Parmalat Hungaria Rt.

címke rss

Bankbotrány Olaszországban

Akár 35 milliárd eurónyi kötelezettség is az olasz önkormányzatok nyakába szakadhat annak az ügynek a nyomán, amelyben a Deutsche Bank, a JPMorgan Chase, a UBS, a Depfa és a Hypo Real Estate is érintett lehet. A Daily Telegraph szerint a Parmalat ügyhöz mérhető nagyságú botrány rázhatja meg az olasz bankrendszert - írja a Napi Gazdaság.

13 év börtönt kaphat a Parmalat alapítója

Gazdaság2008.10.07, 00:40

A Parmalat alapítójára 13 év börtönbüntetést is kiszabhatnak pénzügyi csalás és más bűncselekmények miatt. A 2003-ban kirobbant Parmalat-botrány következményeképp a cég 23 másik vezetőjét is bíróság elé állították.

Közösen perelnének a Parmalat károsultjai

Archívum2008.06.24, 07:28

Először fordulhatna elő Olaszországban, hogy egy vállalati csőd érintettjei csoportos eljárás keretében próbáljanak kártérítést szerezni veszteségeik miatt, miután a Parmalat-papírokon bukó kisbefektetők egy csoportja bejelentette: közösen készülnek beperelni a 2003 decemberében összeomlott élelmiszer-ipari vállalat egykori auditorait, illetve egyes bankokat - olvasható a Napi Gazdaságban.

Őrizetbe vették a Parmalat alapítóját

Gazdaság2003.12.28, 12:17

Őrizetbe vették az olasz hatóságok szombaton Calisto Tanzit, a pénzügyi botrányba keveredett Parmalat olasz tejipari óriás alapító tulajdonosát Milánóban. Az üzletembert a sajtó által az "európai Enronnak" nevezett ügy kapcsán akarják meghallgatni. Az ügyészség eddigi vizsgálatai szerint ugyanis a Parmalatnál 1988 óta rendszeresen meghamisították a pénzügyi adatokat.

Börtön vár a volt Parmalat-főnökre

Gazdaság2003.12.28, 12:19

Akár tizenöt év börtönbüntetést is kaphat Calisto Tanzi, a Parmalat olasz élelmiszeripari konszern letartóztatásban lévő alapítója, volt elnök-vezérigazgatója. Tanzit a milánói nyomozók adócsalással és mérleghamisítással vádolják. Az olasz ügyészségi vizsgálat során annyi már kiderült, hogy a holding mérlegeit 1988 óta rendszeresen meghamisították, amivel legalább 8,7 milliárd eurós felhalmozott hiányt igyekeztek palástolni.

Szökésben a Parmalat tulajdonosa

Gazdaság2003.12.24, 17:58

Nem jelent meg a vizsgálóbírók előtt szerdán Calisto Tanzi, a Parmalat olasz tejipari óriás 65 éves alapító tulajdonosa és fia, Stefano, miközben az olasz hatóságok házkutatásokat tartottak a családnál a mérleg- és könyvvitel-hamisítás nyomainak fellelése érdekében.

Privatizált állami gazdaságokhoz kerülhet a MiZo

Archívum2002.04.17, 11:01

Egyre világosabbá válik a MiZo-Baranyatej Rt. megvásárlása iránt érdeklődő magyar vevők kiléte. A cégbírósági adatokból kiderül, hogy privatizált állami gazdaságok cégeinek konzorciuma szeretné felvásárolni a Mizót a Parmalat és a Sole elől, hacsak a szintén konkurens Friesland közben nem köt csődegyezséget a hitelezőkkel - írta a Napi Gazdaság.

Előző
  • 1
Következő