, de rengeteg pénzt bukik az SZDSZ is. Mindkét pártnak jelentős tartalékai vannak azonban azokban az ingatlanokban, amelyek megvásárlására az MDF és az SZDSZ is rábólintott még 2007-ben. Az SZDSZ több mint 300, az MDF több mint 450 millióért vásárolt ingatlanokat kedvező kamattal úgy, hogy a hitelért az állam vállalt kezességet és a megvásárolt épületekre bejegyzett jelzálog is csak jelképes.

Meghússzorozódtak a Jobbik kiadásai 2009-ben

Itthon2010.04.22, 15:41

Egy év alatt megsokszorozódtak a Jobbik bevételei és kiadásai. A párt a 2009-es EP-választások kampányát és a választásokra való tavaly őszi felkészülést több mint 41 millió forintból finanszírozta, pedig az azt megelőző években alig pár millióból gazdálkodott. A párt jól keresett a négy évvel ezelőtti MIÉP-es választási szövetséggel, működési költségeit pedig minimális összegből fedezte.

2,7 milliárd forintot kapott tavaly a Fidesz

Itthon2010.04.20, 09:57

Hatvanmillió forinttal több bevétele volt a Fidesznek 2009-ben, mint amennyit elköltött a párt - derült ki a Fidesz által nyilvánosságra hozott pénzügyi beszámolóból. Több kerület vagy kerületi vagyongazdálkodó cég is segítette a Fideszt, magánszemélyek közül pedig Széles Gábor nagyvállalkozó adott a legtöbbet: 10 millió forintot. Az MSZP még nem hozta nyilvánosságra tavalyi beszámolóját.

Sosem látott pénzekhez jutnak a parlament új pártjai

Itthon2010.04.13, 11:22

Vasárnap nem csak a jelöltek és a pártok sorsáról döntöttek a szavazók, hanem az is a szavazatok alapján dől el, hogy a parlamentbe jutó pártok mennyi állami támogatást kapnak. A új bejutók közül a Jobbiknál még nem döntöttek arról, hogy mire költik az év hátralevő részére járó 335 millió forintot, az LMP-nél meglepődtek, hogy 200 milliót kapnak. Az LMP már gondolkozik azon is, hogy pártalapítványt hozzon létre, ami után további támogatásra lesz jogosult. A Jobbik szóvivője szerint náluk is biztos alakul pártalapítvány.

Sztiptízbáros számlák miatt magyarázkodnak az amerikai republikánusok

Nagyvilág2010.03.31, 18:12

Majdnem 2000 dollárt költött el egy sztriptízbárban az amerikai republikánus párt pénzügyi beszámolók szerint. Egy adományozójuk ugyanis baráti összejövetelt szervezett a párt többi fiatal támogatójának, majd az erre fordított összeget visszaigényelte a párttól. A republikánusok más luxuskiadásaival együtt ez is kiverte a biztosítékot a többi támogatónál.

Törvényt sérthetnek a maguknak kalapozó képviselők

Itthon2010.02.21, 09:16

Befőttesüvegbe gyűjtött pénzt támogatóitól egyik lakossági fórumán a Jobbik. Az Állami Számvevőszék munkatársa szerint ez csak akkor szabályos, ha számlát vagy elsimervényt adnak róla, egyébként sérti a pártok gazdálkodásáról szóló jogszabályt. A Jobbik gazdasági igazgatója szerint előfodul, hogy pénzt kalapoznak a fórumaikra érkezőktől, de csak civil szervezetek és alapítványok gyűjtenek maguknak, amivel nincsen semmi probléma.

Keresztet vethet a BKV az állítólag kidobott százmillióra

Itthon2010.02.16, 09:20

A BKV egy szerinte feleslegesen elköltött százmilliós megbízási díjat próbál visszaszerezni egy olyan cégtől, amely ugyan nemrég még ugyanekkora összegű adományt adott egy pártnak, de amelynél már hónapok óta sorban állnak a hitelezők. A közlekedési vállalattól kiszivárgott belső jelentés szerint a cég rosszul végezte a munkáját, a vállalkozás egyik korábbi munkatársa azonban vitatja a kifogásokat.

