pártfinanszírozás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- pártpolitika
- korrupció
- Jobbik
- kampányfinanszírozás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az ÁSZ szabálytalanságokat talált a Jobbik gazdálkodásában
Az Állami Számvevőszék szerint a Jobbik beszámolói sem a 2009-es, sem a 2010-es évről nem mutattak megbízható és valós képet a párt gazdálkodásáról.
"Bátorítani kell" a visszaélések bejelentőit - interjú a Transparency International elnökével
Védeni kell azokat az embereket, akik jelentik a korrupciót, és meg kell akadályozni, hogy retorziók érjék őket Huguette Labelle, a korrupció ellen küzdő Transparency International nevű szervezet elnöke szerint. Labelle szerint a korrupció annak a jele, hogy egy rendszer nem jól működik, és javításra szorul. A magyar pártoknak azt javasolta, hogy tegyék teljesen átláthatóvá költségvetésüket, az embereknek pedig lehetőséget adna, hogy pontosan követhessék, mire mennyi pénzt költ az állam.
Lázár János: Decemberig elkészül az új kampányfinanszírozási törvény
A Fidesz frakcióvezetője szerint a mai gazdasági viszonyok között csökkenthető a pártok működésére fordított pénz.
Jövőre lesznek olvasható jelentések - interjú az ÁSZ elnökével
Felkészültünk a közmédia évi ellenőrzésére - fogalmazott az Állami Számvevőszék elnöke az [origo]-nak adott interjújában, igaz, az új törvény ezt már nem írja elő, így csak akkor lesz kötelező, ha bekerül a médiatörvénybe. A pártok feltételezhetően milliárdos költségű választási kampányainak 386 milliós, hivatalos kampányköltségei esetében továbbra is csak azt tudják vizsgálni, hogy "papíron szabályszerűek-e". Domokos László egyetértett vele, hogy az ÁSZ jelentései olvashatatlanok, de reméli, jövőre már sikerül olvashatóbb anyagokat kiadniuk a kezükből.
Nyolcmillió forinttal támogatta a Fideszt egy idős asszony
Több mint hatszázmillió forint adományt gyűjtött tavaly a Fidesz, a magánszemélyek között a legtöbbet, nyolcmillió forintot egy idős budapesti asszony utalta a pártnak. A korábbi években is előfordult már, hogy idős emberek a Fideszre hagyták megtakarításaik egy részét.
Emlékbélyegek eladásából is növelte bevételeit a Fidesz
Kölcsönökből, ingatlanok eladásából, magánszemélyek adományaiból és kamatbevételekből is szerzett pénzt a Fidesz és pártalapítványa 2008-ban és 2009-ben - állapította meg az Állami Számvevőszék. A pártnak 2008-ban 1,67 milliárd, 2009-ben pedig 2,78 milliárd bevétele volt, gazdálkodása szabályos volt a számvevőszék szerint.
Júniusig elnapolták Jacques Chirac francia exelnök perét
Nyárig elhalasztották Jacques Chirac francia exelnök perét Párizsban, mivel az ügy egyik védőügyvédje jogosan érvelt azzal, hogy két eltérő ügyet mostak össze a vádban.
Elkezdődött Jacques Chirac francia exelnök pere
Illegális pártfinanszírozás vádjával áll bíróság elé Jacques Chirac volt francia elnök Párizsban. A hétfőn kezdődött perben elvileg akár 10 év börtönre is ítélhetik, de a Telegraph szerint valószínűbb egy kisebb, felfüggesztett büntetés.
Pár millió forint félrekönyvelése miatt bírálta a KDNP-t az ÁSZ
Apróbb gazdálkodási szabálytalanságok miatt bírálta a KDNP gazdálkodását az Állami Számvevőszék jelentése. Az ÁSZ szerint a párt bevételeinek 90 százaléka állami támogatás, a tagdíjak és a magántámogatások a párt költségvetésének kevebb mint 10 százalékát fedezik. Az ÁSZ szerint nagy gond nem volt a párt pénzügyeivel, és a jelentésből az is kiderül, hogy a KDNP 214 millióért vett ingatlanokat kedvezményes állami hitelből.
Egy pesti áruházban vész a ködbe a világot bejáró pártfinanszírozási ügy
A kazahsztáni szál után panamai fejleményekkel is bővült a titkosszolgálati kötődésű magyar párt támogatásának ügye, amelyben a legújabb nyomok egy pesterzsébeti áruházba vezetnek. A Magyarok Egymásért Szövetsége nevű párt egy panamai bejegyzésű offshore cég kérésére kapott százmillió forintot egy magyar vállalkozástól, amelynek pénzügyeit azóta a vámosok is vizsgálják. Egy rejtélyekben és fordulatokban gazdag pártfinanszírozási történet legújabb fejezete.