Parma F.C.

címke rss

A Juve és a Roma is lehagyta a Milant

Sport2003.11.09, 23:49

Az eddig kitűnően szereplő Parma hazai pályán a Bajnokok Ligája-címvédő Milan ellen ért el döntetlent az olasz labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában. A piros-feketék botlásuk miatt a harmadik helyre estek vissza a tabellán, a római derbit ugyanis 2-0-ra megnyerték Tottiék, a Juventus pedig 1-0-s hátrányból - az utolsó negyedórában - fordítva 4-1-re verte az Udinesét.

Két hónapra kidőlt a Parma gólzsákja

Sport2003.11.03, 15:12

Várhatóan két hónapig nem léphet pályára Adriano, a Serie A-ban negyedik Parma labdarúgócsapatának brazil légósa, mert a vasárnapi, Brescia elleni bajnoki mérkőzésen combizomsérülést szenvedett. Fabio Capello, az AS Roma vezetőedzője szerint Antonio Cassano és Daniele De Rossi megérdemelné, hogy szóhoz jusson a válogatottban.

Reggina-veréssel zárkózik a Roma

Sport2003.11.02, 22:36

A Roma a vártnál jobban megszenvedett hazai pályán a Regginával az olasz labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában, de így is kétgólos győzelmet aratott. A Brescia hiába szerzett kétszer is vezetést a Parma ellen, végül mégis az esélyesebb vendégek örülhettek a három pontnak. Az Internazionale idegenben könnyedén legyőzte a Chievót.

Tapad a Juvéra a Milan

Sport2003.10.19, 22:50

Samuel és Cassano találataival 2-0-ra verte az AS Roma a Parma együttesét az olasz labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában, s továbbra is veretlen hazai pályán (sőt gólt sem kapott még!) a fővárosi gárda. Az Udinese, a Modena és a Reggina is nyert otthon, a Chievo-Sampdoria, illetve a Bologna-Perugia mérkőzés döntetlenül zárult. A Milan hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Laziót.

Ki megy ma? - Barthez, Moens

Sport2003.10.02, 08:05

A két évvel ezelőtt visszavonult angol csatár, Stan Collymore a hírek szerint szívesen visszatérne a pályára. A Bayern München vezetősége állítólag máris Oliver Kahn utódját keresi, az első számú kiszemelt a Parma francia portása, Sébastien Frey.

Ki megy ma? - Taffarel, Fahmi

Sport2003.09.25, 10:21

A skót Dundee United állítólag felvette a kapcsolatot a Juventus holland középpályásának, Edgar Davidsnak a képviselőivel. Az Internazionale tárgyalásba kezdett a Parmával a brazil Adrianóról, akinek játékjoga a két klub közös tulajdonában van.

Adrian Mutu a Chelsea legújabb sztárigazolása

Sport2003.08.11, 21:20

Újabb sztárjátékossal erősített az angol Premiershipben szereplő Chelsea futballcsapata. Az orosz milliárdos Roman Abramovics érkezése óta immáron 75 millió fontot játékosvásárlásra fordító angol klub a Parma román csatárát, Adrian Mutut szerződtette.

A Szentek készen állnak Európára

Sport2003.08.11, 08:37

A Southampton az előző idényben fennállása egyik legjobb szezonját zárta: a Szentek még sohasem végeztek ilyen jól a Premiershipben, mint most (a nyolcadik helyet szerezték meg), ráadásul bejutottak az FA-kupa döntőjébe, ahol ugyan vereséget szenvedtek az Arsenaltól, de így is kiharcolták az UEFA-kupában való részvételt. A vezetőség a közelgő nemzetközi szereplés érdekében igyekezett megerősíteni a klubot, és az előkészületi meccsek eredményei (legutóbb például a Parmát verték 1-0-ra) azt mutatják, hogy Gordon Strachan csapata jó úton jár.

Ki megy ma? - Kily González, Manyathela

Sport2003.08.03, 14:37

A Serie A újonca, a Lecce kölcsönvette a Parma védőjét, Sebastiano Sivigliát. A Wolverhampton Wanderers leigazolta a Tottenham norvég csatárát, Steffen Iversent.