Évi pármilliós jövedelmet vallott be a Jobbik

Itthon2010.01.21, 09:41

Közzétette éves beszámolóját honlapján a Jobbik, amely szerint a párt 2004 és 2008 között évente 655 ezer és 3,2 millió forint közötti összegből gazdálkodott. Az nem derül ki, hogy kik az adományozók, a párt számára áttörést jelentő, tavalyi gazdálkodásról pedig még nincsenek adatok.

Nem töri magát a megtisztulásért a Fidesz és az MSZP

Itthon2010.01.18, 17:34

Bár lenne még idő a kampányfinanszírozás megtisztítására a tavaszi választásokig, a két nagy parlamenti párt már letett arról, hogy idejében elfogadják a kampányra költött pénzek felhasználását a jelenleginél szigorúbban szabályozó civil javaslatot. Az MSZP és a Fidesz sem tesz azért semmit, hogy az új szabályok az idei választásokra életbe lépjenek. A Fidesz egyedül döntene, az MSZP-nek meg nem kell a "politikai cirkusz".

Zuhanó cégtől kapta a százmilliót az NBH-kötődésű párt

Itthon2009.12.10, 11:43

Sokaknak tartozik az a cég, amely szokatlanul nagy összegű, százmillió forintos támogatást adott a titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező, egy sikkasztással vádolt egykori rendőr által vezetett Magyarok Egymásért Szövetség nevű pártnak. A jelenleg felszámolás alatt álló vállalkozás ügyvezetője ugyan állítja, hogy a 2008 végi adományozáskor még jól álltak anyagilag, az [origo] kutatómunkája alapján úgy tűnik, hogy a cég már akkor is súlyos gondokkal küszködött.

Takargatják pár százmillióval kitömött zsebeiket a pártok

Itthon2009.12.07, 12:16

Nem jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy négy parlamenti pártnak - az MSZP-nek, a Fidesznek, az SZDSZ-nek és a KDNP-nek - el kell számolnia azokkal a százmilliókkal, amelyeket állami hitelként kaptak ingatlanvásárlásra. Csak az MDF hozta nyilvánosságra a hitelszerződést és a megvásárolni tervezett ingatlanok listáját, a többi párt nem, és ezt most sem teszik meg. Inkább megnézik, mi van az ítéletben és megfontolják, hogy fellebbezzenek-e.

Rejtélyes százmilliót kapott a titkosszolgálati kötődésű párt

Itthon2009.11.12, 15:29

Egy felszámolás előtt álló cégtől kapott százmillió forintos adományt tavaly a Magyarok Egymásért Szövetség nevű párt, amelynek elnöke a milliárdos bűncselekményekkel vádolt egykori rendőr, Földesi-Szabó László. A párt több szálon kötődik a jótékonykodás mellett szoros titkosszolgálati kapcsolatai miatt ismertté vált Egymásért Alapítványhoz. A jogilag vitatható módon adományozott százmillió elköltéséről a párt nem árul el részleteket, a bőkezű cég vezetője pedig köddé vált.

Nyomozást rendelt el az ügyészség a MIÉP-Jobbik gazdálkodása miatt

Itthon2009.08.17, 20:55

Nyomozást indít az ügyészség a 2006-os választásokkor létrejött MIÉP-Jobbik a Harmadik út pártszövetség gazdálkodása miatt - hangzott el a Magyar Televízió Híradójában hétfőn. A párt gazdálkodásáért felelő két társelnököt, Csurka Istvánt és Kovács Dávidot gyanúsítottként hallgathatják ki az ügyben.

A pártpénzek megtisztítását ígéri Bajnai

Itthon2009.05.26, 14:57

Tarthatatlannak tartja a pártfinanszírozás jelenlegi rendszerét Bajnai Gordon miniszterelnök, ezért kormánya újra nekifut az átalakításnak. Bajnai több korrupcióellenes intézkedést tervez a közeljövőben.

