parlamenti választások

címke rss

A szerb radikálisok nyertek a Vajdaságban

Nagyvilág2004.09.20, 19:39

Fölényesen vezet a vajdasági parlamenti választásokon a Szerb Radikális Párt (SRS). A magyar pártok közül csak a Vajdasági Magyar Szövetség tudott képviselőket juttatni a tartományi parlamentbe. A szintén most tartott helyhatósági választásokon a párt nyolc polgármester-jelöltje közül hét továbbjutott a következő fordulóba. Ugyanakkor a VMSZ jelentősen visszaszorult az önkormányzati választásokon, a párt sehol sem tudott többségbe kerülni az önkormányzatokban.

A VMSZ-t és a magyarokat okolják a radikálisok előretöréséért

Nagyvilág2004.09.21, 17:56

A magyarverések nemzetközivé tétele jelentős mértékben a radikálisok malmára hajtotta a vizet a szerbiai helyhatósági választásokon - belgrádi társadalomkutatók szerint. A szavazáson észlelt roppant alacsony részvétel erre még rátett egy lapáttal. Ennek köszönhető, hogy a szerbiai politikai paletta jelentősen átrendeződött, ami után szinte biztos, hogy a választások nagy vesztese - Vojislav Kostunica kormányfő és demokrata pártja - kénytelen lesz átalakítani a kormányt, egyesek azonban előrehozott parlamenti választások kiírását is lehetségesnek tartják.

A szlovén kormányfő elismerte választási vereségét

Nagyvilág2004.10.04, 01:13

Anton Rop szlovén kormányfő elismerte vereségét, miután a parlamenti választások előzetes eredményei a jobbközép ellenzék győzelmét mutatták vasárnap este. A nem végleges adatok szerint a jobboldal biztos győzelmet aratott a jelenlegi, liberális demokrata vezetésű kormánykoalíción a vasárnap megtartott szlovéniai parlamenti választáson.

Nagyot bukott a vajdasági magyar párt

Nagyvilág2004.10.05, 18:34

A vajdasági parlamenti választások második fordulóját a Demokrata Párt nyerte ugyan, de az első fordulóval összesített eredmények szerint a végső győztes a Szerb Radikális Párt lett. A választások egyértelmű vesztese a Vajdasági Magyarok Szövetsége. A párt polgármestereinek és tartományi parlamenti képviselőinek száma kétharmadára csökkent a szavazás eredményeképpen. Érdekes fejlemény ugyanakkor, hogy több nem nemzeti alapon szerveződő párt magyar politikusa is jól szerepelt a választáson.

A kormánypárt győzött az ausztráliai választásokon

Nagyvilág2004.10.09, 14:18

John Howard kormányfő konzervatív pártja győzött a szombati ausztráliai parlamenti választásokon, az ellenzéki Munkáspárt elismerte vereségét. Howard ezzel már sorozatban a negyedik kormányzati ciklusát kezdheti meg - írja a CNN.

Európa utolsó diktátoráról szavaznak

Nagyvilág2004.10.12, 18:04

Fehéroroszországban megkezdődtek a parlamenti választások. A fehéroroszok a képviselői mandátumok sorsa mellett arról is döntenek, hogy módosítva az alkotmányt, hozzájárulnak-e Alekszandr Lukasenko elnök hatalmának meghosszabbításához. Lukasenko fehérorosz elnök az egyetlen jelenleg is hatalmon lévő igazi diktátor Európában. Politikai ellenfelei rejtélyes körülmények között eltűntek, a neki nem tetsző újásgokat vagy tévéműsorokat betiltotta. A kétes ügyek eltussolása miatt kitiltották az USA-ból és sok EU-országból is a fehérorosz diplomatákat.

Európa utolsó diktátoráról szavaznak a fehéroroszok

Nagyvilág2004.10.15, 16:05

Népszavazás dönt Európa utolsó diktátoráról Fehéroroszországban a hét végén. A lakosság a parlamenti választások mellett azt is eldönti vasárnap, hogy indulhat-e harmadszor is az elnökségért az országot tekintélyuralmi módszerekkel irányító Lukasenko. Fehéroroszországban Lukasenko diktatúrája súlyosan korlátozza a szólásszabadságot, és fenntartja a szovjet típusú gazdaságirányítást. A korlátozott mozgásterű ellenzék abban reménykedik, hogy a fiatalok többsége nem támogatja majd Lukasenko újraválasztását. Nemzetközi megfigyelők ugyanakkor komolyan aggódnak a választások tisztasága miatt.

A Forum 2000 Fehéroroszország bojkottjára szólít fel

Nagyvilág2004.10.19, 21:37

A vasárnap tartott fehéroroszországi parlamenti választások és népszavazás eredményének elutasítására szólították fel az európai országokat közös közleményükben a Prágában véget ért Fórum 2000 nemzetközi konferencia szervezői - közölte Václav Havel volt cseh elnök.

Szankciókkal büntetné Lukasenkót az Európa Tanács

Nagyvilág2004.10.21, 19:00

Az Európa Tanács (ET) "célirányos büntetőintézkedések" meghozatalát kérte csütörtökön tagállamaitól Fehéroroszország ellen, amelyet a szervezet "nem demokratikus hatalomnak" bélyegez a vasárnapi parlamenti választások és népszavazás fényében.

Román párt színeiben is indul a MPSZ

Nagyvilág2004.11.01, 11:30

Nem vesz részt szervezetten a november 28-i parlamenti választásokon a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), de tagjait támogatja abban, hogy egyénileg a Népi Akció pártja (AP) színeiben szerepeljenek a választásokon - közölte hétfői számában a Krónika című erdélyi napilap.