Ki megy ma? - Appiah, Riquelme

Sport2003.07.01, 12:35

A Juventus megszerezte a Brescia ghánai középpályását, Stephen Appiah-t, akiért a torinóiak Emiliano Morettit és Manuele Blasit adták cserébe a Parmának, amely Appiah játékjogát birtokolta. A Newcastle szeretné elhappolni a Tottenham elől a West Ham francia csatárát, Frédéric Kanoutét.

Ki megy ma? - Morientes, Sonck

Sport2003.06.29, 15:08

Az AS Roma visszaszerezte egykori kapusát, Cristiano Lupatellit, aki az előző két idényben kölcsönben a Chievóban szerepelt. Az Internazionale megegyezett a Parmával: a milánóiak középpályásukért, Domenico Morfeóért a parmaiak francia játékosát, Sabri Lamouchit kapták cserébe. A Bologna védője, Giulio Falcone lett a Sampdoria hatodik új szerzeménye.

Ki megy ma? - Aimar, Rui Costa

Sport2003.06.27, 08:54

A Brescia leigazolta a holland Excelsior Rotterdam dán támadóját, Marc Nygaardot, és végleg megszerezte a brazil Matuzalemet, aki eddig csak kölcsönben szerepelt a Parmától. Az Aston Villa megegyezett a Leeds Uniteddel a kapus Paul Robinson leigazolásáról, így a birminghamieknek már csak a játékossal kell egyeztetniük.

Ki megy ma? - Nakata, Kewell

Sport2003.06.01, 14:21

A hírek szerint a Parma japán középpályása, Nakata Hidetosi közel áll ahhoz, hogy a Chelsea-hez igazoljon, a londoniak állítólag tízmillió fontot fizetnének érte az olaszoknak.

Állandósult a Serie A élmezőnye

Sport2003.05.27, 10:44

Az olasz bajnokságban immár évek óta ugyanaz az öt csapat számít egyeduralkodónak, és ez a helyzet a nemrég befejeződött bajnokságban sem változott meg túlságosan, mindössze annyi történt, hogy az öt nagy egyike, az AS Roma egészen a nyolcadik helyre csúszott le. A másik négy sztárcsapat (a Juventus, az Inter, a Milan és a Lazio) azonban senkit sem engedett be a tabella első négy helyére, úgy tűnik, az olasz labdarúgásban kezd beállni a status quo.

A Juve mezén marad a scudetto

Sport2003.05.10, 19:27

Két fordulóval a vége előtt az olaszoktól furcsamód máris eldőlt: ismét a Juventus labdarúgócsapata nyert a Serie A-ban. Lippi mester bajnok fiainak az iksz is elég lett Torinóban a Perugiával, hiszen a rivális Inter sem bírt Milánóban a Parmával, közte nyolc pont, több mint elég. A Milannak már a harmadik helye is veszélyben, mert kikapott a Bresciától, a Lazio és a Chievo meg nyert, idegenben.

Botlott az Inter, már tetemes a Juve előnye

Sport2003.04.28, 00:01

A listavezető Juventus csak nagy nehézségek árán, Del Piero duplájával tudta otthon tartani a három pontot a Brescia ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában. A torinóiak előnye már nyolc pont a tabellán, az Inter ugyanis otthon nem bírt a Lazióval. A nemzetközi kupaszereplésért harcoló klubok közül a Chievo, az Udinese és a Parma is csak döntetlent tudott elérni.

Ki megy ma? - Amoroso, Nakata

Sport2003.04.24, 07:53

Németországban két komoly hír is szárnyra kelt az elmúlt napokban. Az egyiket maga Marcio Amoroso maga cáfolta, s kijelentette, nem távozik Dortmundból. A másik japán lapértesülésekre támaszkodik, a hírek szerint ugyanis a Bayern feni a fogát a Parma japán klasszisára, Nakatára.