Lehetünk-e Cipruson offshore nyugdíjasok?

Vélemény2009.05.15, 17:58

A magyar politikai és gazdasági közélet szereplőiről gyakran kiderül, hogy Cipruson bejegyzett üzleti vállalkozásokkal állnak vagy álltak kapcsolatban. Vajon elegendő magyarázat-e ezekre a kapcsolatokra, hogy Ciprus az EU tagja és hogy önmagában nem törvényellenes, ha valaki minél kevesebb adót akar fizetni?

Ma is elloptak öntől néhány milliárdot

Itthon2009.05.13, 14:50

Miközben a legtöbb ember az idén 400 milliárd forintosra tervezett megszorítástól szenved, addig politikusok és állami vezetők a sleppjükkel együtt hasonló összeggel károsítják meg az országot évről évre. Hívják ezt sok mindennek - például pártfinanszírozásnak -, pedig egyszerű lopásról van szó, és ugyan sokan szónokolnak a felszámolásáról, de semmit nem tesznek ellene. Sőt, a lenyúlásokat egyre profibban, egyre kifinomultabb módszerekkel hajtják végre. Bennfentesekkel beszéltünk az ország kirablásáról.

Magyar pártpénzek: Al Capone nyomában

Vélemény2009.05.07, 15:00

Miért nem fog semmi sem változni a magyar politikafinanszírozásban, és miért fontos mégis mindaz, ami nem változik?  

Nem vallanak guruló dollárjaikról a pártok

Itthon2009.05.07, 21:11

A Fidesz és az MDF válaszolni sem volt hajlandó az európai parlamenti választási kampányra költött pénzről, az MSZP több kérdés alól kibújt, az SZDSZ saccolt, a Jobbik mondott pontos számokat. Az  [origo] az összes pártnak küldött tíz kérdést, hogy megtudjuk, mennyit és miből költenek jelöltjeik népszerűsítésére. Pontosan egy hónappal a választás előtt többen azt állították, nincsenek adataik, mert még csak tervezik a kampányt, az MSZP pedig azt mondta, más sem árulja el, miből és mennyi reklámra futja.

Attól az még lopás: Gyurcsány és a kampánypénzek

Vélemény2009.02.02, 16:07

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beismerte, hogy a pártok csalnak a kampánypénzekkel, és az üzleti életben ismert barterügyletekhez hasonlította finanszírozási trükkjeiket. Vajon megállja-e a helyét ez a párhuzam? És mit árul el a magyar állapotokról, hogy a miniszterelnöknek egyáltalán eszébe jutott?

Szonda Ipsos: Az emberek 80 százaléka alapvető reformokat akar

Itthon2009.01.25, 22:19

Az válaszadók 80 százaléka fontosnak vagy egyenesen nélkülözhetetlennek tartja az alapvető reformok végrehajtását az országban - írja a Szonda Ipsos reprezentatív felmérése. A legtöbb válaszadó szerint kisebb parlament, az áttekinthető pártfinanszírozás és a helyi önkormányzatok számának csökkentése lenne hatékony eszköz a válság kezelésében.

Az ügyészségnek adta át Strabag-dossziéját a Heti Válasz

Itthon2008.10.03, 15:54

Átadta a Központi Nyomozó Főügyészségnek azt a dossziét a Heti Válasz, amelyben a Strabag-üggyel kapcsolatos információi szerepelnek. A lap szerint az iratköteg révén leleplezhető a tiltott pártfinanszírozás módszertana. Az ügyészég elfogadta a felajánlást, és közölte, ellenőrzik az iratokban szereplő információkat.

