Parmalat

címke rss
Világválogatott épült Parmában, majd a csőd maga alá temette a csapatot

Világválogatott épült Parmában, majd a csőd maga alá temette a csapatot

A Tanzi család előbb egy világcéget hozott létre, majd a világ labdarúgását próbálta meghódítani több-kevesebb sikerrel. A Parma az 1990-es évek olasz kirakatcsapata lett, amely nagyon közel került az áhított bajnoki címhez, de a Parmalat csődje a focicsapatot is magával rántotta.

13 év börtönt kaphat a Parmalat alapítója

Gazdaság2008.10.07, 00:40

A Parmalat alapítójára 13 év börtönbüntetést is kiszabhatnak pénzügyi csalás és más bűncselekmények miatt. A 2003-ban kirobbant Parmalat-botrány következményeképp a cég 23 másik vezetőjét is bíróság elé állították.

Közösen perelnének a Parmalat károsultjai

Archívum2008.06.24, 07:28

Először fordulhatna elő Olaszországban, hogy egy vállalati csőd érintettjei csoportos eljárás keretében próbáljanak kártérítést szerezni veszteségeik miatt, miután a Parmalat-papírokon bukó kisbefektetők egy csoportja bejelentette: közösen készülnek beperelni a 2003 decemberében összeomlott élelmiszer-ipari vállalat egykori auditorait, illetve egyes bankokat - olvasható a Napi Gazdaságban.

Megkezdődött a Parmalat-per

Gazdaság2008.03.14, 11:05

Parmában délelőtt megkezdődött a Parmalat élelmiszeripari óriás csődje körüli perek főtárgyalása.

Milliárdos beruházás az egykori Parmalatnál

Gazdaság2007.02.16, 10:15

Mintegy 1,2 milliárd forintból szinte teljesen átépíti székesfehérvári tejfeldolgozó üzemét a debreceni székhelyű Alföldi Tej Beszerző és Értékesítő Kft. A beruházások fontosságát az üzembe érkező tej mennyiségének megduplázódása indokolja.

Továbbra sem rendezett a Parma helyzete

Archívum2006.02.19, 11:51

A Parmalat cég csődje után a tönk szélére került az AC (majd később FC) Parma, de tavaly nyáron úgy tűnt, megérkezik a megmentő, hiszen a klub tulajdonosa a Real Madrid egykori elnöke, a dúsgazdag Lorenzo Sanz lett. Mostanra azonban kiderült, hogy nem a spanyol mágnás lesz a megmentő, ugyanis az egyesület vezetői minden kapcsolatot megszakítottak vele. A klub elnöke azonban igyekezett megnyugtatni a szurkolókat: a csapat mindenképpen befejezi a bajnokságot, mégpedig reményei szerint bennmaradást érő helyen.

A Parmalat-csőd az AC Parmát is magával ránthatja

Sport2004.01.14, 08:08

Az AC Parmát egészen a legutóbbi ideig úgy emlegették, mint az egyik példáját annak, miként válhat egy kis klub a megfelelő vezetéssel európai élcsapattá. Az egyesület felemelkedését a tulajdonos, Calisto Tanzi, illetve az ő élelmiszer-ipari vállalata, a Parmalat eredményezte, és könnyen lehet, hogy a klub vesztét is ez okozza majd. A Parmalatról ugyanis kiderült, hogy minden idők egyik legnagyobb pénzügyi csalását követte el, és a csődeljárás a futballklubot is magával ránthatja.

Börtön vár a volt Parmalat-főnökre

Gazdaság2003.12.28, 12:19

Akár tizenöt év börtönbüntetést is kaphat Calisto Tanzi, a Parmalat olasz élelmiszeripari konszern letartóztatásban lévő alapítója, volt elnök-vezérigazgatója. Tanzit a milánói nyomozók adócsalással és mérleghamisítással vádolják. Az olasz ügyészségi vizsgálat során annyi már kiderült, hogy a holding mérlegeit 1988 óta rendszeresen meghamisították, amivel legalább 8,7 milliárd eurós felhalmozott hiányt igyekeztek palástolni.

Őrizetbe vették a Parmalat alapítóját

Gazdaság2003.12.28, 12:17

Őrizetbe vették az olasz hatóságok szombaton Calisto Tanzit, a pénzügyi botrányba keveredett Parmalat olasz tejipari óriás alapító tulajdonosát Milánóban. Az üzletembert a sajtó által az "európai Enronnak" nevezett ügy kapcsán akarják meghallgatni. Az ügyészség eddigi vizsgálatai szerint ugyanis a Parmalatnál 1988 óta rendszeresen meghamisították a pénzügyi adatokat.

Szökésben a Parmalat tulajdonosa

Gazdaság2003.12.24, 17:58

Nem jelent meg a vizsgálóbírók előtt szerdán Calisto Tanzi, a Parmalat olasz tejipari óriás 65 éves alapító tulajdonosa és fia, Stefano, miközben az olasz hatóságok házkutatásokat tartottak a családnál a mérleg- és könyvvitel-hamisítás nyomainak fellelése érdekében.

Előző
  • 1
Következő