Támadgat a Roma

Sport2003.04.13, 22:52

A Serie A 28. fordulójának vasárnapi meccsein az UEFA-kupás helyekért folytatott harcban fontos győzelmet aratott a Roma a Parma ellen, miközben egyik vetélytársa, a Chievo kikapott az Empoli vendégeként, egy másik, az Udinese otthon nem bírt a Bresciával, sőt a Lazio is csak ikszelt a Modenához látogatva. Bolognában csak döntetlent ért el az éllovas Juventus, bár ezúttal az egy pont is bravúr, ugyanis a hazaiak három perccel a rendes játékidő lejárta előtt még 2-0-ra vezettek.

Udinében bukott az Inter

Sport2003.03.23, 23:23

Az utolsó pillanatokban szerzett Adriano-góllal győzött a Parma az olasz labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában a Lazio ellen, amely a bajnokság során első idegenbeli vereségét könyvelhette el. A kiesés réme által fenyegetett csapatok közül a Como és a Torino is megtáltosodott, előbbi a Bolognát ütötte ki 5-1-re, utóbbi pedig a Perugia elleni mérkőzés fordította meg vesztes állásból (2-1). Az Udinese meglepetésre 2-1-re diadalmaskodott a második Inter ellen.

Négyet vágott az Inter, a Parma és a Lazio

Sport2003.03.17, 10:37

Az Internazionale hazai pályán fölényesen nyert a kiesés ellen küzdő Como ellen az olasz labdarúgó-bajnokság vasárnapi mérkőzésén. Az AS Roma Perugiában kapott ki, míg a Chievo a vendég Parmától szenvedett súlyos vereséget. Érdekesség, hogy a vesztes csapatoknak gólt sem sikerült lőniük.

Adrianóra cserélné Giggset a MU

Sport2003.02.27, 09:02

A Manchester United a Juventus idegenbeli legyőzésével a minap nagy bejutott a Bajnokok Ligájában a legjobb négy közé, a hét végén a Ligakupa döntőjében lép pályára a csapat, és még a bajnoki aranyért is versenyben van, ám egy ilyen profi klubnál már most gondolnak a következő szezonra is. A hírek szerint a MU Olaszországból erősíthet a nyáron, és a kiszemeltek között a Juve középpályása, Mauro Camoranesi, valamint a Parma csatára, Adriano áll, akiért cserébe Ryan Giggset adhatják az Internek.

Kapusokat igazolnának az olasz élklubok

Sport2003.02.21, 11:41

A kapusposzt az egyik legfontosabbnak számít a labdarúgásban, hiszen egy jól védő portás nagy biztonságot adhat egy gárdának, nem csoda, hogy majd minden edző a hálóőrrel kezdi a csapatépítést és a tervezést a következő szezonra. A hírek szerint a nyáron különösen a Serie A-ban várható nagy "földmozgás" a kapusfronton, hiszen a Milan, a Parma és a Roma is új portással vághat neki a következő szezonnak.

Parmai győzelmével élre állt a Juventus

Sport2003.02.18, 17:33

Már az első félidőben eldöntötte a találkozó sorsát a Juventus labdarúgócsapata, amely a Serie A 21. fordulójában Di Vaio és Tacchinardi fejesével, Mutu szabadrúgásgólja ellenében 2-1-re győzött a Parma otthonában. A Milan egy félidőnyi előnyt adott a szünetben 2-0-ra vezető Laziónak, ám a csereként beálló Inzaghi vezérletével végül akár meg is fordíthatta volna a pontosztozkodással végződött mérkőzést.

Sztárokat nevel a Parma

Sport2003.01.24, 09:51

Az AC Parma a kilencvenes években rendre az élcsoportban végzett a Serie A-ban, egyszer sem fejezte be a bajnokságot a hatodik helynél hátrább, és szép lassan a sztárklubok közé küzdötte fel magát. Mindezt aztán a legutóbbi szezonban alaposan "sikerült" szétrombolni, így a mostani bajnokságban a vezetőség és a játékosok mindent kezdhettek elölről - a jelek szerint nem is rossz eredménnyel.

Győzött a Reggina és a Parma

Sport2003.01.19, 00:06

A olasz futballbajnokság tizenhetedik fordulójában a tabella alján tanyázó Reggina meglepetésre legyőzte az ötödik helyezett Bolognát. 