Fodor szerdán Semjénnel tárgyalt

Itthon2008.07.03, 10:51

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök után szerdán Semjén Zsolt KDNP-elnökkel találkozott az SZDSZ nemrégen megválasztott vezetője. Távol állnak egymástól, de a környezetvédelem, a pártfinanszírozás és az emberi jogok kérdéseiben egyet tudnak érteni - mondták. Fodor Gábor azt ígérte: az összes parlamenti párt vezetőjével párbeszédet kezdeményez.

Transparency International: Vérünkben van a korrupció

Itthon2008.06.09, 17:44

Rendszerszerű a korrupció Magyarországon - állapította meg a Transparency International nemzetközi civil szervezet tanulmánya. Az okok között említi az elemzés a korrupció letörésére irányuló politikai akarat hiányát és a kulturális beidegződéseket is. A szervezet a pártfinanszírozás átfogó reformját javasolja. A tanulmány bemutatóján részt vett Nagy-Britannia magyarországi nagykövete, aki szerint a nemzetközi befektetők szemében a korrupció csökkenti az ország tőkevonzó erejét.

Saját kérdéseiket szavazták le a pártok

Itthon2008.04.14, 18:15

Bár tavaly ősszel még összesen 300 képviselő támogatta a népszavazási kezdeményezéseket a pártfinanszírozás, a képviselői juttatások vagy a politikusok vagyonosodási vizsgálata ügyében, hétfőn a képviselők úgy döntöttek, mégsem szeretnének referendumot a hat kérdésben. A szavazás előtt az MDF-es Dávid Ibolya és az SZDSZ-es Hankó Faragó Miklós is leteremtette a nagy pártokat.

Könnyen megússzák a korruptak

Itthon2007.12.12, 21:47

Magyarországon minden szinten előfordul korrupció, összefonódások vannak a politikai és a gazdasági élet szereplői között, de az egészségügy vagy a rendőrség berkeiben is - derül ki az Transparency International jelentéséből. A korrupció melegágya a kampány- és pártfinanszírozások területe, ott a szervezet szerint az egész rendszer átalakítására lenne szükség.

Tisztasági csomaggal állt elő Gyurcsány

Itthon2007.10.02, 01:57

Főállású országgyűlési képviselők, a javadalmak kötelező elszámolása, szigorú pártfinanszírozási szabályok - ilyen rendelkezésekkel szeretné visszaállítani a politika hitelét Gyurcsány Ferenc. A kormányfő a közelmúlt botrányai után az uniós pályázati pénzek elosztását is rendbe tenné, akárcsak a pártok ifjúsági szervezeteinek finanszírozását. Az új szabályokat két héten belül az Országgyűlés elé terjesztik.

Reformrealistákkal cimborálna Gyurcsány

Itthon2007.09.11, 11:05

Sólyom László köztársasági elnök egyszerre bírálta a radikális jobboldalt és a kormányt, amikor megnyitotta a parlament őszi ülésszakát. Az államfő súlyosnak látja az ország szociális helyzetét és kiutat keresne az indulati politizálásból. Sólyom után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszélt, aki a rendteremtést nevezte a következő időszak egyik legfontosabb feladatának. A következő hónapokban a kormány legalább 40 törvényt szeretne véglegesíteni, többek között előveszi a pártfinanszírozást és a népakaraít erejének tisztázását. Kövesse az eseményeket élőben az [origo]-n.

Pártkasszákon át visz az út a tiszta közélet felé

Itthon2007.09.06, 11:38

A választási kampányok és a pártfinanszírozás áttekintését tartják a korrupcióellenes harc legalapvetőbb elemének azok a civilek, akik szerepet vállaltak a legújabb antikorrupciós bizottság munkájában. Az Eötvös Károly Intézet azt javasolja, hogy minden kampánypénz nyilvános számlán mozogjon, igaz, egy ehhez hasonló törvénytervezet már egy éve porosodik a parlament asztalán is. A civilek szerint csak a nyilvánosság lehet garancia arra, hogy a testület munkája nem fullad maszatolásba, de ha mégis megtörténik, felállnak az asztaltól.

