parlamenti előzetes

címke rss

Felejtsen el mindent, amit a parlamentről eddig tudott

Kevesebb képviselő, valószínűleg háromheti ülésezés, kötelező vigyázzba állás – látványos változásokat tartogat a következő ciklusban a parlament, amely kedden tartja alakuló ülését. Az új Országgyűlés, amelynek elnöke ismét Kövér László lesz, azonban nem csak külsőségekben újul meg: a törvényhozás menete is teljesen átalakul, mostantól gyakorlatilag egy 39 fős bizottságban dőlnek el a lényeges dolgok.

Utoljára szólhatnak be Orbán Viktornak

Itthon2014.02.03, 07:58

Kevés dolguk maradt a képviselőknek a hétfőn kezdődő tavaszi parlamenti ülésszakra, amely mindössze kéthetes lesz. Az ellenzéki frakcióvezetők előtt rögtön hétfőn nagy feladat áll: a kampányban valószínűleg utoljára vitatkozhatnak szemtől szemben Orbán Viktorral. A képviselők mellett államfői vétókról és új emléknapokról döntenek, az viszont kérdés, hogy mikor kerül napirendre a paksi bővítés titokzatos szerződése és a harmadik rezsicsökkentés.

Káromkodás, molinó miatt szorulnak a képviselők

Itthon2013.12.16, 06:32

Három ellenzéki képviselő büntetéséről határoz hétfőn a parlament, a költségvetésről is szavaznak.

Nagyot hajráznak a képviselők a gombnyomogatással

Itthon2013.12.15, 17:38

A jövő héten két külön üléssel zárul a parlament idei munkája. A képviselők nagyot hajráznak, kedden majdnem két tucat új törvényt hoznak, köztük elfogadják a legfontosabbat: a jövő évi költségvetést. Emellett keményen megbüntetnek három képviselőt, a PM-esek a múlt heti molinóért fizetnek, a jobbikos Gaudi-Nagy Tamásnak pedig 166 ezerbe kerül egy káromkodás. A hét parlamenti legjei.

Megkapják az állami milliárdokat a focistadionok

Itthon2013.12.08, 19:01

Bár a jövő héti háromnapos üléssel hivatalosan lezárul az őszi ülésszak, a képviselőknek még biztosan túlórázniuk kell majd az idén. A költségvetést ugyanis csak később tudják elfogadni, ezen a héten még a módosítóknál tartunk: dönteni kell például arról, hány százmilliót kapjanak a labdarugó klubok a stadionok felújítására. Az ellenzék eközben megpróbálja napirenden tartani az áfacsalások ügyét, és a kormány ígéreteinek számonkérésével küzd. A hét parlamenti legjei.

Orbán Viktor nem halogathatja tovább

Itthon2013.12.02, 09:30

2 + 1 napos üléssel folytatja a munkát a parlament, és az ülésnapok szétbontására azért van szükség, hogy a kormánypártok még a héten módosíthassák az idei költségvetést. Orbán Viktor hétfőn kénytelen lesz elmondani a véleményét az utóbbi napok legforróbb témájáról, az áfacsalások gyanújáról, de a Jobbik a munkaügyi adatokról is kikérdezi. A Fidesz eközben elővesz a fiókból egy 2011-es javaslatot, amely alapvetően írná át a népszavazási szabályokat. A hét parlamenti legjei.

A Fidesz Bajnai Gordonról kérdezi a kormányt

Itthon2013.11.24, 18:06

A jövő évi költségvetés módosítóit és főszámait fogadja el hétfőn a parlament, amely háromnapos üléssel folytatja a munkát. Az MSZP elkezdi a "lehull az álarc"-kampányát, a Jobbik Bulgáriával példálózik, a Fidesz pedig jegyzőkönyvezteti, hogy Bajnai Gordonnal fájni fog. A hét parlamenti legjei.

Egy szocialista otrombaságot kiált

Itthon2013.11.17, 20:19

A parlament háromnapos ülésén a képviselők szavaznak a jövő évi adótörvényekről, és nem törődve Áder János vétójával és kifogásaival szinte változtatás nélkül fogadják el újra a zsebszerződésekről szóló törvényt. A képviselők szavaznak arról is, hogy Budai Gyula megússzon egy bírósági pert, a fideszes Meggyes Tamást azonban nem mentik meg. A Jobbik a cukorbetegekért aggódik, az LMP a munkahelyekért, az MSZP-s Nyakó István pedig egy minisztériumi otrombaságról szónokol. A hét parlamenti legjei.

A rezsicsökkentésből sosem elég

Itthon2013.11.10, 18:25

Háromnapos üléssel folytatja munkáját a parlament, amely egy újabb rezsicsökkentésről szavaz, ezúttal a banki ügyekben lesz könnyítés. A képviselők emellett azt is megoldják, hogy Balsai István és Salamon László 2023-ig alkotmánybíró maradhasson. Az MSZP a vállalkozókért, az LMP a pálinkáért aggódik, a Jobbik pedig választási rasszizmusról beszél. A hét parlamenti legjei.

Mennyire ismeri Orbán Viktor a madarakat?

Itthon2013.11.04, 12:05

Rejtélyes kérdésekkel várják a képviselők hétfőn a parlamentben Orbán Viktort, akinek mindenre személyesen kell válaszolnia. Schiffer András például arra kíváncsi, hogy a miniszterelnöknek mennyire mélyek az ornitológiai ismeretei, a Jobbik pedig azzal henceg Orbánnak, mennyivel népszerűbb a párt a fiatalok körében. Emellett az ellenzéki képviselők felteszik a régi, jól ismert lemezeiket, és egy minsizter is kap egy kedves ajándékot. A hét parlamenti legjei.

Előző
Következő