Dacourt a Romába igazolhat

Sport2003.01.04, 18:47

Ahogy az várható volt, a Roma labdarúgócsapatának vezetői tárgyalásokat kezdtek a francia Oliver Dacourt klubjának illetékeseivel, hogy a középpályás az idény végéig kölcsönben Olaszországban játszhasson.

Pontokat vesztett a Milan és a Lazio

Sport2002.12.22, 22:38

Meglepetésre hazai pályán csak gólnélküli döntetlen ért el a listavezető AC Milan a Brescia ellen az olasz labdarúgó-bajnokság idei utolsó fordulójában. A Lazio 1-1-re végzett a vendég Bologna együttesével, a Juventus Perugiában győzött a 91. percben szerzett góllal. Az Internazionale Parmában nyert, így pontszámban beérte a Milant és a második helyen várja a folytatást.

Nyert a Chievo, kikapott a Roma

Sport2002.11.24, 23:17

A Serie A tizenegyedik fordulójában hazai pályán győzött a Chievo, ezzel folytatta jó sorozatát, és jelenleg már az ötödik helyen áll a tabellán. A BL legjobb tizenhat csapata közé jutott Roma viszont idegenben 3-0-ra kikapott a Parmától, így leszakadt az élmezőnytől.

Fél tucatot lőtt a Milan, csak ikszelt a Juventus

Sport2002.10.07, 15:32

A Serie A negyedik fordulójában a Milan kiütéses győzelmet aratott a vendég Torino ellen, Filippo Inzaghi háromszor volt eredményes, s így beérte a góllövőlistán a hatgólos, szombaton is két találatot jegyző római Tottit. Az Internazionale is könnyed sikert aratott, a Vieri nélkül felálló milánóiak Piacenzában 4-1-re nyertek. Meglepetésre a Juventus a Comóval, a Parma pedig a Perugiával hazai pályán csak döntetlent játszott.

A nap játékosa: Giovanni Tedesco (Perugia)

Sport2002.10.07, 08:34

Az elmúlt heti, Empoli elleni hazai vereség után a Perugia elnöke, Luciano Gaucci büntetésként edzőtáborba rendelte a csapat focistáit. Úgy látszik, ez hatott, hiszen a Parma ellen kétgólos hátrányól sikerült fordítania a gárdának, amit elsősorban a csapatkapitánynak, Giovanni Tedescónak köszönhettek a többiek: a középpályás kétszer volt eredményes.

Cannavaro az Interbe igazolt

Sport2002.08.08, 09:52

Bár Ronaldo végül nem szerződött a Realhoz, mégis maradt egy átigazolási bomba, amely szerdán robbant: Fabio Cannavaro, a Parma 61-szeres válogatott játékosa, a világ egyik legjobb védője 23 millió euróért az Internazionale csapatához szerződött.

A Parmáé az olasz kupa, kikapott a Real Madrid

Sport2002.05.11, 14:01

A Parma nyerte a labdarúgó olasz kupát, miután a döntő visszavágóján 1-0-ra legyőzte a scudettót minap elhódító Juventust. Az első mérkőzésen a torinóiak győztek 2-1-re, ám az idegenben lőtt gólok az UEFA-kupában induló Parmának kedveztek (bár Nakatáék mindenképpen kuparésztvevők lettek volna, ugyanis a Juventus a bajnoki arany elhódításával BL-indulási jogot szerzett.) A spanyol bajnokság utolsó fordulójában a némileg tartalékosan felálló - s BL-döntőre készülő - Real Madrid 3-0-s vereséget szenvedett a Deportivo otthonában.

Parmában nagy változások várhatóak a nyáron

Sport2002.05.10, 12:45

Az AC Parma szurkolói tudták, hogy Gianluigi Buffon és Lilian Thuram tavaly nyári eladását követően nehéz idény vár rájuk, de az a legsötétebb rémálmukban sem fordult elő, hogy a csapat csak az utolsó előtti fordulóban biztosítja majd be élvonalbeli tagságát. Azonban éppen így történt, és ez idő alatt két edzőcserét is meg kellett élniük. Úgy tűnik, hogy a nyáron egy újabb tréner érkezik a klubhoz, és a játékoskeretben is nagy változások várhatóak.