Pártfinanszírozási botrány miatt hallgatták ki Chiracot

Nagyvilág2007.07.19, 17:46

Négy órán keresztül hallgatta ki a vizsgálóbíró Jacques Chirac volt francia elnököt egy, még párizsi polgármesterségének (1977-1995) idejéből származó pártfinanszírozási botránnyal kapcsolatban. Chiracot olyan tanúként hallgatták meg, aki ellen akár vádat is emelhetnek - jelentette a BBC. Az ügy miatt Alain Juppé volt miniszterelnököt, Chirac közeli szövetségesét már 2004-ben elítélték.

Kiegészítik a koalíciós szerződést

Itthon2007.06.30, 19:43

Az MSZP választmánya és az SZDSZ Országos Tanácsa egyaránt elfogadta szombaton, hogy melléklettel egészítsék ki két kormánypárt koalíciós megállapodását. Bekerül a mellékletbe a közoktatási szegregáció elleni fellépés, a szakképzési reform folytatása, a nyugdíjak értékállósága, a munkanélküliek motiválásának eszközei, valamint a pártfinanszírozás átláthatósága is.

A Fidesz a kormány pártpénzes tervének részleteit várja

Itthon2007.05.07, 17:33

Megállapodott az új pártfinanszírozási törvény megalkotásáról a két kormánypárt a hétvégi koalíciós egyeztetésen. Az ötletek között szerepel, hogy több pénzt kapnának a pártok, de jóval rövidebb lenne a kampányidőszak. A KDNP néhány elképzeléssel egyetért, a Fidesz még várja a részleteket.

Majtényi László: Ritkán találkoztam jóindulatú tévedésekkel

Vendégszoba2006.12.11, 22:51

A politikusok gyakran elfelejtik, hogy az adófiizetők pénzén titkosítottak, nem a sajátjukén, erre mindig figyelmeztetni kell őket - véli Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetője, korábbi adatvédelmi ombudsman. A Vendégszobában válaszolt a pártfinanszírozás zűreivel kapcsolatos kérdésekre, és kijelentette, fizet egy láda sört annak, aki bebizonyítja, hogy az általa vezetett intézet a kormányt szolgálja ki.

Maradnak kiskapuk a pártkasszák feltöltésére

Itthon2006.06.29, 18:21

Ha elfogadja az Országgyűlés az új pártfinanszírozási törvényt, akkor is maradnak kiskapuk a pártfinanszírozási rendszerben. A legfontosabb újdonságok: minden 50 ezer forint feletti adományozó nevét nyilvánosságra kell hozni, valamint nem lenne felső korlátja annak, hogy a pártok mekkora összeget költenek el a kampányban.

Bemutatta a kormány az első kilenc törvényjavaslatát

Itthon2006.05.28, 13:08

Vasárnap közleményben mutatta be a miniszterelnöki hivatal a kormány első kilenc törvényjavasalatát, amelyek elfogadásához kétharmados többségre van szükség. A javaslatok között megtalálható a kisebb parlamentre, a pártfinanszírozásra, mentelmi jog korlátozására vonatakozó törvénytervezet. A kormányfő számít az ellenzéki pártok támogatására.

Gyurcsány 298 fős Országgyűlést akar

Itthon2006.05.25, 17:02

A választójogi törvény és a pártfinanszírozás rendszerének módosításához kérte egyebek mellett az ellenzék támogatását Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök a Fidesz, az MDF és a KDNP vezetőivel folytatott tárgyalásán. Kiderült, Gyurcsány 298 főre csökkentené az Országgyűlés létszámát, Orbán Viktor azonban még ennél is kevesebb képviselőt akar. A kormányfő és az ellenzéki vezetők megegyeztek abban, hogy jövő héten újra tárgyalnak.