Baggiótól retteg a Juve

Sport2002.04.26, 16:56

Szupersztárok hiányában az eddigi cserejátékosok vitték a főszerepet az olasz kupadöntő első meccsén Torinóban. A 2-1-re nyerő Juventusból Del Piero, Trezeguet, Buffon helyett Zalayeta és Amoruso, a Parmából Di Vaio, Cannavaro és Frey hiányában Nakata remekelt. A Juve a bajnokság utolsó előtti, vasárnapi fordulójában egykori klasszisa, a Roberto Baggio vezérelte Bresciával játszik.

Collina lesz az olasz kupadöntő legnagyobb sztárja

Sport2002.04.24, 20:44

Mindössze 25 ezer nézőt várnak az olasz kupadöntő csütörtök esti első összecsapására a torinói Stadio Delle Alpiba, ahol a fontosabb bajnoki meccsekre tartalékoló Juventus és Parma is valószínűleg a B csapatával áll fel.

Daum elégedetlen

Sport2002.04.23, 17:05

Christoph Daum, a Besiktas edzője elégedetlen egyesülete vezetőivel, mert azok ígéretük ellenére nem erősítik meg kellőképpen a török klubot. Daum megszellőztette, a Parma már megkereste.

Boghossian a Fulhamé lehet

Sport2002.04.20, 11:50

A francia válogatott oroszok elleni előkészületi mérkőzésén Alan Boghossian a második félidőben csereként lépett a pályára, és egyre valószínűbb, hogy a veterán középpályás is ott lesz a világbajnokságra utazó keretben. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a World Cupról visszatérve melyik klubban futballozik majd, hiszen szerződése az idény végén lejár a Parmánál. Igaz, érdeklődőben nincs hiány.

A Parma nem engedte elszökni a Juventust

Sport2002.03.23, 22:41

Az olasz labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának nyitó mérkőzésén a Juventus 1-0-ás vereséget szenvedett a Parma otthonában, s így nagy lehetőséget szalasztott el, ugyanis az első Roma és a második Inter vasárnap egymással meccsel.

Cannavaro a Serie B-be is követné a Parmát

Sport2002.03.20, 01:05

A mai világban meglepően szokatlan nyilatkozatot tett Fabio Cannavaro, a Parma játékosa. A korábban a Juventusszal és a Manchesterrel is hírbe hozott védő kijelentette: akkor is a sárga-kékek futballistája marad, ha együttese kiesik a második vonalba.

Halálos balesetet szenvedett a Chievo csatára

Sport2002.03.02, 22:12

Az olasz futball-közvéleményt sokkolta az elsőosztályú Chievo játékosának balsete. A kongói válogatott Jason Mayele szombaton reggel negyed kilenckor Verona közelében gépkocsijával frontálisan ütközött, s a kórházban belehalt fejsérülésébe. A másik jármű vezetője, egy 61 éves hölgy a helyszínen életét vesztette. A Chievo az  Olasz Labdarúgó Szövetséghez fordult, hogy halasszák el a vasárnapra kiírt Parma elleni bajnoki mérkőzést.

UEFA-kupa: nyolcban a Hapoel és a Liberec

Sport2002.03.01, 07:12

Folytatódik a libereci csoda - a csehek a labdarúgó UEFA-kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján 4-1-re verték a francia Lyon gárdáját, s meglepő fölénnyel jutottak tovább. Az izraeli Hapoel Tel-Aviv pedig az olasz Parmát búcsúztatta, ráadásul idegenbeli sikerrel. Pisont lőtte a vendégek második gólját, Halmai is remekül játszott.

A nap játékosa: Milan Osterc (Hapoel Tel-Aviv)

Sport2002.03.01, 07:34

Aligha kétséges, hogy az UEFA-kupa nyolcaddöntőinek legnagyobb meglepetést a Hapoel Tel-Aviv okozta azzal, hogy kiverte a Parmát a sorozatból. A meccs egyik főhőse a szentföldiek szlovén támadója, Milan Osterc volt, aki immár a hetedik gólját szerezte az idei kiírásban.