Együttműködést kér az ellenzéktől az SZDSZ

Itthon2006.04.26, 13:59

Hét témában ajánl együttműködést az SZDSZ az ellenzéknek. Kuncze Gábor pártelnök szerint a parlamenti és önkormányzati képviselők számának csökkentése, az államháztartás ügye, az euró 2010-es bevezetése, valamint a kétharmados többséget igénylő önkormányzati, pártfinanszírozási és médiatörvény módosítása olyan ügyek, amelyek az ország sikerét szolgálják.

A Fideszre várnak az SZDSZ etikai kódexével

Itthon2006.01.03, 16:13

A Fidesz még nem, az MSZP és az MDF azonban már jelezte, hogy érdekli az SZDSZ által készített etikai kódex, amellyel a kampány tisztaságát próbálnák biztosítani. Az SZDSZ ügyvivője ugyanakkor közölte, hogy megvalósíthatatlannak tartja azt az MDF-es javaslatot, hogy még a választások előtt fogadjanak el új pártfinanszírozási törvényt.

Korrupció miatt elítélték Chirac volt kabinetfőnökét

Nagyvilág2005.10.26, 19:30

Korrupcióban találták bűnösnek szerdán Jacques Chirac francia elnök egykori kabinetfőnökét, akit négyévi felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek az államfőhöz köthető pártfinanszírozási botrányban játszott szerepéért.

Átláthatóbbá tennék a pártfinanszírozást

Itthon2005.04.05, 17:16

Az üzleti és politikai élet átláthatósága érdekében több törvényt is módosítana a kormány. A tervek szerint a jövőben a volt cégtulajdonos is felelősségre vonható lesz a cég tartozásaiért. Törvényben szabályoznák a lobbizás szabályait is. Április végére kell elkészítenie az igazságügyi tárcának a javaslatát a pártfinanszírozás szabályozására. A tervek szerint újraszabályoznák a kampányfinanszírozást, és kötelezővé tehetik a kettős könyvelést a pártok számára is.

Kifogásolja az ÁSZ a pártok finaszírozási rendszerét

Itthon2002.11.06, 10:35

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vezetői a korrupció elleni küzdelem helyzetéről készítettek tanulmányt - írja a Népszabadság. Az ÁSZ szerint a közbeszerzési gyakorlat, a pártfinanszírozási rendszer és az intézmények, vállaltok belső ellenőrzésének alacsony színvonala miatt nagy a korrupció lehetősége Magyarországon.

Szigorítják a pártfinanszírozási törvényt Németországban

Nagyvilág2002.04.17, 13:50

Megállapodott a német kormány és az ellenzék a pártfinanszírozási törvény módosításáról. Ezentúl börtönbüntetésre is ítélhetik azt, aki meghamisítja a pártok könyvelésének adatait. A jelentős összegeket befizető adományozókat pedig nevesíteni kell majd Németországban.

Ma Szájer-Nagy találkozó

Itthon2001.10.29, 08:41

Az MSZP népszavazási kezdeményezésének négy témáján kívül a választási eljárásról szóló törvény pártfinanszírozással kapcsolatos módosítása is szóba kerülhet a Fidesz és az MSZP frakcióvezetőjének hétfői találkozóján.

Szigorítanák a pártfinanszírozást

Itthon2001.09.11, 14:28

A pártfinanszírozás megváltoztatását célozza az Igazságügyi Minisztérium két javaslata. A két legnagyobb párt lapunk megkeresésére egyelőre nem véleményezte a felvetést; de a Fidesz sajtófőnöke jelezte, hatpárti egyeztetést javasolnak a kérdésben. Az SZDSZ szerint nem elég szigorú a tervezet, az FKGP pedig a finanszírozás átláthatóságát sürgeti.

Szigorítanák a pártfinanszírozást

Itthon2001.09.11, 14:36

Az igazságügyi tárca javaslata az MSZP szerint az ellenzéknek kedvezne, így várhatóan nem lesz változás. Az SZDSZ a szükséges változtatások előtt kivizsgáltatná a korábbi választáson történt visszaéléseket. A Fidesztől senki sem kommentálta a bejelentést.

Előző
  • 1
  • 2
Következő